Somogyi Néplap, 1962. október (19. évfolyam, 230-255. szám)

1962-10-07 / 235. szám

SOMOGYI NÉPLAP 8 Vasárnap, 1962. október f. QONDO LATOK EQY SZÜLETÉSNAPRA A lützkendorfi olajmüveU. A korszerű, új gépek az eddiginek bú­rom és félszeresére emelik a kombinát kapacitását. (MTI Külföldi Képszolgálat) A Német Demokratikus Köz­társaság dolgozói történelmileg fontos helyzetben ünnepük ma. október 7-én államunk megala­kulásának 13. évfordulóját. Az NDK a német történelem első munkás-paraszt állama, első békeszerető állama. Hazánk va­lamennyi dolgozója és Német­ország minden békeszerető ere­je harcot vív Nyugat-Németor- szág revansistái és militaristái ellen, hogy megfékezze őket, és elzárja útjukat. A német bé­keszerződés megkötéséért és a Nyugat-Berlin demiütarizált, semleges, szabad várossá tör­ténő átalakításáért vívott harc­nak is ez a legfőbb tartalma. A Német Demokratikus Köz­társaság tekintélye valameny- nyi kontinensen állandóan nö­vekszik. Ez békeszerető külpo­litikánknak, népünk kemény, céltudatos építőmunkájának és ^ munkás-paraszt hatalom megerősítéséért vívott har­cunknak legfontosabb eredmé­nye. Az NDK megalakítása a német nép legjelentősebb vív­mánya. Köztársaságunk születésének napjára dolgozóink városon és falun egyaránt figyelemre méltó eredményeket értek el. A Német Demokratikus Köz­társaság a Szovjetunió, Nyugat- Németország, Anglia és Fran­ciaország után Európa ötödik ipani hatalmává fejlődött. Ipa­ri termelésünk 1950-hez ké­pest megháromszorozódott. 1950 óta csak a fémfeldolgozó ioar termelése több mint négy­szeresére, az elektrotechnikai ipar pedig öt és félszeresére emelkedett A barnaszén, a mű­rost és a marón átron egy főre eső termelése tekintetében az NDK Európában az első helyen áll. Ez év első öt hónapjában is jól teljesítettük a népgazdasági tervet. Az ipar termelése az előző év azonos időszakához képest 2,3 milüárd márkával, vagyis 7,8 százalékkal emelke­dett. A munka termelékenysé­ge ugyanebben az időszakban a terveknek megfelelően emel­kedett, 9,5 százalékkal. Szép eredményeket értünk el a mezőgazdaságban is. Paraszt­jaink csaknem száz százalék­ban a termelőszövetkezetekbe tömörültek. A nagyüzemi táb­lák művelése és a legmoder­nebb technika alkalmazása ré­vén a kedvezőtlen időjárási vi­szonyok ellenére ez évben is növekedett a mezőgazdasági termelés. Ebben hathatósan se­gített az ipari munkásság is. Az NDK e kiemelkedő ter­melési eredményei különösen azért óriási jelentőségűek, mert a háború után nagy nehézsé­gekkel küzdöttünk. Különös nehézséget jelentett, hogy a szocializmust a Nyugat- Németországból és Nyugat- Berünből rendszeresen űzött szabotázs és zsaroló tevékeny­ség közepette építettük. Ez a tény érzékenyen érintette ha­zánk népgazdaságát. Kormá­nyunk múlt év augusztus 13-i intézkedései — amelyek a Var­sói Szerződés tagállamainak egyetértésével és példamutató pontossággal történtek — je­lentékeny csapást mértek a mi- ütarista és imperiaüsta körök­re. Ebben az az új, hogy az im­perializmus és a militarizmus ez alkalommal először nem kí­vülről, hanem belülről, magá­tól a néptől szenvedett veresé­get. Az NDK dolgozói el vannak szánva arra, hogy a szocialistá tábor népeinek szoros testvéri együttműködésével fölépítik hazájukban a szocializmust. Ez­zel Nyugat-Németország mun­kásainak is példát és perspek­tívát mutatnak. így jelentősen megkönnyítik az antifasiszta rendszer megteremtését Nyu- gat-Németországban. Az NDK dolgozói ezzel egy időben hoz­zájárulnak a szocialista tábor erősítéséhez és megszilárdítá­sához is. A munkások, a parasz­tok és az értelmiség így ün­nepük államurfk megalakulá­sának 13. évfordulóját, így tel­jesítik nagy történelmi felada­tukat. Siegfried Hiemzsch, az NDK budapesti nagykövetségének első titkára Közös minisztériumi irányelvek a falusi népművelési munkában Tanácskoztak a népművelési felügyelők Pénteken délelőtt értekezle­ten vettek részt a járási nép­művelési felügyelők és a me­gyei népművelési előadók. Honfi István, a megyei mű velődésügyi osztály helyettes vezetője ismertette a földmű­velésügyi és a művelődésügyi miniszter közös körlevelét az időszerű művelődésügyi felada­tokról. A körlevél irányelveket ad a szocialista kultúra falun va­ló széles körű terjesztéséhez. Az irányelvek szerint a me­gyei művelődésügyi és mező­gazdasági osztályok együttmű­ködése különösen szükséges a helyi termelési és kulturális feladatok összhangjának meg­teremtésében. Ez az összhang érvényesüljön a művelődési program tervezésében és vég­rehajtásában is — hangoztat­ja a körlevél. A mezőgazdasá­gi értekezleteken a kulturális nevelőmunka, a népművelési tanácskozáson a mezőgazdasá­gi termelés kérdései feltétle­nül kapjanak helyet. Minden eszközzel segíteni kell a szakmunkásképzés és a me­zőgazdasági szakműveltség emelését Igen fontos kedvet ébreszteni a tanulás iránt, a szakmai műveltséghez szük­séges alapműveltség megszer­zése iránt, ha kell, a hiányo­kat pótló tanfolyamok, szak­körök szervezésével. A mező- gazdasági osztály szakvélemé­nyének megfelelően fejlesszék az egységes községi könyvtá­rak állományát, a könyvtárak pedig a szakkönyv-népszerűsí- tés eszközéivel segítsék a he­lyi termelési feladatok megva­lósítását. A tsz-ek kulturális alapjá­nak felhasználásáról már a múlt évben kiadták az irány­elveket. A körlevél ismét hangsúlyozza, hogy a szociá­lis-kulturális alap művelődési célokra hivatott összegeit a helyi népművelési programok­nak megfelelően használják föl. A továbbiakban Honfi elv­társ dr. Hadnagy László mi­niszterhelyettes legutóbbi re­ferátumával foglalkozott, majd ismertette Liptai Ervinnek, a Művelődésügyi Minisztérium főosztályvezetőjének beszámo­lóját a múzeumi feladatokról. A tájékoztatást vita követ­tej Szüreti mulatság — régi hagyomány szerint »Fehér szőlőt nem csípi meg a darázs...«, hangzott a balatonszemesi KlSZ-űatalok rendezte szüreti mulatság pa­rádés felvonulásán a közismert népdal. Az első hinten a »bíró« és a »bíréné« feszített nagy büszkén. Utánuk döcögött a felvonulók színes tömegében a maszkások kordéja, majd sorban következtek a zenészek, a táncosok, a mulatozók. A hosszan kígyózó menet mellett fölpántlikázott lovakon vág­tattak fel és alá a »hírnökök«. A vidám menet a tanácsháza előtti térről indult el, és a hosszú fogatsor utasai végigjárták a falu köztiszteletben álló vezetőinek háza táját. Köszönteni jöttek. Valahány he­lyen förgeteges dohszó hívta fel a házbeliek figyelmét a, köszöntőkre, majd felhangzott a dobos ajkáról a mókás kö­szöntő hol prózában, hol versben. Valamikor szokás volt ebben a faluban ez a szürettáji »kikiáltás«. Jaj volt annak, aki valami olyasmit követett; el, aminek menthetetlenül dobszára kell kerülnie! A köszöntés első eseményét jelentő mondóka után újabb dobolás, majd a táncosok műsora következett. Perdültek a szoknyák, lobogtak a bőgatyák. A nézők akaratlan is ver­ték a tánc ritmusát. Lassú és friss csárdás zárta a köszön­tő műsorát. A szüreti köszöntésben részesült vezetők csa­ládja viszonzásul borral és süteménnyel kínálta a vendége­ket. Ahol nem készültek föl ilyen népes vendégkoszorú traktálására, ott száz forinttal illik »megköszönni« a vidám látogatást és az élményt adó műsort. Balatonszemes életének kedves eseménye volt a régi szüreti mulatságok hagyományának fölelevenítése. E< ^ Botvinnik és a bolgár női sakkozó Mihail Botvinnik szovjet sahknagymestemek Várná- '■ ban feltűnt, hogy a bolgár sakkozók között egyetlen j női nagymester sincs. Ami- ) kor érdeklődött, hogy mi > lehet ennek az oka, ezt { válaszolták neki: »Igen i egyszerü: nincs nő, aki \ egyfolytában 5 óra hosszat \ hallgatni tudna!« * * * > A rendkívül mély hangok hatása Az igen mély hangok, amelyeknek rezgésszáma emberi füllel mór nem is érzékelhető, szívdobogást, feszültségérzést, szemfájást, sőt bizonyos körülmények között emésztési zavarokat is idézhetnek elő. Ezt a megállapítást tette Etienne { Grancjean, a Zürichi Techni- - kai Főiskola egyik profesz- szora a. koppenhágai nem­zetközi akusztikai komgresz- szuson a zajok biológiai ha­tásáról tartott előadásában. A rendkívüli alacsony rez­gésszámú hangok befolyá­solhatják az ember légzését és (telki egyensúlyát megák­kor is, ha egyáltalán nem hallhatók. * « » A félbevágott ember New York-i sebészek egy tudományos összejövetelen beszámoltak arról a rendkí­vül érdekes műtétről, ame­lyet egy 30 éves rákos bé­gén hajtottak végre. A be­teg születésétől fogva derék­tól lefelé béna volf. Az el- ffiákosodott béna testrészt a medencétől lefelé tavaly ok­tóberben egy négy és fél órás műtéttel eltávolították. A beteg nemcsak életben maradt, hanem egy trapéz segítségével csonka testét egy különleges protézisbe tudja beemelni. AnnClft* «««■»««■ cxj tj körié ezüstfiéiiz Tp elhorkan a ló, ahogyan cuppogva belelép a víz­be, amelynek sömlyékes, zsom- békos a széle; beljebb néhány égerfa meg nádas, ameddig a szem ellát. Nyár vége van, már pöndörödik a sás levele. Szár­csák, vadrécék otthona a víz. Békazenekar versenyez a las­san nyújtózó széllel. Ez a vi­dék még a Balaton széléhez tartozik, innen egy miatyánk­ra pedig Lengyel vagy Janko- vics buzsák falu áll. A lovas káromkodik. Amúgy is szakadozott mentéjét félti. A ló meg-megcsúszik, de mo­hón szürcsöli a vizet. — Hahó... Haóooo.í. Még két lovas rúgtat a part­ra. Hasonlóan foltosak, csőp- zottak. Fáradtnak látszanak az istenadták. Az egyiknek fél ar­cát véres kendő rejti. Mind­egyiknek horpadt iszák lóg a kápája tövéről, és égnek me­red az apró puska. Amelyik itat, annak csak lapos, török szablya függ a derekáról. — Nétené! Ügy isznak ezek, hogy szinte megkívánja tőlük az ember! — Magam is úgy volnék, hogy már három napja nem látott folyadékot a torkom. Tudjátok-é, van kocsma errefe­le? Közben a két ló is meg gázol­ja a vizet, és halkan szürcsöl- nek. A szablyás vitéz ellenzőt formál a tenyeréből, és körbe bámul: — Nem ajánlatos erre a kocsmázás. A község a Lengyel meg a Jankovics uraságé. Meg­szoríthatna bennünket, ha nem igyekszünk. Nem. szeretnék császár akasztófáján virág len­ni! — Pedig majdcsaknem let­tél pajtás, a fekete rossebbe, tegnap. Szerencsére nekem ug­rott az a vértes, a nemjóját a keresztanyjának. Most aztán viheti hírünket Szent Péternek, ha ugyan viszi. De az én ar­com i$ sajog, mintha fogam húzták volna! — Bizony, Bandi, igyen van. Még jó szerencse, hogy pénztá­rukat elmenekítettük! A szablyás megcsörgeti az oldalán lelógó iszákot. Valami gyönyörű csengés hallatszik be­lőle, éppen katonafüleknek va­ló. Időközben, hogy a lovak el­oltották szomjúságukat, leká­szálódnak a lóról. A sebes ar­cú szaporán veti a csizmáját, áll a vízben, és mossa magát kegyetlenül. A véres gyolcs most még véresebb. Csikorgat­ja a fogát, és közben károm­kodik veszettül. A másik kettő elemózsiát vesz elő, és csönde­sen falatoznak. — Főként a szigetvári eb- ugattáktól tartok, mert ha meg- neszelnék, hogy oda a mozgó tábor zsoldja, igencsak a nya­kunkba kaphatnánk őkelméket, ezt pedig sehogyan sem szeret­ném — mondja, és kimászik a sebes arcú a vízből. Toporog, rázogatja a gúnyáját. — Amondó volnék, jó lenne elrejteni. Szép summa ezüstök. Bizisten, nagy hasznát vehet» nénk... — Ugyan, Gáspár, a magunk­fajta szegénylegények.., — Hiszen nem ott voltál te is, amikor prédikátor uram hí­rét adta, hogy a Tisza hátán készülődne valami? Hogy a nagyságos Zrínyi Ilona fia... — Hagyd el, Gáspár, nehezen hinném. Az Isten se törődik a mi fekete sorsunkkal! A Bandinak nevezett, aki eddig hallgatott, és hol az egyik, hol a másik beszélőt néz­te csillagos fejérvári bicskáját törölgetve, felkapta a fejét: — Hiszen ha igaz, ha nem, ekkora summa pénzekkel nem nagyon mehetünk tovább. Meg- neszelnék, aztán fuccs, volt pénz, nincs pénz. Az pedig nem olyan kis dolog lenne... — Ó, te habókos! Aztán nem mondanád meg, hogy mibe ten­néd? — Hát iszen, tudom, ez a ne­heze. De tálán az üngömbe. — Ugyan. Elrohad az üngöd, és... — A pénz nem rohad. . — Az nem, de elfelejted, ho­vá tettük. Mert bizony, nagy szükségünk lehet még erre ... — Gáspár öcsém, ugornál ta­lán egy korsóért, valamelyik zsellér mégszánna bennünket! — Osztán adjál ám neki vagy két ezüstöket, de meg ne mondjad, minek kéred! TT ogy azután így meg­±J- egyeztek, Gáspár fel­száll a lovára, azok ketten meg leheverednek a fűbe. Bő suga­rú még a kora őszi nap, csak a szúnyogok dongnak kellemet­lenül. — Hát mi hárman csak meg­volnánk Isten segedelmével. Még vagyunk is a környéken egynehányan. — Nem megmondta-e prédi­kátor urunk, hogy sokan köszö­rülik már a fegyvert, hogy el- lazsnakolnánk a németjit? — Sokan-é? Hát meri a job­bágy vállalni azon terheket, amiket a hadi járás jelentene? — Nemhiába, Bandi, hogy el­csapott deák volnál, mindig o szót cifrázod. Hát szívesen ad­nák nekünk magyarnak, amit porcióba meg forspontba el­visznek tőlük, mi? — Nem is azért. De hiszen katona is kéne?! —i Nem bujdosunk elegen? Meg azután prédikátor uram mondd, hogy a nemesek is igen nekibúsultak, annyi az új né­met a nyakukon. — Talán eleszik a nemesek elől a földet? Hehehe? Noiszen, nem féltem én a nemest. Ha egy nadrágja marad, lesz ne­ki másik. Mert lehúzza a job­bágyról. — De a megszabadulás igen a mi ügyünk lenne... — Nem is mondom, de hon­nan a katonaság? — Ergye már valahová! Va­gyunk mi zsombéki bujdosók is vagy két-háromszázan. A patkócsattogásra mindket­ten felugranak. Ijedten kap­kodják a fejüket. Ahogy a ló­ról leszáll Gáspár, megnyu- gosznak. Mutatja a korsót. — Hoztam ám. Hanem hamis embertől váló, mert igencsak csókolta a császárja képét, ami­kor markába csúsztattam az ezüstöket. Alighanem nya­kunkra hozza a tokost. Mérege­tett a szemivei, láttam, a ron­gyaimat meg a csiUagó pénzt nézte. Hogy a fekete rosseb essen bele! — Ne káromkodj, Gáspár. Azzal jót nem teszel. Inkább azon gyötörjed magad, hová te­gyük a korsót! Mindhárman szétnéznek. Al­kalmas hely mutatkozik nem is egy, csak. éppen azon tűnőd­nek, melyik volna legjobb. Végül Bandi megáll: — Itt vélném legjobbnak. Napnyugvás irányában ettől a göcsörtös égerfától három lé­pésre ... — Miért éppen háromra? — Merthogy 1703-at írnánk a kalendáriumban... — Nemhiába, hogy diák vol­nál, okosan beszélsz. Az egyik iszákból előkerül egy kis lapát, és Gáspár szapo­rán nekikezdi ásni a korsónak való gödröt. Addig ketten csör­getik befelé a korsó hasába az ezüstöket. — Jóféle pénz ez. — Jóféleee? Amit a Lipót ver? Hát nem kilopná belőle még azt a kis maradék ezüstöt is, amit a pénzverők még ben­ne hagytak? Ezen mindhárman jót nevet­nek. Hiszen országszerte köz­tudott dolog, hogy a kegyelmes császár fölöttébb szereti az ezüstneműt, különösen, ha az a saját zsebét nehezíti. Van aközött mindenféle pénz. Kis tallér, nagy tallér, magyar is, idegen is. Gáspár fintorogva forgat egyet, amin fölfedezi a fölséges császár arc­mását. — Hát ezt az orcát csókol­gatta a sunyi fajtája. Hogy nem sül ki a szeme. — Mondom, Gáspár, ne szid­ja* — Meglássátok, nem sok jó lesz ebbül a korsókérésbül... Szaporán betemetik a gödröt, és mint akik a dolgukat jói végezték, málházni kezdenek. Majd mindhárman nyeregbe vetik magukat, és elindulnak a faluval éppen ellenkező irány­ban. Éppen jókor. falu felöl vértek csatto­gását, lódobajt lehet hal­iam. Az elöl lovagló tiszt kese­rűen döföli a lovát, és minden­féle szakromentet meg donner- vettert emleget. Zörögnek a va­sasok, csak úgy porzik a falu útja a hátuk mögött. A falu­ban pedig a korsót eladó jól­eső mosollyal dörzsöli a jó hírért kapott újabb ezüstöket: — Mégiscsak jó mekfaty ma­ty árok istene! A három lovas csak későn neszelte meg, hogy mi készül ellenük. Már a nyomukban csattognak a vasasok, amikor észbe kapnak. Menekülni nem lehet. Rövid, de véres tusa ke­rekedik. Az este három magyar és öt vértes álmára terít fekete takarót. A vértesek fáradtan ügetnek vissza. Tisztjük is ott maradt a tilsában, s amit kerestek, azt se találták. Dühükben, amikor a faluba érnek, jól megagyal- ják köszönetképpen a hírhozót. A berek pedig őrizte a tit­kot. Egészen addig, amíg egy napon a múlt esztendőben hí­rül nem hozta az újság, hogy négyzázötvenhárom darab Li- pót-kori ezüstpénzt találtak Buzsák határában. Honnan tudom, hogy így tör­tént? A berek mesélte, és eskü nélkül is elhiszem, hogy így igaz. Győri D. Balázs

Next

/
Thumbnails
Contents