Somogyi Néplap, 1962. szeptember (19. évfolyam, 204-229. szám)

1962-09-02 / 205. szám

SOMOGYI NÄPLAP 4 Tasámap, 1962. szeptember & Meghívás Romániába S omogyiul Balatcxnaliga felé száguld a gyönyörű Csajka gépkocsi. Fekete színét megszürkitette a vastagon rátelepedett por, melyet dűlőutakon döcögve ka­vartak fel 120 kilométeres sebességhez szokott kerekei. Utasa Nicolie Ceausescu elvtárs, a Román Munkapárt Központi Bizottságának titkára. A gépkocsi ablakából hát­ratekint, mintha még egyszer fel akarná idézni emléke­zetében a nap eseményeit, melyek azzal kezdődtek, hogy Balátonaligáról, ahol üdül, Németh Ferencnek, a Somogy megyei Pártbizottság első titkárának kíséretében útra kelt, hogy megismerkedjék megyénkkel. ... Az utóbbi néhány óra egyszerű, hétköznapi ese­ményed bizonyára eltörpülnek a több, mint 18 millió la­kosú, szédületes ütemben fejlődő Román Népköztársaság egyik vezető emberének magyarországi üdülési élményei mellett. Hisz az ádándi Aranykalász Termelőszövetkezet és a Balatonboglári Állami Gazdaság úttalan útjait járni a tűző napon, a port szívni, a traktorjárta dűlőkiki gyalo­golni, a hibrid kukoricában bukdácsolni, időzni az ádándi szövetkezet zajos, olajos szerelőműhelyében vagy botor­kálni a dinnyeföldön — nem éppen üdülési élmény. Ceau- sescu elvtársnak mégis minden megnyilvánulásán lát­szott, hogy egy csöppet sem kellemetlen számára ez, sőt élvezte az utazást, a fárasztó gyaloglást, miközben gyak­ran tette kezét a meglátogatott mezőgazdasági üzemek ve­zetőinek, Széli Andrásnak, a Balatonboglári Állami Gaz­daság igazgatójának, Devecz Sándornak, az ádándi isz el­nökének, valamint a szövetkezet és az állami gazdaság egy-egy dolgozójának vállára, hogy közelebb húzza őket, s még kötetlenebbül beszélgethessen a gazdasági, politikai és kulturális élet egy-egy kérdéséről. Mintha nem is egy másik ország nyelvünkön semmit sem tudó vezetője, ha­nem a szövetkezet és az állami gazdaság egyik régi-régi ismerőse, barátja lépkedett volna a szántóföldön, a gépek közt, hogy tanuljon az emberektől, és átadja nekik azt, amit tud. É rdekelte a Balatonboglári Állami Gazdaság min­den új kezdeményezése. Kiváltotta tetszését a bogiáriaknak az a bátor kísérlete, amellyel be akarják bi­zonyítani, hogy a termelés növelhető, önköltsége pedig csökkenthető, ha hárommétemyire telepítik egymástól a szőlősorokat, s ha a tőkék a földtől mintegy másfél méter magasan hozzák fürtjeiket. Ugyanígy tetszett neki az is, hogy az ádándlak saját gépparkot létesítettek, s ma már nélkülözhetik a gépállomást. Ki tudná azonban pontosan megmondani, hogy az említettek vagy a bogiári gazdaság gyümölcsösének ered­ményei örvendeztették-e meg legjobban kedves vendé­günket? Nehéz volna eldönteni, hogy az ádándi szövetke­zet vezetőinek, szakembereinek a Romániában gyártott Utoe—45 típusú traktorairól alkotott jó véleménye vagy inkább az ádándi közepes színvonalú, de rohamosan fej­lődő közös gazdaság tagjainak a szövetkezeti demokrácia talaján ki bontakoztatott tudatos, következetes munkája, jövőbe vetett hite tette-e rá a legnagyobb hatást? Annyi bizonyos, örömmel töltötték el a látottak, jól érezte ma­gát, nem fáradt eL Akár terített asztalnál, akár kis alkal­mi zugban rögtönzött vendéglátáskor emelte poharát a magyar—román barátságra, a testvéri országok együttmű­ködésére, szavai eljutottak a hallgatóság szívóig... ... lelhet, hogy most, amikor a megye határához érve a gépkocsi ahlakából még egyszer visszatekint a somogyi tájra, nem annyira a girbegörbe, poros utak, a nagy ki­terjedésű gyümölcsösök, szőlőtelepek képe villan föl emlé­kezetében, hanem azoknak az egyszerű embereknek az arca, akik vele együtt emelték poharukat a magyar—ro­mán barátságra, a testvéri együttműködésre; azoké, akik­kel kezet szorított, s akiket meghívott hazájába, Romá­niába tapasztalatcserére. A gépkocsi távolodik, sok száz kilométert tesz meg, míg Romániába ér. Hosszú út vár a meg­hívott somogyiakra is az újabb baráti találkozásig. De en­nek az emlékezetes látogatásnak mozzanatait mindig könnyű visszaidézni, gondolatban újra együtt lépni a föl­deken a közös erőfeszítésekről, a gondokról s a biztató jövőről beszélgető ballonruhás, sportsapkás, mozgékony Ceausescu elvtárssal. Ilyenkor úgy érzi az ember, hogy nincsen olyan mesz- sze ide Bukarest. . Szegedi Nándor Ballagási betétkönyvet ad ki az OTP Sok gondot okoz a szülők­nek érettségi előtt álló lányuk vagy fiuk különféle költségei­nek fedezése. Üj ruha kell. pénzbe kerül a tabló és a bankett, és még egy sor egyéb kiadás válik hirtelen szükségessé. Egyszerre kiadni a sok pénzt bizony nagy meg­terhelés. Ezen a gondon kíván enyhíteni az Országos Taka­rékpénztár Somogy megyei fiókja, amikor ez év szep­temberétől ballagási betét­könyvet ad ki. A középiskola I. osztályába került fiatalok szülei hónapról hónapra meg­határozott összeget helyezhet­nek el a takarékban, s ezt a pénzt kamataival együtt csak közvetlenül az érettségi előtt váltják ki. Például egy ötven- forintos havonkénti betét ka­mataival együtt a negyedik év végére 2500 forintra gya­rapodik. Az OTP a ballagási betét­könyv kiadásával kapcsolat­ban már tanácskozott a me­gyei tanács művelődésügyi osztályával és a KlSZ-bizott- sággal. Versenyt kezdemé­nyeznek a legjobb eredményt elérő KXSZ-szarvezetek kö­zött, és tárgyjutalomban ré­szesítik a legtakarékosabb KISZ-alapszervezeteket. Garázda fiatalokat kerített kézre a rendőrség Augusztus 13-án este befejeződött a textilművekben a műszak, és a dolgozók hazafelé igyekeztek. Két fiatal lány észrevette, hogy az ütem körül ismeretlen férfiak ólál­kodnak. Megijedtek, és szóltak fér­fi munkatársaiknak, velük együtt aztán nekivágtak az útnak. Ami­kor a tüskevári vasúti átjáróhoz értek, két idegen férfi megelőzte őket, de azonnal vissza is fordult, és nekiesett a hazafelé tartóknak. Ütlegelni kezdték a lányok kísé­rőit, és belelökték őket az árokba. Ezután elsiettek a temető irányába. A rendőrség röv’d Idő alatt kéz­re kerítette a tetteseket: Papo Si­rene Cseri út 43., illés János Lövöl­de útra 3., Molnár György cseri­majori lakosokat, valamint Cs. Ti­bor fiatalkorút. A garázda hu^'gá- »ok elmondták, a textilmüvek kör­nyékén sétálva Illés javasolta« hogy kössenek bele valakibe. Vala­mennyien helyeseltek, s így akad­tak össze az üzemből hazafelé tar­tókkal. Papp Ferenc a rendőrségen be­ismerte cselekményét, de még csak megbánást sem tanúsított, állan­dóan mosolyogva beszélt »hőstet­tükről«. Illés tagadta, hogy tettleg bántalmazta volna a nőket és a férfiakat. A tanúkihallgatáskor azonban bebizonyosodott, hogy pél­dául az egyik lány nyakát meg­szorítva így szólt hozzá: »Kis- anvám, téged ismerlek . . .« A rendőrség szabálysértési elő­adója Papp Ferencet 15 napi elzá­rásra ítélte, Molnár Györgyöt 600, Illés Jánost pedig 500 forintra bír­ságolta. Régynilliő küswittos hőerőműveket terveznek i Szovjetunióban Mószkva (MTI). A szovjet villám oserőmű- építési minisztérium közölte, hogy olyan erőműveket tervez­nek, amelyeknek teljesítőké­pessége eléri a négymillió ki­lowattot, az egyes gépegységeik kapacitása pedig ötszázezer, Miért késnek a talajmunkák a csurgói járásban? Lovrencsics Lajos, a záká­ny! Csokonai Termelőszövetke­zet elnöke nemrég arról pa­naszkodott szerkesztőségünk­nek küldött levelében, hogy az Iharosberényi Gépállomás ve­zetői — úgymond — mostoha­gyerekként kezelik a tsz-t: nem küldenek elegendő traktort, nyolcszázezer, illetve egymillió jnkább még a meglevőt is más ,:, .. , , .. községbe irányítják. -Felo, kilowatt lesz. Folynak az uj | hogy a 300 hoid ŐS2Í vetéssel energiaforrások feltárására Irányuló munkálatok is: egy­szerre két atomerőmű épül, s kísérletek folynak az irányít­ható termonukleáris reakció energetikai felhasználására is. nem végzünk idejében-, írta a szövetkezet elnöke. A zákányt panasz nem egye­di jelenség a csurgói járásban, nemcsak náluk gond a talaj- munkák idejében való elvégzé­se. Megnéztük, mi az oka vontatottságnak. Kevés a DT-trahtor — A kalászosok 74 százalé­kát géppel aratták le a járás termelőszövetkezeteiben. Ber- zencén például 14 traktor dol­gozott az aratás-cséplés ide­jén — mondja Gál Sándor, a Csurgói Járási Tanács Mező­gazdasági Osztályának vezető­je. Arra számítottak, hogy az aratás befejeztével felszaba­dult gépek is hozzálátnak a szántáshoz. Ám ezt a tervet felborította a silózás, hiszen ezzel sem késlekedhettek. Te­A Nagyatádi Konzervgyár­ban augusztus 13-án kezdték meg a paradi­csom feldolgo­zását. Ebből naponta 12—13 vagon érkezik a gyárba. Az idén 600 vagon paradicsomos árut készíte­nek. hát erre összpontosították az erőgépek jó részét. Közben a tarlóhántás zavartalanul folyt; amint a termelőszövetkezetek lehordták a táblákról a gabo­nát, saját és gépállomási trak­torok indultak munkába. A mélyszántás azonban egyre ké­sett. A Beloruszok, de különö­sen a DT-lt kevésnek bizonyul­tak arra, hogy a szőve kezet gépeivel együtt megbirkózza­nak ezzel a feladattal. Somogy- bükkösdön, Porrogon, örtilo- son és Zákányban, csupán egyetlen gépállomási DT-trak- tor segített, pedig a rossz te­repen ennek a gépnek a telje­sítménye a legszámottevőbb. Ráadásul egy ilyen típusú trak­tor valami hite miatt hosszú ideig Porrogon rostokolt, s mindössze 50 normálhold talaj­munkát végzett. — Járásunk rosszul áll a mélyszántással, s megértem a zákányiak panaszát Más meg­oldást nem találunk, mint hogy a gépállomás mindenütt annyit segít, mennyi erejéből telik. Így látjuk leginkább biz­tosítva az egyenlő gépelosztást — magyarázza Gál elvtárs. !\ines elég traktoros Talajkutatás kozmikus sugarakkal Szovjet tudósok azt javasolják, hogy használják lel a kozmikus sugarakat a talajkincsek felkuta­tására. A kozmikus sugarak át­ható erejűek: sugárzásukat az egyes kőzetfajták különbözőkép­pen nyelik el. Ebből következteté­seket lehet levonni a sziklák tö­mörségére és érctartalmára. ffyU& kútiUa* — Vegye tudomásul, hogy maga egy hülye — hallottam egy kiabáló hangot, amint a nagyatádi művelődési házba igyekeztem. Gyorsan körül­néztem, hogy kinek szól ez az »építő kritika.-« A művelődési ház előtt egy szürke személygépkocsi állt. Jobb első kereke hiányzott, a gépkocsivezető pótkerék betö­ltésén fáradozott. Az autó mellett egy férfi szaladgált fel és alá alakját meghazudtoló fürgeséggel, ö tette az előbbi megjegyzést. Nem törődve a járókelők cső dálkozó pillantásául tovább hangoskodott: — Mit csinál a pótkerékkel? Tönkreteszi a gumikat, ho­gyan megyünk haza?! — kia­bált a sofőrre nevetségesen hadonászva. Az nem szólt egy szót sem, mélyen a gumi fölé hajolt. Védekezhetett volna, hogy de­fekt, máskor is, mással is elő­fordult már, vagy ő nem te­het róla, sőt ki is kérhette volna a «hülye« jelzőt. Azon­ban hallgatott, talán már is­merte utasa természetét... A kerék beszerelése után beszálltak és elrobogtak. Megállapítottam, hogy a BA—21-ál utasa félreismeri a nagyatádi járókelőket. Ugyan­is ők egyáltalán nem kiván­csiak az ilyen «lebilincselő« epizódokra. Megkímélhette volna őket s a gépkocsivezetői is ettől, hiszen mindennek megvan a maga elintézési módja... S. M. 67! Egy hónapban hatvanhét esett. A Beloiannisz utca most közlekedési baleset, köztük éppen a legforgalmasabb a hét halálos. Ennyi még soha városban. Teherautók, moto- 1 hatnának. Üzemekben, vállala- nem volt a megyében. Java rak száguldoznak rajta. Egy részét okozták. motorkerékpárosok hajszálon függött, hogy a lab­Nem okulnak az emberek a súlyos szerencsétlenségekből, könnyedén kockára teszik sa­ját életüket és mások testi ép­ségét A minap hosszú ideig követtük Hársádi János Mer- nye, Petőfi Sándor utca 19. szám alatti lakost. Lakott te­rületen — Kaposfüreden — sem csökkentette az iramot, élet! 70 km-es sebességgel szágul­dott motorkerékpárjával. Ilyenkor elég egy kifutó kis­gyerek, egy őrizetlenül hagyott jószág, és kész a baleset. Va­lószínű, hogy Simion Tibor sen gondolta meg mit cselek­szik, amikor a Lengyeltóti Gépállomás motorkerékpár­jának tankján egy takarmány­nyal téli nagy zsákot szállí­tott. Szép számmal akadnak olyanok is, akik vezetői iga­zolvány nélkül ülnek motorra. De nemcsak a motorosokat kell hibáztatni a balesetek miatt. Nem is egy szerencsét­lenséget okoztak augusztusban a figyelmetlenül közlekedő gyalogosok. Az országutakat járó számtalanszor látja, hogy kényelmesen, a kocsiút köze­pén sétálnak némelyek, és csak az utolsó pillanatban ug­ranak félre a rájuk dudáló gépkocsi elől. Igen sokszor az úttesten állva beszélgetnek az emberek, s a következmény; baleset. Ilyen történt Attalán. s már hiábavalónak bizonyult az orvosi beavatkozás is ... Nem hívhatjuk fel elégszer a szülők figyelmét, hogy vi- eyázanak gyermekeikre ne engedjék őket az utcán játsza­ni. Kaposváron, a Kossuth La­jos utca és a Belo,°nuisz ut­minap, hogy a W— 6?»ó ki­csinyek labdája az utcára da után futó kisfiú nem ke­rült a kerekek alá. Hatvanhét baleset! Elret­tentő szám. Heten már nem tértek vissza családjukhoz, mások a kórházi ágyon vár­ják a gyógyulást. Ha teljesen meggyógyulnak. 4. Gondoljanak minderre a gyalogosok és a gépjárműve­zetők. Mert drága, az ember­P. Gy. Az Iharosberényi Gépállo­máson arról tájékoztatott ben­nünket Bogdán Ferenc fóme- zőgazdász, hogy bár kevés a mélyszántást végző traktor, mégsem használhatják ki a gépeket, mivel kevés a trakto­ros. — Tíznaponként legalább 2000 normálh óiddal többet vé­gezhetnénk, ha nyújtott vagy két műszakban szántanának a traktorok. — Élőfordult, hogy négy-öt traktor két hétig is állt, mert nem akadt, aki szánt­son velük. A munkaerőhiányt azzal magyarázzák, hogy a ter­melőszövetkezetek gépesítése következtében sok dolgozó otthagyta a gépállomást, és valamelyik szövetkezetben vál­lalt munkát Helyettük most toboroznak traktorosokat a fal­vakban. Sürgősen intézkedni kell, hogy elegéndő gépkezelője le­gyen a gépállomásnak, és a mélyszántással idejében vé­gezhessenek. A szövetkezetek­ben akadnak olyan tagok, akik értenek a traktorvezetéshez, de más munkaterületen dolgoz­nak. Bizonyosan szívesen ven­nék, ha a gépállomások erőgé­peivel saját tsz-ükben szánt­toknál is dolgoznak traktorhoz értő emberek, Ideiglenesen őket is foglalkoztathatná a gépállo­más. Így szervezhetnék meg a nyújtott és kettős műszakot. Csak ily módon végezhetik el idejében a mélyszántást, csak így tudnak jó magágyat készí­teni az őszi vetéseknek, így lesznek szépek a terméskilá­tások. Hemesz Pereme ISKOLAKÖPENY (5348) ,Étw" modell, 6 18 méretig 72 195 Ff ig Rövid iskolaköpeny, +Matyi modell’', o 12 méretig 86—120 Ft-ig Bakfisblúz piké anyagból 81 90 Ft-ig Leányka rakottalj sötétkék színben 120 130 Fl ip Leánvka tornancipd, 23 34 méretig 24,50 28,- Ft-ig Kapható az állami áruházakban, a xt^vetkezeti áruházakban' áa a azaküzletekben.

Next

/
Thumbnails
Contents