Somogyi Néplap, 1962. szeptember (19. évfolyam, 204-229. szám)

1962-09-02 / 205. szám

SOMOGYI NÉPLAP 2 Vasárnap, 1962. szeptember & „Elég volt hét év háború!“ Fokozódik az algériai nép tüntetése a fenyegető testvérháború eilen Algír (ADN, AFP, Reuter). Az algériai népnek a fenye­gető testvérháború ellen szer­vezett nagyszabású tüntetései péntek estére még nagyobb méreteket öltöttek. Újra és új­ra felhangzott a jelszó, amely a tömegek harci kiáltásává vált: »Elég volt hét év hábo­rú!« Az Algír körül fekvő fal­vakból hosszú teherautó-oszlo­pokban több ezer algériai pa­raszt érkezett a fővárosba, hogy" részt vegyen a tüntetése­ken. Feliratokat vittek maguk­kal, amelyeken a következő szöveg volt olvasható: »Akadá­lyozzátok meg a testvérhábo­rút! A parasztok földet akar­nak, nem ágyúkat!» Este 7 órakor nagygyűlés kezdődött Algírban. A gyűlést az algériai szakszervezetek hív­ták össze. A nagygyűlés csak­nem 30 000 részvevője határo­zatot fogadott el, amely felszó­lítja az ország vezetőit, állítsák helyre az egységet, és vessék alá magukat az ország érdekei­nek. A határozat követeli, hogy rendezzék meg mielőbb a vá­lasztásokat, a választások elő­készületeiben vegyen részt a munkásság Is, az algériai for­radalom valamennyi vezetője találkozzék tanácskozások cél­jából Algírban, és mielőbb ala­kítsák meg a kormányt. A nagygyűlés részvevői határoza­tukban hangsúlyozzák, hogy készek egy újabb általá­nos sztrájkra abban az A Francia Kommunista Párt nyilatkozata az algériai helyzetről Párizs (TASZSZ). A Francia Kommunista Párt Politikai Bizottsága szómba* tan nyilatkozatot adott ki az algériai helyzetről. A francia és algériai nép­nek — hangoztatja a nyilatko­zat — meg kell hiúsítania a De Gaulle-ista hatóságok és a neokolanialisták elgondolá­sait, akik abban reményked­nek, hogy Algéria belső nehéz­ségei folytán ilyen vagy olyan módon ismét birtokukba vehe­tik azt, amiről az algériai ha­zafiak, a francia demokraták és a nemzetközi közvélemény együttes nyomására kénytele­nek voltak lemondani. A Francia Kommunista Párt felszólítja a francia dolgozókat és demokratákat, akadályoz­zák meg, hogy a De Gaulle-ista hatalom beavatkozzék Algéria belügyeibe, és Franciaországot új kalandba sodorja. (MTI) A Brazil Kommunista Párt az ország helyzetéről Rio de Janeiro (TASZSZ). A Brazil Kommunista Párt­nak az ország helyzetével fog­lalkozó nyilatkozata rámutat, hogy Brazíliában az utóbbi he­tekben kiéleződött a politikai helyzet A külföldi imperialis­tákkal kapcsolatban álló reak­ciós körök erőfeszítéseket tesz­nek, hogy feltartóztassák az országban a demokratizálási folyamatot. Másrészt fokozódik a haladó- sért és az ország felszabadítá­sáért küzdő erők harca, nö­vekszik a dolgozók és a nép­tömegek politikai öntudata, erősödi]} az imperializmus és á latifundiumok ellen vívott harc. megszilárdul a munkás- osztály egysége, s mind na­gyobb befolyást gyakorol Bra­zília politikai életére és az egy­séges nemzeti dermjjeratikus front megteremtésére Ugyanakkor minden téren fokozódik az ellenség tevékeny­sége: Az Egyesült Államok nagykövetsége olyan központ­tá változott, ahonnan a reakció rendelkezésére bocsátják a szükséges anyagi eszközöket. A »Szövetség a haladásért« prog­ram. az Amerika-közi fejlesz­tési bank és más amerikai in­tézmények, valamint reakciós szervezetek eszközeit arra for­dítják, hogy erősítsék az anti- kommunista kampányt, meg­osszák a munkásmozgalmat, a Brezsnyev szeptember végén hivatalos látogatásra érkezik Jugoszláviába Belgrad (MTI). Belgrádban hivatalosan be­jelentették, hogy Lecmyid Brezsnyev, a Szovjetunió Leg­felső Tanácsa Elnökségének el­nöke szeptember 24-e és októ­ber 4-e között, Tito jugoszláv elnök meghívására hivatalos látogatást tesz Jugos-lúviában. Brezsnyev látogatásával vi­szonozza Tito marsallnak a Szovjetunióban 1956-ban tett látogatását. diákszervezeteket és az impe­rializmus, valamint a latifun­diumok ellen küzdő erők egy­ségét. A kormányra ' nyomást gya­korolnak, hogy változtassa meg külpolitikáját. Minden eszközt igénybe vesznek annak eléré- sére, hogy Brazília szakítsa meg kapcsolatait Kubával, és mindenekelőtt a Szovjetunió­val. A nemzeti kongresszusban túlsúlyban levő reakciós erők igyekeznek megakadályozni minden hatásos intézkedés életbe léptetését, amely a nemzeti érdekek védelmét szol­gálná. A Brazil Kommunista Párt felszólítja az ország kom­munistáit és az egész népet, harcoljon a nemzetközi valuta­alap, a »Szövetség a haladá­sért« program tervei ellen, akadályozza meg, hogy az ide­gen monopóliumok külföldre vigyék profitjaikat, küzdjön az állami olajmonopólium hatás­körének kiszélesítéséért, a kü! földi vállalatok államosításáért, a független külpolitikáért. (MTI) esetben, ha összecsapások­ra kerülne sor a nemzeti felszabadító hadsereg egy­ségei között. Az FEN politikai bizottsága közleményben hangsúlyozta, kötelessége, hogy megvédje a központi hatalmat, amelyben a nemzet egysége és a nép szu­verenitása testesül meg. »A politikai bizottság cso­port, amely egy egészet alkot, s nem egyik vagy másik veze­tő eszköze. A politikai bizottság nem szándékszik lemondani fe­nyegetések vagy zsarolás nyomására. Lemondása azt jelentené, hogy Algériában semmiféle központi hatalom sem tud kialakulni, az algériai állam illúzióvá válnék, s mi elárulnánk mártírjainkat, akik életüket áldozták azért, hogy legyen algériai állam. Tisztek egy maroknyi csoport­ja a hatalom megkaparántásá­nak Őrült vágyától hajtva az országot polgárháborúba akar­ja sodorni, s úgy beszélnek kör­zetük területéről, mintha az nem volna az ország területé­nek része. A népnek elege van diktatúrájukból és túlkapásaik­ból, elege van a zűrzavarból és az anarchiából« — hangzik a politikai bizottság közleménye. Algírban péntek es*e az ut­cák üresek és elhagyottak vol­tak, miután a 4-es számú vilaja felszólította a lakosságot, hogy zárkózzék be a lakásokba és üzletekbe. Szombaton korán reggel a vilaja főhadiszállásá­nak egy tisztje hozzá intézett kérdésre válaszolva kijelentet­te, hogy Bumedien ezredes csa­patai, amelyek a 4-es számú vilaja körzetének határán so­rakoztak fel, még nem indul­tak meg Algír felé. A 4-es számú vilaja parancs­noksága bejelentette, hogy Szaut El Arab ezredes, a kettes számú kelet-algénai vilaja ve­zetője csatlakozott hozzájuk. Az AP magyarázata szerint a 2-es számú vilaja tízezer fő­nyi katonasága két részre sza­kadt; féle Szaut El Arab pa­rancsnoksága alatt van, a töb­bi Szí. íJKrbi ezredes mellett áll, aki Ben Bellát támogatja. Miközben az arab lakosság pénteken békét követelő tün­tetéseket tartott Algírban — jelenti az AP —, francia tan­kok vonultak be a városba. A francia csapatokat riadóké­szültségbe helyezték az algé­riai francia állampolgárok »életének és vagyonának vé­delmére«. (MTI) A második világháború kirobbantásának évfordulóján fl NBTO-frontvárosban megkezdődött a nyugatnémet revansiszta szervezetek provokációs seregszemléje BERLIN Az MTI berlini tudósítója jelenti: Szeptember 1-én, szomba­ton, Lengyelország megtáma­dásának, illetve a második világháború kirobbantásának évfordulóján megkezdődtek Nyugat-Berlinben a Német Szövetségi Köztársaság és a NATO-frontváros revansista szervezetei nagy seregszemlé­jének ünnepségei, amelyek szeptember 2-án érnek véget. Erre az alkalomra a négyha­talmi potsdami megállapodá­sok értelmében a kelet-európai országokból kitelepített volt volksbundisták úgynevezett honfitársai egyesületeinek mintegy 100 nyugatnémet ve­zetőjén kívül Nyugat-Berlinbe érkeztek Bonnból a szociákie- mokrata párt prominens sze­mélyiségei is, köztük Erich Ol- lenhauer elnök, Herbert Weh- ner alelnök, Alfred Nau, a párt pénztárosa, hogy Willy Brandt­tal, Nyugat-Berlin szociálde­mokrata főpolgármesterével együtt találkozzanak a revan­sista szervezetek tagjaival. Adenauer nyugatnémet kan­cellár táviratban üdvözölte a revansista találkozó részvevőit, az »önrendelkezési jog« hang­súlyozásával bátorítva »az el­vesztett haza« visszaszerzésé­re irányuló törekvéseiket. Te­vékenyen közreműködnek az Amerikai Egyesült Államok nyugat-beriini megszálló csa­patai is. A Neues Deutschland, a Né­met Szocialista Egységpárt központi lapja szombati szá­mában vezércikkben emlékezik meg a második világháború ki- robbantásának évfordulójáról. »Micsoda szörnyű kigúnyo­lása a történelemnek! Mennyi­re esztelen bűntény, hogy ép­pen ezen a napon, a második világháború kitörésének 23. év­fordulóján új háborúra perge­tik a revansisták dobjait« — írja a Neues Deutschland, s hang.j<-útija: »Az új keresztes hadjáratra azonban már nem fog sor kerülni, 1939 nem is­métlődhetik meg ... 1962 nem azonos 1939-cel. Meg kell vég­re érteniük mindazoknak, akik­nek a hitleri villámhadjáratok idején megállt az órájuk, hogy az agresszorok számára most már csupán egy lehetőség nyí­lik, ezt pedig úgy hívják: vil- lámöniyilkosság« — fejezi be a lap. Az NDK föálfamügyésze a bíróság elé állított terroristák szigorú megbüntetését kérte Berlin (ADN). A Német Demokratikus Köz­társaság legfelső bírósága a nyugati szervezeteknek dolgo­zó terroristák perében ismer­tették a szakértői jelentéseket. A jelentésekből kiderül, hogy 1961. augusztus 13-tól 1962. július végéig nyugat-ber­lini terroristák 459 ízben tá­madták meg az NDK határbiz­tonsági berendezéseit, 236-szor emeltek fegyvert, vagy lőttek az NDK határőreire, és 493 esetben könnyfakasztó gáz- bombákkal dobálták meg a ha­tárőrséget. A frontvárosból 200-szor törtek be erőszakosan az NDK területére, és a Né­met Demokratikus Köztársa­U Thant sajtóértekezlete Varsó (MTI). U Thant ügyvezető ENSZ- főtitkár pénteken délután saj­tóértekezletet tartott Varsó­ban. Hosszasan foglalkozott az atomfegyverkezési hajsza ve­szélyeivel, és sürgette a nukleá­ris hatalmakat, hogy mielőbb állapodjanak meg egymással. Ennek — mint mondotta —, egyik elengedhetetlen föltéte­le a bizalom és a megértés lég­körének megteremtése a Szov­jetunió és az Egyesült Államok között Kijelentette, hogy az el nem kötelezett országok ál­tal Genfben a nukleáris fegy­verkísérletek beszüntetéséről előterjesztett kompromisszu­mos javaslat pozitív hozzájá­rulás a probléma megoldásá­hoz. Helyeselte Rapacki len­gyel külügyminiszter közép­európai atomfegyvermentes ja­övezet létrehozására tett vaslatát is. A főtitkár kifejtette, hogy véleménye szerint a leszerelés egyik fontos napirendi pontja lesz az ENSZ-közgyűlés rövi­desen megnyíló 17. ülésszaká­nak. Más kérdéseikről szólva a fő­titkár elmondotta, eddig még egyetlen kormány sem nyilvá­nította az irányú óhaját, hogy a berlini kérdést sürgősen a közgyűlés napirendjére tűz­zék. A főtitkár végül sajnálkozva állapította meg, hogy amikor a nagyhatalmak évente mint­egy 120 milliárd dollárt költe­nek fegyverkezésre, ugyanak­kor a gazdaságilag fejlett or­szágok nemzeti jövedelmük 1 százalékát is alig hajlandók a fejlődésben visszamaradt or­szágok megsegítésére fordítani. ság kezelésében levő magas« vasútvonalakon és országuta­kon 2746 diverziós és szabo­tázscselekményt hajtottak vég­re. A szakértők rámutattak: a per során nyilvánvalóvá vált, hogy politikai, személyi, szerve­zeti és pénzbeli összefüg­gés van az NDK állam­határai ellen elkövetett támdások és a nyugatné­met kormány, valamint a nyugat-berlini szenátus politikája között. E rendellenes helyzet fő oka, hogy Nyugat-Berlint megszáll­ták a NA^TO-ba tömörült ha­talmak. ' A szakértői jelentések is­mertetése után, Josef Streit, az NDK főállamügyésze szólalt fel. Kérte, hogy a bíróság kém­es terrorcselekmények elköve­tése miatt életfogytiglani g tar­tó börtönbüntetéssel sújtsa Heinz Fink és Horst Sterzik vádlottakat. Ezenkívül kérte, hogy terrorcselekmények és emberkereskedelem elköveté­séért Dieter Gengelbachot 12 évi, Wolfdieter Sternheimet 8 évi és Hartmut Stachowitzot 6 évi börtön-büntetéssel sújt­sák. A vád képviselőjének beszé­de után a védelem képviselői szólaltak fel. Elismerték, hogy a bizonyító eljáráskor felsora­koztatott tények cáfolhatatla­nok, de kérték a bíróságot, a büntetés kiszabásánál azt is vegye tekintetve, hogy a vád­lottakat nyugat-berlini megbí­zóik lelkiismeretlenül kihasz­nálták. A bíróság előrelátha­tóan szeptember 3-án hoz ítéle­tet a perben. (MTI) A Fehér Ház nyilatkozata Washington (Reuter). A Fehér Ház pénteken este közölte, hogy két kisebb, »fel­tehetőleg kubai« hadihajó csü­törtökön tüzet nyitott »az ame­rikai tengerészet egyik fegy­vertelen repülőgépére nemzet­közi vizek fölött«. A nyilatko­zat hangoztatta, hogy ha is­mét hasonló incidensre kerül­je sor, »az Egyesült Államok haderői minden szükséges esz­közt igénybe vesznek«. Salin­ger, a Fehér Ház sajtótitkára közölte, hogy az Egyesült Ál­lamok a havannai svájci nagy- követség közvetítésével tiltako­zó jegyzéket intézett a kubai kormányhoz. (MTI) A Merőgazdasfgi Kiállítás vendégeit várja Budapesten a Fővárosi /degenforgalmi Hivatal Sz&llásíról, szórakozáséról gondoskodik a Fővárosi Idegenforgalmi Hivatal Városnéző autóbuszjáratok, színházjegyek, egyéni it csoportos szállások Budapest V., Roosevelt tér S. Telefon: 180—201, 381—106. A kiállításon keresse fel az idegenforgalmi pavilontt (2971) ANGLIÁBAN ma rengete- i get beszélnek a »Windsor! víg i nőikről«. No nem Nicolai ope- l rájárói — ért elég kevesen is- i merik. A »windsori víg nőik«, i akikről beszélnek, Őfelsége az I angol királynő nőd hadtesté- inek tagjai, akik nem egy ope- ira, hanem sóikkal inkább egy i komikus színezetű erkölcsdná- ima főszereplői. A Nyugat-Németországban állomásozó angol katonák bot­rányos viselkedése fölött még mindig nem tért napirendre a szigetország közvéleménye. Széltében-hosszában vitatják, mi lehet az oka a botrányok­nak, továbbá hogy mit lehet­ne tenni megismétlődésük el­len. Ami az okokat illeti, fő- (ként azt a körülményt amlí- , ük, hogy a tommyk nem is­merik az őket »vendégül látó ország« nyelvét, viszont sza- , bad idejükben szórakozásra vágynak. A lakosságtól tehát el vannak szigetelődve, a né­met leányoktól is, marad az ital. Annál is inkább, mert az alkohol Nyugat-Németország- ban olcsóbb, mint Angliában. i Szabad idejüket tehát többnyi­re úgy töltik, hogy pálinkáspo­harat vagy söröskamcsót ölel­getnek. Ebből az következik, hogy egyáltalán nem viselked- inek angyalok módjára. A megoldást illetően sok ja­vaslat hangzott éL A legna­gyobb vitákat azonban kétség­kívül Emanuel Shinwellnek, , az egykori Attlee-kormány i hadügyminiszterének indítvá­nya robbantotta ki. Shinwell az alsóháziban art ajánlotta Á „WINDSORI VÍG NŐK” AZ ANGOL PARLAMENTBEN Profumo hadügyminiszternek, hogy emeltesse föl az ún. WRAC (Women Royal Army Corps), azaz a Királyi Női Hadseregcsoport létszámét. Pillanatnyilag 50 000 tommy tartózkodik Nyugat-Németor- szágban, viszont uniformisba öltözött leány csupán 366. Ha tehát a WRAC létszámát meg­felelően fölemelnék, és az ön­kéntes újoncokat Nyugat-Né- metországba vezényelnék, meg­oldódnék a tommyk szórakoz­tatásának fogas kérdése. Shinwell érvelése nyomán az alsóházban valóságos orkán tört ki, s pillanatok alatt az egész közvéleményt mozgásba hozta. Emery Hughes dühtől kivörösödve ugrott a szónoki emelvényre, és üvöltve tilta­kozott képviselőtársának er­kölcstelenséget lehelő indít­ványa ellen. »Nem tudom másként jellemezni a javasla­tot, mint szervezett prostitú­cióra való felhívásnak« — mondta. A KATONARUHÁBA ÖL­TÖZÖTT LÁNYOK fontos fel­adatot töltenek be a hadse­regben. Irodai munkát végez­nek, és hadtápteendőket lát­nak el, hogy mentesítsék a tommykat az íróasztalmunká­tól, de semmi esetre sem az a rendeltetésük, hogy a fegy­veres testület tagjainak part­nerei legyenek. Ez az érv többször is elhangzott, ám a hadügyminiszternek nagyon megtetszhetett elődjének ötle­te, mert döntése, amelyet az alsóházban jelentett be, ez volt: 150 egyenruhás leány­zót Nyugat-Németonszágba ve- zényeltet a münchengladbaehi főparancsnokságra. A parlamenti vita és a mi­niszteri határozat után a le­velek áradata indult meg a szerkesztőségekbe. A levélírók zöme szenvedélyes hangon utasította el a megoldásnak Shinwell javasolta módját. Jean Rivett Drake, a női had­test 53 esztendős parancsnok­nője megpróbálta megnyugtat­ni a háborgó közvéleményt. Nyilatkozott a rádiónak, a sajtónak, s elmondotta, hogy leányainak erkölcsi feddhetet­lenségéhez nem férhet a két­ség árnyéka sem. már csak annál az oknál fogva sem, mert a 21 évnél fiatalabbak­nak este 11 után a kaszárnyá­ban kell lenniük. Aki kima­rad vagy késik, azt szigorúan megbüntetik, s ha a kilengés megismétlődik, elbocsátják a hadseregből. A szülőket azonban nem nyugtatták meg az efféle ma­gyarázatok. Leveleikben Hug­hes képviselőnek azokra a szavaira "hivatkoztak, melyek szerint »ezek után vajon me­lyik szülő egyezik majd bele, hogy leánya egyenruhát ölt­sön». A levélírók nagy része a leányok erkölcseit fenyege­tő veszedelmeket ecsetelte, egy anya pedig már látni vélte, amint ezer tommy valóságos haj tó vadásza tot rendez egyet­len leánya után. Egy másik anya petíciót in­tézett a királynőhöz. »Ha ön­nek, asszonyom, felnőtt leá­nya volna, aki a jelen körül­mények között a hadsereg kö­telékébe tartoznék, vajon tud­na-e ön nyugodtan aludni?» A levélíró arra is hivatkozott, hogy a királynő mint a női hadseregcsoport tiszteletbeli fő- parancsnoka köteles megvé­delmezni az angol leányok jó hírnevét. A SVÁJCI DIE TAT, ahol ezt az esetet olvastuk, lefor­díthatatlan szóyiccet is csi­nált az ügyből mondván, hogy a shinwelli javaslat folytán a WRAC-ra az a sors vár. hogy Lustwaffe (szó szerint: öröm- fegyvernem; a Luftwaffe ana­lógiájára) lesz belőle. A lap megjegyzi, hogy a legegysze­rűbb megoldás senkinek sem jutott eszébe: ti. az. hogy a tcmmykat megtanítsák néme­tül, korlátozzák és megszer­vezzék szabad idejüket. Ho­lott volna egy még sokkal nyilvánvalóbb megoldás: miért ne vihetnék haza a vidám fiú­kat a víg nőkhöz, Windsorba? — at —

Next

/
Thumbnails
Contents