Somogyi Néplap, 1962. szeptember (19. évfolyam, 204-229. szám)

1962-09-02 / 205. szám

SOMOGYI NÉPLAP 6 Vasárnap, 1962. szeptember & SPORT ŰJ SPORTTELEP ÉPÜLT BALATONSZABADIRAN Az utóbbi években ugrás­szerűen fejlődött a sportélet Baiatonszabadiban. A téli és nyári spartakiádokon vagy a különböző járási bajnokságo­kon gyakran találkoztunk e község sportolóinak, sportcsa­patainak nevével. Igen népsze­rű Szabadiban is a labdarúgás. Ebben az alig 3000 lelket szám­láló faluban igen jó futball­csapatot kovácsoltak össze a falu sportvezetői. Gond volt vi­szont a labdarúgópálya. A ré­gi már nem felelt meg a cél­nak, i — Építsünk új pályát — ad­ták ki a jelszót a balatonsza- badi sportolók. A November 7. Tsz vezetősége és a községi tanács a pályaépítkezők mellé állt. Kijelölték azt a helyet, amely a legalkalmasabbnak látszott az új sporttelep céljá­ra. Balatonszabadi, Siómaros és Jut közelében fekszik ez a terület. Mindhárom faluból könnyűszerrel megközelíthető a pálya, amely ma már méltán viseli a sporttelep elnevezést. A falu sportbarátai ugyanis nemcsak elhatározták, hogy pályát építenek, hanem meg is fogták az ásót, a lapátot, a ta­licskát, s ezért avathattak au­gusztus 2Ö-án sporttelepet a balatonszabadiák. Kik vettek részt a munká­ban? Az egész sportcsapat, mondhatnánk úgy is, hogy a falu fiataljai és öregjei egy­aránt. A munka oroszlánrészét azonban az idősb és ifjabb Vörös József, továbbá Simcsik István vállalta. Az ünnepélyes pályaavató kitűnően sikerült. Z. J. Ma indul Balatonföldvárról a III. Békéért— barátságért nemzetközi autó-túraverseny iNagy nemzetközi sportesemény színhelye lesz ma a reggeli órák­ban Balatoni öldvár. Innen rajtol a barmadízben megrendezendő Bó- kéért-barátségért elnevezésű nem­zetközi autó-túraverseny, az úgy­nevezett Autórallye, 1962. Évről év­re nagyobb érdeklődés kíséri a nemzetközi autósportnak ezt az eseményét, amelyen a legjobb szov­jet, csehszlovák, lengyel, NDK-be- li és magyar autósok mérik össze erejüket, öt országból 60 gépko­csi, 120 autós vesz részt a mint­egy 5000 km-es távú versenyen. Ezúttal a Magyar Autó Klub a fő­rendező. A verseny első szakaszában Ba­latonföldvárról indulnak a gépko­csik, és Siófok—Veszprém—Székes- fehérváron át Tatabányára hajta­nak. Innen a Visegrád—Budapest— Mátraháza—Debrecen—Nyíregyháza útvonalon át szovjet területen folytatódik a verseny. A második szakasz Uzsgorodtól Gotwaldowig tart. A harmadik napon a cseh­szlovák Tátrában lépik át a gép­kocsik a lengyel határt, és Krak­kón át Wislába mennek. Az utolsó szakasz <v távja 1387 kilométer, s Drezdában futnak be az autók a célba. A magyar csapat 12 gépkocsival, 24 rutinos, jól felkészült verseny­zővel vesz részt az év egyik leg­nagyobb szabású autóversenyén. Újjáalakult a Baranya megyei LSZ NB lll-as bizottsága A Baranya megyei Labdarúgó zöveiség kebelében működő NB 1-as intéző bizottság a minap Lakúit újjá. Eszerint az 1962—63. vl bajnokságban az NB ILL dél- yugati csoport ügyeit a követke­ök intézik: __ K ínok: dr. Steinmetz Endre (Ba- *nva). Elnökhelyettes: Molnár Jó­zsef (Baranya). Titkár: Gálosi Fe­renc (Baranya). Az elnökség tag­jai: Leipáni István (Baranya), Fa­zekas Bálint (Bács). dr. Tucsni László (Tolna), Stolle László (So­mogy), Sztrapa Ferenc (Zala—Fe­jér) és Darázsi József, a Baranya megyei JT főtitkára. Kezdődik a teke megyei bajnokság Végjei ért a nyári, szünet a te­lezőknél is. Hivatalosan ma (va- Diabein már tegnap este) kezdő- iik a megyei bajnokság őszi tor­ziója. A kaposvári tekepályák is­iét benépesülnek, s a megyei baj- .okság részvevő csapatai fej tej neiletti küzdelmet vivnak majd, ogy eldöntsék, kit illet a megyei lajnokt cím. s melyik csapat ve­iét részt az NB n-be jutásért ío- yó osztályozókon. Az idén új tor­nában rendezik a megyei bajnok- ágot. mert Somogy kivált a dél- lUnantűH összevont megyei baj­4 ML t. M. tOS-x BH, iljwri bkát* KÉKES ■o«li beMfétul. i) Fizetés kollektív szerint. Jelentkezés a Húsipari Vállalat munkaügyi osztályán. (66574) no&ság mezőnyéből. A jelek mutatják, hogy helyes volt a lé­pés. Reméljük, hogy az őszi foly­tatás ugyanolyan jó lesz, mint a tavaszi kezdet. Egy hét. múlva elkezdik az NB II-ben is. A megyében azért kel­lett korábban kezdeni, hogy a me­gyei bajnok megfelelőképpen fel­készülhessen a novemberi osztá- lyozókra. A Kinizsinél Stadler a középcsatár Egy poszton ismét megváltozik a K. Kinizsi összeállítása. A győri mérkőzésen Kovács, a kaposváriak újdonsült középcsat.ára ugyanis olyan súlyosan megsérült, hogy játékára legalább egy hónapig nem számíthat az edző. Varga György tréner választása a közép- csatárhelyére egyébként az újból csatasorba álló Stadler Józsefre esett, aki az őszi idényben eddig a második csapat támadósorát irá­nyította. Ma a Mosonmagyaróvári TE ellen a K. Kinizsi a követke­ző összeállításban lép pályára: Őri —• Balogh, Zaag, Gergely — Szige­ti, Pálfalvai — Tóth, Bíró, Stadler, Herbei, Szűcs. A Világftásteehiiikfci Vállalat sz. telepe fölvételre keres lehetőleg gyakorlattal rendelkező és forgácsoló automata beállító munkakörbe esztergályosokéi. Jelentkezés a vállalat kaposvári telepén. Telefon 21-71. (66613) Az H3-s csatárok koziil Tulok (A. Honvéd) a megyeiek közt Posta (Nagyatádi eddig a legeredményesebb Erdékes képet mutat a somogyi csatárok góllövöversenye. Az ,NB-s csapatok közül a K. Honvéd tá­madósora bizonyult eddig a leg­ütőképesebbnek. Három mérkőzé­sen tíz gólt rúgott ez az ötösfo­gat, s ma már mind az öt Honvéd támadójátékos feliratkozott a gól­lövő listára. Közülük, de az NB-s csatárok között is eddig Tulok bi­zonyult a legeredményesebbnek. A Honvéd középcsatára három gólt szerzett. Itt persze még könnyen változhat a rangsor, hisz Tulok előnye mindössze egy gól csatár­társaival szemben. Nem így a megyeieknél. Az évek óta legered­ményesebb csatárok közé tartozó nagyatádi Posta máris jelentős előnyre tett szert. Az atádi bal­szélső négy fordulóban 11 gólt rú­gott. Ez figyelmet érdemlő telje­sítmény. Postával Veverán (K. Dó­zsa), Vándort és Farkas (Taszár) igyekszik lépést tartani. Figyelmet érdemlő a csurgói fiatal csatárok, Kostás és Nagy teljesítménye. A góllövö verseny állása: NB-S CSAPATOK: 3 gólos: Tulok (K. Honvéd). 2 gólos: Németh, Veverán, Szűcs (K. Honvéd), Tóth (Siófok), Jezeri, Szűcs (K. Kinizsi). MEGYEI CSAPATOK: 11 gólos: Posta (Nagyatád). 7 gólos: Veverán (K. Dóasa, Ván­dort (Taszár). 6 gólos: Farkas (Taszár). 5 gólos: Rostás, Nagy (Csurgó). 3 gólos: Bódis (K. Dózsa), Stad­ler (K. Kinizsi), Lukács (K. V. Lo­bogói, Szántó (M. MEDOSZ). HÍREK SZEPTEMBER Vasárnap István Időjárás Várható idő­rés vasárnap estig: kevés fel­hő eső nélkül. Az északi szél mérséklődik. Várható legma­gasabb hőmér­séklet 20—24 fok között. Mit fizet a lottó? A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság tájékoztatása sze­rint a 35. játékhétre — nem végleges megállapítás szerint — 4 334 393 darab lottószel­vény érkezett be. Ötös találat nem volt. Négy találatot 63 fo­gadó ért el, nyereményük egyenként 51 599 forint. Há­rom találatot 3266 fogadó ért el, nyereményük egyenként 497 forint Két találatot 87 874 fogadó ért el, nyereményük egyenként 18 formt 50 fillér. (MTI) — S millió 356 ezer darab tojást adtak el az Idén a szö­vetkezeti felvásárló szervek­nek megyénk baromfitenyész­tői. — 176 ipari tanulót szer­ződtettek megyénk kisiparosai az idén. Közülük a legtöbb fiatal a kőműves-, a női sza­bó és a lakatosszakmát vá­lasztotta. — VULKÁNKITÖRÉS JA­PÁNBAN- Mijaka szigetén ki­tört az Ojarna tűzhányó. A kráterből 300 méteres tűzosz- lop emelkedik a magasba. A tűzhányó körüli falvakban 20 ember megsebesült. — Tatarozzák a kaposvári Ifjúsági Házat. A munkálatok szeptember 3-tól október el­sejéig tartanak. Ez idő alatt az Ifjúsági Házban minden­nemű rendezvény és foglalko­zás szünetel. 319 hektár aknamező Jugoszláviában A szerémségi Erdevik köaeié- ben, a Fruskagorában egy 319 hektárnyi erdőterület még ma is rendkívül veszedelmes akna­mező. A németek aknásították el az erdőnek ezt a részét: ta­posó- és érintőaknákkal tették lehetetlenné a közlekedést. A fruskagorai nemzeti park veze­tősége most úgy határozott, hogy a hadsereg műszaki egy­ségeinek segítségével, 5 millió dináros költséggel megtisztítja ezt a területet, eltávolítják az aknákat. — Országos allat- és kirakodó­vásár lesz szeptember 4-én Mar­caliban. (2825) — A Táncsics Mihály Gimnázium esti tagozatá­nak első, második és ne­gyedik osztályába szeptember 12-én és 13-án délután 5—6- ig lehet beiratkozni. — Engedély nélkül fuvaro­zott Házi Péter balatonfeny- vesi lakos, ezért a járási ta­nács 500 forintra megbírsá­golta. Közlekedési baleset Hurka Ilona 4 éves kislány tegnap délután a Kossuth L. u. és a Baj csy-Zsi linszky u. ke­reszteződésénél neki szaladt a Kaposvári Állami Gazdaság Kottái József vezette szabályo­san közlekedő személygépko­csijának. A kislányt nyílt láb­töréssel a kaposvári kórházba szállították. — A XIX. SZÁZAD MA­GYAR FESTÉSZETE című reprodukciós kiállítást Nagy­bajomban és négy járási szék­helyen — Nagyatádon, Marca­liban, Csurgón, Barcson — mutatták be eddig. A kiállí­tást összesen 9200-an tekin­tették meg. — 3 SZÁZALÉKKAL TÖBB BŰNTÉNYT követtek el az Egye­sült Államokban az év első felé­ben, mint a múlt esztendő azonos időszakában. Elsősorban a gyil­kosságok, az emberrablások és az autólopások száma növekedett. — Ezer ivarérett anya/nyu- lat ad át a termelőszövetkeze­teknek és egyéni tenyésztők­nek a nagyatádi myúltenyész- tő szakcsoport. Kiemelik a tengerből Marconi hajóját Guglietmo Marconának, a vi­lághírű olasz feltalálónak, a drótnélküli távközlés megvaló­sítójának laboratóriumhajóját a második világháborúban Zár- dóri közelében elsüllyesztették* Az olasz kormány most ki­emelteti a hajót, és a velencei hajógyárba vontatja. Kitataroz­zák, és múzeummá alakítják ÁL — 150 000 üveg üdítő italt készít naponta a Nagyatádi Bambiüzem, Hogy kielégítsék a megrendelők igényeit, nem­rég bevezették a kétműszakos termelést. — A MÁV kaposvári állo- másfőnöksége értesíti az uta­zóközönséget, hogy szeptem­ber 4-én a Kaposvárról 14 óra 7 perckor induló 5634. sz. vo­natról, valamint a Szigetvár­ról 14 óra 58 perckor induló 5633. sz. vonatról vágánymun­kálatok: miatt Szentlászló ál­lomáson át kell szállni. — A Mü. M. 50». Helyiipari Is­kola évnyitó ünnepélyét szeptember 4-én de. 9 órakor tartják meg. (66604) AiWHIßDETEfEtf Apróhirdetések ára: hétköznap szavanként 1,- Ft, vasár- és ünnepnap 3,- Ft. Az első szó két szónak számit. Legkisebb hirdetés 14- Ft. Hirdetéseket felvesz a Somogyi Néplap Lap­kiadó Vállalat, Kaposvár, Latinka S. u. 3. sz. Telefon 1S-16. A hirdető felek postán Is feladhatják és telefonon is be­mondhatják hirdetéseiket. re Nagyatád, Munkácsy u. 37. alatt 400 n-öl jó fekvésű házhely olcsón eladó. Érdeklődni Nagyatád, Hu­nyadi u. 15/a alatt. (2970) Balatonbogiáron, a volt felsőállo­mási benzinkút közelében 180 öles nyaralóházhely ek eladók ölenként 100 Ft-ért. Érdeklődni a benzinkút vagy a volt felsőállomás vezetőjé­nél^ ________________________(920) H ázhelyek eladók Kaposvár bel­területén 10—50 Ft-ig n-öl énként. Érdeklődni lehet Géza u. 2. és Gor­kij u. 20/c alatt. Dr. Kovács. (934) Eladó Almamelléken jó állapot­ban levő, 936 n-ölön fekvő családi ház beköltözéssel és 30 családos méhészet. Reményiék. (944) K0ZULETEK! MAGÁNOSOK! Triciklis ármriilftó, rakodó (szén-, fabe- hordás), pince-, padiástak arí 16 részlegünk szeptember 1 én kezdi meg működését. * Vállalási iroda: Május 1. a. 12., autójavító felőli oldal. Telefon: 26-31. KAPOSVÁRI FODRÁSZ ÉS FÉNYKÉPÉSZ KTSZ (42761) Fajt$azonos gyümölcsfák, leg­szebb fajtájú folyton virágzó bo­korrózsák, bokorrózsa újdonságok, díszcserjék, örökzöld mahóniatö- I vek, díszfák stb. megrendelhetők Demeter Károly faiskola- és ró­zsakertésznél, Balatonszemes. (2933) Faragott dolgozószoba, 3 ajtós szekrény, rekamié, 3 fotel, kerek asztal, íróasztal igényesnek eladó. Budapest, XI. kerület, Szabolcska Mihály u. 1., Soós Béla, (42711) Boroshordók —* 500—800 literes—, borpumpa, kád eladók. Somogy- vár, Róka István. (66597) Női és férfikerékpár eladó. Ka­posvár, Arany János u. 8. (66606) Családi ház beköltözhetőséggei eladó. Kaposvár, Tüskevár u. 17. (66607) Balatonmária-fürdön 400 négy­szögöl telek termő szőlővel, kúttal, S oldalon kerítéssel eladó. Érdek­lődni Balatonmária-fürdőn, Vihor- látináL (66610) Igényesnek új diófa kombinált berendezés eladó. Kaposvár, Zalka Máté u. 18., fsz. 16., Eszenyi. (66611) Szürke Wartburg eladó. Kapos­vár, Géza u. 17. (66615) Trabant Limousin, 1961-es ki­adású, eladó. Varga, Csokonyavi- sonta, (66617) Moszkvics 407-es személygépkocsi eladó. Kaposvár, Hunyadi János U. 76. (Papp.)_________________(66549) K aposvár, Füredi u. 113. számú kétszer egyszoba-konyhás, kertes, gazdálkodásra alkalmas ház eladó, egyik lakás beköltözhető. Érdek­lődni délután Kisfaludy u. 23. alatt. (£6556) Szombathelyi kétszobás lakáso­mat elcserélném hasonló kaposvá­riért. Cím 42763. számon a Magyar Hirdetőben. (42763) A Kaposvári Tejipari Vállalat férfi segédmunkásokat azonnal al­kalmaz. Vidékieknek tanácsi iga­zolás szükséges. (2995) Vizsgával és gyakorlattal rendel­kező kazánfűtőt azonnali belépés­re fölvesz a Kaposvári Tejipari Vállalat. Jelentkezés reggel 8—16 óráig Cseri út 4, sz. (2985) Keresünk azonnali belépéssel nyolc, vizsgával rendelkező ková­csot patkógyártásra balatonszabadi műhelyünkbe. Jelentkezés szemé­lyesen vagy írásban. Állami Fuva­rozási és Kcrdéiyozási Vállalat, Siófok, Széchenyi u. 4. sz. Útikölt­séget csak fölvétel esetén térítünk. (22077) A Somogy megyei Állami Építő­ipari Vállalat (Kaposvár, Május 1. u._ 57. sz.) ipari tanulókat vesz föl kőműves, burkoló, vasbetonszere­lő, parkettás, ács és üveges szak­mában. Fölvételre jelentkezhet az a tanuló, akinek az általános is­kolai végzettsége megvan, és ál­talános osztályzata közepesnél nem gyengébb. A tanulóotthonban férő­helyet biztosítani nem tudunk. Je­lentkezés a vállalat oktatási elő­adójánál. Határidő 1962. szeptem­ber^ _______________________ (66554) T oponár és Vidéke Körzeti Fmsz 7. sz. toponári önkiszolgáló bolt­jába boltvezetőt keres. Fizetés kol­lektív szerint. Útiköltséget felvé­tel esetén térítünk. Jelentkezni le­het az inasa ig. einokéneL 42S82) Felveszünk műhelyvezetőt mg. erő- és munkagépek javításában tökéletes szaktudással, anyagbe­szerzőt könyvelési gyakorlattal, 3 géplakatost, 5 Diesel-motor szere­lőt, 1 autószerelőt. All. Mg. Gép­javító Áll., Memye Munkásszállás, napi egyszeri étkezés biztosítva. ________________________________(66590) A Somogy megyei Finommcchi^ nikai és Gépjavító Vállalat pályá­zatot hirdet termelési vezetői állás betöltésére megfelelő képzettség­gel és gyakorlattal rendelkező mű­szaki részére. Fizetés megegyezés szerint. (66600) Főagronómust keresünk 5000 hol- das gazdaságunkba, Balatontól 10 km-re. Gyakorlattal rendelkezők előnyben. Fizetés megegyezés sze­rint. Lakás biztosítva. Jelentkezés levélben részletes Önéletrajzzal. Munka Harcosa Termelőszövetke­zet, Buzsák. (66572; Albérleti szoba családnak meg­egyezéssel kiadó. Kaposvár, Virág U. 96. (6r£08) mOueiŐDés m II SZÖBftMOZflS VASÁRNAP VÖRÖS csillag filmszínház LEGENDA A VONATON. Magyar film. , Előadások kezdete 3, 5, 7, 9 órakor. (Szeptember 2-ig.) Délelőtt fél 10 órától fél 1 óráig folytatólagos híradómű­sor. Korhatár nélkül, 2—3 fo­rintos helyárakkaL SZABAD IFJÜSAG FILMSZÍNHÁZ HA VELEM TARTANÁL. NDK-film. 10 éven alul nem ajánlott.' Kísérőműsor: Népművészek alkotásai. Előadások kezdete 3, 5, 7, 9 órakor. (Szeptember 2-ig.) Délelőtt fél 10 és 11 órakor matiné: ÖSVÉNY A HE­GYEKBEN, A PIROS AUTÖ UTASAI. DÓZSA KERTMOZI: A KÉTÉLTŰ EMBER. Előadás kezdete 8 órakor. LATINRA SÁNDOR MŰVELŐDÉSI HÁZ KÉT FÉLIDŐ A POKOL­BAN. Szélesvásznú magyar film. Előadások kezdete fél 4, fel 6 és fél 8 órakor. Este 7 órától tánc a kert­helyiségben. KIOSZ BÉKE MOZI EMBEREK A HlDON. Szov­jet film. Előadások kezdete 4, 6 3 órakor. HÉTFŐN VÖRÖS CSILLAG > FILMSZÍNHÁZ ELTŰNT EGY ASSZONY, Izgalmas csehszlovák film. _ M) éven alul nem ajánlott. Előadások kezdete 5, 7, 9 órakor. (Szeptember 5-ig.) SZABAD IFJÜSAG FILMSZÍNHÁZ FELMEGYEK A MINISZ­TERHEZ. Magyar film. Kor­határ nélkül. Előadások kezdete 4, 6, 8 órakor. (Szeptember 4-ig.) BALATONI MOZIK MŰSORA Szeptember 2-án: BALATONBOGLAR Legend* a vonaton. (Magyar film.) BALATONFÖLDVÄR Fedett kert: A Kétéltű ember. (Szovjet űlm.) B ALATONFEN YVES Két szoba összkomfort. (Szovjet fűm.) BALATONLELLE Fedett kert: Az éjszakai vonat. (Lengyel film.) BALATONSZÁRSZÓ Carmen Jones. (Amerikai film.) BALATONSZEMES Apát keresünk. (Csehszlovák film.) FONYOD Kertmozi: Szép amerikai. (Fran­cia film.) Terem: Nevessünk. (Amerikai filmburleszk.) Teremmozi matiné műsora: Ta­lálkozás az ördöggel. SIOFOR Terem: Haiál a Cukor-szigeten. (Csehszlovák film.) ZAMARDI Kert: Levegő kalózai. (NDK- film.) Szeptember 3-án: BALATONFÖLDVAR Fedett kert: Házasságból elégsé- g-is. (Magyar film.) Színész háza pár külön bejáratú albérleti szobát keres belvárosban. Cím 66614. számos a Magyar Hir­detőijét*. (66614)

Next

/
Thumbnails
Contents