Somogyi Néplap, 1962. augusztus (19. évfolyam, 178-203. szám)

1962-08-19 / 194. szám

SOMOGYI NÉPLAP 6 Vasárnap. 1962. augusztus IS) Balatoni hétköznapok Toponári „aratás“ anno 1897 »»Személyvonat érkezik Bu­dapest Déli pályaudvar felől a negyedik vágányra... A vá­gány mellett tessék vigyázni... Személyvonat érkezik...« Mi­re harmadszorra hangzik a be­mondó hangja, már begördül a szerelvény, s néhány pilla­nat alatt nyüzsgés támad a siófoki állomáson. A színes for­gatag megindul a kijáratok irá­nyába, s az ember gyanakodva szemléli a szomorúan álldogá­ló, elhagyott szerelvényt, hogy vajon hol fért el benne ez a töméntelen sok ember. Aztán szétoszlik az érkezők serege, ki erre, ki arra veszi útját, a mozdony meg továbbviszi megürült kocsijait Fonyód felé. Nyáron csak nyaralni jön­nek a Balaton mellé, ilyenkor itt mindenki üdül — gondolja az ember, amint a derűs, jó­kedvű járókelőket nézi. Mint­ha csupa ünnepnapból állna a nyár. De hétköznapok is akadnak. A kifutó vagy érkező hajók utasainak zsibongása az egy­mást kergető hullámokkal együtt éljut a siófoki öböl túl­só oldaláig. Míg innen fel-fel­Amikor a csendőrök puskatüzzel arattak a szlovák aratók között Naponta 18 vonat szállítja az utasokat Budapestről a Balaton déli partjára. Siófokon kiürülnek a szerelvé­nyek. jó kapitánya, Lucbvaí Ferenc. — 1300, sőt 1500 embert is szájlítumk naponta. Azt hit­tük, segítenünk kell a Beloi- aimisznak, de alighanem va­lamennyi utas fölfért rá, mert nélkülünk in­dult elL Két órát . állunk most .i. a matrózok, akikről oly sokat mesélnek a hajóútról vissza­térők: vidámak, kedvesek, és mosolyogva segítik fel a ha­jóra szállókat... Földváron kötött ki a hajó. Meleg este van, kirándulásról érkeztek haza a motel lakói. Útjuk a fényárban pompázó Motel Étterem mellett vezet eL Vacsoráznak, szórakoznak a A múlt század végén egyre égetőbbé válik a földműves szegénység nyomora. A szo­ciáldemokrata párt 1896-os kongresszusa is foglalkozik ez­zel a problémával, és a várko- nyi István-féle szervezkedés ki­váltja az uralkodó osztály dü­hét és félelmét. A szervezett szegényparasztság 1897 feb­ruárjában Cegléden 100 küldött részvételével kidolgozta az el­következő harc agrárprogram­ját. Ebben a világi és egyházi nagybirtokok, valamint a kincs­tári birtokok parceUázását és bérbeadását követelik. 1897 nyaráig nyugodtan alhattak a somogyi nagybirtokosok, ám ekkor robbanásszerű változást idéz elő a fészerlaki szegény­parasztok megmozdulása. Az egyik kaposvári lap ezek­ben a napokban rendszeresen cikkezik a földmunkásokról. Megállapítja, hogy elmúltak már azok a szép idők, amikor nem kellett tartani a somogyi agrárprolefcároktól. A szocialis­ta agitátoroknak könnyű a dől guk — jegyzi meg cinikusan —, mivel a kiuzsorázott i génység nem érti meg a maga­sabb politikát (magyarul nagybirtokrendszert), és így be­fogadja a szocialisztikus tano­kat. Pedig a cikkíró is elárul ja, hogy van erre oka a sze­génységnek. »A cseléd fizetése ma (1897-ben) sem több, mint amennyi egy félszázaddal ez­előtt volt; a napszámos helyze te azonban határozottan rosz- szabb. A részes munkás ke resményéből meg nem élhet, mert hiszen ismerünk vidéke két, hol félholdnyi kukoricater­mésért megmunkálja a munkás az egész holdat, s a gazdának szolgál rá negyven napszámot, hogy csak feles-földhöz jus­som..­A somogyi früdnelküTielk M vándorolnak, egész Szlavóniát ők látják el nyáron munkás­kézzel A figyelmes szemlélő­nek észlelnie kell, hogy már itt, Somogybán is elharapód­Vörös Gyula bácsi. 6 a hétköznapjait is a Balaton mellett tölti •— munkával. csattanó nevetés hangzik a ha­jókra várók ajkáról, addig amott súlyos kalapácsok csat­tognak egy épülő uszály fene­kén; és amíg itt a napfényben hunyorognak az emberek, oda­át Vörös Gyula a hegesztőké­szülék vakító szikrádtól védi a szemét. Az állványokon álló uszály vasteste átforrósodott a tűző napon, és akár egy tűz­hely lapja, ez is megégeti azt, aki hozzáér. Vörös bácsi baju­száról nagy csöppőkben hull a verejték, de a vason csak egy pillanatig látszik a nyo­ma, aztán elillan. — Nyáron nagyon forró, té­len meg nagyon is hideg az én munkahelyem — mondja mo­solyogva. A vas mintha a kör­De ez az ál­lás sem egyen­lő a pihenővel. Bodó Imre, az első matróz már éngedi is le a vödröt, s a vizet szét­loccsantja a fedélzeten. Tyu- kos Imrével együtt felmossák a padlókat, hadd ragyogjon a hajó. Az utasoknak meg a személyzetnek is kellemesebb a frissen mosott fedélzeten tartózkodni; A matrózzutotbony és a fehér sapka most a ka- jütben hever. Ingujjra vet­kőzve, ormótlan csizmákba súrolják a fedélzetet. Mire vé­geznek, letelik a két óra, s az előbb még súrolókefék fö­Sok vizet kell felhúzni amíg tisztára mossák a tét. a Balatonból, Kelén fedéhe­egy nap atett? Rengeteg mun­kát ad a konyhának, a pincé­reknek és mindenkinek, aki a személyzethez tartozik. Szép számmal fordulnak meg itt külföldiek is. Hamar meg­tanulják a paprikás csirke és az egyéb paprikás ételek ne­vét Az étkezni szándékozó rendel, s amíg ő vár a szellős ebédlőben, addig a konyhán sürögnek-forognate a hatalmas tűzhelyek körül az emberek. Sosem látják, hogy ki fogyaszt­ja el, amit készítenek, pedig ha néha akadna egy Ids ide­jük, és kinéznének, odakint rengeteg megelégedett arcot nyék valamennyi melegét vagy lőtt izzadó emberek ismét azok minden hidegét magába szív­ná. Ilyen melegben a néhány méterre levő víztükör is csak meleget sugároz, télen meg lö­vellj a fagyasztó szelet a só­lyákra vont hajók felé. Hegeszteni való mindig akad. Télen a nagyjavítások, nyáron a kisebb sérülések »bevarrása« vagy új úszótestek készítése ad elfoglaltságot... Füred felől befutott a Ke­lén. Ezt a sok vihart látott ha­jót is a közelmúltban alakítot­ták át. Diesel-motorok kerültek a gőzkazánok helyére. »-Életé­nek-« 72 esztendeje alatt sok százezer utast hordott a hátán. Ilyenkor nyáron szüntelenül úton van. A Kelén meg iker­testvére, a Helka neve szerte az országban ismert. Ügy hoz­zátartoznak ők a Balatonhoz, mint a matrózok őhozzájuk. Matrózok... Mit csinálnak most a hajón? Az utasok már mind elmentek. — Manapság ritkán állunk ■»nyit — fogad minket a ha­bent ülök. Fehér kabátos pin­cérek siirögnek az asztalok kö­zött, egyne-rrtásra hordják a finom falatokkal megrakott tálakat; l Nehezen birkóznak a szeltő- zőberendezéaek az étterem konyhájában levő meleggel meg az illatáradattal. Nyolcsaáz vacsora egy este? Priegl János, az étterem ve­zetője ennyit mond, meg öt­száz reggelit és ezer ebédet. Ez kétezer-háromszáz vendég —Aki azt hiszi, hogy ünnepnapokból áll a balatoni nyár, az látogassa meg a Vö­rös bácsikat, a hajók matró­zait, amikor éppen »várnak«, tekintsen be egy-egy konyhába, üzletbe, s rójon, hogy téved. Meglátja, hogy rengetegen fá­radoznak, izzadnak azért, hogy a szabadságon levőknek csupa ünnepnap legyen az itt eltöl­tött idő — Robnd Ferenc zott az elégedetlenség, és »...itt is csak az agitáció erősebb fel­lépése kell, hogy szomorú álla­potok következzenek be« földbirtokosokra. Valamit te­hát itt is kell tenni — sopán­kodik a cikkíró —, nehogy baj csőstül ránk szakadjon. Igen, valamit tenni kellene.. Az igazságügy-miniszter úr őexel’^'ciája 1897 júniusában táviratban utasította a királyi ügyészségeket, hogy sürgősen jelentsék, » __vajon a kezeié s ük alatt álló fogházakban hány rabot tudnának az alföldi mezei munkás-sztrájk esetére az aratási időre kiállítani, fegyházra ítélt, mezei munkára alkalmas rabok feltétlen kiál- lítandók, a fogházra és bör­tönre ítéltek közül pedig azok, akik önként vállalkoznak, rabok szállítására börtönőrö­ket, további őrzésükre pedig még katonaságot is fognak ki­rendelni.« íme, egy régen »vért intéz­kedés« az uralkodó osztály ré­széről. Ám a Kaposvár című lap cikkírója józanabbul érté­keli a rendelet hatékonyságát, azt javasolja: »Ne várjuk be, míg a félrevezetett, felbőszí­tett munkásnép kiejti kezéből a kenyéradó munka eszközeit, és pusztító fegyverhez nyúl el vakult dühében, vagy sztráj kol, mint az Alföldön, hol im­már a legszebb, legáldásosabb munkát kényszermunkásokkal, rabokkal kénytelenek végeztet­ni.« Pedig az aratás Somogybán is nehéznek ígérkezik. Már ma­ga a természet sem kedvezett, az enyhe tél után már április elején kizsendült a vetés, majd hideg időjárás következett, a növekedés megállt. Május— júniusban pedig az állandó zések megdöntötték a gabona- szálaikat. Az Időjárás a nyár elején szeszélyes volt — Ka­posváron június 19-én havas eső esett —, utána gyors fel- forrósodás következett, mun­kást pedig ebben a legnagyobb dologidőben nem találnak So­mogybán. Ezt a nagygazdák ér­zik meg a legjobban. A nagy- birtokosok? Ök már szerződ­tettek nagyszámú felvidéki szlovák munkást. A toponári uradalomba például Trencsén és Vas megyei munkásokat ho­zattak a sürgető mezőgazdasá­gi munkákra. A nyári gyors aratási idő alatt fokozták a munkatempót, az asszonyoknál a répakapálást is siettették. »Az uradalmi intéző szigorúbb pallért, egy kiszolgált altisztet állított melléjük, ki a nagy for- róságban a hűsebb trencséni éghajlathoz szokott tótokat tel­jesen ettikkasztotta, s csaknem munkaképtelenné tette, szigo­rúan megkövetelte a folytonos munkát.« A munkások között nőtt az elégedetlenség, és be akarták szüntetni a munkát A főszol­gabíró azonnal csendőröket küldött, hogy a két »biztatót« állítsák elő. Mikor a fészerlaki majorban megjelenik a gyűlölt Negro intéző a pallérral és há­tuk mögött a két fegyveres csendőrrel, »... talpra állott az összes nép apraja-nagyja, kapát fogtak a két csendőrrel szemben«. A csendőrök köve­teltek az élőállítandók kiadá­sát A szlovák munkások anya- nyelvükön visszakiáltottak, a zaj fokozódott, a »hős« Negro intéző és az altisztből emfoer- nyúzóvá vedlett pallér futás­nak eredt. A csendőrök min­den felszólítás nélkül lekaptak fegyverüket, és a tömeg közé lőttek. »Két férfi a lövésekre elesett, egyik nyomban meg­halt, a másik súlyosan sebe­sült, többén kaptak még se­bet.« A helyszínen meghalt Jakubecz György 46 éves nap­számos. Jakubecz családos em­ber volt, a trencséni Bosác köz­ségben született és lakott. A halál okát ekképp őrzi a topo­nári halotti anyakönyv: »1897. július 2-án délután 2 órakor emberölés-lelövés által.« A másik áldozat, Benő János, egy huszonnégy éves, szintén bo- sáci legény másnap a kórház­ban halt meg »... csendőr ál­tal a hason ejtett löseb«-ben. A rémült csendőrök izgatot­tan telefonáltak Kaposvárra erősítésért. Onnan azonnal ki­száll Till csendőr számypa- rancsnok megfelelő csendőr­séggel. Megjelent Sárközy Béla főszolgabíró is, hogy a helyszí­nen »rendelkezzen«. Másnap, azaz július 3-án, szombaton a megyeházára beidézték őket ki­hallgatásra. »Valóban meg­rendítő látvány volt az, midőn a szegény tótok halottjukat és sebesültjüket siratták. Kétség­beesve átkozódtak, hogy elhoz­zák őket idegenbe, s itt csend­őrökkel lövetnek közibük.« Az eset átterjed az uradalom, zaranyi pusztájára is, ahol Vas megy magyar aratók lázong­tak. arközynek csak nehezen sikerült lecsendesíteni a sztráj­koló, lázongó aratókat. »Ügy látszik, hogy a szegény munkások nagyon is ártatlanul haltak meg« — jegyzi meg az egykorú krónikás. Később a munkások szállását is kezdik emlegetni, mint a legfőbb baj okozóját. Előbb csak finoman, de később már nyíltan megír­ják, hogy az nem szállás, ha­nem »... egy birkaól..., hol a birkákkal együtt vannak, minélfogva a milliónyi légytől és féregtől nem tudván éjjel sem pihenni, folyton fáradtnak és elcsigázottnak érzik magu­kat; ez az oka, hogy kellőkép­pen nem tudnak dolgozni«. Ez már elárul sok mindent. Így azután gyorsan el kellett terelni Kaposvár és Somogy fi­gyelmét az eset valódi okáról. El kellett a figyelmet fordítani az uradalom cselédnyomorító munkakörülményeiről, bérlő® és szolgál kiszipolyozó intézke­déseiről, bűnbakot kellett ke­resni. Ez pedig a szocialista agitáció. Most már félni kell, hogy folytatása lesz az esetnek megyeszerfce, okulni kell — mondja a hírlapíró. S tanácso­kat ad, miként lehet elejét ven­ni egy újabb fészerlaki esetnek. Végezetül magasabb régiókhoz fohászkodik, és reméli, kérve az Istent, hegy Toponár-Fé- szerlak »... ne legyen véres nyitánya a munkászavargások szomorú sorozatának az aratás ideje alatt«. * * « E tragikus esetnek idestova hetven esztendeje. A kortársak közül szinte senki sincs, aki hitelt érdemlően visszaemlé­kezne az 1897. július 2-i topo­nári csendőr-puskatűzre. Még­sem árt emlékezni, hogyan »arattak az urak«, s hogyan arattak és éltek a gazdasági munkások 1897-ben, Ferenc József uralkodásának harmin­cadik esztendejében Magyaror­szágon, Toponáron. Andrássy Antal Vacsoraidőben a földvári Motel Étterein konyhájából szünet nélkül hordják az en­nivalói a vendégeknek. Itt is hétköznapokkal találkozunk^. Fogadja meg a jó tanácsot! Tegye széppé, óvja haszoné* lati tárgyait az idő előtti tönkremenéstől OLAJ. ÉS ZOMÁNC- FESTÉKKEL! Szép, tiszta környezetben jóbban érzi magát! Kérjen szaktanácsot a szaküzletben. (5496)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents