Somogyi Néplap, 1962. június (19. évfolyam, 152-177. szám)
1962-07-17 / 165. szám
SOMOGYI NÉPLAP 2 Kedd, 1962. július H. A szovjet kormány jegyzéke az Egyesült Államokhoz Moszkva (TASZSZ). A szovjet kormány 1962. július 14-én jegyzéket juttatott el az Egyesült Államok kormányához és ebben válaszol az 196J2. június 25-én keltezett amerikai jegyzékre. A Szovjetunió azonos szövegű jegyzéket intézett az angol és francia kormányhoz is. A szovjet kormány a jegyzékben hangsúlyozza, hogy a nyugat-berlini és a nyugatnémet fasiszta és revansista elemek részéről a Német Demokratikus Köztársaság határai ellen elkövetett állandó provokációk olyan helyzetet teremtettek, amely méltán váltja ki azoknak az országoknak a nyugtalanságát, amelyek érdekeltek e térség békéjének és nyugalmának fenntartásában. A szovjet kormány arra is felhívja a figyelmet, hogy a diplomáciai lépések nem jártak olyan eredménnyel, amelyre a Szovjetunió, mint a Né met Demokratikus Köztársaság Szövetségese méltán számított. ’ »Mindez — hangoztatja a jegyzék — még inkább megerősíti a szovjet kormánynak azt. a meggyőződését, hogy elengedhetetlenül szükséges a nyugat-berlini helyzet haladék-, tálán normalizálása a német kérdés békés rendezése alapján.« A jegyzék rámutat, hogy a provokációkkal járó közvetlen felelősség »azokra hárul, akik segítik és támogatják a gátlásokat nem ismerő provokátorokat és kalandorokat«. A szovjet kormány sajnálkozását fejezi ki amiatt, hogy az Egyesült Államok kormánya nem tesz lépéseket a nyugat-berlini fasiszta elemek és á nyugat-berlini rendőrség által az NDK ellen elkövetett provokációk megszüntetése érdekében, »amelyek e térség feszültségének komoly növekedésével jártak«. Sőt, az amerikai megszálló hatalmak és az Egyesült Államok kormánya is közvetlenül támogatják a rosszindulatú üzelmek szervezőit. »Ez arra vezet, hogy Nyugat-Berlinből a Német Demokratikus Köztársaság ellen irányuló provokációs tevékenység kihívóbb és veszélyesebb jelleget ölt.« A szovjet kormány tényeket sorol fel, amelyek arról tanúskodnak, hogy »a fegyveres támadások, gyilkosságok, robbantások és más bűntények nem különálló incidensek, hanem az NDK és a vele szövetséges szocialista országok ellen irányuló korábban elhatározott agresszív cselekmények«. »Nyugat-Berlin éd a Német Szövetségi Köztársaság hivatalos személyiséged nyíltan támogatják ezeket a kalandor, és a béke ügye szempontjából Veszélyes provokációkat« — hangoztatja a jegyzék. Az a magyarázat, amelyet az Egyesült Államok kormánya június 25-i jegyzékében ad a nyugat-berlini összetűzéseikre, távol állnak a valóságtól — állapítja meg a szovjet kormány. Az Egyesült Államoknak arra a próbálkozására utalva, hogy e kérdést úgy tüntesse fel, mint a »személyék és áruk berlini közlekedését megköny- nyítő eszközök« keresését, valamint azzal az amerikai javaslattal kapcsolatban, amely indítványozza, hogy »tanulmányozzák ezt a kérdést mindenekelőtt Berlinre vonatkozólag az Egyesült Államok, Francia- ország és a Szovjetunió kormányainak képviselőivel, a szovjet kormány kijelenti: »az ilyen javaslat csak csodálkozást válthat ki.« Ha az Egyesült Államok azzal a céllal terjeszti elő javaslatát, hogy beavatkozzék a szuverén és független Német Demokratikus Köztársaság bel- ügyeibe, akkor a szovjet kormány úgy véli, hogy az amerikai javaslat egyáltalán nem szolgálhat sem négyhatalmi, sem bármilyen más megbeszélések tárgyául. (MTI) Gardy tábornok 40 millióval Francához szökött Párizs (MTI). A Jeune Afrique című tuniszi lap jelentése szerint Gardy volt tábornok, az OAS egyik fővezére, aki a Susini és az algériai végrehajtó szerv között létrejött megegyezés másnapján szabadon hajóra szállt Oranban, Spanyolországban kötött ki. A lap szerint azösz- szeesküvő tábornok és. kísérete nagymennyiségű poggyászon és fegyvereken kívül magával vitte az OAS 40 millió új frankot kitevő pénzkészletét, amelyet az utolsó hetekben az algíri és orani bankokban rabolták össze. Űjabb változások várhatók az angol kormányban Viharos hét vár a brit parlamentre Algéria a vilaja vezetők tanácskozásától varia az FLN válságának megoldását Párizs (MTI). A francia ■ lapok tudósítói már nem ítélik meg olyan sötéten az algériai helyzetet, mint az elmúlt hét végién. A vilaják katonai és polgári vezetőinek tanácskozását biztató jelnek tekintik. A katonai körzetek vezetőinek egy része Ben Bellát, másik része Ben Kheddát támogatja, A találkozó létrejötte arra vall, hogy a múlt heti rabati megbeszélések nem voltak teljesen eredménytelenek, mint ahogyan azt Bumendzsel, a Tlemcenfoen székelő ellenzéki csoport szóvivője hangoztatta. A vilaják képviselőinek értekezleté egyes hírek szerint Medea közelében már megkezdődött. Egy esetleges megegyezés a válság ideiglenes áthidalását jelentheti. Lehetővé tenné az augusztus 12-ére kitűzött parlamenti választások jelölő listáinak összeállítását. . Pillanatnyilag a jelölések módjában ütközik legélesebben a szembenálló felek álláspontja. A vita akörül forog, milyen szerv állítsa össze a listákat. Tlemeenben Ben Bella és hívei továbbra is az algériai nemzeti forradalmi tanácsot tartják . illetékesnek. A forradalom legfőbb szerve május végén és június elején Tripoli- ban megtartott ülésén többségében bizalmatlan volt Ben Khedda kormányával szemben. Algírban ezért ellenzik összehívását. Csak a tagok kétharmad része Vagy az ideiglenes kormány kezdeményezheti a forradalmi nemzeti tanács ösz- szehivását — hangoztatta a L’Humanité munkatársa előtt a kormány szóvivője és rámutatott: Ben Bella hívednek nincs meg a szükséges kéthar- ssados többsége. Algír egy szélesebb »népi kongresszus« megtartását javasolja. Nem egyszerű formai • kérdésről van itt szó, hanem arról, hogy ki milyen mértékben tudja befolyásolni a választást. A Tlemeenben és Algírban elhangzott nyilatkozatok arról tanúskodnak, hogy egyik és másik fél is a forradalmi mozgalom egységének megmentésére törekszik. Jazid tájékoztatásügyi miniszter vasárnap kijelentette: Algír bizakodással tekint a vilaja vezetők tanácskozása elé, és hajlandó az általuk javasolt megoldást elfogadni. Az El Muzsahid, az FLN hivatalos lapja legutóbbi vezércikkében nem zárja ki azt a lehetőséget sem, hogy a jelenlegi kormány a válság megoldása érdekében átadja helyét. Megfigyelők nagy jelentőséget tulajdonítanak az El Muzsahid cikkének, mert a lap Ben Khedda híveinek irányítása alatt álL London (MTI). Londonban nyilvánosságra hozták Macmillan angol miniszterelnöknek az eddigi kormány távozó minisztereihez intézett leveleit. Mind a hat levél rendkívül meleg hangú, és utal arra az eddig nem közölt tényre, hogy több miniszter már előzőleg kérte felmentését., Macmillan a megfigyelők szerint csitítani szeretné a kormányátalakítás által kiváltott politikai vihart. Macmillan egyedül Selwyn Lloydnak nem írt Londonban a hét elejére újabb változásokat várnak a kormányban. A kormánynak összesen mintegy hatvan tagja van, és a főbb posztokon kívül még számos kisebb fontosságú tisztségben is változásokra kerül majd sor. Azt várják, hogy a vasárnapi meleg hangú levelek ellenére ez a második kormányátalakítás ugyancsak »drasztikus« lesz. . Az AFP londoni jelentése szerint a hétfőn kezdődő parlamenti hét légköre csak az Eden lemondása után kialakult atmoszférához lesz fogható. A napirenden öt fontos kérdés szerepel; az angol légitársaságok kérdése, gépkocsiszállítások, a skóciai szénbányák bezárásának ügye, a televízió problémája és az Uganda függetlenségéről szóló vita. A kormányátalakítás következtében legalább- három kérdésben nem tudják még, milyen álláspontra helyezkedik majd a kabinet. HÁROM ÚJ ÁLLAM SZÜLETETT — Mindhárman egészségesek, pedig a középső nagyon nehéz szülés volt. (Fülöp György rajza.) A márka védelmének ürügyén munkásellenes intézkedéseket készítető a nyugatnémet kormány Bonn (MTI). Hétfőn Adenauer kancellárnál tanácskozásra ültek össze a nyugatnémet gazdasági élet vezetői. Az előzetes hírek szerint a tanácskozáson fontos intézkedéseket hoznak majd a nyugatnémet márka szilárdságának megvédésére, az egyre erősebben jelentkező inflációs folyamat feltartóztatására. A hírek szerint ezek között az intézkedések között szerepel majd a munkásság sztrák- jogának korlátozása is. A bonni vezetők ezzel kapcsolatban a hírhedt amerikai Taft—Hart- ley-törvény lemásolására gondolnak, és olyan törvényjavaslatot készülnek a parlament elé terjeszteni, amely kimondaná, hogy bérviszály esetén a szak- szervezetek nem bocsáthatnának ki azonnal sztrájkfelhívási, hanem előbb egy »semleges« egyeztető bizottsághoz kellene fordulniuk és még az egyeztetési kísérlet kudarca esetén is csak több hetes »várakozási idő« eltelte után nyúlhatnának 1 a sztrájk fegyveréhez. A Pravda a tizennyolchatalmi leszerelési bizottság munkájáról Moszkva (TASZSZ). A Pravda »Korunk igen fontos problémája« címmel közli A'ekszandrov cikkét abból az alkalomból, hogy Genfben hétfőn felújítja munkáját a tizennyolchatalmi leszerelési bizottság. A genfi lészerelési tárgyalások első szakaszát kommentálva Alekszandrov azt írja, hogy a szovjet kormány olyan szerződéstervezetet terjesztett a bizottság elé, amely az intézkedések mélységesen átgondolt rendszerét foglalja magában. Ezek az intézkedések lehetővé teszik, hogy rövid idő alatt, egymást követő három szakaszban megvalósítsák az általános és teljes leszerelést, és szigorú nemzeközi ellenőrzést biztosítsanak minden leszerelési intézkedés fölött. E szerződéstervezet — folytatja a cikkíró — megértésre és jelentős támogatásra talált a tizennyolchatalmi bizottságban részt vevő semleges országok számos képviselőjénél is. A semleges országok képviselőinek többsége a leszerelés ügye szempontjából igen fontosnak tartja, hogy a szovjet tervezet radikálisan és gyorsan megoldja a nukleáris háború veszélye felszámolásának problémáját. Ezzel ellentétben — állapítja meg a cikkíró — az amerikai küldöttség által előterjesztett javaslat sem az első, sem az azt követő szakaszokban nem oldja meg a nukleáris háború elhárításának kérdését. Ugyanakkor a bizottságban lefolyt vita is szemléltetően megmutatja, hogy az amerikai terv alapja: örökkévalóvá tenni az »atobnelrettentés«-t, megőrizni az atomfegyvert a leszerelés egész folyamatában, sőt a terv befejezése után is. A vita során meglehetősen világosan megmutatkozott az is, hogy az Egyesült Államok és a többi nyugati hatalom — pro- pagandisztikus állításaik ellenére — úgy osztják fel a leszerelés egyes szakaszaiban végrehajtandó Intézkedéseket, hogy lépésről lépésre gyengítsék a békeszerető államok lehetőségét biztonságuk megvédésére. Közben pedig szakadatlanul növekedne az atom- és a más tömegpusztító fegyverek szerepe az idegen országokban lévő agressziós felvonulási területek sértetlen fenntartása mellett. Az az ellenőrzési rendszer pedig, amit az Egyesült Államok fezzel egyidejűleg javasol — jegyzi meg Alekszandrov — előirányozza, hogy a leszerelés első szakaszától felderítsék a lehetséges ellenfelek védelmi > rendszerét, kipuhatolják és a térképre vezessék a katonai objektumokat egy eljövendő nukleáris támadás céljából. Az Egyesült Állaráok azt akarja elérni, hogy megkerüljék az ENSZ alapokmányának fő tételeit, bevezessék a döntőbíráskodást, és olyan nemzetközi fegyveres erőket hozzanak létre, amelyek elég erősek ahhoz, hogy akár nukleáris fegyver alkalmazásával elnyomjanak bármely állarhot. Az Egyesült Államok és'nyugati szövetségesei, mivel nem tudják alárendelni az ENSZ-t agresszív politikájuk érdekeinek — tekintettel arra a komoly változásra, amely az újabb és újabb országok belépésével kpvetkezett be ebben a szervezetben —, meg akarják kerülni az ENSZ»t, és a nemzetközi leszerelési szervezet keretei között új nemzetközi rendszert akarnak létrehozni. Világos — írja ezzel kapcsolatban a cikk szerzője —, hogy mindazok, akik törekszenek az igazi leszerelésre, a nukleáris háború veszélyének kiküszöbölésére, a hosszú és tartós békére, nem találhatnak megegyezési alapot ezekben az elgondolásokban. (MTI) Elutazott a “ a Fővárosi i perettszínház társulata A Fővárosi Operettszínház társulata hétfőn kéthetes vendégszereplésre indult a Szovjetunióba. A színészek, a műszaki dolgozók, az énekkar és a, zenekar tagjai, a színház vezetői, összesen 180-an két kü- lönrepülőgépen utaztak a Ferihegyi repülőtérről Moszkvába. A társulat a szovjet fővárosban, a moszkvai operett- színházban tartja előadásait. A magyar művészek a Csárdás- királynő, a Leányvásár és a Hölgyválasz című operettekkel előreláthatólag 12 előadáson lépnek a szovjet közönség elé. (MTI) üz angol atomfeszerelési mozgatom lobogója a Nautilus fedélzetén London (MTI). Az angol atomleszerelési mozgalom két tagja a portlan- di haditengerészeti kikötőben horgonyzó Nautilus amerikai atombúvámaszád fedélzetére ment, és - felvonta a mozgalom lobogóját a naszád árbocára, majd leült a fedélzetre, míg az őrök végül is mindkettőjüket letartóztatták. A szocialista internacionálé teszel ülésszakán felmerült nézeteltérésekről Brüsszel (MTI). A belga fővárosban hétfőn fejeződik be a szocialista in- temacionálé vasárnap kezdődött zárt ülésszaka, amelynek feladata az volt, hogy kidolgozza a nyugat-európai szociáldemokrata pártok összehangolt álláspontját az európai gazdasági közösséggel kapcsolatban. Gaitskell, az. Angol Munkáspárt vezetője Ismertette azt az öt feltételt, amely pártjának véleménye szerint elengedhetetlen Angliának a Közös Piacba való belépéséhez.. Ezek a következők: 1. megfelelő biztosíték a nemA kongói szakszervezeti szövetség követeléseiről Leopoldville (MTI). Nikola Vitorovics, a Tanjug leopoldville-i tudósítója Kongó gazdasági helyzetét kommentálva a többi között a következőket írja: A koiigói szabad szakszervezetek szövetsége hivatalosan felszólította a minisztereket, a képviselőket és a szenátorokat, hogy a legjobb számtan-szakértők segítségével állapítsák meg, hogyan élhet meg egy hattagú munkáscsalád napi 100 frankból, amikor a hús kilója több mint 200 frankba kerül? A szakszervezet összeállította a hattagú család napi kiadásainak listáját, de abban a hús nem a napi fő étkezés mindössze kenyérből és kávéból, esetleg teából tevődik össze, s még erre sem elegendő a 100 frank. Ezért a szakszervezeti szövetség követelte, hogy az egyszerű munkások számára szavatolják a havi 4500 frank ösz- szegű minimális bért. Ezenkívül követelte még, hogy a nemzetgyűlés szavazza meg a kollektív szerződések kötelező megkötésére vonatkozó törvényt, amely jobb helyzetbe juttatná a dolgozókat a munkáltatókkal, de különösen a külföldi társaságokkal szem■egyáltalában nem szerepel, ha- bem. Collins kanonok a moszkvai béke-világkongresszusról London (MTI). Collins kanonok, az angol atomleszerelési mozgalom vezetője a londoni Szent Pál székesegyházban mondott vasárnapi szónoklatában bírálta azokat az egyházakat és békeszervezeteket, amelyek nem használták ki a moszkvai kongresszus által kínált fényes alkalmat. A nyugati egyházak kötelesek szakítani a szűk- látókörű, önző gondolkodással. »Kötelességünk szóval és tettel bizonyítani, hogy a békegalamb nem a kommunisták kizárólagos tulajdona, és hogy a Szabadság-szobor nem a Nyugat kizárólagos területe.« Hruscsovval folytatott beszélgetéséről szólva Collins’ kanonok kijelentette: »Nézetem szerint az iránt nem lehet c legcsekélyebb kétségem sem, hogy Hruscsov békét akar. Rendkívül magas intelligenciájú ember, ügyes, okos politikus, a modern diplomácia sakkjátékának mestere. Emberies érzésű, egészséges humorú és végtelenül kellemes, vonzó egyéniség. Természetesen meg- győződéses marxista és tart a Nyugattól, mint ahogy a Nyugat is fél tőle. Itt a veszedel- ráes helyzet. A moszkvai kongresszus páratlan alkalmat nyújtott ahhoz, hogy valamit tegyünk ebben m tekintetben.« zetközösség érdekeinek figyelembevételéről; 2. hasonló biztosíték az európai szabadkereskedelmi övezetben Anglia mellett részt |ve- vő országokkal folytatott ’kereskedelemről 3. az angol mezőgazdaság érdekeinek tiszteletben tartása; 4. a Közös Piac megfelelő politikai szervezetének kidolgozása (vétójog minden tagállamnak). Gaitskell hangsúlyozta, hogy Anglia jelenleg nem léphet be egy európai államszövetségbe, ez csak tíz-húsz év múlva válhat lehetségessé; 5. a nemzeti gazdasági tervezés önállóságának megőrzése minden tagállam számára. Ezek az angol munkáspárti javaslatok valósággal dührohamot váltottak ki Spaak belga külügyminiszterből, alá kije lentette: »Ügy tűnik, az ang > lók azt szeretnék, hogy térde állva könyörögjünk nekik: lé jenek be a Közös Piacb; Spaak hangsúlyozta, hogy női szeretné, hogy Anglia belépje a Közös Piacba, nem fogad híja el, hogy »Európa politil" fejlődése megálljon«. ß dél-vietnami partizánok lelőttek egy amerikai heíikopte London (TASZSZ). A Reuter-iroda saigoni i dósítója jelenti, hogy Dél-Vie nam középső hegyvidéki tér létén, nem messze a laoszi bi tártól, a dél-vietnami parti:- nők lőfegyverrel lelőttek e; amerikai helikoptert. (MTI) 11098345