Somogyi Néplap, 1962. június (19. évfolyam, 152-177. szám)
1962-07-28 / 175. szám
Szombat, 1962. jülíus 28. 3 SOMOGYI NÉPLAP Csábítás EGY SZAKEMBER JELENTKEZETT fölvételre az egyik vállalatnál. Az volt a kikötése, hogy kétszáz forinttal több fizetést kapjon, mint ott, ahol jelenleg dolgozik. Az igazgató kapott az alkalmon, és nyomban elhatározta, hogy mindenképpen «-megfogja« a mérnököt. Négyszáz forinttal több fizetést ígért neki, és arra kérte, hogy két nap múlva hozza be munkakönyvét. Másfél órával e beszélgetés Után azonban telefonon felhívta a mérnököt, és arra kérte, hogy ne két nap múlva, hanem majd akkor jöjjön, ha értesítik. Ügy érezte, hogy egyelőre függőben kell hagynia az ügyet. A mérnök távozása után ugyanis arra gondolt, ami nemrég a TRANSZVILL-nál történt, s elemezte az eset minden részletét A dolog úgy kezdődött, hogy az AKÖV-nél fölvételre jelentkezett Molnár Ferenc, a TRANSZVILL egyik mérnöke. Azt mondta, hogy azért akar eljönni vállalatától, mert a dieseles szakmához van kedve. A TRANSZVILL azonban nem egyezett bele, hogy elmenjen, mert nagy szükség volt rá. A vegyi üzemet, ahol rajta kívül csak egy beteges, öreg szakember dolgozik, nem lehetett magára hagyni. Sok huzavona után a mérnök mégis az AKÖV-höz került. Mi lett volna akkor — gondolta az igazgató —, ha az AKÖV- nél azt mondják Molnárnak, hogy nem veszik föl, mert vállalatának nagy .szüksége van rá? így a TRANSZVILL bizonyára nem került volna abba a helyzetbe, amelybe a mérnök távozásával jutott. Valahol meg kell állítani ezt a vándorlást — töprengett az igazgató. — Igaz, hogy már nem olyan nagy mértékben, mint az iparosítás megkezdésekor, de azért még ma is tart a vándorlás, a szakembercsábítás . ÉPP A NAPOKBAN HALLOTTA, hogy a cukorgyár is jól megjárta. Megbeszélték egy pesti mérnökkel, hogy hozzájuk jön dolgozni. A mérnök le is költözött Kaposvárra, de nem a cukorgyárban, hanem a TRANSZVILL-nál vállalt munkát Vajon kinek a keze volt a dologban? A cukorgyár nem kutatta ezt különösebben. De hiába ás reklamált volna. A TRANSZVILL személyzetise azt mondta volna, hogy ha tőlünk elcsábítják a szakembereket, miért ne kapnánk mi is az alkalmon, s miért ne szereznénk helyettük másokat? Miért legyünk éppen mi elnézőek? A maga szemszögéből talán igaza is lett volna, de hát mi lesz, ha mindenütt ezt mondják: tőlem is visznek, én is hozok másoktól. Teheti-e ő, mint egy szocialista üzem igazgatója, hogy szemet hunyjon egy másik szocialista üzem problémája fölött, és semmibe vegyem hogy erre a mérnökre, aki reggel jelentkezett, nagy szüksége van vállalatának? Ha fölvenné, igaz, létrehozhatná a technológiai osztályt, de a népgazdaság érdekében való lenne-e, ha neki technológiai csoport helyett osztálya lesz, annál a másik vállalatnál pedig, ahonnan ez az ember eljön, hosszú hónapokig nem teljesítik majd a tervet? Meg kellene magyarázni ezt a mérnöknek is. Meg kellene mondani neki, nem szép, hogy cserbenhagyja vállalatát. Meg kellene vizsgálni, nem valami sérelem ösztönzi-e távozásra. S talán könnyen lehetne segíteni. A Finommechanikai Vállalat egyik fiatal műszerésze azért akart a Kaposvári Állami Gazdasághoz menni dolgozni, mert ott azt ígérték neki, hogy külföldi tanulmányútra viszik. Amikor ezt a Finom- mechanikánál is megígérték neki, a fiú maradt. Hirtelen arra gondolt, nem fogják-e kinevetni, ha visszautasítja ezt a mérnököt, hogy elszalasztja a jó alkalmat. Miért éppen ő akarja megakadályozná a szakembervándorlást? FARADTAN MENT BE reggel dolgozni. Üjra meg újra a cukorgyár esete jutott eszébe. Az, hogy nem bosszankodtak, amikor az a pesti mérnök a TRANSZVILL-hoz ment dolgozni. Azt móriak, sebaj, kilenc ösztöndíjasunk van az egyetemen, szerződést kötöttünk velük arra, hogy itt fognak dolgozni. Egyikük az őszszel végez, s augusztus elsejével már munkába is áll. Igenigen, a cukorgyárnak kilenc, a textilműveknek kilenc, a ruhaüzemnek! kettő, a TRANSZ- VILL-nak 2 ösztöndíjasa van... S nekünk? Egy se. Pedig ezt az utat kellene járni. Milyen könnyen beszélnek majd ezek az üzemek, ha fiataljaik végeznek! Kérette a személyzetist. — Elvtárs — mondta neki. — Arra kérem, árja össze, hogy a vállalatnál melyik fiatal akar tanulni ösztöndíjjal, amelyet azzal a kikötéssel adnánk neki, hogy az egyetem elvégzése után nálunk fog dolgozni. KÖZBEN AZ A MÉRNÖK KERESTE az igazgatót, aki a minap itt járt. Kérdezte, mi lesz a fölvételével. Az igazgató nem felelt. Csak állt Indulni is szeretett volna, maradni is. Képzeletében felvillant a technológiai ' osztály, s maga előtt látta azt a statisztáikat is, amely szerint három technikusa és két mérnöke hiányzik. Lehunyta szemét. — Bekapcsoljam?" — kérdezte a titkárnő. — Nem, he — mondta az igazgató. — Közölje vele, hogy maradjon, az ügy tárgytalan. Majd a személyzetishez fordult, s így szólt neki: — Készüljön, reggel megyünk Budapestre. Ösztöndíjat ajánlunk fel néhány utolsó éves vidéki fiúnak az egyetemen. Meggyőzzük őket arról, hogy érdemes lesz nálunk dolgozni. Hisz a sikerben? Mert én igen. Szegedi Nandpr A somoiysziii tehenészet: mintaszerű Szóban is elmondta, tanulmánynak beillő elemző jelentésében is leírta Bobele József, az állattenyésztési kutatócso1 port tagja ezt á megállapítását: »Somogyszilban a nagyüzemi szarvasmarha-tenyésztés mintaszerű; a Petőfi Termelő- szövetkezet istállóiban uralkodó tisztasági rend, az állatok gondozásában és takarmányozásában tapasztalt lelkiismeretesség, hozzáértés és szakszerűség jobb állami gazdaságnak is dicséretére válna.-« Együtt jártuk a tudományos kutatóval a somogyszili majorokat, együtt gyűjtöttük, elemeztük a Petőfi Tsz szarvasmarha-tenyésztésének több évi adatait, s rendre elraktároztam emlékezetemben Böbék József szavait. Tettem ezt azért,’ mert ez a látogatás arra volt jó, hogy fölmérje, hol tart ma Sornogy- szil nemrég gyakran példaként emlegetett szarvasmarhatenyésztése. S amit láttam és halottam, arról beszélni, írni kell Igen, ismét tájékoztatni kell a szarvasmarha-tenyésztés iránt érdeklődő újságolvasókat a szili helyzete®. Néhány évvel ezelőtt csaknem minden megyei fórumon szerepelt Somogyszil. Emlegették nevét, dicsérték eredményét, meggyőzően érveltek vele. Somogyszil a szövetkezeti állattenyésztés gyors megszervezésében adott megyére szóló példát Az 1959. évi zárszámadáskor ez a két falut egyesítő szövetkezet 1119 szarvasmarhát tartott — egyedül többet, mint egy kisebb járás valamennyi közös gazdasága. Nagy építkezések kezdődtek Somogyszilfoan is, a hozzá tartozó Gadácson is, rövid idő alatt új majorok nőttek ki a földből. Országos vezetők, más megyék küldöttségei is többször ellátogattak ide. Akkor a kialakuló nagyüzemi keretek látványa tárult szemük elé, ma azt tapasztalhatták, hogy a keret gazdag tartalommal van megtöltve: a korszerű istállókban kiváló te- nyészjószág sorakozik. Két esztendeje a sertéstelep, tavaly a baromfifarm, kivált az átalakítással létesített egyszerű, de praktikus csibenevelő vonzott látogatókat, az idén a fő üzemág rangját mindinkább megérdemlő tehenészet Somogyszil mutogatnivalója. Miért, eddig talán nem büszkélkedhettek ezzel? Pontosan megfogalmazom a választ: tehenészetük példás volt, ha csak a számszerűséget néztük, ám a lényeget illetően, a termelés, a hozam tekintetében bizony alatta maradt a követelményeknek. A változást, a fejlődést, a megtett utat számok mérik és jelzik a leghitelesebben. Amikor Somogyszil és Gadáes valamennyi egyéni gazdája szövetkezetbe tömörült, abban az évben egyharmadára zuhant a tejhozam a közösben. A kicsiny szövetkezet 15—20 tehene egyenként átlagosan 3000 liter tejet adott 1958-ban. A következő esztendőben, a felfejlődés évében 275-re nőtt a közös tehénlétszám, az egyedenkénti HELYTELEN ELJÁRÁS 1959. december 31-én lejárt a nagykőrpádi Petőfi Termelőszövetkezetnek adott transzformátor használati szerződése. Ezután sem a tsz, sem a Dél-dunántúli Áramszolgáltató Vállalat kaposvári üzemvezetősége nem intézkedett. Hangsúlyozzuk, hogy nemcsak az egyik, hanem a másik fél is megfeledkezett erről. A nagykorpádiak továbbra is használták a transzformátort, s pontosan fizették a havi 136 forint bérleti díjat. Nemrég a DÉDASZ felszólította őket, hogy a legrövidebb időn belül rendeljenek a gyártó vállalattól új transzformátort, mert ha nem, a szövetkezet költségén leszereltetik a régit. A választ postafordultával kérték, s megírták, hogy a berendezést két és fél éve jogtalanul üzemelteti a tsz. Ez igaz. De ha már a szövetkezet nem ügyelt rá, akkor a vállalat miért feledkezett meg arról, hogy a szerződés mindössze másfél évre szólhat, s miért nem akkor értesítették a szövetkezetei, amikor a határidő éppen lejárt? A gattemál mintegy 80 köbméter épületfa vár fűrészelésre, s ha a transzformátort leszerelik, hét tsz-ben leáll az építkezés. Üj berendezést nem vehetnek, hiszen nincs rá pénzük, s ha volna is, nem érné meg a vásárlás. A vállalat viszont még nélkülözheti a transzformátort. Végül mégis akadt megoldást egy telefonbeszélgetés után az üzemvezetőség meghosszabbította a bérleti szerződóst. Tehát volt rá mód. Akkor miért nem ezt a lehetőséget ismertették említett levelükben? Vagy csupán rá akartak ijeszteni a szövetkezetre? Helytelen ez az eljárás! Ha »-megijedt« volna a szövetkezet, oktalan kiadásba verhetné magát. Pedig nincs fölösleges pénze, szüksége van minden forintra. K. F. Géppel szedik » 14 hold elő csíráztatott burgonyát a háromfai Űjbarázda Tsz-ben. A burgonyát külföldre szállítják. Egyesült az öreglaki és a somogyvári foMművesszövetkezet lósitónktöL) rket, eszközeiket, hogy eredmé- reségüket, vagyonukat, korsze(Tudósitónktóh) Az öreglaki és a somogyvári földművesszövetkezet tagjai egy korábbi taggyűlésen úgy határoztak, hogy egyesítik erőiket, eszközeiket, hogy eredményesebben végezhessék az áruellátást és a felvásárlás feladatait. Az utóbbi években mindkét szövetkezet jól dolgozott, évről évre növelték nyereségüket, vagyonukat, korszerűsítették egységeiket. Az egyesített földművesszö- vetkezet igazgatóságának elnökévé Cs. Kovács Józsefet választották meg. tejhozam viszont 917 literre csökkent. Dehogy azt jelentette ez, mintha a Petőfi Tsz-nek csupa rossz tehene lett volna; voltak akkor is kiváló egye- dek, de kisebbségben. A gazdák ugyanis nem a legjobban tejelő jószágokat adták be a közösbe. Könnyű utólag okosnak lenni, de igazságtalanok volnánk, ha most azt mondanánk, hogy elhibázott lépés volt a közös állományt ilyen nagy méretűre és tejet alig adó tehenekkel felduzzasztani. Persze most már bárki láthatja, hogy mit kívánt volna a célszerűség és a gazdaságosság: azt, hogy a számszerű fejlesztés ne rontsa nagy arányban a minőséget. A fő dolog az, hogy a szili tehenészet egypár év alatt kiheverte minősége ' átmeneti visszaesésének veszteségét. Az akkor gyengén tejelő, de törzskönyvezett tehenek azóta értékes utódokat adtak. Az öreg, meddő jószágokat fokozatosan kiselejtezték, helyükre a lehetséges mértékben és számban kizárólag értékes, fiatal egyedieket állítottak. A 917 liter után 2140 liter következett — egyik évről a másikra így alakult a tejhozam. Tavaly a 2931 literes átlaggal már egészen megközelítették a számszerű felfutás előtti szintet. Ez viszont már elismerésre méltó, nagy eredmény. Mert méreteit, arányait tekintve jobb, hasznosabb az, hogy 15— 20 darab 3000 literes tehén helyett — ezek az 1958. évi adatok — 1961-ben 224 darab 2931 literesét mondhatott magáénak a Petőfi Tsz. Mines megállás itt. A tejhozamnak tovább kell növekednie. Növekszik is. S ennek figyelembevételével, az elért szintet okvetlenül tartva, sőt fokozatosan emelve gyarapítják majd létszámban is a közös tehénállományt. A tenyész- istállóba nem kerül 1000—1500 literes tehénnek az utóda. Van már mód arra, hogy a követelmény mércéje magasan maradjon, sőt följebb kerüljön, ösz- szes szarvasmarhájuk jelenleg 730, ebből 196 tehén. Tudják, látják, hogy az 5100 holdas közös gazdaságban több tehenet kell tartani. Távlati tervük szerint két év alatt százzal, az ötéves terv végére pedig négyszázra növelik a tehénállományt. Van utánpótlás, 300 üszőt nevelnek most, jut abból bőven más gazdaságoknak is. Sólymosé Dezső, a Petőfi Tsz főállattenyésztője kalauzol bennünket. Mindenütt szinte szobai rend és tisztaság; igen, igen, sok rendszerető asszony dolgozik az állattenyésztésben. Az egyik istállóban éppen Balogh Jánosné őrzi napközben, a jószág nyugalmát. A borjúnevelőben Túri hajós brigádvezető ellenőrzi az itatás utáni rend- teremtést. Mindezt megnézheti barid. Nézze is meg, aki tanulni akar tőlük. Van mit tanulni. Somogyszil ismét szerepelhet megyei, sőt ma már országos fórumokon is egyre fejlődő, de máris mintaszerű nagyüzemi tehenészetével. Kutas József Guzi Mihály — Becze Károly: Í-ES égíonisí a Ti-ti lépett be halkan Gazsó szobájába. A reggelit hozta. — Nos? — lépett hozzá Gazsó. A lány mosolygott. — Elintéztem. — És? — Na-Faeba, a kórházba mégy, és szinte egyedül leszel egészségügyi. Tehát még inkább hozzájutsz a gyógyszerekhez, mint itt... Ide figyelj... A Na Fac-i erődnek önálló sütödéje van ... Nos, a pékségben van egy fűtő, Lhan Nung a neve... A kapcsolatot vele tartod ... Érted? A neve Lhan Nung ... Mindjárt az első napokban keresd fel... De vigyázz, mert a péíkség vezetője egy komisz német... Gyanút ne fogjon! — És ... mi lesz velünk, Ti- tikém? — Majd módot találok rá, hogy én is Na-Facba kerüljek. Jó lesz? — Jó, nagyon jó lesz — örvendezett Gazsó. — És még egy — mondta mosolyogva a lány —, parancsot kaptam, hogy felfedjem szövetségesünk . nevét... Az adatokat Morteautól, a parancsnok írnokától kapom. Több, mint másfél éve dolgozunk már együtt... — btohái. Morteau,.' — csodálkozott Gazsó. — Őrá nem is gondoltam! — Pedig így vám. Közvetlenül a parancsnokságtól kapjuk tehát az értesüléseket, amelyek megbízhatóak, pontosak Ez a francia fiú felbecsülhetetlen segítséget adott már a vietnamiaknak, miközben az életével játszik. Apja ellenálló volt a második világháborúban. A háború után koholt vádak' alapján letartóztatták, és a börtönben nyoma veszett. Fia a légióban kötött ki, de néhány hónap alatt megismerte a franciák aljas módszereit, és hamarosan megértette azt is, hogy hová és hogyan tűnhetett el az apja..» — Értem. Az udvaron vezényszavak hangzottak. Gazsó magához ölelte Ti-itit, és hosszan megcsókolta. — Várlak Na-Facbam. Gyere mielőbb — súgta gyengéden. Felkapta hajózsákját, és beült az első teherautóba a sofőr mellé. Az udvaron néhá- nyan ácsorogtak, kíváncsian nézték a karaván indulását. Kijött a parancsnoki irodából Morteau, az írnok is, és mosolyogva tartott Gazsó felé. — Jó utat! — nyújtotta kezét. — Üdvözlöm Lhan Nungot, a fűtőt. Gazsó és Morteau melegen, barátságosan kezet szorítottak egymással. A tank feldübörgött..; * * * Gazsó átnyújtotta Na-Fac parancsnokának azt a zárt borítékot, amelyet a Bá-Kán-i orvoskapitány nyomott a markába indulás előtt. A kapitány kibetűzte az írást, aztán közömbösen nézett a légionistára. — Rendben van — mondta —, majd én magam fogom ellenőrizi az ön tevékenyt gét és megállapítom, ki beteg: és ki nem. : Gazsó halványan elmosol yo-j dott. ♦ — Kapitány úr, talán orvos?: A parancsnok fülig pirult. ♦ — Micsoda szemtelenség» ez? — ordította. — Miféle jogon: von ön engem felelősségre? ; — Bocsánat kapitány úr —♦ mondta csendesen Gazsó. —: Itt nincs szó semmilyen felelős- : ségrevonásról. Csupán az| iránt érdeklődtem, orvos | volt-e ön, vagy sem? Mert ha: az volt, nekem igazán feles-: leges volt idejönnöm. | — Még pofázik is? — kiál-i tóttá a másik. — No, majd* lesz gondom magára! Odarohant az ajtóhoz, ki-5 nyitotta. ' : «> — Takarodjék! — ordította.? Gazsó lógó orral ballagott; az erőd udvarán. Azt sem tud-: ta, merre menjen, hol egészségügyi szoba. . Szemben egy hadnagy kö-| zeledett feléje. Elszántan elé-« je vágódott. | : ifolytatjuk^ 1 az« bőrönd, Hátizsák, sátor, gumimatrac, táskarádió, fényképezőgép, kerékpár bérelhető a Belkereskedelmi Kölcsönző Vállalat boltjában, Kaposvár, Május 1. u. 7. Telelőn: 17-86. Nyitva 7.30—12-ig SS 53.30—18-io. (42373)
