Somogyi Néplap, 1962. június (19. évfolyam, 152-177. szám)

1962-07-28 / 175. szám

SOMOGYI NÉPLAP 4 Szombat, 1962. július 28. S P O R T =g= Nyolcezer falusi sportoló legjobbjai Balatonbogláron LEGYEN-E FALUSI SPARTA­KlAD vagy sem? Ezt latolgatták egy évvel ezelőtt azok, akik leg­főbb irányítói a magyar falvak sportjának. Hangzottak az érvek, az ellenérvek. Már-már úgy lát­szott, hogy a tizedik jubiláris spar- takiáddal véget ér ez a szép ver­senysorozat, amely évről évre a fa- luki sportolók tízezreit mozgatta meg szerte az országban. Aztán mégis az az elv diadalmaskodott, hogy érdemes vállalni a spartakiá- dok terheit. E versenyek nélkül ugyanis valahogy széthullana a fa­lusi sport. Később talán majd a Kilián Testnevelési Mozgalom ke­retet adhat a falu sportjának is, ma azonban még igenis helyénva­ló a spartakiád. Mit mutat a tapasztalat? Azt, hogy azoknak van igazuk, akik a spartakiádok mellett törtek lánd­zsát. Most készül a számvetés. Az előzetes adatok azt bizonyítják, hogy megyénkben mintegy nyolc­ezer falusi férfi és nő vett részt az idei spartakiádokon. Ami örvende­tes, az idén több községben ren­dezték még a versenyeket, mint azelőtt. Akadt már ‘néhány olyan járás, ahol valamennyi faluban volt spartakiád. Kirobbanó eredmények persze az idén sem születtek, de a spartakiádoknak nem is ez az elsődleges céljuk. A fő feladat: al­kalmat adni a falvak sportolóinak a versenyzésre, a legjobbaknak pe­dig, hogy a járási, majd pedig a megyei döntőn bizonyíthassák ké­pességeiket. Az már a szakveze­tők dolga, hogy ezeken a döntő­kön felkutassák az új tehetségeket. Olyanokat, mint aminő Ballér Mar­git meg a többiek, akik a megyei válogatottban is hírt és becsületet szereztek a somogyi sportnak. Most két napion át Balatonboglá­ron küzdenek megyénk legjobb falusi sportolói; atléták, röplabdá- zók, kézilabdacsapatok, tekézők, kerékpárosok versengenek, hogy járásuknak megszerezzék az első­séget, maguk pedig egyéni adott­ságaikat bizonyítsák. Hogy nem a megyeszékhely, Kaposvár az idei spartakiád döntő színhelye, az azért van, mert a megyei TST mél­tó kereket akart adni a spartakiád döntőnek. Somogy egyik legkor­szerűbb sporttelepén, a Balaton- boglári MEDOSZ-pályán kerülnek sorra a kétnapos versenyek, hogy aztán innen a legjobbak tovább jussanak az országos döntőre. Eddig majd minden esztendőben jól vizsgázott a spartakiádokon a Somogy megyei falusi sport, az idei év sem lesz kivétel. Bizonyos, hogy a nagy érdeklődéssel kísért kétnapos megyei spartakiád újból igazolja majd, hogy az idén isimét előbbre lépett a mind nagyobb tö­megeket mozgató falusi sport me­gyénkben. Augusztus 12-én lesz a rajt a labdarúgó NB 111-ban ♦ Készülődik Siófok és a K. Honvéd Á Baranya megyei Labdarúgó Szövetség elnöksége, a délnyugati NB ül. csoport ügyintézője úgy határozott, hogy nem augusztus 5-én, hanem 12-én rajtol e bajnok­ság mezőnye. Minthogy az NB III-asoKnál is kötelező a szövetsé­gi nap, e bajnokságban a küzdel­mek csak december 2-án érnek vé­get. Elkészítették a BLSZ-nél az őszi bajnoki forduló sorsolását is. A várhatóan nehéz őszi rajtra az NB m-as csapatok háza táján, So­mogybán is folyik már a készülő­dés. SIÓFOKON valójában nem is volt nyári pihe­nő. A csapat Radnai György edző irányításával részt vesz a Nyári Kupa küzdelmekben, s ez a torna még most vasárnap is küzdőtérre szólítja a siófoki labdarúgókat. A kupaküzdelmek iránt egyébként igén megnŐíT az érdeklődés. Külö­nösen azóta, hogy a Balatoni cso­port élére került a MÁV Olajbá­nyász SK. Fogadkoznak, hogy az együttes Várpalotán is győzni fog, s mint első fejezi be majd a küz­delmeket. A Nyári Kupa után egy kicsit lazít a csapat, hogy a Nagy- kanizsai Dózsa elleni id'énynyitón sikeresen harcolhasson majd Ka­nizsán. Első ízben augusztus 19-én játszik bajnoki mérkőzést hazai kö­zönség előtt a Siófoki MÁV Olaj­bányász. A KAPOSVÁRI HONVÉD labdarúgócsapatánál újságszámba megy, hogy ismét «-civil-« edzője lett az együttesnek. A Honvéd-ve­zetők megállapodtak Radnai Ist­vánnal, a KMTE volt edzőjével, s ő már át is vette a csapat edzé­seinek irányítását. Az új edző be­mutatkozása talán túl jól is sike­rült. E héten — edzőmérkőzésen — a K. Honvéd 6:0 arányban győz­te le az NB II-es K. Kinizsi csa­patát. Ez még akkor is figyelmet érdemlő eredmény, ha a Kinizsi túl könnyedén, a K. Honvéd meg talán igen nagy becsvággyal ját­szott a találkozón. A Hóhvédnál augusztus 5-re várták a rajtot; úgy tervezték, hogy most vasárnap Szigetvárra rándulnak le, aztán jö­het a bajnokság. A szigetvári mér­kőzés meglesz, a jövő vasárnap pedig deresnek ellenfelét a hon­védek, hogy a csapat játékban maradjon, s augusztus 12-én Ka­posváron a másik újonc, a Kalo­csa ellenében győzelemmel kezdje az őszi fordulót. A labdarúgó NB III őszi műsora L forduló: augusztus 32. PBTC—Nagy kanizsai Bányász Nagymányok—Pécsi Bányász K. Honvéd—Kalocsa Szekszárdi Petőfi—Mohács Bajai Építők-—Szekszárdi Dózsa. Pécsszabolcs—Dombóvár Kiskunhalas—Székesfehérvár Nagykanizsai Dózsa—Siófok IL forduló: augusztus T9. Székesfehérvár—Pécsszabolcs Siófok—Kiskunhalas Dombóvár—Baja Sz. Dózsa—Sz. Petőfi Ka lo esa—Nagy mán yok Mohács—K- Honvéd N. Bányász—N. Dózsa P. Bányász—PBTC III. forduló: augusztus 26. PBTC—Kalocsa Na gy mány ok—Mohács K. Honvéd—Sz. Dózsa Sz. Petőfi—Dombóvár Baj a—Székesfehérvár Kiskunhalas—N. Dózsa Pécsszabolcs—Siófok N. Bányász—P. Bányász TV. Forduló: szeptember 2. Kiskunhalas—N. Bányász N. Dózsa—Pécsszabolcs Siófok—Baja_ Székesfehérvár—Sz. Petőfi Dombóvár—K. Honvéd Sz. Dózsa—Nagymányok Kalocsa—P. Bányász Mohács—"PBTC V. forduló: szeptember 9. PBTC—Sz. Dózsa Nagymányok—Dombóvár K. Honvéd—Székesfehérvár Baja—N. Dózsa Sz. Petőfi—Siófok Pécsszabolcs—Kiskunhalas_ P. Bányász—Mohács N. Bányász—Kalocsa VL forduló: szeptember 16. Pécsszabolcs—N. Bányász Kiskunhalas—Baja N. Dózsa—Sz. Petőfi Siófok—K. Honvéd Székesfehérvár—Nagymányok Dombóvár—PBTC Sz. Dózsa—P. Bányász Mohács—Kalocsa Vn. forduló: szeptember 23. PBTC—Székesfehérvár Nagymányok—Siófok K. Honvéd—N. Dózsa Sz. Petőfi—Kiskunhalas Baja—Pécsszabolcs Kalocsa—Sz. Dózsa P. Bányász—Dombóvár N. Bányász—Mohács vm. forduló: szeptember 30. Baja—N. Bányász Pécsszabolcs—Sz. Petőfi Kiskunhalas—K. Honvéd N. Dózsa—Nagymányok Siófok—PBTC Székesfehérvár—P. Bányász Dombóvár—Kalocsa Sz. Dózsa—Mohács IX. forduló: október T. PBTC—N. Dózsa Nagymányok—Kiskunhalas K. Honvéd—Pécsszabolcs Sz. Petőfi—Baja Mohács—Dombóvár Kalocsa—Székesfehérvár P. Bányász—Siófok N. Bányász—Sz. Dózsa X. forduló: október 21. Sz. Petőfi—N. Bányász Baja—K. Honvéd Pécsszabolcs—Nagymányok Kiskunhalas—PBTC N. Dózsa—P. Bányász Siófok—Kalocsa Székesfehérvár—Mohács Dombóvár—Sz. ~£>ózsa XL forduló: november 4. PBTC—Pécsszabolcs Nagymányok—Baja K. Honvéd—Sz. Petőfi z. Dózsa—Székesfehérvár Mohács—Siófok Kalocsa—N. Dózsa P. Bányász—Kiskunhalas N. Bányász—Dombóvár xn. forduló: november 11. K. Honvéd—N. Bányász Sz. Petőfi—Na’gymányok Baja—PBTC Pécsszabolcs—P. Bányász Kiskunhalas—Kalocsa N. Dózsa—Mohács Siófok—Sz. Dózsa Székesfehérvár—Dombóvár XIII. forduló: november 18. PBTC—Sz. Petőfi Nagymányok—K. Honvéd Dombóvár—S'iói^k Sz. Dózsa—N. Dózsa Mohács—Kiskunhalas Kalocsa—Pécsszabolcs P. Bányász—Baja N. Bányász—Székesfehérvár XIV. forduló: november 25. Nagymányok—N. Bányász K. Honvéd—PBTC Sz. Petőfi—P. Bányász Baja—Kalocsa Pécsszabolcs—Mohács Kiskunhalas—Sz. Dózsa N. Dózsa—Dombóvár Siófok—Székesfehérvár XV. forduló: december 2. A Kaposvári Bőripari Ktsz értesíti a lakosságot, hogy f. hó 25-én Arany n. 3. sz. alatt megnyitotta 5. sz. cipőjavító részlegét. ::::: !■■■■ <■■■■ Gyors és pontos kiszolgálással áll ■■ a lakosság rendelkezésére. Kérjük kedves ügyfeleinket, hogy saját érdekükben keressék föl részlegünket cipő­javításaikkal. (42376) PBTC—Nagymányok Szék^fehérvár—N. Dózsa Dombóvár—Kiskunhalas Sz. Dózsa—Pécsszabolcs Mohács—Baja Kalocsa—Sz. Petőfi P. Bányász—K. Honvéd N. Bányász—Siófok. Szövetségi napok: október 14., 28. és november 7. Ezeken a napokon játsszák a megyék közötti ifjúsá­gi válogatott mérkőzéseket. Ma és holnap megyei lövészbajnokság A bajnoki pontokért küzde­nek szombaton és vasárnap a megye legjobb sportlövészei. A Somogy megyei Lövész Szövetség kétnapos versenyén 72 lövész jogosult indulni. A bajnokság színhelye az új kaposvári Zalka lőtér. Kez­det: szombaton délután 2 óra­kor, folytatás: vasárnap reggel 8 órakor. HlREK A lottó nyerőszámai A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság tájékoztatása sze­rint a Szegeden megtartott lottósorsoláson a következő nyerőszámokat húzták ki: 30, 41, 45, 59, 72. A július havi szelvények közül a 28. hét szelvényei vesznek részt az augusztus 3-i tárgynyeremény-sorsolá- son. (MTI) — Emelik a kiszolgálás kul­turáltságát a Siófoki Szolgál­tató Ktsz-ben. A szövetkezet dolgozói orosz, angol, francia, német szótárt kaptak, hogy megértsék a külföldi üdülők rendeléseit. — Meghaladja a háromne­gyed millió forintot a balaton- szárszói takarékszövetkezet betétállománya. Fél év alatt 200 000 forinttal emelkedett a betétösszeg. — NYOLC TANTERMES ISKOLA KÉSZÜL emeletrá­építéssel a siófoki Széchenyi utcai három tantermes álta­lános iskola helyén mintegy 820 000 forintos költséggel. Az építkezés költségeihez több, mint 400 000 forintot hasz­nálnak föl a községfejlesztési alapból. — 727 gyermekkocsit készí­tett a Kaposvári Vasipari Ktsz a második negyedévben. Hármas névadó ünnepség Marcaliban Holnap, vasárnap délelőtt 10 órakor a községi pártbi­zottság klubjában rendezik meg Paál László fia, László, Dombóvári József fia, István és Urr Bél a fia, Zoltán név­adó ünnepségét. Az ünnepsé­gen a szülőkön, a barátokon és az ismerősökön kívül részt vesznek az óvodások és az úttörők is. — Negyvenhat újítási javas­latot nyújtottak be megyénk kisipari termelőszövetkezetei­nek dolgozói az év első felé­ben. A 46 javaslat közül negy­venhármat elfogadtak. A múlt év azonos időszakában mind­össze hét javaslatot hagytak jóvá. — ÚJ BÚTOROKKAL ren­dezte be a városi fiókkönyv­tár központ a Kilián György Ifjúsági Házban levő fiókját. A modem polcokra ötezer fo­rintot költöttek. — A Hazafias Népfront sió­foki járási bizottságának egy­évi munkáját értékelték a megyei népfrontelnökség csü­törtöki ülésén Siófokon. A fölmérések tapasztalatai sze­rint a községek kétharmad részében jónak mondható a népfrcntbizottságok munkája. — 162 IPARI TANULÓT SZERZŐDTET megyénk har­mincnégy kisipari termelő- szövetkezete a nyáron. A kő­művesszakmában pl. 25, a női fodrászoknál 17, az asztalos­iparban pedig 16 tanulót szer­ződtetnek. Járási szántóverseny Vasárnap járási szántóver­senyt rendeznek Nagyatádon, az Aranykalász Termelőszö­vetkezetben. A 10 órakor kez­dődő szántóveirseny eredmé­nyének kihirdetése után dél­után labdarúgó- és kézilabda­mérkőzés lesz a sportpályán, este pedig a járási művelődé­si ház biztosít szórakozási le­hetőséget a részvevőknek. — 900 mázsa helyett 1430 mázsa zöldborsót szállított az idén külföldre a Szövetkeze­tek Somogy megyei Értékesí­tő Központja. Egyéb zöldség­félékből 200 mázsás export­tervüknek több mint négysze­resét teljesítették: összesen 870 mázsát értékesítettek kül­földön. — 140 napközis gyereknek nyújt szórakozást a nyári hó­napokban a megyei Űttörő- ház. Dia- és keskenyfilmeket vetítenek az alsó tagozatos tanulóknak. — A NYÁRI FERTŐZŐ BETEGSÉGEKRŐL tartott előadást csütörtökön este dr. Mohai András körorvos a nagyatádi művelődési házban. — Huszonhét tagú. értelmi­ségiekből álló szovjet turista- csoport érkezett Moszkvából a siófoki Balaton Szállóba. A csoport tagjai aktívaként dol­goznak a Szovjet—Magyar Baráti Társaságnál. Egyhetes itt-tartózkodásuk során a Ha­lászati Vállalat vendégeiként részt vettek egsy balatoni ha­lászaton. — HELYREIGAZÍTÁS. Tegnap? számunkban az ÉDOSZ művelődési otthonról írt hírünk első mondatá­ba hiba csúszott. A szöveg helye­sen így hangzik: Első »Ki mit tud ?« műsorát július 28-án, szombaton este rendezi meg az ÉDOSZ mű­velődési otthon. — Nem kell a füzetekért és Író­szerekért hosszú ideig várakoznia! Már most várakozás nélkül be­szerezhetők minden papírszaküz- letben és iskolaszert árusító bolt­ban. (42325) 104 családi ház és 110 nyaraló építésére adtak engedé yt az idén a fonyódi járásban (Tudósítónktól.) A fonyódi járásban nagy számban építenek családi há­zakat és nyaralókat. Ez év el­ső felében 104 lakóház építé­sére adtak engedélyt termelő­szövetkezeti tagoknak. A leg­több engedélyt Buzsák és Hol- lád községekből kérték. Nyaralókat főként Fonyód- ligeten és Balatonfenyvesen építenek. Villaépítésre 110-en kértek engedélyt az elmúlt félévben. Az építkezők között több tatabányai bányász is van. Néhány nagyobb vállalat is építkezésbe fogott a Bala- ton-parton. A Ganz-MÁVAG például száz személy befoga­dására alkalmas üdülőt épít­tet Balatonlellén. Figyelem! i Július 30-án (hétfún\ július 31-én (kedden), augusztus l én (szerdán) a vízszolgáltatás szünetel a Széchenyi tér és a Kossuth tér között, az Ady Endre utcában. HÍDÉPÍTŐ VÁLLALAT. (2889) mŰMBLŐDÉS i3 SZÓRAKOZÁS =3' ■ ........- ■--- " 1 -J V ÖRÖS CSILLAG filmszínház A NAGY OLIMPIA. Kor­határ nélkül. Csak két előadás: 5 és 8 órakor. (Július 29-ig.) SZABAD IFJÚSÁG FILMSZÍNHÁZ LÁNYOK. Korhatár nélküL Előadások kezdete: 4. 6, 8 órakor. (Július 29-ig.) DÓZSA KERTMOZI A KOLOSTOR TITKA. Előadás kezdete fél 9 óra­kor. BARTÓK BÉLA KERTMOZI LUDAS MATYI. Előadás kezdete fél 9 óra­kor. LATINRA SÁNDOR MŰVELŐDÉSI UAZ 29-ém, vasárnap: ISZÁKO­SOK UTCÁJA. Üj amerikai film. Előadások kezdete fél 4, fél 6 és fél 8 órakor. BALATONI MOZIK MŰSORA Július 28-án: BALATONBOGLAR Nevessünk. , BALATONFÖLDVAR Keresztesek I—IL BALATONFENYVES Egy asszony meg a lánya. BALATONLELLE Fedett kert: Nagy érettségi. Park: Ne fogadj el édességet 16®“ gentőL BALATONSZÄRSZÖ Terem: Keresztesek I—H. BALATONSZEMES Kert, szélesvásznú: Két szoba összkomfort. FONYÖD Terem: Húsz évre egymástól. Kert: Szerelem és a másodpilótáé SIÓFOK A vád tanúja. Kert: Milady bosszúja. ZAMARDI kert: Kétéltű ember. Idojórásjelentés Várható időjárás szombat estig: az ország több részéin lesznek záporok, zivatarok. A szél erősödik, és fokozatosan északnyugatira fordul. A me­leg 'mérséklődik. Várható leg­magasabb nappali hőmérsék­let keleten 26—29, nyugaton 23—26 fok között. köszönetnyilvánítás Köszönetét mondunk az MSZMP Megyei és Járási Bi­zottság összes dolgozóinak és mindazoknak, akik felejthe­tetlen férjem és édesapám, Inhoff József temetésén részt vettek és fáj­dalmunkat enyhíteni igyekez­tek. Gyászoló család (4329) A Somogy megyei Malomipari lés Terményforgalmi Vállalat betonozási munkákra azonnal fölvesz kőműveseket és segédmunkásokat. Fizetés az építőipari mnnkanormik szerint. Jelentkezés a vállalat Füredi n. 1. sz. alatti iroda- helyiségében, a munkaügyi osztályon. (42390) TOTOZOK tISYFLEM! Augusztus 5-én indái az NB I. labdarúgó-bajnokság. iVe felejtse el megvásárolni totószelvényét! Szelvények kaphatók az OTP-fiókoknál, kirendeltségeknél, a postai kézbesítői- nél, a föidművesszövetkezeti boltokban és egyéb bizományosoknál. (2891) . _______________________ A Somogy megyei Húsipari Vállalat gépészmérnököt keres. Fizetés megegyezés szerint. Jelentkezés : Somogy megyei Húsipari V., Kaposvár, Vöröshadse­reg útja 67—69, (42345) KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Hálás köszönetét mondunk mindazoknak a rokonok­nak, elvtársaknak, ismerősöknek, végső megtisztelők­nek, akik Földvári Jánosnak, a Gázértékesítő Vállalat dolgozójának temetésén meg­jelentek, sírjára virágot vagy koszorút helyeztek, fájdalmunkat részvétükkel enyhíteni igyekeztek. Kü­lön köszönetét mondunk a Gázértékesítő Vállalat összes dolgozóinak és vezetőségének. (4321) GYÁSZOLÓ CSALÁD.

Next

/
Thumbnails
Contents