Somogyi Néplap, 1962. június (19. évfolyam, 126-151. szám)

1962-06-09 / 133. szám

SOMOGYI VEPLAF 2 Szombat, IMS. jtittftH ti As atomfegyver-kísérletek megszüntetésének kérdésével foglalkozott a genfi értekezlet Genf (MTI). A tizenhéthatalmi lesaerélé- si értekezlet péntek délelőtti plenáris ülésén a három atom­hatalom — a Szovjetunió, az Egyesült Államok és Nagy- Britannia — képviselője jelen­tést tett az értekezletnek a nukleáris albizottság munká­jának eddigi eredménytelensé­géről. Ezt vita követte az atomfegy­ver-kísérletek megszüntetésé­nek kérdéséről. Dean, az amerikai küldöttség vezetője hidegháborús hangú beszédében megpróbálta a fe­lelősséget a Szovjetunióra há­rítani az atomtárgyalások tel­jes eredménytelenségéért. Jól­lehet köztudomású, hogy az Egyesült Államok kormánya az, amely éppen a genfi tár­gyalások ideje alatt újította fel a légköri atomfegyver-kísérle­teket, sőt az egész emberiséget veszélyeztető magas légköri robbantásokra határozta el magát, Dean mégis képmutató módon azt állította, hogy kor­mánya »továbbra is a nukleá­ris kísérleteket eltiltó szerző­dés mielőbbi meglzötésére tö­rekszik«. Úgy igyekezett fel­tüntetni. mintha az atomfegy- -ver-kísérletek megszüntetésé­ről előterjesztett szovjet ja­vaslatok »teljes kapitulációt« követelnének az Egyesült Ál­lamoktól és hangoztatta: »Nem lehetséges az előrehaladás olyan helyzetben, amikor a Szovjetunió azt követeli, hogy a Nyugat mindenben alkalmaz­kodjék a szovjet biztonsági el­gondolásokhoz.« Az amerikai küldött ezúttal sem mulasztötta el hangoztat­ni, hogy az atomfegyver-kísér­letek megszüntetését kimondó szerződés »megfelelő ellenőr­zési rendelkezések nélkül csak papiros-szerződés marad«. Zorin külügyminiszterhelyet­tes, a szovjet küldöttség veze­tője felszólalásában mindenek­előtt arra mutatott rá hogy az amerikai küldöttség nem tö­rekszik megállapodásra sem a leszerelés, sem az atomfegy­ver-kísérletek kérdésében, és mindenféle ürüggyel a tárgya­lások mellékvágányra terelé­séin mesterkedik. A szovjet küldött erélyesen elítélte a nyugati hatalmakat, amiért a nukleáris fegyverkí­sérleteket a kozmikus térségre is kiterjesztik és rámutatott: a Nyugat a fegyverkezési hajsza folytatódását akarja, különö­sen a nukleáris fegyverek te­rén. Ez a politika azonban sú­lyos veszélyt rejt magában és a teljes felelősség ezért a ve­szélyért, valamint a nemzetkö­zi feszültség fokozódásáért a Nyugatot terheli — hangoztat­ta. Hírek Ny ugat-Németországból DÜSSELDORF Francia' ellenállási harcosok egy kilenctagú küldöttsége csütörtökön sajtóértekezletet tartott Düsseldorfban, s köve­telte Lammerding volt SS-tá- bomofcnak, az oradouri gyil­kosnak a kiadatását. A sajtó- értekezleten botrányos eset 'történt, amely arra mutat, hogy a volt Gestapo-vezetők kezében lévő düsseldorfi rendőrség védelmébe veszi a fasiszta bűnöst. A sajtóérte­kezletein jelenlevő politikai rendőrök ugyanis elvitték a sajtótájékoztatóról az NDK rádióállomásának, a Deutsch- landsendennek a tudósítóját, és a rendőrfőnökségen jogtalanul elkobozták tőle a francia el­hatóságok vizsgálati eljárást in­dítottak Lammerding ellen, aki eddig zavartalanul élt Düsseldorfban, mint építkezé­si vállalkozó. A küldöttség egyik tagja ezzel kapcsolatban kijelentette, a vizsgálat ered­ménye mutatja majd meg. mennyire lehet komolyan ven­ni az igazságügyi hatóságok ígéreteit. (AD.N) HEILBRONN Schäfer volt náci tiszt, a Néniét Szociáldemokrata Párt vezetőségének »szükségálla- pot«-szakértője csütörtökön támogatta a bonni kormány­nak azokat a terveit, hogy kézigránátokkal és gránátve­tőkkel szerelik fel a nyugat­német rendőrséget. A rendor­Zorin ezután részletesen fog­lalkozott a nyugati hatalmak­nak az atomfegyver-kísérletek megszüntetése kérdésében el­foglalt tarthatatlan állásponté jával. Rámutatott, hogy a Nyu­gat csali a saját feltételei mel­lett hajlandó a megállapodás­ra és Dean szinte még emlí­tésre sem méltatta az el nem kötelezett országok kompro­misszumos javaslatát, amelyet pedig a Szovjetunió már má­jus 9-én elfogadott tárgyalási alapnak. Ha a Nyugat is ugyanezt ten­né, akkor nyomban tárgyalni lehetne erről a javaslatról — mondotta. A szovjet küldött végül rá­mutatott, hogy a nyugati ha­talmak visszatértek 1961. áp­rilisi álláspontjukhoz, amely­ben makacsul ragaszkodnak a szovjet kormány számára el­fogadhatatlan úgynevezett nemzetközi ellenőrzés rendsze­réhez. Myrdal asszony svéd küldött az el nem kötelezett országok nevében aggodalmát fejezte ki a nukleáris fegyverkísérletek folytatódása miatt. A svéd küldött megismételte azt a már korábban előterjesz­tett mexikói javaslatot, hogy az atomhatalmak tűzze.”-•k ki határidőt az összes nukleáris fegyverkísérletek beszüntetésé­re. Az AFP értesülése szerint az értekezlet pénteken délután is tartott plenáris ülést, mert ti­zenegy küldött jelentkezett hozzászólásra az atomfegyver- kísérletek kérdéséhez. Elhatá­rozták viszont, hogy hétfőn nem tartanak ülést. Pénteken Géniből New York­ba utazott Dean, az amerikai küldöttség vezetője, hogy elő­adást tartson a Dartmouth- College-ban. Dean a keddi ülés­re visszaérkezik Genfbe. Algériában rendkívül sályns a helyzet Párizs (MTI). Rocher Noinban csütörtökön éjfélkor lezárták a népszava­zás előkészítésében részt vevő politikai pártok jelentkezését, összesen hét. párt vesz részt a kampányban, közöttük az FLN és az Algériai Kommunis­ta Párt Az ultrák ama törek­vése, hogy »európai pártot« lé­tesítsenek, nem járt eredmény­nyel. Az OAS, miután nem tudta magát az FLN tárgyaló part­neréül elfogadtatni, visszatért a »felperzselt föld« taktikájá­hoz. Kalózrádiójában csütörtö­kön este — az algíri orvosi fa­kultás, több iskola és óvoda elpusztítása után — bejelen­tette, csak romokat hagy maga után Algériában. Három héttel a népszavazás előtt az algériai városokban szabadon dühöng a fasiszták terrorja, a francia katonaság pedig tétlenül szemléli a pusz­títást. A helyzet rendkívül sú­lyos — állapította meg csü­törtökön este az FLN sajtószol­gálata. — A francia hatóságok vagy teljesítik Evianban vál­lalt kötelezettségüket, vagy pe­dig adják meg az ideiglenes végrehajtó hatalomnak a rend helyreállításához szükséges esz­közöket. Bár az európai ultrák tábo­rában megindult bomlási fo­lyamat kedvező helyzetet te­remtett, hogy a fegyveres erők határozott föllépéssel megsem­misítsék az OAS bandáit, Pá­rizsban és Rocher Noirban to­vább folyik az eviani egyezmé­nyek csendes szabotálása. Szovjet segítség Ghánának Accra (TASZSZ). A napokban szerződést írtak alá, amelynek értelmében a Szovjetunió segítségével há­rom — egyenként 2400 hektár vetésterületű — állami gazda­ságot létesítenek Ghánában. A Szovjetunió gépeket, mű­szaki fölszerelést, építőanyagot, műtrágyát, vegyszereket, kitű­nő minőségű vetőmagot szállít Ghánának.. Két állami gazda­ságban mezőgazdasági gépja­vító műhelyeket is szerveznek. A műszaki segélynyújtás vé­gett 55 szovjet mezőgazdasági szakember érkezik az ország- 5a. Az említett állami gazdasá­gok megszervezése ez év má­sodik felében kezdődik, és há­rom évig tart. Mintagazdasá­gok lesznek ezek, amelyek egyúttal nagy szerepet játsza­nak majd a lakosság olyan me­zőgazdasági termékekkel való ellátásában, amelyek behoza­talára Ghana jelenleg nagy összegű valutát költ. (MTI) Strauss és Mcnamara hadügyminiszterek megbeszélése Washington (MTI). Strauss nyugatnémet és Mcnamara amerikai hadügy­miniszter csütörtökön csaknem kétórás megbeszélést folyta­költségvetésének az amerikai haderő tengeren túli felhasz­nálása miatt bekövetkezett de­ficitjét. Az amerikai szenátus újabb módosítással jóváhagyta a több, mint 4,5 milliárd összegű külföldi segélyprogramot Washington (MTI). Az " ameri kai szenátus csü­törtökön este jóváhagyta a Kennedy elnök által előter­jesztett 4662 millió dollár ösz- szegű külföldi segélyprog­ram törvényjavaslatát. Nem sokkal a szavazás előtt a sze­nátus elfogadta a törvény egy újabb módosítását, amely fel­hatalmazza az elnököt, hogy bizonyos körülmények között és a kongresszus előzetes tájé­koztatása után engedélyezheti élelmiszer-szállítmányok kül­dését Jugoszláviának és Len­gyelországnak. Ezzel enyhítet­ték az előző nap elfogadott módosítást, amelynek értelmé­ben az Egyesült Államok nem adhatott volna semmiféle tá­mogatást ezeknek az orszá­goknak. A változtatás való­színűleg ama mezőgazdasági államokból való szenátorok befolyásolására történt — ír­ja a Reuter —, akik fölismer­ték, hogy a külföldi segély va­lamennyi formájának betiltá­sa még jobban megnehezítené a mezőgazdasági termékfölös­legek elhelyezését. A törvényjavaslat most a szenátusból a képviselőház elé kerül. A három laoszi herceg nyilatkozata Kőedény-síkság (Reuter— AFP). A három laoszi herceg közt csütörtökön lefolyt megbeszé­lést követően Souvanna Phou- ma, a törvényes laoszi kor­mány miniszterelnöke kijelen­tette, hogy sikerült megolda­ni a hadügyminiszteri és bel­ügyminiszteri tárcák kérdését. Közölte azt is, hogy a külügyminiszteri , tárcát a semleges irányzat valamelyik képviselője tölti majd be. Később Phoumi Nosavav tá­bornok, aki Boun Oum her­ceggel együtt részt vett a csü­törtöki tanácskozáson, Vien- tianeban kijelentette, hogy »a miniszteri tárcák elosztásáról még tovább kell tárgyalni«. Nosavan szerint a tárgyalások légköre szívélyes volt, és né­mi előrehaladást sikerült el­érni. Szufanuvong herceg, a Lao­szi Hazafias Front pártjának vezetője kijelentette, hogy a koalíció létrehozása a békét jelenti. Arra a kérdésre, hogy »■kammunistabarát« béke lesz-e vagy »semleges béke«, a herceg nyomatékosan hang­súlyozta, hogy »a béke sem­leges lesz«. »Ha Boun Oum csoportja aláírja azt, amit csütörtökön szóbelileg már elfogadott, a koalíciós kormány haladékta­lanul megalakulhat.« Pénteken folytatódott a há­rom laoszi herceg megbeszélé­se. (MTI) Ruanda Urundi ügye az ENSZ gyámsági bizottsága, Dél-Rhodesia kérdése pedig az ügyrendi bizottság elé került memorandumban kéri a brit lenállási harcosok nyilatkoza­tát tartalmazó magnetofon­szalagot. Előzőleg a francia küldött­ség megbeszélést folytatott az északrajna-westfaíliai tarto­mányi igazságügyminisztérium munkatársaival, akik kijelen­tették, hogy a nyugatnémet Bonn (MTI). A Ruhr-vidéki bányászok képviselői Dortmundban elha­tároztak, hogy jövő héten sztrájkszavazást rendeznek a bányákban: megkérdezik a 360 ezer Ruhr-vidéki bányászt, hogy hajlandók-e vállalni a sztrájkot béremelési követelé­seik kivívásáért. A bányász-szakszervezet dortmundi gyűlése rendkívül viharos légkörben zajlott le, mert a szakszervezet jobbolda­li vezetősége mindenáron csil­lapítani akarta a delegátuso­ségnek a nyugatnémet mun­kások ellen intézentK akcióira célozva Schäfer a Twugat.né- met rendőrök szakszervezeté­nek gyűlésén kijelentette, hogy csak gránátvetőkkel le­het a »lázadók tűzfészkeit fel­kat és a szakszervezet elnöke arra akarta rávenni őket, hogy mérsékeljék béremelési köve­teléseiket. A delegátusok nagy többsége azonban úgy határo­zott, hogy ragaszkodik leg­alább tíz százalékos béremelés­hez. »Viharfelhők gyülekeznék a Ruhr-vidéken« — írják címeik­ben a lapok, beszámolva a bá­nyászok dortmundi tanácsko­zásáról s hangsúlyozzák, hogy a bányászok körében rendkí­vül elkeseredett a hangulat. tott. Az amerikai hadügymi­nisztérium szóvivője szerint a két miniszter a NATO ankarai ülésén kidolgozott stratégiai el­vek alapján folytatta tanács­kozását. A csütörtöki megbe­szélésen a két miniszter annak lehetőségét latolgatta, hogy Nyugat-Németország igénybe venne az Egyesült Államok ál­tal Ny u gat-N émetországban lé­tesített néhány utánpótlási raktárai és kiképzőteret. Ezek használatáért azonban díjat fi­zetne az Egyesült Államoknak. E »használati díj« részét ké­pezné annak a 700 millió dol­lárnak, amelyből 6ÖÖ millió dollárt hadianyagvásárlásra fordítana a bonni kormány. A nyugatnémet részről tel­jesítendő fizetések célja az, hogy némileg ellensúlyozza az Egyesült Államok katonai New York (MTI). Az ENSZ-közgyűlés csü­törtökön megnyílt folytatólagos ülésszaka elhatározta, hogy Ruanda Urundi belga »gyám­sági« terület ügyét a közgyű­lés gyámsági bizottsága elé terjeszti, majd annak javasla­tai alapján hoz végleges dön­tést a terület függetlenné nyil­vánításának idejéről. A Ruan­da Urundi helyzetének hely­színi tanulmányozására kikül­dött öttagú bizottság tudvale­vőleg a közgyűlés korábbá ja­vaslatával egy értelemben ez év július elsejére indítványoz­ta a terület függetlenné nyil­vánítását. A bizottság — mint a TASZSZ tudósítója kiemeli — tudatosan vagy önkéntele­nül a belga gyarmatosítók mal­mára hajtotta a vizet azzal, hogy két államként ismerte el a gyarmati hatóságok által ket­téosztott országot. Erősen ki­fogásolható az is, hogy a bi­zottság nem helyezkedett eiég- *gé konkrét álláspontra a Ruan­da Urundiban állomásozó bel­ga csapatok kivonásának fon­tos kérdésében. DAR-ES-SALAAM A gyarmatok függetlenné nyilvánításának előmozdításá­ra alakult ENSZ-bizottság csü­törtöki ülésén meghallgatta Becsuanaföld, Zanzibar és Mo­cambique lakosságának képvi­selőit. A becsuanaföldi néppárt védnökség alatt levő területen érvénybe léptetett alkotmány hatálytalanítását és új alkot­mány-előkészítő értekezlet ösz- szehívását. A memoranda m nyomatékosan síkraszáll E' csuanaföld haladéktalan fi getlenné nyilvánítása melle Mint TASZSZ-jelentés kö:- ugyanilyen követelést tail máz a legnagyobb zan/! párt memoranduma is. Mocabique népének k lője mélységesen elítélte tugál gyarmatosítók rém mát, és visszautasította a lazar-rendszemek azt az ; tását, mintha az ország P tugália »tengeren túli téri te« volna. Mocambique n követeli a portugál és más i gén csapatok haladéktalan k vonását, a katonai támaszpor. tok megsemmisítését, a port . gál gyarmati uralom felszámo­Kennedy sajtóértekezlete számolni«. Sztrájkra készülnek a Ruhr-vidéki bányászok lleusinger és Speidel után Grewe Párizs (MTI). Franciaországban megütkö­zést keltett az a hír, hogy a bonni kormány Grewe wa­shingtoni nyugatnémet nagy­követet akarja kinevezni a A Kaposvári Vas- és Fémipari Vállalat fölvesz lakatos, épületlakatos és lakatosmunkában jártas kovács szakmunkásokat. Bérezés teljesítménybérben. Jelentkezés a műnkaügyínél, November 4. utca 22. _________________(22477) NATO központjában működő diplomáciai képviselete élére. Grewe a hitleri birodalom kül­ügyminisztériumának »tudo­mányos tanácsosaként« több tanulmányában dicsőítette a fasiszta rendszert. Grewe ki­nevezésével tovább erősödik a Harmadik Birodalom képvise­lőinek tábora az Atlanti Szö­vetség központjában, ahol Heusinger és Speidel háborús bűnösökön kívül egy sor volt hitlerista tölt be magas tiszt­séget Washington (TASZSZ). Kennedy amerikai elnök csütörtökön sajtóértekezletet tartott, s nyilatkozott az ame­rikai gazdaság távlatairól és a kormány gazdasági program­járól. Kennedy láthatóan meg akarta nyugtatni az amerikai közvéleményt, amelyet gond­terheltté tett a közelmúlt New York-i tőzsdepánikja. Ezt a pánikot az Egyesült Ál­lamokban sokan az új gaz­dasági válság előszelének te­kintették. Az elnök hangoz­tatta, hogy a múlt évi válsá­gos gazdasági helyzet óta jól halad az amerikai gazdaság helyreállítása. Ezzel egyidejű­leg szavaiból kicsendült az amerikai gazdaság távolabbi fejlődése miatti gondterhelt­ség. Ezzel kapcsolatban — mondotta az elnök — az ame­rikai kormány egy sor olyan intézkedést készít elő és foga­natosít, amelynek az a célja, hogy újabb ösztönzést adjon az amerikai gazdaságnak. Kennedy több intézkedést sorolt fel: csökkentik a válla­latokra kirótt adóterheket a tőkebefektetések ösztönzése céljából, s növelik a közmun­kákat. Az elnök elismerte, hogy gazdasági tanácsadói manap­ság kevesebb optimizmussal viseltetnek az irányban, hogy az amerikai gazdaság képes elérni a termelés ez évi cél­jait, és biztosítani tudja a Köliri gv ? t és kiegyensű lyozott- ságát. A legfőbb gondot — ahogy azt az elnök élismeirte — az állótőkére fordított be­ruházások alacsony színvonala okozza. Kennedy »biztatóknak« mondta azokat a közleménye­ket, amelyek a három laoszi hercegnek a koalíciós kor­mány megalakítása érdekében kezdett tárgyalásairól szólnak. Ha megalakul ez a kormány, és létrejön a semleges Laosz, mi — jelentette ki az elnök — természetesen minden ren­delkezésünkre álló eszközzel támogatni fogjuk. Reméljük, hogy Laoszt sikerül megtarta­ni semleges és független ál­lamnak — mondta az ameri­kai elnök csütörtöki sajtóér­tekezletén. (MTI) lását és legkésőbb az év vé­géig Mocambique függetlenné nyilvánítását. Cipő-, ruhajavítúst, vasalást és tisztítást azonos! végez a BAL ATONLELLEI VEGYESIPARI KTSZ. Címünk : József Attila ntca. (Az állomással szemben.) (27*8) j

Next

/
Thumbnails
Contents