Somogyi Néplap, 1962. május (19. évfolyam, 101-125. szám)

1962-05-03 / 101. szám

Csütörtök, 1962. május 3. 5 SOMOGYI NtFLff ♦♦♦♦♦*«♦♦♦♦***» LEVELEKBŐL — LEVELEKRŐL Kenyérkiszoigáló gép Kötésén A cigányok is tagjai a íársaiaMnak Tapolczai József, a balatoni- szárszói fmsz dolgozója olyan gép megszerkesztésének gon­dolatával foglalkozott, mellyel megoldható a kenyér higiéni­kus önkiszolgálása. Éjszakákat áldozott föl, tervezgetett, szá­molt, majd két segítőtársával, Schmidt István kötéséi ezer­mesterrel és Jakab Endre asz­talossal elkészítette a terve­zett gépet. A prototípust a kötéséi ön­kiszolgáló boltban állították föl. Eleinte alig akarták el­hinni a vevők, hogy csupán egy kart kell megnyomniuk, s a gép kiadja a kenyeret. A közelmúltban szakemberek is megtekintették, és el'fi.mérésü­két fejezték ki a látottakról. Tapolczai József most újabb elgondolásokon dolgozik. A péksütemények és egyéb cik­kek árusítását szeretné gé­pekkel megkönnyíteni. Horváth József levelező. Meddig késik a vázrajz? A Lengyeltóti Telekkönyvi Hi­vatalnál kértem házamnak a te­lekkönyvbe való bejegyzését. In­nen az Állami Földmérési és Térképészet! Hi­vatal Somogy me­gyei Földnyilván­tartási Felügye­lőségéhez utasí­tottak, ugyanis a telekkömyvezés- hez szükséges váz­rajzot ők készítik eL A Földnyil- vántartási Fel­ügyelőség március 14-én elvégezte a fölmérést, és 31- re megígérte a vázrajzot. Közben két sür­gető levelet is kaptam a telek­könyvi hatóságtól, hogy minél ha­marabb szerezzem meg a vázrajzot. A március 23-án kel­tezett végzés sze­rint a rajzot har­minc napon belül meg kell küldc- nem, ellenkező esetben elutasít­ják kérésemet. Mivel a vázrajz az ígért határidőig nem érkezett meg, levélben kértem a Földnyilvántartási Felügyelőséget, hogy küldjék el, ám még választ sem kaptam. Áp­rilis 16-án a ta­nácselnök segítsé­gét vettem igény­be, ő telefonált, erre a hivatal egyik dolgozója megígérte, hogy a rajzot a közeli napokban elkül­dik. Április 26-án írom e levelet. A Lengyeltóti Járás- bíróság mint te­lekkönyvi hatóság által megszabott határidő már le­járt, vázrajz azon­ban még nincs. Vajon meddig ké­sik még? Péter István Balatcmszeet­györgy, Vasút u. 33. Sok cigánycsalád él Nagybajom környékén. Nap nap l után többen fordulnak meg közülük a tanácsházán. A Jcöz-j ség segítséget nyújt nekik ahhoz, hogy minél előbb és mj-f ivél jobban megismerhessék jogaikat és kötelességeiket. f A cigánybizottság a családi élet rendezését tartja a leg­fontosabbnak. Ez a munka nehéz, és lassan halad, hiszen’ előbb helyhez kell kötni őket, munkát adni nekik, hogy ke-,} nyerüket megkereshessék, gyermekeiket iskolába járathas-i sák. Nem hiábavaló ez a fáradozás. Gyakoriak a cigány es-1 küvök. Van olyan nap, hogy három-négy cigánypár köt há-t zasságot. Megesik, hogy a szülők ugyanakkor lépnek törvé­nyes házasságra, amilcor gyermekeik. A Nagybajomi Községi Tanács dolgozói célul tűzték, hogy segítik megváltoztatni a cigányok régi életmódját, min­dent megtesznek, hogy beilleszkedhessenek társadalmunkba. Ennek szellemében cselekedett a Zöldmező Termelőszövetke­zet is, amikor esküvőjekor házassági ajándék elmén 2000 fo­rintot adott a tsz-ben dolgozó egyik cigányfiatalrwk. Hermann Ferenoné levelező Egy baleset előzményei Az ittasság sok bajt okoz. Ponti járt az a gépkocsiveze­tő is, aki az FB 87-83 rend­számú autóval a somi italbolt- inak vitt Sört. Útközben fölvet­te két barátját, s noha már ittas volt, visszafelé jövet Ságváran betértek egy ital­boltba. Kevertet ittak. A gép­kocsivezető nem gondolt arra, hogy mások és a maga, vala­mint járműve épségét veszé­lyezteti, ha ilyen állapotban vezet Balatomkilitibem neki­hajtott egy villanyoszlopnak, pvt kettétörte, majd mint aki jól végezte dolgát, továbbállt. Kiüti és Siófok között egy ka­AZ ILLETÉKES VÁLASZOL A panaszosok visszakapták pénzüket A pamuki motorosok azt Ír­ták meg ápriüs 3-i számunk­ban, hogy a Somogyvár és Vi­déke Földművesszövetkezet 50 —50 forintot szedett össze tő­lük töltőállomás létesítésére. Az ígéret azonban ígéret ma­radt, a töltőállomásnak se hí­re, se hamva, a földművesszö­vetkezet pedig hallgat. Lázár János, a Somogyvár és Vidéke Földművesszövetke­zet igazgatóságának elnöke er­re a következő felvilágosítást adta: »Ifjú Novák Antal és ifjú Klenovics József 50—50 forin­tot adott Horváth János ital­boltvezetőnek célrészjegyre. O azonban ezt nem közölte a szövetkezettel. Horváth János azzal indokolta a pénz vissza­tartását, hogy a két panaszos kárt okozott az italboltban. A földmüvesszövetkezet a célrészjegyekre befizetett 50— 50 forintokat már rég vissza­adta a motorosoknak és a sze­mélygépkocsi-tulajdonosoknak. Április 9-én a két pamuki pa­naszos is megkapta pénzét.« Figyelmeztettük a bolt dolgozóit Egyik kaposvári len virágüzletében, jövőben udvaria- olvasónk azt pa- hogy a dolgozók san szolgálják ki a naszolta el lapunk nem tudják kifo- vevőket. március 21-i szá- gástalanul ellátni Az utóbbi hóna- r. í ban, hogy leg- munkájukat. pókban tetemes o.ahb húsz ;* r- -g Ilyenkor kisegítő- összeget fordítot- várt sorára a vi- két alkalmazunk a tunk a bolt csino- rágüzletben, míg boltban. A »barát- sítására. Azóta az -egy barátságta- ságtalan hölgy« is üzlet rendezet­len hölgy« meg- ilyen alkalmi — tebb, a kirakat iz- kérdezte tőle, kellő üzleti és ke- lésesebb. Mivel a hogy mit akar. A reskedelmi érzék- csokrokat és a ko- kiszolgálónő hó- kel nem rendelke- szorúkat az üzlet- virágon kívül mást zó — dolgozó volt. helyiségben készí- nem tudott aján- Ez persze nem tik el, előfordul, lani neki. menti az üzlet ál- hogy virágok, le­A Temetkezési landó alkalmazót- velek maradnak a és Kertészeti Vál- tait. Nekik kell pulton és a földön. lalat a következő- ügyelniük arra, Utasítottuk az üz- ket válaszolta: hogy a vásárlók \et alkalmazottait, »Egyes névna- ne várakozzanak hogy máskor azon. pok, ünnepek előtt sokáig. Figyelmez- Jy ........... _ c ly nagy a forga- tettük az üzlet naZ söpörjek össze lom a város egyet- dolgozóit, hogy a a szemetet.*1 délutáni nyitvatartás volt az oka a panasznak A TRANSZVILL keres azonnali belépésre több éves gyakorlattal rendelkező gyártmányszerkesztői munkakörbe. Fizetés megegyezés szerint. (131371 Uucz Ibolya balatonlellei ol­vasónk március 21-i számunk­ban arról panaszkodott, hogy a lellei zöldségboltban délután — a szokásos nyitvatartástól eltérően — burgonyát árusítot­tak. ö is sorba állt, ám egyszer csak megszűnt- a kiszolgálás. -Jöjjenek holnap« — mondta a boltvezető. Akkor a többit miért szolgálták ki? — vető­dik föl a kérdés. A fonyódi FJK megvizsgálta a panaszt, s a következőket válaszolta: zöld­12-ig »A balatonlellei fmsz ségboltja fél 8-tól fél tart nyitva. Az említett napon a bolt délután kapott árut, s mert a rakodás idején többen is kérték a vezetőt, hogy adjon burgonyát, az kiszolgált 10—15 vevőt, de mivel egyre többen akartak vásárolni, bezárt. Valótlan a panaszosnak az az állítása, hogy a bolt dél­előtt csak burgonyát, délután pedig zöldsége árusít, hisz dél­után — az említett eset kivé­telével — nem is tart nyitva.« nyárban belehajtott az árok­ba. Három kerékvetőt kidöm- tött, az autóban nagy kár ke­letkezett. . Mélységesein elítéljük az FB 87-83 rendszámú gépkocsi vezetőjét, mert megszegte a Csányi Józsefnéék a nagy­atádi 37. vas-enűszaki bolt­ban január 18-án lemezját­szót vásároltak. A készülék rövid használat után elrom­lott. A szerviz emberei — jóllehet többször is jártak Nagyatádon — Csányiék la- - kását elkerülték. Olvasónk § attól tart, hogy lejár a jót­állási idő anélkül, hogy hely­rehoznák a hibát. (Dobszai Dezső, a Somogy megyei Iparcilák Kiskereske­delmi Vállalat Áruforgalmi Osztályának vezetője meg­ígérte, hogy megkéri a szer­vizt, javítsák meg Csányiék lemezjátszóját.) • • • Gelencsér József a múlt év decemberében az erdészetnél dolgozott, illetményét azon­ban még mindig nem fizet­ték ki. Többszöii érdeklődé­sére ezt a választ kapta: -Majd a jövő hónapban.« A Dél-somogyi Állami Er- dőgaz-asag arra l^éri Gelen­csér Józsefet, hogy az általa végzett munlía helyének (er­dészkerület) és pontos idejé­nek, valamint az erdészkerü- let-vezető nevének feltünte­tésével forduljon a Középri- góci Erdészethez. Panaszát közlekedés szabályait, ittasan! ott orvosolják. Neve ugyanis Át, «nt»»« i nem szerével am ' aJcönwc­és gyorsan hajtott Nagy József gépkocsivezető, Siófok* nem szerepel a vv ikakönyv- nyilvántartóban, s emiatt hú­zódott ügye ilyen sokáig. Kuntelepen Mióta az Április 4. utcát az átépítés miatt lezárták, a Be­loiannisz utcában rendkívül megnőtt a forgalom, kivált a Mártírok tere és a reformá­tus templom közötti szaka­szon. Az utca nagyon poros, emiatt a lakók nem nyithat­ják ki utcára néző ablakaikat. A Beloiannisz utca 5. számú bérházban még az udvar felé sem szellőztethetnek, mivel a lakásoknak nincs erre abla­kuk. Kérjük az Illetékeseket, 50 új széket adtunk a kálmáncsai mozinak Molnár István olvasónk la- előbb orvosolják. A vállalat 50 , Horváth Géza ecsenyi ol- A „Csalódások** * vasónk leánya hároméves szerződést kötött a helyi Előre Tsz-szel. Eszerint a tsz A kuntelepi szülői munka-; baromfitelepén dolgozik, és közösség színjátszói a közel-* három hónapot «*<>­múltban mutatták be t --tniimntinninnutititiiMimi ludy Károly Csalódások című vígjátékét Nagy szorgalom­mal készültek a szülők az előadásira, és noha már meg­kezdődtek a tavaszi munkák, nem sajnálták szabad idejü­ket, s a gyakran késő estig tartó próbákon mindig megje­lentek. A lelkes előkészülete­ket siker koronázta. Megálltak helyüket még azok a színját­szók is, akik először léptek kö­zönség elé. Az előadásnak mintegy 3000 forintos bevételéből a televí­zió antennáját tökéletesítik, és a nyárra tervezett három­napos buszkirándulás költsé­geihez járulnak hozzá. Berkes Sándomé levelező Gyumolcsöslódát készítenek Csurgón A Csurgói Faipari Vállalat­nál gyümölcsösládát gyártó részleg kezdte meg működé­sét Az új üzemrésznek 200 000 garnitúra gyümölcsös­ládát kell készítenie az idén. A fűrészáruk mellékterméké­ből (eddig bőrdeszkaként ér­tékesítették) 141 000 garnitúra tojásosládát gyártanak. Az üzemrész a tervezettnél ko­rábban kezdte meg a mun­kát. Ez annak köszönhető, hogy a vállalat dolgozói tár­sadalmi munkával segítették kiásni a kábeleknek való ár­kot Szabó Imre levelező Iában tőit. Több fiatal kötött ilyen szerződést, « ők már megkapták az értesítést, hogy mikor kell iskolába menniük. Levélírónk leányáról azon­ban megfeledkeztek. Mint kiderült, sem a járá­si tanács mezőgazdasági osz­tályán, sem pedig a szakfel­ügyelőnél levő nyilvántartás­ban nem szerepel Horváth llonlM neve. Ha a szövetke­zet a szerződés egy példá­nyát megküldi a szakfel­ügyelőnek, az gonáoslcodik arról, hogy jövőre egymás után két turnusban mehes­sen iskolába Horváth Ilonka, így egy időben fejezheti be tanulmányait a többi fiatal­lal • » • Grosics József és nyolc társa a Dél-somogyi Erdő- gazdaság lábod-vadaspusztai erdészeténél dolgozik. »La­kásunk munkáslakás — ír­ják —, s attól körülbelül öt kilométerre járunk dolgoz­ni.« Érdeklődnek, hogy nem jár-e nekik kiküldetési és különélés! költség, hisz ott­honuk Háromfán van. A 23/1954. F. M.-utasitás értelmében az erdőgazdasági dolgozókat a telephely köz­pontjától számított nyolc ki­lométeren belül végzett murika esetén élelmezési költség nem illeti meg. Kü- lönclési költség sem jár, mi­vel a fakitermelés — jelle­génél fogva — változó mun kahelyen történik, s az átve­zénylések nem számítanak át­helyezésnek. Locsolják tőbbszSr a Beloiannisz utcát! hogy naponta többször 8n- töztessék végig ezt az útsza* kaszt a locsolóautóval. Balogh Sándor és még tizenkét aláfráa a Beloiannisz utca 5. számú házból * • • (A városi tanács igazgatási osztályának köztisztasági cso­portjától azt a tájékoztatást kaptuk, hogy a kérést teljesí­tik.) BOSSZANTÓ APRÓSÁGOK 6 Miért nincs viz a Ke­teíi temetőben? — kérdezi egyik olva­sónk. A kutakat két éve átalakították, s azóta gya­kori eset, hogy nem adnak vizet — írja. Kéri az illeté­keseket, hogy mielőbb segít­senek a bajon. * * * »A nemrég megnyílt kaposvári Gyermek, ruházati Áruházban jártam, hatéves kisfiamnak szerettem volna szandált venni. Másfél óra alatt leg­alább tízszer hértem, hogy szolgáljanak ki, mert indul a vonatom. Kérésemet azon­ban nem hallgatták meg« — panaszkodik levelében Kovács Józsefné Kutasról. Pedig ez idő alatt több, későbben érkezett vásárlót is kiszolgáltak — írja. Arra kéri az illetékeseket, intéz­kedjenek, hogy az üzletben érkezési sorrendben szolgál­ják ki a vásárlókat, s ne engedjék meg, hogy az el­adók olyan megjegyzéseket tegyenek, mint ami elhang­zott: Nem kell meghallgatni, a vevők mit mondanak.-* ♦ * « O Park vagy játszótér a Gábor Áron tér? — kérdezi egyik olva­sónk. Ugyanis szemet szúrt neki, hogy a Gábor Áron téren, annak ellenére, hogy a közelmúltban parkosítot­ták, fiatal nyírfákat ültettek el, most gyermekek labdáz­nak, e tönkreteszik a par­kot. Olvasónk arra kéri az illetékeseket, hogy döntsék el, minek lehet használni e területet. Ha ugyanis játszó­tér lesz, nem kellene cseme­téket ültetni, ha pedig park lesz belőle, akkor helyes volna megtiltani a gyere­keknek, hogy ott játsszanak. punk április 3-i számában szó­vá tette, hogy »hideg, piszok és rendetlenség van a kálmáncsai moziban«. Szántó József, a Moziüzemi Vállalat igazgatója a követke­zőket válaszolta olvasónk le­velére: »Megállapítottuk, hogy a levélben foglaltak megfelel­nek a valóságnak. Intézked- >ele°-kezo tünk, hogy a panaszokat minél zúzzanak.« Az É. M. Veszprém megyei Állami Épílóipari Vállalat fölvételre keres vízyezetékszerelő szakmunkásokat. Jelentkezni lehet a vállalat munka­ügyi osztályán: , Veszprém, Rákóczi tér 10. Útiköltséget fölvétel esetén téritünk. (2695) db új csapószéket küldött Kál- máncsára. A berendezést csak a községi tanács, a mozilátoga­tók és a helyiséget rendezvé­nyek alkalmával igénybe vevők összefogásával lehet megóvni. Közös erővel megakadályoz­hatják, hogy a magukról meg­emberelő törjenek, É. M. Kontárom megyei Építőipari Vállalat Taiabánya, felvesz 3 éves képzési időre 8 általános isko lát végzett 14—16 év korú icdinűves, ács, ipari tanulókat inté­zeti benntlakássaL Jelentkezés a vállalat mun­kaügyi osztályán, május 15-ig. (2671) apMumomiEK Apróhirdetések ára: hétköznap szavanként l,- Ft, vasár- és ünnepnap 2,- Ft. Az első szó két szónak számit. Legkisebb niideté9 10 - Ft. Hirdetéseket felvesz a Somogyi Néplap Lap­kiadó Vállalat, Kaposvár, Latinka S. u. 2. sz. Telefon 15-16. A hirdető felek postán is feladhatják és telefonon is be­mondhatják hirdetéseiket. ApAS-VETEL Harkányi víkendtelepen modem nyaraló ejadó. Bitbregh Emllné, Pécs, Pozsony u. 2. <497) Opel-Olympia személygépkocsi és egy piros Danuvia motorkerék­pár Igényesnek sürgősen eladó. Molnár Jenő, Marcali, Mártírok út­ja 18. Telefon 28. __________ (498) T riciklironcsot vennék. Cím a ki­adóban. (495) Triciklivázak, -féderéig -abron­csok és különböző triciklialkatré- szek eladók. Cím a kiadóban. ________________________________(49.7) T ricikli eladó. Cím a kiadóban. (4M) Jó állapotban levő Danuvia mo­torkerékpár és egy Benczúr tele­vízió olcsón eladó. Toponár, Vö- röshadsereg u. 110. (489) Fonyódllgeten 125 n-öles szőlős gyümölcsös (több kis szobából ál­ló vikendházzal) eladó. Cím: Bu­dapest, XVI. kér., Sárgarózsa u. 2., Kivács,______________________(8297) M arcali, Hámán Kató u. 28. szá­mú 1 szoba-konyhás, éléskunrás ház 400 n-öl telekkel beköltözhe­tően olcsón eladó. Nizák Emőné, Budapest, XIV,, Jávorka Adám u. 41. (499) Epület-tc tőbádog eladó Nagyba­jom, Fő u. ii. Iá ataMt Kovács Jó­zma «ui»» 10 ooo-t futott feikete I. K. A. Pan­nónia kitűnő állapotban eladó. Dr. Balogh, Kaposvár, szülészet. (13132) Skoda Felicia rádióval eladó. Ka­posvár, Szántó Imre u. 11., Ko­vács.___________________________(13131) K aposvár, Hegyalja u. 38. alatti ház beköltözhetően eladó. Érdek­lődni délután 3-tól. _________(13135) N agy választékban sírkő a Te­metkezési Vállalat kaposvári, csur­gói, nagyatádi én barcsi üzleteiben kapható. (13139) Férfi adminisztrátort raktári munkára felveszünk. Kaposvári Ruhaüzem.______________________(2701) A mezőcsokonyai fmsz főköny­velői állás betöltésére Pályázatot hirdet. Lehetőleg mérlegképes ok­levéllel rendelkezők jelentkezze­nek. Az állás azonnal elfoglalható. Jelentkezni lehet a szövetkezet ügyvezetőjénél. (2702) Sportpályák építéséhez vörössa­lakot szállít F.éger Frigyes, Moson­magyaróvár, Lenin u. 248. (17314)

Next

/
Thumbnails
Contents