Somogyi Néplap, 1962. április (19. évfolyam, 77-100. szám)
1962-04-11 / 84. szám
SOMOGYI NÉPLAP 2 Szerda, 1962. április II. Kennedy és Macmillan felhívása Hruscsovhoz (Folytatás az 1. oldalról.) két társelnöknek a cikkely-tervezet megszövegezése terén végzett munkájukért. Hangoz- . tatták, hogy az eredmények biztatóak. Az értekezlet megbízta a két társelnököt, hogy folytassa tanácskozásait a cikkely-tervezetről és e tanácskozások eredményeként mielőbb terjesszen olyan szöveget az értekezlet elé, amelyben már teljesen egyetértenek. Zorin és Dean, értesülések szerint, szerdán délután tart újabb megbeszélést erről a kérdésről. Zorin szovjet küldött — az értekezlet részvevői nagy többségének támogatásával — rámutatott, a két társelnök munkájának a bevezető cikkely megszövegezésére nem szabad késleltetnie a megkötendő szerződés további részeinek .megvitatását. Ezért haladéktalanul hozzá kell látni a megkötendő szerződés további cikkelyeinek megtárgyalásához. Az értekezlet soron következő .— szerda, délelőtti — plenáris ülése az amerikai és az angol küldöttség javaslatára a nukleáris fegyverkísérletek megszüntetésének kérdésével foglalkozik és ezzel kapcsolatban meghallgatja a hármas albizottság újabb jelentését. Dean, az amerikai küldöttség vezetője, a keddi ülés berekesztése előtt közölte, hogy az Egyesült Államok és Nagy- Britannia küldöttsége a szerda délelőtti ülésen nyilatkozatot tesz az atomfegyver-kísérletek megszüntetésének kérdéséről. ' WASHINGTON Nyugati hírügynökségi jelentések szerint a Fehér Ház kedden közös angol—amerikai nyilatkozatot tett közzé arról, hogy Kennedy elnök és Macmillan miniszterelnök felhívással fordult Hruscsov szovjet miniszterelnökhöz a nukleáris fegyverkísérletek megszüntetésének kérdésében. A közös felhívás figyelmen kívül hagyja azt a tényt, hogy éppen a nyugati hatalmak mester-kedései akadályozzák több mint három éve a megállapodást az atomfegyver-kísérletek eltiltásában. Ehelyett úgy igyekszik feltüntetni, mintha kizárólag azért nem lehetett volna szerződést kötni a nukleáris fegyverkísérletek betiltásáról, mert a Szovjetunió kormánya nem hajlandó hozzájárulni az úgynevezett nemzetközi ellenőrzéshez, azaz a kémkedés intézméyesí- téséhez. Kennedy és Macmillan felhívásában hosszasan fejtegeti Buenos Aires (MTI). Az argentin kormány hétfői bizalmas tanácskozása után Buenos Airesben az esti órákban hivatalosan bejelentették, hogy az argentin kongresszus 48 órán belül rendkívüli ülést tart. A hivatalos közlemény azzal indokolja a kongresszus rendkívüli ülésének összehívását, hogy a parlamentnek sürgősen foglalkoznia kell »az elnöki utódlást szabályozó törvény módosításával«. Buenos Aires-i politikai körök véleménye szerint kormányának álláspontját a nukleáris robbantások észlelésének lehetőségeiről, majd ultimátumszerűén a szovjet álláspont megváltoztatását követeli, ellenkező esetben, mint a felhívás hangoztatja: »az Egyesült Államok és Nagy-Britan- nia kormánya kénytelen lesz arra a következtetésre jutni, hogy az atomfegyver-kísérletek betiltását kimondó szerződés érdekében kifejtett erőfeszítései sikertelenek maradtak és az április végére tervbe vett kísérleti robbantások megvalósulnak«. LONDON Macmillan angol miniszter- elnök kedden délután az alsóházban ismertette Hruscsov szovjet miniszterelnökhöz intézett különüzenetét, amelyben az angol—amerikai közös felhívás elfogadását ajánlotta. nai klikk utasításain keresztül Washingtonnak engedelmeskedő argentin kormány ki akarja játszani azt a törvényes előírást, hogy Jose Maria Guidó- nak, az új elnöknek, a hivatali eskü letételét követő 30 napon belül el kell rendelnie az országos választásokat. Mint mondották, a kormány ezért az említett határidő lényeges eltolását akarja megszavaztatni a sebtében összehívott parlamenttel. a kato- Papén nyugdíjat kap Bonntól összehívták az argentin kongresszus rendkívüli ülését Átállt a kormánycsapatok és a Patet Lao oldalára egy nosavanista helyőrség Hanoi (TASZSZ). A Patet Lao Hangja rádióadó közli: Március végén fellázadt, és átment a kormánycsapatok oldalára a lázadók Muong-M umban elszállásolt helyőrsége. A felkelés elnyomására küldött csapatot teljesein megsemmisítették. A felkelők a laoszi törvényes kormányhoz küldött táviratukban kijelentik, hogy készek harcolni a koimánycsa- patok és a Patet Lao erők oldalán. * * * Mint a Patet Lao Hangja rádióadó jelenti, a napokban partizánok hatoltak be a sa- vannakheti repülőtérre, és megsemmisítették a lázadók öt katonai repülőgépét. (MTI) Freiburg (ADN). Franz von Papén, Hitler egykori kiszolgálója, a háborús bűnösök nürnbergi Derének volt vádlottja nyugdíjat kap a bonni államtól. A fred- burgi bíróság hétfőn úgy döm tött, hogy a volt kancellárnak — aki Hitler kormányában később alkancellári tisztséget töltött be •— a nyugatnémet állam nagy összegű nyugdíjat köteles f izetni. A bírósági végzés értelmében a volt r.áci diplomata nyugdíját 1953 decemberéig visszamenőleg folyósítják. (MTI) 16 halott és 15 súlyos sebesült a franciaországi lőszergyár! robbanás eddigi mérlege Washingtont aggasztja a Kubában elítélt zsoldosok sorsa Washington (MTI). A Kuba ellen tavaly áprilisban elkövetett agresszió idején fogságba esett 1179 zsoldosra kiszabott ítélet foglalkoztatta a washingtoni Fehér Házban hétfőn este tartott tanácskozás részvevőit — jelenti a Reuter. Lincoln White, az amerikai külügyminisztérium sajtószóvivője később nyilatkozott. .Kijelentette, hogy az amerikai kormányt »mélységesen ag- .gasztja a foglyok sorsa«. Kérdésekre válaszolva kifejtette, tudomása szerint a kormány nem ellenzi, hogy a foglyoknak az Egyesült Államokban tartózkodó hozzátartozói tárgyaljanak a kiszabott jóvátétel összegének kifizetéséről, de megjegyezte, »ez olyan jogi kérdés, amellyel még foglalkozni keil«. I Párizs (MTI). A Pont-Saint Esprit melletti Ardeche község lőszergyárában történt katasztrófa áldozatainak száma még mindig ismeretlen. A tüzet kedd reggel sikerült lokalizálni. A lőszergyár raktáraiban 80 000 gránát, több ezer tüzérségi lövedék és nagy mennyiségű lőpor robbant fel. Ardeche községet kiürítették. A lőszergyárban csaknem 100 munkás és katona tartózkodott. Eddig 16 halottat állapítottak meg, és 15 súlyosan összeégett sebesültet mentettek ki. Az egyik súlyos sebesült egy négygyermekes özvegyasz- szony. Mintegy 30 személy még hiányzik. A halottak egy részének személyazonosságát nem sikerült megállapítani, mert testüket széttépte a robbanás ereje. A katasztrófa okáról még nem adtak ki jelentést. A vizsgálatot titokzatosság veszi körül. A Francia Kommunista Párt ardeche-i szervezete nyilatkozatot tett közzé. Ebben rámutat, hogy a közeli katonai repülőterekről felszállt lök- hajtásos gépek gyakran írták az OAS jeleit az égre. A robbanás időpontjában egy repülőgép szállt el a lőszergyár felett. Az üzemiien az utóbbi időben több kisebb robbanás történt. Az egyik kaput ismeretlen tettesek felrobbantották. AZ ardeche-i kommunista szervezet követeli, hogy derítsenek fényt a borzalmas tragédia okaira. Előkészületek az amerikai légköri atomfegyver-kisérietekre Washington (TASZSZ). Az Egyesült Államok atom- eröbizottsága és hadügyminisztériuma nyilvánosságra hozta a Honoluluban székelő 8. számú operatív egység közleményét, amely szerint április 30-tól kezdve a Csendesóceánon egy második térséget is előkészítenek atomfegyverkísérletekre. A második terület alapja 470 tengeri mérföldes sugarú kör, amelynek középpontjában a Johnston-sziget fekszik. A tengerszinttől fölfelé a térség sugara növekszik egészen addig, amíg 30 000 láb magasságban eléri a 700 mérföldet. Az első térség, amelynek adatait korábban jelentették be, a Karácsony-sziget körül elhelyezkedő téglalap, amelynek egyik oldala 600, a másik oldala 800 mérföld. Most ezt a térséget is kibővítik, mégpedig kelet felé egy újabb téglalappal, amelynek egyik oldala 120, a másik 240 mérföld. Az Egyesült Államok lázasan készül a Csendes-óceánon a légköri kísérleti robbantásokra. A Newsweek című folyóirat közlése szerint április 16-tól egy különleges csoport ■»gigászi szabadtéri atomlaboratóriummá« teszi a Kará- rácsony-szlgetet és a Csendesóceán középső részét. »Egy hónap óta — mutat rá a folyóirat — szállító repülőgépek és partra szállító hajók cirkálnak a csendes-óceáni kikötők, a Hawaii-szigetek és a Karácsony-sziget között. A Karácsony-sziget keleti végén, az öböl nja í.i mar állTokió (MTI). A japán külügyminisztériumban átnyújtották az amerikai nagykövetség tanácsosának a japán kormány tiltakozását a Karácsony-sziget környékén tervezett amerikai atomkísérletek miatt. Japán mély sajnálkozását fejezte ki, és egyben fölleérte az Egyesült Államokat, hogy tegyen további erek feszítéseket az atomfegyver- kísérleteket betiltó egyezmény mák az acélból készü'l reb- bantótornyok. A korallzátonyon üregeket vájtak a műszerek számára, a part mentén horgoinyzó hajókon nyomás- és sugárzásmóró készülékeket helyeztek el. A légi szállítási parancsnokság a múlt héten naponta tizenkét repülöutat irányzott elő a Karácsony-szigetre. Legalább 25—30 robbantásból álló sorozatra lehet számítani április vége és június vége között«. megkötéséért. A jegyzék egyidejűleg kifejezi a japán kormánynak azt a reményét, hogy az Egyesült Államok nem fog atomfegyver-kísérleteket végrehajtani. A japán kormány fenntartja magárak a jogot, hogy kártérítést követeljen minden kárért vagy veszteségért, amely a japánokat a kísérletek következtében érheti — hangoztatja a je^zék. Japán tiltakozás a tervbe vett amerikai atomrobbantások miatt Egy letartóztatott hadnagynál megtalálták Sál annak a franciaországi OAS-bandákhoz intézett utasításait j Párizs (MTI). A párizsi rendőrség letartóztatta Daniel Godot hadnagyot, aki a jelek szerint az OAS franciaországi terrorszervezetének helyettes parancsnoka volt. Godot-nál egy Sálán főhadiszállásáról származó utasítást találtak, amelyben az OAS fővezére három pontban foglalja össze a franciaországi szervezet feladatait: 1. Az állami szervek megbénítása: a merénylőknek felkeli robbantaniuk a polgári és katonai távíró- és telefonvonalakat, támadásokat kell intézniük állami, főleg katonai intézmények ellen; 2. a bizonytalanság és félelem légkörének előidézése Franciaországban, hogy az emberek ne merjék az éjszakai órákban lakásukat elhagyni; a bombamerényieteket, géppisz- tolyos támadásokat a Francia Kommunista Párt és.az. államhatalom képviselőire kell összpontosítani; 3. Franciaország életének általános megbénítása: az áramszolgáltatás, vasúti közlekedés megszakítása, merényletek az utasszállító repülőgépek ellen, látványos szabotázsakciók a nagy fontosságú üzemekben. Sálán utasítása március 20-án kelt, és azonnali végrehajtást követel. Az utóbbi napokban elkövetett merényletek arra vallanak, hogy az OAS terroristái megkísérelték a parancs végrehajtását; egyre fokozottabb elszigeteltségük és hálózatuk egy részének felszámolása azonban lehetetlenné Szófia (MTI). A Rabotniesehszko Delo első oldalán közölt szerkesztőségi cikkben foglalkozik azzal a katonai demonstrációval, amelyet a NATO-hatalmak a Föld-' közi-tenger térségében rendeztek. A legutóbbi napokban a Földközi-tenger térségében élénk mozgásba kezdett a hírhedt 6. flotta, amely kivívta' magának az agresszió előhírnökének, a népi mozgalmak elnyomójának kétes értékű hírnevét. A 6. flotta angol, francia és olasz hadihajókkal együtt törők és görög kikötőkbe tart. Ezzel egy időben Götette a terv végrehajtását A rendőrség jelentése szerint a napokban letartóztatták Orsini repülőalhadnagyot, a Brigitte Bardot-hoz intézett zsarolólevél szerzőjét, akinek sikerült több kereskedőtől nagyobb összegeket szereznie az OAS és a maga számára. rögországba és Törökországba megérkeztek és lázas tevékenységbe kezdtek a Pentagon és a NATO katonapolitikai stratégái. A továbbiakban a lap megállapítja: még a török és a görög lapok is elismerik, hogy haditengerészeti erők ilyen nagyarányú koncentrációja még soha sem fordult elő a Földközi-tengernek ebben a térségében. — A józanul gondolkodó megfigyelők számára — állapítja meg a lap — az imperialisták és balkáni partnereik jelenlegi tevékenysége nagy veszélyt jelent e térség békéje és nyugalma szempontjából. Ankara és Athén vezető körei belevonva országaikat az Egyesült Államok és a NATO agresszív terveibe, országaik területét a rakéták és atomfegyverek raktárává, a szocialista államok elleni támadás felvonulási területévé változtatták. SS-katona volt Decijeidre. Sálán letartóztatott alvezére Provokáció a balkáni béke ellen Párizs (MTI). A párizsi Santé-böirtönben megkezdték Degueldré.nek, az OAS terrorbandák parancsnok kának kihallgatását. Az ő irányításával hajtották végre a főleg idegenlégiós katonákból álló osztagok az arabvadászatokat és az arab városnegyedek elleni bombatámadásokat. A belga származású tiszt a második világhálói u .Lait Léon Degrelle ismert fasiszta vezér SS-egyem ruhás rexista csapatában harcolt, a háború után pedig az idegenlégióba jelentkezett. Részt vett az indokínai háborúban. »Érdemeiért« a becsületrend lovagjává avatták. Az áprilisi puccs idején az elsők között csatlakozott az OAS-hoz. Közvetlenül Sálán és Godard alá tartozott. Degueldné-t a francia törvények szerint egy hónapon belül rendkívüli katonai bíróság elé kell állítani. A továbbiakban a lap megállapítja, hogy a Szovjetunió. Románia és Bulgária már számos javaslatot tett a balkáni béke biztosítására. Ezek a javaslatok azonban mindig elutasításra találtak. Az az út. amelyen a jelenlegi vezető körök Görögországban és Törökországban népüket vezetik, nagyon veszélyes és kalandos út. Női átmeneti kabát 900 Ft-tól 1350 Ft-ig Sport kulikabát női 220 Ft-tól 300 Ft.1 T Női ballonkabát 380 Ft-tól 400 Ft■ig Női sportkosztüm 7/8-c 580 Ft-tól 900 Ftig Férfi átmeneti kabát 090 Ft-tól 890 Ft■ig Férfi ballonkabát 380 Ft-tól 460 Ft■ig Férfi sportöltöny 480 Ft-tól 660 Ft•ig Fiú átmeneti kabát 320 Ft-tól 580 Ftig Fiú ballonkabát 109 Ft-tól 380 Ftig Fiú sportöltöny 180 Ft-tól 560 Ftig Leányka tavaszikabát 320 Ft-tól 480 Ft-ig Serdülő kulikabát 220 Ft-tól 250 Ftig Leányka ballonkabát 100 Ft-tól 380 Ft-ig