Somogyi Néplap, 1962. április (19. évfolyam, 77-100. szám)

1962-04-25 / 95. szám

SOMOGYI NÉPLAP 4 Szerda, 1962. április 25. .SPORT. A I>ózsa-ökölví%»k a 3. hol jen Sikeres kezdés után még sikere­sebb folytatás — így .jellemezhet­nénk a K. Dózsa—Beloiannisz NB 1-es ökölvívó-mérkőzést. A kapos­vári csapat igazolva az Ü. Dózsa és a Bp. Honvéd elleni döntetle­neket, pompás győzelmet aratott. A mérlegelés után egy pillanatig sem volt vitás a kaposvári együt­tes győzelme. A K. Dózsa techni­kai fölényben volt az NB I-es újonccal szemben, s csak azért nem született még nagyobb arányú ka­posvári győzelem, mért Habony vezetőbíró igazságtalanul léptette le a kaposvári Tóbi Józsefet. Bebizonyosodott, hogy jelenleg a Vasas Dinamó, a Bp. Honvéd és a K. Dózsa csapata van. a legjobb formában. Ez a három együttes áll a bajnoki táblázat élén. AZ újoncoknak, a Dunaújvárosi Ko­hásznak és a Beloiannisznak nem megy. K. Dózsa-Beloiannisz 14:6 A Beloiannisz-gyár Fehérvári úti kultúrtermében mintegy 500 né­ző előtt mérte össze erejét a két csapat. A kaposvári együttes 4:0-ás előnnyel indult. A nagyváltósúly­ban Beretzky I. ellen a Beloian­nisz nem állított versenyzőt. A félnehézsúlyban Garab ugyan mér­legre állt, de a mérkőzés előtt be­jelentette, hogy nem érzi jól ma­gát, s az orvos nem is engedte in­dulni. A kaposvári versenyzők sor­ra nyerték mérkőzéseiket, s bár a Beloiannisz a fővárosi szakem­berek véleménye szerint feljövő­ben van, a csapat meg sem tudta szorítani a K. Dózsa együttesét. Légsúly: Dorogi pgy. Budács el­len. A nagy íitőerejű Budáccsal szemben Dorogi megelőző egyene­seivel, majd ezt követő horgaival biztosan nyert. 2:0. Harmatsúly: Nyári pvsz. Kárpá­titól. Kárpáti keresztbe verte a belharcot -erőltető Nyárit. Kárpáti sok tenyerest ütött, Nyári sokat fejelt. 2:2. Pehelysúly: Bedő pgy. Győrfi el­len. A technikai fölényben levő Bedő igazi vívással kényszerítette megadásra keménykedő ellenfelét. 4:2. KönnyOsúly: Tóbit fejelés miatt a harmadik menetben leléptették Báczcal szemben. Tóbi gyorsabb volt, s fölényesen vezetett, ami­kor a második menetben Rác2 megsérült. A harmadik menetben Tóbi egyik horog ütése eltalálta Rácz fölrepedt szemhéját. A Be­loiannisz versenyzője viszont fél térdre állva azt jelentette a bíró­nak, hogy Tóbi fejelt. Habony ve­zetőbíró a sarokba kísérte Ráczot, akit edzője kezelésbe vett, majd az orvos megállapította, hogy a pesti versenyző harcképtelen. Ekkor léptette le Habony Tóbit. A kapos­váriak óvtak kettős műhiba címén (ez fenn is forgott). A versenybí­róság azonban elutasította a ka­posvári óvást. 4:4. Kis váltósúly: Beretzky II. pgy. Balogh ellen. A kitűnő formában levő Beretzky győzelme egy pil­lanatig sem volt vitás, könnyedén győzte le jó képességű ellenfelét. 6:4. Váltósúly: Papp B. ellen Németh az első menet utáni szünetben fel­adta. Papp kitünően öklözött. 8:4. Nagy váltósúly: Beretzky I. ellen­fél nélkül győzött. 10:4. Középsúly: Hiba ellen Simon a második menetben feladta. Az óvatosan kezdő Riba a második menetben balcsapott horoggal föld­re küldte ellenfeléit, s nyolcat szá­moltak rá. A következő sorozásnál Simon ismét megroggyant és fel­adta. 12:4. Félnehézsúly: Dunajetz mérkő­zés nélkül győzött Garád ellen. 14:4. Nehézsúly: Kalmárt a harmadik menetben sorozatos szabálytalan­ság miatt leléptették Kováccsal szemben. Kalmár nem találta meg a helyes küzdőmodort Kováccsal szemben. 14:6. V. Dinamó—Ü. Dózsa 11:9. Bp. Honvéd—Csepel 14:6. Vasas—Dunaújváros 14:6. Az ökölvívó CSB állása: 1. V. Dinamó 3 3 - - 38:24 6 2. Bp. Honvéd 3 2 1 - 4Z:18 5 3. K. Dózsa 3 1 2 - 34:26 4 4. Vasas 3 1 1 1 33:27 3 5. Ü. Dózsa 3 - 2 1 29:31 2 6. Csepel 3 - 2 1 26:34 2 7. Dunaújváros 3 - l 2 22:38 1 8. Beloiannisz 3 - 1 2 18:42 1 Az ökölvívó-csapatbajnokságban vasárnap nem lesz forduló. Május 6-án a negyedik mérkőzéssorozaton a következő találkozók lesznek: K. Dózsa—Csepel, V. Dinamó—Bp. Honvéd, Dunaújváros—Ü. Dózsa, Beloiannisz—Vasas. HÍREK — 450 tagja vám Tábori a törpevízxnű-társuLásxiak. Az idén egymillió forintos költ­séggel három utcába kötik be a vizet. — FEHÉR LAJOS ELV- TÁRSNAK, az MSZMP Köz­ponti Bizottsága 1962. márciu­si ülésén mondott beszámoló­ja "A mezőgazdaság helyzeté­ről és a további feladatokról« Címmel füzet alakjában meg­jelent a Kossuth Könyvkiadó­nál. Tartalmazza még a füzet a Központi Bizottság 1962. márciusi ülésének határozatát is. — 105 erőgépe van az Iha- rosberényi Gépállomásnak. Kettős műszakban 26 traktor dolgozik, a többi nyújtott mű­szakban végzi a tavaszi teen­dőket. Vasár- és ünnepnapon átlagosan 75 gép vesz részt a munkában. — AZ ÜZEMI KÖZÖNSÉG­SZERVEZŐK tavaly 4936 szín­ház-, 368 hangverseny- és 24 208 mozijegyet adtak el a megyében. — Tíz forint előleget fizet rendszeresein tagjainak a lábo- di Lenin Termelőszövetkeret. Az első negyedévben 130 000 forintot osztottak szét erre a célra. — Országos állat- és kirakodóvá­sár lesz április 26-án Csokonyavi- sontán. (2635) — 699 nyolc napon tül gyó­gyuló és három halálos bal­esetet jelentettek a termelő- szövetkezetek a múlt évbein. Voltak olyan tsz-ek, mint például a vései Üj Élet, ahpl egyetlen baleset sem történt. — NAGY SIKERREL MU­TATTA BE vasárnap este a niklai nőtanács színjátszó cso­portja Gárdonyi Falusi vere­bek című színművét. A da­rabbal az együttes ellátogat a környező községekbe is. — A BALATONKILITI ÜJ TAVASZ TSZ fő gazdasági ága a sertéshizlalás. Az idén 1034 hízót adnak közfogyasz­tásra, s ennek nyolcvan szá­zalékát már az első félévben elszállítják. Ez ideig 195 hí­zót adtak át az Állatforgalmi Vállalatnak. — A SZAKSZERVEZETEK FELADATA, hogy bevonják a dolgozókat a termelés irányí­tásába, ellenőrzésébe. A ME- DOSZ-hoz tartozó mezőgazda-x sági üzemekben évről évre eredményesebb ez a munka. 1960-ban például még mind­össze 69 termelési tanácsko­zást tartottak 8888 részvevő­vel, ezzel szemben tavaly 102 tanácskozást szerveztek, s ezen 12 235-en vettek részt. müueLŐoés íüi Ü SZOi**)HOZé£ _______I____ C S1KY GERGELY SZÍNHÁZ Berzence: ROMEO ÉS JÜ-. LIA. VÖRÖS CSILLAG FILMSZÍNHÁZ A BOSSZÚ. 14 éven alul nem ajánlott. Előadások kezdete 5, 7, 9 órakor. (Ápriüs 25-ig.) SZABAD 1FJÜSAG FILMSZÍNHÁZ ÜJ BARÁZDÁT SZÁNT AZ EKE. I. 14 éven alul nem ajánlott. Előadások kezdete 4, 6, 8 órakor. (Április 25-ig.) Idöjárásjelentés Várható időjárás szerda es­tig: Kevés felhő, napos, meleg idő. A délutáni órákban leg­följebb néhány helyen futó zápor vagy kisebb zivatar. Mérsékelt délkeleti-keleti szél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 24—28 fok kö­zött. (MTI) — 1 600 000 forint anyasági segélyt fizetett ki 1961-ben az SZTK megyei alközpontja. A termelőszövetkezetekben dol­gozó asszonyoknak 130 ezer forintot adtak ebből az ösz- szegből. A Szombathely előnye már 5 pont A K. Kinizsi a veszélyes zónába került Nincsen forduló meglepetés nél­kül. Ezen a héten a labdarúgó NB n-ben a Budai Spartacus szolgál­tatta a legvaskosabb meglepetést: Székesfehérváron győzni tudott a Vasas ellenében, ezzel a fehérvári csapat megszűnt bajnokesélyesnek lenni. A Szombathelyi Haladás, amely ugyan némi szerencsével, de legyőzte a K. Kinizsit, most már 5 ponttal és jobb gólaránnyal ve­zet a tavaszi idényben visszaesett fehérváriakkal szemben. No és a K. Kinizsi? Pillanatnyi­lag ugyan a bajnoki táblázat 10. helyén tanyázik a kaposvári NB n-es csapat, de a táblázatból kitű­nik, hogy egy csöppet sem érezheti magát biztonságban. A 19 pontos kaposváriakat az ugyancsak 19 pontos Mosonmagyaróvár. aztán három 17 pontos csapat, a Sopron, a K. Lombik és a Traktorgyár kö­veti. Úgy fest, hogy a Zalaeger­szeg és a Pénzügyőrök még ko­rántsem adta föl. A két sereghaj­tó vasárnapi győzelmével újból közelebb került a többi kiesőj előtt­höz. Bizony ma még lehetetlen volna megjósolni, hogy melyik há­rom csapat mond majd búcsút jú­nius 17-én az NB n. nyugati cso­portjának. Négy kapufát rúgott a K. Kinizsi! Szombathelyi Haladás -K. Kinizsi 2:0 (1:0) Szombathely, 8000 néző. V: Ha­rangozó. , Szombathely: Szarka — Ekler, Molnár I., Mester — Czigony, Gyo- rt-Kis — Molnár H., Pém, Varga, Iszak, Tóth. Edzó: Tölgyesi József. Kinizsi: Őri — Tóth, Szili, Gergely — Szigeti, Márkus — Horváth, Bi­ró, Szentgróti, Herbei, Szűcs. Ed­ző: dr. Zádori László. Idegeskedve kezdtek a csapatok. Előbb a Szombathely higgadt le, s a 7. percben Czigony húszméte­res szabadrúgása után Őri csak nehezen tisztázott szögletre. Aztán támadgatott a K. Kinizsi is. A 17. percben vezetést szerezhettek vol­na a kaposváriak, Horváth beadá­sáról azonban Szűcs egy gondolat­tal elkésett, s már nem a kaput, hanem csak a kapufa élét taláita el. Egyre hevesebbé vált a küzde­lem. Á Kinizsi enyhe mezönyfö- lénybe került. A 22. percben Szili egy összecsapásnál megsérült, ettől kezdve sántikálva játszott. A 41. percben bal oldali támadást vezet­tek a szombathelyiek: Tóth elfu­tott a szélen, beadása elszállt a ka­posvári védők mellett, Pém elcsíp­te a labdát, és közelről a bal sa­rokba lőtt. 1:0. Még ebben a fél­időben egy 25 méteres Herbel-sza- badrúgás akadt el a sorfalban. Fergeteges szombathelyi táma­dások vezették be a második fél­időt. őri négy ízben is csak bra­vúr árán tudott menteni. A Kini­zsi elkeseredetten harc út az egyenlítésért, a szerencsével azon­ban hadilábon álltak a kaposvá­riak. Egy ízben Márkus kígyózott el a kapu előteréig, a befejezést azonban elhibázta. A 20. percben Herbei újabb kap v falövése kebett izgalmat. A heves kaposvári roha­mokat harmadízben is mentette szombathelyi kapufa. Kinizsi támad, Kinizsi bánla. Mindenki azt várta, hogy a várt­nál Gyengébben játszó szombathe­lyiekkel szemben kiegyenlít a ka­posvári csapat, a 38. percben azonban szertefoszlottak ezek az álmok. Mester előrevivőit labdá­jával ugyanis Tóth a balszélen el futott, őri a 16-os sarkáig kifutott a csatár elé, ott Tóth kicselezte karmst, és megcélozta a kenut. A hálóba tanó lahdá* Pém még beliebb segítette. 2:0. Ennél a Gól­nál bizonv alaposan elaludt a ka­posvári védelem. Két perc múlva Herbei lövése ismét a kapufán csattant, s aztán a Kinizsi bele­törődött a vereséebe, a szombat­helyiek pedig elégedettek voltak a 2:C-Iai. A hirtelen beköszöntött meleg rányomta bélyegét a nagy érdek­lődéssel kí«ért, amolyan közepes szin+en mozgó találkozóra. A mér­kőzésen nem látszott meg. hogv az elcő számú ba*uokesé!,Tes és egv a kiesés elkerítéséért csa^a* tótsjdk a. é megőnv ben a y»r)?rc-; egyenrangú ellen*0’e volt a. szómba.**» elviek nek, s ha csak egy kis szerencsé­dben másként alakult volna a mérkőzés. Ez alkalommal azt sem mondhatjuk Herbelékről, hogy nem próbálkoztak lövéssel. Négy ízben csattant a Labda a kapufán, azonban sosem be, hanem kifelé perdült. Így aztán hiába játszott a Kinizsi jobban, mint a Pénzügy­őrök ellen, a helyzeteit jobban k'4 használó szombathelyiek ellen alul­maradt. A Kinizsinél őri a második gól­nál hibázott, de különben egész sor nehéz Labdát tett ártalmatlanná. A hátvédek közül Gergely volt a legjobb. Szigeti jól őrizte Vargát, Márkus elöl-hátul sokat dolgozott. A támadósorban Szentgróti és Bíró jeleskedett. Herbelnek nem volt szerencséje a lövésekkel. A szom­bathelyi csapatban Szarka, Molnár, Pém és Iszak játszott átlagon fe­Oroszlány—Traktorgyár 5:1, Mo­sonmagyaróvár— EVTK 1:0, BVSC— Budafok 1:1, Pénzügyőrök—Duna­újváros 1:0, Zalaegerszeg—Sopron 4:3, K. Lombik—Szállítók 2:1, B. Spartacus—Székesfehérvár 1:0. Az NB H. állása: 1. Szombathely 23 18 3 2 54.T4 39 2. Sz.-fehérvár 23 16 2 5 41:13 34 3. BVSC 23 12 8 3 38:17 32 4. Oroszlány 23 10 9 4 30:21 29 5. B. Spartacus 23 9 10 4 30:23 28 6. Budafok 23 8 10 5 26:19 26 7. Dunaújváros 23 9 6 8 39:34 24 8. Szállítók 23 6 9 8 27:27 21 9. EVTK 23 6 8 9 26:30 20 10. K. Kinizsi 23 6 7 10 22:29 19 11. Magyaróvár • 23 6 7 10 20:37 19 12. Sopron 23 4 9 10 29:40 17 13. K. Lombik 23 5 7 11 26:40 17 14. Traktorgyár 23 6 5 12 24:40 17 15. ZTE 23 4 5 14 23:46 13 16. Pénzügyőrök 23 6 1 16 20:45 13 II somogyi NB lll-asok a kiesöjelöltek közt A délnyugati labdarúgó NB III. 24. fordulójában a somogyi csa­patok körül csak a Siófoki MÁV Olajbányász SK tudott győzni. A siófokiak a K. Dózsát kényszerf- tették — elég nehezen — megadás­ra. Ezzel az olajbányászok a táb­lázat 12. helyére kerültek megelőz­ve a 13. KMTE és a 15. K. Dózsa csapatát. Mint a táblázat mutatja, mindhárom somogyi csapat a ki­esőjelöltek közt tanyázik. A K. Dó­zsa már biztos kieső. Nehezen me­nekülhet meg a KMTE, de még a Siófok csapata is, mert az előttük állók elég szorgalmasan gyűjtöge­tik a pontokat. A bajnokságot vi­szont most már aligha lehet el­venni a 7 pontos előnnyel vezető PVSK-tóL Pécsi VSK—KMTE 2:0 (1:0) Kaposvár, 800 néző. V: Both. PVSK: Hámori I. — Hámori n , Mohácsi, Kutas — Vincze, Bunye- vácz — Bérces!, Homung, Faludi, Köves, Horváth. Edző: dr. Czibul- ka Mihály. KMTE: Kovács I. — Szabó, Deák. Szili — Németh, Vigh — Martin, Pammer, Vajda, ZsoN dós, Kovács II. Edző: Radnai Ist­ván. Néhány perces mezőnyjáték után a PVSK vette át az irányítást. Tá­madást támadás után vezettek a pécsi csatárok Kovács I. kapuja ellen. A 15. percben a kapus két ízben is csak bravúrrral és némi szerencsével mentett. Nem sokkal később Horváth a kapu torkában hibázott. Ebben az időszakban az MTE csak két közeli szabadrúgás­sal veszélyeztetett, ezeket a védők hárították. A sokat pepecselő vas­utas csatárok a 36. percben szerez­ték meg a vezetést. Vincze mere­dek átadásával Faludi ugrott ki, s a 16-osról a jobb sarokba lőtt, 1:0. A második félidőben a hazaiak uralták a mezőnyt, a pécsiek csak gyors lefutásokkal kísérleteztek. Néha hosszú percekig a saját tér­felére szorult a PVSK, azonban a széteső kaposvári csatársor még lövőhelyzetet sem tudott kidolgoz­ni. Zsoldos próbálkozott egy ízben, a labda azonban elkerülte a felső sarkot. A másik oldalon Horváth egyéni játékkal átcselezte magát a védőkön, azután az ötösről csú­nyán fölé lőtt. A 36. percben Mar­tin produkált hasonlót: Hámori I. kiejtett egy magas labdát, a fiatál Iáit az üres kapuba, s ezzel elsza* lasztotta az egyenlítési alkalmat. Az utolsó percekben a pécsiek tar­tani igyekeztek az eredményt, mert a döntetlen bizony a levegőben ló­gott. A 40. percben azután Horváth egy újabb egyéni akció végén a rosszul vetődő Kovács mellett a hálóba litt, s ezzel bebiztosította a PVSK győzelmét. 2:0. Általában alacsony színvonalon mozgó játékot, s két ellentétes fél­időt láthatott a közönség. Az első félidőben a pécsiek olykor tetsze­tős támadásokat vezettek, s kis szerencsével több gólos vezetést is szerezhettek volna. Szünet után azonban az ő játékuk is ellaposo­dott, ennek következtében a har sonlóképp tervszerűtlenül, de talán lelkesebben játszó hazaiak fölényt harcoltak ki. Ekkor csak Zsoldo­sék tehetetlenségén múlott,,, hogy nem tartották itt az egyik pontot. A bajnokjelölt PVSK játéka né­hány perctől eltekintve csalódást keltett. Jók: Mohácsi, Bérces!, Faludi* A K. Honvéd előnye már 4 pont A K. V. Lobogó legyőzte Taszárt Nem ígért különösebb izgal­mat a megyei labdarúgó-baj­nokság 24. fordulója. Nem is igen hozott volna, ha a Texti­les pályán nem születik meg a forduló meglepetése. A K. V. Lobogó legyőzte Taszár csapa­tát, s ez utóbbi meg is szűnt bajnokesélyesnek lenni. A K. Honvéd ugyanis most már 4 pontos előnyre tett szert a ta- száriakkal szemben. A látottak alapján ezt már bajosan hoz­zák be a taszáriak. Némi meg­lepetés, hogy a Marcali ME- DOSZ otthonában súlyos vere­séget szenvedett a K. Építők­től. Igaz, hogy a marcali csa­pat elég tartalékos volt. Az Épí­tők tapasztaltabb játékosai nagy becsvággyal játszva bizto­san nyertek. Barcson csalódást keltett a Marcali Honvéd, me­lyet tavaszi eredményei alap­ján nagyra tartottak a Dráva mentén. Simán győzött a hazai csapat, noha nem játszott kü­lönösebben jól. A kiesés elke­rüléséért küzdő lábodiak nagy küzdelem után legyőzték (egy 11-es góllal) a K. H. Vasutast. A Somogyszob—Tab, a Babó- csa—Nagyatád és a Zamárdi— K. Kinizsi II. mérkőzésen igaz­ságos döntetlen eredmény szü­letett. Kiállítás e héten nem volt A forduló eredményei: K. V. LOBOGO—TASZAR 2:1 (1:1) Kaposvár, Tevtiles pálya, 260 né­ző. V: Várvízi. V. Lobogó: Mészá­commer, Novák — Gergő, Lukács, Susenka, Végh, Jezerniczki. Eózó: Horváth Béla. Taszár: Szobonya — Belkó, Rigó, Radács — Tóth, Kvuzslik — Erdei, Farkas, Kovács, Vándort, Zoller. Edző: Jobban Fe­renc. Az első félidőben a széltől támogatott hazaiakkal szemben a taszáriak szereztek vezetést, aztán egyenlített a hazai csapat, s lelkes játékával szünet után széUel szem­ben is ki tudta harcolni a számára oly értékes két bajnoki pontot. G: Susenka (ll-esből). Lukács, ill. Kovács. Jók: az egész hazai csa­pat, Ul. Szobonya, Erdei, Kovács. Tolnai László ZAMARDI—K. KINIZSI II. 2:2 (2:2) Zamárdi, 300 néző. V; Szilvást. G: Friesz, Pusztai, ill. Bognár, Je- zeri. SOMOGYSZOB—TAB 0:0 Somogyszob, 200 néző. V: Domb- rovszkl. BARCS—M. HONVÉD 2:0 (1:#) Barcs, 300 néző. V: Németh V G: Mayer (2). BABÖCS A—NAGY'AT AD 2:2 (1:1) Babőcsa, 400 néző. V: Huber. G: Bakó (ll-esből), Krivarics (öngól), 111. SeLmeczi, Pósta (ll-esből). K. ÉPÍTŐK—M. MEDOSZ 4:1 (3:0) Marcali, 500 néző. V: Kiss L. G: Balogh, Nagy, Delineseff, Rab (ll-esből), HL Settler. K. HONVÉD—FONYÖD 2:0 (1:0) Fonyód, 400 néző. V: Zsoldos. G: Major, Paikovics L LABOD—K. H. VASUTAS 2:1 (1:1) Lábod, 600 néző. V: Völgyi. G: Keszi, Ki&gál' (ll-esből), ill. Németh. sora szinte az egész mérkőzés fo* lyamán alig jelentett veszélyt. A hazaiak győzelme azért született meg nehezen, mert a siófoki ötös­fogat játéka is elég körülményes volt. Jók: Fehér, Farkas, Nagy, ÜL Molnár II., Molnár I., Veverán. * * * További NB Ill-as eredmények: PBTC—Székesfehérvár 7:1, Dom­bóvár—Mohács 3:2, Szekszárdi Pe­tőfi—Kiskunhalas 4:1, P. Bányász-Bajai Bácska 4:0. Az NB HL állása: A megyei bajnokság állása: 1. K. Honvéd 23 16 4 3 81:16 36 2. Taszár 23 15 2 6 59:28 32 3. K. Építők 23 10 8 5 46:33 28 4. M. Honvéd 24 11 4 9 42:50 26 5. Barcs 24 12 1 11 39:37 25 6. Nagyatád 23 9 6 8 53:31 24 7. Tab 24 9 5 10 39:42 23 8. M. MEDOSZ 24 9 5 10 38:42 23 9. Fonyód 24 8 5 11 33:36 21 10. K. H. Vasutas 23 9 3 11 34:38 21 11. K. V. Lobogó 23 8 5 10 30:39 21 12. Lábod 23 9 3 11 41:60 21 13. Somogyszob 24 7 7 10 39:62 21 14. Balatonlelle 23 8 4 11 30:55 20 15. Csurgó 22 7 5 10 37:36 19 16. Babócsa 24 6 6 12 46:53 18 17. Zamárdi 22 6 3 13 40:69 15 K. Kinizsi II. 24 13 7 4 89:55 33 csatár két-három lépésről sem ta- Horváth, ül. Deák Szili. Siófok—K. Dózsa 2:0 (0:0) Siófok, 1200 néző. V: Darázsi Siófok: Istvándi — Balogh, Fe­hér, Farkas — Nagy, Győrfi — Ko­vács, Szabó, Tóth, Papp, Horváth. Edző: Radnai György. Dózsa: Mol­nár n. — Hartmann, Molnár I.. Güth — Szerecz, Nagy réti — Pá- mel, Bődis, Csima, Veverán, Far­kas. Edző: Záborszky Jenő. Hamarosan forró lett a légkör a kiesöjelöltek somogyi rangadó­ján. A kiugró Tóthot ugyanis a 2. percben szabálytalanul szerelték a 16-oson belül, a játékvezető síp­ja azonban néma maradt. Fokozó­dott az Izgalom, amikor Csima csú­nya belemenéssel vétette magát észre. Állandóan a siófokiak tá­madtak a védekezésre beállt Dózsa ellen. A játékvezető mindjobban kiengedte kezéből a mérkőzést, s ennek -eredményeként« a 32. perc­ben Güth — a Naggyal való össze­csapás után — harcképtelenné vált, s végleg elhagyta a játékteret. Szünet után a tíz főre olvadt ka­posváriak vettek át a kezdeménye­zést, de a kapura teljesen veszély­telenek voltak. A 15. percben a siófokiak cseréltek, Fehér előre­ment a támadósorba, s ez használt, ugyanis öt perc múlva Molnár I. öngóljával vezetést szerzett a sió­foki csapat. 1:0. A 30, percben Hor­váth hatalmas bombagólja beállí­totta a végeredményt. 2:0. A kiesés szempontjából fontos találkozón a siófoki győzelem meg­érdemelt. A Dózsa teljesen véde­kezésre rendezkedett be, s támadó­ié van a kaposvári csapatnak, me- ros — Nagy, Borda, Fodor Za­Megszerezte első győzelmét a K. Honvéd kézilabdacsapata K. Honvéd—Tatabánya 22:17 (10:10) A kézilabda NB II. e heti fordu­lójában Kaposváron megszerézte első idei győzelmét a K. Honvéd kézilabdacsapata. A Honvéd együt­tese a jó képességű tatabányaiakat késztette megadásra. A kaposvá­riak kezdő csapata a következő volt: Pirók — Kuzma, Mátyás’ Pál Zsédely, Nagy, Kiss. A cserék so­rán szóhoz jutott Gönczi (kapus), Vasúti és Oeschi (mez "nyjátéko- sok). Az idegesen kezdő kaposvá­riakkal szemben Tatabánya 3:l-re. san játékba lendült K. Honvéd egyenlített, s fej fej mellett ha­ladt a két együttes 10:10-ig. Szünet után rákapcsolt a K. Honvéd, hamarosan I4:l0-re, sőt 18:l2-re is vezetett. A hajrában a kaposváriak meg tudták őrizni 5 gólos előnyü­ket. A csapat játéka biztató. Mind­abban összekovácsolódik a gárda, r, remélhetően a továbbiakban feledteti majd a gyengébben síké majd 7:4-ie elhúzott. A fokozato-1 rült rajtot. GYÁSZJELENTÉS Fájdalommal tudatjuk, hogy PAPP JÓZSEF I 1962. április 24-én 87 éves I korában elhunyt. Temetése I április 26-án du. 4 órakor | lesz a Nyugati temetőben. Gyászoló család. I | Í2397) 1. PVSK 24 17 3 4 59:19 37 2. PBTC 23 12 6 5 46:27 30 3. Sz.-fehérvár 24 12 6 6 49:34 30 4. B. Építők 24 10 10 4 30:21 38 5. Mohács 24 10 8 6 42:36 28 6. Kiskunhalas 24 10 6 8 37:32 26 7. P. Bányász 24 9 7 8 50:31 25 8. Dombóvár 24 10 4 10 40:44 24 9. Sz. Dózsa 24 7 9 8 36:35 23 10. Ercsi 24 8 6 10 29:34 22 11. Sz. Petőfi 24 7 8 9 28:44 22 12. Siófok 24 7 7 10 33:40 21 13. KMTE 23 8 4 11 28:41 20 14. B. Bácska 24 8 1 15 26:50 17 15. K. Dózsa 24 4 6 14 26:49 14 16. P. Vasas 24 4 5 15 20:42 13 — A totó 12 találatos szelvényes 11x212112 törölve 12 1- A 12 találatos szelvényre 26 958,75 Ft, a 11 találatosra 1028,75 Ft, a 10 találatosra 116,25 Ft nyereményt fizetnek. A vigaszdíjban a 14. heti 9 találatos szelvények az érvénye­sek. Nyereményük szelvényenként 63.75 Ft. (MTI) KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Köszönetét mondunk mind-1 [ azoknak, akik KELLER JÓZSEFNÉ | temetésén részt vettek, és I részvétükkel fájdalmunkat | I enyhíteni igyekeztek. Keller József és gyermekei. (2395) ___________________________ KÉS K ÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Köszönetét mondunk mindazoknak a jó barátoknak, roko­noknak és ismerősöknek, akik drága halottunk, DR. KOVÁCS ANTAL temetésén részt vettek, és részvétükkel fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Gyászoló család, f*>392) ___________________

Next

/
Thumbnails
Contents