Somogyi Néplap, 1962. április (19. évfolyam, 77-100. szám)
1962-04-25 / 95. szám
Szerda, 1962. április 25. Zászlóátadási ünnepség Kuntelepen Nagy izgalommal és igyekezettel készültek a kuntelepi Kossuth Zsuzsanna úttörőcsapat tagjai az április 14-i ünnepségre. Az egyik honvédalakulat zászlót adományozott a pajtásoknak. Délután ötkor kezdődött az ünnepség. Felsorakoztak az egyenruhás, piros nyakkendős pajtások. A raj- és őrsvezetők jelentést tettek a csapatvezetőnek. Nagy Gyula csapatvezető pedig a tiszt elrrtársnak jelentett. A honvédalakulat képviselője arról beszélt a pajtásoknak, hogy tanuljanak szorgalmasan, segítsenek egymásnak, mert csak így lehetnek méltóak a zászlóhoz. Becsüljék meg lobogójukat, és soha ne hozzanak rá szégyent. Minden úttörő szeme örömtől csillogott, amikor a KISZ- szervezet átvette a zászlót, s átadta csapatuknak. Az ünnepélyes fogadalomtétel elején még remegett a pajtások hangja, később azonban egyre határozottabban, bátrabban csengett. A fogadalom letétele után a vendéglátók műsorral kedveskedtek a katonáknak, a vendégeknek. Ezután az úttörö- és honvédzenekar szórakoztatta a megjelenteket. A kuntelepiek vacsorán látták vendégül a honvédeket. Felejthetetlen délután volt az április 14-i! Békés Sándomc levelező. „Olyan kedvesek ezek a gyerekek!“ Egy hónappal ezelőtt vesztettem el férjemet. Bánatomban még a kertemről is megfeledkeztem. Április 4-ón délután kedves vendégem volt: Juhász István, a Berzsenyi Dániel Általános Iskola VIII. osztályos tanulója. Elmondta, hogy a Gagarin őrs néhány tagja szívesen felásná a kertet. Hallották, h»Ky egyedül maradtam kislányommal, ezért ajánlják fel segítségüket. Annyira meglepett mindez, hogy először el se akartam fogadni támogatásukat. Az egyik szombat délután megérkeztek a fiúk, Juhász István, Fodor László, Kiss István, Karvaly Pál és Major Ferenc nagyon szép munkát végzett. Az öt gyerek gyorsan felásta a kertet. Meghatott ezeknek a fiúknak a viselkedése. Olyan lelkesen ajánlkoztak, s nem hagyták magukat lebeszélni a segítségről. Az őrs megígérte, hogy szívesen eljön máskor is. Olyan kedvesek ezek a gyerekek, hogy nem tudok meghatottság nélkül gondolni rájuk. Vigh Pálné Ságvári tsz-tagok Kötésén A kötéséi Jóreménység Termelőszövetkezet a siófoki járás egyik legjobb tsz-e. Tagiéinak szorgalmát bizonyítja, hogy tavaly 38 forint P4 üllőn ért egy munkaegység. A ságvári Egyetértés Termelőszövetkezet adottságai sokkal jobbak (Kötésén például nehezen művel- hetŐk a földek), mégis gyenge eredménnyel zárták a múlt gazdasági évet. 1962 elején új főmezögazdász került a ságvári termelőszövetkezetbe: Acs Károly. Azelőtt a Jóreménységben dolgozott, s új munkahelyén sokszor példá- zódott a kötcseiekkel. Végül a ságváriak annyira kíváncsiak lettek hogyan dolgoznak a másik tsz-ben, hogy egy napon elhatároztak: ellátogatna:- Kötésére. Huszonötén indultak útnak, köztük a párttitkár, a tsz-elnök, a főmezögazdász és a brigádvezetők. A vendégek megtekintették a túlnyomórészt társadalmi munkával építettek 250 személyes mozi- és színháztermet. A tanácselnök töviről-hegyire elmondta a művelődési ház történetét. Arról is beszámolt, hogyan szervezték meg a társadalmi munkát. Visszaemlékezett arra, amikor a község csaknem valamennyi lakosa ott szorgoskodott az épülő teremnél. A küldöttség ezután megnézte a Jóreménység szőlészeti telepét, kertészetét, állatállományát, baromfitelepét. A vendégek és a vendéglátók megbeszélték egymással gondjaikat. A ságváriak elmondták, hogy tavalyi eredményük azért volt olyan gyenge, mert nem dolgoztak szorgalmasan az Egyetértés tagjai. — A jó gazda szemével néztük meg a kötcsei termelőszövetkezetet — mondta az egyik vendég. — A látottak arról győztek meg bennünket, hogy jó munkával föl lehet virágoz- tatni a közös gazdaságot. A ságváriak elismeréssel szóltak a baromfitelepről, a kertészetről, és a szőlészeti telepről. Azonban azt se hallgatták el, ha valami nem tetszett nekik. Ezután a két termelőszövetkezet tagjai és vezetői a munkaszervezés és vezetés kérdéseit vitatták meg. Kicserélték tapasztalataikat. A látogatás hasznos és eredményes volt, mind a ságváriak, mind a köt- cseiek számára. A vendégek azzal búcsúztak el a Jóremény- ség tagjaitól, hogy remélik, mielőbb ők is ellátogatnak hozzájuk. Horváth József levelező. LEVELEKBŐL — LEVELEKRŐL Érdemes volt-e? Alsőkölkedpusztán mindösz- sen nekünk. Ha az előadást sze 17 ház található. A település lakói a múltkor azt kérték tőlünk, hogy vigyük el egyszer színházba őket. Valami zenés, táncos darabot szerettek volna látni. A Cirkuszhercegnőre esett a választás. Március 29-én este mentünk színházba. Igencsak meglepődtünk, amikor a menetrendet megnéztük. A vonat nem 10 óra 55-kór indult Kaposvárról Fonyódra, mint tavaly, hanem 10 óra 40- kor. Mivel az előadás általában háromnegyed 11-ig tart, éreztük, hogy valami baj lesz. Megkértük az ügyelőt, segítAZ ILLETÉKES VÁLASZOL Gyakrabban ellenőrizzük a klubot Róna Lászlóné lapunk február 28-i számában arra hívta fel a Latinka Sándor Művelődési Ház látogatóinak figyelmét, hogy jobban vigyázzanak a klubra. »A napi munka után szeretnénk kellemesen tölteni azt a néhány órát a klubban. Vigyázzon hát mindenki a város legszebb művelődési intézményére« írta olvasónk. Jezeri Zoltán, a Latinka Sándor Művelődési Ház igazgatója válaszában a következőket állapította meg: »Esténként sokan látogatják klubhelyiségeinket. Egyesek a televíziót nézik, mások a napilapokat és folyóiratokat böngészik, sakkoznak, biliár- doznak. A művelődési ház berendezése és fölszerelésa mindenkinek biztosítja a kulturált pihenést és szórakozást. A helyiségek berendezése több tízezer forintba került. A látogatók többsége rendesen viselkedik. Sajnos, ennek ellenkezőjét is tapasztalja az ember. Egyesek megfeledkeznek arról, hogy saját magukat is megkárosítják. amikor fegyelmezetlenül viselkednek, rongálják a berendezést, fölszerelést A levélíró szóvá tette, hogy a klubban csellengő gyerekek zavarják a pihenő és szórakozó felnőtteket. Sikerült elérnünk, hogy a szülők ne ide, hanem a ház gyermekműsoraira hozzák el fiaikat, leányaikat. A művelődési ház vezetői és dolgozói ezután gyakrabban ellenőrzik, hogyan viselkednek a klub látogatói. Mindent elkövetnek, hogy a dolgozók kellemesen tölthessék itt szabad idejüket Olyan látogató is akad, aki csinosítja a klubot. Javós Gyula, a nagyberki Kapós- völgye Termelőszövetkezet brigádvezetője például citromfát, Hujber Ferenc, az SZTK dolgozója akváriumot ajándékozott a klubnak. Reméljük, hogy a jövóben minden látogatónk vigyáz a művelődési otthon berendezésére és fölszerelésére.« Segítünk a községi tanácsnak Récsey Lajosné levelezőnk a március 21-én megjelent »Klub épül Balatonfenyve- sen« című írását ezzel zárta: »Reméljük, a megyei tanács építési és közlekedési osztálya minden segítséget megad majd a fejszéjüket nagy fába vágó balatonfenyve- sieknek.« Somogyi József, az építési és közlekedési osztály vezetője válaszában arról tájékoztatott bennünket, hogy telefonon beszélt a községi tanács elnökével. Megkérdezte, milyen segítséget kér Ba- latonfenyves. Az elnök az építőanyag megszerzéséhez kért támogatást. »Az anyag- ellátás ugyan a tervosztály feladata, de azért hozzásegítjük a községet ahhoz, hogy a legfontosabb anyagokat megkaphassa. A vb-elnököt felvilágosítottuk, hol Készíttesse el a terveket, hogyan kezdje el az építkezést.« már hét óra öt perckor meg kezdenék, s a szüneteket rö- videbbre fognék, éppen végignézhetnénk az előadást Az ügyelő mindent megígért. Persze megjegyezte, hogy elsősorban a bérletes közönség a fontos. Sajnos, hiába könyörögtünk. A nyitányt 7 óra 17 perckor kezdte játszani a zenekar. A 25 perces szünet is megnyúlt vagy tíz perccel, így aztán a harmadik felvonásból nem sokat láttunk. Nemcsak mi tizenegyen hagytuk ott előbb a színházat hanem még vagy harminc ember. A mieink 6 kilométert gyalogoltak éjszaka az erdőben, öreglaktól Köí- kedpusztáig. S azzal az érzéssel, hogy nem nagyon volt érdemes beutazni a színház» ba. Igali Istvánná * » * (Sallós Gábor, a Csiky Gergely Színház igazgatója közötte, hogy az előadás 22 óra 55 perckor ér* véget. Noha nem tartottak 15 percnél hosszabb szüneteket (tehát nem| 30—35 perceseket!), mégis későn fe-J jeződött be az előadás, mert so-£ kát ismételtek a színészek. A da-| rab játékideje egyébként is hosz-f szú volt. Az ország valamennyit városában 7 óra 10 perckor kezdik t az előadást a színházak. Ezen nem$ változtathat a Csiky Gergely Szín-* ház sem. Csak akkor alkalmazko-i dik a közönséghez, ha annak 501 vagy 75 százaléka vidéki, és cső-j portosan látogatja az előadást. Aj színház sajnálja, hogy Igali Ist-t vánné és a többi álsókölkedi lakosi nem nézhette végig a Cirkuszher- ♦ cegnőt.) Megrendelte a palaszeget a somogyszobi telep Galambos Ferenc somogyszobi olvasónk március 21-i számunkban arról írt, hogy palaszeget is rendelhetne az fmsz. Memeglítette, hogy a somogyszobi telepen megfelelő mennyiségben kapható tetőfedő pala, szeget azonban nem árulnak. A Szövetkeztek Járási Központja válaszában a következőket írta: »A somogyszobi földművesszövetkezet tüzelő- és építőanyag-telepe 1961-ben egyszer rendéit palaszeget, azonban nem kapott. A telepvezető azután nem is igyekezett beszerezni ezt az árut. Nehezítette a helyzetet, hogy a földművesszövetkezet nem adott kilós mérleget a telepnek. A kivizsgáláskor 50 kiló palaszeget rendelt a telep vezetője. Felhívtuk figyelmét' arra, hogy mindig tartson készletet. Intézkedtünk, hogy mérleget is kapjon e telep.« Egyik kaposvári olvasónk arról érdeklődött, hogy mennyit ken fizetni az SZTK-vényre vásárolt gyógyszerért. A gyógyászati segédeszközért, ha ára 150 forint vagy annál olcsóbb, az ár 15 százalékát; ha 150 forintnál drágább, de 110 forintnál olcsóbb, a 150 forint 15 százalékát és a 150 forinton felüli összeget; ha az ár 110 forint vagy annál drágább, akkor az ár 25 százalékát kell fizetni. * » * A Kaposvár, Szent László utcai lakosok kifogásoltak, hogy áthelyezték buszmegállójukat. A 13. sz. Autóközlekedési Vállalat a következő felvilágosítást adta: »Március 15-én több dolgozó kérésére helyeztük át a megállót a Szent István utca sarkára. Most sokkal központibb helyen van, mint azelőtt. Mivel a Mátyás király utca végénél is létesítettünk megállóhelyet, a Szent László utcában lakóktól 200—200 méterre esik a két új megálló.« * • * Vámosi István íonyódi olvasónk »A föld legnagyobb állatai: a cetek vagy a bálnák« című cikkünk egyik adatát kifogásolta. Nem értette, hogyan lehet a hét méter hosszú bálnaborjú csak 200 kg súlyú. Február 14-i számunkban a cikk írója válaszolt levelére. Mivel azonban nem elégítette ki a magyarázat, megérdeklődte a születési súlyt az Élet és Tudomány szerkesztőségétől. Azt a választ kapta, hogy a bálna- borjú súlya általában 1500—2000 kilogramm. Olvasónk azért figyelt fel azonnal a tévedésre, mert nemrégiben egy orosz nyelvű brosúrát olvasott az odesszai »Szlava« bálnavadász flottilla munkájáról. Ebben 2000 kilogrammnak írták az újszülött bálnaborjú súlyát. Válaszunk megjelenése után levelet írt a Moszkvai Lenin Könyvtárnak, s onnan kért felvilágosítást. * • * Több termelőszövetkezet érdeklődött aziránt, hogy kell-e forgalmi adót fizetni, ha térítés ellenében szállítanak bizonyos árukat és állatokat a felvásárlási helyre. A Pénzügyminisztérium illetékes főosztálya szerint a termelőszövetkezetnek még akkor sem kell forgalmi adót fizetnie, ha térítés ellenében szállítja a termelési vagy értékesítési szerződéssel lekötött saját termésű árut, a saját tenyésztésű jószágot az átvevőhelyre vagy a piacra. özvegy Horváth Ferencné nemes kis falu dl olvasónk azt kérdezte meg lapunk április 3-1 számában a szenyért Búzakalász Termelőszövetkezet vezetőitől, hogy mikor hasznosítják végre tavaly nyáron felajánlott pajtáját. Bódis József tsz-elnök arról tájékoztatott bennünket, hogy a Búzakalász Termelőszövetkezet az Idén bérbe veszi Horváthné pajtáját. Mivel a termelőszövetkezet nem javíttathatja meg, tulajdonosának kell rendbe tetetnie. A Búzakalász csak ezután ve- betl bérbe dohányszárítónak. • • • Henészl olvasóink kifogásolták lapunk április 11-1 számában, hogy az Ady Endre utcában még mindig nem járható az út. Szabó János, a Nagyatádi Községi Tanács elnöke közölte, hogy az Ady Endre utca új településén salakot terítettek a járdára. Mivel a községben legalább 15 ezer méter járdát kellene lesalakoznl, az utcának csak az egyik oldalát hozatta rendbe a tanács. Az ötéves fejlesztési terv szerint minden járdát szilárd burkolattal látnak majd eL » • • Horváth Lajos olvasónk azt tette szóvá, hogy Horváth Já- nosné szentai lakos engedély nélkül vágat ki fát a községben. Király István, a Csurgói Járási Tanács elnöke válaszában megállapítja: »A mezőgazdasági osztály munkatársai februárban megvizsgálták, ki kapott fakitermelési engedélyt Szentán. Mivel több visszásságra bukkantak, figyelmeztették a községi tanács elnökét. Arra is utasították, hogy a jövőben ne adjon engedélyt Horváth Já- nosnénak.« Tótb István maroalá olvasónk azt kifogásolta, hogy a árási KISZ-biZottság még miniig nem tetette rendbe a III. kerületi alapszervezet helyiségét. Azt Is szóvá tette, hogy még mindig nincs külön fogyasztásmérőjük. Schablauer Zoltán járási Kisz-tltkár szerint a III. kerületi alapszervezet sem a KlSZ-bizottságon, sem az Áramszolgáltató Vállalat üzemvezetőségénél nem járt ebben az ügyben. Mivel a költségvetést nem hagyták Jóvá, a járás nem újittathatja fel a helyiséget. A községi tanács viszont még ebben az évben áldoz erre az épületre. A fogyasztásmérőt a hálózat átszerelése után megkapja a szervezet. * * * Vancsa József kaposkeresztú- ri olvasónk elpanaszolta, hogy a Béke Termelőszövetkezet két brigádvezetője az elnök utasítására sem volt hajlandó elvinni az orvoshoz özvegy Klsfonal Józsefnét. A beteg asszony végül busszal, vonattal és gyalog ment el Taszárra a doktorhoz. Az orvos megállapította, hogy Kisfonainénak tüdőgyulladása van. A járási tanács mezőgazdasági osztálya figyelmeztette a termelőszövetkezet vezetőit, hogy a jövőben ne engedjék meg az ilyen eset megismétlődését. * « * Baracskai Pál pamuki olvasónk elhelyezkedéséhez kérte a szerkesztőség segítségét. Csökkent munkaképességű, s nagyon szeretne végre dolgozni. Dr Bagó Gyula, a Fonyód! Járási Tanács vb-eínöke közölte, hogy még a nyáron álláshoz jut Baracskai Pál. Az öreglaki Magtisztító vállalat alkalmazza majd. Feleségének a Magtermeltető Állami Gazdaságban szereztek állást. A panaszosnak 300 forint rendkívüli segélyt is adott a tanács. * * * Bognár Géza taranyi olvasónk a Pécsi Szénbányászati Trösztnél dolgozott 1981. március 4-től 1962. január 4-ig. Olvasónk elpanaszolta, hogy az ez évre járó bérét nem fizette ki a tröszt. Bognár Géza azt Is tudni szeretné, jár e neki nyereségrészesedés. A Szénbányászati Tröszt közölte, hogy Bognár Gézának elküldte a 298 forint 56 fillért. A panaszosnak nyereségrészesedés nem jár. Az üzemi tanács határozata értelmében csak az kapott, aki a kifizetés napján is a tröszt alkalmazásában állt. * * « A zákánytelépi vasutasok aziránt érdeklődtek, hogy kaphatnak-e a hegyközség területén parlagon heverő földből 5—600 négyszögölnyit. Tímár István, a Gyékényes! Községi Tanács elnöke válaszában megírta, hogy szívesen teljesítik a vasutasok kérését. A községben már ki is dobolták, hogyan lehet igényelni a tartalékföl- dekbőL * • » Hoffmann János, a Tengődi Állami Gazdaság zicsl üzemegységének dolgozója azt kifogásolta, hogy fogatos társának aránytalanul fölemelték a fizetését. Az Állami Gazdaságok Igazgatósága megvizsgálta olvasónk bejelentését. Megállapította, hogy semmiféle szabálytalanságot nem követett el a gazdaság, Hoffmann János a bérszabályzat szerint járó ösz- szeget mindig megkapta. Március 1-től, az 1962. évi bérszabályzat érvénybe lépésének napjától a gyalogtakarmányo- sok alapbérét 1050 forintban állapította meg a gazdaság. Hoffmann János alapbére 150 forinttal emelkedett. Benke Jánosné kálmáncsai olvasónk azért fogott tollat, mert nem kapott adókedvezményt. A járási tanács pénzügyi osztálya április 5-én rendezte Benkéné ügyét. • • * Anda János somogyzsitfai olvasónk azt tette szóvá, hogy a Balatonnagybereki Állami Gazdaság nem adott neki nyereségrészesedést, noha 1957-től 1961. december 14-ig a gazdaságnál dolgozott. Az állami gazdaság tájékoztatása szerint csak azoknak fizettek ki nyereségrészesedést, akik végig ledolgozták az 1961-es évet. Ezt a határozatot az üzemi tanács hozta. fl P ft OM I üOiTE'fE ADAS-VÉTEL Keveset futott fekete Pannóniát eladó. Somogybád, Alsóbogátpuszta (Berkes). __________________(13035) Kaposváron, Kisróma-hegy 1. sz. alatt beköltözhetően két'szoba-össz- komfortos ház eladó OTP-kölcsön- nel. Hortobágyi. Érdeklődni Ró- ma-hegy 20/c alatt. (13007) Tolósúlyos piaci mérleg, 10 kg-os 240 Ft, 20 kg-os 280 Ft, rövid rúddal, nagy tányérral, 1262. évi hitelesí- téssél kapható. Krammer Ferenc, Baja, Bezerédy u. 3. __________(48623) É letjáradékra vagy részletre beköltözhető házat vennék. Ajánlatokat 12997-es számra a hirdetőbe. (12997) Üj első teleszkóp 58-as kiadású Danuviához áron alul eladó. Érdeklődni délután 5 óra után. Kaposvár, Zöldfa u. 57. (12996) I ~y d'o frissfejős kecske eladó. ■■■>■. r, Kelet-Ivánfa utca 48 (481) ‘ kX>méu. 7. eserer^nyí »-ka eladó, vr.rga József né, Porcog. mi Fonyódliget közpóntjában 133 nöles villatelek eladó. Érdeklődni: Árpád u. 16.____________________(2396) Jó állapotban lévő kerékpár és egy ezüstbillentyüs klarinét eladó. Cím 13033-es számon a hirdetőben. (13032) Villatelek eladó (Alsó-Bélatelep állomástól 3 perc). Ara 12 000 Ft. Fonyód! Nándor, J?éc$, Zödfa u. 23. (18953) Családi ház eladó Kaposvár, Mező utca 16. alatt. Részben elfoglalható. Megtekinthető délután 3 órától. (13048) Fekete Pannónia jókarban eladó. Bajnóczl Tibor, Hencse. (13050) Szürke zománóos gáztűzhely eladó. Cím 13057-es számon a hirdetőben. (13057) Danuvia pótalkatrészekkel 8500- ért eladó. 12 000-et futott. Kalóz, Siófok, autószerviz. (21774) Balatonlellén beköltözhető alápincézett, tágas családi ház nagy kerttel (szőlő, gyümölcsös) 130 000- ért eladó. Kisebb kerttel is lehet. Levélcím: Horváth, Bp., IV., Ady «. 4 (61*2) A Somogy megyei All. Építőipari Vállalat tetőszigetelő szakmunkásokat fölvesz. Jelentkezés személyesen vagy levélben: Kaposvár* Május 1. u. 57. sz. (12922) Balatonföldvári csemege-gombába gyakorlott pénztárosnőt május 15-re felveszünk. Jelentkezés levélben : Csemege Élelmiszerkiskereskedelmi Vállalat értékesítési osztály, Budapest, V., Szép u. 6. (13051) Magas- és mélyépítésben jártas technikusokat felveszünk szerkesz- tői munkakörbe. Jelentkezés: Tervező Iroda, Kaposvár, Tóth Lajos u. 12. (13047) Keresek magános idősebb nyugdíjas asszónyt, aki nyaralómban nyári szezonban háztartási munkában segítene. Cím a kiadóban. (453) Cukrászsegéd ötéves gyakorlattal sürgősen elhelyezkedne szezonmunkára is. Ajánlatokat 13056-os számra a Magyar Hirdetőbe. (13056) 1 katasztrális hold szántó felesbe kiadó. Érdeklődni: Kapósvár, Április 4. utca is., Papp. _______(13053) F iatal gyerméktélen házaspár részére bútórozott szöbát kerekünk. Értesítés: Világítástechnikai Vállalat To póttá i!i úti telepére. Télefon 21-71. (13038)