Somogyi Néplap, 1962. március (19. évfolyam, 50-76. szám)

1962-03-11 / 59. szám

Vasárnap, 1982. március 11. 5 SOMOGYI NÉPLAP Mi legyen a műkedvelő színjátszással? Hozzászólás Paál László cikkéhez áonutgyi OíCtftlap 1962. kp1 kitűnt. A kiforrott szín- akkori művészi érdeklődésé- február 18-i számában nagyon játszás hazája Hellász, az óko~ nek, igényének találkozásában időszerű problémát vizsgált ri rabszolgatartó Görögország, fejeződött ki. A produkciók meg Paál László »A marcali s. Jöhetett utána a »sötét kö- színvonala akkor megfelelt az járás művészeti mozgalmának zépkor«, csak visszavetni tud- Igényeknek, néhány kérdéséről- című cik- a színjátszást, de megszün- * mnhtdiulÁ tsíniáf­kében. A vizsgálódás homlok- tetni nem. Az »együgyűnépi já- , ... terében a műkedvelő szánját- tékok- pedig mindig, minden um tehat: modot ad­szó mozgalom sorsa áll; a cikk- időben életben tartották a prt- m> lehetőséget teremtem a dol- író ezt több oldalról közelíti nűtív színjátszást, és kielégítet- &ozó ember színjátszasi hajla- meg, s így igyekszik bemutatni lók az egyszerű emberek ebbe- mának kiélésere, kielégítésere, a falusi színjátszás nehézségeit. U szükségletét. majd ennek rrnnd magasabb Több vonatkozásban jó meg- A hivatásos színjátszás után fokú biztosítása révén minél figyelésen alapuló, helyes meg- «S?*« inkább gyökeret vert a nagyobb számu nezosereg le­jegyzéseket tesz Paál elvtárs, műkedvelő színjátszás; a kapi- a ,fő cel elérésére. A de a hibák forrását, a bajok talizmus fejlődése ezt nálunk f° céJ Pedig nem más, mint az kórokozóit — véleményem sze- is nagymértékben segítette, általános műveltség ailando rint — nem jó helyen keresi, Különösen a népszínművek él- emelese és a tudat ataldkitasa- a kiútra pedig nem ad határa- terjedése mozdította elő, de nak elősegítése. zott választ. Éppen ezért a óriási szerepük volt ebben a Bátrán állíthatom, hogy a problémák eredőinek alapos falusi tanítóknak, akik a nép- ^ vizsgálata és elemzése a kibon- ^ rejlő ösztönös színjátszó- rekvese a műkedvelő szmját- takozás módozatainak — leg- 51 törekvést »kissé tudatosabb- szóban való aktív részvételre alább fő vonalakban való — művészi latássa] az igényesebb “ tímult eszten­megjelölése kulcskérdés. megjelenítés irányába terelték. ó°kbem Színfalán községben Ahhoz, hogy a felmerült kér- Persze a falusi színpadok pro- a KISZ-fiatalok, de több he- dések lényegéhez eljuthassunk, dukcióit továbbra is az ala- jy® ^ a legbiztosabb út a műkedvelő csony művészi szmvonal, alap- ™ színjátszás céljának megália- faban az ösztönösség és a pri- ^let pitása és törvényszerűségeinek mitívség jellemezte. Hiszen a kell külön^ bizonygatni, megismerése, megmutatása a darabokat betanító pedagógu- hít .Karf történeti tények tükrében, sok — ritkábban falusi iparo- "inc'? . efhaloban. Ezek elemző összevetése segít- s°k — nem rendelkeztek kellő £a a, gyerekekre uta.ok, hét bennünket az egyoldalú művészi ismeretekkel, nem vé­vizsgálódás elkerülésében geztek rendezői iskolát. Mégis teket utánozzák, és boltost, ís- . , , »sikeresek- voltak ezek a be- kolást, postást stb »játszanak« dl toUeneJrm megmásít- mutatók, elégedettek a nézők anélkül, hogy valaki oktatna hatatlan adatokkal bizonyítja, és a szereplők. ókét erre. hogy a művészkedés, a művé- mí ennek az oka, mivel ma- És vajon a színjátszó mozgá­séi hajlam mindig eltéphetek- gyarázható ez? Elsősorban az- lom »passzív« oldala, a néző­len, Idirthatatlan sajátja volt 2al, hogy ezeket a rendezvé- közönség érdeklődése csök- az embernek, még akkor is, nyéket az öntevékenység szül- kent-e? Véleményem szerint amikor élethalálharcot vívott te, a szépet áhító egyszerű em- 02 a “-passzív« oldal sem mu- a természettel a létfenntar- bérek »leikéből lelkedzetl-, tat semmiféle passzivitást. (A tásért. Erről tanúskodnak a Fenntartó ereje tehát a belső Passzív szó itt az aktív szín­több ezeréves képzőművészeti, ösztönzésű művészkedési vágy- játszók ellentétpárjaként hasz- építőművészetl leletek, az év- ból fakad. Természetesen a nólom. Tehát egyfelől vannak ezredek homályába visszanyú- spontán megnyilvánuló óhaj az aktív kultúrmunkások, akik ló népköltészet; a hivatásos csak úgy válhatott testet öltő művelődnek, de terjesztik is színművészet népi eredete stb. él<5 valósággá hoev mindig . Nincs szó arról, hogy minden- ^adS^théSktól rtsz- 3 ki egyformán művész, hogy a ^ nem riadó tanítók vagy szemlélők, akik csak befogad- művészi hajlam mindenkinek más műértő emberek, akik föl- jók a mások által szolgáltatott egyformán sajátja. De arról ismerték »amit a nép akar-, s kultúrát) A közönség — mon- igenis szó van, hogy az embe- , , H ’ , ,. . riség mindig rendelkezett és bátrán vállalták a vezetést dom — ma sem vonult vissza, rendelkezni fog ezzel a tulaj- megfogták a szépre éhező fa- ugyanúgy igényli a színjátszást, donsággal. Bizonyos körűimé- hasiak kezét, és együttes mun- vagy még jobban, mint valaha, nyék persze hatással voltak és kával elvezették őket a művé- Hiszen a művelődési föltételek lesznek a művészkedés szegény- szethez. ma sokkal kedvezőbbek, mint ségére vagy sokszínűségére, a a siker másik oka abban rej- bármikor voltak. A megnövé- primitívség vagy magasabb tö- iíjC) hogy a szereplők saját kedett kulturális szolgáltatás kély megnyilvánulására. De az gyermekeikből, barátaikból, is- egyre több irányban ébreszti alapvető tényt: az ember mű- méréseikből, szomszédaikból föl és fejleszti a tömegek mű­vészkedésre irányuló hajla- kerültek ki, akiknek »művészi« vészi érdeklődését, ízlését. En- mait a legmostohább vászon- hibáit elnézték, vagy észre sem nek gyümölcsöző kihasználásá- tagságok sem képesek megfőj- vették. ra a mezőgazdaság szocialista tani. a Siker harmadik okát ab- átszervezése eddig soha nem Az ember színjátszási törek- ban a szerves harmóniában tapasztalt lehetőséget kínál, vése fellelhető utánzó hajla- kell keresnünk, amely a mű- Volt-e valaha is ennyi szabad mában, amely már az ún. ős- kedvelő előadások adott szán­régi alakoskodó mozdulatok- vonalának és a nézőközönség SIMÁI MIHÁLY: HALK HŰSÉGBEN Egy öreg kommunista harcos emlékére Bizony nehéz a szó, midőn most elbúcsúzom, elmegyek. Lehajlanék, s már nincs időm, hogy egy virágot felvegyek. Ha majd — tán holnap — meghalok, s hamvadt arcomra néz a gyász, maradjon rátok egy marok makacs por és e meghagyás: Mi eddig fűzként égetett, s már csak hunyó piros parázs; rátok hagyom az életet, mint nagy, nehéz megbízatást. A pajzsos, éber harcokat, a béke szűz homlokzatát, a tornyos, szárnyas gondolat gondját ti hordjátok tovább. Űj csillagként hözelgenek felétek forró, nagy napok: arassatok... szeressetek... szeressetek.... arassatok ... Mint harsány fényt a hajnalok, mint ragyogást a déli ég, t irdessótek a legnagyobb, legszebb hitet: a Párt hitét. Bennem kihunyt, kihűlt a nap. Sürget a sorsom; elmegyek. De halk hűségben itt marad langtalan lelkem közietek. S ne is őrizze holt nevem komor keret vagy kósza hír, csak szívetek, mint eleven, piros, hatalmas sziklasír... ideje a falusi embernek? Volt-e valaha is nagyobb igé­nye a művelődésre? És tegyük hozzá: volt-e mindezekre va­laha is nagyobb szükség? Azt hiszem, a felelet egyértelműen világos mindannyiunk előtt. rDt maradiunk a uúji- fátlzáináL Paál elvtárs nagyon helyesen állapítja meg, hogy bizonyos műfaji eltolódás van, és a színjátszás a marcali járásban háttérbe szorul más műfajokkal szemben. Ebből le­vont következtetése azonban ellentmondásba kerül a té­nyekkel, a valósággal, de a színjátszó mozgalom törvény- szerűségeivel is. Szerinte nincs másról szó, mint »... az ará­nyoknak jelentős részben in­dokolt megváltozásáról, ame­lyet a faluban megindult forra­dalmi fejlődés eredményezett-. Csakhogy ez az eltolódás egy­általán nem »a faluban meg­indult forradalmi fejlődés- eredménye. Sőt azzal ellentét­ben áll! Tényék bizonyítják, hogy nem csökkent a szereplési kedv, nem csökkent a nézők érdeklődése; tapasztalataink szerint a színház tájolási he­lyein sem bojkottálják a né­zők a műkedvelő előadásokat. Sok példával lehetne ezt bizo­nyítani, de elég lesz talán Nagyatádra hivatkozni, ahova fennállása óta rendszeresen kijár a színház, és évente a legtöbb vidéki előadást mutat­ja be. Nagyatádon ezenkívül országos szervek is szolgáltat­nak műsort, s még sok rendez­vény van a járási művelődési házban; televízió is akad bő­gvén, jól működik a mozi, a ♦ könyvtár. Mégis ér^-klődnek a | művelődési ház c" '•■'.i 't'zó cso- portja iránt, sőt előfordult, hogy egy-egy előadást több­ször is be kellett mutatni. Ter­mészetesen voltak és lehetnek olyan esetek, amikor a látoga­tottság megcsappan, de ennek nem a színházi konkurrencia az oka, hiszen hasonló »baleset- érte és érheti a színházat is talán ugyanabban a községben. Az érdeklődés csökkenése nem általános, hanem esetenkénti, egyedi, s azt a nem szerencsés műsorválasztás, az előadás al­kalmatlan időpontja, a színvo­nal gyengesége, a csoport rossz híre, a tömegszervezés elhanya­golása, a helyiség otthonossá­gának hiánya stb. idézhtrti elő. Különben a színház által pász­tázott terület még mindig ki­csi, s ha lenne is visszafejlesz­tő hatása a műkedvelő szín­játszásra, akkor sem válhatna még általános tendenciává. Mi­vel még erről nincs szó, sem­miképp sem a színházi előadá­sokban kell keresnünk a hi­bák gyökerét. A műkedvelő csoportok műsora általában el­tér a színház műsorától, Így ebből sem adódhat összeütkö­zés. A műfaji eltolódást nem idézhette elő az énekkarok és tánccsoportok előretörése sem, mert ezekkel járulékos műso­rokat adnak, önálló estet nem rendeznek velük az esetek többségében. Tehát nem ve­szik el a színjátszás kenyerét, nem szüntetik meg a színját­szás iránti igényt. De nem szün­tetik meg a színjátszás lehető­ségeit sem a szereplők elvoná­sával, mert ha akad is közülük néhány »polihisztor«, aki az énekkarnak is tagja, meg jó képességű színjátszó is, egész biztosan nem lesz hűtlen Thá- lia falusi zászlajához sem. Ha pedig azt is tudjuk, hogy ilyen eset nem sok van, és minden faluban álcád színját­szó is — ha nem olyan nagy számban is, mint jó hallású kórustag (de annyi színjátszó nem is kell) —, akkor nem mondhatunk le a színjátszó csoport szervezéséről. A kórusok és a tánccsopor­tok nemcsak a forradalmi vál­tozások eredményeként fejlőd­tek. Ezek szervezésének egyik föltétele: a tagok felkutatásá­nak és beszervezésének lehe­tősége voltaképpen ugyanúgy adva volt régebben is, mint napjainkban. A Shakespeare- korabeli Angliában pL minden községben több énekkar is mű­ködött. Nálunk is a felszabadu­lás utáni első években — kb. 1951-ig — jóval több volt a kó­rus, mint ettől kezdve 1957-ig. Mindez annak tulajdonítható, hogy a felszabadulás után egy kissé elhanyagolt kórusvezető­képzés, majd a volt kántorok — enyhén szólva — szektáns kezelése miatt erősen megfo­gyott a követelményeiknek megfelelő kórusvezetők szá­ma, egy részüknek pedig csök­kent az aktivitása. Az 1957- ben létrehozott megyei peda­gógus kórus tagjai rendszeres karvezetői továbbképzést kap­tak, s ezt gyümölcsöztethették helyi munkájukban is. Ennek révén született sok új kórus. Tehát a »nyersanyag- nem változott, csak a formáló mes­terek együttese. Ugyanez mondható el a tánccsoportok fejlődéséről is. JHiízt it hal tűin. hál a kai a színjátszással? A válasz magától értetődően kö­vetkezik az elmondottakból. A színjátszás rákfenéje a falu­si színjátszó rendezők gyenge­ségében leledzik. Ezért ala­csony az előadások színvonala, s ez lassan-lassan magával vonja a szereplők elkedvetle- nedését, de kiválthatja a né­zők elfordulását is! Az utóbbi veszély nem úgy fenyeget, hogy a falusi nézők már csak színházi előadásokat szeretné­nek látni, , hanem úgy. hogy a műkedvelő színjátszással szemben egészségesen megnö­vekedett igények — s ebben jelentős szerepe van a színi áz­nak i£ — kezdik elkerülni az előadások színvonalát. Ebből azonban nem szabad levonni azt a következtetést, hogy a színházi előadások kiszorítják a műkedvelő színjátszást, hi­szen az utóbb.i nem a hivatásos színművészet helyettesítését szolgálja! A műkedvelő szín­játszás felhasználja a hivatá­sos színművészet tapasztala­tait, tanulhat és tanul is tőle, de sajátosságaikban, törvény- szerűségeikj?en elütnek egy­mástól, így azonosulni soha­sem fognak. Ez azonban nem ad okot a műkedvelő színját­szás lebecsülésére, lekicsinylé­sére, de nem adhat okot szük­ségességének elvetésére sem. Nem lehet egyetérteni azokkal, akik különböző — részben már említett — olcokra hivatkozva elhanyagolják a műkedvelő színjátszást. Állítom, hogy a legtöbb esetben kényelmesség­ről van szó és nem másról. Ahol nincs elég fiatal, ott az idősebbeket is be lehet vonni, de ennek sikere a rendező te­kintélyétől, helyi ismeretétől, az emberekkel való érintkezé­sének, foglalkozásának hatás­fokától függ. A legnagyobb vonzóerőt a siker adja, tehát a szereplőtoborzás szempont­jából annak a rendezőnek van a legkönnyebb dolga, aki már bebizonyította hozzáértését, és csoportjának megfelelő művé­szeti élményt, kielégülést szer­zett. Ilyen esetekben a színját­szók kedvvel dolgoznak, erőfe­szítéseikben örömüket lelik és a további munkára sem külső erők, hanem belső ösz­tönzés serkenti őket. Qtaggon /arc iának tar­tanám, ha éppen a tsz-ek világában fejlődne vissza a műkedvelő színjátszás. Pedig Paál elvtárs cikkét nagyon so­kan úgy értelmezik, hogy nem érdemes foglalkozni a színját­szással, mert úgysem értenek hozzá. Ez a helytelen szemlélet a marcali járáson kívül főleg a siófoki járásban divatos. A siófokiak már azt is kijelen­tették, hogy a színjátszásnak nincs jövője, mert az irodal­mi színpadok fölöslegessé te­szik. Ezek után érthető, hogy kevés ezekben a járásokban a színjátszó csoport, színvonaluk még alacsonyabb. Tehát elő­ször ezt a szemléletet kell le­gyére kiterjedő továbbképzés. Sajnos, a marcali járás elha­nyagolta a továbbképzést, nem csoda tehát, ha nincsenek szín­játszó rendezői. Jó rendezőkkel jó produk­ciók valósíthatók meg. Sok példa bizonyítja ezt. A múlt évi megyei bemutatón például 12 azonos színvonalú csoport szerepelhetett volna, de a be­mutatási idő csak hat csoport föllépését tette lehetővé. Az irodalmi színpadok nem oldhat­ják meg, illetve csak részoen oldhatják meg a műkedvelő színjátszás problémáit. Keve­sebb irodalmi színpad alakít­ható, mint amennyi jó színját­szó csoportot lehetne kifejlesz­teni. Ugyanis az irodalmi szín­padok vezetőinek képzettségét még magasabb színvonalra kel] emelni, mint a színjátszó rendezőkét, és a színra'ok tagjainak is jóval magasabb műveltséggel kell bírni ;k, mint a színjátszóknak. A kulcs­kérdés mégis a jó rendezők ne­velése, mert a rendezők alakí­tó, formáló munkája nyomán kisebb műveltségű színjátszók is sokkal többet képesek adni az eddigieknél. A Csiky Ger­gely Színház művészeinek többsége nem végzett művésze­ti főiskolát, de a rendező tuda­tos ' elképzelései révén a kez­dőkből is többet »hoz ki-, mint amennyire ők maguktól képe­sek lennének. Tehát legerőseb­ben a rendező tudatos ráhatása határozza meg a színháznál is a bemutatott darabok előadá­sának színvonalát. Ugyanez a törvényszerűség érvényesül a műkedvelő színjátszásban is, még ha egyéb vonatkozásban a két terület eltér is egymás­tól. öltre/áglalaa : a kiút nem a műkedvelő színjátszás mesterséges visszafej leszitése és megszüntetése, hanem az. igények mind magasabb fokú kielégítése, a színjátszás rend­szeres továbbfejlesztése a már többször említett módszerek­kel. A megyei művelődésügyi osztály a jövő művelődési évre az eddiginél határozottabb és hatékonyabb intézkedéseket tesz a színjátszó mozgalom problémáinak megoldására. Honfi István, a Somogy megyei Tanáé* Művelődésügyi Osztályának! helyettes vezetője. küzdeni, majd utána a színját­szó rendezők továbbképzését kell megoldani náluk is. Eh­hez megvan minden lehetőség. A megyei művelődésügyi osz­tály immár hatodik éve minden nyáron megrendezi a színját­szók továbbképzését Balaton- szemesen. Ezenkívül már a második színjátszó akadémia működik Kaposváron; hallga­tói kétéves időtartam alatt mű­kedvelő rendezői képesítést szereznek, ök vezethetik a já­rási továbbképzéseket, s így SZ1RMAY ENDRE: TÖPRENGÉS A táltos messzeségek, a tündérhajú álmok, elvarázsoltak, most megigézve állok a töprengés zöld tengere előtt — pedig nyílnak már a kék harangvirágok, de a vágy-csolnakhoe sehol sem találok

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents