Somogyi Néplap, 1962. március (19. évfolyam, 50-76. szám)
1962-03-27 / 72. szám
SOMOGYI NÉPLAP 4 Kedd, 1962. március TI. SPORT Némi szerencsével döntetlen lehetett volna Budafok—K- Kinizsi 1:0 (0:0) Budafok, 1500 néző. V: Széki. Budafok: Németh — Szabó, Haász, Dobes — Pécsi, Hortobágyi — Pécsei!, Bánkúti, Reviczky, He- linger, Hajdú. Edző: Marosvári Béla. K. Kinizsi: őri — Tóth, Szili, Pálfalvai — Szigeti, Márkus — Horváth, Szentgróti, Bíró, Herbei, Szűcs. Edző: Zádori László dr. Az első nagy helyzet a 3. percben adódott a kaposvári kapu előtt, amikor Dobes a félpályáról rúgott szabadot, és a Jobbra húzódott Pécséül tisztán kapta a labdát, a csá- tár azonban közelről nagy helyzetből fölé lőtt. A játékosok rengeteget csúszkáltak a fagytól felengedett latyakos, vizes, sáros, mély talajú pályán. A 10. percben Őri kiütött labdája éppen Reviczky elé került, a befutó csatár azonban közelről nagy helyzetben hibázott. Néha-néha a kaposváriak is ügyes adogatással igyekeztek megközelíteni a budafoki kaput, de támadásaik legtöbbször elakadtak a nagy sárban. Egy ilyen támadás végén a budafoki kapufán csattant a labda. Egy ideig megzavarodott a budafoki védelem, de a Kinizsi-csatárok nem tudták ezt kihasználni. A 26. percben Dobes »életveszélyes-* hazaadása után a labda a bal alsó kapufáról pattant az alapvonalon túlra. Aztán Szabó tisztázott nehezen Herbei elől. Változatos lett a játék. A másik oldalon őri két remek védéssel bizonyította, hogy formában van. SZÜNET UTÁN n játék színvonala — annak ellenére, hogy a gól ebben az Időszakban esett — sokkal alacsonyabb volt, mint az első félidőben. Az 51. percben eldőlt a mérkőzés sorsa. Középütt futott a budafoki támadás, a kaposvári védők hátráltak, a labda Sziliről visszapattant Pécseli elé, aki még egy-két lépést tett, s a kimozdult őri mellett könnyedén lőtt a kapuba. 1:0 4 Budafok javára. Azt lehetett várni, hogy mindkét csapatot 'rl ázza a gól. Nem ez történt. Ho*..,. ú mezőnyjáték következett, air ,ynek során Budafok többet tánv út, de igazi gólhelyzetet nem tudtak teremteni a budafoki csatárok sem. A kaposváriak nem adták fel, »pehelysúlyú« csatáraik azonban sem a sárral, sem a helyenként túl keményen játszó budafoki védőkkel nem tudtak megbirkózni. Az utolsó percekben kimaradt még egy kaposvári helyzet, amikor 8 méterről küldött kapáslövése elsurrant a kapufa mellett. \ mésik oldalon Helinger ugrott ki biztatóan, labdája már túljutott örin, de elakadt a gólvonal előtt a sárban. Csúszós, sáros, mély talajú pályán nagy küzdelmet vívott a két csapat. A mérkőzés színvonala azonban alatta maradt annak, amit a Budafoktól, de a kaposváriaktól is a közönség már megszokott. Az első félidőben általában Budafok támadott többet, de a kaposvári védelem jól »állta a sarat«. Szerencsésnek bizonyult Bíró hátra- vonása a védelembe, akinek emellett még a támadások indítására is jutott ereje. Némi szerencsével könnyen szerezhetett volna a kaposvári csapat egy pontot az izgalmakban bővelkedő mérkőzésen, s erre rá is szolgált volna a csapat, mert erőnlét dolgában Kaposvár csöpDet sem maradt alatta ellenfelének. Jók: Haász, Pécsi, Pécseli, Helinger, illetve őri, Szigeti, Márkus, Bíró. Nagy József II KMTE is győzött Baján, a siófokiak pontot raboltak a PBTC-tSI HÍREK A három somogyi NB III-as csapat közül kettő idegenben lépett pályára. Bizony nem hittük volna, hogy majd a Baján és Pécsen szereplő KMTE és Siófok nevéhez fűződik éppen a 19. fordulóban siker. így történt. A Siófoki MÁV Olajbányász SK tovább folytatta tavaszi sikersorozatát. Ez alkalommal a Pécsi Bőrgyárral szemben álltak helyt a siófokiak, s ha a csapat tovább is bírja erővel, akkor esetleg hamarosan nem lesznek Siófokon kiesési gondok. Hasonló a helyzet a KMTE-vel kapcsolatban is, ahol lassan csak ösz- szckovácsolódik az új csapat. Ezt mutatja a Bajai Bácska elleni győzelem. Nehéz küzdelem árán, de nyert az MTE, s előbbre is lépett a bajnoki táblázaton. Az elkövetkező hetek bizonyítják, hogy tartós-e ez a javulás. A K. Dózsa sorsa megpecsételődött. Üjabb hazai mérkőzésén volt kénytelen megelégedni döntetlennel a lila-fehér csapat, amelyet most már öt pont választ el az ígéret földjétől, a megmenekülést jelentő 12. helytől. Aligha hinnénk, hogy a K. Dózsa jelenlegi vigasztalan helyzetén a jövőben tudna javítani. Pécsi BíC—Siófok 1:1 (1:1) Pécs, 600 néző. V: Majoros. PBTC: Gergely — Keidl, Szőke, Magyar — Varga, Horváth — Dara, Győrfi, Bodó, Hauschl, Oskó. Edző: Bárdos* László. Siófok: István- di — Balogh, Hári, Farkas — Győrfi, Szabó — Németh, Peresz- tegi, Feliér, Papp, Horváth. Edző: Radnai György. Pécsen esett a hó, amikor kezdéshez álltak föl a csapatok. Már a 3. percben a veszélyesen rohamozó pécsi csatár, Bodó 14 méterről megtalálta az utat Istvándi hálójába, 1:0. A siófokiak nem vesztették el a fejüket, igyekeztek lelassítani a játékot, amely egyre változatosabb lett. A 26. percben Győrfinek ugyan adódott még egy helyzete, két perc múlva azonban Horváth a siófokiaknak egyenlíthetett volna. Ami ekkor nem sikerült. sikerült a 36. percben. A siófoki szélső egyéni játék után a hálóba lőtt, 1:1. SZÜNET UTÁN fergeteges rohamokba kezdett a bőrgyári támadósor. Húsz perc alatt 12 szögletet rúgtak a pécsi csatárok. A Fehérrel megerősített siófoki védelem azonban minden esetben nagyszerűen tisztázott. Nem egész fé-1 óra után engedett a nyomásból a pécsi csapat, s elöl a három siófoki csatár is néhány veszélyes helyzetet teremtett Gergely kapuja előtt. Az eredmény azonban nem változott. Érdekes mérkőzést hozott a két csapat találkozója. A pécsiek gyors gólja azt sejtette, hogy esetleg nagyarányú győzelmet arat a BTC. Mintha a gyorsan elért gól elbizakodottá is tette volna elöl Győrfiéket. Ez aztán megbosszulta magát. Hiába játszott kulturáltabb futballt a Pécsi BTC, a kitűnő erőben levő siófoki csapat szervezett védekezése ellen nem tudott góllá érni még az olyan nyomasztó fölény sem, mint amilyen szünet után nehezedett a siófoki védelemre. A lelkesedésből és küzdeni tudásból kitűnőre vizsgázó siófokiak rászolgáltak az egyik bajnoki pontra. A pécsi csapatból Szőke, Horváth, Győrfi, Bodó, a siófokiból Istvándi, Papp. Horváth és Fehér emelkedett ki, ez utóbbi A mezőny legjobbjának bizonyult. De. Üjvári István K. Dózsa—Bajai Építők 1:1 K:0) Kaposvár, 500 néző. V: Cserjés. K. Dózsa: Boldog — Hartmann, Illés, Szerecz — Molnár I., Csima — Zsunics, Kecskeméti, Veverán, Nagyréti, Farkas. Edző: Záborszky Jenő. Baja: Disztl — Ulaklty, Pán- csics II., Vörös —Nagy, Bálity — Rizsányi. Kreisz, Páncsics L. Bar- tulov, Poszlancsek. Edző: "bnodi Béla. Már a 3. percben vezetést szerzett a kaposvári csapat. A Dózsa támadott, Vörös haza akarta adni a labdát, amely az üres kapu sarkába gurult. l:o a Dózsa javára. Feljött a kaposvári csapat, s 25 percen át nagy iramot diktált, a támadók irányzékával azonban ezen a mérkőzésen is baj volt. A bajai csapat szórványos támadásokkal, e^y-egy gyors lefutással kísérletezett, egyelőre eredmény nélkül. SZÜNET UTÁN esett a játék irama. Feljöttek a bajaiak, akik szép támadásból a 12. percben Bartulov révén ki is egyenlítettek, l:L A sáros, havas, lucskos pályán nagy küzdelem indult meg a győztes gólért. A Dózsának több helyzete volt, mint a vendégeknek, Nagyrétiék azonban góliszonyban szenvedtek. Nehéz talajon került sor a két csapat találkozójára, ahol a Dózsa volt érthetően idegesebb, hisz számára volt fontosabb ez a mérkőzés. Az első félidő játéka azt sejtette, hogy a kaposváriak megszerzik a győzelmet. Jobban is játszott a lila-fehér együttes, mint a legutóbbi mérkőzésein, de az az egyéni játék, amelyet a Dózsa-tá- madók erőltetnek, nem lehet eredményes. Így az utolsó reménysugár is elveszett. Egyénileg a Dózsából csak Molnár I. és Zsunics játéka érdemel dicséretet. A bajai csapatból Rizsányi és Bartulov dicsérhető. KMTE-Bajai Bácska 2:1 (0:0) Baja. 500 néző. V: Völgyesi. KMTE: Kovács I. — Kovács H., Deák, Szili — Németh, Vigh — Laki I., Zimonyi, Zsoldos, Pammer, Martin. Edző: Radnai István. Baja: Kubatov — Bohner, Várnagy, Bisztrovics — Barta I., Horváth — Ikotity, Márton, Barta II., Mán- dity. Turáni. Edző: Fekete-Kovács Győző. Hatalmas küzdelem jegyében kezdődött a játék, amit a Bajai Bácska irányított kezdetben. Az első 25 percben Kovács I. kapuvédő gyakran volt munkában. A 7. perc eseménye a bajaiak egy lesgólja volt, amit a játékvezető természetesen nem adott meg. A 254. percben Ikotity kihagyta a mérkőzés legnagyobb helyzetét. Öt lépésről küldött lövésébe Kovács I. belevetette magát és védett. Egyre nagyobb lett a hó a pályán. SZÜNET UTÁN a KMTE vette át a játék irányítását, s a 70. percben gólt értek el a kaposváriak. Pammer—Zsoldos— Zimonyi volt a labda útja, s végül Zimonyi megtalálta az utat Kubatov hálójába, 1:0. Nem sokáig örülhetett azonban az MTE a vezetésnek, mert a 79. percben Vigh szabálytalanságáért szabadrúgáshoz jutottak a hazaiak. Barta I. Í8 méterről átívelte a labdát a sorfa! fölött, s Horváth egyből védhetet- lenül lőtt a hálóba, m. Hatalmas Ez történt még az NB ll-ben Székesfehérvár—Szombathely 1:0 (1:0) Székesfehérvár, 10 000 néző. Vezette: Virág. Az NB II. rangadóján rekordközönség gyűlt össze Fehérváron. A mérkőzés sorsát egy li-es döntötte el. Molnár I. a 16-oson belül kézzel érintette a labdát, s a megítélt büntetőt Kárász értékesítette. Traktorgyár—K. Lombik 2:1. Dunaújváros—Zalaegerszeg 2:2. M.-magyaróvár—Pénzügyőrök 2:0. Szállítók—EV TK 1:1. Sopron—BVSC 0:0. B. Spartacus—Oroszlány 1:1. Az NB II. állása: 1. Székesfehérvár 19 15 1 3 36:9 31 2. Szombathely 19 14 3 2 45:13 31 3. BVSC 19 10 7 2 31:12 20 4. Oroszlány 19 8 7 4 23:19 2! 5. Budafok 19 8 6 5 24:17 2 6. B. Spartacus 19 7 8 4 27:22 2 7. Szállítók 19 6 8 5 25:22 a 8. Dunaújváros 19 7 5 7 36:32 1! 9. EVTK 19 6 6 7 23:25 iff 10. K. Kinizsi 19 5 7 7 20:22 17 11. Magyaróvár 19 5 6 8 19:33 ld 12. Sopron 19 4 6 9 26:36 14 13. Traktorgyár 19 5 4 10 23:37 14 14. K. Lombik 19 4 5 10 20:32 13 15. Zalaegerszeg 19 2 5 12 17:39 9 16. Pénzügyőrök 19 415 15:40 8 — A totó 12 találati szélvénye: l 2 2 1 2 i 1 x x 1 törölve 2 x. A 2 db 12 találatos szelvényre egyen1 .n 173 657,50 forintot, a 79 db ll találatosra egyenként 4396,25 forintot, az 1267 db 10 találatosra pedig egyenként 365 forintot fizetnek. (MTI) küzdelem kezdődött a győztes gólért, ezt Zsoldos szerezte remek egyéni játék után három perccel a befejezés előtt. Az utolsó rohamokat a Bácska vezette, de az eredmény már nem változott. A kiesés szempontjából oly nagy fontosságú mérkőzésen az óriási becsvággyal játszó hazaiak ellen ügyes taktikát alkalmaztak a kaposváriak, s ötletesebb táraadósoruk révén rá is szolgáltak a győzelemre. A vastag hóréteggel borított pályán szép játék nem alakulhatott ki. Kitűntek: Kovács I., a mezőny legjobbja, Deák, Vigh és Németh, illetve Horváth, Barta I. és Barta IL Az NB in. állása: 1. Pécsi VSK 19 15 2 2 51U3 32 2. Pécsi BTC 19 11 4 4 37:23 26 3. Székesfehérvár 19 9 6 4 40:23 24 4. Mohács 19 8 7 4 33:28 23 5. B. Építők 19 7 8 4 24:18 22 6. Kiskunhalas 19 9 3 7 30:23 21 7. F. Bányász 19 6 6 7 38:25 18 8. Sz. Dózsa 19 5 8 6 26:29 18 9. Dombóvár 19 8 2 9 32:37 18 10. Ercsi 19 6 5 8 25:28 17 11. Siófok 19 6 5 8 29:35 17 12. KMTE 19 6 4 9 21:35 16 13. Sz. Petőfi 19 5 6 8 20:38 16 14. B. Bácska 19 7 1 11 23:38 15 15. K. Dózsa 19 3 5 11 20:36 11 16. F. Vasas 19 3 4 12 15:35 10 Az U. Dózsa vezet ismét az NB l-ben A 22. bajnoki fordulóban vereséget szenvedett az eddigi listavezető Vasas csapata, s minthogy az újpestiek győztek Salgótarjánban, ismét a lila-fehér együttes került az élre. Eredményeik: Ü. Dózsa—Salgótarján 3:2. MTK—Komló 2:0. Tatabánya—Vasas 1:0. Ferencváros—Szeged 2:1. Dorog—Csepel 2a. Győr—Ózd 2:0. Bp. Honvéd—Pécs 1:0. Első az DJpesti Dózsa 32 ponttal, 2. a Vasas 32 ponttal, 3. Tatabánya 20 ponttal. A táblázat alján a Komló áll 16 ponttal, utolsó a Csepel 15 ponttal. Érdekes 0» izgalmas mérkőzést játszott a második tavaszi fordulóban a K. Építők NB 11-es csapata a szombathelyiekkel Kaposváron. A vendég együttes szerezte meg a vezetést, aztán a belelendül' kaposváriak a harmadik pártól kezdve sorozatban aratták győzelmüket. A 2317 fa mutatja, hogy Jó formában vannak az Építők te- kézői, akik közül e héten különösen Németh Ferenc és Ládonyi Attila tüntette ki magát 140, illetflz idei első lotlómüliomos: Kántor Mihály A lottó 12. játékhetén »született« meg az idei első telitalálat. Az 1 698 638 forintos nyeremény tulajdonosa hétfőn délelőtt fülfedte kilétét. Az új lottómilliomos Kántor Mihály, a Salgótarjáni Acélárugyár dolgozója. A 49 éves munkásnak két lánya van. A főnyereményből többek között a két lány családi házat kap. A több mint másfél millió forintos főnyereményt Salgótarjánban a nyilvánosság előtt fizetik majd ki. (MTI) — Párosversenyre lép egymással a Kaposvári Gépállomás és a Budapesti Gépállomás KISZ-alapszervezetének 10—10 tagú szocialista brigádja. A kaposvári fiatalok a napokban küldték el verseny- feltételeiket a budapesti KISZ-eseknek. A verseny az év végén záródik, akkor értékelik majd az eredményeket. — SIKERESEN BEFEJEZŐDTEK a Latinka Sándor kulturális szemle városi körzeti bemutatói. A városi döntőbe bekerült együttesek megkezdték a felkészülést a május 6-i bemutatóra. Csoko-, csolco-, csokoládé Hatszorosára emelkedett a táblás csokoládék forgalma, a múlt év azonos időszakához viszonyítva. Az illetékesek most megállapodtak a választék további bővítésében. A Szerencsi Csokoládégyár ismét megkezdi a régen oly közkedvelt tehénfejes tejcsokoládé gyártását 5—10—20 dekás csomagolásban. A Budapesti Csokoládégyár úgynevezett keserű csokoládét dob a piacra, a Budapesti Keksz- és Ostyagyár pedig 7 dekás táblás ét- csokoládé-újdonságot készít a második negyedévre. — Garázdaság miatt kéthó- napi felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte a Marcali Járásbíróság Bognár János vései lakost. Az ítélet jogerős. — BÉLYEGKI ÁLLÍTÁST RENDEZETT a Nagyatádi Járási Művelődési Ház bélyeg- gyűjtő szakköre. A vasárnap megnyitott kiállítás április 3- ig tart nyitva. — Nagy népszerűségnek örvendenek a Kölcsönzőbolt háztartási gépei. Hetenként 30— 35 mosógépet kölcsönöznek ki. de hasonló a forgalom porszívóból és padlókefélőből is. A bolt felkészült a várható nagy tavaszi gyermekkocsiforgalomra is. Közlekedési balesetek Ittasan és vezetői igazolvány nélkül vezette a Karádi Gépállomás tehergépkocsiját szorzaton este Csákányi Ferenc k01* *■ H lakos, és nekihajtott egy / -tnők. A gépkocsiban 1500 formt air ági kár keletkezett. Csákányi ellen bűnvádi eljárás indult. Vasárnap este Balatpnújlak külterületén az AKÖV Nagy János vezette autóbusza műszaki hiba miatt az árokba borult. Személyi sérülés nem történt, az anyagi kár 40 ezer forint. Az ügyben a rendőrség még nyomoz. — Kocsis Ilona Kaposvár, Irányi Dániel utca 16. szám alatti lakos, a textilművek dolgozója annak közlését kérte, hogy nem azonos a »Köz- veszélyes munkakerülő a bíróság előtt« című, március 24- én megjelent bírósági tudósításban szereplő Kocsis Ilonával. Érdekes előadások a TIT-ben Változatos programjuk van a TIT szakosztályainak. Ma este a biológiai szakosztály rendezésében dr. Várteréz Vilmos, az Országos Sugárbiológiai Intézet igazgatója tart előadást »A sugárzások káros hatása az emberi szervezetre« címmel. Csütörtökön orvosi előadás lesz, április 11-én pedig »A német hadsereg csődje a második világháborúban« címmel dr. Horváth Miklós, a Hadtörténeti Múzeum igazgatója ismerteti a történelmi dokumentumokat. — »A belkereskedelem kiváló dolgozója« miniszteri kitüntetést kapta Temesi József, a MÉSZÖV elnökhelyettese. A kitüntetést szombaton a SZÖVOSZ-ban adták át. — Országos állat- és kirakodóvásár lesz március 29-én Berzen- cén. (4056) múiielőoés ü p SZÓBAHOZÁS fea*------ '..............t-t- ' '■ .».a V ÜI.Ü3 CSILLAG FILMSZÍNHÁZ A GYŰLÖLET ALDOZATAj 10 éven alul nem ajánlott. Előadások kezdete 5, 7, 9 órakor. (Március 28-ig.) SZABAD IFJCSAG filmszínház MESESOROZAT. Korhatár nélkül. Előadás kezdete 4 órakor. (Március 28-ig.) SZEPTEMBERI SZERELEM. Csak 18 éven felülieknek. Előadások kezdete 6, 8 órakor. (Március 28-ig.) Időjárásjelentés Várható időjárás kedd estig: Néhány órás napsütés, utána nyugatról újabb lassú felhősödés mérsékelt széllel és valószínűleg még csapadék nélkül. Várható legmagasabb nappali hómérséklet plusz 2—- 6 fok között. Távolabbi kilátások: a hét közepén enyhébb éjszakák, nyugati szél. — Előfizetéses ehéd és vacsora, A Vendéglátó Vállalat több kaposvári vendéglőben bevezeti az előfizetéses ebéd- és vaesorarend- szert. Mától a Béke Étteremben, ez ÉDOSZ kisvendéglőben, a Városi Kisvendéglőben és az Aranybika Kisvendéglőben, csütörtöktől pedig a Park Vendéglőben rendelhetnek ebédet vagy vacsorát a kaposváriak. — 15 EZER DARAB VIT- SORSJEGY. Rövidesen megkezdik a második V IT-tárgy - sorsjáték szelvényeinek árusítását Kaposváron. A sorsjáték főnyereménye egy kétszo- ba-összkomfortos családi ház garázzsal és Moszkvics személygépkocsival. A szelvényeket a KISZ-alapszervezetek, úttörőcsapatok és a posta árusítja. — Jelentkezzék az IBUSZ autóbusz- különjárataira. Április 6—8: Kőszeg, Sopron, Győr. Április 15: Székes- fehérvár, Dunaújváros. Április 15—16: Győr, Zlrc, Veszprém, Tihany. Április 29: Pécs, Harkány. Siklós. Felvilágosítás: IBUSZ, Kaposvár, Latinka-ház. (12362) megyei bajnokságban M. HON VED— BALATONLELLE 5:1 (4:0) B.-leUe, 200 néző. V: Szilvás!. G: Horváth 2, Gál, Petrina, Pataki, ilL Gróf. FONYOD—TAB 2:1 (2:1) Fonyód, 200 néző. V: Réczei. G: Pintér, Bognár, ill. Puha I. Jók: Llszkal, Papp, Molnár, ÜL Fritz, Czabula, Puha L BARCS—BABOCSA 3:2 (1:®) Babócsa, 800 néző. V: Kovács Gy. G: Berda, Marton, Mayer, ill. Bukovlcs, Bicsár. A játékvezető Pappot durvaságért kiállította. K. V. LOBOG0—NAGYATAD 1Ü Kaposvár, 100 néző. V: DombrovszkL G: Jezemyleki, ül. Btcsáki ll-es- ből. Jók: Mészáros, Borda, Jezer- nyidtí, ül. Kurucz, Btcsáki, Sel- meczl. K. ÉPÍTŐK—LABOD 2:1 (1:1) Lábod, 450 néző. V: Zsoldos. G: Nagy 11-esből, Rab, ül. Ke szí. Jók: Hosszú. Várvlzi, Rab, ül. SzokoUcs, Koczka. MARCALI—SOMOGYSZOB 1:1 (1:1) Marcali, 400 néző. V: Kiszelák. G: Farkas, 111. Gőbölös. Jók: Törzsök, Kósi, Bene, ül. Hosszú, Németh, Dombi. A 85. percben a so- mogyszobl és a marcali Takácsot a játékvezető kiáll!totia. K. H. VASUTAS—K. KINIZSI H. 3:1 (1:1) Kaposvár, 200 néző. V: Szabó, G: TaUián 2 (mindkettőt ll-es- ből), Nagy, ül. Bíró H. A játékvezető Némethet (K. H. Vasutas) és Btró Györgyöt (K. Kinizsi) kiállította. A megyei labdarúgó-bajnokság állása: 1. Taszár 19 13 2 4 53:24 28 2. K. Honvéd 18 11 4 3 61:16 26 3. K. Építők 19 8 7 4 38:29 21 4. Barcs 19 10 1 8 34:33 21 5. Nagyatád 18 8 4 6 46:26 20 6. M. MEDOSZ 19 8 3 8 34:33 19 7. M. Honvéd 19 8 3 8 32:43 19 8. Somogyszob 13 7 5 7 35:53 19 9. K. H. Vasutas 18 » 2 8 31:32 18 10. Fonyód 19 6 5 8 27:27 17 11. Tab 19 7 3 9 33:37 17 12. Csurgó 18 6 4 8 34:31 16 13. K. V. Lobogó 19 6 4 9 26:34 16 14. B.-leUe 19 6 4 9 26:47 16 15. Babócsa 19 5 5 9 40:43 15 16. Lábod 19 6 3 10 35:52 15 17. Zamárdi 18 5 1 12 35:60 11 K. Kinizsi IL 19 U 4 4 78:47 26 Taszar nyerte a rangadót, s eire xeruu Az időjárás csak részben vette kegyeibe a 19. megyei labdarúgó bajnoki forduló csapatait. A havazás ugyan megszűnt, de csaknem mindenütt hűvös, szeles időben, no és feneketlen sárban játszottak a csapatok. — Emberkínzás ez, nem futball — mondották joggal a fonyódi nézők, akik nagy elismeréssel adóztak nemcsak győztes csapatuknak, de a vendég tabiaknak is, akik rászolgáltak az elismerésre. Az agyagos, sáros pályán bizony élet- veszélyes volt a játék, s az a szerencse, hogy nem történt valami súlyosabb sérülés. Zamárdiban az ifjúsági és a felnőtt mérkőzések bírái együttesen megállapították, hogy a játéktér bajnoki labdarúgómérkőzés játszására alkalmatlan. Horváth L. IL játékvezető bokáig sünpedt a sárba, amikor megvizsgálta a pálya talaját, a ledobott labda is bennragadt a vizes sárban. így azután a csurgóiak hiába utaztak el, mérkőzés nélkül kellett hazatérniük Zamárdiból. Balatonlellén amolyan kiesési rangadó jellegű volt a hazai csapat és a.Marcalí Honvéd küzdelme, amely nagyjából már a pályára lépéskor eldőlt. A leilei együttes nagyon tartalékosán állt fel, s a jobb erőnléttel rendelkező vendégek egykettőre négygólos előnyt szereztek. Szünet után *- ha elfogyott is az M. Honvéd ereje — Lelle már csak szépíteni tudott. Sárdagasztás folyt kétszer negyvenöt percen át Marcaliban. Hasonlóképp a K. V. Lobogó—Nagyatád mérkőzésen is a Textiles-nályán. Mindkét találkozón végül is igazságos döntetlen eredmény született. A látottak alapján döntetlent érdemeltek volna a lábodiak is az Építők ellenében. A rutinosabb kaposvári csapat azonban kicsikarta a győzelmet. A két szomszédvár, Babócsa és Barcs vetélkedéséből szintén a tapasztaltabb barcsiak kerültek ki győztesként. Sajnos, ez’h találkozó helyenként eléggé elfajult, A játékvezető végül is egy kiállítással vette elejét a további szabálytaA K. Építők tekézőinek újabb pompás győzelme K. Építők—Szombathelyi Haladás 6:2 (2517:2407) ve 430 fás teljesítményével. Ezzel a győzelemmel a K. Építők az élcsoportba került a második forduló után. Eredmények (elöl a kaposvári versenyzők): Németh L. 391—Lékai 414. Horváth J. 418—Horváth J. 427. Ládonyi Cs. 414—Prukner 364. Somlyai J. 419—Petrányi 390. Németh F. 446—Tóth M. 391. Ládonyi A. 430—Tóth K. 41L lanságoknak. Egyébként nem ez volt az egyetlen kiállítás. A Marcali—Somogyszob és a K. H. Vasutas—K. Kinizsi II. mérkőzésen mind a hazai, mind a vendégcsapatból egy-egy játékost kizártak a bírók a játékból. Az izgalmakban bővelkedő fordulóban tehát ismét öt játékos került a partvonalon kívülre. Csak nem akar rend lenni a somogyi pályákon. Tudósítóink a megyei bajnokság mérkőzéseiről az alábbiakat jelentették: Taszár X. Honvéd 1:0 (1:0) Taszár, 1000 néző. V: Vajda (Zalaegerszeg). Taszár: Szobonya — Rácz, Rigó, Radács — Fekete, Kruzslik — Erdélyi, Farkas, Kovács, Hádinger, Magyar. Edző: Jobban Ferenc. K. Honvéd: Bogyai — Bárány, Tamási, Váradi — Gáspár, Gál — Veverán, Simon, Németh, Lang, Palko- vics. Edző: Tóth József. Nagy becsvággyal vetette magát a küzdelembe a hazai együttes, s a taszári fölény a 6. percben már góllá is érett. Kovács nagyszerű labdát perdített csatártársa. Farkas elé, aki egy darabig vezette azt, majd védlietetlenül lőtt a hálóba, 1:0. a vendég kaposváriak kapkodtak, s Némethnek a 15. percben alkalma nyílt volna növelni a taszári gólok számát, de kimaradt a helyzet. Negyedóra eltelte után viszont feljött a kaposvári csapat, fölénybe került. Simon és Lang veszélyes lövést is küldött kapura, Szobonya azonban hárítani tudott. SZÜNET UTÁN ismét a taszáriak vették kézbe áz irányítást. Aztán még fellángolt a K. Honvéd, amely azonban negyedórával a mérkőzés befejezése előtt szemmel láthatóan visszaesett. Az utolsó tíz percben nyomasztó volt a taszáriak fölénye. Ebben az időszakban Magyar hagyott ki egy nagy helyzetet. A sáros, mély talaj ellenére is mindvégig nagy iramú, változatos, jó mérkőzést hozott a megyei bajnokság két éllovasának találkozója. Csak azért nem alakulhatott ki szép játék, mert a hótól megtisztított talaj felengedett, s a pályán helyenként igen nagy volt a sár. Technikailag talán a K. Honvéd mutatott többet. A lelkesebben játszó és jobb erőnlétű Taszári Honvéd csapata azonban nem érdemtelenül jutott az igen fontos két bajnoki pont birtokába. Jók: Szobonya, Rigó, Fekete, Kruzslik. Farkas, ill. Bogyai, Tamási, Bárány, Gál, Németh. Vajda játékvezető kitűnően vezette a játékvezetői szempontból nem túlságosan nehéz mérkőzést. Vadas Tibori