Somogyi Néplap, 1962. február (19. évfolyam, 26-49. szám)
1962-02-02 / 27. szám
VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! Mai számunk tartalmából: lüi 50 FILL PB SomogyiHéplap AZ MSZMP MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA XIX. ÉVFOLYAM 27 SZÁM PÉMEI, 1962. 'EBRUfiR 2. A lakosság igényeinek megfelelően fejlődik megyénk szolgáltatóipara i3 o.) OTTHONUNK (5. o.) A szabin nők elrablása (6. o.) Kádár János elvtárs szólt a közgyűlés részvevőihez, a párt is a kormány üdvözletét tolmácsolta az országos hírű termelőszövetkezet dolgozóinak. Losoncai Pál földművelésügyi miniszter a közgyűlés szünetében a termelőszövetkezet tagjaival beszélgetett, és érdeklődött munkájukról, terveikről. A termelőszövetkezet vezetőségének beszámolóját Losoncai Mihály, a termelőszövetkezet elnöke mondotta el, s megállapította: eredményeiket a dolgozók szorgalmas, odaadó munkája mellett a párt és az állam támogatásának köszönhetik« Kádár János elvtárs látogatása Barcson Tegnap tartotta zár számadó közgyűlését a Barcsi Vörös Csillag 2 ermelőszövetkezet Tegnap tartotta 13. zárszám- adó közgyűlését a barcsi Vörös Csillag Termelőszövetkezet Erre az alkalomra a községbe látogatott Kádár János elvtárs, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára, a forradalmi munkás-paraszt kormány elnöke, Losonczi Pál elvtárs, földművelésügyi miniszter, Sándor József és Németh Károly elvtársak, a Központi Bizottság tagjai, Szirmai Jenő elvtárs, az MSZMP megyei bizottságának első titkára és dr. László István elvtárs, a megyei tanács vb elnöke. A vasútállomáson Mandik Béla, a Barcsi Járási Pártbizottság tátikám és Losonczi Mihály, a barcsi Vörös Csillag Tsz elnöke fogadta őket. Köszöntésükre nagy számiban jelentek meg a barcsi vállalatok, intézmények a termelőszövetkezet dolgozói. A művelődési házhoz vezető út mentén iskolás és óvodás gyermekek zászlólengetéssel köszöntötték a vendégeket. A termelőszövetkezet 1981. évi munkájáról Losonczi Mihály elvtárs, a szövetkezet elnöke számolt be a művelődési házban. Elmondotta, hogy a Vörös Csillag Tsz — mint a termelőszövetkezeti mozgalom egyik bástyája — négyszer kapta meg a Minisztertanács vándorzászlaját, és jó munkáját több elismerő oklevéllel jutalmazták. A tsz tevékenységét elsősorban az jellemezte, hogy mindig új utakat kerestek, ás mindig a legigazságosabb jövedelemelosztási formákat igyekeztek meghonosítani. Ismertette az öt évvel ezelőtt bevezetett pénzbeli javadalmazási rendszert, és az 1958-ban ezt kiegészítő önelszámoló módszert. A tapasztalat az, hogy ez a javadalmazási forma jobb munkára, fokozott takarékosságra ösztönzött, aminek következtében nőtt a termelékenység és atsz- tagok jövedelme. Így tudta elérni a szövetkezet, hogy az 1959. évi egy főre eső 16 200 forintos jövedelem több mint 18 000 forintra emelkedett. Annak ellenére, hogy a múlt esztendőben nem a legkedvezőbb adottságok mellett végezték munkájukat, a szövetkezet túlteljesítette terveit. Különösen sokat fejlődött az állattenyésztés, ezen belül is a sertéstenyésztés és -hizlalás. A növénytermelésben előállított érték 1 millió 300 ezer forinttal több volt, mint 1960-ban. Az előrehaladás egy-egy brigád munkájában is szembetűnően megmutatkozik, például a Petőfi-brigád által létrehozott termelési érték 1960-ban 1 millió 572 ezer, 1961-ben 2 millió 252 ezer forint volt. A népgazdaságnak 17 millió 676 ezer forint értékű árut adtak, 70 százalékkal többet, mint az ezt megelőző gazdasági évben. A szövetkezet összes vagyonának értéke meghaladja a harmincöt millió forintot. Végezetül Losonczi elvtárs a tanulásra, az Ismeretek további bővítésére hívta fel a figyelmet, Az ellenőrző bizottság elnöke, Dögéi István a bizottság múlt évi munkájáról adott számot, majd hozzászólások következtek. Ezután emelkedett szólásra Losonczi Pál földművelésügyi miniszter. Elmondta, hogy ma már látják a termelőszövetkezeti tagok szerte az országban: ha becsülettel dolgoznak, megtalálják számításukat. Ha hiba van, már nem a szövetkezetben, hanem a vezetésben és egymás munkájában keresik a bajok gyökerét A Vörös Csillag és minden termelőszövetkezet ellőtt nagy feladatok állnak, amit a szervezeti egység további növelésével, új, korszerű technikai eljárások bevezetésével lehet végrehajtani. A Központi Bizottság és a kormánv nevében Kádár János elvtárs szólott a közgyűlés részvevőihez. Elmondta, hogy ezekben a napokban a Központi Bizottság és a kormány tagjai szerte az országban termelőszövetkezeteket látogatnak meg, egyrészt, hogy meghallgassák a dolgozókat, ta* ^asztaliatokat gyűjtsenek, másrészt, hogy látogatásaikkal is támogassák a nagyüzemi gaz* daságokat. Hangsúlyozta, hogy elismerésre méltó az, ahogyan a barcsi szövetkezet dolgozik, de szükség is van az eredmények szüntelen növelésére, hiszen az igények is ezzel párhuzamosan emelkednek. Egyetértett a nyűt, őszinte bírálattal, ahogy a szövetkezet tagjai a közös problémákkal foglalkoztak. Elmondotta, hogy ma két legfőbb feladat áll előttünk: a szocialista társadalom építése és a béke megvédése. Kádár János elvtárs hozzászólását nagy tapssal köszönték meg a jelenlevők. A közgyűlés után Kádár eüjvtárs és kísérete meglátogatta a barcsi fűrészüzemet. Az üzem kapujában az igazgató fogadta a vendégeket. Kádár János elvtárs itt megtekintette a mintegy 13 millió forintos költséggel épült új fűrészcsarnokot, amely most már teljes kapacitással dolgozik, jobb munkaikörülményeket biztosítva a munkásoknak. Több időt töltött a parkettagyártó műhelyben és a raktárban is. Majd végigjárta a telepet és elbeszélgetett a munkásokkal*' A délutáni órákban a Vörös Csillag Termelőszövetkezet beiesapusztai üzemegységébe látogatott. Végigjárta a szövetkezet istállóit, amelyekben megtekintette a szarvasmarha-állományt Ezután a sertésállomány alakulásáról tájékozódott. A látogatás folyamán különösen megragadta figyelmét a sertésfiaztató, melyben korszerű módszei eket alkalmazva nevelik a tsz malacait A hizlaldánál is hosz- szan elbeszélgetett a dolgozókkal a sertésállományból származó jövedelem alakulásé- róL Ezután visszatért a szövetkezet I. üzemegységébe, ahol pohárköszönitőjében sok sikert kívánt a kultúrteremben szórakozó tsz-tagoknak és vezetőknek. A barcsi Vörös Csillag Termelőszövetkezetben kettős ünnepet ültek a tagok: egy jói. sikerült esztendőt zártak, éti egy új esztendőt nyitottak meg, melyhez hasznos taná^ csókát adott Kádár János elvtára Az asszonyokat is érdekli: milyen eredményt értek el és milyen fe. tat vár rájuk. Kádár János elvtárs megtekintette az új fűrészcsamok- kal bővült Barcsi Fűrészüzemet* A fűrészcsamok egyik modem gépénél.