Somogyi Néplap, 1962. február (19. évfolyam, 26-49. szám)
1962-02-09 / 33. szám
SOMOGYI NÉPLAP 6 Péntek, 196?. február ft. ^BcKdkűüej/i-tit A BARTÓK-TEREMBEN A Liszt Ferenc Zeneiskola ■ amárainak nyilvános h árversenyén Beethoven fiatalko- i műveiből hallottunk néhányat Azokat, mélyek jobbára nég a nagy mesterek, Haydn •s Mozart hatásét tükrözik, de amelyekből már kicsendült x zeneköltő egyem hangja is. Hozzáértően válogatott műsor, változatos hangszer-összeálli- ás, művészi gond — ez jelle- nezte az estét, s még a sorrend is kifejező: Beethoven ölfelé ívelő pályájának útját iélzi. A hangverseny sok szép gondolatot sugallt, s ha egyértelműen nem ítélhetem is teljes értékűnek az előadók játékát, a hangverseny összességét tekintve föltétlenül nagyobb közönséget érdemelt volna. Bár érezni már a zenes- barátok köre szervezésének, formálódásának első jeleit, ahogy végignéz az ember a széksorokon. Űj arcok tűnnek tel, a zene új barátaié, akik hiszem, a hangversenyterem állandó látogatói lesznek hamarosan, s ez örvendetes. Mégis azt keü mondanom: a zenét birtokba venni nem lehet egyoldalú találkozások kapcsán; az opera szép, tartalmas, fölemelő, de önmagában nem elég a zene világának befogadásához, tovább kell jutni közönségünknek, elkalandozni néha más tájakra ÍS..S Az ajnol hegedű—zongora szonátából sok mozarti vonás árad, a hegedű Beethoven je még nem kiforrott, egyéni hangján beszélő költő, s mégis milyen csodálatosan énekel! Dr. Szirányi László hegedű játékában azonban nem kaptuk vissza töretlenül ezt a lázas, első és utolsó tételében hajszolt, szenvedélyesen útkereső muzsikát. Szirányi ritkán lép pódiumra, rutinhiánya szembetűnő, és technikai felkészültsége sem kifogástalan. Hegedűhangja erőtlen főként azért, mert vonókezelése a kápához zsugorodik, s ez sohasem vezethet színgazdag tónusokra. Felfogásában hűen tolmácsolja Beethovent, a lassú részeknél meg is csillant valamit, játékának egésze azonban nem hozhatott osztatlan sikert. Partnere a jó felkészültségű Szabó András volt Kár, hogy nem vette figyelembe a hegedűszólam gyengeségeit, s erőteljes hangjával, sokszor túlzott pedáljátékával a mellérendelt szerepkörből fölérendeltté emelkedett. Az F-dűr gordonka-szonátában Jaczkó Gyula gazdag tónusokkal, kivételes muzikalitással szólaltatta meg a zeneköltő művét. Elmélyült játékról, élményről számolhatok be, s ebben a műben Jaczkó méltó társra talált Szabó András személyében. Kiegyenlített volt a játék, s végképp eltűnt az a szakadék, amely az előző műben oly szembetűnően tátongott a két part. ner között A c-moll zongoratrió, ha lehet még tovább fokozta az est hangulatát. Ebben a nagyszerű kamarazenei műben — melynek hallatán ugyancsak sokat emlékezhetünk Mozart életművének sajátosságaira — csupán a hangszerek közti kötelező összhangot hiányoltuk néha. A zongora nem kísérő- hangszer, a cselló nem a zongora basszusainak gazdagítására hivatott, minden szólamnak szinte önálló mondanivalója van, s éppen abban van Beethoven zsenialitása, hogy ezt az önálló mondanivalót, a mély belső tartalmat csak ősz- szefonódva, csak együtt mondhatják éL A zongoraszólam egy volt a gordonkával, a hegedű azonban nem, bár Szirányi László nagyobb biztonsággal játszott a két hangszer ölelkezése közepette, mint az a-moll szonátában, Az est legnagyobb élményét a fiatal és igen tehetséges Csupor László fuvola játéka jelentette. Derű, fiatalság jellemzi Beethoven fuvolaszonátáját, 9 élismerőbbet aligha mondhatnék: a mű méltó, hivatott megszólaltatóra talált. Csupor dallamívei szélesen áradók, a kecses futamok hangjai úgy csörgedeznek elő könnyedén hangszeréből, mint az erdei forrás hús gyöngyszemei. Fuvolája énekel, és szívhez szól, nem szirupos érzelgősséggel, hanem tisztán, emelkedetten. Kár, hogy ritkán hallhatjuk Csupor fuvolajátékát A Beethoven-estről végeredményben szép élményekkel, kedvező benyomásokkal távozhattunk. Jávori Béla Eredményes volt a puska nélküli nyúlvadászat Az állami gazdaságok összesen egymillió holdas vadgazdálkodási területein eredményes volt a puska nélküli nyúlvadászat. összesen 22 ezer élő nyúl került a vadásahálókba. (MTI) Nyitott horizont A Magyar Rádió Idegennyelvű Főosztályára havonta több száz levél érkezik a világ minden tájáról. Mi dominál ezekben a levelekben? Megkapó őszinteség, baráti hang és szenvedélyes érdeklődés népünk élete iránt Sok levélíró maga is megfordult már üdülővendégként vagy turistaként hazánkban; sokan személyes tapasztalatokból szűrték le, hogy mennyi igaztalan vád éri hazánkat a Nyugat pénzzel olajozott propagandagépezetétől. Akik pedig csak barátaik, nálunk járt ismerőseik szavából ismernek bennünket, kifogyhatatlanok az érdeklődésben. Szívünkhöz közeli barátainkká. váltak anélkül, hogy személyes kapcsolatok is erősítenék a kialakult levelező barátságot Olvastam néhány levelet a legfrissebben érkezettek közül. Diáikok, tanárok, parasztok, munkásemberek leveleit. Olvasás közben merült föl bennem a gondolat vidámítóan, hogy a propagandagyárból kikerült és nekünk tulajdonított vasfüggöny, ez a Made in Nyugatportéka milyen csúfos csődöt mondott az utóbbi években. Hány humoreszk, kroki, filmjelenet örökítette már meg az országunk határát gyanakvással átlépő külföldi tamáskodó álmélkodását, amikor földünkre téve a lábát nyomát sem látja és tapasztalja az úgynevezett vasból készült függönynek. Itt villan elém egy nemrég bemutatott magyar filmnek az a jelenete, amikor a luxuskocsijukból kiszálló külföldiek csoportja fület hegyezve áll, és várja, hegy a határsorompó fölemelkedése után hall-e olyan hangokat, amilyeneket a kenetlen vasredőny ad. Nem hallanak semmit, és csodák csodájára később sem tapasztalnak úgynevezett ázsiai állapotokat. Holott úgy keltek útra, hogy útra valóként alaposan rájuk ijesztettek a rágalmazás nagymesterei. Az ilyen látogatók idegenekként jönnek, csupa szem, csupa fül emt> rekként, és a legtöbben meghitt barátokként távoznak, akik még sokáig emlegetik magyarországi élményeiket, sokáig folytatják levelekben az itt megkezdett beszélgetéseket. Jó dolog ez? Kitűnő. Az egymást jól ismerő, becsülő népek fiait nehezebb lövészárkokba hajtani egymás ellen. Jó barátok nem emelnek egyköny- nyen kezet a másikra, sem arra, amit a másik — minden erejét, alkotókészségét összeszedve — azért alkotott, hogy korunk egéről melegebben süssön a nap, és az emberiség feje fölött kevesebb legyen a felhő! Igen bonyolult munka lenne térképet készíteni arról, hogy a világ melyik tájáról hány levél érkezik hozzánk, tengereket járva, hosszan utazva, mígnem a címzett kezébe jut. Még elképzelni is szédületes egy ilyen térképet, amely azt dokumentálná szemléletesen, hogy a barátság szálai tartósak, és több ezer kilométerre is képesek ágazni. Magyarországon majdnem minden harmadik diák levelez külföldi fiatalokkal. S bár a nyugati rágalomlovagok szerint mi élünk az úgynevezett vasfüggöny mögött, nem tudok olyasmiről, hegy valakit levelező fiataljaink közül hátrányos megkülönböztetés ért volna valamikor is azért, hegy külföldi if jakkal cserél néha gondolatokat. Ezt olvasom viszont egy holland egyetemi hallgató levelében: »-Sajnálom, de ez lesz az utolsó levelem, mert nem akarok magamnak politikai kellemetlenséget szerezni.,. Mivel diák vagyok, nem tanácsos kelet-európai. országokból postát kapnom. Később, ha majd javul a helyzet, újra fölvehetjük a kapcsolatot.« Nem kommentálom fiatal holland barátunk levelének idézett sorait Mint ahogy nem szorul magyarázatra Laurita Gennaro nápolyi tanító levele sem: ■»Hogyan működnek az iskolák Magyarországon? Vannak új tantermek, jó a fölszerelésük? 'Itt Olaszországban ez nagyon égető probléma. Az állam jelentős összegeket ad a magániskoláknak, amelyek nem valami elismertek. Az állami iskolák mindinkább romlanak. A termek kicsinyek, elárultak. Télen hidegek. Nincsenek kémiai laboratóriumok, szertárak. Egyszóval, szégyen- pírral az arcomon kell leírnom, hogy az olasz iskolák, amelyek annyi nagy embert adták a múltban a világnak, ma az utolsók között vannak.« Falconi Foirino Mogliano ugyancsak olasz levélíró, aki sohasem járt még nálunk, de érdeklődik népünk iránt keserűen jellemzi a »-nyugati paradicsomi-ót amit szabadnak, demokratikusnak és kereszténynek is neveznek! Oliviero Sabatino földműves parasztságunk életéről érdeklődik, és panaszolja, hogy »Olaszországban azok a parasztok, akik ■ az államtól kaptak földet, tele vannak adósságokkal; 70 százalékuk már elhagyta a földet,1 mert nem tudtak rajta megélni. En is kaptam 5 hektárt, hárman vagyunk a családban Mégis az idén kénytelen voltam elhagyni a földet (ami így visszaszáll az államra — a szerit. megjegyzése) és a családomat.« Egy maiagai spanyol munkás írja, akit népünk példája lelkesít, és reménykedéssel tölt el: »... megvallom, megátalkodott naplopó vagyok __csak n api tiz-egynéhány órát dolgozom, mert a szabad világnak ebben a zugában ennyivel keresi meg az ember a betevő falatját.« Idézhetnék még tovább, hegy még többen megértsék, miért van szüksége a nyugati propagandának a népi demokráciák (1 és a »vasfüggöny« körül kiala-j kult aljas hazugságok terjesztésére. De idézetből egyelőre elégi* ennyi is meglátni azt: sok, országhatárainkon kívül élő ember szeretné megismerni a szocializmust építő országok népeit — bennünket is —, hogy f összehasonlításokat tehesse-** nek, gondolkodhassanak, tanul-\ hassanak. A nyugati propagan-T da célja, hogy zavart keltsen í ezek között az emberek kő- J zott, s a szocialista országok-# kai rokonszenvező emberek]] előtt olyannak fesse le a népi]i demokráciáikat, amitől eűbor-(> zad még a napi tiz-egynéhány f órát dolgozó spanyol munkás is; az adósságok elől kíván-J dorló vagy városokba települő# olasz paraszt. Vagy elrémül-f jön a diák, aki kelet-európai], barátokat szerzett magának... J Nem tűzöm tovább a szét.) Mondja ki maga az olvasó,* hogy az ismeretszerzés, a békés szándékú barátkozás elé hol húznak ellenséges szándékok tüzében kovácsolt vasfüggönyt? A mi horizontunk nyitott, és hiába a rágalomhadjárat, mind többen ismernek és szeretnek meg bennünket, magyarokat! László Ibolya^ Négy hajó eltűnt Írország déli partjainál a ja-' nuár 10-i és 11-i nagy vihar- * ban. A két francia, illetve bel-* ga és spanyol hajó fedélzetén* összesen mintegy negyven ten-* gerész tartózkodott. A londoni * Lloyds hajózási társaság szer-} dán felhívásban kért tájékoztatást az eltűnt hajókról. Ja-i nuár 11-e óta a négy hajó kö-J zül egyik sem adott életjelt. (MTI) TABKA | sorok | # Sikerrel mutatkozott be a Csurgói Népi Együttes) Mint annak idején erről hírt adtunk, a múlt nyáron a csurgói művelődési ház és a Napsugár Kisz művészeti csoportjainak egyesüléséből megalakult a Csurgói Népi Együttes. A hetven tagú, tánc-, ének- és zenekarból álló együttes február 3-án tartotta meg első előadását Gyékényesen. A közönség nagy tetszéssel fegadta a műsorszámokat. Különösen nagy sikert aratott az énekkar, a tánckar és a zenekar előadásában a Toborzó 1848 című táncjáték; továbbá a tánckar előadásában az Arany János Fülemilé c. verse alapján készült táncjáték és a Cigánykérés című szentai gyűjtésű tánckép. Az együttes a továbiakban a megye több községében mutatja be műsorát. s“*T amasné egy pillanat- ra megszédült. — A gyerek — gondolta, es kezét a hasára szorítva kiment a teremből, hogy friss levegőt szívjon. »Most . már egyre gyakoribb lesz ez, nemsokára a munkát is abba kell hagynom« járt az eszében, amíg a korlátnak támaszkodva mélyeket lélegzett. Néhány perc múlva visszament a terembe, és újra odaállt a gép mellé. Később valamiért belenyúlt a táskájába, és akkor felkiáltott. — Eltűnt a textilutalványomJ Ki vitte el?... A nagy zajban persze nem hallotta senki, és a többiek is csak azt látták, hogy odasiet a művezetőhöz, valamit magyaráz neki, s aztán együtt mennek vissza a géphez. — Talán valami hiba történt — gondolták az asszonyok, de a szemüveges kis Krauszné gyorsan elterjesztette a hírt, hogy eltűnt Tamásné reggel kapott textilutalványa. Rózsáné volt az első, aki vigasztalni kezdte a reszkető asszonykát. — Ne féljen, megkeressük. Én viszem föl azt a gazembert a szákszervezeti bizottsághoz. Ki kell az ilyent rúgni, nem való közénk. Persze nem ment a dolog ilyen simán. Mert kit lehel gyanúsítani? Egyáltalán, hol elkezdeni a vizsgálatot? EQY ASSZONY LOPOTT Ki tudott róla, hogy hol tartotta Tamásné az utalványt? Kik dolgoztak közvetlen közelében? A kör egyre szűkült. Végül csak két fiatal lány és Rózsáné maradt. Együtt verték föl reggel az utalványt, egymás meUett dolgoznak, egy helyen tartják szatyrukat. Mindhárman tagadtak, sírtak; szégyellték, hogy még csak gondolatban is meggyanúsította őket valaki. Rózsáné meg még tovább tüzelt. — Csak egyszer kaparintsam a kezem közé azt a csirkefogót, megemlegeti... Ez a nagy fenyegetőzés vált gyanússá a nyomozónak. És Rózsáné kisvártatva bevallotta, hogy ő vette ki a táskából az utalványt... St/1?st itt ül a társadalmi bíróság előtt. Kezét féltőn az ölébe ejti. Ő is állapotos. A hetedik hónapban van. Oda ülök mellé, még nem kezdődik a tárgyalás, — Miért tette? — Nem tudom... — Miért tette? — kérdezi a társadalmi bíróság elnöke is. — Nem tudom... Megtévedtem. .. Többet nem fog előfordulni... Valahonnan hátulról fölsivit egy hang. — És 1954-ben? Jól emlékszünk, hogy mit ígért! Mert akkor is lopott apróbb tárgyakat. ígérgette is, amikor lelepleztük, hogy soha többé. Fodkozott, hogy példaképe lesz műszaknak... Fölbolydul a terem. — Az a nézetem, hogy aki társait meglopja, annak nincs köztünk helye... — Szociális körülményei sem indokolják, hogy elvegye a másét, olyanét, aki jobban rá van szorulva, mint ő. Hallottuk, hogy a sógornőjétől is ellopott hatvan forintot. — Azonnal bocsássák el! Egy férfi kér szót. — Rózsánénak nagyon súlyos bűne van, csúnyán viselkedett. De meg kell egy kicsit állni, mielőtt ítéletet hoznánk. Az asszony terhes, Hátha nevelő hatású lesz, hogy itt, az összes dolgozó előtt kell most ülnie. Bizonyosan szégyenkezik. .. Nem engedik befejezni a mondatot. — Tolvajjal nem dolgozunk! ... — Akkor mindenki nyugodtan mondhatná, hogy terhes vagyok, lophatok. — Elnézte, eltűrte, hogy mást gyanúsítgassanak... Volt szíve. .. — Nem való közénk Rózsáné, nem óhajtunk vele to- váb dolgozni... A szabadjára engedett indulatok vészes vihart kavarnak. Fenyegető a hangulat. Azt súgja mellettem egy asszonyka, hogy Rózsánál majdnem megverték a többiek, amikor kiderült, hogy ő volt a tettes, és nem lenne tanácsos neki visszamenni régi helyére. — És a bambisüvegeket is ő vitte el! Mindennap egyet. Az a szegény büfés meg szinte fizetés nélkül ment haza, mert neki kellett megtéríteni a icárt — mondja valaki az újabb vádat, és ismét hangzavar keletkezik. Nézem az asszonyt. Szája szögletében mosoly bujkál. Mi ez? Gúnyos mosoly? Nem értem. Talán arra gondol, hogy mivel terhes, ezért nem küldik el? Hiszen a legtöbb felszólaló az azonnali elbocsátást követelte. Bízik az emberekben? ök már nem bíznak benne. Egyszer megadták neki a lehetőséget, hogy elvesztett becsületét viss^as-ererze. Ismét vesztett. SÍ kell küldeni. De állapotos... Vajon figye-$ lembe veszik-e a társadalmif bíróság tagjai? f Rengeteg gondolat jár a fejemben. Sajnálom is az asz- szonyt, de meg is vetem. Es az a mosoly... A társadalmi bíróság víssza-\ vonul tanácskozásra. Megerö-q södik a zaj a teremben. Aztán * újra csönd lesz. i — Kihirdetem a társadalmi, bíróság döntését. Figyelembe véve az összes körülményeket, a bíróság Rózsa Dezsöné azonnali elbocsátását javasolja a vállalat igazgatójának. A társadalmi bíróság azért látja ezt szükségesnek... A hallgatóság figyel. Az el-* nők az indokolást ismerteti.* Rózsáné feláll, elindul kifelé. * A szakszervezeti bizottság * egyik munkatársa utána megy,* kikíséri. J ppen befejeződik a * J* tárgya'ás, amikor a) ^ szakszervezeti munkatárs visszaér. — Mit mondott? Sírt? — fogják közre az asszonyok. — Nem sírt. Azt mondte: örül, hogy megszabadul ettől ■ a lepra helytől. Talál ő jobbat 1 magának. f Égy férfi megcsóválja a fejét. — Az ördögbe... Hát tényleg * ennyire romlott?... f Polesz György « Á Somogyi Néplap tegnapi számában megjelent Látogatás két élelmiszeripari üzemünkben című fényképes riport képeinek egyikén meglepetéssel láttuk a Kaposvári Ruhaüzem egyik munkatermét. Szeretettel köszöntjük ezúton városunknak ezt az új élelmiszeripari üzemét. Kívánjuk, hogy továbbra is sok ^ennivalóan édes-« gyermekruhácskát gyártsanak. . • (Egy olvasó) Drága ismerős Amikor felszálltam a vonatra, az első szempillantásra megismertem, s ő is rájött, hogy találkoztunk már valahol. Beszélgettünk egyéni és közügyekről, egyszer azonban földerült ismerősöm ábrázata. Akkor történt ez, amikor jött a kalauz, és én elővettem pénztárcámból a jegyet — Micsoda szerencse, hogy találkoztunk. Ha jól emlékszem, öntől kértem kölcsön egyszer ötven forintot, mert elvesztettem a jegyemet. Helyeslőén bólintottam. Csakugyan, akkor fizetnie kellett gondatlansága miatt, és nem volt pénze. Azóta se láttuk egymást... — Ne haragudjon, de ismét megkérném egy szívességre. A gyerekeknek vennék valami édességet, ha kisegítene egy húszassal... Ránéztem, ő a pénztár— cámba nézett. Nem mondhattam, hogy nem tudok adni, mert nincs. Ezért csak sóhajtottam egyet, valahogy így: — Ó, drága isiperős... — és odaadtam a kért ösz- szeget. Ismerősöm lelkiismeretét pedig beterheltem 70 forint beláthatatlan időre terjedő üzemviteli hitellel... A mPfrfrpfnlt mókamester A faluban Feri bácsit móka- mesternek titulálják. Ért hozzá, hogy jókedvre derítse tréfáival, humoros történeteivel a legszomorkodóbb társaságot is. A szövetkezetben kocsisnak osztották be. Állítólag azért« hogy vidám mesécskéivel gyorsabb munkára serkentse társait mondván: ^Iparkodjatok utánam, van egy új számom, a mezön majd elmondom.« örül a mókamester szereplésének a hallgatóság is, és örül ő is — legalább van, ahol kibeszélheti magát, otthon úgyis nagyokat hallgat. Történt a minap, hogy vendég érkezett a tsz-be. A rendezőknek arra is volt gondjuk, hogy móka.mesterüket annak asztalához ültessék. Folyt belőle a szó szakadatlanul, belé meg az itóka. Enni akkor kért, amikor a vendég eltávozott. Megtréfálták a körülmények. Hogy miért? «•Mert tyúkhúst adtatok, s nem foghattam meg kézzel úgy, mint otthon. A villa meg a kés nem áll a kezemre. így hát csak három karéj puha kenyeret ettem. Mondom, hozzátok vissza a tálat, nehogy éhen maradjak.«