Somogyi Néplap, 1962. január (19. évfolyam, 1-25. szám)

1962-01-09 / 6. szám

Redd, 1962. január 9. 5 SOMOGYI TCfiPLA* Biztató kezdet? Reméljük, igen Bár nem is annyira a kezdetről, mint inkább a várva várt folytatásról van szó. De ne vágjunk a dolgok elé, nézzük meg, hogy mi történt Tátompusztám a két pedagóguslakással. Mivel messziről került ide a Felsőfokú Mezőgazda sági Technikum igazgatóhelyettese és gyakorlatvezető tanára, úgy döntöttek, hogy helyben biztosítanak nekik lakást. Az egy­kori kastélyban ez némi átalakítási munkálatokat kívánt, s azok elvégzését a Tatarozó Vállalat október 20-ra ígérte. Az iskola két vezetője azonban még a mai rapie sem foglalhat­ta el a a lakást. A kőművesek még elvégeztek elég dinen aztán rövid szünet következeit, majd beszerelték a villanyt. Utána ismét leállt a munka. A vízvezeték-szerelők Kará­csonyra fejezték be munkájukat. Amikor azonban elvonul­tak, elfelejtették lezárni a főcsapokat, s mivel ajtó, ablak nyitva volt az ünnepek alatt, a víz az egyik lakásban szét- repesztetle a csöveket. S ezzel kezdődött a vita- köteles-e a Tatarozó Vállalat helyrehozni a hibát avagy sem, s hogy — immár január lévén — mikor érkeznek meg az asztalosok, hogy az utolsó simításokat elvégezzék? Január 5-én délelőtt még reményte­lennek látszott az ügy. Délután azonban telefonon közölték, hogy kimennek a szakemberek. Biztató kezdetnek vagy biztató folytatásnak nevezzük ezt? Nem tudjuk. De mielőtt kifejeznénk reményeinket, hadd említsük meg azt is. hogy sajnos, a cserépkálvhák át­rakásara az Agyagipari Hisz eddig még semmi hajlandósá­got nem mutatott. Pedig se szeri, se száma a kéréseknek. A két tanár a családtól igen távol, meglehetősen mosto­ha körülmémvek között végzi felelősségteljes munkáját. De türelmesek. Remélik, hogy a tatarozók és az agyagiparosok méltányolják ezt a türelmet, s a napokban megígért munkát most már nagyon gyorsan befejezik. V. M. dl tudornám/ és a technika oiláqáháL Lapályát építenek a kaposvári fiata’ak A kaposvári MHS-szervezet fiataljai már a múlt év feb­ruárjában elhatározták, hogy gyakorló lőteret építenek ma­guknak. A Zalka Máté utca egyik telkén a TRANSZVILL, a Finommechanikai Vállalat és az Építőipari Vállalat 150 fia­talja: KISZ-esek, MHS-tagok még akkor hozzáfogtak a mun­kához. Eltakarították a tégla- halmazokat, alapot készítettek, tetővel fedték! be a leállásokat, elvégezték a betonozási mun­kákat. Az 50x25 méteres pá­í j dhselliidrWikps mozdony készül a Ganz-MÁVAG-ban 1 2 A Ganz-MÁVAG Gans:—Jendrassik tomatikus műszerei »Mozdony-, Vagon- és rendszerű Diesel- átveszik a szolgála- » Gépgyárban új, 610 motor. Ennek hűtő- tot, intézik a fűtő I lóerő teljezítmCnyü vizét csak a vezető- munkáját. A fűtő­♦ dieselhidraulikus fülke fűtésére lehet berendezés ráadásul ♦ mozdony készül a felhasználni. A sze- oly kis helyet foglal ? Magyar Államvas- mélyvonati kocsik el, hogy a mozdony X utak részére. A moz- azonban gőzfűté- hosszát lényegesen I donyt normál nyom- sűek, más fűtési nem növeli, s a ♦ távolságú mellékvo- rendszert tehát nem mozdony súlya meg- X nalak szemelyvonati lehet alkalmazni, felel a Diesel-moz- t forgalmának jobb, mert különben a donyok előírásos sú- ; gyorsabb bonyolító- kocsiparkot át kel- lyának. A fűtőrend­♦ sara tervezték. A lene építeni a moz- szer üzemanyagát > prototípus már el- donyokhoz. Ezért a ; készült. Az új moz- mozdonyban a veze- \dony érdekessége, tőfülke mögött egy »hogy mivel a vasút kis kazánteret ké- le Diesel-mozdonyt peztek ki, amelybe l személyvonati for- kis méretű kazánt l galomra kérte, kor- építettek be. A ka­♦ szerű vona,fűtési zán 450 kg gőzt tér- hetö a vonóképessé­X berendezés elhelye- mel óránként, gáz- ge. Ez azt jelenti, j zését is meg kellett olajtüzelésű, s üze- hogy 15—20 kocsis | oldani, de úgy, hogy me teljesen automa- szerelvények akaszt­mellékvonalak tizált. E megoldás- hatók hozzá, e sze­relvényt pedig 60 kilométeres sebes­séggel tudja továb­bítani. Az új moz­, , , X trmnnt Ar úí moz- összeállításakor be- dony tehát valóban tetőtereim a két oltozo es a X tonnát. Az uj moz ^ ^ Jmbb ég kényel_ fegyverraktár céljára. . dony hajtóműve 12 viszonyoknak meg, mesebb közlekedést A 12 állásos lopalya d^cem-1 hengeres, négyüte- felelö fútési éTtéket, biztosít majd a bér 10-én készült el. A iá a ; mß vízhűtéses s ezután a kazán au- mellékvonalakon. lók 1500 orat dolgoztak, mint-? egy 40 ezer forint értékű tár-í ~ sadalmi munkát végeztek. Már ? csak kisebb teendők vannak j hátra. Márciusban az új pá-| lyán gyakorolhatnak.----------------------- \ . . . . ,i , J c mellékvonalak, tizalt. L megoldás- \ építésének megfele- nál tehát fűtőre vettek korul. Az MHíj m gy $ jgen 0 mozdony nincs szükség, maga elnöksége 25 ezer formte «tengelynyomása ne a vezető a személy­t ao ^ltkez^ : haladja meg a 12 vonati szerelvény hez. Épületet emeltek az ok- ­együtt tárolják a motor üzemanyagá­val. Az új mozdony­nak figyelemre mél­tó a vonóereje is; indításkor mintegy 11 500 kg-ra növel­Fagyveszély ellen szivacsos műanyag burok Művészeti továbbképzés az SZMT-székkázban A Somogy megyei Népmű­velési Tanácsadószolgálat rendszeres továbbképzési na­pokat tart a járási művészeti szaktanácsadóknak és a na­gyobb művészeti csoportok ve­zetőinek. Vasárnap délelőtt Együd Ár­pád vezetésével a járási népi tánc továbbképzés vezetői vet­tek részt harmadik foglalkozá­sukon. A továbbképzés anyaga zenei alapismeretekből, nép­rajzi ismeretekből, táncírás és -olvasástól és gyakorlati be­mutatókból áll. A részvevők somogyi, baranyai, szatmári táncokat tanulnak. A vasár­napi foglalkozáson a baranyai táncszvittól egy férfi- és egy páros tánc szerepelt a prog­ramban. Majd filmen az Álla­mi Népi Együttes előadásában a Háromugrós, a Huszárfcánc és a Cigányfantázia című kompo­zíciókat tekintették meg. X Ezalatt a bábcsoport tovább- ? képzés járási vezetőinek Gáts ? Tibor, a megyei bábcsoport j szakelőadója a vásári bábjáték? hagyományairól, a hazai bát>- ? játék történetéről és az új eu­rópai bábjáték-irányzatokról tartott előadást. A részvevők megtekintették a Latinka Mű­velődési Ház új paravánját és a szakkör bábkészletét. A szakcsoportvezetők jelen­leg ideiglenes engedéllyel mű­ködnek. Állandó engedélyt j csak a március végén sorra | kerülő vizsgájuk után kapnak.» A vizsga anyaga gyakorlati,? technikai, dramaturgiai, rén-: dezési és egyéb kérdéseket; tartalmaz. Egy amerikai vegyigyár fehér, tejszerű folyadékot hozott forga­lomba, amely habos permet alak­jában távozik a palackból, ha an­nak: gombját megnyomják. Ez a habos permet rövid időn belül megszilárdul, és szivacsra emlé­keztető szerkezetű, színtelen bevo­nat keletkezik. Ez a bevonat jól tapad a növényeken, s különösen alkalmas a szabadban telelő örök­zöld növények megvédésére fagy, szél és hó eLlen. A színtelen »burkolat* nem aka­dályozza a levelek természetes lé­legzését, de csökkenti a természe­tes párolgás ütemét, s így óvja a növényt a kiszáradástól. A szivacsos műanyag-burkolat­nak az is az előnye, hogy nem ég, így a vele bepermetezett fenyőfa »tűzbiztossá* válik, a tűlevelek nem hullanak le, ezért ideális ka- ráosonyfa-konzerváló anyag. ,Kézi traktor“ a raelegágyí kertészeiben APRÓHIRDETÉSEK Apróhirdetések ára: hétköznap szavanként I,— Ft, vasár- és ünnepnap 2.- Ft. Az első szó két szónak számít. Legkisebb hirdetés 10 - Ft. Hirdetéseket felvesz a Somogyi Néplap Lap­kiadó Vállalat, Kaposvár, Latlnka S. u. 2. sz. Telefon 15-16. A hirdető felek postán Is feladhatják és telefonon Is be­mondhatják hirdetéseiket. !!!!!! ADÁS-VÉTEL Iliül Kaposvár, Irányi Dániel u. 21. sz. alatt házrész eladó, részben be­költözhető. Érdeklődni ugyanott, Csajáginénál. (125) Családi ház 3 szoba-konyhával, mellékhelyiségekkel eladó. Két szoba, konyha mellékhelyiségekkel azonnal elfoglalható. Érdeklődni: Streith Miklós utca 3., Szabó. _ ____ (446) R övid, kereszthúros, páncéltőkés Bösendorfer zongora ' eladó. Ka­posvár, Tanácsház u. 3. (volt Le- nin u.), Keszthelyi. (447) Eladó 2 szobából, mellékhelyisé­gekből álló családi ház. Kaposvár, Dankó P, u. 46.________________(448) V illatelek zamárdi strandhoz kö­zel eladó. Nagy, Siófok, Ady u. 4. __________________________________(419) E ladó családi ház 600 n-öl te­lekkel. melléképületekkel, beköl­tözhető. Kaposgyarmat-Hajmás, Kossuth L. U. 54. SZ.___________(432) E ladó 2x1 szoba-konyhás kertes, családi ház beköltözhetőséggel. Kaposvár. Mező u. 57. • (396) Jókarban levő Pannónia eladó. Élő György, Nikla. (2651) CSERE ■SWR ülik Veszprémi egyszobás, komfortos lakásomat elcserélném Balaton déli partján levőért megegyezéssel. Nagy. Siófok. Ady u. 5. (418) Kétszobás, központi fekvésű la­kásomat elcserélném három^zobás- m megegyezéssel. TeL 19-08. (440) állás A Nagyatádi Gépállomás gumi- vulkanizáló szakembert, Hofherr és Diesel-motorszerelőket fölvesz. Órabér megegyezés szerint. Je­lentkezés a gépállomáson. (4082) A Szovjetunióban a következő években központi kér­dés a városok jobb ellátása főzelékfajtákkal. A melegágy! termesztés fokozására villamos üzemű, kézzel vezethető ka­pálógépeket gyártanak. A kapálógép saját erejéből halad előre; az előrehaladás sebességét, a kapálás mélységét sza­bályozni lehet. A készüléket a kezelőnek csak irányítania kell, erre szolgál a vezetőn'idon elhelyezett egyszerű szabá­lyozó kar. A melegágy! növénygondozás különben nehéz munkáját ezekkel az egyszerűén kezelhető gépekkel kevés fi­zikai munkával lehet elvégezni. Gyapotbeton Lakatosmester két ipari tanuló-1 val, hegesztő-, drótfonó fölszere-1 léssel, oldalkccsis motorkerékpár-1 ral, esetleg fölszerelt műhellyel el-? Az Üzbegisztánban működő helyezkedne február 1-tőL Vince?Furánvegyületeket Kutató In- György. Nemesdéd. (448)?teze* kikísérletezte a gyapot­bői való betongyártást. Ebben Élelmiszerszakos boltvezető ál-| q, betonban a cement szerepét lást változtatna. Családtag alkal-1 gyapotmag héja veszi át, mazása esetén vidékre is. Cím| amelyet különleges vegyi el— 439. számon a Magyar Hirdetőben.1 járással kezelnek. Az így ké­_________________________^9)| szített beton nyomószilárdsága K aposvárt vas- és Fémipari v.f háromszorosára, húzószilárdsá- nagy gyakorlattal rendelkező kon-? ötszörösére. hajUtószilárd- tirozó könyvelőt keres lehetőleg? het-nyolcszorosara no. Ez mérlegképes vizsgával. Jelentkezes::“ szerves—ásványi beton el- Kaposvár, November 4. u. 22. (Me-\lenal} a tuznck> a víznek, ^ a zö utca), Igazgatónak (441) | savaknak, ezenkívül kitűnő • hő- és elektromos szigetelő. I Könnyű, porózus töltőanyaggal ♦ no­Kaposvári yas- és Fémipari V. ? „... gépészmérnököket műszaki irányító? körbe fölvesz. Jelentkezés: Kapo.s-1 vegyítve az Új betonfajta úszik vár, November 4. u. 22., igazgató-?o vnzen. Még egy figyelemre nál- <442>| méltó tulajdonsággal rendelke­iXzik: a gyapotbeton erősen ta­V li G V F S ■ ipád a fémhez, és így igen szi­f. . 7 á ^ J . A m n m X. — Irt Disznóperzseló kölcsönözöd«.?^ vasbeton gyártásához is Kaposvár, Kossuth I». u. 4. (ház-J va felügyelő). iUDlalkalma*. Radioaktív kobalt a vegyipar szolgálatában Japánban új eljárást dolgoz­tak ki a (benzol oxidálósára. A 200—300 fok hőmérsékleten tartott benzol és víz keverékét oxigéngáz és egy katalizátor (a vegyi folyamat kívánatos irányba terelését elősegítő anyag) jelenlétében radioaktív kobalttól származó gammasu- garakkal »-kezelik-“. Eddig ugyanis az volt a nehézség, hogy a benzol fenollá oxidálá- sa lényegesen gyorsabban ment végbe, mint a keletkező fenol továbboxidálása. Az új mód­szer ezt az akadályt elhárítot­ta. Az új eljárás hasznosításá­ra Japánon kívül a Szovjet­unióban és az Egyesült Ára­mokban is épül már üzem. Géppel mérik az autóvezető reflexeit Az egyre növekvő gépkocsi- forgalom mind több terhet ró a gépkocsivezetőre, tehát köz­érdek, hogy aki a volán mellé ül, biztos legyen, a dolgában. Svájcban különleges vizs­gáló készüléket használnak a leendő gépkocsivezetők ref­lexeinek »elbírálására-«. A vizsgált személyt a vezetőülés­hez hasonló próbapadba ülte­tik, s úgy kell tevékenyked­nie, mint a valódi, az utcán haladó autóban. »Kellemetlen meglepetéseket«, beugró gya­logost, szabálytalanul behajtó járművet, úthálózatot vetíte­nek eléje, s mérik az időt, mi­lyen gyorsan észleli a vizsgá­zó autóvezető ,a fölmerülő aka­dályokat, a megoldandó kér­déseket Természetesen az‘ is mérik, hogy az észrevételtől mennyi idő telik el a cselek­vésig, és a helyes megoldást választotta-e? Fersze a balesetmentes köz­lekedés nemcsak az autóvezető magatartásától függ, hanem abban nagy része van a sza­bályosan közlekedő gyalogos­nak is. Azzal, hogy szigorúan vizsgáztatják azokat, akik a volán mellé kerülnek, még nem oldották meg az utak biz­tonságát Ehhez az is szüksé­ges, hogy megfelelő propagan­dával — városban és vidéken egyaránt — a gyalogosokat is megtanítsák a helyes közleke­dés alapvető szabályaira. Óriási földgépek Szverdlovsziki mérnökök új ípusú óriás exkavátort szer­kesztettek. Feladata az, hogy a talaj felső rétegét, eltávolít- , s így a nem túl mélyen fekvő szénrétegeket felszíni műveléssel termelhessék ki. De sikeresen alkalmazható erő­művek és nagy lakóépület-cso­portok alapozásához is. Íme néhány jellemző adat erről az óriásgépről: Vödre egyszerre annyi földet markol fel, hogy az két nagy teher­autót tölt meg. A fölemelt föl­det a gép 300 méter távolság­ban is képes lerakni. A vödör megtöltése, a kívánt helyre való elmozdítása és kiürítése mindössze 18 másodpercig tart. Maga a gépóriás 5000 tonna sú­lyú, ennek ellenére bármely talajon képes mozogni, mert széles, síszerű talpai vannak, súlya úgy eloszlik, hogy a talajra nehezedő nyomás nem nagyobb, mint ha egy ember állna ott. Egy amerikai gyár egy szén- bányászati óriás exkavátor szerkesztésén dolgozik. A ter­vezők azt állítják, hogy ez a gép nemcsak a világ legna­gyobb ilyenfajta gépe lesz (kétszer akkora, mint az Egye­sült Államokban jelenleg mű­ködő legnagyobb hasonló gép), hanem a legsúlyosabb minden gép közül, amelyet valaha is mozgásra terveztek. Magassá­ga 63 méter lesz, vödrének be­fogadóképessége 88 köbméter, ami 170 ezer kiló szénnek fe­lel meg. A vödör által egyszer­re felmarkolt szén tíz teher­autót tölt meg. A gépóriás sú­lya 6300 tonna lesz, 52 da- tab motorjának teljesítménye összesen 12 ezer lóerő. Az ezek működtetéséhez szükséges elektromos áram annyi, amennyit egy 12 ezer lakosú város fogyaszt. Értesítjük fuvaroztató feleinket, és utazóközönségünket, hogy vállalatunk 23. száma megváltozott. Üj elnevezésünk 13. sz. Autóközlekedési Vállalat, Kaposvár iaasDr— (4076) Székhelye t Kaposvár, Berzse nyi u. 1 3.

Next

/
Thumbnails
Contents