Somogyi Néplap, 1962. január (19. évfolyam, 1-25. szám)
1962-01-27 / 22. szám
SOMOGYI NÉPLAP 8 Szombat, 1962. január 21 Mindent az államtól? Csákányi levelek nyomában Amikor a múlt év végén a megyei tanács végrehajtó bizottsága az üzemek munkavédelmi helyzetét vizsgálta, megállapította: a munkából kiesett napok száma az előző évekhez viszonyítva csökkent ugyan, a baleseteké azonban emelkedett. Tehát mindent él kell követnünk azért, hogy minél kevesebb baleset történjék. Üzemeink munkáslétszámá- mak emelkedéséve] nem tartott lépést a szociális és egészségügyi, valamint a munkavédelmi berendezésék fejlesztése. Nincs még mindenütt megfelelő fürdő, öltöző, étkezde. Néhol a rossz padlózat, másutt a szűk, zsúfolt műhely nehezíti a balesetmentes munkát. Mind a baleseti veszélyt előidéző, mind pedig az egészségre ártalmas körülményeket kell megszüntetni. Ehhez persze pénz kell. Üzemeink vezetői nemrégiben eljuttatták ezzel kapcsolatos kívánságaikat a megyei tanács munkaügyi osztályához. Ezekből azt látni, hogy a legtöbb helyen úgy gondolják: csak kérni kell, s megoldódik minden! A Kefeanyagkíkészítő Vállalat három és fél millió forintot kért szennyvízelvezető, fürdő és öltöző építésére. Szociális, egészségügyi célokra 1,8 millió forintot, a munkakörülmények javítására pedig 700 ezer forintot szeretnének fordítani. A Csurgói Faipari Vállalatnak 3 millió forintra lenne szüksége ahhoz, hogy pótolja a hiányzó szociális, egészségügyi, illetve munkavédelmi berendezéseket, műhelyeket. A Tanácsi Bánya- és Építőanyag- ipari Egyesülés kívánsága két és fél millió forint, öltözőt, étkezdét és hét kétszobás munkáslakást építenének ebből a pénzIbőL Nem soroljuk fél végig az államnak benyújtott kívánságlistát. Vállalataink nem voltak szemérmesek. De arról, hogy ők. mit tesznek saját ere- juVhől, hogy a fontos, de viszonylag kisebb összegbe kerülő feladatokat társadalmi taton megoldják, arról kevesen beszélnek. — Elegendő munkált ad a terv teljesítése különben is ezeknek a problémáknak megoldása elsősorban az állam feladata — hangoztatja nem egy vezető. Tehát mindent az állam adjon! Ez a legegyszerűbb és leggyorsabb megoldás, ugyebár. Igazgatóink, amikor kívánságlistáikat összeállították, úgy látszik, nem gondoltak arra, hogy az állam sem tudja egyszerre a szükséges pénzt előteremteni. Nem gondoltak arra, hogy üzemeink dolgozói is sokat tehetnének a feladatok megvalósításáért. Pedig tehetnének, s több helyen tesznek is. Példának említjük a Kaposvári Faipari Vállalat dolgozóit, akik öltözőszekrényeket készítenek, parkosítanak, virágokat, fákat ültetnek. Társadalmi munkájuk értéke csaknem 30 ezer forint. A Marcali Sütőüzem dolgozói 100 ezer forintnyi társadalmi munkát vállaltak. Kemencét szednek szét, segítenek az öltöző, a fürdő építésében. A Finommechanikai Vállalat munkásai utat építettek társadalmi munkával mintegy 40 ezer forint értékben. — Fillérek ezek a milliós beruházásokhoz képest — mondhatná bárki. Ez igaz. De ha mindenütt ilyen »fillérekkel-« segítenének, csupán megyénkben százezreket lehetne megtakarítani. A Barcsi Sütőüzem 150 ezer forintot kért utak építésére. Nem segíthetnének a vállalat dolgozói is? A Tanácsi Bánya- és Építőanyagipari Egyesülésnél is nyílna mód társadalmi munkára az új lakások építésekor. A megyei tanács munkaügyi osztálya, a szakszervezet és a többi szakosztály megvizsgálja majd az igények jogosságát Nézzék meg a vállalatok is, hogy saját erejükből, illetve társadalmi összefogással miben segíthetnének. Szalai László Egyik cikkünkben megbíráltuk Csákány község illetékeseit, amiért könyvtáruknak nem adtak helyet a klubszobában. Egy panaszos levél pedig a rexasztalnak a művelődési otthonból való »száműzését« kárhoztatja. Az ezzel kapcsolatos hozzászólások nyomán indultunk el az ügy kivizsgálására. Ami nagyon lényeges... Érik az embert meglepetések. Nos, nem azért, mert könyvtárukat mégis a klubban helyezték el; erről már értesültünk Marton Ferenc népművelési ügyvezető leveléből. Ebben Marton elvtárs meglehetősen siránkozó hangon tárja fel a művelődési otthon problémáit: kicsi a klubhelyiség; ha jó tv-előadás van, nem fémek be a nézők; ott a rádió is; sok helyet foglal el a könyvszekrény — külön szoba kellene ennek is —; öltöző sincs külön stb. Megyénkben még kevés az olyan község, ahol előadóterem és külön klubhelyiség is van, méghozzá együtt, a művelődési otthonban. Csákány is e kevesek közé tartozik. Marton elvtárs elmondta, hogy a klubot a színjátszó csoport tavalyi előadásainak bevételéből és a község hozzájárulásából tették otthonossá. A 25 négyzetméteres szobában új asztalok, székek, térítők vannak és szép függöny; s íme, elfér a könyvtárszeHrény is. Szerinte előnyösebb lenne, ha a klub melletti kis szobácskábán bonyolítanák le a kölcsönzést Pedig sokkal jobb úgy, ha az olvasók a nyitott szekrénynél kedvükre válogathatnak a könyvekből. A televízió, a rádió, a könyvszekrény, az asztalok elsőrendű föltételei és remek, de kihasználatlan lehetőségei a klubélet kibontakoztatásának, így együtt azonban zsúfolttá teszik a klubot. A tv iránti nagy érdeklődés miatt a készüléket okvetlenül a nagyteremben kell elhelyezni. A tsz még szeptemberben megígérte, hogy szekrényt készít a televíziónak. Mikor váltja valóra? A jövő titka... Pedig ha a szekrény elkészülne, a televízió kikerülhetne a nagyterembe. Megoldhatók ezek a problémák. De csak egy módon: a tanács, a tsz és a község kulturális vezetőinek összefogásával. Ami nagyon lényeges... ...és ami kevésbé Helyszűke miatt a rexasztal átkerült a KISZ-helyiségbe. Azonban kevesen használják, mivel ide csak most kötik be az áramot. Jó, helyes, ha van egy ilyen társasjáték. De nem értjük, mennyiben létfeltétele ez a község művelődési életének, ahogy a panaszos levél írója, Kain elvtárs véli, amikor pálcát tör a rex »száműzői« fölött. Ez tizednamgű kérdés a klub kihasználatlan lehetőségeihez képest. Lényegtelen apróságok helyett a rendszeres klubélet megteremtésén kellene fáradozniuk az arra hivatottaknak. W. E. „Ez bányászkoszt?" Gyakran hangzik el ez a kételkedő kérdés déltájban néhány kaposvári vállalat dolgozóinak körében. Elsősorban ott, ahol nincs saját üzemi konyha, s az ebédet a Mecsekvi- déki Üzemélelmezési Vállalattól kapják. Pedig korábban olyan vélemények voltak, hogy itt főznek a legjobban. A napokban a TRANSZVILL-nál tanúi voltunk az ebéd kiosztásának. — Levesből csak keveset kérek — mondta szinte valamennyi étkező. Ugyanis az előző héten tűrhetetlenül rossz volt a levesek minősége. Előfordult, hogy a rántott levest ugyanúgy, ahogy a konyháról elhozták, ki kellett önteni. Nem csoda, ha sokan ott hagyták az üzemi étkezdét. 1961 januárjában még 180—200-an ebédeltek itt, jelenleg pedig csak 130—140-en, noha a dolgozók száma emelkedett. Pedig nem is keveset fizetnek egy-egy ebédért a TRANSZVILL dolgozói: a vállalati hozzájárulással együtt 7,10 forintot adnak. Ezért a pénzért választékos, jó minőségű ebédet lehetne és kellene adni. Tudjuk: télen nehéz dolga van a konyha vezetőjének. Kevés a zöldfőzelék, s gyakrabban kell száraz főzeléket: babot, lencsét, borsót stb. főzniük. Ha azonban jobban ügyelőének az ételek minőségére, némileg feledtetni tudnák a változatosság hiányát. A Mecsekvidéki Üzemélelmezési Vállalat vezetői bizonyára gyakran ellenőrzik konyháikat. Ne elégedjenek meg ennyivel! Látogassanak elnéhánv üzembe is (TRANSZVILL, Közúti Üzemi Vállalat stb.), s hallgassák meg dolgozók véleményét konyháik főz* Bizonyára sok megszivlelnivalót hallanak majd. Sz. L. TÁR KA fúrok Szent j ánoskeny ér Egy Olaszországból visszatért turista mesélte el a következő történetet: — Szentjánoskenyér __ — c sillant fel a szemem az egyik olasz utcán sétálva, I amikor megláttam egy árus standján a csemegét. Vettem is belőle, aztán nagy élvezettel elkezdtem rágcsálni. Az emberek egy kicsit furcsán néztek rám, de hát üsse kő, a turistákat sokan megcsodá Iják. Visszatérve szálláshelyünkre újságoltam társaimnak, hogy mit kaptam, s ők föl- tvillanyozódva ezen, nyomban el akartak rohanni vásárolni./ Aztán Valakinek mégis eszébe jutott: még azt sem tudják, hogyan kell kérni. Nosza, elővettük gyorsan a szótárt. Szent... szent..) igen, megvan, cmk nem elég világosan. Talán az olasz értelmező szótár segít. S valóban. Ott állt a szöveg. A fiúk azonban nem indultak el. Mégpedig azért nem, mert a szentjánoskenyér megnevezése mellett a következőt olvashatták: »Takarmányféleség, hazánkban a szamaraikat etetik pete...« Olcsóbb a műjég, mint a Balaton jege A Balatonmiagybereki Állami Gazdaság évről évre a Balaton jegével töltette föl jégvermeit. A gazdaság jégvágói az idén is kint dolgoznak a befagyott tavon, munkájuk azonban .jóval kevesebb, mint az elmúlt években. A kalkulátorok ugyanis kiszámították, hogy csak a tó közvetlen közelében levő üzemrészekben érdemes feltölteni a jégvermet, ugyanis 10—15 kilométeres szállítás esetén már sokkal olcsóbb a műjég. A gazdaság vágóhídján, kertészetében topábbra is a Belátom jegiót használják a termékek tartósítására, a pálmajori tehenészetben, a Fekete-majori hizlaldában azonban a nyáron már rendszeres vendég lesz a »jeges«. Elutazhat-e keresztlányához a délutáni vonattal az útkaparó? Bármilyen furcsán hangzik is, ez a probléma foglalkoztatja mostanában a MÁV menetrendosztályának vezetőit. A különleges ügy hátterében az a furcsaság húzódik meg, hogy Debrecen és Füzesabony között van egy vasúti megálló, ahol mindig egy és ugyanaz az ember száll fel vagy le, ő is csak három-négyhetenként. A MÁV egyik bizottsága kiszállt a helyszínre, Telekföldre, hogy megtudakolja: van-e valami különös oka annak, hogy az említett egy személyen kívül a helységből senki más nem veszi igénybe a vasutat. A titok nyitjára megérkezésükkor azonnal rájöttek: a megállóhely környékén mindössze egyetlen házat találtak, s még a rejtélyes »törzsutast« sem sikerült előkeríteni. Már vissza akartak térni, amikor találkoztak egy útkaparóval. Megkérdezték tőle: véleménye szerint szükséges-e továbbra is fenntartani a telekföldi megállót. — Nagyon jó, hogy reggel és este megáll tanyánk mellett a vonat — hangzott a válasz. — De ha lehet, a délutáni vonatot is állítsák meg Telekföldön, mert rövidesen a keresztlányomhoz utazom Debrecenbe, és éjszaka már nem bírom a \ vonat rázását. A MÁV nyilván talál orvoslást a panaszra . .. Meddig, vagyunk fiatalok? A régi kínai osztályozás szerint az emberi élet szakaszai a következők: Húszéves korig — ifjúság. Harmincéves korig — a házasságkötés kora. Negyvenéves korig — társadalmi tisztségek betöltésének kora. ötvenéves korig — saját hibáink fölismerésének kora. Hatvanéves korig — az élet utolsó alkotó korszaka. Hatvantól hetvenéves korig — az óhajtott időszak. Hetvenéves kortól — az öregség. Másképpen osztotta fel az emberi életet Büthagorasz, az i. e. VI. században élt görög filozófus és matematikus: Húszéves korig — az emberré válás időszaka. Húsztól negyvenéves korig — ifjú ember. Negyventől hatvanéves korig — ereje teljében levő ember. Hatvantól nyolcvanéves korig — aggastyán. Borúlátóbbak a mai angol fiziológusok. Szerintük az öregkor már ötvenéves kortól kezdődik. Valamivel kedvezőbben látják a dolgot a német antropológusok, akik szerint 60 éves korunkban, kezdődik az öregség. Még hízelgőbbek az amerikai orvosok: szerintük 40—65 éves korig középkorúak vagyunk; a 65—74 éves korunkig terjedő időszakot az öregség kezdeti szakaszának nevezik, maga az öregség pedig csupán 75 éves korban kezdődik. MISKA, AZ A VEREKEDŐS eljes nevén sosem emlegették, csak így hívták a faliéban: Miska, az a verekedős. Igaz, az utóbbi években, ahogy elkerülte a negyedik X-et, ugyancsak meg- c söndesedett, lehiggadt, nem, zavarta meg a búcsúi bált, a táncmulatságokat kötekedésé- vel. Szótlan lett, magába zárkózott, kerülte az embereket, a társalgást, és ha bevetődött is néha a kocsmába, csöndben nézte a kártyázókat. Maga nem űzte ezt a játékot, mint hogy egyéb szenvedélyéről sem tudtak verekedőkedvén kívül. Ha csak kö/nyékszerte ismert állatszeretete nem nevezhető annak. Nagyszerűen tejelő te- ffcneinek csodájára jártak, de a bika- meg a sertéshizlalásban is csak kevesen érték utol a faluban. Portájának, istállójának tisztasága akár a patika — szokták mondogatni —, és ezt még haragosainak is el kellett ismerniük. Mert ilyen is akadt jó néhány a környéken. Hisz olyan szerencsétlen természete volt, hogy ha ivott néhány pohár bort ez a nagy darab, vastag ember, csak annyit, amennyitől másnak csupán élénkebben forog a nyelve, vagy éppen csöndes nóta tolakodik az ajkára, Miska, az a verekedős, belekötött az emberekbe, legjobb barátjába éppúgy, mint idegenbe, és már lendült is súlyos ökle. így nem csoda, ha nem állnak vele szóba régi cimborái sem. Pedig már évek óta nincs baja senkivel, nem is itthon dolgozik. Bányában. A tsz-be nem lépett be. Nem veszekedett a szervezőkkel, bort is tett eléjük, hallgatta érveiket, de a végén csak ennyit mondott: — Nincs földem. — Többet nem szólt. Az asszonynak kellett megmagyaráznia, úgy érti, hogy a felesége nevén van a birtok. Ö alá is írt, de Miska, az a verekedős, hajthatatlan maradt. Pedig a tanácselnök is járt nála, mondta, hogy brigádvezetőnek szánták. Hiába. Nélküle alakult meg a tsz, ő pedig, aki eddig a föld felszínét túrta, a belsejét segített bolygatni. Igaz, jól keresett, kétezer forintnál csak az első hónapokban hozott kevesebbet. Asszonya meg a közösben dolgozott becsülettel. így aztán Miska — bár inkább már lassan Mihály bácsi — kéthetenként hazazötyögött a városból vonattal, nézte a kártyázókat a hosszú úton — már nem is hívták, tudták, úgysem ül közéjük —, az átszállásnál megivott egy kis üveg sört, és tovább hallgatott. Gúnyolódni sem mertek zárkózottságán, mert falubeli társai elmondták, hogy hamar eljár1 a keze, hagyják békességben. így inkább köztük volt, mint velük. Kevés szavú ember tehát, a magyarázkodás meg éppenséggel nem kenyere. Felesége így álig lepődött meg — legalábbis nem mutatta —, amikor embere egyik péntek este szó nélkül odadobta munkakönyvét az asztalra még vacsora előtt. Az asszony csak ennyit szólt: — Kivetted? Miska, az a verekedős, csak a szemöldökével intett, és vacsora végéig nem is esett több szó erről. Csak amikor már gondosan kitörölgette a tányért villára bökött kény ér darabkával, vált beszédesebbé: — A múltkar együtt utaztam az elnökkel, azt mondta, még mindig várnak a tehenészetben. Hogy szükség lenne rám. Holnap elmegyek hozzá. gy történt, hogy Miska, az a verekedős kapott tizennyolc gyengén tejelő, igencsak elhanyagolt jószágot. Amikor az állattenyésztő ag- ronómussal bement az istállóba hétfőn hajnalban, inkább mormogott, mint köszönt valami jóreggeltfélét két társának; megpacskolta néhány tehén farát, egy kicsit csóválta a fejét, de szó nélkül munkához látott. Ahogy a villát kézbe vette, próbálgatta, milyen a fogása, hogy simul a tenyérbe, a két gondozó kérdőn nézett össze. Három hónapon át nem is Wolf semmi baj. Mint valami csodáról, úgy beszéltek Miska visszatéréséről, de még inkább jámborságáról, határtalan szorgalmáról, amelyet hajdani kisgazdaságából ide is magával hozott. Bár öregek voltak a rábízott tehenek, rövid idő alatt jelentősen emelkedett munkája nyomán a fejési 'átlag. Részlegében példás volt a rend, az állatok fénylettek a tisztaságtól. Még közgyűlésen is megemlítették a nevét. November végén azonban, úgy estefelé az istálló zárját javítgatta éppen, amikor egy hirtelen kerekedett szél erős huzata rácsapta kezébe fiz ajtó másik szárnyát. Két ujja utolsó pereceit alaposan összezúzta, sok vért is vesztett, de leginkább azon bánkódott, hogy nyakába kötözték vastagon bepólyázott ujjú jobb kezét, és táppénzre utalták. Alig tudott belenyugodni. Erősködött, hogy ilyen csekélység miatt sohasem szokott tétlenkedni, és ha nem kötötték volna fel a karját, bal kezével is el bírná látni a munkáját, a jobbal csak segítené a villát irányítani. Legföljebb a fejés okozna nehézséget. Persze nem vitatkoztak vele, az orvos elkészítette a papírokat, és már kint is volt a rendelőből. Másnap reggel — bár nehezen tett el az éjszaka, fájt, lüktetett a sebe — a szokott időben fölkelt. Elment az istállóba, végignézte az etetést, a fejést — húsz-e gy néhány éves legényt állít/ottak be helyette —, és csak akkor hagyta ott megnyugodva, amikor rendben tudott mindent. így ment ez egy hétig. Akkor az orvos megnézte a sérült ujjakat, csóválta a fejét, és szakrendelésre utalta. Másnap reggel a hajnalival ment be a járási székhelyre. Ott megnézték, ast mondták, egyelőre várni kell, talán elkerülhető az ujjpere- cek eltávolítása, majd jöjjön vissza öt nap múlva. lig múlt tíz óra, már otthon is volt. Gyorsan hazament megnyugtatni az asszonyt, aztán sietett a tsz- irodára. Kérdezi, mennyi tejet adott át helyettese ma reggel. Mondják. Gyors számítás: nyolc literrel kevesebbet, mint tegnap! Szó nélkül kifordul. Megy az istállóba. A tehenek piszkosak, alattuk az alom csak részben van kicserélve. Inkább csak egy kis szalmát szórtak a régi trágyára. Keresi a gondozót. Benyit a takarmányelőkészítőbe. Ott kártyáznak a kecskelábú asztal körül hárman. Dermedten néznek rá. Miska, az a verekedős fejével int a sápadtra ijedt helyettesének. Az tanácstalanul néz körül, társaitól kér segítséget, de azok csak a falat bámulják meg a földet, erre tétován feláll, megindul az ajtó felé, át az istállóba. Miska előtt még egyszer megáll, segélykérőén visszapillant társaira, de hirtelen arra gondol, úgyis fel van kötve a keze, így nincs mitől félnie, ettől némiképp megnyugszik. — Mi ez? — mutat a tehenekre Miska, az a verekedős. — Reggel meg akartam vakarni, de ezt mondta a... — Csönd! Hát ez mi? — és a piszkos, lucskos alomra bök. — Kitrágyáztam én, Miska bácsi, rendesen... — Csönd! Hány litert fejtél ma? — Huszonnyolc litert — És tegnap? Amikor itt voltam? — Ne... nem emlékszem pontosan. — Nem? A kemény ujjak görbülése alatt a szürke cajgkabát együtt gyúródik a barna vászoninggel a fiú mellén. Miska bál keze is elég ahhoz, hogy lábujjhegyre emelje a fiút. — Segítség! — tör fel az üvöltés a legényből. — Mi az? Csak nem félsz egy félkezű embertől? Egy táppénzestől ? A kiáltásra két gondozó siet be. Az ajtóban megtorpannak, és amikor látják, hogy csak, a ruhát fogta össze a gyerek mellén Miska, az a verekedős, lassan indulnak csak feléjük. De az erős tehenész hangja megállitja őket: — Takarodjatok! Inkább dolgozni segítettetek volna neki! Aztán újra az ijedten pislogó fiú felé fordul, aki úgy ló. gott az erős szorításban, mintha fogasra akasztották volna: — Ne félj, nem csaplak agyon. De ha még egyszer így látod el a munkádat, ezzel az egy ép kezemmel is beléd szorítom a szuszt. Most pedig menj almolni és megvakarni a teheneket! Enyhül a marok szorítása. A fiú megkönnyebbülten húzogatja összegyűrt kabátját, aztán fürgén a villáért nyúl. Somogyi Károly
