Somogyi Néplap, 1961. november (18. évfolyam, 258-282. szám)

1961-11-05 / 262. szám

Vasárnap, 1961. november 5.

5

SOMOGYI NÉPLAP

Tari János

/t nagy fatelep a város-—JL szélén a novemberi éjszakában olyan volt, mint valami titokzatos, köziépkori vár. A kerítés mellett magasan felrakott fa törzsek és deszkahalmok sötét bástyaként meredtek a holdfény derengésében megvilágított égre. Az elhagyott szögleteket nyáron át denevérek és baglyok lakták. A déli oldalon a fűrésztelep vasrácsos kapuja volt az ódon vár bejárata. A kapun át nappal dübörgő társzekerek és teherautók, hordták széjjel messze vidékre a fanyar illatú deszikarakományt.

Ez a fatelep volt egy hónap óta Józsi bácsi birodalma. De csak estétől reggelig. Mert Józsi bácsi éjjeliőr volt a fatelepen. Alkonyattájt, ha megérkezett, kinyitotta kulcscsal a kiskaput, és bement a szolgálati bódéba Ott csak egy pokróccal letakart ágy, egy avult asztal és egy zömök kis vaskályha várta. , Hideg estéken tüziet lehetett benne rakni. Józsi bácsi fél óránként körüljárta a fatelepet, amelyben mélységes csend honolt, csak a patkányok vinnyogtak, és néha roppant egy-egy deszka panaszosan ránehezedő testvéreinek súlya alatt.

Józsi bácsi már két éve nyugdíjban volt. A vasútnál szolgált azelőtt. Nem is gondolt rá, hogy újra munkát vállaljon. De korán meghalt testvérének fia, aki a fűrésztelep vezető-gépésze volt, egyik este motorkerékpárján robogott hozzá.

— Kevés-e a nyugdíj, Józsi bátyám?

— Hát bizony nem sok.

— No, én tudnám a módját, hogyan lehetne több.

— Hogyan, te?

— Jöjjön el hozzánk, a fatelepre éjjeliőrnek. Minden másnap van csak szolgálat. Az igazgatónak már beajánlottam. ötszáz forintot megkereshet havonként, fahulladékból meg annyit kaphat, amennyit csak akar.

Józsi bácsi megtanácskozta a dolgot az asszonnyal, és másnap jelentkezett az igazgatónál. Megkötötték a szerződést. És egy hónappal ezelőtt megkezdte a szolgálatot.

Amikor első fizetését fölvette, hálával gondolt az öccsóre. Hát mégiscsak rokon! Mert furcsa ember volt ez a Géza. Az apja halála előtt még gyakran eljárt hozzájuk, szerényen ült náluk a széken, egy-egy üveg ajándékbort is előhúzott néha a zsebéből. Ügyes szakember volt, sokat keresett. De amikor megnősült, egészen megváltozott. Felesége szép asszony volt, valami kocsmárosnak a legkisebbik lánya. A házaspár gyermektelen volt, a szikrázó szemű, telt karú, az esti villanyfénytől kivirágzó kedvű asszony nem szeretett otthon ülni. Magával vitte az urát is vendégségbe, kocsmákba, mulatókba. Barátaik is az éjszakai életből kerültek ki. Gézának szmokingot csináltatott az asszony. Olyan volt benne az ura, mint egy gyászoló pincér.

Az éjszakai élet '•ejtett csatornáin sok pénz folyik keresztül. Ügy látszik. Crézáékis egv ilyen aranyérre bukkantak. Ömlött hozzájuk a pénz. Pezssős vacsorákat ettek, autóra gyűjtöttek, villát építettek a Balaton partián. Reggelenként Géza íá-adt szemhéjjal és álmosan ie1 ení meg munkahelyén. Az üzemi pártszer- vez-tten :e "zöba került éle‘A fordulóknál birkózni kezdett vele a szél, és le akarta hasítani melléről a vastag bekecset, amit szolgálati ruhaként kapott.

úT jfélfelé járhatott az Js idő, amikor fülét ( J deszkacsusszanás re- v / kedt zaja ütötte meg. A hold is kibújt egy percre, és mielőtt egy nagy felhő mint valami sötét tarisznya elnyelte volna a hold arany cipóját, egy emberi fej és váll körvonalait pillantotta meg a magasban, a kerítésen belül.

Az éjjeliőr a deszkapalánkhoz lapult, és meredt szemmel figyelt.

Mi történik itt?

Előtte ötven lépésnyire megmozdult a homálv. és egy ^vastagon öltözött férfialak a vállán deszkával ellépett a kerítés mellől. A deszka szabad vége tompa dobbanással vágódott a földre. Az öregnek remegett a lába izgalmában. Szíve úgy vert, bogv a fülében hallotta ciobol-'sát.

Lopják a deszkát!

A terhet vivő alak a kocsiút felé haladt, ahol a felhangzó lóhorkanásból ítélve egy kocsi várta.

Az öreg hirtelen arra gondolt. hogy lármát r«ap és a tolvaiok elszaladnak. De föl- Ahredt benne a detektív ösztöne. és tudni szerette volna, ki'r azok. akik a deszkát dézsmálják.

Övatosan letért az. íitra. és amikor a deczkás ember t'iinbb r»kománvérí msszament táradhoz. lemászott a kocsi mdb az árokba. Gcízm;áia he1em"- ríitt a ietzes dzte ds - «zárán ■'+ mdrho« iszan 0,1,.* -1 _

náVn-T r\o Ttom törődött vele Várt dideregne.

í z éjjeliőr két napig mardosó lelkifurdaiáLy L sok közt vívódott magában. Érezte, hogy föl kellene jelentenie az öcs- csét. De mit szólna hozzá a rokonság, ha megtudná, hogy Géza tolvaj lett, és éppen ő érte tetten őket? Hátha csak megtévedt, és ha figyelmezteti; jó útra tér. A család becsülete is ezt kívánja. Aludni se bírt, csak forgolódott az ágyában. ' Feleségének sem mert. szólni. Miért is kell Gésának a fa? A telepen jó fizetése van. az asszony is keres, a takarékpénztárban dolgozik. Gyerekük nincs. Azt tudta, hogy villát építenek a Balaton partján. Bizonyára oda kell nekik a deszka.

Géza egyszer dicsekedve mondta neki:

— No, bátyám, a jövő nyáron eljöhet hozzánk a Balatonra nyaralni.

— öreg vagyok én ahhoz.

— De csak jöjjön. Meglátja, milyen szép kis vityillónk lesz!

Hát így könnyű villát építeni. a vállalat deszkájából.

1 'gre egyik nap elha- ( f J tározta, hogy elmegy

V./ az öccséhez, beszélni fog vele. Attól tartott, hogy Géza annyira belemerül a posványba, hogy előbb-utóbb a rendőrség kezére jut. Szabadnapos volt éppen: korán ment a házukhoz, mielőtt hazaérkezett volna. Bekémlelt a fészerbe az ajtó hasadékán át. Ott látta a frissen fűrészelt deszkát felrakva nagy halomban.

Szorongó lélekkel ült a ház küszöbére. Géza kutyájánál! a

SZIRMAY ENDRE:

LENINGRAD

Forradalmi tűz fénye fut fel az égre,

Háromszáz híd. borong lompos, lomha ködben, Hajók kiirt je búg az álmos Finn-öbölben, Nagy Péter bronzlova — mintha most is lépne;

Az érces valóság új útjain csattog.

Népek lába dobog — mint a hegyek lába. Népek szive lobog — mint a nap sugara, Vágyat, vért őröl a történelmi vasfog.

Békét babusgat földünk hófödte ágya,

Pajkosan int a nyírfák duzzadó ága,

Hogy eloszlassa mind a gomolygó ködöt;

Bizalom ring a világ váró szemében,

Az Auróra most is jeladásra készen.

Még álmában is — újra fel-feldübörög.

TENAGY SÁNDOR;

TENYERED, RÁM HAJLÓ TENYERED

Tenyered, rám hajló tenyered; meleg boltozat, békítő jóság, alatta pirulós szerelem, galambcsőr-csípte boldogság-morzsák.

Erzed-e, vihar dúl, villámlik; szétszóródott arcomat szedd össze; szaladok eléd, ha elmentél, hívlak is. bízlak is: hát megjössz-e?

Tenyered, rám hajló tenyered; kútba-zuhanás, jéghideg hőség; megejtő, megtartó, megvédő.

Értelmet talált a felelősség.

mi'Oia.

a fatelepről

tői-,!-, v-gon deszka titokzatosan el űnt. nem lehetett

semmit se rábizonyítani.

.Józsi bóc=i némán töprengett öccse életé", amis a fa- teT-Det kftrüUárta. Ma volt először hideg éiszaka.

fi, tc-/5 s7"l beszorult a rieszhrue"v-h s!Vátorai közé. és i'ipv von*hitt mintha valami bezárt kutvafalka volna. Nehéz ilyenkor a szolgálat!

A kocsi lassan megtelt deszkával. A két férfi visszatért a lovakhoz.

— No, ez sikerült! — suttogta nevetve az egyik.

— Hát persze. Az öreg alszik ilyenkor.

Józsi bácsit szíven ütötte ez a gúnyos, suttogó hang. Hiszen ez Géza, a fűrésztelep gépésze! Még csak nem is valami idegen tolvaj, hanem az ő rokona!

Nem tudta mit csináljon. Kiáltani akart utánuk, de a kocsi elzörgött az éjszakában. Az öreg sebesen utánuk indult. Meg akarta lesni, hova rakják le a lopott deszkát. Nem vették észre, hogy utánuk eredt, mert az útszéli fűvön lépdelt. És újra a szívébe szúrt a fájdalom, amikor az öccse háza udvarán megpillantotta a sötét kocsit. Javában rakták le róla a deszkát a fészerbe.

fejét is elfeledte megsimogatni. hiába simult hozzá.

Öt óra körül megérkezett Géza. Jókedvű volt, könnyedén fütyörészett most is.

— Engem vár, Józsi bátyám? No, kerüljön beljebb, jó kőröshegyi borom van.

De az öreget a bor sem vidította fel. Csak kortyolgatott, hümmögött.

— Te Géza! Tudod-e mi újság?

— Micsoda?

— Kedden éjjel deszkát loptak a fatelepről.

Géza összeráncolta a homlokát, aztán nevetni kezdett.

— Ugyan, öreg! Talán csak képzelődött.

— Láttam.

— Ki volt az?

— Nem tudom. Ketten voltak. Kocsira rakták a deszkát az út mellett.

— Ha kedden loptak, bizonyára szerdán is. A másik éjjeliőr nem vett észre semmit?

— Csak úgy tréfából kérdeztem tőle. Azt mondta, nála csönd van minden éjjel.

Géza letette a poharát. El- kamolyodott.

— Furcsa! Szólt már róla az igazgatónak?

— Még nem.

— Miért nem?

— Tudja a fene. Amint ott suttogtak az éjszakában, olyan rossz gondolatom volt... mintha a te hangodat hallottam yolna.

Géza elhűlve nézett az öregre.

— Nevetséges!

Aztán remegő kézzel rágyújtott egy cigarettára, és komoran fújta a füstöt a levegőbe.

— Hát ez bizony komoly dolog! Nagy hiba volt, hogy nem tett róla azonnal jelentést. Most már nem állihat; oda az igazgató elé. Rögtön reggel jelenteni kellett yolna. Az annak a rendje. Ha nincs meg a tolvaj, így magát' fogják elcsapni. Volt már ilyen eset. Még kártérítést is fizettethetnek!

Az öreg megrezdült.

— Velem?

— Még jó, ha rendőrségre nem adják.

— Engem, öcsém, engem?

— Hát kit? Ha egyszer tu* d'jtt róla, és nem jelentette. Tudja, hogy az már bűnpártolás? Most már csak hallgasson. Me.mvi deszkát vittek el?

— Egy kocsira valót.

— No. a{ >:■ arnii; Melyik depóról hiányzik?

,•— A jeli kettesről.

— Tói - in. bSfrám, -i.ijd ?n elrendezem. Ne féljen, nem lesz semmi baj! Majd noiluap onnan hoza'nnk fűrészeim és elsimítjuk. És ha még egyszer lopnának, ne tegyen semmit, csak szóljon nekem. Majd én elintézem.

it% öreg felzaklatott lé- iekkel tért haza. Mu- Ly ( lasztásá és a rendőrség emlegetése nagyon megzavarta. Ügy érezte, mintha hurkot szorítottak volna a nyakára. Hát ilyenek ezek? Ez a Géza is, az unokaöccse? Ravaszok, kitanultak, a törvény sorai közt sántikálók. Most már markukban tartják, nem tehet ellenük semmit.

A következő éjjel a szolgálat alatt nem is mert a megfogyott depó felé menni. Viharos északi szél fújt, az arcába csapkodta a hideg november végi havas esőt. Azzal vigasztalta magát, hogy ki venné észre ilyenkor a tolvajt?

De nem bírt megnyugodni. Megjelent előtte az igazgató nyílt arca, amikor a fölvételéi nél azt mondta, hogy éjjelenként az ö kezére van bízva a vállalat egész vagyona, és ő megbízik benne. Nyugtalanul topogott a bódéban. Éjfél után hirtelen magára rántotta a ba- kecset és kimerészkedett. Aztán megállít a depók közelében, és szembenézett az éjszakával.

Egy óra felé gyenge lóprüsz- szögést hallott az út felől. Ugyanúgy', mint akkor éjjel. Es újra megjelent a két vastagon öltözött alak, újra rakták a deszkát a kocsira.

Gyorsan és némán dolgoztak.

Az öreg elkeseredetten figyelte őket. Hát megint ide merészkedtek, hiába volt a figyelmeztetés? Micsoda elszánt emberek!

Elfutotta az indulat. Hirtelen marokra fogta a fokosát, és odaugrott a pa1únk mellől hozzájuk.

— Most megvagytok, bitangok!

Elkapta a magasabb férfi karján a ruhát, és magához akarta ölelni. Abban a pillanatban kemény ütést érzett a tarkóján és elterült.

Szekeres Emil: PIACON.

/—0/5 ajrnali négy óra volt,

JT \ amikor magához tért. '/L/ Tarkója sajgóit és vérzett. Fejét alig bírta fordítani. Bevánszorgott a bódéba, és vizes törülközőt csavart a nyakára. Felszította a parazsat, és a forró kályha mellett kábult aggyal elaludt.

Világos volt már, amikor hazaérkezett. Felesége ijedten szedte le a nyakáról a véres kendőt

— Mi történt veled, Józsi?

Az öreg nem merte elmondani az éjszakai kalandot.

— Ne jajongj, nincs semmi baj. A szél ledöntött egy depót az éjszaka, és az egyik deszka fejbe vágott.

ip este elment újra Gé- záékhoz. Felöltözött a sötét ruhájába. Elhatározta, hogy most már kíméletlen lesz velük szemben. Ez az utolsó figyelmeztetése !

Mielőtt bement volna a házba, békémig# a fészerbe a repedésen át.

Nem volt benn egy szál deszka se!

Annál jobb! Most már, úgy látszik, óvatosak.

A házban égett a villany. Gér záék ünneplőbe öltözve sűrög- tek-forogtak a szobában.

— Beszédem van veled, Géza!

öccse elvörösödött, amikor meglátta. Aztán barátságosan belekaxolt.

— Jöjjön velünk, Józsi bátyám! Egy barátom névnapját ünnepeljük. Ott majd mindent megtárgyalunk.

Az öreg habozott. Nem akart az asszony előtt beszélni. Nem volt szándékában velük menni, de azok erőszakkal elcipelték. Egy autó állt meg a ház előtt. Beültették, maguk is odaültek melléje.

/I névnapon sokan vol- *—44- tak. Ismeretlen nők és '—^ l- férfiak szorongatták a kezét. A vendégek ettek, ittak, táncoltak. Éjfél után újra autókba ültek, és elvitték az egyik bárba. Józsi bácsi még sohasem volt ilyen helyen. Hamarosan mindenki részegen tántorgott. Üjabb és újabb emberek csatlakoztak hozzájuk.

Egy bársonyruhás, mélyen kivágott ruhájú fiatal nő részegen beleült Józsi bácsi ölébe.

Az öreg ijedten tiltakozóit.

— Menjen a fiatalokhoz, kisasszony!

A részeg nő nevetett.

— Ej, ezek már unalmasak. Nem vagy te még olyan öreg. Megcsipkedsz te még bennünket, elárult a Géza. Kíváncsi vagyok, milyen a csókod azzal a fehér bajusszal.

Féiktelen mulatozás kezdő* dött. Géza felesébe egyik íérfi karjából a másikba repült. Az ura is végigöleüite az összes női derekakat.

Géza egyszer csalt felrikoltott.

— Pezsgőt a Józsi bátyámnak!

Az öreg keserű szájjal kóstolt bele. Aztán egy alkalmas pillanatban kiszökött az utcára. A hajnali szél hamar kimosta fejéből a kényszerű mámor cseppjeit.

Undorral és megvetéssel gondolt az otthagyott társaság tagjaira. Hát ilyenek ezek a Gézáék? Dorbézolnak a vállalat lopott vagyonából. Nappal tisztességes és komoly munkásembereik, akiket megbecsül a jóhiszemű társadalom, százezreket bíz a kezükre, éjjel pedig ezek az üzemi szarkák szórják a pénzt, a közösség vagyonát. S nem kímélik őt sem, a rokonukat. Leütötték, mert tetten- érte őket, véres tarkóval ■ ott hagyták a földön, tőlük akár megfagyhatott volna!

S ő még engedékenyen arra gondolt, hogy kímélni kell őket, mert rokonok. Hátha csak megtévedtek, és jóvá teszik majd hibájukat.

Nem, a szarkákat nem érdemes kímélni!

✓'V'Neggél bement a vállalat f A/ igazgatójához.

— Igazgató elvtárs, lopják a deszkát a fatelepről!

Az igazgató csodálkozott. Leültette az éjjeliőrt.

— Tudja, hogy kik azok, Józsi bácsi?

— Tudom. Igen szomorú, de Géza öcsém, a fűrésztelep gépésze a tolvaj és egyik barátja.

Az igazgató és a párttitkár

összenézett.

— Lehetetlen, öreg! Gondolja meg, mit mond. Horváth Géza, a mi kitűnő gépészünk?

— Igen.

— És tudja ezt bizonyítani?

— Ott van a társánál a lopott deszka.

Végre elhitték neki. Amikt* a párttitkár elment, hogy telefonáljon a rendőrségre, az igazgató bizalmasan megkérdezte:

— Nem volt maguk közt valami családi ellentét? Nem haragszik valamiért az öccsére?

Az öreg régi, puritán szak* szervezeti ember volt. Csodálkozva nézett az igazgatóra.

Hát nem elég ok a haragra* hogy elzüllött? Kivált a csa* Iádból, hitvány tolvaj lett belőle!