Somogyi Néplap, 1961. november (18. évfolyam, 258-282. szám)
1961-11-05 / 262. szám
SOMOGYI NÉPLAP 6 Vasárnap, 1961. november & SPORT Vasárnap és hétfőn lesznek a labdarúgó-bajnoki mérkőzések Kedden labdcrúgó-viilómtorna Kaposvárott Sütő, Takács, Szül — Németh, —K. V. Lobogó találkozókat A november 5-ére sorsolt labdarúgó-bajnoki mérkőzéseket kevés kivételtől eltekintve november 6-án, hétfőn bonyolítják le. Ez alkalommal teljes forduló lesz a Nemzeti Bajnokságokban és a megyei labdarúgó-bajnokságban. A K. Kinizsi Budapesten játszik Ellenfele a Budai Spartacus együttese lesz. A Mező utcai pályán még a legjobb csapatok sem mehetnek biztosra, A Kinizsinél azt najtogatják, hogy jó lenne egy pontot elcsípni a Spartacustól, hisz ez jelentő- ser' megkönnyítené a tavaszi gondokat. — Meg is próbálkozunk a pontszerzéssel, még ha papíron a Spartacus látszik is esélyesnek — ez dac. Zádori László Véleménye. A hétközi edzéseken főként a csatárokkal foglalkozott az edző, ugyanis szeretné megtalálni azt az ütőképes ötösfoga- tet, amely idegenben is képes gólt vagy gólokat rúgni Jól mozgott a tartalék sorban levő Jezseri és Szűcs is. Szombaton még nem tudta az edző, hogy hogyan áll majd fel a támadósor a Mező utcában. A hátsó sorokban aligha lesz változás. Tartalék kapusiként ugyan elutazik Mohácsi, de a Budapesten tanuló Őri — a jelek szerint — rendelkezésre áll. A Tóth—Szili—Simon hármas sem változik. Gergely ugyan rendbe jött, de az első csapatban nem vállalja a játékot. A fedeaetpár, a Szigeti ■—Márkus kettős is adva van. A támadósor a következő játékosokból tevődik majd ösa- sze: Szűcs, Jezeri, Ács, Horváth, Szentgróti, Stadler, Herbei. Bizonyos, hegy a formájában visszaesett lieber kimarad az első csapatból. E héten egy csatár próbajátékos is szerepelt a Kinizsi hétközi edzésén. Jó benyomást keltett, s minthogy egy hónap múlva igazolható, lehetséges, hogy a Szili nevű labdarúgó a Budapesti Labdarúgó Szövetséget fölcseréli majd az NB II-vel. A KMTE Pécsi Bányász mérkőzés pályaválasztó jogát, mint hírül adtuk, közös megegyezéssel fölcserélték a csapatok. Hétfőn reggel tehát Pécsfoányatelepen kerül sorra a két csapat találkozója. Bi- ezó István edző e héten is ösz- szeállítási gondokkal küszködik. A KMTE megtizedelt csapatából Vajda is hiányozni fog, ő ugyanis a lábát fájlalja. így minden bizonnyal a következő tizenegy lép majd pályára Pécsbányatelepen a KMTE színeiben: Kovács — Vigh — Martin, Laki I., Pados, Zsoldos, Laki II. Esetleg szóhoz jut Zimonyi. Ez esetben Szili nem játszik. Boldog Sándor lesz a K. Dózsa kapusa! A K. Dózsa legutóbbi pécs- bányatelepi mérkőzésén Molnár II. kapuvédő sérülést szenvedett Az első pillanatban nem látszott súlyosnak a sérülés, később azonban kiderült, hogy esetleg hetekig nélkülözni kénytelenek a lila-fehérek kitűnő kapuvédőjüket. Minthogy az elmúlt időszakban Molnár L is, eltávozott, máról holnapra kapusgondok támadtak. Tegnap a Dózsa-ve- zetők fölkeresték Boldog Sándort, a negyvenes évek kitűnő kaposvári kapuvédőjét, s az hajlandónak mutatkozott, hegy csatasorba álljon. A négy ik- szen túllévő Boldog igazolását benyújtották az MLSZ-nél, s valószínűnek látszik, hogy ő védi majd a Dózsa kapuját Székesfehérváron. A mezőnyben nem tervez változást Zá- borszky edző a Székesfehérvári MÁV Előre—K. Dózsa mérkőzés előtt. Az eddigiek alapján a Dózsa nem sok eséllyel utazik Székesfehérvárra. Siófok győzni akar a hétfői Siófoki MÁV Olajbányász SK—Szekszárdi Dózsa mérkőzésen — mondotta Kálmán Ferenc, a sportkör ügyvezető elnöke. Igaz, hogy némelyik játékos nincs a legjobb formában. Például Győr® már aj dombóvári mérkőzésen is fáradtságról panaszkodott. Otthonában azonban jól szokott szerepelni a csapat, és az NB III. másik újonca, a Szekszárdi Dózsa ellen győzelemre számítanak a siófoki sportvezetők. Eadnai György edző nem tervez személyi változtatást az együttesben. Az azonban lehetséges, hogy a dombóvári csapat szerkezetében mégis megváltozik. A megyei labdarúgó- bajnokság mérkőzései közül a Lábod— Marcali Honvéd és a Zamárdi Olvasóinkhoz A november 7-én, kedden megjelenő lapunkban munkatársaink, tudósítóink részletesen beszámolnak a Budai Spartacus—K. Kinizsi NB II.- es mérkőzésről, az NB III. és a megyei labdarúgó-bajnokság teljes fordulójáról is. vasamap bonyolítják le. A többi mérkőzés hétfőn kerül sorra. Általában a hazai csapatok látszanak esélyeseknek. Igaz, nehéz jósolni a Barcs—K. Építők, a Balatonlelle—K. Honvéd vagy a Marcali MEDOSZ—K. Kinizsi találkozókra. Bizonyosan érdekes lesz a Somogy- szob—Nagyatád »örök rangadó« is. Latinka labdarúgó-villámtorna lesz november 7-én Kaposváron Korábban azt írtuk, hogy labdarúgó-esemény nélkül marad a kettős ünnepen Kaposvár. Válóban, bajnoki mérkőzést egyik napon sem játszanak. Kedden, november 7-én azonban mégis labdarúgó-mérkőzéseket nézhetnek a legnépszerűbb sportág kedvelői a K. Kinizsi sporttelepén. A Kaposvári VTST rendezésében keiül sor a Latinka Kupa labdarugó-villám tornára, amelyen a négy legjobb kaposvári labdarúgó-csapat, a K. Kinizsi, a KMTE, a K. Dózsa és a K. Honvéd együttese t«esz részt. A vfflámtatnáa kétszer 15 perces mérkőzéseket játszanak a csapatok. Az első fordulóban döntetlen esetén sorsolással döntik el a továbbjutás kérdését A döntőkben 10—10 tizenegyest rúgnak a csapatok. Ha az időjárás kedvező lesz, bizonyára sok szemlélője akad az érdekesnek ígérkező villám- barnának. SPORTMŰSOR NOVEMBER S* VASÁRNAP TeSes NB n.: K. Épít®;—Pápai Textiles, Kaposvár, Épitök-pálya, 14.30 ó. Összevont megyei bajnokság: K- Spartacus—PVSK, Spartacus- pálya, 14.3« <x Labdarúgás: Megyei I. osztály: Lábod—Marcali Honvéd, Lábod, 14 ó (Tokaji). Zamárdi—K. V. Lobogó, Zamárdi, 14 ó (Kiszelak). NOVEMBER 6., HÉTFŐ Teke: Összevont megyei bajnokság: KMTE—Lovászi Bányász, Kaposvár, Epítók-pálya, 8 ó. K. Fáklya—Pécsi BTC, Kaposvár Spartacus-pálya, 8 6. Labdarúgás: NB H-: Budai Spartacus—K. Kinizsi, Mezó utca, 14 ó (Gere). NB m.: Pécsi Bányász—KMTE, Pécsfoá- nyatelep, 9.30 ó (Horváth J.). Siófok—Szekszárdi Dózsa, Siófok, 14 ó (Kulcsár). Székesfehérvárt MÁV Előre—K. Dózsa, Székesfehérvár, 14 6 (Babits). Megyei L osztály: Fonyód—Taszár (Görög). Babócsa—K. H. Vasutas (Kiss L.). Marcali—K. Kinizsi n. (Kovács Gy.). Balatonién©—K. Honvéd (Szigetvári). Somogy szob—Nagyatád (Baranyából). Barcs—K. Epitők (Németh). Tab—Csurgó (Dobszai). Röplabda: November 7. Kupa a K. pózsa, a K. V. Lobogó, a K. Vasas és a K. Építők férfi, valamint a K. V. Lobogó, a K. Lendületű a Helyiipar és a Leánygimnázium női csapatainak részvételével a Tanítóképző tornatermében. Kezdete 8 órákor. NOVEMBER 7., KEDD Teke: Összevont megyei bajnokság: K. Vasas—Pécsi Építők, Kaposvár, Epitök-pálya, 8 ó. Kerékpár: A Somogy megyei Kerékpáros Szövetség háztömbkörüli versenye Kaposvárott a szokásos útvonalon. Rajt és cél: a Beloiannisz utcában a Kaposvárt Járási Tanács előtt. Kezdete 9 órakor. Váltófutás: A kaposvári sportkörök és középiskolák délelőtt fél 11 órakor rendesük hagyományos váltófutásukat, amely ez alkalommal a Szabadság parkból indul és a Latinka szoborhoz fut célha. Labdarúgás: Labdarúgó villámtoma a K. Kinizsi pályán 13.30 óráiét IJjaMi takarmánykedvezményben részesül az a termelő, aíki saját tenyésztésű kocáját 2 db 40—60 kg közötti súlyú süldő átadásának vállalása mellett leszerződi, VALAMINT AZ A TERMELŐ, aid a kocakihelyezési hitelezési akcióban köt szerződést. Mindkét esetben kocadarabonként ISO KG TAKARMÁNY JUTT AT AS BAN RÉSZESÜL állami áron Még ma kösse meg a szerződést, mert fenti kedvezmények mellett érvényben maradtak a magas süldőátvételi árak, amely szerint a szerződésre átadott 40—60 kg közötti súlyban átadott fehér hússüldőért 18 Ft/kg 40—60 kg súlyban átadott hús, húsjellegű és mangalicasüldőért 17,50 Ft/kg árat fizet az ÄLLATFORGALMI VÁLLALAT (3977) HÍREK A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság tájékoztatása szerint a 44. játékhétre 4 037 874 darab lottó- szelvény érkezett be. Öttalála- tos szelvény nem volt. Négy találatot 34 fogadó ért él, nyereményük egyenként 89 070 forint A három találat«» szel* vények száma 3470, nyereményük 436 forint. Két találatot 96 974 fogadó ért el, nyereményük 15 forint 60 fillér. — KISZ-ALAPSZERVEZIET ALAKULT 15 taggal tegnap délután a Világítástechnikai Üzemben. — Bábszakkör alakult a művelődési házban Tabán. A szakkör tagjai a »Peti felébreszti Télapót« c. bábjátékot mutatják be decemberben. — MIÉRT KAROS A GÉP. JÁRMŰVEK FÜSTÖLÉSE? címmel Sidó Ferenc kutatómérnök. előadást tartott a 23. sz. AKÖV munkásakadémiáján. Az előadásnak 95 hallgatója volt — Megkezdődtek az ismeretterjesztő előadások a megyében. »Rakéták, szpuínyikok és űrhajók« címmel Szentes Imre, a TIT csillagászati szakosztályának titkára Zselicszent- pálon, »Van-e élet a Földön kívül« cimmel Mártom Gyula TIT-tag Szentbalázson tartott előadást. — KISZ TUDOMÁNYOS KÖR INDUL a megyei kórházban novemberben. Az összejöveteleken, ahol egy-egy tudományos és ideológiai kérdést is megvitatnak, mintegy 25 fiatal orvos vesz részt. — 15 helyen — két község kivételével mindenütt — megrendezik az egyhetes mező- gazdasági előadássorozatot a csurgói járásban. — KORAI RÉZKORI SÍR- LELETEK KERÜLTEK napvilágra Somogyvárott a Gyógypedagógiai Intézet gazdaságához tartozó silógödör építése közben. Az építők edényekre, különféle kő- és csonteszkö- zőktre találtak. — KÖZÖS ÜNNEPÉLYT RENDEZETT tegnap délután a Kaposvári Felsőfokú Tanítóképző Intézet és a Felsőfokú Mezőgazdasági Technikum november 7-e tiszteletére. Az ünnepségen a tanítóképző tanárai és hallgatói adtak színvonalas műsort. — Űj művelődési otthont avatnak november 6"án Bala- tonújlakon. — ÜNNEPI ESTET RENDEZNEK az ÉDOSZ művelődési házban november 6-án, hétfőn a Nagy Októberi Szocialista Forradalom évfordulójának tiszteletére. — Országos állat- és kirakodóvásár lesz november &-án Buzsá- kon. (3908) — Az Áramszolgáltató Vállalat értesíti a lakosságot, hogy a november 5-re bejelentett áramszünet elmarad. (39024) Idojárásjelentés Várható időjárás vasárnap estig: erősen felhős idő sok helyen esővel. Élénk északkeleti, keleti szél. A nappali hőmérséklet keleten is csökken. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet keleten 9—13, nyugaton 6—9 fok között TIT-csoportok alakulnak az üzemekben A Tudományos Ismeretterjesztő Társulat országos titkársága kidolgozta a TIT 1961 —r62. évi munkájának irányelveit. A mostani oktatási év fő tennivalóiról dr. Nagy László, a társulat főtitkára az alábbi tájékoztatást adta: — Az ismeretterjesztésben jelenleg az a fontos feladat áll előttünk, hogy a második ötéves terv megvalósítását szolgáló időszerű gazdasági, politikai és ideológiai feladatok végrehajtását minél hathatósabban előmozdítsuk. Az ismeretterjesztés további fejlődésének irányáról szólva a társulat főtitkára utalt néhány érdekes jelenségre. Az ismeretterjesztés grafikonja — az előadások számszerűségét tekintve — meredeken emelkedő miát — tehát összesen több mint 1100 akadémiai jellegű telifolyamot, előadássorozatot — szerveztek. A tavalyihoz képest megkétszereződik a munkásakadémiák száma is, ebben az oktatási évben nyolcszáz indul. — Előadógárdánkat jó szakemberek egész sorával egészítjük ki — mondotta dr. Nagy László. — Ezek létszáma az elmúlt évi 14 000-rel szemben ez év közepéig 18,5 ezerre emelkedett, de ez a szám még mindig nem elégséges a növekvő feladatok ellátására Továbbra is központi feladatként kell kezelnünk a műszaki és az agrárértelmiség fokozott bevonását. az ismeretterjesztésbe. — Természetesen támaszkodirányú. Például az idei óv első felében csaknem kétszer any- nyi előadást tartottak, mintáz egész 1958. évben, s az idén fél év alatt 2,3 millió volt a hallgatói létszám. Hasonló mértékben növekszik az igény a jelenleg legfontosabb munkaterületen, a falusi ismeret- terjeszlfésben is — mondotta dr. Nagy László. — Az előzetes jelentések szerint a nagyobb községekben és mezővárosokban — a várt 200—300 helyett — 525 tsz-akadémiát, 81 állami gazdasági és gépállomási akadémiát, 221 nők akadémiáját, 276 ifjúsági akadéni kívánunk a népművelésben szerepet játszó többi szervezetre is. Hogy akadémiáink közelebb kerüljenek a termelési egységekhez, a szakszervezetekkel egyetértésben létrehozzuk a TIT üzemi csoportjait. Igénybe vesszük a könyvkiadást irányító szervek segítségét is. — Az országos szakikönyvtárak,. könyvtárak vállalták, hogy a TIT éves tematikájának megfelelő bibliográfiákat állítanak össze. Így előadóink témájuk népszerűsítésére irodalmi propagandát is kifejtenek majd. (MTI) APRÓHIRDETÉSEK liijii ADÁS-VÉTEL jjijij Zongora (rövid, páncéltőkés) sürgősen eladó. Kaposvár, Sallai u. 17.______________________________(59049) Életjáradékra vagy havi részlet- fizetésre keresek szobát vagy szo- ba-kenyhás házrészt. Levélbeli értesítést: Kaposvár, postafiók 29. (59044) KÖSZÖNETNYÍL VAN IX ÁS H Ezúton mondok köszönetét H a Textilművek vezetőségének, H dolgozóinak, valamint azok- H nak, akik felejthetetlen nő- JJ vérem, NÉMETH JOLÁN temetésén részt vettek, és H részvétükkel fájdalmamat M enyhíteni igyekeztek, síi Németh Gizella. W (2184) ___________ _____ W C seresznyefa kombinált bútor igényesnek eladó. Cím 59046-as számon a Magyar Hirdetőben. (59046) Belvárosi kétszobás komfortos házrész beköltözhetően eladó (készpénzért). Érdeklődni: Kaposvár, Latinka Sándor u. 4., 6-án, 7-én bármikor. (590-12) Eladó 7000-t futott Simson, 250 köbcentis, Trabantra vagy Wartburgra is cserélek megegyezéssel.! Simon József, Segesd. (59022) Építők, figyelem! Vörös terméskövet Vörös Csillag Tsz-től Balatonszepezd. Falazókő 90 Ft, ciklop- kő lábazatnak 120 Ft tonnánként vagonba rakva. (6764) Á L L A S A Bárdibükki Fogyasztási Szövetkezet italboltvezetőt keres helyettesítésre, előreláthatóan 3 hónapi időre. Jelentkezés a központi irodában, Bárdibükk. Erkölcsi és Múködám ‘bizonyítvány szükséges. műueLODés ü Ü SZÓRRMOZÓS r--:: . ■ CSIKY GERGELY SZÍNHÁZ SZELISTYEI ASSZONYOK (bérletszünet). Előadás kezdete este fél 8 órakor. VÖRÖS CSILLAG FILMSZÍNHÁZ FOLYTASSA, NŐVÉR (csak: 18 éven felülieknek). November 8-ig. Előadások kezdete 3, 5, 7, 9 órakor. SZABAD IFJÜSAG FILMSZÍNHÁZ SZURKOLÓK LESEN (10 éven alul nem ajánlott). November 5-ig. Előadások kezdete 3, 5, 7, 9 órakor. Délelőtt fél 11 órakor matiné: 2x2 NÉHA ÖT: HÉTFŐN CSIKY GERGELY SZÍNHÁZ SZELISTY’EI ASSZONYOK (bérletszünet). Előadások kezdete délután 3 és este 7 órakor. VÖRÖS CSILLAG FILMSZÍNHÁZ FOLYTASSA, NŐVÉR (csak 18 éven felülieknek). November 8-ig. Előadások kezdete 3, 5, 7, 9 órakor. Délelőtt fél 10-től fél 1-ig folytatólagos híradóműsor: Világhíradó, Csecsemők lázadása, Tükör előtt, Mi lenne, ha... SZABAD IFJÚSÁG FILMSZÍNHÁZ SZERELEM ÉS A MÁSODPILÓTA. November 8-ig. Előadások kezdete 3, 5, 7, 9 órakor. Délelőtt fél 11 órakor matiné: 2x2 NÉHA ÖT. NAGYATÁDI MŰVELŐDÉSI HÁZ Délelőtt 10 órakor matiné: Hosszú az út hazáig. Délután 3, 5, 7 órakor: SEVILLAI BORBÉLY. A 7 órás előadáson: Vasárnapi vers. RIPPL-RÓNAI MÚZEUM Délelőtt 11 órakor nyílik meg a Rippl-Rónai centemáris kiállítás. Dr. Bodnár Éva, a Magyar Nemzeti Galéria tudományos kutatója mond megnyitó beszédet A magyar részvevők kerültek az élre a lipcsei nemzetközi fodrászversenyen E héten rendezték meg Lipcsében a szocialista országok fodrászainak első találkozóját. A szakmai tapasztalatcserén egyéni es csapatversenyben hát ország fodrászai, köztük a magyar szakemberek is bemutatták, milyen frizurákat akarnak készíteni az űj idényben. így alakult ki a legújabb téli frizuradivat. A legszebbet, a D’Amour elnevezésű női frizurát magyar mester, Fónai László készítette. A férfifodrászok közül is magyar versenyző, Papp József lelt az első Bombage elnevezésű frizurájával. A férfiak az elválasztott vagy a választék nélküli rövidre nyírt haj mellett szavaztak. Lágy hullámú eséssel, elöl kissé magasra fésülik a haját. A csapatversenyt szintén a Magyar Fodrászklub tagjai nyerték, második lett az NDK, harmadik pedig Csehszlovákia csapata. (MTI) Több éves állami gazdasági gyakorlattal gépésztechnikust felveszünk azonnali hatállyal. Jelentkezés: Halgazdaság, Nagyatad. ________________________________ (2579) [ Ilii) VliGYFS 111 Kék női kerékpárom elveszett lakásom elől. Alá tud róla, kérem, értesítsen. Kaposvár, Lattnka Sándor u. 8., Lukoviesné. (59059) ÜLTESSEN RÓZSAT! Kérjen díjmentes fajta- jegyzéket. Arak : 6 Ft-tói. Gyönyörű színek, óriási választék, szállítás postán. SZÁLKÁI rózsakertészet. Budapest. Dalszínház u. 10* _____________ í*I7R) a