Somogyi Néplap, 1961. november (18. évfolyam, 258-282. szám)

1961-11-29 / 281. szám

SOMOGYI NÉPLAP 6 Szerda, 1961. november 88. DCéi tULQjf, sikexű, lián (jj)tíim gwL THÉRÉSE CASTAINQ ESTJE A zt hiszem, a hamgver- senvévad egyik legje­lentősebb eseménye zajlott le dók sorozatává ötvöző Brahms­városunfabam. A franciák ifjú művészgeneráciőjának kiváló képviselőjét, Thérése Cas- taing-t láttuk vendégül, aki­nek híre már jóval megelőzte érkezését Rádióból hallhat­tunk róla, újságban olvashat­tunk a nemzetközi Liszt—Bar­tók zongoraverseny egyik győz­tesének imponáló tehetségéről. Várakozásunk felülmúlta az operaestek megelőzte érdeklő­dést is. A kaposvári közönség hajlamos szinte tüntetőén hó­dolni a külföldi, neves előadó- művészeknek; ez most is meg­nyilvánult s a Latinka Sándor Művelődési Ház barátságos, jó akusztikájú termében zsú­folt nézőtér várta vendégün­ket. Castaing zongorázott Brahms Händel-variációi csendültek fel először, s nem éreztem, hogy a kezdeti, kissé kellemetlen bo­nyodalmak befolyásoltak volna játékát Bár a Handel-témát műben még nem csillogtatta meg a művésznő tehetségének legszebb vonásait, már érezni lehetett hogy ritka zenei él­mény részesei leszünk ezen az estén. A fiatal művész korához mérten szokatlan érettséggel, muzikalitással és kitűnő for- maérzéktő] árulkodóan tolmá­csolta Chopin és Liszt műveit. Szélesen kitárulkozó érzelmi skálájára szívesen emlékezem. A zeneköltő szenvedélyes lán­golása frenetikus erővel éled újjá a billentyűk érintése nyo­mán, s temperamentuma épp­oly egyéniségéből fakadó, mint a lírai részek áttetsző, leheletfinom megszólaltatása. Megvallom, csodáltam, hogy mennyire feledni igyekezett a nyers, éretlen hangú, hangver- senydabogóröl mielőbb száműz­ni való zongora gyengesé­geit. S bár hangszere kínosan nyögött erőteljes fortássimói az avatott művész érintése nyomán. Chopin, aztán Liszt sokat hallott remekműve, a h-moll szonáta! Űj volt és mégsem idegen. A franciákra jellemző finomabb árnyalatok kiemelése érezhető felfogásá­ból, s ez nem távolította eä. az alkotótól, ellenkezőleg, inkább más oldalról is megközelítet­te. És mondta, amit Liszt mon­dott, vele azonosulva, áhította, és alazattaL Castaing technikai fölénye is érett művészre vaü. Emlékez­zünk csak a szó nemes értel­mében bravúrral megszólalta­tott Mephisto-keringőre vagy ismét a h-moll szonátára, mely műsorának gyöngysorából is a legékesebb gyöngyszem volt— Fergeteges, hálás taps kö­szöntötte a fiatal művészt Tartalmas ismertetőjéért mél­tán osztozott a sikerben Sza­bó András, a zeneiskola taná­ra, akinek nagy része voüit ab­ban, hogy a budapesti verseny romantikus hangvételű vama­alatt, mégis széppé, kecsessé szelídült hangja, szánté énekelt egyik győztesének művészeté­ben gyönyörködhettünk; LISZT-BARTÓK HAN QVE RS E NY 1VT ásnap este B. tttzés fr­•***■ ma és Szabó András hangversenyén a Bartók Te­remben tapsolhatott a közön­ség A zeneiskola bérletsoroza­tának második estjét Liszt és Bartók emlékezetének szántéit a rendezők, s ezzel a megemlé­kezésen túl is nagy szolgálatot tettek a zene ügyének, kivált­képp Bartók — a sokak által ismeretlen és kevéssé értett zeneszerző — néhány művének műsorra tűzésével. B. Ittzés Irma először Bar­tók örökszép népdalfeldolgozá­saival jelentkezett, s kitűnő énektechnikáival, hangulato­san, érzelemgazdagon énekelt. Művészi gonddal kidolgozott műsorának minden dallsam- részletéből színtiszta értelme­zése csendül ki, s a művek hangulati fölépítése is minta­szerű. Hangja azonban mintha elerőtilenedett volna az utóbbi időben, fáradt, fátyolos, nem találtam benne azt a könnyed­séget és természetes csengést, ami korábban oly jellemző volt rá. Liszt Jókedv vagy bá­nat című dalában éreztem leg­inkább hangjának erőtlensé­gét; tónusában is halványabb voüit, mint máskor. Remélhető­leg csak átmeneti zavarból adódott, hogy az olyan csodá­latos szépen fölépített, hangu­latában, dinamikájában is nagyszerű részletre, mint a Lo­reley befejező dallama, sem si­került ékeskően feltenni a ko­ronát ... Szabó András művészi felké­szültségének nagyon szép pél­dáival ragadtatta tapsra a kö­zönséget. Bartók Rapszódiája, Liszt h-moH. balladája mélyen érző és gondolkozó egyéniséget tárt elénk megszól altatójában. Szabó Andráshoz a viharzó szenvedély és fájdalom tolmá­csolása, úgy érzem, érzelmileg közelebb áll, mint a muzsika könnyedebb, játékosabb világa, s talán éppen ez avatta ünne- peltté a Bartók termi koncer­ten. A közönség, azt hiszem, Liszt XV. rapszódiáját fogadta a legnagyobb lelkesedéssel, s ez érthető is. Szabó András szenvedélyes temperamentuma dominált a rapszódia előadásá­ban; gyorsán pergő tempói, erőteljes hangja valóban ma­gával ragadta az embert, s technikai fölényéről is tanús­kodott Mégis —- talán a fá­radtság miatt •— e mű előadá­sában néhány pontatlansággal találkoztunk — nem túlságosan ijesztő, mégis zavaró hibával —, de ezt később Bartók tol­mácsolásával jóvátette. Műso­rából magasan kiemelkedett Liszt Funerailles című művé­nek gyászos, érzelmeket és gondolatokat felkorbácsoló új- raköltése. Különösen a lassú középrész ragadott meg, mely­ben Liszt kesergőn siratja a szabadságharc bukását, s oly sokat mond önmagáról.,Bar­tók Szabadban című sorozatá­ból kiváltképp Az éjszaka ze­néje és a Hajsza jelezte, hogy Bartók is közel áll egyéniségé­hez. s apostoükodása nem lesz hiábavaló. Szabó András — önként vállalt — túlzott igénybevéte­lét még fókoata, hogy egy kis­sé nagy hangerőve], de kitűnő érzékkel ő látta el a dalok zongorakíséretét is. A Bartók termi koncert minden bizonnyal megnyerte a közönség tetszését. Jávori Béla TAB KA Nem a Zetor harapta meg Ketten találkoznak a taranyi utcán. Mielőtt kezet fognának, C Korosa Imre figyelmezteti tßuzsäki Kálmán tanácstitkárt: k — Meg ne szorítsd, .mert se­lbes a mutatóujjam. Semmiség az egész, ilyes­mi gyakran megesik a trakto­rossal. Harapás ez, nem horz&>* ylás. 1 — Hiszen a Zetor nem ha* 5TOJJ. Tóth Ibolya, a Finommechanikai Vállalat festője szóró- pisztollyal naponta 800 triciklit dukkőz meg. Tudod, megmondom Cőszintén, vittem be a tsz-is- ytállóba egy cső kukoricát. C — S ezért harapott meg az > az egykori lovad? Úgy látszik, Zmár nem ismer meg. — Nem az kapott oda, ha- z nem a párja... A decemberi Amikor as ital vessi as ember essél moziműsor Szüreti bált rendeztek szep­temberben a töreki művelődé- otthonban. Mindenki jól érezte magát, kellemesen szó­rakoztak az emberek. Ott volt a hálozók között idősebb Pál György, fia ifjabb Pál György és Kutnyánszki János is. Kutnyánszki valamin összeszólalkozott apja féltest­vérével, idősebb Pál György- gyel és megütötte az öregem­bert Az ifjú Pál is beleavat­kozott a vitába, verekedés kezdődött Kutnyánszki meg­sérült. A fiatalember ekkor hazasietett, és elmondotta ap­jának, Kutnyánszki Józsefnek, hogy megverték. Több sem Egy héttel előbb kezdik a nyugdíjak kifizetését A nyugdíjak szokásos kifizetési ideje egybeesik az ünnepekkel. A zsúfoltság elkerülésére a nyugdí­jak kézbesítését már egy héttel előbb, december 15-én megkezdik, 9 20-ig, mire az ünnepek előtti le­vél-hajrá« megindul, mindenki meg is kapja járandóságát. A posta intézkedései biztosítják, hogy mindenki megkapja az ün­nepekre szánt küldeményeket. Az idén azonban a karácsony hármas munkaszüneti nap lesz, ezért le­velet szombaton, csomagot pedig vasárnap kézbesítenek. A posta már most felhívja a közönség fi­gyelmét: gondoljon arra, hogy ide­jében adja fel a karácsonyi cso­magot, a jókívánságokat tartalma­zó levelet, üdvözlőlapot. (MTI) kellett az idősebb Kutnyánsz- kinak. Karót, vasvillát ragad- tak, és sietve a művelődési otthon felé indultaik. Pálék közben haza tartot­tak. A két Kutnyánszki utol­élte őket, s nyomban ütlegelé­sükhöz kezditek. Idősebb Pál György az ütésektől elvesztet­te eszméletét Koponytörést, agyrázkódást, kézközépcsant- törést és fejzúzódást szenve­dett. Mikor visszanyerte esz­méletét, elvánszorgótt' a kö­zelben lakó Dudás Józsefhez, s az rögtön értesítette a men­tőket Pál Györgyöt a kórház­ba szállították. A Megyei Bíróság dr. Igná- czi Pól-tanácsa most hirdetett ítéletet Kutnyánszkiék ügyé­ben. Szándékos emberölés kí­sérletének bűntettében Kut­nyánszki Józsefet háromévi börtönbüntetésre, egyes jogai­tól ötévi időtartamra való el­tiltásra és 1000 forint pénz- büntetésre ítélte, valamint elrendelte a korábban felfüg­gesztett 3 hónapi börtönbünte­tés végrehajtását is. Kut- nyáns-zki Jánost kétévi és hat- hónapi börtönbüntetésre és egyes jogaitól háromévi idő­tartamra való eltiltásra ítélték. Az ítéletek nem jogerősek.-több érdekességet tartogat a ?mozilátogatóknak. A Vörös ^Csillag Filmszínház három új ^magyar filmet mutat be a jö- ^vő hónapban: az új Komló ki­alakulásáról szóló, Az ígéret földje című filmet, a Nem ér nevem című vígjátékot és az Ikarusz-gyár életét bemutató utat, autóbusz című filmet. tarthat számot régen látott téma fölele- ítése Az őserdő urai című dzsungelfilm bemutatá- Szilveszterkor a nagy szovjet Karneváli éj- játssza a Vörös Csillag, A Szabad Ifjúság reprízfil- ^meket játszik, és bemutatja az ^ Esteti na című francia—olasz ^koprodukciós filmvígjátékot, gamely a kj^kedvelt Tacskó te­rmáját viszi vászonra. Itt lát- ^hatjuk majd a Julius Caesar című amerikai és a Két élet *című kétrészes szovjet filmaJ- skotást is. Ultrahanggal működő töltőtoll Igen érdekes íróeszközt tei> veztek egy amerikai gyárban; Látszólag semmiben sem kü­lönbözik a szokásos töltőtoll­tól, de ahhoz, hogy írni lehes­sen vele, nem szükséges sem tinta, sem festékanyag. A töl­tőtoll ultrahanghullámokkal működik. amelyeket apró kvarcgenerátor sugároz ki. A tollhegy vége a papíron mara­dandó és igen vékony nyomot hagy. Az új találmány rendkí­vül előnyös, szinte pótolhatat- C lan precíziós műszerek gyár- C tásánáh A mai napig sem tísztá- zódott még, hogy tulaj­donképpen hogyan történt a dolog. Marika, az adminisztrá­tor — akinek még nehezen megy a gépelés — ütötte-e fél­re a betűt, vagy András bácsi a leleplezés izgalmában olvas­ta-e rosszul a szót? Akár így volt, akár úgy, azóta is azon derül az egész szövetkezet, hogy egy félreértés következté­ben bújt ki a szeg a zsákból; és az is bizonyos, hogy hosszú idő kell ahhoz, míg Andrács bácsi újra emeli fővel járhat társai előtt... A szövetkezetben ment min­den a maga rendjén. Nem sok gondja volt ezzel a közösség­gel sem a község, sem a járás vezetőinek. Idejében, jól vé­gezték el a tennivalókat; öröm volt nézni, amilyen szorgalom­mal, egymással vetélkedve mentek az emberek tenni min­dennapi, kötelességüket. Az eredmény nemcsak, az erszé­nyek tartalmában jelentkezett, hanem a falu külsején is meg­mutatkozott: néhány év alatt sok új ház emelkedett. Egyszó­val úgy látszott, hogy apróbb dolgoktól eltekintve,, vajmi ke­vés kivetni-, kijavítanivaló akad már ebben a szövetke­zetben. De azért az óvatosság sosem árt! Ezt gondolta Ko­vács Gergely is, aki — a meg­tiszteltetés dicsőségét érezvén az ellenőrző bizottság elnöki tisztében — sárkányként vigyá­zott a közös vagyonra. Egy reggel bekopogott az elnökhöz. — Te, Józsi, volna egy ja­vaslatom = magabiztosan állt tudva, úgyis elfogadja az el­nök a tanácsát, hiszen amióta a világ világ és a szövetkezet szövetkezet, ő sose lépett görbe útra. — No, mondd csak, Gergely, de előbb üljünk le, könnyebb úgy a beszéd. — Közel az év vége, hama­rosan megkezdjük a leltáro­zást. Azt gondoltam, hogy mi­előtt hozzáfognánk, nem árta­na körülnézni mindenkinek a háza táján... Az elnök csodálkozva vonta össze szemöldökét. Nem viszi túlzásba az éberséget ez a Gergely? — vetődött föl ben­ne a gondolat. ■— Aztán mi célból kívánod te ezt az ellenőrzést? — Mi célból, ml célból? Nem gyanakszom én senkire sem, de azért körültekintőnek, óva­tosnak kellene lenni, a minde- nit neki! Sose tudhatjuk, hogy mikor talál belebújni az ördög valakibe, aztán arra csábítja: itt van a kezednél ez vagy az, igaz, hogy nem a tied, de úgy­se veszik észre, ha egy csöppet elemelsz belőle... És így to­vább. Hát ezért! Gondolatok kavarogtak az elnök fejében, hogy alapjában véve igaza van ennek az em­bernek, az ötlet se rossz, min­denben tisztán kell látni az év végén — máskor is, de főleg most. Csak azért óvatosan kell ezt csinálni, mert kár lenne megbántani az embereket. Meg is mondta ezt Gergelynek. Az megszívlelve a tanácsot annak rendje-módja szerint megkezd­te a vizsgálódást a bizottság tagjaival. c/t (L z. első két napon nem is történt semmi. Akadtak olyan tagok, akiknek nem tet­szettek ezek a látogatások, de azért megértették, hogy nem másért, mint saját érdekükben van mindez. Az elnök is örült, mert — valljuk meg őszintén — titokban nagyon drukkolt. Nem is attól félt, hogy esetleg lopott valaki, hanem attól, hogy csalódnia kell valamelyik emberében, akiről eddig nem tételezett föl rosszal. Harmad­nap azonban izgatottan rontott be Gergely — s ezzel vége sza­kadt a kezdeti örömnek. — No, látod — egy kicsit bánatosan, egy kicsit diadal­masan csengtek szavai —, megmondtam én előre, hogy kell a vizsgálat. Hát gondol­tad volna András bácsiról, tu­dod a Nagyról, aki ott van a disznók melleit... ■— Nem — vallotta meg ma­gának az elnök —, valóban nem gondoltam erről az öreg­ről soha semmi rosszat. Hi­szen a lelkiismeretesség pél­dája volt... Ez egyszerűen le­hetetlen ... — És mit gondolsz, mit ta­láltunk nála? Drótot! Azt gya­nítom, hogy a góréépítéstől va­ló — Gyanítod, de nem bizo­nyos. Nagy kár lenne az öreg becsületébe gázolni azzal, hogy minden körültekintés nélkül, egyszerűen csak ráfogjuk a lo­pást. Hátha nem is onnan va­ló! Hiszen a góré elkészült, és nem volt ott semmi hiány! Töprengett a két férfi, mit kellene tenni, hogy tapintato­san, de mégis kiderítsék az igazságot. Emberekkel bánni amúgy sem könnyű dolog, el­hamarkodottan ítélkezni meg egyenesen bűn. Kivált itt, ahol olyan szépen kezd formálódni a közösségi élet. A töprengés eredménye az lett, hogy Mari­ka leült az írógéphez, és pö- työgtetni kezdte: »Felszólítás. A napokban tartott vizsgálat során a címzett házánál bizo­nyos mennyiségű drótot talál­tunk, aminek eredete előttünk nem egészen tisztázott. Ha ez a közös tulajdonból származik, és valamilyen oknál fogva ke­rült a lakására, kérjük, hol­nap szállítsa a raktárba, mi­vel hamarosan megkezdjük az év végi leltározást.« Kinosan-keservesen megfo­galmazott felszólítást vitt a postás András bácsihoz. Akik tudtak a dologról, nem győzték találgatni, mi lesz holnap. Az elnöknek nyugtalan volt az éj­szakája — nem olyan ember volt, nem úgy kormányozta en­nek a közösségnek az életét, hogy könnyedén túl tudná ten­ni magát az ilyen eseten. Rá­gódott, emésztődött, és bízott abban, hogy tévedés az egész. Nem azon gondolkodott, hogy a megtévedt öreg milyen Bün­tetést érdemel, hanem azon, hogy igaztalan vád esetén ho­gyan engesztelje ki ... ÍJ eggeli teendőit igyeke- ^1 zett gyorsan elvégezni, aztán sietett a raktárhoz. A mindig derűs Asztalos Pista tréfálkozva fogadta, s ez vala­hogy megnyugtatta. — Járt itt Nagy András bá­csi? — tért rá rögtön jövete­lének céljára. — Járt bizony, épp az imént! — És ... Behozta a drótot? —! Drótot?!... Nem hozott az semmiféle drótot — moso­lyodon el Pista nem értve a kérdést. — Hát akkor mit keresett itt? — Magam is elcsodálkoztam a látogatásán. Pláne, amikor lerakta a zsákot. Nagyon res­telkedett az öreg... De azért én azt mondom változatlanul, hogy nem rossz ember ez, csak... — Miféle zsákról beszélsz? A mindenségit, nem értem az egészet! Most Pistán volt a csodálko­zás sora. — Nem érted? Hát nem te írtad alá a felszólítást, hogy hozza be ide a darát, ha az a közösé?! Be is hozta rögtön. Mégesküdött, hogy egy dekával se vett el többet az állatoktól. Meg aztán azt is mondta, hogy maga se tudja, miért tette — talán mert úgy látta, így is szé­pen gyarapodnak a disznók, nála meg kapóra jön ez a kis abrakpótlék. Magunk között szólva nekem az a vélemé­nyem, hogy a feleségétől ered a dolog, abban, van a kapzsi­ság nyila... Lehajtott fejjel, gondolatok­ba mélyedve ballagott vissza az elnök. Egyfelől mosolyog- hatnékja volt, hogy drótot ke­restek, és darát találtak, hogy egy félreértés vagy félreírás derítette ki az igazságot, más­részről meg nagyon bántotta az öreg megtévedése. T ó napot, Józsi! — Hir- " télén ott állt előtte András bácsi. Keze remegett az idegességtől meg a szé­gyentől, és mintha öregebb volna, sokkal öregebb, mint egy héttel ezelőtt. — Jó napot, András bátyáml Tudok már mindent... — Azt akarnám mondani, Józsi, hogy hát... Ne hara­gudjatok rám... — Én nem haragszom, csak egy kicsit elszomorít ez az eset. De majd még beszélünk róla... Az öreg is, az elnök is ne­héz szívvel folytatta útját. Fá- bos Gyuri kerekezett az úttes­ten, s csak úgy a nyeregből odakiáltott a lassan ballagó András bácsihoz: — Mikor csináljuk meg a ke­rítést? Mikor menjek segíteni? — Jöhetsz, fiam, amikor rá­érsz, megvettem már a dró­tot! — Akkor holnap délután, jó? Az elnök távolról hallotta ezt a diskurzust, de így is ér­tett, mindent a világon megér­tett. Vörös Mártii

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents