Somogyi Néplap, 1961. október (18. évfolyam, 232-257. szám)

1961-10-12 / 241. szám

SOMOGYI NÉPLAP 6 Csütörtök, 1961. október «. FILMSZÍNHÁZAINK műsorából Vörös Csillag Szabad Ifjúság A hitleri fasizmus letörölhe- tetlen szégyenbélyeget égetett az emberiség testébe. Európá­ra sötétség borult, a koncent­rációs táborok, a »halálgyá­rak« vigasztalan barakkjai Dante Infernóját idézték. A gondolkodó ember, a homo sa­piens minduntalan fölvetette a kérdést: ezért állt az ember két lábra, évmillióknak előtte is ezért kereste tekintetével a magasságot, ezért különült el az állattól, és alkotott csodála­tos műveket évezredeken át? Erwin Leisler újságíró, aki a Harmadik Biroda lom terror­KATOMZENE SOHA TÖBBE! ja elől menekült Svédország­ba, több mint kétszázezer mé­ter celluloid szalagból re­konstruálta az emberiség leg­véresebb korszakának esemé­nyeit. Döbbenetes erejű törté­nelmi tablója az első világhá­ború és a német fasizmus bu­kása közötti időszakot öleli fel. Eredeti fölvételek peregnek a néző előtt — többek között a náciktól zsákmányolt anyag­ból is. Az ember képtelen sza­badulni a gondolattól: mindaz, amit a felvevőgép lencséje megörökített, megmásíthatat­lan valóság: a német imperia­Megkezdték a -tüdőszűrő vizsgálatokat Kaposvárott Mint arról már beszámol- ) tünk, Kaposvárott is megala- I kult a tbc elleni küzdelem tár­sadalmi bizottsága. A bizott­ság tagjai tervbe vették a vá­ros lakosságának tüdőszűrő ^vizsgálatát. Az orvosi körzetek 0 vöröskeresztes aktívái az el- ' múlt hónapokban összeírták a lakosságot, és elkészítették a vizsgálat lebonyolításához szükséges kartonokat. A Tüdőgondozó Intézetben megállapították a szűrővizsgála- ^ tok rendjét. Eszerint minden * héten hétfőtől csütörtökig fél 010-től fél 11-ig, kedden és 1 pénteken 3 órától fél 5-ig var­rják a szűrésre jelentkezőket. J Hetenként 600 ember vizsgál­nak meg. A lakosságot orvosa körzetenként névre szólóan ér­tesítik a szűrés időpontjáról. Az első hét eredménye nem é kielégítő. Az értesített 600 Member közül mindössze 300-an ^jelentek meg a szűrővizsgála #ton. Pedig a megjelenés köte­ti lező. J A Tüdőgondozó Intézet er­lizmus ismét feltámadt az eI>yőfónykép-szolgálata közben ső világháború romjaiból, fű-»folytatja az üzemi szűréseket ti a revans szelleme, uralom- $' is. A közelmúltban vizsgálták ra juttatja Hitlert, hogy meg- 1 meg a Textilművek, a Cukor- kezdődjék a ragadozó »élet-lavár a Faipari vállalat és az Kiskereskedelmi Azonos képsorral kezdődik és fejező­dik be a film: szól a rezesbanda, ég­színkék mentéjű, nyalka huszárok ez- rede vonul végig a kisváros főutcáján lányok, asszonyok, lelkes polgárok sor­fala között. Mégis a két jelenet pergése közben a néző nagy utat tesz meg a kor megítélésében. A szá­zadforduló Magyar- országát a millen­niumi ünnepségek szemfényvesztő ra­gyogása, a »boldog békeidők-« talmi ra­gyogása lengi körül, miközben a monar­chia már minden eresztékében recseg- ropog, ellenállhatat­lanul sodródik a má­sodik világháború felé. A Katonazene Bródy Sándor Kaál Samu című novellá­ja alapján készült. • • »élet-f ^ ■ \ gyár térért« folyó harc. Országok’ eltiprása, majd az örök Drangt Iparcikk nach Osten; végül a hitleri fa- J Vállalat dolgozóit. sizmus megsemmisülése sajátj barlangjában. Napjainkban mind ban találkozunk ismét a nagy német író, Thomas Mann so­kat idézett szavaival: -Európa, vigyázz!« Erre inti Erwin ser is az emberiséget »Soha többé« című dokumentumfilm­jében. Repülőgép és a sas karambolja Különös, könnyen végzetessé válható, de szerencsés kimene­telű légi karambol történt nem­rég Kazahsztánban. A Gurjev- ből Alma Atába igyekvő IL— 14-es utasszállító gép vezetője a Karazsal-hegy fölött kétezer méter magasságban repülve egy sast vett észre. A nagy ma­Ssázhatvanöteser televízió-előfizető van hazánkban A legújabb adatok szerint százhatvanötezer televízió-elő­fizető van hazánkban, ebből a fővárosban kilencvenezer, Bír dapest környékén pedig har­mincezer. Jelenleg a budapes­ti nagyadó műsorát hat közve­títő állomás továbbítja, s ez­zel az ország kétharmad ré­szén biztosítanak jó vételt. Egyedül a Dunántúl van mostoha körülmények között, amelynek jó részétől a hegyek »eltakarják« a jelenlegi adó­kat. A dunántúliaknak sem kell már sokat várniuk, a posta ugyanis a Kab-hegyen építi fel az országos televízió ge­rinchálózat utolsó nagy állo­mását. Az év végéig elkészül a magyar gyártmányú húsz ki- lowattos adóberendezés, amely­nek fölszerelését különféle szigorú ellenőrző mérések után a jövő év elején kezdik meg. A Kab-hegyi adót előrelátha­tólag a jövő év közepén he­lyezik üzembe. (MTI) dár sebesen közeledett a gép felé, s a pilóta hiába igyekezett elkerülni az összeütközést: a sas a gép jobb szárnyának re­pült, átütötte a számyburkola- tot, és bent szorult az Így ke­letkezett résben. A repülőgép személyzetének -linden ügyességét és tudását össze kellett szednie, hogy a kényszerleszállás sikerüljön. Balhas városa mellett viszony­lag simán földet Is értek. (MTI) TARIK-A 3&mk Hibákat „hamisított" a gyerekek füzetébe Egy nyugat-berlini bíróság tár­gyalja Wolfgang Helwig általá­nos iskolai tanító ügyét, aki rendszeresen hibákat »hamisí­tott-« a gyerekek füzetébe. A bí­rósági írásszakértő megállapítá­sa szerint a tanító 34 növendéké­nek dolgozatfüzetébe összesen 352 helyesírási hibát hamisított bele. Az ügyész »okirathamisítá­sért-« emelt vádat a tanító ellen. A följelentést egy növendék ap­ja tette, aki egyébként foglalko­zása szerint detektív. Feltűnt ne­ki, hogy gyermeke állandóan a megérdemeltnél rosszabb jegye­ket hoz haza. Az ügyész szerint a tanító a különös bűncselek­ményt azért követte el, hogy kel­lőképpen alátámassza a növen­dékeinek adott rossz osztályzato­kat. * * * Nyugdíjas szőlőprések A két hatalmas prés az idén is »nyugdíjasként« nézte végig a böhönyei Szabadság Tsz szü­retelő sürgés-forgását. Hosszú idő óta nein használják már ezeket a taposómedencékkel ellátott, fából faragott prése­ket, csak nézik csodálva, és mutogatják nem kis büszkeség­gel. Ami azt illeti, van is mit csodálpi a két faalkotmányon, amelyek közűd a nagyobbik, az öregebbik még valamikor 1760- ban készük, a kisebbik pedig 1829-ben. Cseh mesterek keze munkáját dicséri, hogy még ma is épségben vannak ezek az egykor oly fontos szüreti szerszámok. Köztudott do' hogy a Festeti eh grófok tele­pítettek birtokukra Böhönvére még valamikor az 1700-as évek­ben szudéta-vidéki mestere­ket. Természetes, hogy a két öreg jószágot kiszorították a szüret vidámnak számító mun­kájából a korszerűbb szőlőpré­sek. mégis jó, hogy ott állnak a föld alá 104 méter hosszan épített grófi borospince előte­rében megbecsültén, mivel ré­gi korokra emlékeztetnek, és rég halott mesterek köznapi művészetét dicsérik. * * * Ejtőernyő acélszövetből Az U. S. Steel Company újfaj­ta anyagot talált fel ejtőernyők készítéséhez. Rozsdamentes acél­ból hajszálvékony szálakat ké­szítenek, és ezekből szövik az új anyagot. Egy négyzetméter »acélszövet-« elkészítéséhez 16 ki­lométer hosszú szál szükséges. Az újfajta ejtőernyőket űrrakéták lefékezésére használják. Külön eljárással rendkívül hőállóvá te­szik az ejtőernyőket, amelyek­nek az a feladatuk, hogy a sű­rűbb légrétegekben lefékezz^: a rakétákat. * * * Porszívóval ellátott lemezjátszó Az Egyesült Államokban a kö* zeljövőben porszívóval ellátott le­mezjátszót hoznak forgalomba. A lemezváltó karba beépített apró porszívó feladata a lemezek baráz­dáiban lerakódott finom port ki­tisztítani. Tudott dolog, hogy a lerakódott piszok mennyire befo­lyásolja a hang tökéletességét és a lemez élettartamát. * * * Ki viseli otthon a kalapot ?... A minap egy időse1 ' mb«- tért be élefctársával a Kapos­vári Nagyáruházba. Kalapot akart venni. — Hogy a kalap? — kérdezi* — Magának hatvanöt. Fejére teszi, úgy próbálja. Az asszony, az örök aggodalmas­kodó megszólal: — Kicsi az. — Ne mondjon már olyat, lelkem, hogy kicsi — szól rá az elárusító —, akkor magá­nak fogalma sincs arról, mi­lyen kalap kell az urának. A férfi szeh’debb természetű lévén, restelkedik a vita miatt: — Nem kicsi az — mentege­tőzik —, de olyan, hogvis mondjam csak, olyan moder­nebb kellene. Amilyenben a fiatalok járnak... Am az asszony most meg eb­be köt bele. — Mit? Hogy modernebbéit? Minek már a vén lónak csikó­kantár? Tán még az utcán is végigmennél benne? Csoma­golja csak be azt a kalapot — fordul az elárusítóhoz —, most veszem észre, hogy nem is olyan kicsi az, mint amilyen­nek először láttam ... * * * Még nem halt ki a romantika San Franciscóban a '? éves Robert Bourke valóban : omau- tikus körülmények közöld kérte meg választottja kezét. Egy kül­dönccel két tucat vörös rózsát, egy üveg pezsgőt és kalitkában égy postagalambot küldött a cí­mére azzal a kérelemmel, hogy »Ha hajlandó vagy feleségül jön­ni hozzám, engedd szabadon a galambot!-« A 24 esztendős Mari­lyn Fagan persze nem tudott el­lenállni a romantikus házasság- kérésnek, szabadon engedte a galambot, s az — mint jól be­tanított postagalambhoz illik — néhány perc alatt viss a^zállt a fiatalember lakására, és magával vitte a boldogító igent. „Ml KÖZÖD HOZZÁ? hogy hazaért, az ajtó mellé dobta a kisvé- kát, falnak támasztot­ta a kapát, és beszólt az elő­szobába: — Itt van, anya? A fülledt lakásban elveszett a hang. Válasz nem jött rá. Idegesen csapta be az ajtót. Az ólak felé indult. A ház mö­götti kisajtón éppen akkor jött át az anyja a szomszédból, ahogy odaért. Köszönés nélkül támad rá: — A tehén megjött? A ma­lacok ettek már? — Hogyan ettek volna? Ta­lán száz kezem van — emeli fel hangját az öregasszony. — De szomszédaim, azt tud a legnagyobb dologidőben. Itt van, ránk szakadt az este, az ember egész nap a mezőn haj­ladozik — hozzá akarta tenni: a semmiért, de visszakapta a szót —, maga meg itthon arra sem képes, hogy az állatokat idejében ellássa. — Ne csettegj már megint! Áthívták egy percre, hogy meg­mutassák a levelet, amit a Zo­lijuk írt Kanadából. Aztán mi vagyok én? Mi? Nekem nem szabad kilépnem ebből a ház­ból? Mióta elnökné lettél, ak­korára nyílt a szád, mint egy pajtakapu. Lánya már nem hallotta a végét. Egy kicsit bánta is már, hogy ilyen hangon beszélt any­jával, hiszen nem ő az oka fo­kozott ingerlékenységének. Mióta férje elment az egyéves elnökképzöre, sokszor ideges. De ez a mai nap mintha min­dent összedöntött volna ben­ne. — Este írok Sándornak — határozza el, miközben új al­mot dob a tehén alá. — Hogy hagyja ott az iskolát, üljön fel a legközelebbi vonatra, jöjjön haza, álljon be kocsisnak vagy gyalog munkásnak, és csinálja ő is, amit a többiek. Ügy lát­szik, mégis nekik, a többség­nek van igazuk. Érdemes itt becsületesnek lenni? Másokért, az egész faluért ennyi piszko- lódást, rágalmat tűrni? Tehe­tetlenül hallgatni a szemébe mondott vagy háta mögött el­ejtett fenyegetéseket? Még a saját sógora is azt mondta teg­nap: — Bolondok vagytok ti, Annus. Ahelyett, hogy figyel­nétek, hogyan viselkedik a fa­lu java, magatokra zúdítjátok a haragot, a bajt. Azt hiszed, mindig így marad ez? — dobta oda végül gúnyos indulattal. Így marad? Ne, így ne ma­radjon, a mostani helyzetet jobbnak kell követni, ebben bízott ő is, Sándor is; ha nem így lenne, el sem ment volna egy évre iskolára. De hogyan lehet összefogni ezt a falut, amelynek gondolkodására táb­lán semmiféle hatással nem volt a csaknem háromévi kö­zös munka? Hány év kell még ahhoz, hogy elérjük, amiről Sándor szokott beszélni estén­ként megrögzött hittel, az olyan ember reményével, aki már mindent, az egész életét ennek megvalósítására tette föl. Akkor ő is jobban hitt. Azért is peregtek le róla a rosszin­dulatú megjegyzések, mert tud­ta, hogy helyes úton jár a fér­je. Amíg itthon volt, maga mellett érezte, bizalmat merí­tett élettársának megfontolt, de az örök tevékenység lázá­ban feszülő egyéniségéből. Ezért is nem akarta elengedni. De férje megmagyarázta, hogy szüksége van a tanulásra, ma­ga is érzi, nagyobb biztonsá­got nyújt majd számára a tu­dás. Beletörődött. Továbbra is becsülettel ment dolgozni, szó nélkül végezte munkáját, akár­mit osztottak is rá. Helyzete azonban egyre elviselhetetle­nebbé vált. Egymásnak mond­va, de neki szánva szidták a vezetőséget, a tavalyi hibákat és újakat egyaránt. Eleinte be­leszólt, próbálta védeni a kö­zöst. Aztán belefáradt. Hallga­tott, mintha érzékszervei nem közvetítették volna agyába a körülötte történteket. Ha le­het, még gyorsabban dolgozott ilyenkor, szó nélkül, föl sem nézve. e a mai délután... Nem tud szabadulni a képtől, szavaktól, te­kintetektől, amelyek mint kul­lancs kapaszkodtak meg ben­ne. Ahogy egyre sűrűbben tűn­tek el az akácásban az asszo­nyok kötényükben krumplival — néhányon kosárszám vitték —, hogy elrejtsék, és este, mi­kor jönnek haza, elhozzák. Mintha járvány tört volna ki, és fertőzte volna meg a csak­nem negyven asszonyt, hogy két-három kilónként rejtsék el a fölszedett krumplit, és nem akadt senki, aki szólt volna miatta. Pedig ott volt a mun­kacsapat-vezető meg az egyik brigádvezető felesége is. Igaz, ők nem vittek, de úgy tettek, mintha nem vették volna ész­re, mi történik körülöttük. Egy darabig ő is hallgatott, de belül forrt, dühösen vágta a kapát, forgatta ki a gumókat a száraz földből. Aztán egy pillanatra döbbenve megállt a munkában: — Miért dolgozik ennyire? Hogy más meg haza­hordja? És amikor az egyik asszony kötényét verve vissza­jött az akácás bál, nem tudta magába fojtani a szót: — Mi az, Julcsa? Oda is ver­melünk? — Igém vagy te brigadéros vagy munkacsapat-vezető. Mi közöd hozzá? — Nem több, mint neked. De annyi legalább. — Majd talán arra várunk — szól bele egy másik asszony —, hogy megint decemberben meg áprilisban osszátok a ré­szesedést, mint tavaly. Addig meg forduljunk fel, mi? — Magán se nagyon látszik meg a koplalás — vág vissza gúnyosan. — Persze, te könnyen be­szélsz — nyelvel egy menyecs­ke —, az elnöknek nem kell lopni kilószám. kötényben, oda­viszik a helyébe kocsival. — Megdolgoztunk érte, ezt a fél véka krumplit ne sajnáld tőlünk. Inkább vigyél magad is! — A mai világban mindenki úgy szerez magánaks ahogy tud. Ne küldjenek minket krumplit ájni, eszünkbe sem jutna az ilyesmi. Hirtelen elhallgattak, mert hintó közeledett, rajta a jelen­legi elnök és az agronómus. Feléjük jönnek. Az asszony tartóztatta magát, nehogy ki­robbanjon belőle a felgyülem­lett indulat, és belekiáltsa az elnök és az agronómus szemé­be, hogy lopják a tsz-t, és ha így vigyáznak, nem tesznek valamit, az utolsó szemig szét­hordják a krumplit. De nem szólt, összeszorított szájjal vág­ta a keményre száradt földet. A látogatók meg évőd.tek né­hány percig, az agronómus el" mondott egy sikamlós viccet, és tovább hajtottak. Mégis kiáltani kellett volna — gyötrődik tovább az asz- szony. De az elnökhelyettessel nem beszédesek, mert a férje nem őt akarta elnöknek, a inig ö iskolán van. Most hozzá men­jen mégis árulkodni? Talán még a házát is felgyújtanák a falubeliek — borzadt el a gon­dolatra. Sándor mit javasolna ilyenkor? Imi kellene neki — öttik fel benne a gondolat, amikor az országút felé haza­sietett, elhagyva a többieket, akik csak húzták az időt szür­kületig. — Megírni, hogy jöj­jön haza, lopjon ő is, mint a többiek, mert ha igy megy, nekik semmi sem marad. Ügy látszik, az egész mégis erre vám építve. A lopásra. Valaki azt mondta nevetve, hogy ez már bele van kalkulálva a jö­vedelembe, mint boltosnak a havi fixbe. El kellene menni az elnök­höz — tér vissza a gondolathoz fejes közben is. — Félretenni a haragot. Megmondani, hogy vigyázzanak, mert széthordják az egész gazdaságot, kihasznál­ják, hogy a megválasztott el­nök nincs itthon, és a brigád.- vezetők sem a legmegbízhatób­bak közül kerülteik ki. Mit mondana erre Kapros József, az ura helyettese? Még azt hin­né, gúnyolódni akar, vagy a kárörvendés beszél belőle, hogy lám, most nincs it'hon a férjem, nem is mennek rend­jén a dolgok. Elhinné-e, hogy az őszinte féltés vitte hara­gosa házához? frissen fejt tejet be­vitte a konyhába. Az ötödikes Sanyiim az asztalra hasalva olvasott, nagy­anyja paprikát szelt a vacsorá­hoz. Az asszony gondolata újra visszakanyarodik a levélírás­hoz. Nincs más kiút: Azt ten­ni, amit a többi. Az egész falu. Meg is kérdezi a fiát: — Sanyika, ván itthon tin­tád? A gyerek ugrik, megy az előszobába. Anyja fogalmazza magában a. levelet. Aztán hirtelen arra gondol, hogy két nap múlva Sándor olvassa majd a kétség- beesetten hívó sorokat. Mit szól hozzá? Próbálja elképzel­ni. Gyávasággal vádolná asz- szonyát, azt mondaná, nem ilyennek ismerte. Vagy meg­értené és hazarohanna? Nem, ha jól meggondolja, ezt nem tenné az ő ura. Legföljebb egy napra, hogy megnyugtassa. Mi­nek is írna? Másfél hét múlva hazaiön úgyis, arra tervezték a szüretet, ükkor majd el­mondja neki az esetet. Igaz, azt is számon kéri tőle, ő mit tett. Sanyika hozza a tintát. — Visszaütheted, fiam, még­sem írok levelet. Nemsokára Úgyis hazajön apád. Aztán hirtelen kötött kabát­kát terít a hátára, és odaszól a gyereknek: — Rendesen mosakodj mag, aztán ha megvacsoráztál, le fele­hetsz. Lemegyek Kaprosakhoz — fordult anyja felé, és kisiet. Az öregasszony csodálkozva néz utána. Somogyi Karolj:

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents