Somogyi Néplap, 1961. augusztus (18. évfolyam, 179-205. szám)
1961-08-10 / 187. szám
Csütörtök, 1961. augusztus 10, s SOMODVI NÉPLAP Ob) ciláink If f dk Pogányszentpéteri bosszúságok Érdemes-e taxit rendelni? Július 23-án délelőtt gépkocsit rendeltem az AKÖV taxiállomásnál délután fél ötre a Kapos-hegy 5. szám alá. A rendelést fölvették. Utazni készült a lányom és a kisunokám. Délután megeredt az eső. Vártuk a taxit, de nem jött a megígért Időpontra. Már öt óra is elmúlt, a taxi sehol. Telefonon érdeklődtünk, azt válaszolták, hogy »majd jön«. Végül is gyalog kellett elindulnunk a szakadó esőben. Teljesen átáztunk, amikor fél hat előtt tíz perccel találkoztunk a taxival, amelyik értünk jött — ötven perces késéssel. Lányomék csuromvizesen indultak el a jó négyórás útra. Megfázva, betegen értek testre. Tulajdonképpen érdemes-e taxit rendelni Kaposvárott? Há nem tudnak felelősséggel taxit biztosítani, akkor ne vegyenek föl rendelést se! özv. Kocsis Józseíné Hol késik a beutaló? Fiamat többször vittem orvosi vizsgálatra, de mindenütt csak biztattak. Az utolsó vizsgálat alkalmával, a Kaposvári Lélektani Állomáson szükségesnek tartották, hogy fiamat a Somogyvári Gyógypedagógiai Intézetbe utalják. Ez hónapokkal ezelőtt történt, azóta sem válasz, sem beutaló nem jött. Nem tudom, mitévő legyek. A gyermeket ugyanis állandó felügyelet alatt kell tartani. Én és a feleségem állami gazdaságban dolgosunk, s szükség van mindkettőnk keresetére. De a legnagyobb baj az, hogy nem tudjuk, mi történik majd fiunkkal, ha nem tud sem meggyógyulni, sem pedig tanulni. Szabó István, Csokonyavisonta A Tóth Lajos utcában szabad sertést tartani ? A- Somogyi Néplap július 6-i számában megjelent »Miért nem szabad sertést és baromfit tartani Balatonfenyvesen« című írást olvasva a következőt kérdezem: Miért szabad sertést és baromfit tartani Kaposvárott, a Tóth Lajos utca 10. szám alatt? Egyszer már följelentették a ház tulajdonosát tiltott sertés- és baromfitartás miatt. Azonban hiába, Másutt javában folyik a cséplés, de a pogányszentpéteri Zöldmezőben csak döcög ez a fontos munka. Hat nap alatt mindössze 240 mázsa termés került zsákokba. Kevés, nagyon kevés ez, érthető tehát, hogy az itteni 1070-es cséplőgépről nem a legmegtisztelőbb hangon beszélnek a faluban. Nincs olyan nap, hogy ne esne valami hibája. A kiöregedett cséplőgép időnként megmakacsolja magát, és fél napnál is tovább áll. Jogos a zúgolódás, hiszen ilyen körülmények között nagy gond a még hátralevő 337 hold termény elcséplé- se. Nem lehetne ezen segíteni? Dehogynem! Csak az Iharosbe- rényi Gépállomásnak meg kellene hallania a pogányszentpéteriek kérését, és gyorsan kijavítani a gépet! * * * Itt a legfőbb ideje, hogy a 35 hold len termését elszállítsák. 18 tsz-tag, 8 fogat és egy Belorusz készen áll erre a munkára, de képtelenek folyamatosan dolgozni. A MÁV-tól ugyanis mindössze 2 vagont kaptak, így a nagykanizsai állomástól mintegy 200 méterre kénytelenek tárolni a terményt, amíg egy-egy vagont megrakhatnak. Időveszteséget és dupla munkát okoz ez a közösségnek, mivel kétszer kell le- és felpakolni a lent. Jobb szervezéssel megoldhatná a MÁV, hogy egyszerre elszállíthassák a még hátralevő terményüket a pogányszentpé- ,teriek. H. S. Csurgó. Levél a kórházból Kórházban vagyok, de hozzánk is eljutnak a legfrissebb hírek az egész világot lázba hozó újabb eseményekről. Olvastuk az Sz,KP közelmúltban nyilvánosságra bocsátott programtervezetét,, hallgattuk és olvastuk a Vosztok 2. űrrepüléséről szóló tudósításokat, Hruscsov elvtárs hétfő esti televíziós és rádióbeszédét s az SZKP Központi Bizottságának, a Szovjetunió Legfelső Tanácsa Elnökségének és a szovjet kormánynak a felhívását az egyetemes és tartós béke biztosítása érdekében. Mindezek csodálatra késztetnek bennünket, és megszilárdítanak meggyőződésünkben. Elragadtat minket Gagarin és Tyitov bámulatos hőstette, a Szovjetunió óriási tudományos sikere, állhatatos és szüntelen harca a béke megvédéséért. Mindez tovább erősíti bennünk azt a tudatot, hogy a világ békeszerető népei egyre szélesedő táborának harca, erőfeszítése nem lehet és nem is lesz hiábavaló. Pénzár Ferenc, Járási NEB-elnök, Tab. Nem lehetne érkezési sorrendben? A minap panaszkodott a KPM Kaposvári Közúti Üzemi Vállalatának egyik gépkocsi- vezetője: a Finommechanikai Vállalat autójavító részlegéhez jár szervizre. Hétfőn már reggel öt órára odaállt, hogy idejében sor kerüljön rá, mert fontos út várt rá délelőtt. De hiába. Előbb a magánkocsik kötelező átvizsgálását végezték el, s jóllehet azok jóval gépkocsi pótlására. Elővétel vagy kivétel? Július 25-én német barátaim autón vittek haza Balatonsze- mesre. A mozihoz mentünk. Mikor felolvastam nekik a következő napok műsorát, igen megörültek, hogy 27-én a -»Nyolcvan nap a Föld körül« című filmet játsszák. Ezt közösen nézzük meg, határoztuk el, és odaküldtem lányomat a pénztárhoz, hogy vegye meg másnapra a jegyeket. Ott azonban kijelentették, hogy nincs elővétel, másnap jöjjünk, pénztámyitáskor. Így is tettünk, s már délután beálltunk a hosszú sorba. A pénztárt fél Áz illetékes válaszol később érkeztek (némelyik fél kilenc után), mégis előbb távozhattak. Panaszosunk arra kéri az illetékeseket, hogy vegyesen, egy állami és egy rna- gánkocsit engedjenek be. Ne kelljen emiatt elmaradni a munkából, vagy esetleg — — mint most is történt — taxit fogadni a szervizre váró hétkor nyitották ki. A jegyek nagyon gyorsan elfogytak. Furcsának találtuk ezt, hiszen a moziba sokkal többen férnek be, mint amennyi jegyet most eladtak. A rejtély hamarosan megoldódott. Többen ugyanis megjelentek a pénztárnál és beszóltak: »Borika, kérem, legyen szives a jegyemet.« Ekkor csoda történt: bár minden jegy elfogyott, ezeknek az illetőknek egymás után adtak ki belépőt. Németh Pál, Balatonszemes, Mártírok u. 8. Szorgos emberek a határban Óriási asztagba gyűlnek a búzakévék az osztopáni Győzelem Termelőszövetkezet határában. A kijelölt szérűre hat fogatos hordja a gabonát. Vo- dicska István fogatos könnyedén dobálja villájával a súlyos kévéket Nagy Sándor asz- tagrakónak. — Siessünk ott elöl — sürgeti a fogatost egyik társa, aki mögötte áll szekerével. — Ne lopjuk a napot, jó? — jegyzi meg tréfásan. Erre az így vág vissza: — Jó, sietek, de inkább magadat biztasd, pajtás! — S miegkettőzött buzgalommal szórja a kévéket. Egyre magasodik, nő az asztag. A somogyvári határban egy cséplőgép körül forgolódnak az emberek. Hozzákapcsolják az elevátort, ékeket tesznek a kerekek alá, előkészítik a bor- sócsépléshez. Zümmögni kezd a gép. Tóth Sándor etető és Tüttő János már fent is van a gép tetején. A szekérről Móring István vil- lázza serényen a borsót, s az az etető kezéből porozva hull a dobba. Rakják az asztagot az osztopániak. Borsócséplés Somogyváron. A szovjet honvédelmi ipari vállalatok dolgozóinak elhatározása A Szovjetunió honvédelmi ipari vállalatainak dolgozói gyűléseket tartanak, s ezeken kifejezésre juttatják, hogy feltétel nélkül támogatják a kommunista párt és a szovjet kormány békeszerető politikáját. A munkások egyhangúlag azzal a kéréssel fordulnak a szovjet kormányhoz, engedje meg, hogy áttérjenek a hétárás munkanapról a nyolcórásra, hogy tovább erősítsék a haza védelmi erejét. Kedden a szverdlovszki terület egv honvédelmi ipari üzemének műhelyeiben gyűlések voltak, s ezeken több mint hetven ember szólalt fel. Az üzem kollektívája levelet intézett Nyikita Hruscsovhoz, s ebben közölte, egyhangúlag helyesli a szovjet kormány kül- és belpolitikáját. A novoszibirszki területen egy honvédelmi ipari vállalat munkásainak gyűlésén határozatot fogadtak el, amely szerint az üzem dolgozói támogatják az SZKF és a szovjet kormány külpolitikáját, amely ismételten kifejezésre jut a nyugat-berlini kérdéssel kapcsolatiban, az Egyesült Államok, Anglia és Franciaország kormányához intézett jegyzékekben. (MTI) APRÓHIRDETÉSEK mert még a mai napig sem szűnt meg ez az áldatlan állapot. Nem törődnek vele, hogy a sertés- és baromfiól a Tóth Lajos utca 12. számú ház fürdőszoba- és éléskamra- ablakától négy méternyire van. Kérjük az illetékeseket, hogy vessenek véget e rendellenességeknek. Az érdekelt felek. Mikor nyitják meg az új utcát? Múlt év februári értekezletén szavazta meg a városi tanács, hogy a Petőfi és a Honvéd utca között, az iskola melletti telken új utcát nyitnak. Nagyon örültünk a hírnek, hogy végre építkezhetünk a már régebben megvett házhelyünkre, és majd saját házunkban lakhatunk. Ám az utca megnyitását hiába várjuk. Szeretnénk, ha az illetékesek értesítenének minket, mi lesz házhelyeink sorsa. (Négy aláírás.) Sasvári József potonyi tsz- agronómus azt írja levelében, hogy 1960-ban a Bárdibükki Állami Gazdaság buvári üzemegységében dolgozott üzemegységvezetőként. Ez évben hízómarhának valót vásárolt a gazdaság, mivel azonban az állatok a kívántnál könnyebbek voltak, nem lehetett volna idejében elérni a megfelelő súlyt. Ezt jelentette, nehogy később baj legyen belőle. De hiába. Az Állami Gazdaságok Igazgatósága utasította a Bárdi bükki Állami Gazdaságot a kár megtérítésére, s a kivetett összeg egyik felét Sasvári Józsefnek kellett megfizetnie. Minthogy nem érezte magát hibásnak, megfellebezte a döntést a vállalati egyeztető bizottsághoz. Levelére azonban nem kapott választ. A közelmúltban a megyei tanács pénzügyi osztálya értesítette, hogy a Bárdibükki Állami Gazdaság 1050 forint kár megtérítésére kötelezte. Ekkor a pénzügyi osztályhoz fordult, onnan a Területi Egyeztető Bizottsághoz utasították. Oda viszont csak akkor mehet, ha a vállalati egyeztető bizottság már tárgyalta az ügyet. Ismét írt a Bárdibükki Állami Gazdasághoz. Választ erre sem kapott. Sasvári József ezután kereste föl szerkesztőségünket. Panaszát a Somogy megyei Állami Gazdaságok igazgatósága felülvizsgálta, s az alábbi választ küldte: »A panaszban foglaltak megfelelnek a valóságnak. A gazdaság igazgatója és az egyeztető bizottság mulasztást követett el, mert az 1961. január 23-án beadott fellebbezést nem tárgyalta meg. Az igazgató akkor mulasztott, amikor a megyei tanács pénzügyi osztályához elküldte a munkavállalói igazolási lapot a nem jogerős kártérítési határozattal, s annak alapján a levonást és a pénz átutalását kérte. A panaszosnak a levonásokat reklamáló fellebbezését sürgető újabb beadványát csak július 29-én tárgyalta a panaszos jelenlétében. A gazdaság igazgatóját felhívtam a törvényes rendelkezések megtartására, s utasítottam, hogy az egyeztető bizottság munkáját vizsgáltassa felül» és az MT törvényes rendelkezéseinek szerezzen érvényt. Nagy József igazgató, a Somogy megyei Állami Gazdaságok igazgatósága.« > l)AS-VÉTEL Ijljj Kényelmes, olcsó! Fogyassza a szövetkezetekben kapható készételeket. Marhapörkölt, székelygulyás, babfőzelék kolbásszal, lecsó kolbásszal és még más fajták állandóan kaphatók. (3759) Keveset futott Trabant személy- gépkocsi eladó. Rácz, Somogysárd. 6 _____(40745) J ókarban levő Csepel Danuvia motorkerékpár eladó vagy Duna oldalkocsiért elcserélhető. Kapos- vár, Kecel-hegy 1., Szabó. (1883) Festett hálószobábútor eladó. Kaposvár, Bem U. 55. (1894) Eladó Fonyódliget legszebb helyén egy ikervilla — 2 szoba, 2 konyha, 2 kamra, 2 fedett terasz — garázzsal, illetve faház épülettel. Esetleg felerészben is eladó. Érdeklődni: Szabó Nándor, Fonyódliget, Török Bálint u. 17. vagy Kaposvár, Április 4. u. 15. (1896) Éladó Kaposvárott Ivánfa-he>- gyen 840 n-öles szőlő gyümölcsössel. Érdeklődni: Szabó Nándor, Április 4. u.' 15. (1897) “jókarban levő gyermekágy eladó. Kaposvár, Ady E. ju._7. sz. (1898) E gyszoba-kcnyhából. előszobából álló családi ház eladó. Kaposvár, Vöröshadsereg útja 273. (40757) Vajszínű cserépkályha eladó. Kaposvár, Dimitrov u. S8,____(40761) K ertes családi ház beköltözhetően eladó. Tcponár, Vöröshadsereg útja 177.______ (40766) “ Kedvező feltételekkel eladó a belvárosban kétszobás komfortos, kertes ház, szoba-konyhás lakáscserével elfoglalható. Kaposvár, Tóth Lajos u. 9., Hornung. ____________(40770) S zoba-konyhás ház beköltözhetően eladó. Kaposvár, Sétatér u. 46. (40768) !!!!!! csere Ili Tünde robogóért 500-as oldalko- csis BMW-met elcserélném. Győri, Kaposvár, Mező utca, Vízmű. (40759) Háromszobás összkomfortos, ga- rázsos belvárosi lakásomat elcserélném 2x1 szobás összkomfortosra. Cimeket 40762-es számra kérek a Magyar Hirdetőbe. (40762) A L L A S A homokszentgyörgyi földművesszövetkezet 1. sz. boltjába (Ho- mokszentgyörgy) boltvezetőt, keres. Átlagkészlete 1 100 000 Ft, havi at- lagforr.al na 250 000 Ft, fizetés 1430 Ft plusz jutalék. Jelentkezés az fmsz ig. elnökénél._________(3813) M arós szakmába elhelyezkednék szerszámkészítőnek. Cím 40767-es számon a Magyar Hirdetőben. (40767) Darány és Vidéke Körzeti Földművesszövetkezet igazgatósága pályázatot hirdet. Kastélyosdombó községben levő vegyesboltjába boltvezetői munkakör betöltésére. A munkakör esetleg családtaggal is elfoglalható. Egyszobás lakás van. Fizetés kollektív szerint. Fölvétel esetén útiköltséget térítünk. (40744) Vizsgázott gépkocsi-előadó nagy gyakorlattal, forgalmi tiszti vizsgával gépkocsi-előadónak, szállítási előadónak áthelyezéssel elhelyezkedne. Ajánlatokat 40760-as számra a hirdetőbe.________(40760) ■ ili V E G y F s Üzemek! Közülietek! Villamos, tűzvédelmi és balesetbiztonsági ellenőrzését, földelések mérését, villámhárító berendezés ellenőrzését végzi, új villámhárító berendezés készítését vállalja a Vegyesipari KTsz, Tamási. _____________(24720) D ugattyúgyűrű, szovjet gyártmányú gépkocsikra minden méretben megrendelhető: Matuz, Törökszent- míklós.___________ (8ítt?) A ugusztus 8-án este Balatonbog- láron elvesztettem irattárcámat összes igazolványommal együtt. Kérem a' becsületes megtalálót, hogy címemre: Zsunics László, Kaposvár, Tóth L. u. 3. visszaküldeni szíveskedjék.__________(4900) I dősebb nő gondozását vállalná lakásért fiatal házaspár. Ajánlatokat 40758-as számra a Magyar Hirdetőbe kérek. (40758) l|||j| házasság 11 42 éves iparos keresi 35—40 éves nő ismeretségét házasság céljából. Leveleket »Kőműves« jeligére % kiadóba kérek. (1895)