Somogyi Néplap, 1961. augusztus (18. évfolyam, 179-205. szám)
1961-08-02 / 180. szám
SOMOGYI NÉPLAP 6 Szerda, 1961. augusztus 2. Romantikus környezet, jó koszt, kitűnő zenekar és előzékeny kiszolgálás várja Balaton- lellén üdülő vendégeit a Muskátli Étterem. Különleges halételek, esténként tánc. (3793) az asztalra, fejét karjára fekfene ezt a falut! Mindig korog a gyomrom. Sehol semmiféle étkezési lehetőség. Kénytelen vagyok minden szombat' délután főzni. Legalább egy hétre valót, mert munkanapokon nem érek rá, estig a boltban vagyok. De hát főznöm kell, mert a magamfajta ötvenes agglegénynek ét enni kell olykor-olykor. Igaz, a múlt szombati húsos káposztából van még három napra való, de mit eszem a másik három-négy napon? Ez a maradék igen finom lesz, hiszen kétszer melegítettem föl. Ha még háromszor fölmelegítem, egészen fölséges eledel lesz belőle. Ügy oldom meg a jövő heti kosztomat, hogy megint főzök egy fazékkal. Fel a köténnyel, gyerünk, papucsom! Micisapkámat fejemre nyomtam, és begyújtottam a petrofort. Fűszer, káposzta, hús került az asztalra. Munkához láttam. Ügyesen, Palikám, ügyesen, a káposztafőzést kívülről is tudod, megtanultad húsz év alatt. Változatos az étrend: egyik héten káposzta, a másik héten is az. Csak ügyesen, ügyesen, barátom. Megy ez a munka, mint a karikacsapás. Beleöntöttem két liter vizet a háromliteres fazékba, aztán a savanyú káposztát. Már csak a hús hiányzott belőle, só, paprika meg babérlevél. De életlen a késem! Sebaj, szétvágom húst a kisbaltával háromfelé. Minden napra egy kis darab. A legnagyobb munkában voltam, amikor kopogtak az ajtón. Kovácsáé állt kívül, munkatársam a szövetkezetben. Mit akar? Szép, meleg szemű asszony. Férje sokat ivott, s hamar itt hagyta ezt az árnyékvilágot. Már két éve özvegy. Az asszony velem jár a városba vonaton, a rövidárurészlegben dolgozik Markó Bélával, harmadik társammal. Bélával jó barátok vagyunk. Ajtót nyitottam. Az asszony előbb a szemembe bámult, majd elnevette magát, amikor végigpillantott teljes szakácsi ornátusomon. — Jé, Pali bácsi, mit csinál? — tekintett jobbra-balra, s Óvodát építenek a csákányiak Csákányban az idén kezdték meg két régi terv valóra váltását. Bár csak 1965-re ígértek orvost a falunak, de már most hozzákezdtek az orvoslakás építéséhez. Óvodát is épít a község. A megyei tanács 70 ezer forintot adott nekik erre a célra. Az építőanyag 80 százalékát a falu teremti elő. Nyilvános tanácsülésen elhatározták, hogy augusztusban megkezdik az építkezést, és az ősszel tető alá hozzák az épületet. máris a petroforhoz ugrott, miközben ridiküljét katonaládámra eresztette. — Miért nem csak a húst főzte előbb, hiszen öregebb ez minálúnk is — mondta leplezetlen iróniával. — Ejnye, ejnye, no majd azért csinálunk belőle valamit. Van még abból a múlt heti húsos káposztából? Miért nem főz egyszer már mást is? — Van még egy fél hétre való, de megint ezt főzök, mert nagyon szeretem. De mit szólnak a szomszédok, Eszter, hogy egy özvegy meg egy agglegény. .. az én legénylakásomon. .. Már oda sem figyelt. Bement a szobámba, és egy fehér abroszt hozott ki, azt maga elé kötötte. Előbb belekevert a fazékba, aztán szenesvödrömbe söpörte az asztali hulladékot. Egyik cipőmet a székről, a másikat katonaládám mellől szedte össze, kisöpörte a konyhát, leterítette az asztalt, és a szobába ment. Ott először zoknimat vette le a könyvespolcról, s figyelte a hatást. em tagadom, örültem a műveletnek, de igyekeztem nemtetszésemet mutatni szokatlan látogatása miatt. Mintha megértette volna, gondolatomat, hirtelen elém állt. Megcsapta orreimpámat hófehér nyakának parfümillata, s melle közepén megpillantottam két fekete kis szek- szepiljét. Megvallom, ez a látvány hirtelen érintett, azt hiszem, egy kissé elsápadtam. Most megint a petroforhoz ment, én meg csak néztem rá, hátha egyszer megint megláthatom azt a két kis csodálatos valamit. Közben megterített, asztalhoz ültünk. A villanyt nem gyújtottuk fel, bár erősen sötétedni kezdett. — Hallom, a Mátrába megy — szólalt meg az asszony —, de jó magának! Én is szívesen mennék. Megvan már a jegye? Elővettem a pénztárcámból, és szó nélkül átnyújtottam. Egy ideig nézte, majd másra terelte a szót: — Sohasem voltam még legénylakásban, csak magánál. Tavaly illyenkor és most. Nem örül neki? Higgye el, most is csak azért, mert... mert, ugye, nem hiszi el? — Én mindent elhiszek most — gagyogtam zavaromban, és megcsókoltam a kezét, éppen azt, amelyikkel a jégyet tartotta. — Mindent elhiszek, de én, fogahüllott oroszlán... vagy mi vagyok... szóval... — Ne öregítse magát, Pali bácsi — 6, mit is mondok, Pali —, hiszen maga olyan fiatalos, és én nagyon — most ráhajolt tetve biztatóan emelte rám tekintetét. Szemem megakadt a szép hattyúnyakon, s éreztem, hogy megint elsápadok. Eszter észrevette ezt, és tovább enyel- gett: — Ugye, nem hiszi el? Ugye, nem? Pedig... Folytatta volna még, de váratlanul kopogtattak az ajtón. Markó Béla barátom volt. Meglepettnek látszott a szokatlan idill láttán, de igyekezett ezt eltakarni. — Mikor ultizunk? Gondoltam, ma este jó lenne. — Ha akarod, lehet. Eszter is zavartunk tetszett. Felállt, ridiküljét karjára akasztotta, majd kipirult arccal fordult felém: — Köszönöm az üdülőjegyet, a négyszázat megküldöm holnap reggel. Sietve távozott, de az ajtóból még visszaszólt, hogy augusztus harmadikén indul. Barátom szemrehányó tekintetet vetett rám: — Miért nem szóltál? — mondta ártatlanul —, igazén nem zavartalak volna benneteket. — Nem zavartál. — Szeretem az őszinteséget. Nem tudtam, sose mondtad, hogy közted és Eszter között... — Semmi sincs. Miért mondtam volna, hogy van, mikor nincs. ■— Hát ezt meg ki hiszi el? — Többek között te is. — Szeret? — A fenét. Egy huszonhat éves nő? Engem? — Hát kit? — Jelenleg talán éppen a Mátrát. Elszaladt a jegyemmel, bár nem sajnálom tőle, hiszen úgyis felkínáltam volna valakinek. Apropó: te mikor indulsz? Remélem, te nem adtad át a jegyedet másnak? Béla most valóban zavarba jött, s hogy leplezze, indult is. Már a kiskapunál voltunk, amikor megsürgettem válaszát. — Nos, mikor indulsz, Bé- lukám? — Augusztus harmadikén. aratom gyorsan elment. Visszamentem a lakásba, ahol gőzölögve várt a fél tál húsos káposzta. Két személyre volt megterítve, Eszter mintha még most is ott ülne az asztalnál... Soltéig néztem azt a széket. — Javíthatatlan, bohém alak — szóltam magamhoz. — Most az egyszer felültél a körhintára. .. Aztán belemerítettem a húsos káposztába. Szolga Tamás KÖNYVEK A TÁSKÁBAN KŐVÁRI FERENCNÉ szeptemberben vette át a niklai könyvtárt. Mária néni — csak így szólítják az olvasók — húsz éve él a faluban, jól ismer minden családot. Munkájában nagyszerűen fel is használja ismereteit. Még a télen történt. Színdarabot tanultak a fiatalok. Kővári néni a könyvtárba hívta össze a szereplőket.. Amikor mindenki együtt volt, csak úgy »véletlenül-« kinyitotta a szekrényt, s könyveket szedett elő. — Olvastad már ezt, Jóska? — kérdezte az egyik fiútól. — A kőszívű ember fiai... — Nem... — restelkedett a legény. — Akkor vidd haza, s olvasd eL A biztató szóra a többi fiatal is megélénkült, s egyre- másra kértek könyveket Mária nénitől. A következő héten-]" maguk akarták, hogy a könyvtárban tartsák a próbát. Akkor este mindenki új könyvvel ment haza. Ehhez talán még annyit kell hozzáfűzni: húsz fiatal jelentkezett a József Attila. olvasómozgalomba. Az ügyes könyvtáros a kézimunka szakkör tagjainak is a könyvtárban adott helyet. S még csak kezdeményeznie sem kellett, az asszonyok maguk kérték, nyissa ki a szekrényt, mutassa meg, milyen könyvei vannak. A »könyvszemle« után öt asszony azonnal beiratko-* zott a könyvtárba. AZ UTÓBBI IDŐBEN kétszer költözködött a könyvtár. Először a művelődési otthon egyik helyiségéből a másikba, onnan pedig az óvodába. Az első hurcolkodásnál történt a következő: Mária néni a könyveket még csak áthord- ta az úttörőkkel, a szekrények megmozgatásához azonban már kevés volt a gyermekek ereje. Segítők után kellett néz- nié.s Épp arra ment Tóth József útőr. — Jóska, jöjjön már be egy kicsit — szólította meg. — Tessék, könyvtáros néni', — Két szekrényt kellene átvinni az új helyiségbe... — Jövök én szívesen — mosolygott az útőr. Tálos Vendi bácsival költöztette át a szekrényeket. Vendi bácsi azonnal elköszönt. Tóth József azonban még akkor is ott téblábolt, nézelődött, amikor Mária néni a könyveket rakta a helyére. — Aztán mit fizessek a segítségért, Jóska? — tréfálózott a könyvtáros. — Tudja mit? — bökte ki az útőr —, írjon be a könyvtárba... NYÁRON KEVESEBBEN KOPOGTATNAK a könyvtár ajtaján, mint télen. Kővári néni azonban egy cseppet sem esik kétségbe: amikor összeakad az utcán olvasóival, megkérdi, van-e könyv náluk, elolvasták-e, s ajánl helyette másikat. — Nem kell bejönniük a könyvtárba, ha nem érnek rá... odahaza, az előszoba asztalán bármikor megtalálják a könyvet... ha mifelénk járnak, csak vigyék el. Gyakran, megesik az is, hogy ezzel állítják meg Mária nénit az utcán: — Drága könyvtáros néni, sok a dqlog, nem hozna nekem valami jó olvasnivalót? Érre nem lehet csak »rendben van«-nal felelni. S nemegyszer előfordul, hogy Kővári Ferencné tele pakol egy táskát könyvekkel, s meglátogat néhány házat. A múltkoriban Szenteséket meg • Légrádiékat kereste föl. — SZENES NÉNI, elolvasta-e már ezeket a könyveket a fia? — Jaj, vigye már el, lelkem, hetek óta rakosgatom idel-oda.,. Kiolvasta már a Somgyf Mépfap Az MSZMP Somogy megyei Bizottsága és a Somogy megye) Tanács lapja. Felelős szerkesztős KISDEAK JÓZSEF. Szerkesztőség: Kaposvár, Sztálin u. 14. Telefon 15-10, 15-11 Kiadja a Somogyi Néplap Lapkiadó Vállalat, Kaposvár, Latinka S. u. 2. Telefon 15-16. Felelős kiadó: WIRTH LAJOS. Készült a Somogy megyei Nyomdaipari Vállalat kaposvári üzemében. Kaposvár, Latinka S. u. 6. (F. v.: László Tibor) Terjeszti: a Magyar Posta. Előfizethető a helyi postahivataloknál és postáskézbesitöknél. Előfizetési díj egy hónapra U Ft szentem, de nincs egy perc ideje sem, azért nem vitte még vissza. — Mondja meg Gyurinak, hozok helyette valamit... — Az bizony jó lesz, egy este sincs meg a gyerek olvasás nélkül... Légrádiéknál hasonló beszélgetést folytatott a nagymamával. Megbetegedett a szomszéd kislány. Amikor átment hozzá, a gyerek első szava ez volt: — Hozzon egy könyvet, Kővári néni... — Hozok, Piroskám, hogyne hoznék — simogatta meg a kislány fejét. Farkas Józsi bácsi hetekig járt Mária néni nyakára. .— Hát, könyvtáros néni, meg mindig kézben van az Utolsó felvonás? — Sajnos igen, amint viszszahozzák, szólok. Néhány nap múlva megállította az utcán szorgalmas olvasóját: — Jöhet a könyvért, Józsi bácsi! Az öreg boldogan sietett el a könyvtárba Mária nénivel a várva várt könyvért. Mária nénit ritkán látni üres kézzel, mindig van a táskájában néhány könyv. A mezőn dolgozókat ebből a »fiókkönyvtárból« látja el olvasnivalóval. * * * A NIKLAI KÖNYVTÁR kötelező kölcsönzése kilenc- száz kötet egy évre. Kővári Ferencné már mostanra kölcsönzött ennyit. L. G. ŐRSVEZETŐKÉPZŐ TÁBORBAN Festői környezetben, dombok és erdők tövén verték föl sátraikat a siófoki járás úttörői. Megnyugtató a csend, változatos, örömteli élet várja a pajtásokat. Az első turnusban zamárdi, end- rédi, siófoki és a járás más községeiből való pajtások jöttek el őrsvezetőképzőbe, s a Latinka-tábor- ban, Ságvár határában sokat tanulnak, játszanak, s élvezik a tábori élet örömeit Éppen ebédkor leptük meg a pajtásokat. Kovács Klári és Méreg Éva, de a többiek is jóízűen falatozzák a kitűnő por* ; köttet. Délutáni pihenő után vidám játék folyik a tábor főterén.
