Somogyi Néplap, 1961. július (18. évfolyam, 153-178. szám)

1961-07-06 / 157. szám

SOMOGYI NÉPLAP 2 Csütörtök, 1961. Jöttes & Miért szorgalmazza az ENSZ, miért odázzák el Kaszavubuék a kongói parlament ülésének megnyitását ? Leopoldville (MTI). Az ENSZ kongói képviselete tudomására adta a leopoldville-i hatósá­goknak, az ENSZ egyetlen centet sem folyósít a június­ban Kaszavubuéknak ígért tízmillió dolláros gazdasági se­gítségből, amíg meg nem nyílt a kongói parlament új ülés­szaka — jelenti az UPI. A jelentés szerint leopold- ville-i ENSZ-körökben bele­fáradtak abba, hogy Kaszavu­buék ismételten halogatják a parlament ülésezésének meg­kezdését, és a fenti bejelen­téssel akarják cselekvésre kényszeriteni a leopoldville-i hatóságokat. Az AP tudósítójának jelen­téséből azonban kitűnik, hogy az ENSZ kongói képviseleté­nek vezetői valójában miért szorgalmazzák most a parla­ment munkájának megkezdé­sét. Az ENSZ kongói vezetőinek körében bizalmas beszélgeté­sekben nem titkolják azit a tényt, hogy minden erővel sze­retnék elérni a kongói parla­ment összeillését — írja a tu­dósító. — E körökben attól tartanak, hogy ha Hammar­skjöld ENSZ-tötithár — aki szeretné személyesen ellen­őrizni a helyzetet Kongóban még az ENSZ közgyűlésének szeptemberben megnyíló új ülésszaka előtt — nem jelent­heti majd a közgyűlésnek, hogy a kongói parlament is­mét működik és az országnak új kormánya van, nem tudná megindokolni, miért költött az ENSZ 100 millió dollárt Kon­góban. Ebben az esetben pedig . a közgyűlés úgy véleked­het, hogy az ENSZ eddi­gi tevékenysége Kongóban ' kudarcot vallott, és köny- nyen arra az álláspontra helyezkedhet, hogy több pénzt nem szavaz meg a kongói kiadásokra. A nyugati hírügynökségek leopoldville-i tudósítóinak je­lentése szerint azonban egyre valószínűtlenebbé válik, hogy a kongói parlamenti képvise­lők a közeljövőben összeülje­nek. A kongói parlament ere­detileg június 25-re tervezett megnyitását Kaszavubuék jú­lius 3-ra halasztották. Ez a nap is elmúlt azonban anélkül, hogy sor került volna a meg­nyitásra. A jelentésekből kide­rül, hogy Kaszavubuék igye­keznek elhárítani magukról a felelősséget, és részben a ka- tangai »kormányt«, részben pedig Kongó törvényes kormá­nyát vádolják a késedelemért. A valóságban a kongói parla­ment bármikor összeülhetne, mert — az AP értesülése sze­rint — az ENSZ főparamcsmok- közölte Kaszavubuékkal, két órán belül végrehajtják a parlament biztonságos össze üléséhez szükséges intézkedé­seket. A tudósítók egybehang­zó jelentése szerint azonban Kaszavubuék félnek a par­lament megnyitásától. Attól tartanak, hogy a parla­menti többség Gizengát és a törvényes kormányt támogatja majd — ezért megindult Leo- poldville-ben a hajsza a sza­vazatok megszerzéséért. Leopoldville-i diplomáciai körökben úgy vélik — az AP tudósítója szerint —, hogy Ileónak, az úgynevezett mi­niszterelnöknek valóban van félnivalója, hiszen a parlament bizalma nélkül működik. De Kaszavubu is tarthat tőle, hogy helyére olyan elnök ke­rül, akinek személyét a tör­vényes kormányt támogató képviselők elfogadhatóbbnak látják. Csőmbe visszatáncolt a leopoldville-i megegyezéstől Elisabethville (MTI). Miköz­ben Csőmbe katangai bábel­nök 71 tagú kíséretével or­szágjáró kőrútján tartózkodik, hírügynökségi jelentések sze­rint a katangai képvise.lőház úgynevezett alsóháza keddi ülésén 22 képviselő jelenlété­ben elutasította azt a meg­egyezést, amelyet június 24-én Csőmbe kötött a leopoldville-i hatóságokkal. Mint ismeretes, a fenti megegyezést Csőmbe 24 órával szabadonbocsátása előtt írta alá. A katangai alsóház keddi rendkívüli ülésén az alsóház elnöke közölte, Csőmbe csak azért írta alá a megegyezést, hogy visz- szanyerje szabadságát. A döntés szerint Katanga nem vesz részt a tervezett leopold­ville-i összkongói parlament munkájában. Csombéék fel­bontják a júniusban kötött vámunióra vonatkozó szerződést is a leopoldville-i kormánnyal és Katanga továbbra is saját külön pénznemét használja. Az alsóház ülésén ezenkívül minden magyarázat nélkül el­utasították a megegyezésnek azt a pontját is, hegy Katanga részt vesz a volt Belga-Kongó államainak közös hadseregé­ben. A szavazás előtt a külügyi bizottság jelentést terjesztett be, mely azit állítja, hogy Gsombénak letartóztatása ide­jén nem volt joga kormányá­nak nevében bármiféle meg­egyezés aláírására, mert eb­ben az időben Katangában há­romtagú miniszteri kollégium gyakorolta az »államfő jo­gait«. A latin—amerikai népek visszautasítják ;-amerikai nyomást Havanna (MTI). Fidel Cast­ro kubai miniszterelnök ked­den este a televízióban beszá­molt az ország népének a nemzetközi helyzetről és a bel­ső feladatokról. Castro rámutatott: az Egyesült Államok ab­beli törekvése, hogy ag­resszív kubaellenes fron­tot kovácsoljon össze La­tin-Amerika ban, kudarcot vallott, mert javaslatai sénóék és visszstaszítóak voltak a né­pek számára. A latin-amerikai népek visszautasítják az ame­rikai nyomást, és függetlenül cselekszenek. Castro kiemelte Ecuador és Brazília független külpolitiká­ját. Stevenson legutóbbi dél­amerikai útjáról szólva meg­jegyezte, hogy az sikertelen volt, mert Stevenson dollár­milliókat ajánlott, majd felté­teleket szabott. Stevenson a »szövetség a haladásért« ter­vet reklámozta, ami »a cápa és a Szandi ni a Szövetségéhez hasonlítható« — mondotta a hű niszterelhök. Castro bejelentette, hogy Kuba el fog kobozni min* den amerikai repülőgépet, amely Kuba földjén le­száll. Ez a válasz arra — mondotta —, hogy az amerikai hatósá­gok lefoglalták azt a kubai személyszállító gépet, amelyet ellenforradalmi banditák arra kényszerítettek, hogy Miami­ban szálljon le, valamint há­rom mezőgazdasági permetező Fidel Castro beszéde repülőgépet. Ha az amerikaiak visszaszolgáltatják a kubai re­pülőgépeket, a kubai kormány is más politikát követ — han­goztatta Castro. A kubai miniszterelnök a továbbiakban rámutatott, hogy az Egyesült Államok folytatja gazdasági agresszióját Kuba ellen. Célja az, hogy kiéhez­tesse a szigetország népét. Az amerikaiak legutóbb leállítot­ták a Kubába irányuló zsír­szállításokat. Castro közölte, hogy ennek következtében Ku­bában átmenetileg szabályozni kell az állati és növényi zsira­dék elosztását. Castro közölte, hogy a Szovjetunió tízezer ton­na zsírt szállít Kuuának, azonban ez) nem lesz elég a szükséglet fedezésére. Rámu­tatott, hogy 1962 végén Kuba már saját maga fogja előállí­tani a szükséges zsiradék­mennyiséget. A laoszi hazafias front pártjának képviselője megbélyegezte az Egyesült Államok halogató taktikájój. Genf (TASZSZ). A laoszi nemzetközi értekezlet kedden rendes ülést tartott Anglia képviselőjének elnöklete alatt. Dél-Vietnam képviselője is- rtiét szóba hozta, hogy »végér­vényesen és eredményesen meg kell teremteni a tűzszünetét«. Az amerikaiak bábjai csaknem két hónap óta hajtogatják ezt az elnyűtt frázist, amellyel tu­lajdonképpen késleltetni akar­ják a fő kérdésnek, Laosz sem­legessége és függetlensége biz­tosításának megoldását. J. Steeves, az Egyesült Álla­mok képviselője hosszú perce­ken át ismételgette azt, amit a dél-vietnami hatóságok kül­dötte mondott el. Annyira el­ragadtatta magát, hogy azzal a nevetséges állítással is elő­hozakodott, hogy az értekezlet Irak ellenzi Kuwait felvételét az Arab Ligába Bonn rehabilitálja az SS-legényeket Német Demokratikus Köztársaság kormányának emlékirata Berlin (TASZSZ). A Német Demokratikus Köztársaság kormánya a potsdami egyez­ményt aláíró hatalmaknak és a Hitler-ellenes koalícióban részit vett összes államoknak emlékiratot juttatott el azzal kapcsolatban, hogy a bonni hatóságok rehabilitálják az SS-csapa‘ok volt tagjait. Az emlékirat rámutat arra, hogy június 29-ón a nyugatnémet szövetségi gyűlés a Német Szövetségi Köztársaság kormányának kívánságára határozatot hozott arról,t hogy állami nyugdíjat kell fizetni a volt SS-eknek, s ezzel a súlyos bűntettekben vétkes aktív náciknak meg­nyitja az utat felelős állami tisztségekhez Nyugat-Német- országban. A Német Demokratikus Köztársaság kormánya eré­lyesen tiltakozik az említett különös törvény ellen, és ki­jelenti: a bűnösök és a hóhérok ismét hatalomra tudnak jutni Nyugat-Németország- ban, mivel Németországnak ebben a részében rendszeresen meg­sértik a potsdami egyezményt. Itt az ideje — hangsúlyozza az emlékirat —, hogy a máso­Az angolai felkelők támadnak London (MTI). A Daily Te- golai hazafiak éjszakai portyá­legraph tudósítójának jelenté­se szerint Észak-Angolában is­mét elkeseredett harcok foly­nak. Különösen feszült a hely­zet á »kávé-főváros«, Carmo- pa térségében. A felkelők tel­jesen körülvették a várost. A portugálok fel fegyverezték a Város európai lakosságát, köz­tük azokat az európai nőket is, akik nem voltak hajlandók el­költözni. A Reuter lisszaboni tudósí­tója azt jelenti, hogy az an­golai felkelők kedd óta állan­dóan támadják a portugál csa­patok Carmona környékén ki­épített támaszpontjait. NEW YORK Holden Roberto, Angola né­pei szövetségének élnöke kö- Lólte, hogy a felkelők Észak- Angolában öt helyen indítottak támadást, többek között Cuan- go, Benguela és Malange tér­ségében. Az AP leopoldville-i tudósí­tójának közlése szerint az an­kon és rajtaütésszerű támadá­sokkal eddig mintegy kétezer portugál katonát pusztítottak el. Az angolai felkelők felégetik a nagy ültetvényeket, amelyek Holden Roberto szerint »a kényszermunka rendszerének fő támaszpontjai«. Más jelen­tés szerint a felkelőknek ismét sikerült több műutat, vasútvo­nalat és hidat használhatat­lanná tenni. Az AP johannesburgi tudó­sítója beszámol arról, hogy Portugália, Rhodesia és a Dél­afrikai Köztársaság katonai képviselői között állandó meg­beszélések folynak. Ezek az országok — jegyzi meg a tu­dósító — összefognak, hogy »közös védelmet építsenek ki a lázadó afrikai nacionalisták­kal szemben«. Amint a Sun­day Times írja, »Portugália és a Dél-afrikai Köztársaság kö­zött már katonai szövetség van Mocambique-re vonatko­zóan«. dik világháború maradványai nak felszámolásával keresztül­húzzák a nyugatnémet milita­ristáknak az általános békét veszélyeztető agresszív ter­veit. A volt SS-ek rehabilitációja azt mutatja, hogy a békeszerződés megkötése ma föltétlenül szükséges a német nép és a Hitler-elle­nes koalícióiban részt vett ál­lamok érdekében. Az NDK kormánya Németország összes békeszerető, demokratikus erőinek érdekében cse’ekszik, amikor felhívja a Hitler-elle­nes koalícióban részt vett ha­talmakat, lépjenek fed a pots­dami egyezménynek ezzel az újabb provokációs megsértésé­vel szemben,' és a két német állammal demokratikus béke- szerződés megkötése útján vessenek véget a fasizmus ki­bontakozásának Nyugat-Né- metországban. Kairó (MTI). Az Arab Liga Tanácsa kedden ülést tartott, és megtárgyalta Kuwait felvé­teli kérelmét. A délutáni egy­órás megbeszélést zárt ajtók mögött folytatták le, majd az értekezlet marokkói elnöke sajtóértekezleten közölte az újságírókkal, hogy a tanács legközelebb július 24-én ül össze, miután Hasszuna, az Arab Liga főtitkára visszatér Irakból, Kuwaitból és Szaud- Arábiából. * A Reuter és az AP az érte­kezlethez közel álló körökre hivatkozva jelenti, hogy Irak képviselője a tanácsban tilta­kozott azellen, hogy Kuwaitot felvegyék az Arab Ligába. A delegátus állítólag kijelentette, hogy a felvételhez az alapsza­bályok szerint egyhangú döntés szükséges, és kormánya vétót emel Kuwait felvétele ellen. A szaud-arábiai küldött vitába szállt az iraki megbízottal. Az iraki küldött közölte, kor­mánya jegyzéket intéz az Arab Ligához, cáfolva azt a híresz­telést, hogy Irak erőszakkal készül megoldani a kuwaiti kérdést. — Irak — mondotta a küldött — politikai eszközök­kel kívánja rendezni a problé­mát. Cáfolta azokat a híresz­teléseket is, hogy Irak esetleg kilépne az Arab Ligából, ha Kuwaitot felvennél:. Rámuta­tott, hogy »Nagy-Britannia iga­zolni igyekszik csapatpsszevo- násait Kuwaitban és az Arab­öbölben, s így akar csapóst mérni az arab felszabadító Adentől Kuwai­mozgalomra tig«. EL KUWAIT Hírügynökségi jelentések sze ­rint az elmúlt huszonnégy órá­ban újabb ötven angol szállí­tó-repülőgép érkezett Kuwatt­ba megrakodva katonákkal és fegyverekkel. LONDON Anglia kedden hivatalosan értesítette az Egyesült Arab Köztársaság kormányát, hogy az angol földközi-tengeri flot­ta hadihajói a Szuezi-csatomát kívánják használni útban Ku­wait felé — közölte kedden az angol külügyminisztérium szó­vivője. Hozzátette, hogy ezt az értesítést kormánya »szokásos lépésnek« tekinti. munkájának eredménytelensé­géért nem az Egyesült Álla­mok és partnered hibáztatha­tok. Az ülés végén felszólalt Vongvichit, a laoszi hazafias front pártja küldöttségének ve­zetője. — Kétségtelen, hogy az Egyesült Államok mestersége­sen akadályokat támaszt a zü­richi megegyezés végrehajtásá­nak útjába, akadályozza a lao­sziakat abban, hogy megte­remtsék a nemzeti egyetértést, és rendezzék saját belső prob­lémáikat — jelentette ki, és megállapította, hogy ezért a genfi tanácskozás egy helyben topog. — Véleményem szerint — folytatta Vongvichit — érte­kezletünknek Laosz független­sége és semlegessége kérdésé­nek konkrét megvitatására kel­lene áttérnie, tekintettel arra, hogy Laosz a maga képvise­lőin keresztül Zürichben már megállapodásra jutott az or­szág semlegességének és füg­getlenségének tartalmát ille­tően. (MTI) Újabb terrorintézkedések Dél-Koreában Párizs (TASZSZ). Szóiig 1o Csan tábornok, az új dél-koreai minisz­terelnök hivalalbalépése alkalmá­ból különböző intézkedéseket hoz­tak a helyzet «-megszilárdítására-«. Mint az ÄFP szöuli tudósítója je­lenti, néhány órával Csang Do Jung leváltása után a dél-koreai katonai junta még egy törvényt adott ki, amelynek értelmében ha­lállal vagy súlyos börtönbüntetés­sel sújtanak mindenkit, aki »kom­munista tevékenységgel gyanúsít­ható-«. ** A dél-koreai katonai junta ked­den bejelentette, hogy a közel! na­pokban letartóztatják Csang Mjun volt miniszterelnököt és kormá­nyának tagjait. Azzal vádolják őket, hogy «-kapcsolatot tartottak fenn észr.lc-koreai kommunisták­kal«. (MTI) Az Eichtnann-per k^ddi nap'ának további részletei Jeruzsálem (MTI). — Azt hi­szem, a legmegfelelőbb kifeje­zés Eichmann tevékenységének jellemzésére: ő volt a halál legnagyobb szállítója — írta Wilhelm Höttl, az Alt-Aus- see-i iskola igazgatója, Canaris egykori és Gehlen mostani ügy­nöke a jeruzsálemi bíróság előtt. Höttl vallomásából kitűnt: tKáltenbrunner, Himmler után a legfontosabb ember rendkí­Hogyan reagál a „hivatalos“ és a „nem hivatalos“ nyugatnémet közvélemény az Eichmann-perre? Van Dam nyilatkozata Bonn (MTI). Tagadhatatlan, hogy a bonni kormány, nyil­vánvaló politikai meggondolá­sokból, nyilvánosságot biztosít az Eichmann-pemek. A sajtó-, a rádió és a televíziótudósítók rendszeresen számot adnak a jeruzsálemi népházban elhang­zottakról. A beszámolókat ter­mészetesen általában nem le­het szenvedéllyel vagy elfo­gultsággal vádolni — a nyu­gatnémet sajtó nem ritkán olyan »objektivitással« re­gisztrálja a világfelháborodást kiváltó újabb és újabb ször­nyűségeket, mint amilyen han­gon például egy rablógyilkos­ság vagy egy országúti baleset tényeit tálalja. Hogy ezután e tájékoztatás nyomán milyen az Eichmann- per nyugat-németországi vissz­hangja, arról tanulságos képet adott a hamburgi televízió kedd esti műsorában Hendrik Van Dam, a nyugat-németor­szági zsidók központi tanácsá­nak főtitkára. A még a Szö­vetségi Köztársaságban élő 30 000 zsidó szervezetének ve­zetője Jeruzsálemben nyilatko­zott a televízió riporterének. Arra a kérdésre, hogyan ítéli meg a per nyugat-németországi visszhangját, Van Dam hang­súlyozta: mindenekelőtt kü­lönbséget kell tenni hivatalos és nemhivatalos visszhang kö­zött. A »hivatalos« kategóriá­ban« a kormányköröket és a sajtót említette, amelyek ter­mészetesen »elítélik« Eich­mann bűneit, de aggályát fe­jezte ki: a »nemhivatalos« kö­rök korántsem foglalnak úgy állást, ahogy kívánatos volna. Ennél az óvatos, de sokat sejtető megfogalmazásnál szó­kimondóbb a nyugatnémet zsi_ dó hetilap legújabb számának egy cikke, amelyben a re- vansista Landmannschaft-ok vezetőinek antiszemita mocs­kol ódásáról ír. Nem szűntek meg gyűlölni.., — írja a lap. vüli jelentőséget tulajdonított a magyar antifasiszta erők lik­vidálásának. Ezért 1944. már­cius 19-e után azonnal Buda­pestre jött, és több héten át személyesen irányította a le­tartóztatásokat. Eichmann ki­jelentette: a szövetségesek az egyik fő háborús bűnösként vonják majd felelősségre. Egy másik írásbeli vallomás sze­rint a magyar zsidóság depor­tálását Hitler és Horthy a klessheimi találkozón március 17-én beszélték meg, miután Horthy az ultimátumot elfo­gadta. Weesenmayer minden magyarországi ügyben döntő szerepet játszott, bár Eich­mann tőle függetlenül tevé­kenykedett. A hírhedt tízezer teherautó ügyéről kijelentette, Kastner- ral sokszor tárgyalt, Brandt­tal csak egyszer. Mindkettő­jükkel találkozott a fegyverle­tétel után is. A Csepeli Acél­művek elrablásában dr. Bü­litz közvetítése után Chorin Ferenccel tárgyalt. Szerinte a Wetss Manfréd család nevében Chorin javasolta, az SS vegye át a részvénytöbbséget, és el­lenértékeképpen a család tag­jait szállítsa Portugáliába. A® ügylet Himmler tudomásával történt. Csepel átvétele döntő volt politikailag is a harminc­ezer munkás sakkbantartására a front közelében.

Next

/
Thumbnails
Contents