Somogyi Néplap, 1961. július (18. évfolyam, 153-178. szám)
1961-07-30 / 178. szám
SOMOGYI NY PT. AP 4 Vasárnap, 1961. Július 36. A rendelet önmagában nem elegendő ÜGYELJÜNK AZ ÜDÜLŐHELYEK RENDJÉRE Lakóház vagy művelődési ház? 195T-ben a megyei tanács szabályozta az üdülőhellyé nyilvánított községek rendjét. Előírta a köztisztaság, a köz- egészségügy követelményeit, az állattartást, a kereskedelem rendjét, a parkok, virágok védelmét. Kitért a fürdőhelyek, táborok létesítésének módjára. A rendelet végül a szabálysértők megbírságolásáról intézkedett. A rendelet megjelenése óta nagy fejlődésen mentek át a Balaton menti községek, elsősorban Siófok és Balatonfoid- vár. Gondozott, virágokkal tele parkok, tiszta, rendézett ideák mindenütt. A szemetet zárt kocsikban szállítják. A földvári és a siófoki tanácsnak egy-két évvel ezelőtt még igen sokat kellett az állattartó gazdákkal mérgelődni, ma erre már alig van szükség. Mégis dr. Szilágyi Lajosnak, a megyei tanács jogi csoportja vezetőjének azt kellett megállapítania, hogy sok helyen nem alkalmazzák a megyéi tanács említett rendeletét. Minden rendben van ? A Siófoki Járási Tanács szabálysértési előadójához ebben az évben 240 följelentés érkezett. Az üdülőhelyi rend megsértése miatt azonban mindössze hét följelentést tettek. Bartos András balaton- szárszói lakos a lovaskocsiján szállított meszet elszólta, emiatt 100 forintra bírságolták. Fehér Lajos Zamárdiban trágyával piszkította be a mű utat — 60 forint bírsággal sújtották. Winkler József Siófokon szabadon engedte a baromfiakat, emiatt 100 forint bírságot kellett fizetnie. Va jón az a tény, hogy ilyen kevés följelentés érkezett, azt bizonyítja-«, hogy minden rendben van, s nem találni olyanokat, akik megsértik az üdülőhelyi szabályokat? Nem, inkább arról van szó, hogy a tanácsok vezetői és a rendőr- hatósági dolgozók is apróságnak minősítik a szabálysértéseket, és nem akarnak se másoknak, se maguknak kellemetlenséget okozni. „1945 óta senki sem MSÓlt...!4* A rendelet kimondja, hogy a strandokon csak olyan személyeket szabad foglalkoztatni, akik orvcci bizonyítványnyal igazolják, hogy nem szenvednek fertőző betegségben. — 1945 óta senki sem szólt nekünk, hogy ilyen orvosi bizonyítványra szükség van — mondja Bene Jenő, a siófoki strand vezetője. Negyvenhárom dolgozót orvosi bizonyítvány nélkül alkalmaznak egy-egy fürdési idényben. Pedig a jegypénztárosok, a jegykezelők, a ruhatárosok sok ezer fürdővendéggel foglalkoznak. A jövőben a legszigorúbban meg kell követeim, az idevágó rendelet megtartását. Följelentés helyett bírságolás A Zamárdi Községi Tanács viszont egy kicsit túllőtt a célon. Ugyanis följelentés helyett szabálysértési bírságokat szab ki. Pedig ehhez csak a járási tanács v. b. igazgatási osztályának van joga. A községi tanács v. b.-titkára azonban ezt figyelmen kívül hagyva több mint húsz zamárdi lakost sújtott 200—200 forint pénzbírsággal. Bár két megbírságolt zamárdi lakos esetében a községi tanács döntését megsemmisítették a járási tanácson — tehát tudtak a zamárdi tanács szabálytalanságáról —, mégsem utasították a községi tanács vezetőit, hogy szüntessék be törvénysértő eljárásukat. A zamárdi vezetők a bírságok kiszabásának megkönnyítésére stencilezett nyomtatványt is készítettek. Csak az a feltűnő, hogy ezt a nyomtatványt a járási tanács sokszorosító gépén, sőt a járási tanács vezetőinek engedélyével gyártották. „Nem »őppőj;' ','rat‘k jöttem46 Helytelen Várhegyi Antal Sándornak, a Soma;;' '.vei Elelmiszerkjskereskedi . mi Vái- lalat 514.. számú gombája vezetőjének magatartása. A gomba környékén áruszálif ús után szemetet talált a rendőr- járőr, s utasította Várhegyit, hogy azt távolítsa el. — Nem söprögetőnek jöttem — hangoskodott a gomba vezetője, s megtagadta az utasítás végrehajtását. Pedig ismernie kellene a rendeletét, amely előírja, hogy a szállítás közben keletkező szemetet vagy a szállítók, vagy azok, akiknek az árut vitték, egy órán belül kötelesek eltávolítani. A 200 forint bírság talán majd megtanítja erre Várhegyi Antal Sándort. Külföldieknek sem szabad Különösen Földváron gyako- ri_az éjszakai csendháborítás. Főleg a külföldiek között akad sok csendháborító. Amikor figyelmeztetik őket, ezt mondják: — Ez szórakozóhely, aki va. — Nincs igazuk. A község igen sok dolgozója reggel korán munkába megy, s szükségük van az éjszakai nyugalomra. De a legtöbb üdülő is pihenni akar éjszaka. Helyes lenne, ha a Balatonra érkező vendégeknek a nagyobb SZOT-üdülőben előadásokat tartanának az üdülőhelyek rendjéről. A külföldiekkel pedig több nyelvű Ismertetőkkel kellene a szabályrendeletet tudatni. Hiszen ez valamennyi üdülő érdekében született. Éppen ezért a külföldi vendégektől is udvariasan, de határozottan meg kell követelni az előírások tiszteletben tartását. Földváron, Siófokon, Lellén pl. igen sok üdülőt látni, akik fürdőruhában mennek ki a vasútra, a tanácshoz és a szórakozóhelyekre, így sétálnak az országúton. Ami jó a strandon, visszatetsző e helyeken. A rendelet ezt is szigorúan tiltja, mégsem bírságolják meg megszegőit. A rendelet azonban önmagában véve nem elegendő, meg is kell követelni' megtartását. Ehhez azonban arra is szükség lenne, hogy a Balaton mentén lévő tanácsok az üdülési idényben helyszíni bírságolási joggal rendelkezzenek. Gyakran találkozunk olyan üdülőkkel, akik éppen a vetkőzést megtiltó tábla tövében cserélik ki öltözéküket, szemetelnek, letépik a virágokat, engedély nélkül táboroznak, mert nincs a közelben rendőr, aki megbírságolja őket. Ha ilyen jogot kapnának a községi tanácsok, még nagyobb eredményeket érhetnének el az üdülőhelyek fejlesztésében, rendjük megóvásában. S zalai László Ha néhány évvel ezelőtt kellett volna tapasztalni, hogy egy városiasodé járási székhelyünk művelődési házának amúgy is kevés helyiségébe két családot költöztet be — igaz, hogy ideiglenesen — a járási, illetve községi tanács, akkor legföljebb lemondó sóhajtás kísérte volna a tény tudomásulvételét. Néhány esztendővel ezelőtt a kulturális nevelés munkája, a népművelés nem örvendezett olyan közérdeklődésnek, mint ma, gazdasági, állatni életünk vezetői is szívesen tolták félre más teendők miatt a kulturális élet megoldásra váró problémáit. Nem állt rendelkezésre egyebek között olyan rendtartás sem, mely előírta volna, mi a feladata egy-egy közművelődési létesítménynek, a népművelési munka módszerei is inkább csak a vele foglalkozók gyakorlati munkája közben kristályosodtak Iá De most, most mit gondoljunk, mit mondjunk? A népművelési munka alapvető lehetőségeit biztosító adottságokban apaúgy is szegény Marcali Járási Művelődési Ház két helyiségébe két családot költöztettek. A járási, majd a községi tanács intézkedett így, tehát az a két szerv, amely felelősséggel tartozik a szóban forgó művelődési ház tartalmi életéért, amelynek kötelességei közé nemcsak az állami irányítás, ellenőrzés tartozik a párt művelődéspolitikai irányelvei szerint, hanem a kulturális nevelőmunka segítése is. De milyen segítség az, amely semmibe veszi a művelődési házak működtetését szabályozó rendtartást? Semmibe veszi, jóllehet kötelessége ismerni a mit lehet és mit nem lehet határait. Nem volt talán kéznél a rendtartás, amikor két család lakásproblémája sürgetett megoldást? Miért nem figyelmeztetett a rendtartásra a művelődési ház igazgatója, aki tisztában van azzal, hogy lehetetlennek látszó munkára vállalkozott, amikor elvállalta valahány járási művelődési házunk között a legszegényesebb helyzeti adottságokkal rendelkező művelődési ház vezetését? Miért nem emeltek vétót megyei illetéke- seink? Miért nem, hiszen a kormány 2/1960./I. 6. számú rendeletének 5. paragrafusa így szól: »A művelődési otthonok helyiségeit — ide értve a vállalatoknak azokat a helyiségeit is, amelyek kizárólag a dolgozók kulturális nevelését, művelődését szolgálják — más célra igénybe venni legföljebb 14 napig lehet, mégpedig a megyei, megyei jogú városi tanács végrehajtó bizottsága művelődésügyi osztályának előzetes hozzájárulásával.« Azt mondja a továbbiakban a rendtartás, hogy a művelődésügyi miniszter kivételes esetekben hozzájárulhat a 14 napnál hosszabb időtartamú igénybevételhez; elemi csapás esetén lehet 14 napnál hosszabb időre igénybe venni művelődési létesítmények termeit, de erről 48 órán belül kötelesek az igénybe vevők értesíteni a művelődésügyi minisztert. Ebben az esetben elemi csapásról van talán szó? Nehéz lenne az ilyenféle állítást bizonyítani. Egyszerű lakásproblémáról van szó csupán, amit ideiglenes jelleggel így intéztek el. Először csak egy család kapott helyet a művelődési ház igazgatósági irodájában. Az iroda a zene- és áubszobába költözött be. Nem sokkal később a községi tanács költöztetett, elvéve a művelődési háztól még egy helyiséget. Csak az őszig. Csak a nyárra, amikor olyan nagy szükség lenne például klubéletre, arra, hogy e járási székhely fiatalsága otthont találjon szabad idejében. Olyan otthont, mely nemcsak szórakoztat, hanem nevel is. Mit lehet ;lyénkor tenni, mit szabad számon kérni a művelődési ház dolgozóitól? Hiszen nincs több helyiség, mely alkalmas a foglalkoztatásokra; a színházterem maradt meg a hátsó folyosóról nyíló öltözőkkel és még egy helyiséggel. De megmaradnak-e ezek is? Ez az ami nem bizonyos. Ez az, amit még a reed- tartás sem tud biztosítani. Hiszen két esetben már pompás mentőötletnek bizonyult a művelődési ház «-nyári kihasználása«. Nem lehetetlen, hogy újabb lakást kérő családok kapnak itt helyet. Ideiglenesen? Úgy szoktuk mondani. S később rendszerint hiába apellálnak: könnyebb igénybe venni a művelődési házat, mint lemondani az igénybevételről, visszaadni eredeti hivatásának azt, amit a rendeletek szerint nem lehet másra használni, csak a dolgozók kulturális nevelésére, szórakoztatására. E föl jegy zés végén még csak ennyit: vajon ha csak úgy tartanánk meg hétköznapi életünkben a rendet tereinteni kívánó rendeleteket, mint némely helyen a művelődési házak rendtartását megszabó rendieteket, milyen kavarodással kellene számolnunk? Véleményem szerint tökéletes anarchiát okozna az ilyen magatartás. Éppen ezért változtassunk talán a szóban forgó rendtartással kapcsolatos alapállásunkon, és szokjunk le a művelődési házak mindenféle felhasználásáról, mert hiszen ezeket nem raktáraknak, szükséglakásoknak és egy epeknek létesítették! László Ibolya F0gy^©rr@itegefők & bíróság előtt Ez év tavaszán Szabó Zoltán, Schwarcz Ferenc, Pisztl József, Kolumbán Géza, Szabó Sándor és Bakonyi András balatonién drédi lakosokat fegyverre; - tegelés mialt őrizetbe vették. Szabó Zoltán, az elsőrendű vádlott 1956 novemberében 3 géppisztolyt, 6 géppisztolytárat és 1 vadászfegyvert kapott bátyjától. A fegyvereket az udvarban, majd később a pincéjükhöz közéi levő partoldalban rejtette el. Ugyanekkor rejtett el az említett helyen Bakonyi András is egy géppisztolyt a hozzátartozó tárral együtt. Szabó Zoltán az ősszel egy géppisztolyt átadott Pisztl Józsefnek. Az elrejtette a fegyvert, pár nap múlva azonban már nem találta meg. Pisztl 1956pihenni akar, menjen másho- ban vásárolt egy vadászfegyvert Szabó Zoltán bátyjától. Engedély nélkül rendszeresen járt vadászni Schwarcz Ferenccel. Pisztl 1958-ban szerzett még egy vadászpuskát, és átadta Schwarcz Ferencnek. A közös vadászaton két szarvast lőttek. Kolumbán Géza Szabó Sándorral tüskét irtott 1957-ben a balatonendrédi csJgavári legelőn. Egy bányaüregben több géppiszolyt találtak. A fegyvereket más rejtekhelyre vitték, s rendszeresen karbantartották. 1960 őszén Pisztl József és Szabó Zoltán tudomást szerzett Kolumibánék fegyverkészletéről. Pár nappal később két géppisztolyt elvittek a rejtekhelyről, és az erdőben az avar alá dugták ed. A Siófoá Járásbíróság bün- - tető tanácsa fegyverrejtegetés I bűntette miatt Szabó Zoltánt 2 és fél évi bőrömre, 3 évi jogvesztésre, Schwarcz Ferencet másfél évi börtönre és 3 évi ogvesztésre, Pisztl Józsefet 1 ;vi és 9 hónapi börtönre, 3 évi ogvesztésre, Kolumbán Gézát 6 hónapi börtönre, Szabó Sándort 6 hónapi börtönre és 500 forint pénzbüntetésre, Bakonyi Andrást 10 hónapi börtönre és I 600 forint pénzbüntetésre ítélte, j A járásbíróság Schwarcz Fe- : ráncét és Pisztl Józsefet a két [ szarvas elejtése miatt 6400 fo- ; rint kártérítés megfizetésére is I kötelezte. Az ítélet nem jog- lerős. Négy hónappal a vásárcsarnok átadása előtt Befejezik-e december elejére az építkezést? «■«•E-Mi AMecsekvMéki Üzemi Vendéglátó Vállalat Kaposvár, Ady Endre utca 2. szám alatt íve« Korona Szálló) létesített uj üzemi önkiszolgáló-éttermet. Az étteremben fizetőebédek is kaphatók a kifüggesztett étla p szériát. (foilektsíny. Egy házaspár közeledik a Rippl- Rónai utca felé. A férj egy a járdán fekvő pénztárcát vesz észre. , Közelebb érve lehajol... Igen ám, de abban a pillanatban a pénztárca megmozdul, és elindul a járda iszfaltján. A férfi megdöbbenve tilegyenesedlk, körülnéz, s nevet- e meséli élete párjának a csoda '.:cgf ejtését. Az első ház kapujában ugyanis 1—12 éves fiúkat fedez föl, akik turpisságot elkövették. A pénz- ircára cérnát kötöttek, s mikor gyanútlan járókelő lehajolt hogy átvegye, elhúzták előle. Az áldozat pedig hol bosszankodva, hol derülve a leleményességen, tovább ment. I déri I vábl Sz. Gy. Kaposvár piactere eladóknak, vásárlóknak csak bosszúságot okoz. Zsúfolt, korszerűtlen, a higiénia elemi követelményei nek sem igen felel meg. Nem beszélve arról, ha esik az eső: elázik mindená és minden. E teántetben Kaposvár sokkal kisebb városok, sőt községek mögött is elmaradt. A lakosság tehát jogosan kéri, hogy mielőbb építsék föl a vásárcsarnokot. Arra kértük Mikecz János elvtársat, a városi tanács v. b.- elnökét, ismertesse, hogyan áll a vásárcsarnok építése. Ugyanis annyi szóbeszéd kelt szárnyra •— nincs anyag, másra kell a pénz; elhúzódik a jövő évre az építkezés stb. stb. A választ a helyszínen adta meg a tanács elnöke, ahová Szekér László mérnökkel kísértük el. * * * A Laktanya utcát már lekövették, a közművesítéssel Is végezitek. A Laktanya utca felől is, a Rákóczi tér felől is be lehet majd vezetni a vi2)et a vásárcsarnokba. A leendő csarnok helyén nem sok vigasztalót látunk. Jelenleg bontásból származó téglarakások, rendezetlen terület, a nagy gazban alig látszó néhány ember van itt. — Előző nap mértük fel a területet — mondja Szekér mérnök —, most a zsinórpadozatot készítik, közben a Tatarozó Vállalat felvonul a munkákhoz. A legfontosabb épületek bontásával végeztünk, s minden készen áll az építkezéshez. Ha a városi tanács munkásai végeznek a Lottó-ház bontásával, ök is ide jönnek, s egy földgyalu^ val segítik a terület rendezését, * * * Az épületanyagok között már ott látni a csarnok vas tartóoszlopait,' ablakkereteit és nagyon sok betonelemet is. Az 53 méter hosszú, 38 méter széles épület a Dunántúl egyik legszebb, legkorszerűbb vásárcsarnoka lesz. Lesz benne hústooli, fűszerbolt, helyet kapnak a földművesszövetkezetek, a kör_ nyék termelőszövetkezetei; a terület többi részét elosztják az őstermelők és a magánásKe- reskedők között. * * * Azt, hogy végeznek-e határidőre az építkezéssel, még senki sem tudja biztosan. Németh István, a Tatarozó Vállalat főmérnöke így vélekedik: — Nem ismerem még a feladatot, határidőt tehát nem mondhatok. De ha anyaghiány nem hátráltatja munkánkat, nem lesz nehéz határidőre végezni. Szívügyünk, hogy mielőbb elkészüljön a csarnok. Az Épületszerelő Válla’at véigzi el a lakatosmunkákat: Már készítik a vas ablaácere- tfcket, a tetőszerkezetet, a hiányzó oszlopokat. László István igazgató is azt mondja, hogy ha anyaghiány nem lesz, rajtuk nem múlik a munka határidőre történő befejezése. * * * Jó szándékban, akarásban tehát nincs hiány. Reméljük, hogy az építkezést nem gátolja majd semmi, s a kaposvári vásárlóközönség még ebben az évben birtokába veheti az új vásárcsarnokot. Sz. L
