Somogyi Néplap, 1961. július (18. évfolyam, 153-178. szám)
1961-07-20 / 169. szám
SOMOGYI NÉPLAP 6 Csütörtök, 1961. Jffltas 2ft. Lesznek-e üzemi iskolák Kaposvárott? rlmszínházaink mOsorAból AZ 1960/61. TANÉV ELEJÉN igoüi biztató volt a statisztika: csaknem kétszer any- nyi kaposvári munkás iratkozott be az általános iskola esti és levelező tagozatára, mint az 1959/60. évben. A tanévvégére azonban több mint száz hallgató hagyta abba a tanulást a háromszázból. Legtöbben az esti tagozaton tanulók közöl maradtak ki. Sajnos sokszor az üzemek vezetői sem fogták szigorúan a továbbtanulókat, elfogadták a különböző kifogásokat, beleegyeztek, hogy kimaradjanak az iskolából. Pedig évről évre több általános iskolát végzett munkásra van szükség minden üzemiben. Az Építőipari Vállalatnál az ősszel indul az Építőipari Technikum levelező tagozata. Tizennégy jelentkező azonban még nem járta ki az általános iskolát, még csak most végezték el a hetediket. A vállalat most fűhöz-fához kapkod, hogy ezek a dolgozók osztályozó vizsgát tehessenek még szeptember előtt. Nyilvánvalóan nem kerülnek ilyen helyzetbe, ha előbb kezdik szorgalmazni a továbbtanulást. A legfőbb hiba, hogy a pártós szakszervezetek nem mérik föl pontosan, hány dolgozójuk ESTE A VÍZPARTON VA ár besotétedett. Feltá-*-*-*- madt a szél, és egyre haragosabban dobálja a hul-r lámokat a parti kövekre. Lent ülök a vi'z mellett, lábamtól alig fél méternyire csapdosnak a hullámok. Csak a szél zúgása és a víz csob- banása hallatszik. Valami megfoghatatlan nyugalmat érzek, az ember ilyenkor ráér gondolkodni, számot adni önmagának és tervezni. így még a magány is elviselhető. Kavics csikordul fent a sétányon, halk lépések zaja hallatszik, és feltűnik két ember. Csak a sziluettjük látszik. Egymást átölelve mennek, egy szót sem szólva. S milyen beszédes ez a hallgatás ... Most mintegy varázsütésre megelevenedik az éjszaka. A távolban fény villan, és néhány pillanat múlva tábortűz lángja száll a magasba; most berregés hallatszik — motorcsónak húz el a vízen. Hangok. Vidáman, frissen cseng a kacagás. Már ideérnék mellém, s uzsgyi, be a vízbe! Éjszakai fürdőzés. Hiszen olyan sokat meséltek és mesélnek erről, nem lehet úgy hazatérni, hogy ki ne próbálnák. Csobog a víz, s hangokat hoz a túlsó partról is. Mozdonysipszót és erősödő kerékforgást Földvár tájékán valami nagy fényesség tűnik fel a vízen. A Beloiannisz. Fedélzetén bizonyára szól a zene, francia és német szó hallatszik, ismeretségek szövődnek. Révfülöpnek tart a hajó. Most nem messze kürt szólal meg. Takarodó az úttörőtáborban. A játéktól, fürdéstől elfáradt kispajtások aludni térnek. Csak az őrök róják a kijelölt körzetet. S újra csend borul a tájra, nagy, nyugodt, méttóságos csend. Itt az ideje, hogy pihenni térjek. (Polesz) ^ Somogyi Néplap Az MSZMP Somogy megyei Bizottsága és a Somogy megyei Tanács lapja. Felelős szerkesztő: KISDEAK JÓZSEF. Szerkesztőség: Kaposvár, Sztálin u. 14. Telefon 15-10, 15-11 Kiadja a Somogyi Néplap Lapkiadó Vállalat, Kaposvár, Latinka S. u. 2. Telefon 15-16. Felelős kiadó: WIRTH LAJOS. Készült a Somogy megyei Nyomdaipari vállalat kaposvári üzemében. Kaposvár. Latinka S. u. 6. (F. v.: László Tibor) Terjeszti: a Magyar Posta. Előfizethető a helyi postahivatalokná’ és posiáskézbesttőknél. Előfizetési díj egy hónapra 11 l i nem végezte még el az általános iskolát. Az alapműveltség elsajátítása nélkül pedig nem tanuhatnak tovább, sőt szakmunkásvizsgára sem bocsáthatók. Az üzem vezetőinek határozottabban kellene az általános iskola elvégzésére serkenteniük őket. Hogyan lehetne a lemorzsolódást a leghatékonyabban csökkenteni? Ha a nagylétszámú üzemek (ezekből maradtak ki a legtöbben) önálló üzemi iskolát létesítenének. Ennek az iskolatípusnak az az előnye, hogy az üzemhez alkalmazkodik, a dolgozók műszak után azonnal megkezdhetik a tanulást. A vállalat, a pártszervezet, a szakszervezeti bizottság vezetői több segítséget nyújthatnak az iskolának. A pedagógusoknak is hasznukra van, mert közelebb kerülnek az üzemhez. INDULHAT-E KAPOSVÁROTT üzemi iskola az új tanévben? — ezt vizsgáltuk meg Bongor Jánossal, a megyei tanács művelődésügyi osztályának munkatársával. Négy üzemet (Cukorgyár, Építőipari Vállalat, Ruhaüzem, Textilművek) látogattunk meg. A Cukorgyárból minden tanévben jelentkezik hét-nyolc dolgozó az általános iskola hetedik, nyolcadik osztályába. A »■kötelező« létszám tehát minden évben megvan, mégse jó úgy nyújtani a továbbtanulást, mint a rétestésztát. Major György párttitkár és Szatori Jenő sz. b.-titkár szerint körülbelül húsz dolgozójuknak nincs meg az általános iskolai végzettsége. Tehát föltétlenül létre kellene hozni egy osztályt az üzemben. Bár kampány idején egy talpalatnyi hely sincs, valamilyen módon mégis biztosítani kellene ennek a húsz-huszonöt dolgozónak egy nyugodt zugot. Megérné az üzemnek, hogy a törzsgárda tagjai egyszerre elvégzik az általános iskolát. Az Építőipari Vállalat harmincnyolc dolgozója iratkozott be a múlt év őszén az általános iskolába. A Tóth Lajos iskola statisztikája szerint tizenhatan hagyták abba a tanulást, a vállalat szerint csak hárman, mert úgy tudják, hogy a többiek odahaza, falujukban fejezték be tanulmányaikat, pontos kép azonban nincs erről, még csak most kérik be ezektől a dolgozóktól az iskolai bizonyítványokat. Sokam nem végezték el az általánost a szakmai oktatók, művezetők, normások, raktárosok, gépkocsivezetők közül. A vállalat most kötelezte őket az alapműveltség megszerzésére. Az új tanévben harmincegyen ülnek be az iskolapadba. Mivel különböző telepekről érkeznek a dolgozók, teljesen mindegy, hogy a munkásszálláson vagya Tóth Lajos iskolában tanulnak. A vállalat üzemi iskolaként tartja nyilván a hetedik és nyolcadik osztályt. A Ruhaüzemből sokan tettek osztályozó vizsgát az utóbbi években és az idén. A szervezett oktatást mégsem sikerült megvalósítani, gátolta ezt a váltóműszak. Az üzem ezerkétszáz dolgozója közül mintegy ötvenen nem végezték el az általános iskolát. Egy üzemi iskola felállításával szinte egyszerre letennék az általános iskolai oktatás gondját. Az üzem vezetőinek csak arról kellene gondoskodniuk, hogy a továbbtanulók egy műszakba kerüljenek, egyebekben az iskola teljesen alkalmazkodna a műszakváltáshoz. Mivel az üzemiben nincs e célra megfelelő helyiség, a meeved tanács művelődésügyi osztálya gondoskodna teremről. A múlt tanévben hatvanan iratkoztak be általános iskolába a Textilművekből, de csak huszonkilencen tettek évvégi vizsgát. Az üzem párt" és szak- szervezeti vezetői szerint csak ketten maradtak ki Indokolatlanul. Két évig a leányotthonban tartották az oktatást, aztán visszaköltöztek a Rákóczi Ferenc iskolába. Mivel az osztályok csak a Textilművek dolgozóiból állnak, joggal vallják üzemi iskolának a vállalat vezetői. Az idén műszakonként egy osztályt indít az üzem párt- és szakszervezeti bizottsága. Az A műszakiban# már csaknem teljes a létszám.? Az új tanévben talán kevesek- ^ ben maradnak ki a műszakon-# kónti osztályokból. # AZ ÉPÍTŐIPARI VÄLLA-1 LATNÁL és a Textilművek- J ben lesz üzemi iskola. A Ru- ^ baüzemiben és a Cukorgyárban 4 a vállalat vezetőin és társa-1 dalmi szervein áll, sikerül-e # megindítani. L. G. # Feltámadás Nyugatnémet művészek készítették el újra a Feltámadás filmváltozatát. A Feltámadásban Tolsztoj ragyogó és hiteles rajzot ad a múlt századvégi orosz társadalomról. Megmutatja a mágnások, a nemesek léha, cinikus életét, az elnyomott, kisemmizett parasztság kínlódását s a forradalmi munkás- mozgalmat is — természetesen sajátos elképzelésében. A film alkotói hűséggel & alázattal nyúltak a hatalmas műhöz. Re- nato Castellani, a jeles olasz rendező írta a forgatókönyvet, megragadva benne a lényegest, az epikából kihámozva a drámai cselekvés lehetőségét. A filmben világosan kirajzolódik a társadalmi korkép, s ha a film atmoszférája nem mindig hitelesen orosz, mégis a regény igazi hősei kelnek életre a vásznon. így Kátyának, az egyéni tragédia, a társadalmi konvenciók és erkölcsi törvények miatt elzüllött lánynak az életútja megragadóan szép és igaz a filmben & Rolf Hansen, a ren- dező egyszerű és nemes eszközökkel villantja fel Kátya sorsát, tragédiáját és »feltámadását«. Szabad Ifjúság A második világháború egyik eseményét dolgozza fel ez a szovjet film. A németek Szevasztopolt Küldetés Bahcsiszerájba ostromolják. A szüntelen dörgő ágyúk kegyetlen pusztítást végeznek a városban. A fasiszták egy különleges, nagy kaliberű ágyút vetettek be, amelynek csöve 800 mm átmérőjű, és lövedéke öt tonnás. A szovjeté felderítők már megállapították, hogy az ellenség az új tüzérségi löveget Bahcsiszeráj környékén állította fél, pontos helyét azonban nem tudják. Ko- zsuhar felderítőt bízzák meg a különleges feladattal, hogy kapcsolatot teremtve a partizánokkal, tudja meg az új német tüzérségi fegyver pontos helyét. A Zorenko testvérek segítségével jut el Kozsuhar a partizánokhoz, majd onnan Bahcsiszerájba. Veszélyes vállalkozását a mellé adott két bátor harcossal teljesíti, felderíti az ágyú pontos helyét. A szovjet t*>mbázók megsemmisítik a németek ágyúját. A Napsugárfényesítő és Csi- pott keretet már kimerítette, kapcsán mindent el lehet in- történt fellépése óta állandóan ketten elmondott pohárköszön„ 7 -í T7ÍT).1.i J ___. _ -4- X /vvvnnm o/mi -fill n '•‘/»n O/l/wi 00.-7 m -í/f “ fÓóní — 44- if1« íirt- íníÓIiní s zoló Vállalat igazgatója eoyik onnan egy fillérre sem számít verőfényes reggel arra ébredt, hat. Mindegy, gondolta, nahogy rettentő hiányérzet mar- dossa. Hiába törte azonban fejét, mire lenne szüksége itthon vagy a hivatalában, ami nélkül már nem élet az élet, semmi sem jutott eszébe. Gondolatban végighordozta tekintetét az iroda berendezésén: a csilingelő, antik faliórához nemrég beszerzett barokk faragása bútoron — először elég kényelmetlen volt a magas támlájú szék, de hát egy vezetőnek sok mindent el kell viselnie —, a lemezjátszós rádión, az asztali ventillátoron, a bárszekrényben lapuló legújabb típusú kávéfőzőn, és elégedetten pihent meg a sarokban csillogó televízión, amelyet tavaly vásároltak a kultúrcsoport előadásainak bevételéből. (A Három a kislány c. operettet mutatták be szájharmonika-kísérettel.) Tehát már ez is megvan. Akkor hát mi hiányzik? Ezen, töprengett a nadrág gyobb nehézséget is legyőztünk már a szocializmusért folytatott harcban, ettől sem riadunk vissza. És már kész is volt az ötlettel: a főközpont illetékesével kell valamilyen formában kapcsolatot teremteni. De hogyan? Pillanatnyi gondolkodás után a telefonkagyló után tézni. Újra a telefont hívta segítségül. Cél: ismeretséget szerezni valamelyik — lehetőleg Balaton-parti — vendéglőben, utána aztán bankett a művész úr tiszteletére. Körtelefonja újra sikerrel járt. Egyik osztályvezetőjének sógora ugyanis gebines a Balaton egy kevésbé forgalmas fürdőhelyén, S^zß-kö^kllt ott zsong a fülében.-« És ha- tőjéből, marosan jött a válasz: »A ked- A halászlé és a rántott ponty vés meghívás elől nem tudok elfogyasztása után, pontosan kitérni.-« az ötödik pohár megemelése A dekorációs felelős már előtt az igazgató közelebb hakészítette a plakátokat, ame- Ö°lt az ünnepelt vendégmű- lyek a nagy eseményt hirdetik, vészhez, és egy kis bevezető de azért az igazgató jobbnak után — amely zömmel az állátta a közönség létszámát tála nyújtott magasfokú élegyéb módon is növelni: a meny bizonygatásából állt — föllépés napjára a vállalat dől- Tatért a szökőkút építésének gozói részére tanulmányi ki- népgazdasági fontosságára, a rándulást szervezett, amelyen termelés fokozására való kiha- a megjelenést fegyelmi terhe tásának taglalására megje- mellett kötelezővé tette. gyezvén, hogy mindössze százElérkezett a nagy nap. A BZerrÖ} Van SZÓ> ez ™gered- vendéglö kerthelyiségében menyben nem is olyan sok, ha nyúlt, és egymás után tárcsáz- és az készséggel vállalta a ta föl a jelentősebb beosztás- rendezvényt. Természetesen ban levő barátait, njjics-e va- ^ ■ ódiumot lamelyiknek szorosabb kapcso- zeneMLra mncs, poaiumoi, lata »fölfelé«. Végre talált mikrofont ugyancsak nem tud lampionok lógtak, a bejárat fölött egy tábla köszöntötte a »híres« táncdalénekest, és közönségben sem volt hiány. Este hét órakor megérkezett a »művész«. Szerényen fogadta a felcsattanó tapsot, amelyet felhúzás, fogmosás és reggeli- e?'et’ akinek hajdan osztály- biztosítani, asztaluk, székük is előlegezett bizalomként jutzés közben is, no meg az úton, de eredménytelenül. Amikor azonban belépett irodájába, boldogan ütött homlokára: — Megvan! Egy szökőkút hiányzik, egy helyes, bronz színű, lehetőleg vízilovat ábrázoló szoborral, amelynek orrlyukaiból spriccel ki a víz. Középre helyezteti, a széles íróasztal meg a tárgyalóasztal közé, aranyhalakat telepíttet bele meg egy teknőcöt, és ha elfárad a nagy és jelentős vállalat irányításában, oda ül eléje, megpihenni, órákig néztársa volt a gazdasági főelő- Jcevés, egyébként mindenben adó. Nagyszerű! — dörzsölte „ . , kezét az igazgató, hiszen most rendelkezésre all. Az igazgató i^gűett a tattak számára, és nem is kés__ _ .......... _ pódiumra lépni. m ár csupán az okozott gondot, mit sem törődött a jelentkező Búgott a hangja — igaz, csak hogy a hírek szerint az ajánlott illetékes igen szigorú és megkörnyékezhetetlen hivatalnok volt, és csupán egyetlen gyenge pontjáról tudott a hajdani osztálytárs is. Elmondta, hogy imádta a slágerdalokat, táncdalénekesnek készült, de problémákkal: mikrofont szereztetett be, zenekart ivrburáit, székeket kért kölcsön, és megírta kérő levelét a »művész úrnak« eképpen: »Z. üdünéha lehetett hallani, mert a mikrofon elég kitartóan recsegett —, a zenészek nagy igyekezetükben néha előbb fejezték be a számot, mint az az ország egész évi bevételét számítjuk, de igyekszik majd olcsóbban »kihozni«, a tervezést megcsináltatja társadalmi munkában, de a kivitelezéshez is biztosít valahogy némi ösz- szeget községfejiésztési alapból. A főelőadó-művész egy darabig hallgatta a szóáradatot, kortyintott egyet a rizlingszilvániból, majd megszólalt: — Szívesen segítenék, de két héttel ezelőtt elhelyeztek a gazdasági osztályról. Utódom azonban kiváló színjátszói kelő vendégsége képviseletében énekes, de az igazi művészetet Pességekkel rendelkezik, és ha az apja nem engedte, és így küldöttség jelent meg nálami a nyen csekélységek nem homá- kénytelen most megelégedni minap, és a nép nevében kér- jyosithatják el. Vitathatatlan egy szerény főelőadói beosz- tek, szíveskedjem elintézni a fással és azzal, hogy üzemi művész úr föllépését körük ni ezeket az aranyos kis álla- rendezvényeken, ritkábban vi- ben. A küldöttség vezetője tokát. _ déki műsorokon terjessze az többek között elmondta, majd rányi frlmtv egy méhanyán énekművészetet. Mi a teendő meghasad a szíve búgó hang- - - - tehát? Fellépési lehetőséget jáért, amely a bukógáti földbiztosítja a kivitelezéshez szükséges összeget? A megyétől kaszervezni számára, és ennek művesszövetkezeti sikert aratott. Legalábbis ez csendült ki a Szűnni nem akaró tapsokból, az átadott virágcsokrokból, a vállalat házi költője által erre az alkalomra írt versből, valamint az igazitalboltban gatónak a műsort követő banvalami föllépést biztosítanátok számára... Az igazgató kacskaringós káromkodást nyomott el magában, aztán legyűrve bosszanko- dását másnap kiadta az utasítást a vállalati színjátszó csoport újjászervezésére... S. K.