Somogyi Néplap, 1961. június (18. évfolyam, 127-152. szám)
1961-06-03 / 129. szám
Szombat, 1961. június 3. 3 SOMOGYI NÉPLAP Kötelességeink... Üzemvezetők a tbc-mentes tehénállomány kialakításához nyújtandó segítségről Vasárnapi »Gyermekeinkért-« címmel arról írtunk, hogy a kaposvári Latiinka Sándor Termelőszövetkezet a város gyermekeinek tbc-mentes tejjel való ellátása céljából negatív tehénállományt alakít ki. Ehhez félmillió forintos költséggel felépíte- tették az istállót, s megvásárolták a gümőkórmemtes szarvas- marhákat. Még csupán egynéhány négyzetméter alapterületű tejház, zuhanyozó és pihenőhelyiség kellene ahhoz, hogy az állatokat bevihessék az istállóba, és megkezdhessék a fertőzésmentes tej szállítását a bölcsődékbe, óvodákba. Az említett helyiségek elkészítéséhez azonban nincs pénze a szövetkezetnek. Megírtuk, hogy a város, az üzemek támogatására volna sürgősen szükség. Segítségükkel hamarosan elkészülhetnének e helyiségek, s két hónapon belül (ezalatt mindenképpen be kell kötni az állatokat az istállóba) megvalósulhatna a nemes cél. Mint említettük a patronáló Textilművek az elsők között ajánlotta fel, hogy minden tőle telhető segítséget megad a tsz-nek. Véleményt kértünk azoknak számunkban ; dalmi munkában elkészítsük. Kellő mennyiségű szürke mozaiklapot is adhatunk a tejház falainak csempézéséhez, ha ez a,célnak megfelel. Csupán az kell, , hogy a megyei tanács ipari osztálya engedélyezze a szükséges anyag és energia felhasználását. BABODI ISTVÁN, a Somogy megyei Finom- mechanikai Vállalat igazgatója: —' Olvastam a cikket, és mindjárt arra gondoltam, hogy kötelességünk támogatni a termelőszövetkezet kezdeményezését. Nemcsak üzemvezető, apa is vagyok, éppen ezért jól tudom, hogy mit jelent a gyermekeknek a fertőzésmentes tej. Vállalatunk a legnagyobb készséggel segít a szükséges helyiségek felépítéséban. Vannak olyan csöveink és egyéb anyagunk, amelyeket felhasználhatunk a zuhanyozó elkészítéséhez. Azt kérjük, hogy a tsz vezetői keressenek fel bennünket, hogy megbeszélhessük a tennivalókat. MÜLLER LÁSZLÓ, a Ruhaüzem igazgatója: — Nem zárkóztunk el eddig sem a célszerű és hasznos kezdeményezések támogatásától. A város gyermekeinek tbc- mentes tejjel való ellátását ilyennek tartom. Üzemünk tíz az üzemeknek a vezetőitől, amelyeket írásunkban úgy em- ‘ vállalkozik arra, hogy a lítettünk, hogy segítségük no- gyón fontos lenne. FONAI JÁNOS, a Bánya- és Építőanyagipari Egyesülés igazgatója ezt mondta: — Örömmel szereztünk tudomást a termelőszövetkezet kezdeményezéséről. Egyetértünk vele. Mivel városi létesítményről van szó, vállalatunk készséggel segít a tejház, fürdő, illetve pihenő létrehozásában. Találunk módot arra, hogy a szükséges téglát társafehér köpenyt elkészíti az állatgondozók számára. HORVÁTH IMRE, a Dél-Dunántúli Áramszolgáltató Vállalat főmérnöke: — Igazgatónk szabadságon van, de az ő nevében is ígérhetem, hogy vállalatunk nem zárkózik el a segítségnyújtás elől. Mindent megteszünk, ami nem ütközik törvénybe. Anyagot nem tudunk adni, az bizonyára van is a termelőszövetkezetnek. ígérjük azonban, hogy soron kívül bekötjük a villanyt a negatív állomány istállójába. Megbeszélésre várjuk a tsz vezetőit. GARAMI BÉLA, a megyei tanács ipari osztályának vezetője megígérte, hogy engedélyezi a vállalatoknak az említett helyiségek megépítéséhez szükséges anyag és energia felhasználását. Tehát kedvező fogadtatásra talált a termelőszövetkezet kezdeményezése. Hisszük, hogy az ígért támogatás nem marad el. Mivel sürgős a dolog, jó lenne, ha a tsz vezetői azonnal kapcsolatot teremtenének az üzemek vezetőivel, s pontosan rögzítenék a segítségadás idejét és módját. Lapunk sem feledkezik meg az ügyről. Felszínen tartásával mi is segíteni akarjuk e szép terv valóra váltását. Sz. N. • • Összetorlódtak a munkák — nem állhatnak a gépek A csurgói járás termelőszövetkezeti vezetőinek tanácskozásáról Az idén korán kitavaszodott, a szokottnál néhány héttel előbb lehetett kezdeni a szántás-vetést. Idejében megindult és eleinte jól haladt a munka a csurgói járás termelőszövetkezeteiben is. A male meg a zab elvetése után elbizakodottság ütötte fel a fejét egyik-másik közös gazdaságiban: »RáérüMk, nem késtünk el, minek sietnénk annyira.' majd csak elkészülünk mindennel.« S a következő lépés az volt, hogy megállították a gépeket mondván: »Győzzük a munkák<ait a magunk erejéből is; takarékoskodjunk, ne vigyen el sok pénzt a gépállomás, így többet ér majd a munkaegység.« Az idő nem állt meg, a burgonya is, a kukorica is késve került a földbe. Az esőzés is közbeszólt. Máris elfogyott az előny, sőt ma már lemaradás tapasztalható. Nem megy kielégítően a fűkaszálás, a kultivátorozás — gép pedig itt is, ott is áll. Kultivátorral vagy lókapával? A kedvezőtlen jelenségek arra sarkallták az Iharosbarényi Gépállomás igazgatóját és fő- mezőgazdászát, hogy sürgessék a járás vezetőit: hívják össze Meqyénkben vendégeskedik 8 Mohácsi Délszláv Képi Együttes Urasovics Dánielnek, a Magyarországi Délszlávok Szövetsége főtitkárhelyettesének vezetésével néhány napig a barcsi járásban vendégeskedik a Mohácsi Délszláv (sokác) Népi Együttes. Az ének-, tánc- és tamburaegyüttes délszláv dalokkal, táncokkal szórakoztatja Tótújfalu, Lakócsa és Potony lakóit. A műsor előtt Urasovics’ Dániel a magyarországi délszlávok helyzetéről, Bóclis István, a Hazafias Népfront barcsi járási titkára az időszerű politikai kérdésekről ad tájékoztatót. íjrétek első termésének betaka- azonban értette a módját, mi-£|-ftása általában minden évben A nagyszakácsi Béke Tsz 22 holdas burgonyaföldjét a II. számú brigád műveit ember 6 pár lókapával 5 óra alatt húzatta meg a földet. A 18 az Illetékeseket, a termelőszövetkezeti elnököket, mezőgazdászokat és a községi tanácsok elnökeit. A tanácskozást csütörtökön tartották meg Csurgón. A megbeszélésen részt vett és felszólalt Hevesi János, a megyei pártbizottság titkára is. Beszámolót az eddigi munkákról és a további tennivalókról Hortobágyi István,' a járási bizottság titkára és Kiss István, a gépállomás igazgatója mondott. A részvevők a vitában számot adtak tapasztalataikról, elképzeléseikről. Az egyik legvitatottabb kérdés ez volt: kultivátorral vagy lókapával műveljék-e a burgonya, a napraforgó és a kukorica sorközét? A csurgói Zrínyi Termelőszövetkezetben 1273 holdból 560 holdat kapáltak meg eddig. A többi területet is nagyon gyor1 san meg kellene tisztítani a gyomoktól. A Zetor szaporábban halad, mint a ló. De — szerintük többe kerül a kultivátorozás, mint az ekekapálás. Alapos volna ez a számvetés? Berzencén is hasonlóan vélekednek. Ez csendült ki Molnár Józsefnek, a Jobb Élet Tsz elnökhelyettesének szavaiból. Több dolgot azonban figyelmen kívül hagynak. Egy hold föld kultivá-iarozása 32 forintba kerül. Ha géppel kapálnak, előbb megjáratják a sorok közét, nagyobb lesz a terméshozam. A több termésből megtérül a gépi munka díja. A lóka pázástól felmentett fogatosok és lóvezetők mást dolgozhatnak: kapálhatnak, kaszálhatnak, így még idejében elkészülhet a növényápolás is, a takar- mánybetakarítás is. Ettől szintén nagy anyagi előnye származik a tsz-nek. A szentai Aranykalász vezetői bizonyosan figyelembe vették mindezeket a körülményeket, mert hosszú huzavona után mégiscsak a gépállomás hoz fordultak segítségért. Kasza alá érett a fű Hortobágyi elvtárs érdekes példát említett: »A múlt héten megkérdeztem az útkaparótól: miért nem kaszálják a füvet az árokparton, az út mentén. Azt felelte, hogy még nem kaptak rá rendelkezést. Illetve olyan utasítást adott a vállalat, hogy június 1-e és 10-e között kell kaszálni, ez van a tervben.« Nagyjában-egészében így véFöldes Mihály: di) ként bírja mégis szóra. — Mintha gyónna — párán-J csolta gyengéden. — Szeretném, ha kitárná a lelkét elöt-Jt tem. — Abból élek — vallotta^ szégyenlősen a vénlány —,i amit a vendégeimtől keresek.) júniusra esett. Kár volt az idén ragaszkodni ehhez az időponthoz. Hiszen végtére is nem a naptár, hanem a fű fejlettségi foka határozza meg a kaszálás idejét. Most már nincs helye semmiféle várakozásnak. A járásban több mint 5100 hold a rét, s 100 holdat A vénkisasszony szívében vastag pallón a túlsó partra bői hazafelé. Ekkor kell sétál- ^ . másfajta aggodalom keletke- lehetett jutni, a mezőre. nia egyet a főutcán. Ha sok Ezt úgy kell beosztanom, hogy gébből mindössze zett. Bartus igyekezett »betájolni-« ember látja egyszerre, senki télire is maradjon belőle. Té-Svágtak le. Somogyudvarhelyen — Mégis... Talán okosabb magát, hogy barmikor, éjjel is, sem fog gyanakodni rá. Érez- jen jjemjgou akad vendégem.Sis most fognak majd hozza lenne... Hiszen a templom az eltévedés nélkül jöhessen-me- te, akkor mozoghat majd igazán szabadon, amikor sok emisten háza... Bartus erélyesen felelt. — Igen. Az isten háza, valóban. De ha megszentségtele- nítik, akkor az igazhitű áldozárnak az a kötelessége, hogy zöldre festett hordó. Jobbra,“a Tmi.-nlto-vrroo rvmmo'n TYiacfor H.r> , _ „ • , szomszédos ház tűzfalához taigazhitű áldozár vagyok és krisztusi szent hittel hiszem, hogy eljő a nap, az óra... A vénkisasszony elragadtatva kapott a kalandor keze után, hogy hódolattal megcsókolja. .. hessen. A kertben lombjukat veszi- bér tudja, hogy itt van a falutett gyümölcsfák voltak, őre- ban. Uzsonnáig nézegette a könyveket. Játszott a harmóniumon. Aztán, amikar látta, hogy gek, rücskösek, haldoklók. Elől, a gazdasági udvarban, a csinos kerekes-kút mellett egy Nagyritkán egy kömyvügynök) vagy másféle... — Nehéz sor ez. — Nagyon nehéz. nagy erővel a rétkaszáláshoz. :Harmadosan vágják le a füvet á tsz-gazdák. Romlás Miklós, a Március 15. Tsz elnöke úgy maszkodva a tyúkól és a disznó hídlas. Odább egy kisebb, a vénkisassáony megint egy hirtelen mo2duiattal Strott Ka- személyre tent, megkerte, hogy féltetős épület, a mosókonyha ezentúl étkezzenek együtt. Ab- kezebe nyomta. Bartus elővette a tárcáját és »véli, hogy a falu apraja-nagyja kiolvasott belőle tíz darab száz-^kiVQnul a rótekre. Húzzák forintos bankjegyet. Aztán egy^^ a }aa6t hajnaltól késő ’estig azok a »betegek« is, akiknek orvosi bizonyítványuk van 'arról, hogy »nehéz testi mun- íkát nem végezhetnek«. Bartus ebédig a kertben sétált. Kezébe vette a breviáriumát, belenézegetett, s közben figyelmesen tanulmányozta a környezetet. A telek, amelyen Strott Katalin háza épült, legalább egy hold nagyságú volt, — Tessék. — Mi ez? — A kialkudott összegen fenS‘ lül adom. £ — Nekem? Istenem. Miért? A vénkisasszony riadtan Döntsön a gyakorlat lehetett. Még odább két ölfara- bői a zavarból, ahogyan ezt az kás, egy fűrészbak és némi fű- ajánlatot Strott Katalin fogad- részpor látszott Bartus arra ta, megértett még valamit. Az gondolt, hogy a vénkisasszony öreg nő aligha engedi meg talán maga szokta összefűré- magának ugyanazt a kosztot. szelgetni a napi tüzelőadagot. Lehetséges, hogy ő saját ma- — Kevés a pénz ebben a gának mást készít, olcsóbbat, házban —, állapította meg Bar- egyszerűbbet. Olyat, amilyet nézte a tíz bankjegyet. Akár- tus. — Takargatják a gondot, kk foffvaszt amikor nincs de hasztalan. Jó ezt tudni... ® ’ mncs Visszament a házba. fizető vendege. Pontos haditerve volt. Bartus a hazárd őr módján Az első nap nem akart egye- játszott. de keskeny, hosszú. Mindössze bet, mint bemutatkozni a falu- — Angyali teremtés — székét sor fa fért el rajta egymás nak. Legalizálni akarta a je- dítette a vénlányt —, legyen mellett. Középen téglával ki- lenlétét. Nem érte be azzal, ■ rakott járda húzódott. Az ál- hogy a hatóság már tudja, egésze* oszmte hozzam. Miből sok reSze volt. A helyzet meg-^elnöke azonban most is megpap végigsétált rajta a kert vé- hogy itt van. Fontosnak tar- él maga? Hogyan él? lepte. Bartus szükségesnekSismételte: nekik nem kell kagéig. Ött nem volt kerítés. Egy tóttá, hogy a nép is lássa._ Úgy A vénkisasszony szemérme- érezte, hogy megnyugtassa. «szálógép, levágják a vetett tapatak széles, sebes vize szabta számított, hogy alkonyat ’előtt sen hallgatott. Nem akarta fel- ’ ’ Skarmányokat a tagok kézikasoeg a határt. A kertből egy megindul az áradat a szőlők- fedni a szomorúságát Bartus (Folytatjuk^ ^szávai — harmadosán. Hevesi milyen vallásos volt, a pénz) dolgában nem ismerte a tré-< fát. És azt sem szerette, hs: másvalaki tréfál vele. Még soha nem kapott ingyen semmit: senkitől. Ajándékokban nem) Akad még lábon álló pillangós takarmány is. A gépállomás 10 fűkaszája május utol- isó harmadában mindössze 143 holdat teljesíthetett, mert nem (adtak munkát a gépeknek a tsz-ek. A tanácskozáson néhány szövetkezet vezetője kérte, küldjenek fűkaszát hozzájuk. Cseh Jenő, a csurgói Zrínyi elvtárs határozottan megmondta: a megyei pártbizottság álláspontja szerint részes kasza- lásra csak a réteket lehet kiadni, a vetett takarmányokat csakis munkaegység — és ha a közgyűlés úgy döntött — prémium ellenében vághatják minden szövetkezetben, így a csurgói Zrínyi Tsz-ben is; A gyakorlat megyeszerte bebizonyította ennek az elvnek a helyességét. Nem tehetnek kivételt sehol sem, mert a rossz példa megzavarná a rendes munkát az egész környéken. Cseh elvtárs igyekezett bizonygatni: nem tudja levágni a gép a vetett takarmányt. Cáfolatként a legjobb módszerhez folyamodtak a járás vezetői: az értekezlet befejeztével éppen a Zrínyi Tsz egyik francia perjés szarvaskerep- tábláján rendeztek gépkaszálási bemutatót. Csonka Sándor zetoros és a lengyel fűkasza munkáját bárki megnézhette. — Ha ezt ilyen jól viszi, akkor a vöröstherét még rendesebben levágja — állapította meg Kulcsár Lajos, az iharosiberé- nyi Úttörő Tsz megbízott elnöke a részvevők helyeslése közepette. Követendő módszer A mezőgazdaság jelenlegi problémái a maguk valóságában kerültek terítékre ezen a plénumán. A beszámolók a^ért lehettek alaposak és pontosak, mert a járás vezetői az értekezletet megelőzően több községben határszemlét tartottak. A helyszíni személyes tapasztalat alapján felvetett bíráló megjegyzések célba találtak, azokat nem lehetett megcáfoU vi. Ez a mezőgazdaság irányításának a helyes módszere. Felvetődik a kérdés: csak a tsz-vezetók követtek el mulasztást, a gépállomásiak mindig, mindenhol, mindent jól csináltak? Nem így áll a dolog. Zákányban például üzemanyaghiány miaitt nem dolgozhatott napokig a traktor. Másutt más hiba akadályozta a munkát. E megbeszélés éppen arra volt hivatva, hogy keresse a jobb együttműködés, a munkák gyorsabb végzésének útját. A két beszámoló is, a vita is betöltötte ezt a szerepet. A szövetkezeti vezetők figyelmét ráirányították arra,- hogy nincs ok semmiféle meg- nyugvásra. Sürget a növény- ápolás? Sürget bizony, hiszen hány, meg hány helyen sárgul a gazban a kukorica. És kevesebbet vetettek mintegy 200 holddal a tervezettnél ebből a fontos növényből. Kisebb lett a vetésterület, - megkésett a vetés, az esőzés után gazosodni kezdenek a megkapált földek is -— mindez arra kell serkentse a tsz-gazdákat, hogy nagy gonddal végezzék a növényápolást, és ügyeljenek arra, hogy megmaradjon a kellő számú növéfiy minden holdon.. Ha nem ezt tennék, s a takarmánybetakarítással is tovább késlekednének, nagy gondot okozna majd az állatok ellátása abrakkal és szénával. Szeszélyes, csapadékos az időjárás. Nem kell munkát keresni egyetlen tsz-ben sem — mindenütt sok a tennivaló. A kapáláshoz és szénabetakarításhoz szükség van minden ember, minden fogat és minden gép erejére. Kényelmeskedésnek nincs helye márcsak azért; sem, mert júniust mutat a naptár: ez a hónap az aratás megkezdésének a hónapja. Kutas József A Kisbárapéti és Vidéke Körzeti Fmsz 1-as sz. vegyesboltjába boltvezetöt keres azonnali belépésre, besegítő családtaggal. Átlagos havi forgalom 90 ezer Ft. Fizetés jutalékos. Jelentkezni lehet az fmsz ig. elnökénél. Felvétel esetén útiköltséget térítünk. (3666)