Somogyi Néplap, 1961. május (18. évfolyam, 102-126. szám)
1961-05-12 / 110. szám
SOMOGYI NÉPLAP 4 Péntek, 1961. május 12. . SPORT. Ismét a megyei labdarúgó-bajnokság II. osztályáról Két éve már, hogy a Somogyi Néplap hasábjain, vita folyt a labdarúgó megyei bajnokság II. osztályának félállításáról. Annak idején az kristályosodott ki, hogy szükség lenne erre a bajnokságra akár II. osztály néven, akár összevont járási bajnokság formájában. Lassan ismét befejezéshez közeledik a megyei és járási bajnokságokban a küzdelem. Megyénk labdarúgó-vezetőinek nemcsak a számvetést kell majd elkészíteniük, hanem előre is kell tekinteniük, s ki kell írniuk az új bajnoki rendet, amely újabb esztendőre szabja meg a bajnokságok kereteit. Ezért időszerű ismét beszélni a megyei II. osztályról. Elöljáróban hadd mondjuk el, hogy a megyei I. osztály, ha itt-ott döcög is, azért csak halad a maga medrében. Igaz, az utóbbi években nem fordult elő az, ami az idén. A 16-os mezőnyből két csapat is visz- szalépett, két olyan újonc, amely az idén jutott a megye legjobbjai közé. Mit jelent az újoncok idő előtti kiválása és a bajnokságban való gyengé'őb szereplése? Azt, hogy sok a négy feljutó. No de most ne erről szóljunk, hanem a már említett megyei IV. osztályról. Igaz, hogy ez utóbbi kérdés, a megyei I. osztály felhígulása szorosan összetartozik a megyei ll. osztály problémájával. Ni ics meg a lépcsőfok a járási bninokság és a megyei I. osztály között. Figyelemmel kísérjük a Somogyi Néplapban közzétett járási eredményeket. Gyakori a 8—1 10, sőt ennél több gól is bizonyítva, hogy az élenjáró járási csapatok és a sereghajtók között óriási a különbség. Ez a tény adja a gondolatot, hogy mi lenne, ha a járások legjobbjait kettő, esetleg három csoportban tömörítenék. Ez a megoldás szinte magától kínálkozik, s bizonyos, hogy a járások legjobbjainak versenyében inkább megerősödnének a csapatok, s az a két vagy három együttes, amelyik feljutna, nem játszana oly alárendelt szerepet, mint az idei bajnokság négy újonca. A megyei II. ósztály megteremtése kiküszöbölné a már sokszor említett és igazságtalannak tartott osztályozókat is. Szóval minden a II. osztály mellett szól. Igaz, akad ellenérv is. A költségtöbblet, amely itt is, ott is jelentkezne. Ügy vélem azonban, hogy a magasabb szintű mérkőzések a falvakon is ,megsokszoroznák a nézők számát. (Lám az NÉ 111-ban szereplő K. Dózsának is már 1500—2000 nézője van, holott a megyei bajnokságban 4—500 szurkoló volt kíváncsi mérkőzéseire.) Kellő gonddal elkészített beosztás minimálisra csökkenthetné ezeket a költségeket. Ügy hiszem, a Somogy megyei Labdarúgó Szövetség vezetői is szívesen vállalnák azt a többletmunk/t, amelyet a megyei IL osztály jelentene. Már hallom is az ellenérvet. Labdarúgó-sportunk bajnoki rendje nem ismeri a megyei II. osztály fogalmát. Viszont az is igaz, hogy több megyében öntevékenyen sikerrel bonyolítottak le hasonló bajnokságokat, Ha egyszer szükségszerű a megyei II. osztály, mint a mi nagy megyénkben, Somogybán, akkor teremtsük meg. Mikor? Már az ősszel meginduló új bajnokság során. Ignáczy György, a Fonyódi JLASZ elnöke. Minden idők legizgalmasabb hajrája következik a bajnokságért a Délnyugati NB ill-ban Túljutottunk az utolsó szövetségi napon, s most már hat egymást követő vasárnapon a bajnoki pontokért folyik majd a küzdelem a- Délnyugati xwB 111-ban. Most következik az Igazi hajrá. Helytálló az a megállapítás, hogy talán minden idők legizgalmasabb végküzdelme lesz ez. Hat héttel a bajnokság befe:ezése előtt ki merne jósolni? Elképzelhető, hogy a ma még 5. helyen tanyázó Székesfehérvári MÁV Előre bajnokként fejezi be az évet. Páratlanul izgalmas a kaposvári éllovas csapatok versenyfutása, a Bajai Bácska meg a PVSK versengése. Nincs biztos bajnoki elölt. Niiics biztos esélyes. A kaposvári szurkolótábort elsősorban a két kaposvári együttes párharca érdekli. Ma már általános a vélemény: arra kell vigyázni mind az MTE-nek, mind pedig a Kinizsinek, nehogy egy nevető harmadik robbanjon be keltejük elé. A KMTE kitűnő tavaszi szereplése (sorrendben nyolc győzelmet aratott a tavaszi fordulóban) meghatványozza az MTE-hívök reményeit. — Most már az élen vagyunk, s csak arra kell vigyázni, el ne kerüljünk onnan — így az MTE-szurkolók. Persze valamennyi KMTE-barátnak elborul az arca, ha arra gondol, hogy most két egymást követő héjáén vidéken kell játszani a csapatnak. Azért is aggódnak KMTE-berkekben a kettős pécsi kirándulás miatt, mert mind c^pŐt'l/í'íf IJZt' te k Egy kicsit jó is a lélegzetvételnyi labdarúgó-szünet. A csaljatok legalább gyógyítják betegeiket (mert jócskán akadt sérült mindegyik együttes háza táján), no meg legalább .előtérbe kerül a többi jobb sorsra érdemes sportág is. A héten tehát nem a labdarúgók domináltak. * *■ * MÉGIS LABDAHÜGÖ-JEGYZETTEL KEZDJÜK. A somogyi ifi válogatottal, amelynek kevésbé dicsőséges szereplése sok-sok gondolatot ébreszt mindazokban, akik aggódnak e sportág jövőjéért. Ifi labdarúgóinkat illetően kissé igényesek vagyunk. Joggal. Volt idő — és nem is olyan régen —, amikor Somogy ifjúsági labdarúgó válogatottja kis híja, hogynem a győzelmi dobogó legmagasabb fokára lépett fel az országos döntőn. Tavaly már gyengélkedtünk, az idén még inkább. Mi az oka? Szabó, Kovács, Bene meg a többiek kevésbé jó labdarúgók, mint annak idején őri Tamás ék? Véle- ménjünk szerint nem. Ha többet és tervszerűbben foglalkozunk ezekkel az ifikkel, akkor, azt hisz- szük, hogy' Somogy csapata nem a csoport utolsó helyén áll majd a torna befejezésekor, mint jelenleg. Nem kétséges, sok munkát, fáradságot igényel az ifikkel való törődés, ds megéri. * * * 200 ATLÉTA nem mostanában gyűlt össze Kaposvárott egy pályaversenyen. Az idei évadnyitó azonban három híján 200 atlétát mozgatott meg. öröm volt nézni a népes mezőnyöket, az izgalmasabbnál izgalmasabb középfutamokat, döntőket. A szebbnél szebb csúcsok maguk helyett beszélnek. Kíváncsian várjuk a folytatást. * * * SZORGOSKODNAK A KILlAN- JELVÉNY jövendő tulajdonosai. Hol innen, hol onnan érkezik a hír, hogy a Kilián-versenyek népes tömegeket vonzanak. A kaposvári járás labdarúgó-bajnoksága csaknem csődbe jutott. Éppen hogy csak nyolc csapat vetélkedik a bajnoki pontokért, de majd minden liéteh van még így* is mérkőzés elmaradás. A Kilián Labdarúgó Kupára viszont 22 csapat nevezett. Olyan községek jelentkeztek, mint Kaposszerdahelv meg Csombárd. Ez is bizonyítja, hogy a Kdián Testnevelési Mozgalom a jó szervező munka következtében eljutott a legkisebb községekbe is, s ha lassan is, de érik a gyümölcs. * * * AZ ÖKÖLVlVÓ-SZORlTÓBAN SEM GYŐZHET MINDENKI, Ott is vannak vesztesek. Vereség és vereség között azonban nagy különbség van. IVJegvalljuk,, annyira nem fájt még ökölvívó-vereség mostanában, mint a K. Dózsa II. 7:13-a Pécsszabolcson. Korábban felvetettük, hogy baj van a Dózsa ökölvívó-utánpótlásával. Ez a vereség megerősíti állításunkat. Tudjuk, a második csapat szereplésénél nem lehet szempont a mindenáron való győzni akarás. Nem is-fáj az, hogy Vörös, Kovács Kálmán vagy Vadas — kellő tapasztalat. . híján — ma még gyakran vesztesként hagyja el a szorítót. ' Érthetetlen azonban, hogy Miklai meg Sülé jóformán ismeretlen versenyzőkkel szemben maradtak alul Pécsett. Oláhnak is — ha megfelelő küzdőmodort választ — le kellett volna győzni a Kaposvárról elkerült • Lakatost. Mondottuk, a szorítóban vereséget is lehet szenvedni. A vereségből azonban tanulni kell, s le lehet vonni a következtetést. Reméljük, a Dózsa ökölvívó szakosztályának vezetői ezt teszik. * * * BELEJÖN LASSAN A K. HONVÉD KÉZILABDA-CSAPATA. Az elmúlt vasárnap az amolyan kiesési rangadó jellegű mérkőzésen a honvédek már időnként megcsillogtatták igazi tudásukat. Tűzbe jött a közönség is, s lelkesen buzdított?, a Honvéd-fiúkat. Ügy gondoljuk, hogy jelentős állomás volt ez a vasárnapi győzelem a Honvéd kézilabdásainál. Fordulópont, amely után most már felfelé vezet az út. * * * FOLYIK A MEGYEI RÖPLAB- DA-BAJNOKSÄG. (Igaz. a röplabda szövetség jóvoltából elég titokban.) Vasárnap azonban mégis több száz néző előtt került sor egy női röolabda-mérkőzésre. A Somogy jádi lányok mérték össze tudásukat a K. Dózsa röplabdázói- val. A röplabda-sport sem kivétel. A semleges szurkolótábor a gyengébbnek vélt mellé áll. Bizony a kaposvári szurkolók aidlg-addig biztatták az ügyes somogyjádi lányokat. hogy 2:2 után a döntő szet- ben kicsikarták á győzelmet. Tetszett a közönség leikes biztatása, a somogyjádiak még lelkesebb játéka. Az azonban már kevésbé, hogy néhány néző a végén kevésbé dicséretes módon »húzta« a vesztes csapat tagjait. Az sem, ahogv a vesztes csapat egyik tagja »kiszólt« a Nézőtérre, nem éppen énületes véleménvét. kifejezésre juttatva. Szóval a betoiezést követő események nem voltak méltók a színvonalas, szép és sportszerű mérkőzéshez. — Kovács — a most vasárnapi ellenfél, a P. Bányász, mind pedig a jövő heti, a PEAC, kieső jelölt. Márpedig ezek a csapatok * rendszerint tíz körömmel küzdenek a kiesés elkerüléséért, és otthonukban a legjobbak sem lehetnek ellenük biztosak. — Ha a két pécsi mérkőzésen három pontot tudnánk: szerezni, akkor reménykedhetünk — mondotta Sallai Rudolf, a KMTE labdarúgó szakosztályának egyik vezetője. Véleményünk szerint is ez esetben a KMTE nyerhet. Igaz, hogy aztán következik még a Bajai Bácska, no meg a K. Kinizsi elleni mérkőzés . . . A K. KINIZSI háza táján is folyik a számítgatás. Úgy mondják, hogy most már kevésbé rossz a csapat helyzete, mint a nagy ve- télytárs KMTE-é, ugyanis a Kinizsi is két mérkőzést játszik idegenben s négyet Kaposvárott. A sérültek, ha lassan is, de javulnak. — Szeretnénk bajnokok lenni, de nem mindenáron — mondotta Bodó Károly, a Kinizsi SK elnöke, aki nyilván éppúgy bízik a fiatalokban, mint a népes .szurkolótábor. Az elkövetkező két-három hét kétségkívül/ bizonyítja, hogy' jogos-e a bizakodás. Mindezek után vessünk egy pillantást a Délnyugati NB III. táblázatára. Most már tiszta a kép, mert lejátszották az elmaradt mérkőzéseket. A bajnoki táblázat mellé csatoljuk a még hátralevő hat forduló sorsolását is. A bajnokság állása a 24. forduló után: 1. KMTE 24 15 4 5 54:28 34 2. K. Kinizsi 24 14 5 5 61:27 33 3. Bajai Bácska 24 12 7 5 50:28 31 á. PVSK 24 12 7 5 41:24- 31 5. Sz.-fehérvár 24 12 6 6 53:36 30 6. Csepel Autó 24 12 4 8 42:38 28 7. P. Vasas 24 11 5 8 33:35 27 8. K. Dózsa 24 11 4 9 45:39 26 9. Szekszárd 24 10 5 9 47:49 25 10. Bajai Építők 24 8 5 11 26:36 21 11. Kiskunhalas 24 8 4 12 28:47 20 12. P. Bányász 24 7 5 12 33:36 19 13. PEAC 24 5 6 13 43:51 16 14. K. Honvéd 24 5 5 14 29:50 15 15. Máza 24 5 5 14 30:53 15 16. Bonyhád 24 4 5 15 24:62 13 25: forduló, május 14: K. Kinizsi—Székesfehérvár, K. Honvéd—Bonyhád, Kiskunhalas— PVSK, PEAC—Bajai Építők, Bajai Bacska—Szekszárd. P. Bányász— KMTE, Máza—K. Dózsa, P. Vasas— Csepel Autó. 26. forduló, május 21: P. Bányász—Máza, Csepel Autó —Bonyhád, K. Kinizsi—PVSK, K. Honvéd—Bajai Építők, Kiskunhalas —Szekszárd, PEAC—KMTE, Bajai Bácska—k. Dózsa, Székesfehérvár —P. Vasas. 27. forduló, május 28: P. Vasas—Máza, K. Dózsa—P. Bányász, KMTE—Bajai Bácska, Szekszárd—PEAC, Bajai Építők— Kiskunhalas, PVSK—K. Honvéd, Bonyhád—K. Kinizsi, Székesfehérvár—Csepel Autó. 28. forduló, június 4: P. Vasas—Bajai Bácska, P. Bányász—PEAC, Máza—Kiskunhalas, K. Dózsa—K.* Honvéd, KMTE—K. Kinizsi, . Szekszárd—Csepel Autó, Bajai Építők—Székesfehérvár, PVSK—Bonyhád. 29. forduló, június ll: PEAC—Máza, Bajai Bácska—P. Bányász, Székesfehérvár—PVSK, Bajai Építők—Csepel Autó, K. Kinizsi—Szekszárd, K. Honvéd— KMTE. Kiskunhalas—K. Dózsa, Bonyhád—P. Vasas. 30. forduló, június 18: P. Vasas—P. Bányász, Máza— Bajai Bácska, K. Dózsa—PEAC, KMTE—Kiskimhalas, Szekszárd— K. Honvéd, Bajai C ni tők—K. Kinizsi, PVSK—Csepel Autó, Bonyhád —Székesfehérvár. HÍREK^^íűvelődés c)^órakozás Buszra vártak a Somogysámsoni Általános Iskola bejáró tanulói. Aznap volt kölcsönzés az iskola könyvtárában. Érthető hát, hogy Györgyfalvai Margit, Horváth Jutka és Jandrics Ilona érdeklődve bújta Az utolsó mohikánt a várakozás perceiben. • Csiky Gergely Színház: Ma este 7 órakor: Cigányszerelem. (Bérletszünet.) Balatonszárszó: A nők iskolája. Vörös Csillag: 15-ig 5, 7, 9 órakor. Egy évig tartó út. Szabad Ifjúság: 13-ig 4, 6, 3 j órakor: Az osztravai gyors. (Korhatár nélkül.) Kippl-Kónai Múzeum: Ma- ; gyár mesterek képkiállítása. Megyei Könyvtár: Köinyv- • kölcsönzés- 9—19-ig, olvasótermi szolgálat 9—11-ig és 13—■ 19 óráig. / Ifjúsági Könyvtár: Könyvkölcsönzés 9—11-ig és 13—18 óráig. Időjárásjelentés Várható időjárás péntek estig: újabb felhőét vonulások, több helyen futó zápor, néhány helyen zivatar, jégeső. Élénk északi, északkeleti szél. Várható legmagasabb hőmérséklet: 12—16 fok között. Távolabbi kilátások' szombaton hajnalban több helyen gyenge talajmenti fagy. Szerencsen sorsolják a lottót A lottó 19. játékheti nyerőszámainak húzását ma, pénteken Szerencsen tartja a Sport- fogadási- és Lottó Igazgatóság. — Kaposvár anyakönyvi hírei. Születés: Kovács Józseí fia, József, Baráth Lajos fia, Sándor, Keresztes László fta, László, Kovács Lajos leánya, Piroska, Kisiván István fia, Tamas, Kalauz Sándor leánya, Julianna, Horváth Lajos leánya. Ida. Házasság: Nagy Sándor—Ferencz Mária, Francsics József—Nagyit Mária, Kádár Ferenc —Csima Erzsébet. Halálozás; Németh Ferencné 5f>, 1 Balogh József 61, Tóth Károlyné 45 éves. — Dr. Nánási Imréné megyei tanácstag ma 13—16 óráig fogadóórát tart a Megyei Bíróság (Bajcsy-Zsilinszky u. 3.) J.. emelet 8. számú szobájában. — A tavalyi 693 darabbal szemben afc idén csak az első negyedben 1178 darab diafilmet kölcsönönztek ki a Barcsi Járási Könyvtárból. — Az inkei nőtanács kultúr- csoportja lukén és Sandán előadta a Százházas lakodalom című darabot. A bevételből mosógépet vásároltak, s ezt kölcsönzés útján a község dolgozó asszonyainak rendelkezésére bocsátják. — 40 ezer forint értékű társadalmi munkát és a község- fejlesztésből 160 ezer forintot fordítanak az idén a somogy- udvarhelyi művelődési otthon korszerűsítésére. — Tegnap 2 500 nyaraló érkezett Siófokra. Az első vendégeket úttörők fogadták virágcsokrokkal. A TRANSZVILL képesített könyvelőt keres értékkönyvelői munkakörbe azonnali belépésre. (9720) Űj csatornát készít, javítást és mindennemű bádogosmnnkát vállal a Vasipari Szövetkeze* bádogos részlege, Kaposvár, Ady E. u. 5. (9531) T- GERGELY BÁCSI ÉS MARI NÉNI —' Balázs János és Orsolya Erzsi —, a Kincses Kalendáriumból jól ismert művészek ma este Nagyatádon vendégszerepelnek a Tegnap asz- szony, ma menyasszony című zenés játékban. — 4484 általános iskolai tanuló vett részt megyénkben ebben a tanévben a Vöröskereszt szervezte 236 ifjú egészségőr-tanfolyamon. A házi betegápolási tanfolyamokon 1240, a csecsemőgondozási tanfolyamokon 73 fő veit részt. — Kialakította 1000 darabból álló baromfiállományát a nagyberki Kaposvölgye Tsz. Áprilisban kétezer kiscsibét adtak közfogyasztásra. Jelenleg 4050 egyhetes csibéjük van. Ezek egy részét értékesítik, másik részéből pedig kétezerre egészítik ki a törzsállományt. — KEDVES ÜNNEPSÉGEN adták át a katonai kötelezettség megszűnéséről szóló emléklapot az 50 éveseknek Marcaliban. A művelődési házban Nádor Zoltán, a járási tanács elnökhelyettese mondott beszédet, majd a gimnázium kultúrcsoportja műsorral kedveskedett a megjelenteknek. — A MÁV Pécsi Igazgatósága' értesíti az utazóközönséget, hogy a Pusztaszabolcs és Sárbogárd között folyó pályafelújítási munkák miatt a május 15-től június 2-ig terjedő időszakban a Budapest Déli pályaudvarról 13 óra 29 perckor induló 1914. számú személyvonatot szombat és vasárnap kivételével kerülő Útirányon, Sztálinvá- roson át közlekedteti. Az v! ereit személyvonat Pusztaszabo’c-ról négy perccel korábban, 14 óra 39 perckor indul. Az 1914. számú vonat elterelése természetesen az ezzel a vonattal továbbított kaposvári közvetlen vonatrészt is érinti. Az elterelt 1914 b/1914 számú vonathoz Sárbogárd és Rétsziias között összekötő helyi személyvonatot helyez forgalomba. a közvetlen televízió-összeköttetést Budapest—Moszkva között. A kapcsolatot az úgynevePerfekt gyors- és gépírón!! felvesz a Kaposvári Cukorgyár Jelentkezés a titkárságon Egy füst alatt... A május 1-i felvonulás után egy teherautón a Virágos-pá- lyára vittek egy, a felvonuláson bemutatott házoldalt. Szép nagy darab fal ez, és eléggé erős is, hogy ilyen sokáig bírja magát egy fának döntve (lévén már egy hete e helyen). De hiszen másként is meg tudják mutatni az építők, hogy milyen erős falat képesek építeni. Sokan találgatják, miért csu- paszkodik ott a fal . a maga üres ablakával. Némelyek szerint elvesztették a május 1-ei forgatagban, mások szerint nagy építkezések indulnak a közeli években a Virágos-pályán, s ahhoz hozták meg az első darabot. Merthogy az építkezéshez is fel kell vonulni, s miért ne lehetne azt ősz- szekötni a május 1 -i felvonulással? A dán nagybirtokosok földre öntik a tejet A dán nagybirtokosok néhány nap óta szabotálják az országos kereskedelmi hálózat mezőgazdasági termékekkel való ellátását. A földesurak szabotázsa elsősorban a városi lakosságot, különösen a munkáscsaládokat sújtja. A nagybirtokosok megtagadták a legfőbb fogyasztó, a városi lakosság tejjel való ellátását, a tejet inkább a földekre öntik, vagy moslékba keverik. Az egyik legnagyobb hajóépítő üzem nyolcezer dolgozója felhívással fordult az ország munkásaihoz, rendezzenek tiltakozó' tüntetéseket a nagybirtokosok politikája ellen. vábbítható műsor. Rövidesen átadják a postának a mikrohullámú berendezéseket, s előreláthatólag a nyáron megkezdik a próbát. Utána felveszik a kapcsolatot az uzsgorodi közvetítő állomással, s az év végéig megteremtik a közvetlen televízió-összeköttetést Budapest—Moszkva között. A Pécsi Cemenláiuipari *ái!alal dombóvári telepe keres nehéz fizikai munkára co féríi munkaerőt. I Fizetés teljesítmény szerint. Üzemi konyha, munkásszállás biztosítva van. — Jelentkezni lehet a dombóvári telep irodájában reggel 7-tői 15 óráig. (9650) A Kaposvári Munkás Testedző Egyesület • május 22-én, délután 4 órakor az ILLYÉS GYULA MŰVELŐDÉSI OTTHONBAN (volt Munkásotthon, Ady Endre utca) tartja évi rendes közgyűlését, melyre az egyesület tagjait tisztelettel meghívom. (9721) KÁDAS PÁL elnök Az év végéig megteremtik a közvetlen televízió-összeköttetést Budapest—Moszkva között Az idén — a szocialista or-I zett keleti mikrohullámú lán- szágok postaminiszteri érte-1C0J1. magyar gyártmányú be- kezletének egyik régebbi hatá-' rendezésekkel tartják fenn. A rozata alapján — megteremtik arlcan eSy időben vagy az egyik vagy a másik irányba to-