Somogyi Néplap, 1961. május (18. évfolyam, 102-126. szám)

1961-05-31 / 126. szám

Szerda, 1961. május 31.

3

SOMOGYI NÉPLAP

Megrövidítették a hizlalási időt - több sertéshúst adnak közfogyasztásra

VÉRADÁS CSURGÓN

A tapsonyiak tapasztalatai az abrakkeverékek etetéséről

NEM FOGADTÁK EGYFORMÁN kitörő lelkesedéssel a takarmánytápok etetésének lehetőségét megyénk tsz-ei. Egyes szövetkezetekben még most is vonakodnak tőle, és inkább a maguk készítette abrakkeveréket adják a jószágnak. Számos tsz-ben viszont — különösen, ahol .nem félnek az újtól — fokozatosan áttértek a takarmánytáppal való állatnevelésre és -hizlalásra, s dicsé- rően nyilatkoznak a tápokról. Ilyen például a háromfai Üj Barázda, az istvándi Új Élet. Ezek a tsz-ek nem tartoznak a tapsonyi keverőüzem körzetébe, mégis, a nagy távolság ellenére is, rendszeresen szállítanak takarmánytápot. A megye első abrakkeverő üzemének termékeit elsőként a tapsonyi Rákóczi Tsz vette igénybe. Balogh Lajos, a szövetkezet mezőgazdásza kiváló eredményekről tájékoztatott bennünket.

Február 3-án kezdték a takarmánytápok etetését. Az akkor hízóba állított 160 süldőnek csak a felét fogták sertéstápra. Érthető kíváncsisággal várták az ellenőrző mérlegeléseket. A kétféle takarmányozási módszer közötti különbséget először az áprilisi eredmények alapján láthatták a legvilágosabban. A táppal hizlalt 80 süldő április 1-én 2190 kg-ot nyomott, a hónap végén pedig 3440 kg-ot, tenát 1250 kg-mal gyarapodott 30 nap alatt. Ezzel szemben a gazdasági abrakkal hizlalt 80 db-os falka mindössze 835 kg- mal gyarapodott, holott ez az állomány áprilisban 212 kg- mal több keményítőértéket fogyasztott el. A két falka súly- gyarapodásának különbsége 415 kg, s ennek pénzértéke kereken 7260 forint. Ennyivel hozott többet a sertéstáppal hizlalt állomány.

Fokozatosan tértek át a

hét napig a takarmányadagnak csak az egyharmada, utána hat napig a fele, majd újabb hat napig háromnegyede volt sertéstáp, és csak ezután adtak a sertéseknek teljes egészében üzemi abrakkeveréket. A vezetőség csakhamar meggyőződött arról, hogy érdemes terményért sertéstápot cserélni. A sertésgondozók is sürgették ezt, hiszen ahogy meggyorsult az állatok súlygyarapodása a takarmánykeverék hatására, úgy növekedett az ő prémiumuk is.

IGEN JÖ EREDMÉNYEKET értek el az anyakocáknál is. A táppal etetett kocák 9,7-es átlaggal ellenek. Az 1350 szopós malacból mindössze 4 pusztult el. Így a malacelhullást a korábbinak a felére szorítottak. Az is örvendetes, hogy a táp- pál etetett kocák kondíciója az ellés és szoptatás alatt alig romlik. Amíg gazdasági abrakot kaptak a kocák, 4,5 kg-os napi adag mellett is sokat veszítettek súlyukból a szoptatás idején. Most 4 kg sertéstápot esznek naponta, s mégis megőrzik tenyészkondíciójukat. Az is említésre méltó, hogy amióta sertéstáppal takarmányoz- nak — 3 és fél hónap alatt —, nem fordult elő gyomor- és bélgyulladásos megbetegedes.

A tapsonyi Rákóczi Tsz gyakorlati tapasztalataiból vett adatok az állattenyésztéssel komolyan foglalkozó szakember számára sokat mondanak. Ezt tartja dr. Sima Imre megyei főállatorvos is. Szerinte, ha valamennyi közös gazdaság ilyen nagymértékben és ilyen szakszerűen venné igénybe az abrakkeverő üzemek takar- mánytáp-készitményeit, akkor már ebben az évben meg lehetne másfélszerezni a népgazdaságnak adott sertéshús mennyiségét. Tapsonyban tapasztalható az is, hogy a ja- malacok,

70—80 kg-osak, és semmi kétség afelől, hogy 8 hónapos korra meghaladják a 100 kg-os súb't Ebben az esetben egy kilogramm, sertéshús előállításához 6—7" forint értékű sertéstápra van szükség. Másutt éppen az drágítja meg a hizlalást, hogy a sertések későn, 13—14 hónapos korban érik el a vágósúlyt. Ezért is kívánatos, hogy minél több termelő- szövetkezet térjen át a takarmánykeverék etetésére. A tapsonyiak csupán a második negyedévre 21 vagonnyi tápra kötöttek szerződést. A továbbiakban is kizárólag abrakkeverékkel takarmányozzák sertéseiket. így az eredeti tervükben szereplő 860 hízó helvett 1300 db-ot adnak közfogyasztásra. A főállatorvos szerint a táppal etetett koca utódai is edzettebbek lesznek. Ennek eredményeként később, a hízóba fogás után gyorsabban fejlődnek, számottevőbb lesz a súlygyarapodásuk.

a marcali járásban

több közös gazdaság felfigyelt már a különböző állattápok hatásosságára — mondotta Pálfalvi Gyula, a járási tanács főmezőgazdásza. Puskás József, a pusztakovácsi Dimitrov Tsz elnöke eleinte nem tulajdonított különösebb jelentőséget a takarmánykeveréknek. Most? Arról beszél, hogy bárcsak előbb kaphattak volna táptakarmányt. Mások is tapasztalatból tudják ma már: érdemes üzemi abrakkeverékkel etetni nemcsak a sertéseket, hanem a szarvasmarhákat és a csirkéket is.

így vélekednek a gyakorlati szakemberek. így vágják sarokba a régit, a megrögzöttet, így tör magának utat az új. Ezek az eredmények minden maradisógot legyőznek, és mindenkit meggyőznek.

Vízi János

Egy kicsit ünnepélyesen, megúletődve álldogál vagy negyven ember a Csurgói Járási Művelődési Ház előcsarnokában. Önkéntes, díjmentes véradásra jöttek. A legtöbben egyszerű munkásruhában vannak, a gép, a szerszám mellől siettek ide, hogy valami nemeset cselekedjenek.

Elsőnek Horváth Józsefné járási vöröskeresztes titkár és Kontra István, a rendőrkapitányság párttitkára ad vért. A Faipari Vállalattól 30-an követik példájukat. Ott látni köztük Mihalovics László főmérnököt, megbízott igazgatót, Fábián István párttitkárt, Somogyi Ferencet, Németh Sándort. Itt van Gombos István többszörös véradó, a fiatalok közül Tursics Mária, Kollár József, Barna István.

Utánuk jön a Vegyesipari KTsz ötven dolgozója Radnóti Miklós elnök, háromgyermekes családapa vezetésével. Az 51 éves, ötgyermekes Andik Imre cipész összetalálkozik Ferenc fiával, aki a faiparnál dolgozik. Együtt mennek a vizsgát nuárban választott

sertéstáp etetésére. Mintegy ’ melyek tápot kaptak, ma már SOS******

Földes Mihály

A rendőr azt mondtat

— Strott Katalin nagyon fog örülni magának.

Bartus meglepődött.

— Miért?

—- Nagyon vallásos. Szereti a papokat.

— Örülök ...

A fiatal rendőr közönyösen folytatta a társalgást. Még nyoma se volt hangjában a kíváncsiságnak, amikor megkérdezte:

— Misézni is fog, tisztelendő ér?

— Nem. Miért kérdi?

— A nyár derekán szintén nyaralt itt egy káplán. Az Alföldről jött. Neki is beteg volt a tüdeje. Ö azonban mégis misézett. Segített az itteni öreg plébánosnak.

— Nem, én nem fogok misézni. Pihenni akarok.

— Akkor hát minden jót Fa- binyi tisztelendő úr.

És Bartus — Fabinyi káplán jelmezében — kilépett az Örs épületéből. Mialatt átment a kerten, újra átgondolta első jelenete minden pillanatát. Utólag is ellenőrizni akarta önmagát: nem követett-e el valami ostobaságot. De a hatósággal való első találkozását olyan simának és kifogástalannak ítélte meg, hogy aggodalom nélkül távozott. Még arra a. momentumra is felfigyelt, hogy mihelyt elköszönt a rendőrtől, az rögtön újra kezébe Vette olvasmányát. Ha ezt az embert csak a legkisebb gyanú nyugtalanította volna, nem ezt teszi, hanem valami mást.

Bartus kilépett az utcára.

— Dicsértessék — köszönt rá egy öregasszony.

— Mindörökké.

Aztán megkérdezte a hivő nénit, merre lakik Strott Katalin. A néni felelet helyett előkiabálta az unokáját, egy nyolcéves-forma szőke kislányt, és meghagyta neki, hogy vezesse a tisztelendő urat Strott Katalinhoz.

Ä kislány szeme olyan kék volt, mint a masli a hajában.

Bartus barátságosan kérdezgette:

— Mi a neved?

— Wirth Veronika.

— Iskolába jársz?

— Az idén kezdtem a harmadikat.

— És most miért nem vagy iskolában?

— Ma délután megyek.

— Aha. És jól tanulsz?

— Elég jól.

— Hittant is?

— Azt is.

— A nagymamád sokat jár a

templomba?

— Vasárnap.

Lépegettek egy sort. Bartus látszólag elmerült a kislánynyal folytatott társalgásban, de közben alaposan megfigyelt maga körül mindent. A szeme valósággal lefényképezte és az emlékezetében fixálta a látnivalókat.

— Aztán mondd csak — érdeklődött szelíden —, senki sem szid azért, hogy szereted a jó istent?

— Senki — felelt meglepő- dötten a kislány. — Miért szidnának?

— Hát persze — hagyta rá a pap —, tudom.

Egy középkorú ember jött velük szembe. Bartus, a szerepének megfelelően, várta, hogy a férfi köszönjön neki. Köszönt is.

, — Jó napot.

Ebben a »jó napot«-ban más volt, mint az öregasszony »dicsértessék«-j ében. Ezt Bartus azonnal megérezte. De a férfi — már nem a régimódi paraszt öltözéket viselte — átható tekintettel mérte végig a papot. Bartus nyugtalanná vált ettől a tekintettől. Túlságosan Kíváncsinak, sőt fiirkészőnek érezte. A régifajta parasztok erre nem voltak képesek. A szemet lesütő alázat jellemezte okét — gondolta Bartus. — Ez más... ,

— Ki volt ez a bácsi? — kérdezte a kislányt.

— Márk István.

— Ismered?

— Én mindenkit ismerek.

— Gazdaember?

— Tessék?

— Azt kérdem, gazdaemberj ez a Márk István?

— Az. J

— Saját földje van? ¥

— Nálunk mindenki a ke-5 zösbe tartozik.

— Aha. És jó a közösben?

— Jó.

— Nem szidja senki?

— Nem. Csak néha vesze-í

kednek. /

— Ügy. És min? a

— Azt én nem tudom. Azj/

édesapám azt mondja, hogy lusta embereket mind meg ké-^ ne égetni. /

A kislány felkiáltott: 5

— Ez a ház az! Itt lakikg Strott néni.

Bartus letette a bőröndjét és/ egy szentképet halászott elő aí reverendájából. Odaadta a kis-/ lánynak és megsimogatta a ha-*J ját. A gyermek megköszönte az& ajándékot és elszaladt vele./ Ugyanekkor megjelent a kapu-/ ban egy ferdevállú, csaknem/ púpos, idős nő. Penészes arc-j bőrén szemölcsök feketélltek,> két szeme mélyen ült a szem-/ gödrökben, ritkás ősz hajáig koszorú alakban fonva viselte,/ az öltözéke városias volt. Bar-:' tus rámeredt:

— Strott Katalin?

— Igen — felelte a nő meg-J illetődötten —, az isten hozta,/ tessék beljebb kerülni.

Bartus jól megnézte a há-/ zat. ^

A többihez képest egy ár-/ nyalattál kopottabbnak tűnt,/ de a méretei tiszteletet keltet- / tek benne. Az utca felől kapuy is vezetett az udvarra, de aj-? tó is közvetlenül a folyosóra.? Három lépcsőfokot kellett fel-' lépni a folyosóig. A rendkívüli' tisztaság arra figyelmeztette« Bartust, hogy hosszan és ala-i posan törölje meg a lábát az odakészített lábtörlőbe. Észre-' vette, hogy ez a figyelmesség' még jobban meghatotta az öreg«, nőt. &

(Folytatjuk.) *

Bácsai Terézia vérmintát vesz Tursics Máriától.

Schifter Mihály vérnyomását ellenőrzi dr. Tarján László

latokra, együtt adják vérüket is.

A járási székhelyen jártaik hivatalos ügyben a szentai Aranykalász Tsz vezetői, Fekete Sándor elnök, Belovári József főkönyvelő, ök is követik a jó példát. Belovári József elkeseredik, amikor közük vele, hogy egy régebbi betegsége miatt nem alkalmas véradásraj de felvidul, mikor dr. Tarján László főorvos mégiscsak megengedi, hogy vért adjon.

Csordás Jánosné gimnáziumi tanár és Bogdán Jenő járási művelődési felügyelő képviseli a járás értelmiségét. Sajnos csak ketten. A kétgyermekes Csordásné egyik tanítványát, Horváth Erzsébetet is magával hozta, de az nem követheti tanára példáját, mert alacsony a vérnyomása. Drá- vecz János és Eskulicz József, a mezőgazdasági technikum növendékei most adnak először vért, Kájzer János főhadnagy következik utánuk. Tieger Ilona is szívesen adna, ha vérnyomása megfelelne.

119 jelentkező közül 92 személytől 23 liter életmentő vér gyűlt össze. Csurgón is elsősorban a munkások bizonyították be, hogy felismerték a díjmentes véradás jelentőségét, követték a vöröskereszt és a népfront aktíváinak felhívását.

— Szívesen adjuk, tudjuk, életet mentünk vele — mondotta mindenki.

1960-ban és az idén 344 önkéntes véradótól 53 liter vér gyűlt össze: a Kaposvári CukorAndik Imre fiával, Ferenccel.

Egy szúrás, és áramlik a véc

Gyűlik az életmentő vér.

gyárban 14, Barcson 21, a kaposvári honvédségnél 15 fiter; Weisz Gyuláné kétszer is adott tavaly összesen 7 decit; Balázs Béláné 3,5, Bérezi János 3, Katona Ferencné 2,5, Kovács Róbert 2,5 deci vért adott. Papp János niklai lakos egyszerre 4 deci vérével segítette az életmentést.

— Nagy szükség van minden deci vérre — nondja dr. Tarján László, a véradóállomás őorvosa. Tolnát, Baranyát és a pécsi véradó- llomást is segítjük vérrel. Nem egy betegek 20—25 liter vérre vagy 10—12 liter plaz- ára van szüksége. A rászorultak mindezt •gyen kapják.

Drága cseppek ezek. Társadalmunk igen •egbecsüli azokat, akik nem pénzért, hanem gyen. ajánlják fel életmentő vérüket. S a heg hálája is sokkal nagyobb a véradó iránt, mikor megtudja, hogy az vérét önként és díjmentesen ajánlotta fel megmentésére.

Sz. Eg