Somogyi Néplap, 1961. március (18. évfolyam, 51-77. szám)
1961-03-01 / 51. szám
SOMOGYI NÉPLAP 4 Szerda, 1961. március 1, _ SPORT _ Kéthelyen alakult meg a marcali járás első termelőszövetkezeti sportköre A Réthelyi Falusi Sportkör közgyűlésének híre lázba hozta a község lakóit. Igaz, a meghívó sokat ígért. Azt tartalmazta, hogy a sportkör közgyűlésén megtárgyalják, meg- van-e a feltétele annak, hogy a sportegyesület a község új arculatának megfelelően termelőszövetkezeti sportkörré alakuljon át. Amikor Tüske Sándor sportköri elnök megkezdte beszámolóját, zsúfolásig megtelt a művelőd fri otthon. Az elnök minden kertelés nélkül vázolta az elmúlt esztendő eredményeit, hibáit. Eredmény: 70 fiatal szerezte meg az olimpiai sportjelvényt. A spartakiádon ötvennél több fiú és leány versengett az elsőségért. Hiba: a sportköri vezetők egy része nem segített a vezetés munkájában. Németh István, a községi tanács v. b.-elnöke, továbbá Tóth Imre, Kaposi Károly, Matolcsi István és Csordás László hozzászólásukban elemezték a kéthelyi sportéletet. Egyöntetű volt a megállapítás, hogy az anyagiaskodó labdarúgókat ki kell zárni a sportkörből. Ez volt a véleménye a sportkör legidősebb tagjának, a sakkozók irányítójának, a 80 éves Szakovics Vendel bácsinak is. A múlt taglalása után került sor a már említett javaslatra, hogy a sportkör gazdája ezután a Búzakalász Termelő- szövetkezet legyen. A jelenlevő termelőszövetkezeti gazdák Tóth György tsz-elnökhelyet- tessel az élen kijelentették: — A Búzakalász Tsz művelődési és sportolási lehetőségeket kíván biztosítani a falu fiataljainak. Ha a sportköri tagok úgy látják, hogy a kéthelyi sport jó kezekben lesz a tsz- nél, akkor szeretettel fogadjuk a sportolókat — mondották. Ilyen meleg szavak után mi sem természetesebb, mint hogy a kéthelyi sportolók ráléptek az új útra. A közgyűlés határozata szerint megszűnt a Kéthelyi FSK, helyette megszúle- ttt a Kéthelyi Búzakalász Tsz Sport Kör. — Nem egyszerű cégtáblaátfestést jelent ez a változás, hanem szellemében megújho- dott, a régi, igazán szép eredményekhez méltó új sportkör megszületését — mondották az újonnan megválasztott sportköri vezetők. Hogy valóban így lesz, arra biztosíték Mar- kovits Ferenc, Tüske Sándor, Tóth Imre,, Matolcsi István és a vezetőség többi tagja, azok a sportolók és sportbarátok, akik ezen a február végi estén, úgy gondoljuk, helyes mederbe terelték a kéthelyi sportélet útját. Kisgyura Károly Befejeződtek a megyei sakkbajnokság selejtezői Döntőbe jutottak: dr. Túri, dr. Sípos, Horváth L, H. Kovács, dr. Franki, Bárány, Dobor és László A kilenc fordulóból álló selejtező végére ért az idei megyei egyéni sakkbajnokság küzdelme. Mind a kilenc forduló bővelkedett izgalmakban, érdekességekben. Az utolsó forduló azt volt hivatva eldönteni, hogy a már biztos 3— 3 feljutó mellett ki lesz a negyedik. Amikor vasárnap este befejeződtek a függő játszmák, erre is feleletet kaptunk. Az első csoportban dr. Túri, dr. Sipos és Horváth László mellett H. Kovács Zoltán szerzett jogot a döntőben való szereplésre. E csoport meglepetése, hogy Köhler Sándor, a többszörös megyei bajnok nem tudta megszerezni a döntőbe jutáshoz szükséges öt és fél pontot. A második csoportban vaskos meglepetés született. A már döntőben levő Bárány ellen László győzni tudott, s amikor László függő játszmája dr. Franki ellenében remis lett, akkor László feltört a negyedik helyre. A sokáig vezető Horváth Miklós tehát a hajrában, minthogy Bergerje rosszab volt, kiesett. Következik tehát a döntő. Ez előreláthatólag még érdekesebb, izgalmasabb lesz, mint a selejtezők voltak. A II. csoport győztese, dr. Franki József. A nagy elméleti tudású sakkozó az utóbbi esztendőkben a. bajnokságban nem nyújtotta azt, amit valóban tud. Most egy kis megingástól eltekintve egyenletes, jó teljesítménnyel rukkolt elő. ö is az első számi! esélyesek közé tartozik. A selejtezők utolsó fordulójának eredményei: I. csoport: Dr. Sipos—Jóba Cs. 1:0. H. Kovács—Köhler 0:1, dr. Túri—Horváth L. döntetlen, Vodicska—Szabó 1:0, Jóba I.—Fodor 0:1. Függő játszmák: Horváth L.—Vodicska 1:0, Vodicska— Köhler 0:1, dr. Siposr-Vo- dicska 0:1. II. csoport: Szanyi—Horváth M. 0:1, dr. Máté —Dobor 1:0, Boldizsárodr. Franki 0:1, Bárány—László 0:1, Taubert— Marton 0:1. Függő j átszmák: László—Marton 1:0. Marton—Szanyi 0:1, László—dr. Franki döntetlen. A selejtező végeredménye: L csoport: 1. dr. Túrt 2. dr. Sipos 3. Horváth L. 4. H. Kovács 8 pont 7 pont 6 pont 5,5 pont 5. Köhler 5 pont 6. Vodicska 4,5 pont 7. Fodor 3 pont 8. Jóba L 2,5 pont 9. Szabó 2 pont 10. Jóba n. 1,5 pont II. csoport: 1. dr. Franki 7 pont 2. Bárány 6,5 pont 3. Dobor 5,5 pont 4. László 5,5 pont 5. Horváth M. 5,5 pont 6. Taubert 4 pont 7. dr. Máté 3 pont 8. Szanyi 3 pont 9. Boldizsár 2,5 pont 10. Martpn 2,5 pont A vonal felettiek jutottak a döntőbe. jádról járt be a megyei bajnokság mérkőzéseire. Nem a legmegfelelőbb körülmények között készült versenyeire, mégis a legegyenletesebb formát mutatta. Nyolc pontja azt sejteti, hogy a döntőben is számolni kell vele. Döcög a leremröplabda- bainokság Foghíjas volt a vasárnapi te- remröplabda-bajnoki forduló. Érthetetlenül távol maradt a fonyód.i csapat, így három ellenfele, a K. Honvéd, a Táncsics és a Vasas mérkőzés nélkül 20:5 »gólaránnyal« kapta a két pontot. Ugyancsak elmaradt a K. V. Lobogó—HISK találkozó, mert az utóboi csapat nem jelent meg. A vasárnapi forduló eredményei: Somogyjád—Postás (női) 42:17. K. Vasas—K. Postás 52:15. K. Dózsa—Táncsics 41:16. Tejipar—Vasas 43:15. Vasas—Honvéd 46:34. & V. Lobogó-Taszári H. 36:18. ÖKÖLVÍVÁS Rákos nélkül is könnyen győztek a K. Dózsa ifi ökölvívói Pécsett A területi ifjúsági ökölvívó csapatbajnokság első fordulójában Pécsett találkozott a K. Dózsa ökölvívó-csapata a Pécsi Dózsa együttesével. Mint várható volt, a kaposvári ifik könnyen győztek, pedig az idei gárda korántsem olyan jó, mint a tavalyi vagy a tavaly- előtti együttes. Csonka is volt a kaposvári csapat. A fegyelmezetlen Rákos a szigetvári átszállásnál lemaradt a csatlakozó pécsi vonatról. Így harmatsúlyban, minthogy a pécsiek sem állítottak versenyzőt, nem kapott egyik csapat sem pontot. Egyébként elég foghíjas volt a pécsi találkozó Nem volt mérkőzés a nagyváltósúlyban és a nehézsúlyban sem, mert itt a pécsiek nem állítottak versenyzőt. Félnehézsúlyban viszont a kaposvári csapat volt »lyukas«. K. DÓZSA—PÉCSI DÓZSA 14:6 (Elöl a kaposvári versenyzők.) Papírsúly: Lukács J. pgy. Katona ellen. Légsúly: Babai pgy. Kovács ellen. Harmatsúlyban nem volt mérkőzés. Pehelysúly: Vörös Szentgyörgyvári ellen. Könnyüsúly: Papp J. pgy. Brunner ellen. Kisváltósúly: Süveges ellen Ga- ramvölgyi a harmadik menetben feladta. Váltósúly: Beretzky ellen Banyai az első menetben adta fel. Nagy váltósúly: Nász ellenfél nélkül győzött. Középsúly: Győrfi a második menetben feladta Heréb ellen. Félnehézsúlyban a pécsi Hegedűs, nehézsúlyban a kaposvári Fehér győzött ellenfél nélkül. Jól sikerült a barcsi bemutató Barcson zsúfolásig megtelt a művelődési ház a bemutató jellegű ökölvívó-mérkőzésre. Nagy sikerük volt az ügyes barcsi öklö- zőknek. A kaposvári és pécsi versenyzők közül Oláh, illetve Fodor aratott osztatlan sikert. Néhány pontozói tévedés »igazi« CSB-leg- kört teremtett. Eredmények: Fülöp (Barcs) pgy. Zomi (PVSK) ellen, Henézi (Barcs) ellen Szoboszlai (K. Dózsa) feladta, Peti J. (PVSK) pgy. Bánki (K. Dózsa) ellen, Fodor (PVSK) ellen Ülés (K. Dózsa) kézsérülés miatt feladta, Peti B. (PVSK) pgy. Kovács (K. Dózsa) ellen (pontozói tévedés), Dombi (PVSK) vesztett Nagy (Barcs) ellen. Peti L. (PVSK) pgy. Glávits (K. Dózsa) ellen (itt is hazahúztak a pécsi pontozók), Pasa (Barcs) pgy. Gábor (PVSK) ellen, Oláh (K. Dózsa) pgy. Lőrincz (PVSK) ellen. — HÍREK Árván, elhagyottan, megrokkanva áll Libickozma határában ez a kazalrakó. Érdemes lenne helyrehozni. Talán tudná még hasznosítani a Marcali Gépállomás. — Kaposvár anyakönyvi hírei. Születés: Langer Tibor leánya, Margit, Baksa István fia, István, Csiga József leánya, Ágota, Hegedűs Lajos leánya, Magdolna, Gelencsér Ferenc leánya, Zsuzsanna, Veig'er István leánya, Katalin, Bogdán György fia, György, Kila Zoltán fiai, József és Csaba, Kosa László fia, László, Pápai Gyula leánya, Rózsa, Fehér Sándor leánya, Rózsa, Bors József fia, József. Házasság: Molnár Gyula— Finfalvi Mária, Kőműves Imre— Szommer Cecília, Gyurisits Lajos —Meiszterics Anna, Takács László —Kállai Ibolya. Halálozás; Tardi János 56, Hornyák Lajos 88, Kár- sec Mária 14, Láng József 69, Aczél Béláné 83, Dőry Jánosné 81 éves. — A TAVASZI MUNKÁK MEGSZERVEZÉSÉRŐL tanácskoztak Háromfán a nagyatádi járás női munkacsapatvezetői. — Mintegy 700 hold mész- ben szegény talajt javítanak meg az idén a gamási Aranykalász Tsz-ben. A termelőszövetkezet 460 ezer forintot áldoz erre a célra. — 54 MÁZSA GYÜMÖLCSLEVET FOGYASZTOTT megyénk lakossága januárban. Ez a mennyiség 22 ezer üveg Almuskának, Hírősnek, őszibarack- cs meggylének felel meg. A múlt év decemberében csak 17 mázsa gyümölcslét vásárolták So-mogyban. — Cjabb golyóslrón szállítmányok érkeztek a boltokba. Ma már a golyósirón a munkahelyen és a magánéletben egyaránt közkedvelt, nélkülözhetetlen kelléke az életnek. Átíráshoz is használható, 6—8 példányon át is éles, jól olvasható másolatot biztosít. Kezelése egyszerű és tiszta. A tartály kiürítése után a boltokban készen kapható póttartály házilag behelyezhető', és további hetekre biztosítja a folyamatos írást. (2401) — A baromfipestis elleni kötelező oltást elmulasztotta Zsobrák Lajos Kaposvár, Füredi út 118. szám alatti lakos, ezért a városi tanács igazgatási osztálya 50 forintra megbüntette. — »EMLÉKEZÉS APÁMRA« címmel Móricz Virág író vasárnap délután 4 órai kezdettel előadást tart az Ifjúsági Ház nagytermében. — 365 tsz-garnitúrát szállít az idén a Közép-somogyi Állami Erdőgazdaság a tsz-eknek a tavalyi 165 darabbal szemben. — TÖBB MINT 16 MÁZSA CUKORRÉPÁT LOPOTT a szőkedencsi Törekvés Tsz tárolóhelyéről Szabó Lukács Pál szőkedencsi lakos. A Marcali Járásbíróság 700 forint pénz- büntetésre ítélte, és kötelezte a cukorrépa visszaadására. — Mit tettek a népfront-bizottságok a tsz-ek megszilárdításáért — ezt vizsgálták meg keddi ülésükön a fonyódi járási népfrontelnökség tagjai Németh József járási titkár jelentése alapján. — ÁRUBEMUTATÓVAL EGYBEKÖTÖTT ANKETOT tart ma délután 4 órai kezdettel a nőtanács háztartási bizottsága és az Iparcikk Kiskereskedelmi Vállalat az Ifjúsági Házban. — A baromfitenyésztés gyakorlati feladatairól tárgyalt tegnap az Iharosberényi Községi Népfront-bizottság. ^/ftüve lődés «Szórakozás í'siky Gergely Színház. Március 1-én 7 órakor: Pillangókisasszony. (Főpróba.) Vörös Csillag. Március 1-ig 5, 7, 9 órakor: Orkán. (Korhatár nélkül.) Szabad Ifjúság. Március 1-ig 4, 6, 8 órakor: Betörő az albérlőm. (14 éven alul nem ajánlott.) Rippl-Rónal Múzeum: Csiszár Elek festőművész képkiállítása. Megyei Könyvtár: Könyvkölcsönzés 9—19-ig, olvasótermi szolgálat 13—19 óráig. Ifjúsági Könyvtár: Olvasótermi szolgálat 13—18 óráig. Időjárásjelentés Várható időjárás szerda estig: növekvő felhőzet, többféle eső. Élénkülő délnyugati, nyugati, szerdán főként a Dunántúlon helyenként viharos északnyugati szél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet hat—tíz fok között, helyenként tíz fok felett. (MTI) Televíziós felvevőgép a tenger mélyén A Földközi-tenger vizein egy szovjet hajón kipróbálták, az loan—6 típusú mélytengeri televíziós kamerát, a szovjet tudósak új alkotását. A géppel egy kilométer mélységig lehet a tengerbe hatolni. Maga a felvevőgép fél méter átmérőjű, 400 atmoszféra nyomást is kibíró acélgömbbe van zárva, huszonhat milliméter átmérőjű kábele egyben húzó- és tartókötélként is szolgál. Szovjet tudósok most olyan felvevőgépet terveznek, amely kétkilométeres mélységben is használható. Rendkívüli szárazság Japánban Tokió környékén a tél már 18 éve nem volt olyan száraz, mini az idén. Á japán fővárosban és környékén a levegő nedvességtartalma csaknem olyan már, mint a sivatagoké. A folyókban és a víztárolókban a vízállás rendkívül alacsony. A vízierőművek teljesítménye is zuhant. Sok helyütt a kutak kiszáradtak. Tokióban nagy szárazságok idején gyakoriak a tűzvészek, s óriási károkat okoznak. Tokióban az idén már eddig több mint 1500 tűz keletkezett. Mit javíttat meg az Ingatlankezelő Vállalat? Gyakran panaszkodnak a lakók, hogy az Ingatlankezelő Vállalat nem végzi el a szükséges karbantartási munkákat. A panaszok nagy részéből az derül ki, hogy sok lakó nem ismeri a rendeleteket, amelyek megszabják a bérbeadó, illetve a bérlő kötelezettségeit az épület, a lakás és a közösen használt berendezések javíttatására vonatkozólag. A rendelet szerint a bérbeadó köteles gondoskodni a központi berendezések üzemképes állapotban való tartásáról, a fal hibáinak megszüntetéséről, kivéve, ha a hibák a bérlő gondatlanságából vagy rendellenes használat következtében keletkeztek. A bérbeadó kötelessége a lakás tartozékainak és felszerelésének, például a kályhának, a tűzhelynek, a fürdőkályhának stb. pótlása, ha az a bérlő hibáján kívül, a természetes elhasználódás következtében vált szükségessé. A legtöbb vitára a természetes elhasználódás ad okot. Nehéz eldönteni, hogy nem jaG Y ASZ JELENTÉS Fájdalommal tudatjuk, hogv szeretett édesanyánk, nagyanyánk, ÖZV. DÖRY JÁNOSNÉ 81 éves korában elhunyt. Te metése március 2-án, csütörtökön 3 órakor lesz a Keleti temetőben. Gyászoló család. rtpy ___ v ítható már például a tűzhely. A javítást ugyanis a bérlőnek kell elvégeztetnie. Ilyen vitás esetekben a leghelyesebb, ha a bérlő a javítás költségvetését bemutatja a körzeti házkezelő- ségnél, és igazolja, hogy a javítási költség aránytalanul nagy a használati tárgy értékéhez képest. A falon belül keletkezett hibák helyrehozása általában az Ingatlankezelő Vállalatot terheli, kivéve a villanyvezetéknek a villanyórától a fogyasztói helyiségig terjedő szakaszát. A bérlő dolga a vízvezetékek eldugulásának megszüntetése is. Az Ingatlankezelő Vállalat köteles festetni a lakást vagy a lakásrészt a tatarozáskor, a villanyvezetékek szabványosítása alkalmából. A vízvezetékcsövek javításakor a lakónak kell festetnie a lakást. A viták elkerülése védett helyes, ha a tatarozás megkezdése előtt a bérlő tisztázza ezt a házkezelő- séggel. A lakásbérlőnek kell elvégeztetnie a redőnyjavítást, a cserépkályha átrakását és javítását, a fürdőkályha, a tűzhely, a vécéberendezés, a fali kút, az ajtók és ablakok zárainak, a konnektoroknak, villanykapcsolóknak, lámpahelyeknek stb. javítását. A házkezelöségi igazgatóság előzetes hozzájárulásával és az építési hatóság engedélyével a bérlő a lakásban a kisebb átalakítási munkálatokat: ajtó, ablak, kályha, tűzhely áthelyezését, fürdőszoba berendezését, mellékhelyiség létesítését vagy átalakítását saját költségén, megtérítés nélkül elvégeztetheti. A Somogy megyei Építőipari Vállalat TANULÓKAT VESZ FEL KŐMŰVES, BURKOLÓ. PARKETTÁS, ÁCS, VASBETONSZERELŐ szakmába. Jelentkezhet minden általános iskolát végzett fiatalt. Jelentkezés március 25-ig a vállalat központjában az oktatási felelősnél. (29)