Somogyi Néplap, 1961. március (18. évfolyam, 51-77. szám)
1961-03-29 / 75. szám
A Szerda, 19ffl. mirdns SS« Lavrenyov Amerika hangja című színművének előadásáról Alakítani, nevelni az olvasót és a nézőt a hősök példájával, az író állásfoglalásának szilárdságával, a szépség gondolatokat és érzelmeket ébresztő erejével — hétköznapi nyelven fogalmazva ez a szocialistarealista irodalom, ezen belül a szocialista-realista drámaírás alaptétele! Ha az írói gyakorlatban akármi okkal felbillen e hármas szabály belső egyensúlya, az a legritkább esetben szolgál előnyére az alkotásnak. Sőt a legtöbbször az egyensúlyvesztés ártalmasságát mérhetjük le. Bennem e gondolatok színházunk legutóbbi előadásán, Lavrenyov Amerika hangja című színművének bemutatóján vetődtek fel, amikor a se hideg, se meleg fogadtatás okát keresve azt kellett felfedeznem, hogy a bemutatott mű nem tud kontaktust tartani a mai nézővel. Nem tud pedig azért, mert csak kívülről, illusztratíve ábrázol egy ma is valóságos problémát. A drámai konfliktus gyújtópontjában egy naivan megrajzolt kommersz-hőssel, aki hősiességének sematikus kicsengésű pátoszával sajnálatos módon idegen marad számunkra. Ha a Lavrenyov-darab sikertelenségének okát a maga teljes valóságában akarjuk látni, fel kell jegyeznünk, hogy e rangos és jó drámaíró e munkája olyan irodalompolitikái korszakban született, amely már mögöttünk van erősen. S amelyben az alkotót az alkotásban alig kötötte más, mint az előbbiekben említett hármas szabály második tétele: az írói állásfoglalás elvi szilárdsága. Nem tudom sem magyarázni, sem pedig menteni az Amerika hangja 1961-es bemutatását, mert ez a színmű művészi koncepciójában ma már semmiképpen sem alkalmas arra, hogy az utóbbi években sok új értékkel gazdagodott szovjet drámairodalmat képviselje. Nem értem, miért Lavrenyov neve vetődött fel, és miért nem Arbuzov, Visnyevszkij vagy Trenyov, Rozov, Pogogyin neve — hogy csak néhány névre figyelmeztessek!? Miért egy olyan színműre esett a választás, amelyen bizonyos értelemben átlépett az idő annak ellenére, hogy ez a színmű ma is valóságos problémát boncolgat?! Színházunk hatéves fennállása alatt adósunk maradt a szovjet drámairodalom legjobbjainak megszólaltatásával. A színház nyilvánvalóan törleszteni kívánt ebből az adósságából. Sajnos az adósság nem csökkent, inkább csak növekedett. Manapság — az emberek többsége rádióhallgató és újságolvasó — nem hat újként, hogy az amerikai »demokrácia-« messze sodródott Washington, Lincoln és Roosevelt szellemétől; hogy az amerikai kisemberek ezreit, millióit a nyílt erőszak és korrupció szovevé-. nye fojtogatja a nagytőke tetszése szerint. Az sem vár már különösebb bizonyításra, hogy Amerikában az új háborúra való készülődés a II. világháború fegyvereinek elhallgatásakor kezdődött el. A kutyából az elmúlt években sem lett szalonna; Amerika »demokratikus vívmányait« piszkos szemfényvesztéssé alacsonyí- totta az amerikai nagytőke, mely a »kommunizmus kiirtására« szövetkezik. Művészi, írói feladat rámutatni, hogy Amerika éppen az urai miatt veszedelmes tűzfészke a háborúnak? Igen, művészi feladat, csakhogy a változó világ változó emberének ábrázolásával az! Csak illusztrációval, felületes ábrázolással, sematikus — s mert ilyen, vérszegény — hősökkel ma már nem meggyőző, nem mozgósító erejű egy művész állásfoglalása sem! Az elmondottakból, úgy gondolom, világos: nem azzal van baj, amit Lavrenyov mond, hanem azzal, ahogyan mondja. Éppen ezért biztos vagyok abban, hogy ha Lavrenyov élne, alapos átdolgozás nélkül nem egyezett volna bele Amerika hangja című színművének műsorra tűzésébe. Megfelelően előadásra hangolni ezt a színművet — eltüntetve írói gyengeségeit — nem volt könnyű feladat. Bálint György rendezésének az érdeme, hogy ennek ellenére jó ritmusú előadást láthattunk, és a népes szereplőgárda összehangoltan tudta vállalni a tolmácsolást. Nem írnám a rendezés hibájául, hogy színészi alakításokban a negatív póluson levők jeleskedtek; hogy Fillár István — Wilier szenátor aprólékos rajzával tette emlékezetessé ezt az alantas indulatokkal telített, korlátolt pénzeszsákot, aki egész Amerika szégyenére kakaskodik a szenátusban. Emlékezetes Szlonka Márta Merrielje és Fülöp Mihály Percy Butler alakítása is. Bár ez utóbbi ott forrósul művészivé, amikor Fülöp elvesz a harsányságból, és a külsősége» megjelenítés eszközeit az emberábrázolás természetesebb eszközeivel váltja feL A pozitív hősök közül Csi- hák László Mac Donald őrmestere volt a legegyenletesebb, legélettelibb alakítás. Sallós Gábor nem találta meg a művészi egyensúlyt a hős Kid kapitány és az üresen hősködő Kid kapitány között Ezzel magyaráznám, hogy a legszebb és legmélyebb dikciók is hamisan csengtek fel tolmácsolásában. Veszeley Mária is nehezen boldogult a mostohán vagy inkább elnagyoltan megírt harcostárs, illetve feleség, Cynthia alakjának életre- keltésével. Az epizodisták közül feltétlenül említést érdemel W. Vár- konyi Sándor Houston ezredese, Hall János Parkinse, Szende Mária néger dajkája, Balázs Andor Breastedje, valamint Németh Ilona helyenként figyelemre méltó Sally-je. László Ibolya Egy-egy pénteki napon sokan vizsgáztatják le új motorjukat. Az idén eddig 11 személy- és 5 teherautót, vontatót és pó kocsit, 151 mo torkerékpárt vizsgáztatott le a rendőrség. £ A tanulók ellenőrző könyvének használatáról A félévi értesítőosztás után egy apa méltatlankodva panaszolta: — Képzelje, a fiam csak közepes rendű bizonyítványt hozott haza, holott az el_ lenőrző könyvébe beírt jegyek szerint erős »jó«-nak kellett volna lennie. Amikor utánanéztem, kiderült, hogy nem minden jegyet írtak be a gyprTavasz a baromfifarmon. Megtartották a kulturális szemle nagyatádi körzeti bemutatóját (Tudósítónktól.) Vasárnap délelőtt tartották meg Nagyatádon a kulturális szemle körzeti bemutatóját a járási művelődési ház zsúfolásig megtelt mozihelyiségében. A 13 művészeti csoportnak mintegy 20 tagját és a 15 szólistát, szavaiét Tamás Lajos, a községi tanács végrehajtó bizottságának elnöke köszöntötte. Az öt színjátszó csoport közül kiemelkedett a Dél-somogyi Erdőgazdaságé, amely a Dunántúli rapszódia című drámából mutatott be két jelenetet. Jól szerepelt a Fomalgyár és a honvédség közös színjátszó csoportja is. Az Újévi ajándék című jelenetet mutatta be. A színjátszók az elmúlt évekhez képest jelentősen fejlődtek. A szereplők bátran, otthonosan mozognak a színpadon, a maszkírozás és az öltözködés azonban még nem tökéletes. A honvédség férfikórusa különösen a Szputnyik-dallal és a Katonadolog című énekszám., mai aratott sikert. A jó hangerejű kórusnak azonban jobban kell ügyelnie a helyes és tiszta kiejtésre. Meglepően jól felkészültek népi tánccsoportjaink. KiemelA Zákány és Vidéke Körzeti Fmsz szakképzett tjeianiizem-vezeiőt keres felvételre. Jelentkezni lehet az íulsz nél személyeden vagy telefonon, szám 2'*7. Vífíkttdési és erkölcsi bizonyítvány szükséges. (3525) kedett a Farkas László vezette konzervgyári csoport, mely a Kamásztáncot, a Szatmári párost adta elő, és egy magyar csárdást mutatott be a közönség nagy tapsa közepette. Derű, jókedv sugárzott a táncosok arcáról. Említést érdeméi a járási művelődési ház irodalmi színpadának három szavalója: Kurucz Erzsébet Hamburger Latinka-halladáját, dr. Darák János Radnóti Levél a hitveshez című versét, Dura László Tóth Árpád Üj isten című költeményét adta elő sikerrel. Ugyancsak a művelődési házat képviselte Greller Gyula Üj táncok című harmonikaszólója és Pintér Tamás Csodálatos idők című klarinétszólója. Mindketten jó zenei képesség-, írói tettek tanúbizonyságot. Szép, kellemes hanggal lepte meg a közönséget a honvédség két szólistája, Földi Ferenc és Beniczki Béla. A Patak partján című orosz népdal tolmácsolása igen tetszett a közönségnek. Több szereplő betegsége és távolléte miatt a művelődési ház színjátszó csoportja és esztrádzenekara nem szerepelhetett, de a zsűri eddigi munkájuk alapján őket is behívja a járási bemutatóra. A bíráló bizottság a legjobb művészeti együtteseket, szólistákat és szavalókat behívja az április 16-án megrendezendő járási szemlére, Sorrend — Tisztelt ünnep- férjet, aki a szocia- aranysárga levesbe, lök! Kulturális fór- lizmust építgeti a és dicsérte asszoadalmunk jelenlegi műhelyben, az Író- g** és“Xr£ asztal mellett vagy \iS tevékenységét a földeken. Csak a kanalazás közben is. vak nem látja a A. többi fogásnál és nagyszerű ebéd és a “ b.or tortyolgatdsa , hatásaképpen a leimunka termeié- kesedés termeszetkenysége közötti szerűleg fokozódott, összefüggést És ha Jelentős kulturális eseménye volt tehát e záróünnepszakaszában, kor az emberi gondolkodásmód átalakítása került napirendre, bármilyen népművelési ténykedést meg kell becsülnünk, és minden eszközzel támogatnunk. Azt tesz- szük most is, amikor eljöttünk, hogy megjelenésünkkel is emeljük e nagy jelentőségű záróünnepség fényét, bizonyítsuk rendkívüli és sokak által nem eléggé elismert fonígy nézzük, dialekti kusan, nem elvor,atség a járásnak. Így koztatva, önmaga- aztán nem is lehetett csodálkozni hogy a kisebb fontosságú, a sorrendben hátrább szereplő rendezvények — mint amilyen a fen ti eset szinhelyétő1 pár száz méterre lezajló képző művé ban, láthatjuk meg e tanfolyam politikai jelentőségét. Befejezésül. jo munkát végeztek a mi asszonyaink, lányaink a szakácsiosságát. Elvtárs- művészet elsajátíiá- izeti kiállítás meg- líök, elvtársak! A sa terén, és megér- nyitója vagy a né- magya.r szaka.csmu- ^emUk, hogy busz- hánV kilométernyi vészét híre túljutott .. már határainkon, Ken konyhánk remekeit el tudásuk ékes bt- szemle _ s zerte a világon di- zonyítékát: az Üjhá- senki sem fényét emelte zi tyúkhúslevest (mi fontosságát nerc is lesz még?) és... méltatta. No de hát szóval a többi fo- nyolc ember, az gást. (Taps.) csak nyolc ember Aztán újabb szó- Hogyan tudtak vcl- nok kezdi fejtegetni na igazságosan háti sütő-föző tanfc- romfelé szakadni? lyam kultúrpolitücai így inkább — c jelentőségét, majd fontossági sorrendé< miután még hárman figyelembe véve — mos oldalról is meg- együtt. maradtak csörgetve ízlelgetik, illetve ízlelgetve dicsérik. Éppen ezért is nagy fontosságú a helyi és járási szervek dicsérendő erőfeszítések árán megszervezett sütőfőző tanfolyama, amelyen lányaink, asszonyaink sajátították el az ételkészítés elemeit, fortélyait. Nagy dolog ez, kedves ünneplők! közelítették e té- ezáltal is bizonyítva Mert nem mindegy, mát, körülülték az e kulturális esecsóróval várja a fe- asztalt- NV°lc nlva- meny felbecsülne- munkából talos kiküldött me- teilen jelentőségét. leség hazatérő dolgozó rítette kanalát az — sk mek könyvecskéjébe tanárai. Nem becsapása-e ez a szülőknek? Mivel azóta érdeklődésemre több szülő is hasonló tapasztalatokról számolt be, úgy gondolom, nem lesz érdektelen, ha a tanulók ellenőrző könyvének tanulmányi előmenetelt tükröző, a szülők rendszeres tájékoztatását szolgáló szerepéről néhány észrevételt teszek a pedagógusok és szülők kapcsolatának elmélyítése céljából. Az általános iskolai Rendtartás 120. paragrafusa szerint: »Az osztályfőnök az Ellenőrző Könyvön keresztül tájékoztatja a szülőket... a tanév közben tanúsított magatartási és tanulmányi eredményekben történt fontosabb változásokról. Kívánatos a feleletekről és dolgozatokról a szülőket folyamatosan (hetenként vagy havonként) tájékoztatni.« E rendelkezés szerint tehát a nevelőknek nem kötelességük a naplóba kerülő felelet- és dolgozatértékelést az Ellenőrző Könyvbe bejegyezni, csupán javasolt, kívánatosnak tartott módszer ez a szülők értesítésére. Ez az oka a könyvecske használatában megmutatkozó rendszertelenségnek, következetlenségnek. Ez különösen azokat a szülőket vezeti félre, akik csupán e bejegyzésekre kívánnak támaszkodni, mellőzve a nevelőkkel való kapcsolat egyéb formáit, mint amilyenek a fogadóórák, szülői értekezletek sfcb. gyakoribb és a káros gátlásoft leküzdését elősegítő légkörben való feleltetése. Így például egyre gyakrabban találkozunk a kisebb jó közbeszólásokért, aktivitásért kapott pontok ösz- szegyűjtésével kialakított jegy. gyei, továbbá az osztályfelelte« tés keretében egy vagy két tanulóval való fokozottabb fog* lalkozás eredményeként naplóba kerülő értékeléssel. Ezek a jegyek azonban — főképp az utóbbiak — csak ritkán jutnak a szülő tudomására, sőt nemegyszer a gyermek sem tud arról, hogy óra közben osztályzatot szerzett. Mi lenne tehát a helyes gyakorlat? Ha a szülők pontos tájékoztatására minden osztálynaplóba. írt jegy a tanulóik ellenőrző könyvébe is bekerülne. Többletmunkát nem jelent ez a nevelőknek, csupán nagyobb szigorúságot, következetességet kíván. Szólni kell azonban a szülők felelősségéről is. Egy részük ugyanis hónapokig nem nézi meg gyermeke ellenőrző könyvét, vagy ha hozzákerül is aláírásra, nem vizsgálja meg tüzetesen, és csak a bizonyít- ványosztéskor veszi elő összehasonlításra. Olyan aláírást is láttam (egy falusi vezetőtől), amely keresztbe átfogta az egész oldalt, holott az alig negyedrészben telt meg jegyekkel. Gyermekének nem lesz gondja egyhamar az aláírásra, hisz máris birtokában van az igazolás a három hét múlva bekerülő jegy tudomásulvételéről is. A szülők legalább hetenként nézzék meg a rovat bejegyzéseit, de ne elégedjenek meg ezzel, hanem lapozzák át gyermekeik füzeteit is, Mi a gyakorlat ezzel kapeso- ^ a &zrev6te_ latban? A nevelők csaknem teljes egészében felhasználják a könyvecske e rovatát, de nem sok gondot fordítanak szigorúan pontos vezetésére — éppen a rendelkezések szelleméből következően. E könyvecske mellett ugyanis a pedagógusok egy része szívesen használja a tanuló füzetét is bejegyzésre, különösen akkor, ha a tanuló »feledékenységével« takarózik, mikor a rossz jegy beírására kerülne sor. (Ez persze nem menti a nevelő felelősségét — már ami a dolog nevelési vonatkozását illeti —, legfeljebb gondját tetézi.) Mindenesetre, ha a pedagógus nem használja az Ellenőrző Könyv e rovatát, kötelességmulasztás címén felelősségre nem vonható. Az egyéniség sokoldalú megismerése végett mindinkább előtérbe kerülő pedagógiai követelmény a gyermek minél ’eket tett a tanuló tartalmi, külalaki — szépírási, rendszereteti — munkájára. Az iskola és a család kapcsolatának egyik — bár nem egyedül álló, sőt nem is a legfontosabb, de talán legegyszerűbb — formája az Ellenőrző Könyv megfelelő rovatának pontos ve. zetése. Használják ezt fel a nevelők nagyobb felelősséggel, rendszerességgel, hogy ily módon a gyermeknek legalább a tanulmányi munkájáról, előmeneteléről kapjon tiszta képet a szülő. A szülők pedig vegyék igénybe gyakrabban a nevelőkkel való érintkezés legkülönbözőbb formáit, ne támaszkodjanak csupán az Ellen, őrző Könyv bejegyzéseire. P. L. Műiét keringőhangok mellett Melboume-ben egy gyermek- kórház műtőjében állandóan szól a szimfonikus könnyűzene. A sebészek azt állítják, hogy több órás műtéteknél különösen a háromnegyedes ütemű zene megnyugtatja az idegeket. A főorvos kizárólag szimfonikus zene sugárzását engedélyezte mondván, hogy »a tánc- ene nem illik a műtő hangulatához-«. Somogyi Néplap Az MS2ÄMP Somogy megyei Bizottsága és a Somogy megyei Tanács lapja. Felelős szerkesztő: KISDEAK JÓZSEF. Szerkesztőség: Kaposvár, Sztálin u. 14. Telefon 15-1j 15-11, Kiadja a Somogyi Néplap Lapkiadó Vállalat, Kaposvár, Latinka S. u. 2. Telefon 15-16. Felelős kiadó: WIRTH LAJOS. Készült a Somogy megyei Nyomda» ipari Vállalat kaposvári üzemében« Kaposvár. Latinka S. u. 6. (F v.: László Tibor) Terjeszti: a Magyar Po* a Előfizethető bolvi post i * knál és posíftskézbesif á n- Elöíizetési díj egy hónapra U. i'%