Somogyi Néplap, 1961. március (18. évfolyam, 51-77. szám)
1961-03-29 / 75. szám
SOMOGYI NÉPLAP 2 Szerda, 1961. március 2S. A kongói helyzet az ENSZ-közgy illés előtt Váll a váll mellett A Pravda vezércikke a szocialista országok együttműködéséről New Vork (MTI). A TASZSZ jelentése szerint az ENSZ- közgyűíés hétfő délutáni ülésén folytatták a kongói helyzet megvitatását. Ako Adjei ghanai külügyminiszter elégedetlenségét fejezte ki amiatt, hogy még mindig nem szűnt meg a belga agresszió a kongói nép ellen. Hangsúlyozta, hogy a mobutu- ista katonáknak az ENSZ-csa- patok ellen intézett támadásai komoly mértékben csorbítják az ENSZ tekintélyét, s hogy mindez az ENSZ politikai gyengeségét tanúsítja. A tana- narive-i értekezletről szólva kiemelte, hogy ott nyíltan ismertették Kongó szétdarabolá- sának elveit és olyan nézeteket fejtettek ki, amelyek egyáltalán nem képviselik a kongói nép érdekeit. A ghanai külügyminiszter szerint a kongói hadsereget el kell szigetelni a politikától, és át kell szervezni; fokozni kell az ENSZ tevékenységét; és azt pozitív irányba kell terelni; haladéktalanul meg kell tiltani minden külső beavatkozást; össze kell hívni a kongói parlamentet, és szükség esetén új választásokat vagy népszavazást kell tartani az ENSZ ellenőrzése alatt; minden belga katonai és polgári személynek eg,y hónapon belül távoznia kell Kongóból. Omarlitfi, az Egyesült Arab Köztársaság képviselője hangsúlyozta, hogy a legutóbbi kongói események veszélyeztetik a nemzetközi békét és biztonságot. A kongói ENSZ parancsnokság bizonyos hibái — mint mondta — fonák helyzetet teremtettek, amely Lumumba törvénytelen letartóztatásával jogtalan elhurcolásával és végül szégyenteljes meggyilkolásával érte el tetőpontját. Az ENSZ képviselője kijelentette, hogy Kongó mindaddig nem lehet független, amíg Belgium folytatja kongói beavatkozását. Ezért első lépésként véget kell vetni a belga intervenciónak, elengedhetetlen, hogy felszámolják a gyarmatosítókat Kongóban. Aguirre urugauayi küldött semmitmondó felszólalásával mentegetni próbálta az aljas gaztettekhez folyamodó gyarmatosítókat és kongói cinkosaikat. Palamarcsuk ukrán külügyminiszter rámutatott, hogy az ENSZ tíz hónapon belül már tizenhatszor foglalkozik a kon. gói kérdéssel. Ez azt mutatja, hogy nem sikerül kiküszöbölni a Kongói Köztársaságban kialakult feszült helyzet alapvető okait. A kongói probléma túl nőtt a volt belga gyarmat határain, és az egyrészt a szabadság erői, másrészt a gyarmati rendszer erői között folyó elvi és világméretű harc kérdésévé vált. Az ukrán küldöttség vezetője a közgyűlés figyelmébe ajánlotta a kongói nép ellenségeinek az ország szétta-gclására irányuló próbálkozásait. A szégyenletes tananarive-i színjátékkal — mondSzófia (MTI). Magyarország felszabadulásának 16. évfordulója alkalmából hétfőn este Kolarovgrádban ünnepi nagygyűlést rendeztek, és ezzel megkezdődött azoknak az ünnepségeknek a sorozata, melyeken a baráti bolgár nép országszerte megemlékezik nagy nemzeti ünnepünkről. Az ünnepi gyűlésen Todor Damjanszki, a városi pártbizottság titkára mondott beszédet, majd a magyar nagykövetség nevében Léderer Róbert ta — a belga és más gyarmatosítók csapást szeretnének mérni nemcsak a kongói népre, hanem az egész afrikai nemzeti felszabadító mozgalomra. Az Ukrán SZSZK külügyminisztere példákat ismertetett Hammarskjöld szégyenteljes kongói szerepléséről, és kiemelte, hogy Ukrajna kormánya nem hajlandó őt az ENSZ főtitkáraként elismerni. Befejezésül több intézkedést sorolt fel a kongói katasztrófa megakadályozására. Dadet kongói (Brazzaville) küldött, az ülés utolsó szónoka rágalmazó kirohanásokra ragadtatta magát a független afrikai államokkal, köztük Guineával és a Mali Köztársasággal szemben. Guinea képviselője a válasz jogán felszólalt, és kijelentette, hogy az előtte felszólaló szaval után ítélve már senki sem vonhatja kétségbe azt, hogy a gyarmatosítók valóban »nagy munkát végeztek« Afrikában. Az ülés magyar idő szerint kedden hajnali 0,17 órakor véget ért. A közgyűlés kedden ugyancsak magyar idő szerint esite 9 órakor folytatta a kongói vitát. nagykövetségi titkár üdvözölte a megjelenteket. Az egybegyűltek üdvözlő táviratot intéztek az MSZMP Központi Bizottságához. A gyűlés részvevői táviratot küldtek Münnich Ferencnek is, Kolarovgrád régi ismerőjének és barátjának. A nagygyűlés megkezdése előtt a magyar nagykövetség képviselője virágot helyezettel a Kolarovgrád főterén álló Kossuth Lajos-szobor talapzatára. Apró Antal Boüibayäen Bombay (MTI). Az Indiában tartózkodó magyar kormány- küldöttség vasárnap az Üj- Delhitől 200 kilométerre fekvő Ágra városába látogatott el, s megszemlélte a híres Tadzs Mahalt. A magyar küldöttség hétfő reggel repülőgéppel Bombaybe utazott. A küldöttség két napot tölt India második legnagyobb városában. Merénylet a jemeni király ellen Kairó (MTI). Mint a szanai rádió jelenti, hétfőn a jemeni királyra merénylők rálőttek, amikor a vörös-tengeri Hodei- da kikötőből visszatért a palotába. A király sértetlen maradt, de kíséretének tagjai közül többen megsebesültek. Bolgár közoktatási kiltdöttség érkezett hazánkba A magyar—bolgár kulturális egyezmény alapján kéttagú közoktatásügyi delegáció érkezett hazánkba, a magyarországi technikumok munkájának tanulmányozására. (MTI) * Rablótámadás a Mandalay — Rangun expressz ellen Rangun (AP). Vasárnap Rangún és Mandalay között a Karen nevű burmai törzshöz tartozó banditák aláaknázták a vasútvonalat, és kfsiklatták a két város között közlekedő expresszvonatot. A merényletnek 23 halálos áldozata van. A támadók ezután 60 utast túszként magukkal vittek. A banditák 200 000 dollár váltságdíjat követelnek. A kormánycsapatok a támadók ellen indultak. Harmincnyolc túsznak sikerült megszöknie. Huszonkét foglyul ejtett túsz sorsa ismeretlen. (MTI) Moszkva (TASZSZ). A Pravda keddi száma »Váll a váll mellett« címmel vezércikket szentel a szocialista világrendszer erejének, a szocialista országok együttműködésének. A vezércikk rámutat, hogy a szocialista világrendszer korunk hatalmas mozgató ereje. A szocializmus — írja a Pravda — nemcsak az emberek között hozott létre minőségileg új viszonyt a munka folyamatában, hanem eddig ismeretlen, minőségileg új kapcsolatokat alakított ki az államok között is. Valóra vált Marxnak az a jóslata, hogy az osztályellentétek megszüntetésével megszűnnek a nemzetek közötti ellentétek is. A politikai elszigeteltség, a nemzeti önzés helyét átvette a testvéri barátság, az őszinte bizalom, a kölcsönös segítés. Az új társadalmi rendszerben harmonikus ÍMpcsolatba lépnek az egész szocialista világrendszer érdekei és a nemzeti érdekek. A szocialista országok kapcsolataiban — hangsúlyozza a vezércikk -— nem lehet helye egyenlőtlenségnek, konkurren- ciaharcnak, alárendeltségi viszonynak. A szocialista országok között nem lehet az az egyre mélyülő szalcadék, mely a kapitalista világban az ipari hatalmak és a gazdaságilag gyengén fejlett országok között tátong. Most, amikor a Szovjetunió már belépett a ftomimi- nizmus általánosan kibontakozó építésének szalcaszába, amikor egész sor testvéri ország Bonn (MTI). Bonnban most váltak ismeretessé az első rész_ letek az Észak-Olaszországban üdülő Adenauer kancellár és Fanfani olasz miniszterelnök, legutóbbi találkozójáról. A Westfalische Rundschau olasz diplomáciai forrásokra hivatkozva ezt írja: fejezi be a szocialista társadalom építését, a szocialista rendszeren belül mind szorosabban. és sokoldalúbbak lesznek a baráti kapcsolatok. A Pravda a továbbiakban emlékeztet arra, hogy a szocialista országok vezetői már több ízben találkoztak a gazdasági együttműködés problémáinak közös megvitatására. A kommunista és- munkáspártok, a szocialista országok kormányai — állapítja meg a vezércikk — következetes békepolitikát folytatnak, síkra- szállnak a különböző társadalmi rendszerű államok békés együttélése mellett, mindent elkövetnek, hogy megszabadítsák a népeket egy újabb háború borzalmas csapásaitól. Minden eszközzel fokozzák a szocialista tábor erejét és védelmi képességét, minden szükséges intézkedést megtesznek a népek biztonságáért és a béke fenntartásáért. Amíg nem valósul meg a leszerelés, a szocialista országoknak a kellő színvonalon kell tartaniuk védelmi erejüket. A szocialista tábor szabad, szuverén népek társa Talmi, gazdasági és politikai közössége. E tábor országai kiépítik az emberiség számára a jövőbe vezető utat. Lenin szent útmutatását követve váll a váll mellett, szoros egységben Katádnak előre. Az egység megtízszerezi a szocialista család erejét. Ez mostani és jövőbeli győzelmeinek biztositélca — írja befejezésül a Pravda. (MTI) ség, amely a korábbi megbeszéléseket jellemezte. A lap szerint ennek egyik oka az, hogy Dél-Tirol kérdése miatt a közelmúltban »kellemetlen feszültségek" támadtak a két ország között. Az Adenauer—Fanfani-találkozón gazA találkozó légköréből dasági téren is felmérőitek elhiányzott az a baráti szívélyes- len tétek. Ünnepségek Bulgáriában Magyarország felszabadulásának 16. évfordulója alkalmából Feszüüséyek az olasz - nyugatnémet viszonyban As afrikai népek 3. konferenciája Rövid külföldi Kommunista siker a j bombay-i községtanácsi választáson Delhi (TASZSZ). Az Indiai Kommunista Párt jelentő® győzelmet aratott Bombayben, az ország egyik legnagyobb ipari központjában a községtanácsi választásokon. A kommunisták Bombay tanácsában tizenhat helyet kaptak, ily módon megelőzték a népi szocialista pártot, a muzulmán ligát, a dzsán szangh pártot és más pártokat. Az előző választásokon a kommunista párt 13 helyet szerzett. (MTI) Tokióban megnyílt az ázsiai alrikai írútaiálkozó Tokió (TASZSZ). Tokióban megkezdődött az ázsiai és afrikai írók állandó irodájának rendkívüli ülésszaka. Az ülésszakra huszonhat. országból száz író érkezett. (MTI) Kairó (MTI). Hétfőn folytatta munkáját az afrikai népek 3. konferenciája. Az algériai szakszervezetek küldötte, Abdelkader Maas, majd Kofi Tettegah ghanai delegátus lépett az emelvényre. A kongói események következményeit és tanulságait elemezte. Lumumba meggyilkolásának gaztette — mondotta Tettegah — nemcsak a Kongó függetlensége elleni gyarmatosító összeesküvésnek bizonyítéka, hanem annak is, hogy az imperialisták még véres polgárháború kirobbantása árán is folytatni akarják Afrika gyarmati kizsákmányolását. Kenya küldötte, Joseph Mathe- ange pártja, a Kenyai Nemzeti Unió nevében kijelentette: a határozatok, a szavaik ideje lejárt. Afrika népei tudják, ami Kongóban történt, mindenütt megtörténhetik. A neokolondaüzmus új módszerekkel kísérletezik. Afrika népeinek meg kell találniuk a legjobb harci eszközöket e módszerek ellen. Arról beszélt, hogyan kell megteremteni Afrika gazdasági‘egységét, az afrikai országok együttműködésének megteremtésével. Egyetlen afrikai ország sem elég erős ahhoz, hogy gazdaságilag szembeszálljon az imperializmussal egymagában, éppen ezért igyekszik az imperializmus gazdaságilag megosztani Afrikát.. Ezzel szembe kell állítani a közös export, az egymással összehangolt import gazdasági rendszerét. A Kenyai Demokratikus Umió képviselője, Ronald Nga- la elsősorban azzal a szereppel foglalkozott, amelyet az Egyesült Államok játszik Afrikában. Amikor Amgliánaik, Franciaországnak vagy Belgiumnak már mennie kell — mondotta —, megjelenik az Egyesült Államok. Tapasztaltuk ezt Kongóban, s látjuk Angolában és Algériában, hogy azok mögött, akik a gyarmati népek felszabadulása ellen küzdenek, mindig az amerikai dollár áll. Niger küldötte azt a felelősséget hangsúlyozta, amit a független afrikai országoknak kell érezniük a gyarmati sorban élő népek sorsa iránt. A libériái küldött 25 000 dolláros csekket adott át a konferenciának a felszabadító mozgalom céljaira. Az ülés a zauzibári küldött felszólalásával ért véget. Csen-Ji Indonéziában Rangun (MTI). Csen-Ji, a Kínai Népköztársaság Államtanácsának elnökhelyettese és külügyminiszter hétfőn Rangunkba érkezett. A burmai kormány fogadást rendezett tiszteletére. Egynapos ranguni tartózkodás után Csen-Ji kedden repülőgépen az indonéziai kormány meghívására baráti látogatási-a Dzsakartába érkezett. Ngo Dinh Diem »elnök- választást« rendez Dél- Vietnamban Hanoi (MTI). Ngo Dinh Diem, Dél-Vietnam diktátora, akinek »elnöki megbízatása« április 13-án lejár, különböző fogásokkal akarja kikényszeríteni, hogy ne szenvedjen vereséget az április 9-én tartandó elnökválasztásokon. Ügynökei ellepték az országot ■— jelenti az Üj Kína —, és előre elkészített »ajánlások« aláírására kényszerítik a tanítókat és a közigazgatási alkalmazottakat, hogy azt a látszatot keltsék, a lakosság támogatja Ngo Dinh Diemet. Ezenkívül körmönfont rendelet jelent meg, amelynek alapján elveszti szavazati jogát az a dolgozó, aki kénytelen a munkaalkalom uitán vándorolni, mert »nincs állandó lakhelye«. A választási csalások szövevényes tervének sikeres végrehajtására »választási bizottságok« ügyelnek, amelyeknek tagjai — mint ismeretes — Ngo Dinh Diem híveiből kerülnek ki. Ne Win tábornok Moszkvába repült Rangun (TASZSZ). Kedden különrepülőgépen Rangunból Moszkvába repült Ne Win tábornok, a burmai hadsereg vezérkari főnöke és kísérete. Ismeretes, hogy N. SZ. Hruscsov szovjet kormányfő 1960-ban tett burmai látogatása során meghívta a Szovjetunióba Ne Win tábornokot. Katolikus-szocialista koalíció? London (TASZSZ). A belga király megkezdte a kormányalakítási tárgyalásokat. Mint ismeretes, a vasárnap lezajlott választásokon a keresztényszociális (katolikus) párt nagy vereséget szenvedett. Politikai megfigyelők szerint a katolikusok végeredményben koalíciós kormányt alakítanak majd a szocialistákkal együtt. Hírek szerint bevonják a kormányba a szocialista párt egyik vezérét, Paul-Henri Svaakot, a NATO volt főtitkárát is. Munkáspárti diákszervezetek állásfoglalása London (TASZSZ). A munkáspárti diákszervezetek londoni értekezletének küldöttei kö_ vetelték, hogy Anglia egyoldalúan mondjon le az atomfegyverkezésről, mert ez ma az egyetlen ésszerű politika Anglia számára. Üjabb angol gyarmat nyeri el függetlenségét London (Reuter). A Lordok Háza hétfői ülésén elfogadta azt a törvényt, amelynek értelmében Sierra Leone nyugathírek afrikai angol gyarmat április 27-én elnyeri függetlenségét; Minthogy a törvényt előzőleg az alsóház már elfogadta, most már csak a királynő jóváhagyására van szükség ahhoz, hogy törvényerőre emelkedjék. Kenguru-invázió Ausztráliában Darwin (AP). Rendkívüli méreteket öltött Ausztrália középső vidékein a kenguruk inváziója. Két év alatt egyetlen gazdaság területén 14 000 erszényest lőttek le a vadászok, de ez is kevés. A kenguruk lelegelik és legázolják a legelőket, így még bőséges e'őtósek idején is takarmány nélkül marad az állatállomány. India lakossága 436 millió A legújabb népszámlálás adatai szerint 1961. március 1-én India lakossága 436 424 429 fő volt Az v többi tíz évben India lakossága 21,49 százalékkal növekedett. (MTI) * Jelentések a SEATO külügyminisztereinek tanácskozásáról Bangkok (MTI). Mint a Reuter jelenti, a SEATO miniszter- tanácsa kedden másodszor is összeült a laoszi helyzet megvitatására. A nyugati hírügynökségek rámutatnak, hogy a laoszi hely_ zet általános értékelése után most a SEATO külügyminiszterei egy közös határozat megszerkesztésén fáradoznak. A Reuter értesülése szerint Rusk a kedd reggeli ülésen bejelentette, hogy tájékoztatást kapott Kennedy és Gromiho tárgyalásairól. Az AP értesülése szerint az amerikai külügyminiszter arra biztatta társait, hogy a Szovjetunió legutóbbi kezdeményezése ellenére se engedjenek merev álláspontjukból, hanem fogadjanak el olyan, korábban már amerikai részről szorgalmazott határozatot, amely kilátásba helyezi a SEATO nyílt fegyveres beavatkozását. Az UPI arról is hírt ad, hogy kedden összeült a thaiföldi kor_ mány is a laoszi helyzet megtárgyalására. A thaiföldi belügyminiszter az ülésen mondott beszédében a laoszi válság kiéleződését emlegette, és megismételte az észak-vietnami csapatok állítólagos beavatkozásáról szóló kitalálásokat. Alba Regia Üj magyar film, főszerepben Tatjana Szamojlova és Gábor Miklós. Bemutatja a Vörös Csillag Filmszínház március 30-tól április 5-ig. (3532)