Somogyi Néplap, 1961. március (18. évfolyam, 51-77. szám)
1961-03-28 / 74. szám
X SOMOGYI NÉPLAP 2 i Kedd, 1961. március 88. Nyolc mandátumot vesztett a kormánypárt Jelentős! kommunista előretörés a belga választásokon Kosos közlemény Kennedy és Macmillan tanácskozásairól Megkezdődött a SEATO minisztertanácsának ülése Brüsszel (MTI). Az MTI Brüsszelbe küldött tudósítója jelenti: Belgiumban soha ennyi jelölt nem állt sorompóba, soha ennyi párt nem versengett a mandátumokért — ez magyarázza, hogy a szavazatszedő apparátus nem tudott idejében megbirkózni a feladattal. Hétfőn délelőtt még csak a mandátumok megoszlásának nem hivatalos eredménye ismeretes. Az eddigi kormánypárt — a kongói válságért, a »nyomor- törvényéit«, s az ellene kirobbant óriási sztrájkért felelős Eyskerri-kormány keresztényszociális pártja — mandátumokkal fizetett reakciós politikájáért: a képviselőházban nyolc mandátumot vesztett, és a jelek szerint odalett a szenátusban eddig élvezett ■ abszolút többség is. A szocialisták megtartották eddigi pozícióikat. A liberálisok is megmaradtak az ország harmadik pártjának. A választások kimenetelének jellemző vonása a kommunisták jelentős szavazat- és mandátumnyeresége. Eddigi két mandátuma helyett öt képviselői hely jutott a Belga Kommunista Pártnak, és egy kommunista szenátorjelöltet is megválasztottak. Nem volt egyetlen választó- kerület sem, ahol a kommunista szavazatok ne emelkedtek volna. Különösen átütő sikere volt a pártnak Hainaut tartományban, a vasasok, a bányászok töfnegesen szavaztak a Belga Kommunista Pártra. Liége környékén is emelkedett a párt szavazatainak száma és aránya. A szavazatok számának végleges alakulása a hétfő délelőtti órákban még nem volt ismeretes. A mandátumok megoszlása a következő. Képviselőház: keresztényszociálisok 96 mandátum (veszteség 8), szocialisták 84 (változatlan), liberálisok 20 (veszteség 1), Nacionalista Flamand Párt 5 (nyereség 4), kommunisták 5 (nyereség 3), jobboldali függetlenek 2 (nyereség 1). Szenátus: A 106 közvetlen szavazással megválasztott szenátort mandátum így oszlik meg: kerasztényszociálisok 48, szocialisták 44, liberálisok 11, flamand nacionalisták 2, kommunisták 1. A képviselők és a szenátorok megválasztásával egy időben jelölték ki a kilenc tartományi tanács tagjait is. A kommunisták 11 tartományi tanácstag helyhez jutottak, nyolccal több ez az eddiginél. Különösein Hainaut tartományban ért el sikert a párt, itt hattal több a kommunista tanácstag. A hétfő reggeli brüsszeli sajtó is aláhúzza a kommunisták szavazat- és mandátumnyereségét. A keresztényszociális Libre Belgique is vezető helyen állapítja meg, hogy a Belga Kommunista Párt előbbre jutott, a liberális Der- niére Heure és a szocialista Peuple is kénytelen elismerni, hogy a kommunista jelöltek megnövelték szavazataik számát, a párt pedig több mint megkétszerezte mandátumai számát. A Drapeau Rouge, a Belga Kommunista Párt lapja a választás kimenetelét kommentálva aláhúzza: Az ország nemet mondott a nyomortörvénynek és az Eyskens-kormány reakciós, rossz politikájának. A választások azonban még nem tették lehetővé, hogy döntő többség alakuljon ki a trösztök, a monopóliumok elleni támadásra. A nehéz problémák megoldása végett arra lenne szükség, hogy egy igazán baloldali politika valamennyi híve egyesítse erejét. A Dra- peau Rouge hangsúlyozza, hogy mindenesetre a vasárnapi választások a belga reakció első kudarcát jelentik. A választások befejeztével, hétfőn délelőtt Eyskens miniszterelnök benyújtotta kormánya lemondását Baudoin királynak. Key Sast (MTI). Kennedy amerikai elnök és Macmillan angol miniszterelnök vasárnap néhány órás megbeszélést folytatott a laoszi helyzetről. A tanácskozásról szűkszavú közös közleményt adtak ki, amely kimondja, hogy a két vezető politikus egyetért a laoszi helyzet megítélésében. A közlemény felhívja a figyelmet a laoszi helyzet megromlására, és megoldásul a Szovjetunió elé terjesztett angol javaslatok megvalósítását sürgeti. Mint a Reuter hírül adja, a közlemény kibocsátása után a két államférfi újabb félórás megbeszélést tartott, azt követően pedig Macmillan visszautazott Trinidadba, Kennedy elnök pedig visszatért Washingtonba. Kennedyt megérkezésekor a repülőtéren Alphand francia nagykövet fogadta, és átadta neki De Gaulle Laoszra vonatkozó üzenetét. De Gaulle az amerikai elnök szombati jegyzékére válaszolt. Vasárnap este megérkezett Washingtonba Harrimán, Kennedy elnök utazó nagykövete is Nehru indiai miniszterelnök üzenetével. Ebben — Harriman szerint — Nehru sík rászáll Laosz semlegességének és békéjének megteremtéséért, és sürgeti az Egyesült Államokat, működjék közre a béke helyreállításában. BANGKOK Nyugati hírügynökségek közlése szerint SEATO tagállamait, és ezért a külügyminiszter cselekvésre ösztökélte a SEATO-t. Ezután Holyoake újzélandi miniszterelnök szólalt fel, s bejelentette, hogy kormánya támogatja a laoszi kérdésre vonatkozó angol javaslatokat. A miniszterelnök nyílt beavatkozásra buzdította a délkelet-ázsiai agresszív katonai tömböt, mondván, hogy a tárgyalásoknak csak akkor van értelmük, ha gyors megoldást hoznak. Ha ez nem történik meg, a SEATO-nak cselekednie kell — mondotta. \ Hasonló szellemben nyilatkozott Menzies ausztráliai miniszterelnök is. Soha nem látott »kommunista veszélyről« szónokolt, és azzal fenyegetőzött, hogy a SEATO szükség esetén »fegyveres erőszaktól sem riadhat vissza«. Serrano fülöp-szigeti külügyminiszter a SEATO' »legválságosabb ülésszakának« nevezte a most összehívott értekezletet. Hangoztatta, hogy a délkelet- ázsiai országok »válaszúihoz érkeztek«. Ezután mondott beszédet Dean Rusk amerikai külügyminiszter. Vészterhesnek nevezte a laoszi helyzetet, s ugyanakkor hangoztatta, hogy az Egyesült Államok minden lehető módon támogatni fogja az úgynevezett szabad nemzeteket. Felszólította a SEATO tagállamait, tegyenek »kollektív erőfeszítéseket«, s támogassák az amerikaiak elképzeléseit. Meglehetősen éles hangnemben beszélt Lord Home angol külügyminiszter is. Bár kezdetben az angol kormány békés szándékairól szónokolt, később viszont azzal fenyegetőzött, hogy a SEATO tagállamai veszélyben vannak, az események végső határukhoz közelednek, és szükség esetén a délkelet-ázsiai katonai tömb és annak valamennyi tagja eleget kell tegyen kötelezettségeinek. Végül Couve De Murville francia külügyminiszter mondott rövid beszédet. A tanácskozás magyar idő szerint 5 óra 50 perckor ért véget. A küldöttek hétfőn délelőtt zárt ajtók mögött újabb értekezletet tartottak. Nehru: A leszerelésnek teljesnek és általánosnak kell lennie Delhi (TASZSZ). Nehru in- olyannak tekinti a világot* diai miniszterelnök hétfői par- amilyen az a valóságban. Kuba népét senki sem foszthatja meg kivívott szabadságától és függetlenségétől Havanna (MTI). Havannában a forradalmi sajtószervek ünnepséget rendeztek a Revo- lucion című lapnak a Nemzetközi Üjságíró Szervezet dijával nemrég történt kitüntetése alkalmából. Az ünnepségen beszédet mondott Fidel Castro miniszterelnök. Hangsúlyozta, hogy a forradalom mélyreható történelmi átalakulások folyamata, áriái L semmiféle erő nem tartóztathat fel. Castro .élesen elítélte a Kubából megszökött hazaáruló politikusokat, akik dollárért eladták magukat az amerikai imperializmusnak, és most annak irányításával támadást próbálnak előkészíteni a kubai nép ellen, hogy ismét idegen, uralom jármába kényszerítsek az országot. Kuba népét azonban — hangsúlyozta Fidel Castro — senki sem f őszi hatja meg kivívott szabadságától és függetlenségétől. Senki sem veheti ki a nép kezéből a fegyvert, hogy ismét rabszolgasorba döntse. Az imperialistáktól, a jelenkor kalózaitól és nemzetközi gengsztereitől azonban minden kitelik. Nem szabad elfelejtenünk — mondotta Castro —, hogy az imperialisták semmiféle törvényt nem tartanak tiszteletben, nem becsülnek egyetlen népet sem. A Kuba ellen szőtt imperialista agresszív tervekről, áruló Fidel Castro beszéde csapatok kubai partraszállítá- sára és kubai területen bábkormány alakítására irányuló mesterkedésekről szólva Fidel Castro hangsúlyozta. hogy mindezek a tervek csak teljes kudarccal járhatnak. Rámutatott: Kuba elegendő mennyiségű fegyverrel rendelkezik, hogy szembeszálljon minden olyan beavatkozással, amely határainak megsér-, tését célozná, és egyetlen’ ellenforradalmi kormány sem tarthatná magát 24 óránál tovább, ha nDíán Kuba területére lépne. Fidel Castro kiemelte a továbbiakban, hogy egy kuba- ellenes agresszió nemcsak helyi háború lenne, ahogyan azt az imperialisták remélnék. Egy Kuba elleni imperialista agresszió esetén ugyanis az egész kontinens fellázad az amerikai imperializmus ellen, és helyi háború helyett az imperializmusnak kontinentális háborúval kell szembenéznie. A forradalmi harc lángja — folytatta Fidel Castro — most magasra csap szerte Amerikában. Ebbe a harcba bekapcsolódik az egész ébredő amerikai kontinens, és a forradalom zászlaja már nem csupán hatmillió kubai, hanem kétszázmillió latin-amerikai zászlaja is. A forradalom nemcsak a mi ügyünk, hanem az egész kontinensé. Befejezésül Fidel Castro felhívta Kuba népét, hogy kettőzött erőfeszítéseket fejtsen ki a forradalmi harc minden frontján, a termelésben, a nemzetvédelem megszilárdításában, a dolgozók öntudatának és kulturális színvonalának növelésében és a népoktatás fejlesztésében egyaránt. hétfőn hajnalban Bangkokban megkezdődött a SEATO minisztertanácsának ülése. Az értekezleten az amerikai, az angol, a francia, a thaiföldi, a pakisztáni és a fülöp-szigeti külügyminiszter, valamint az újzélandi és az ausztráliai miniszterelnök vesz részt. Megfigyelőként Bangkokba érkezett egy dél-vietnami küldöttség is a dél-vietnami vezérkari főnök vezetésével. A részvevők a tanácskozás elnökévé Thanat Khoman thaiföldi külügyminisztert választották meg. Khoman rövid beszédében kijelentette, hogy a laoszi helyzet veszélyezteti a lamenti beszédében kijelentette: v — A részleges leszerelés ideje elmúlt, majd kijelentette, hogy véleménye szerint a Szovjetunión és az Egyesült Államokon kívül más országoknak is részt kell venniük a leszerelési tárgyalásokon. A leszerelésnek teljesnek és általánosnak kell lennie — hangsúlyozta. Az ENSZ jelenlegi felépítéséről szólva Nehru rámutatott, hogy az nem felel meg a kor szellemének. Az ENSZ nem Guineában külföldi arany- és gyémántbányákat államosítottak Conakry (MTI). A Guineái Köztársaság kormánya államosította a Soguinex és Miniere de Bavla nevű külföldi arany- és gyémántkitermelő társaságokat, s átadta azok berendezését és felszerelését a nemrégiben alakult és az iparügyi minisztérium hatáskörébe tartozó állami vállalatnak, melynek kizárólagos joga van a természeti kincsek kiaknázására. Eddig a guineai gyémántot szinte csak kapitalista országokba szállították. Az 1960 januárjától augusztusig terjedő időszakra megadott adagok szerint a teljes arany- és gyémántexport mintegy 76,8 százaléka Belgiumba irányult. A külföldi vállalkozások hasznából Guineát csupán földbérleti díj illeti. A vállalatok például a múlt évben 63 millió guineai frank értékű gyémántot és aranyat vittek ki az országból. Az egyoldalú kereskedelem abból adódott, hogy a bányavidékeken a kutatás belga, svájci és angol ellenőrzés alatt folyt. Az eddigi tulajdonosok kártalanításáról a későbbiekben intézkednek. Guinea az államosítással nagyban hozzájárult az ország gazdasági függetlenségének kivívásához. 991 Kern engedjük, hogy Kongót ezer ogerett-államocskára osszák Gizenga nyilatkozata « Stanleyville (MTI). A Tanjug tudósítójának jelentése szerint a teljes rend és béke jellemzi az általános helyzetet Kongó Keleti tartományában, s ez arról tanúskodik, hogy a Stanleyville-ben székelő központi kongói kormány pozíciói politikailag megszilárdultak. A törvényes kongói kormánynak a nyugati intervenciósok és leopoldville-i bérenceik rendkívüli nyomása ellenére viszonylag rövid idő alatt sikerült megszervezni a normális gazdasági és politikai életet a Keleti tartomány területén. A központi kormány tekintélyének erősödése, tevékenységének hatékonysága és Kongó egységének megőrzésére irányuló törekvése nagymértékben hozzájárult a mindennapi élet normalizálásához. Ami még tegnap Stanleyville-ben lehetetlennek látszott — tekintettel Mobutuék katonai és gazdasági nyomására —, mára már valósággá válik: új lapok jelennek meg, a központi kormány ellenőrzése alatt álló területen megszilárdul a katonai biztonság, felvetődött és megvitatják a külföldi kereskedelmi kapcsolatok megteremtését, valamint törvényrendeleteket hoznak Kongó nemzeti egységének megerősítésére. — Természetesen még mindig vannak nehézségeink — jelentette ki Antoin Gizenga, a törvényes kongói miniszterelnök a Tanjug munkatársainak, aki több kérdést intézett hozzá Kongó belső fejlődésével és a jelenlegi válság politikai megoldásának lehetőségeivel kapcsolatban. — A kongói válság megoldásának útjában álló fő nehézségek is megoldhatók, de csak a központi törvényes kormánynyal együttműködve és annak beleegyezésével. — Gizenga ezzel kapcsolatban rámutatott, hogy a megoldás politikai téren keresendő, hogy megszűnjék a további vérontás Kongóban. Természetesen — folytatta Gizenga — a Lundula tábornok parancsnoksága alatt álló nemzeti hadsereg erősítése továbbra is az egyik legfőbb gondja marad a központi kormánynak. Stanleyville-ben nagy jelentőséget tulajdonítanak annak a ténynek, hogy állandóan növekszik azoknak a Mobutu-féle katonáknak a száma, akik fegyverestül adják meg magukat a nemzeti hadsereg egységeinek. Gizenga szavai szerint a parlament összehívása lenne az egyik alkalmas módja a mai helyzet politikai megoldásának. A parlament ülését Kongóban, nemzeti területen, de valamilyen semleges helyen kellene megtartani, esetleg az ENSZ-csapatok védelme alatt. — Nem engedjük meg, hogy Kongót ezer operett-államocs- kára osszák — jelentette ki Gizenga miniszterelnök, majd részletesen elmondotta kormányának ezzel kapcsolatos nézeteit. — A nyugati hatalmaknak, valamint kongói bérenceiknek az az állítása, hogy a mi kormányunk kommunistabarát, voltaképpen imperialista kísérlet a hazafias kongói erők szétzúzására — jelentette ki Gizenga, majd hozzáfűzte: — A kongói kormány egyáltalában nem szándékozik egyik táborhoz sem csatlakozni. Ellenkezőleg, mi őszinte együttműködésre vágypnk a világ minden nemzetével és országával. Gizenga megcáfolta azokat a koholmányokat is, amelyek szerint a Keleti tartományban éhínség van. Élelmiszerünk — mondotta — van elegendő, az időnkénti nehézségek azonban a rossz közlekedési viszonyok és a leonoldville-i gazdasági blokád következtében állnak elő. — Van elegendő kávénk, rizsünk és gumink — mondotta Gizenga. Rövidesen kereskedelmi tárgyalásokat kezdünk egyes ázsiai és afrikai országokkal. Az export pedig egyedül a szállítási nehézségek leküzdésétől függ. Nehru kijelentette, nem ért egyet azzal, hogy a Kínai Nép- köztársaság helyét az ENSZ- ben a csangikajsekisták bitorolják. Állást foglalt a Mongol Népköztársaság felvétele mellett is., ............ A kongói helyzettel foglalkozva a továbbiakban Nehru kijelentette, hogy az úgynevezett katangai kormányt a valóságban a belgák irányítják. Beszédének további részében Nehru a laoszi kérdést érintette. Ez a háború vagy a béke kérdése — mondotta. Emlékeztetett arra, hogy a genfi egyezmények értelmében az indokínai országoknak semlegeseknek kell lenniük. Ugyanakkor kísérletek történtek ennek a semlegességi politikának a meghiúsítására. A laoszi helyzet egyre veszélyesebbé válik. (MTI) Angola népe harcol a ponugá! gyarmati uralom ellen Peking (Üj Kína). Luandából érkező jelentések szerint rohamosan fokozódik Angola népének fegyveres harca a portugál gyarmati /uralom ellen. A múlt heti észak-angolai összetűzések után most a dél-angolai Nova Lfsboa bányavidékről jelentenek fegyveres harcokat; Közlik továbbá, hogy a Luandától mintegy száz kilométerre északkeletre az angolai hazafiak támadást intéztek Qui- baxe helységben a rendőrség ellen. (MTI) Építőipari könnyű- és nehézgép-kezelői vizsgával rendelkező felveszünk. Jelentkezés: ÉM Somogy megyei Állami Építőipari V. Gépészete (Kaposvár, Berzsenyi u. 41.) (347) ______.