Somogyi Néplap, 1960. december (17. évfolyam, 283-308. szám)
1960-12-10 / 291. szám
VILÁG PROLETÁRJAI. EGYESÜLJETEK! Somogyi Néplap MSZMP MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉSA MEGYEI TANÁCS LAPJA XVII. évfolyam, 291. szám. ÁRA 5« FILLÉR Szombat, 1960. december 10. MAI SZAMUNK TARTALMÁBÓL: A tudat átalakításáért végzett munka néhány tapasztalata a kaposvári járásban (3. O.i Jövő heti rádió- és televízióműsor Csak az első lépés nehéz (S. oj (6. o.) Népünk ma az emberi haladás élén járó nemzetek sorában van Az országgyűlés pénteki ülése Az országgyűlés pénteki ülésén folytatták a mezőgazdaság helyzetéről és az előttünk álló feladatokról szóló beszámoló vitáját. Részt vett az ülésen Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára, dr. Mün- nich Ferenc, a forradalmi munkás-paraszt kormány elnöke, Biszku Béla, Fehér Lajos, Fock Jenő, Kállai Gyula, Kiss Károly, Marosán György, Rónai Sándor, Somogyi Miklós, az MSZMP Politikai Bizottságának tagjai, Gáspár Sándor, Komócsin Zoltán, Szirmai István, az MSZMP Politikai Bizottságának póttagjai, Benke Valéria, Csergő János, Czinege Lajos, Czottner Sándor, dr. Doleschall Frigyes, Kisházi Ödön, Kossá István, Kovács Imre, Losonczi Pál, dr. Nezvál Ferenc, Nyers Rezső, dr. Sík Endre, Tausz János, Trautmann Rezső miniszterek. A diplomáciai páholyokban helyet foglalt a budapesti diplomáciai képviseletek számos vezetője és tagja. Az ülést Rónai Sándor, az országgyűlés elnöke nyitotta meg. Az ülésen felszólaltak Papp Lajos, Boros Gergely, Lombos Ferenc országgyűlési képviselők, majd Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára emelkedett szólásra. Kádár János elviári beszéde Tisztelt országgyűlés! Képviselőtársaim! A mezőgazdaság szocialista átalakításának befejezése fejlődésünk jelenlegi szakaszában valamennyi belső kérdésünk közül a legnagyobb horderejű és minden tekintetben a fejlődés kulcsa. A Magyar Szocialista Munkáspárt VII. kongresszusa megállapította, hogy a Népköztársaság rendjének konszolidálása és megszilárdítása után rendszerünk további politikai erősítése mindinkább és döntően a soron levő gazdasági és kulturális feladatok helyes megoldásától függ. Ami a 'gazdásági'fejlődést illeti: ismeretes, hogy a Központi Bizottság múlt év márciusi határozata nagy visszhangot keltett az országban. Munkások, parasztok, értelmiségiek százezrei, milliói tették magukévá azt a jelszót, hogy gyorsítsuk meg hazánkban a szocialista építést Ennek eredményeképpen nagy lendületet vett az ipari termelés fejlesztése, a mezőgazdasági termelés fejlődésnek indult, előrehaladtunk a közművelődésben, a művészeti és a tudományos élet területén is. Hároméves tervünk még nem fejeződött be, de az eddig ismert adatok szerint valószínű, hogy az ipari termelés növekedése meghaladja a 40 százalékot, a mezőgazdásági termelésé pedig a 12 százalékot. A beruházás lényegesen nagyobb volt a tervezettnél. Külön kiemelem a mezőgazdasági nagygépek beszerzésére fordított összegeket. Az ország gépállománya — a traktorok, kombájnok és más mezőgazdasági nagygépek száma — tavaly csaknem egynegyedével, az idén pedig több mint 30 százalékkal növekedett. Nem kérkedni akarok ezzel, csupán a fejlődés ütemét akarom érzékeltetni, hiszen aligha van ország, amely egymást követő két esztendőben ilyen mértékben emelte volna a mezőgazdasági nagygépek számát. A termelésben, a beruházásban elért nagyarányú fejlődés együtt járt az életszínvonal megfelelő emelkedésével. Önök tudják, hogy 1957 elején a dolgozók reálbére 14—16 százalékkal növekedett. Az utána következő időszak feladata volt. hogy ezt a reálbémöve- kedést megfelelő termelőmunkával alátámasszuk, teljes mértékben sikerült célunkat elérni, a tervezett hat százalék helvett kilenc százalékos az eny keresőre jutó reálbéremelkedés. A jövedelem növekedését tükrözi a fogyasztás is: három év alatt 20 százalékkal növekedett, Ez pedig nem csekélység. Mindent egybevetve: ha az év végén összegezzük majd a hároméves terv eredményeit, megállapíthatjuk, hogy az ország nemcsak visszajutott a teocializmus építésének egyenes útjára, hanem újabb nagy lendületet vett hazánkban a szocialista építőmunka. A hároméves terv teljesítésével és túlteljesítésével a magyar népi demokrácia, a párt és a nép összefogott ereje világraszóló győzelmet aratott. Ezzel elértük másik célunkat is, amely tudvalevőleg az volt, hogy új ötéves tervünkhöz magasabb és szilárdabb kiindulópontot, alapot teremtsünk. Népgazdaságunk mostani helyzete lehetővé teszi, hogy a jövő évben töretlenül haladjunk tovább előre. A jövő évi tervek kidolgozása befejezéshez közeledik, s így a gyárak minden valószínűség szerint a legközelebbi hetekben megkapják jövő évi tervüket. Az ötéves terv egészével némiképpen más a helyzet, ötéves tervünket két évvel ezelőtt kezdtük kidolgozni. Közben olyan nemzetközi tárgyalásokat folytathattunk, amelyeknek eredményeképpen egy döntő vonatkozásban máris jobban állunk, mint bármely eddigi tervünk indulásakor: ötéves tervünkhöz több mint 70 százalékig biztosítottuk a nyersanyag- és energiaszükségletet és ami nem kevésbé fontos: a megfelelő rendeléseket is. A terv egésze azonban még nincs készen. Át kell dolgozni. De pontosan ellenkező okokból, mint amikről a Magyar Nép- köztársaság ellenségei beszélnek. Arról van szó, hogy amikor mi — némi óvatossággal — a hároméves terv időszakára az ipari termelésben évenként hat, hét, legfeljebb nyolc százalékos fejlesztést terveztünk, a fejlődés pedig 11—12— 13 százalék, akkor nyilvánvaló, hogy a fejlődés üteme új helyzetet teremt az ötéves terv szempontjából is. A korábbi elképzelések módosítását megköveteli az a másik — Központi Bizottságunk és kormányunk szerint igen pozitív — tényező is, hogy az elmúlt két esztendő alatt olyan ütemet vett a mezőgazdaság szocialista átalakulása, ami legszebb reményeinket is meghaladja. Az ötéves tervet tehát átdolgozzuk. Ehhez két-három hónap szükséges még. De az átdolgozott új ötéves terv — s ezt szeretném itt az ország- gyűlésnek és erről a helyről az egész dolgozó magyar népnek megmondani — a VII. kongresszuson elfogadott fő irányszámokon alapszik. Attól any- nyiban tér csak el, hogy valamennyi lényeges vonatkozásban magasabb célokat tűzünk ki, mint ahogy azt egy évvel ezelőtt terveztük. (Nagy taps.) A normarendezésről Kádár János ezután a termelékenység alakulásáról és a normákról beszélt. Hangsúlyozta, hogy a termelékenység a hároméves terv időszakában kedvezőbben alakult, mint az azt megelőző években, de növekedése valamivel alatta maradt annak az aránynak, amit három év alatt szerettünk volna elérni. Véleményem szerint — s ez nemcsak az én véleményem — két tényezőre vezethető ez visz- sza. Az egyik a normák nem helyes kezelése. Szeretném emlékeztetni a tisztelt országgyűlést arra, hogy 1957 elején, amikor Központi Bizottságunk és kormányunk kidolgozta gazdaságpolitikánk fő vonalait, elhatároztuk, hogy — figyelemmel mindarra a negatívumra is, amit az előző évek gyakorlata mutatott — a normák megállapításánál más módszert követünk, mint korábban. A normákat ugyanis a világon mindenütt fejlesztik, s ez is így lesz mindaddig, amíg szervezett emberi munka, termelő tevékenység lesz. Ezt azért mondom így, mert ellenségeink már megint hangoztatják: íme, »újból jönnek a normával«. A korábbi években nálunk két-három, esetleg négy évenként kormányrendelettel, tehát az egész országban egyszerre egységesen rendezték a normát. Ez egyik módja a normarendezésnek. Mi azonban úgy ítéltük meg, hogy ez a módszer nem helyes, nem lehet igazságos, mert ha három-négy évenként az egész országban egyszerre, nagyjából azonos nívón rendezik a normákat, akkor ez óhatatlanul hátrányos lehet a dolgozók egyes kategóriájára. Mindenki tudja ugyanis, aki termeléssel foglalkozik, hogy a műszaki fejlődés nem egyszerre és nem azonos szinten jelentkezik az iparágak összességében. Ha tehát egyszerre azonos szinten rendezik a normákat az egész országban, akkor ez hátrányos lehet az olyan üzemben dolgozókra, ahol nem fejlődött arányosan a technika vagy nem tartottak lépést a munkaszervezés korszerű követelményeivel. Ezért mi a normarendezés másik módját választottuk. Azt mondtuk, hogy a normarendezésnek folyamatosnak kell lennie. Tehát ha egy termelési ágazat vagy üzem — jobb munkaszervezéssel vagy új gépek beállításával — megteremti a gyorsabb, könnyebb és jobb munka feltételeit, akkor ott a normákat is rendezni kell. Ez az igazságos, helyes út. A gyakorlatban azonban mindez nem ment úgy, ahogy 1957-ben elhatároztuk. Miért nem? Gazdasági vezetőink egy részének gondolkozásában — talán az ellenforradalom egyik káros hatásaként — visszamaradt olyan ferde szemlélet, amely valamiféle népszerűtlen dolognak tekinti a normarendezést. Ezért nem módosították megfelelően a normákat olyan iparágakban, illetve gyá-. rakban, ahol pedig az elmúlt három évben korszerűsítették a munkaszervezést, a technológiát, vagy jobb nyersanyagot kaptak. Most óva intjük a gazdasági vezetőket mindenfajta kapkodástól; attól, hogy amolyan »dirr-durr bele«-alapon egykét hét alatt akarják megoldani mindazt, amit két-három esztendő alatt elmulasztottak. A szocialista építés és a dolgozó nép elemi érdeke, hogy ezt a kérdést az előttünk álló évben körültekintően — és feltétlenül a dolgozókkal folytatott előzetes tanácskozások alapján — oldjuk meg. A másik tényező a gazdasági vezetés bizonyos nehézkessége. Állítom, hogy a mi gazdasági vezetésünk nem rossz. Lehetetlenség is volna az ellenkezőjét mondani, amikor a hároméves terv ilyen eredményeiről adhatunk számot. Gazdasági vezetésünk mégis bizonyos javításra szorul. Szocialista hazánkban az élet viharos tempóban megy előre és ez természetesen nagyobb lendületet kíván általában a dolgozó emberektől. Több fejtörést, gondolkodást és az új helyzethez való alkalmazkodást mindenkitől, s méginkább a vezetőktől. Vonatkozik ez elsősorban a gazdasági vezetőkre. Csaknem négy esztendő tapasztalata bizonyítja, hogy az általunk kidolgozott gazdasági irányelvek helyesek. Jól döntöttünk a megtermelt érték elosztásáról, arról, hogy a megtermelt értékből mennyit fordítsunk a termelőerők fejlesztésére, mennyit fogyasztásra, s milyen iparágakban helyezzük el a beruházandó tőkét. Következetesen megvalósítottuk azt az egyik fő gazdaságpolitikai elvünket is, hogy a szocializmus építése együtt járjon a dolgozók életszínvonalának rendszeres emelésével. Enélkül ugyanis nem lehet szocialista társadalmat építeni. Nem egészen következetes azonban a gazdaságpolitikai elvek érvényesítése a mindennapok gyakorlatában. Most ezt kell megkövetelnünk. A gazdasági irányításiban a vezetési módszerek felülvizsgálatán kívül — úgy gondolom — még egy nagyon fontos tennivaló van: erélyesebben követeljük meg a kommunista elvhűséget, Ha valakire fontos gazdasági feladatok végrehajtását bízzák, képviselje és hajtsa végre kellő elvhűséggel és állhatatossággal. Más szavakkal úgy is mondhatnám, hogy emberi helytállást kell követelnünk. A kommunista elvhűség teljesen megfelel az emberi helytállás fogalmának: a tisztesség az erkölcsi bátorság olyan fokát, a közérdek olyan képviseletét követeli, amilyent ma szocialista hazánkban joggal várhatunk minden vezetőtől. Emberi helytállásra, kommunista elvhűségre van most szükség! Most mindezzel összefüggésben visszatérek a normákra. Ebben a kérdésben mór három hónapja bizonyosfajta »szavaztatási folyik az üzemekben; a dolgozók széles körével vitatjuk meg. Nagyon jó tapasztalatokat szereztünk. Ha megkérdezzük a dolgozókat, kell-e több tennék, több iparcikk, több élelmiszer — feltétlenül azt mondják, hogy kell. Rövidítsük a munkaidőt? Feltétlenül rövidíteni akarjuk. Mi is azt akarjuk — miként a szovjet dolgozók, hogy mielőbb elérjük a hétórás munkaidőt. Akarjuk rendszeresen emelni az életszínvonalat? Akarjuk és akarják a munkások is. De hogyan lehet rövidíteni a munkaidőt, hogyan lehet tovább emelni az életszínvonalat? Csak többterméléssel, csak jobb és gazdaságosabb munkával! A normának nem az a célja, hogy mi a munkásoknak kellemetlenséget okozzunk, hanem az, hogy a munkásság, a dolgozó nép élete évről évre szépüljön, gazdagabb és jobb legyen. A kormány, illetőleg a kormány szervei az egész nép előtt vállalják a felelősséget, amikor kijelentjük, hogy a normákat rendszeresen módosítani, tökéletesíteni kell. Mi vállaljuk a felelősséget, amikor azt mondjuk, hogy ahol a munka feltételeit sikerült javítani — akár új technikával vagy a munka jobb megszervezésével, akár például jobb nyersanyaggal — ott ezzel párhuzamosan a normákat is állandóan javítani kell. A helyi vezetőnek ugyanakkor vállalnia kell a kezdeményezést is és a felelősséget is annak eldöntéséért, hogy a saját üzemében mikor érkezett el a normák módosításának az ideje. Kádár János elvtárs ezután hangsúlyozta, hogy a népgazdaság általános fellendítésének számos feltétele adva van. Mindenekelőtt maga a szocialista rendszer, a párt és a nép összeforrottsága, a helyes gazdaságpolitika, valamint a tömegek öntudata, tettvágya. Ez hatalmas erő. A népgazdaság gyorsabb fejlesztése a mezőgazdasági termelés előrehaladásától függ A számok azt mutatják, hogy míg az ipar termelése a felszabadulás előttinek három és félszerese, a mezőgazdasági termelés csupán 20—22 százalékkal nőtt. Ezért nyilvánvaló, hogy a mezőgazdasági termelés erőteljes fellendítése a népgazdaság általános fejlődésének és a nép életszínvonala gyorsabb emelkedésének alapvető feltétele. Az imperialisták és kiszolgálóik gyakran szemünkre vetik, hogy »a régi rendszerben Magyarország fél Európát ellátta gabonával, most pedig vannak esztendők, amikor még be is kell hozni gabonát«. És persze szitkot, átkot szórnak új rendszerünkre. Nekünk azonban nyugodt a lelkiismeretünk. Való igaz, hogy a Horthy-rend- szer idején Magyarország jelentős gabonaexportot bonyolított le. De hogyan? Úgy, hogy — habár a régi statisztikák szerint a kenyér fő élelmezési cikk volt hazánkban — millió- számra éltek itt dolgosé emberek, akik éheztek, még a mindennapi kenyerük sem volt meg. Magyarországon annak idején külterjes gazdálkodás folyt, s a gabona vetésterülete is nagyobb volt. A vetésszerkezet azóta változott. Az ország adottságai olyanok, hogy a megváltozott vetésszerkezet és a megnövekedett fogyasztás. mellett is meg tudjuk termelni saját magunk kenyerét. Egy-két éven belül el is kell ezt érnünk. A későbbiekben exportálni is tudunk. De ez teljesen más jellegű export lesz, mint hajdanában. Mi úgy exportálunk mezőgazdasági termékeket, hogy közben a nép rendesen éljen, bőségesen táplálkozhassék. Az emberek ma már nálunk rendesen táplálkoznak; most még egy kicsit jobban kell dolgoznunk, hogy megfelelő mértékben exportálhassunk mezőgazdasági cikkeket is. A mezőgazdaságban bonyolult a fejlődés útja. A termelés eredményeitől nem választhatók el a tulajdonviszonyoki illetve az azokban bekövetkezett változások. Utalok az iparra. Amikor a burzsoázia — 1945—1948 között — látta mór, hogy hatalma végóráit éli, csökkent az ipari termelés, s amikor a munkásosztály átvette a gyárakat, bizonyos ideig tartott még ez a folyamat. Nagyon jól emlékszem arra, hogy amikor három nagy gyárat átvettünk, az ellenség azt ordította: azelőtt hasznothajtó üzemek voltak, az átvétel után pedig ráfizetésesek. És — biz’ isten — ráfizetésesek is voltak. (Derültség.) A régi vezetés kivonult, és — sajnos — a műszaki káderek egy részét is befolyásolni tudta. A munkás- osztálynak olyan embereket kellett odaállítania, akik telve voltak forradalmi lelkesedéssel, szolgálatkészséggel, a nép ügye iránti odaadással, de soha életükben nem vezettek gyárakat. Időbe telt, míg beletanultak. És nézzék meg ma ezeket a munkásosztály által vezetett gyárakat: a nemzeti jövedelemnek több mint hetven százalékát adják. (Nagy taps.) Méginkább így van ez a mezőgazdaságban. A tulajdonviszonyok változása átmenetileg zavaró tényezőként hat a termelésre. Így volt ez akkor is, amikor felosztottuk a régi tőkés, földesúri, egyházi nagybirtokokat. Akkor is visszaesett a termelés, de utána egyenesbe jutott. Most a birtokviszonyok változása más jellegű és nem kell, hogy döntően kihasson a termelésre. Miért más jellegű? Mert annak idején a feudálistőkésosztályt egy másik osztály, a parasztság váltotta fel a tulajdonban. Most azonban a kisparasztságot nem váltja fel másik osztály, mert másfajta formában övé maradt a föld. Ezért mondjuk, hogy lehetséges egy időben a kettős feladat végrehajtása, vagyis egy időben megoldható a mezőgazdaság szocialista átszervezése és a termelés növelése. Ma már az élet tényei bizonyítják ezt. Ha pedig a szocialista átszervezés alapvető munkáján túl vagyunk — bár nem kicsi, de — könnyebb feladat lesz a termelés további fellendítése. Losonczi és Fehér elvtársak beszéltek arról, hogy a még egyénileg termelő dolgozó parasztoknál átmeneti bizonytalanság mutatkozik. A nép, az ország és a parasztság érdeke, hogy megszűnjék a termelésre károsan ható bizonytalanság, s fejezzük be a mezőgazdaság szocialista átszervezését. Mindenki tudja, hogy az idén olyan esős ősz volt, amire szinte emberemlékezet óta nem volt példa. A tőkés világban a (Folytatás a 2. oldalon.)
