Somogyi Néplap, 1960. december (17. évfolyam, 283-308. szám)
1960-12-25 / 304. szám
Vasárnap, 1960. december 25. 7 SOMOGYI NÉPLAP Varga Sz. Sándor: Hegedűszó M gállt a könyvszekrény előtt, és végigjáratta tekintetét a kötotek során, mint az italos ember a buté- liaivon. Egy kis tépelődés után beleakasztotta ujját az egyik kötetbe, óvatosan kiemelte a többi közül, s vitte a kályha mellé, a karosszékhez. El.'ész- kelte magát kényeim :sen, cigarettát halászott elő. s már majdnem meggyújtotta, amikor a csillogó parkettről eszébe jutott a felesége. Szaporán felkelt, hozott magának a kis asztalra egy hamutartót is. Kinyitotta a könyvet, és rágyújtott. Cigarettát tartó kezét a hamutartó fölé helyezte, hogyha esni akar a hamu, hát abba essék. Szerette ezeket a nyugodt ünnepdélutánokat. A heti tanítás, az iskola nyüzsgése után — Nem szabad rosszul hangolt hegedűn játszani. Most tó' '-’d! A "yerek újra kezdte, s ) össz:csukta a könyvet. A még kijátszatlan, ki *á nyers hangok régmúlt furcsa hangszer különös hangszínét juttatták eszébe. Lehunyt szemhéja mögött nyolcéves önmagát látta az őszi falusi búcsú forgatagában. Társai ott tolongtak, szaladgáltak a sátrak között, vagy Jesték a táncoló legényeket, lányokat, de ő a ponyva has a dekán keresztül csak az első hegedűst nézte, annak is a kezét. Ujjai mint a pók szaladgáltak le s fel a húrokon, vonoja alól vidám sivalkcdássál repült ki a nóta a táncolok közé. Kétszer dig azt nagyon szerette. Édes is volt, meg szólt is. Hányszor végiggondolta esténkint, elal- vás előtt, hogy milyen szép piros lesz a hegedű, karácsonyra már meg is tanul rajba. Apia biztosan hoz most is fenyőit az erdőről, fölállítják az asztalra, aztán ő odaáll a fa mellé, és va’ami nagyon-na- gyon szépet muzsikái. Könyvben olvasott ilyenfélét. Igaz, hogy ott a karácsonyfa a földtől a mennyezetig ért, és rengeteg ajándék volt alatta, de önáluk ilyesmi nem szokás... A nevezetes nap hajnalán ő is felébredt, nézte az anyja készülődését. Mikor már a hátán volt a batyu, kezében a félkéz- kosár, még sürgette is, hogy jőlesett könyvvel a kéziben megpihenni. Ugyan az utóbbi időben többször megesett, hogy az olvasásból szundikálás lett Ilyenkor, ha felrezzent, s kedves könyvét a széke mellett találta meg a szőnyegen, mor- gott magában, szidta a sok társadalmi munkát majdnem úgy, mint azok, akik nem csinálják. De most nem volt álmos. Szünet van, s az em’*?r egy-két nap alatt kipihen, }agát. Az öreg állatorvos jutott eszébe egy pillanatra, áld angyali ártatlansággal szokta kérdezni: — És mondd csak, kérlek, ti ilyenkor is kaptok fizetést? Elmosolyodott magában, és olvasni kezdett Az ajtó lassan kinyílt, szöszke gyerekfej kandikált be rajta. Félszemmel figyelte, hogyan óvakodik be a fiú. Lábújjhe- gyen lépdelt a feldíszített fenyőfáig, s ott csendesen lerakodott. Felállította az ezüst- fer.ér kottát-rtót, rá a hegedűiskola első kötetét, aztán kinyitotta a tokot, és áhítottal elővette a hangszert. Igaz, tegis nekiindult, mire ott tudta hagyni, s mire hazaért, sötétedett Szülei éppen a vacsorához készülődtek, de most kivételesen nem szóltak a késésért. Egyszer van búcsú egy esztendőben, hadd bámészkod- ja ki magát Csendesen kezdtek vacsorázni. A gyerek úgy feszengett a széken, mint akiben nem fér meg valami. Egy darabig gyűjtötte a bátorságot, aztán csak kibökte: — Édesapám! Vegyenek nekem hegedűt! Az apja öklében megállt a villa: — Mit, te? — Hegedűt... Amivel a bálba muzsikálnak... — Aztán minek? — Megtanulnék rajta... A szülők összenéztek. Igaz, könnyen ragad a nóta a gyerekre, a tanító úr külön is énekeltet vele a vizsgán. Tavaly vettek neki bádogfurulyát, két hét múlva azon is úgy fütyölt, mint a rigó. Nem volt az a dal, amit meg ne talált volna benne, amíg át nem ment rajta a gabonáskocsi. Szóval van fonap este, amikor a fa alatt Sása a nótához, de hát hegedűt? Nincs az itt senkinek, talán ki Is nevetnék érte. Meg aztán az nagyon draga jószág lehet, meg se tudnák venni. Az öregapja is ígért neki másik furulyát, amikor annyira siratta a magáét, de még ő sem vett, mert az is harminc fillér. Hát akkor egy hegedű? ... Ilyenformán beszélgetett a szemük, míg a fiú hol egyikre, hol a másikra tekingetett reménykedve. Nem akarta egyszerre kedvét szegni a gyereknek az apja, csak ennyit mondott: — Majd meglátjuk, fiam. Anyád a jövő héten megy piacra, megtudakolja ... Ügy még nem várta a piac napját akkor se, amikor az megtalálta, még ki sem merte venni, először csak a szemével simogatta, s nyelt nagyokat. Később meg nem lehetett kiimádkozni a kezéből, úgy örült egy-egy megtalált hangnak. Lebontotta a hangszerről a takarót, és az apjára nézett. Olvas. Nem szereti, ha zavarjak, amikor olvas. Megpendítette a négy húrt, először csak gyengén, aztán erősebben, és várta a hatást. Semmi! Még csak a fejét sem emeli fel. Megnyugodva emelte álla alá a hegedűt, vállárai jól megtámasztotta, "ahogy az este mutatták, megcélozta szemével a kottát, és rákezdte az első gyakorlatot. Az apa felszisszent. — Hozd ide! összeoendített két húrt, és az egyiken feszített egy keveset (Ruisz György rajza.) induljon már, valahogy le ne késsen a vonatról. Délután nyargalt haza az iskolából, vitte a nagy várakozás. Kipirult arccal toppant be, izgalmában még köszönni is elfelejtett, az volt az első szava: — Megkérdezték?... — hanem egyszerre ráíagyott a képére az öröm. Szülei öregapával hármasban ültek a szobában, s mikor belépett, fejüket lehajtva elhallgattak. Állt egy darabig előttük, ujjával a táskája szíját babrálgatva várta, hogy mondjanak valamit, aztán lassan kifelé kezdett som- fordálnL öregapja furcsa, reszel ős hangon szólt utána: — Nem baj, fiam ... Hanem öregapád ád neked olyan muzsikát ... Gyere csak! — s vitte kézen fogva a gyereket fel a padlásra. Fülig pókhálósán másztak vissza, s öregapó repedezett, fakó szerszámot szorongatott a hóna alatt. A világoson letisztogatta, megzörgette, kirázott a belsejéből két egérfészket és egy pici kis vasnyelű kalapácsot, aztán a zsebkendőjét vette elő, kibogozta a sarkát, a tenyerén csomóra bökdösött öt darab penész színű kétfillé- rest, és a bámuló gyerek markába nyomta: — Szaladj csak a boltba, hozzál egy karika citerahúrt! Ugrott is a fiú szívesen, mert hiszen ha egyszer húr, az majd biztosan szól is, hanem az öreg még utánakiáltott: — Ha visszafelé látnál jó nagy récetoliakat, szedd össze! Két perc sem telt bele talán, már meg is fordult a gyerek, nyújtotta az öregnek a karikát mog egy marókra való kareszkető keze a régi szakértelemmel tekerintette a kiálló vasszögekre az acélhúrt, óvatosan feszítette a kis kalapácscsal, pengette a kihegyezett lúdtollal, amíg csak valameny- nyi egyformán nem zengett. Utoljára tollat fogott a bal keiébe is, hüvelykujjával a »kottára« nyomta, s némi tétova keresgélés után belevágott a húrokba. A kis szobában rég elhangzott dallamok keltek életre, idézve messzeszállt téli estéket legénykedések, batyubálok emlékét. Pengette jó ideig, egyik nóta a másikat juttatta eszébe. A szülők csak hallgatták elnézően mosolyogva, a gyerek meg csillogó szemmel állt egyik lábáról a másikra, hogy őrá mikor kerül már sor. Végre letette az öreg a tollakat. Ügy emelte fel a fejét, mintha most ért volna vissza valahonnan, s az unokán akadt meg a szeme: — Ugye, mit csinált neked öregapád? Ez ám a muzsika! ... Hegedű . .. Cigánynak való az!... Aztán nem restellnek kérni tizenkét pengőt érte .. Két mázsa búza... Van lelkűk... Az utolját már kint az udvaron dohogta, az istálló felé ballagtában, odabent pedig az unoka fogta kézbe a pengetőt. Próbálgatta a szokatlan hangszert, s estére már szépen kiverte öregapja nagy gyönyörűségére, hogy Jaj, de magas ez a vendégfogadó... De azért esténkint a hegedűre gondolt. Egy-két nappal karácsony előtt, amikor senki se látta, faragni kezdett. Bicskája nyomán a bot vonóformára vált, lószőr helyett raffiát kötözött rá, és beszurkozta, jó erősen. A szurkot gondosan visszatette apja holmija közé, ne kelljen neki keresni, ha újra a lószerszámot varrja. Nem is mutatta senkinek, amit csinált, akkor vette csak elő, amikor a kis fenyőfán már égett a pár szál gyertya. Apja, anyja a fehérrel leterített asztalnál ült, rá nem sok ügyet vetettek. Csak akkor élték körül csodálkozva, amikor a szurkos vonó alatt erős, csellószerű hangon felhangzott a repedt citerából egy régi karácsonyi ének. öregapó úgy sietett be az udvarról az átható hangra, ahogy a lábai bírták. — Fiam, hát mégis ... — lelkendezte, de a citerát meglátva egyszerre megcsendesedett. — Látod, látod ... Egészen úgy szól... A gyertya-világnál úgy látszott, mintha a bajusza megrándult volna, s többet nem is mondott, csak beült a kályha mellé a sarokba. \ kkor este sokáig muzsi- kált még a különös hangszer, s most, amikor a rég elment öregapó dédunokája abbahagyta a játékot, az apjának egy pillanatra az a furcsa gondolata támadt, hogy az ő régi álomhegedűje vált való- a gyerek kezében. TAKÁTS gyula kéj vlrse Tán épp azért Itt kint is, e szőlőhegyen kínt van a mikroszkóp velem. Rózsák, virágok himporába kóstol szemem-sugára... Nem pincénk vegytanát, apró ábrákon át nézem e lüktető hegyet a szervetlen anyag felett.. 4 Átszelt otellók magja ábráin visz magasba, vagy mint az ifjabbik Piccard, én sejtek biliárd cseppjének tengerébe hullva lesek hegyünkön igy tanulva ... Krumpli, füge, piros bor mellett értem lassan e rendet, hogy e sejti apró edények mint töltenek föl, élei, s mint van, hogy itt ülök, s lencsémen át verset írok rólad, világ! Rólad, amelyben állat és ember és növény együtt csobog e tenger sejti fény! Együtt, s tán épp azért, hogy néha egy-egy cseppje az értelem legszebb tüzét szórhassa szét az egyetembe . Csőröd ezüst kráterekbe Ej, te kedves kis fülemüle, alkonyat édes hegedűje, lágyan és mégis tisztán kicsengőn dalolgatsz nékem barackfa-felhőn. Elkezded, amint vacsorára teritget a barackfád ága. Elkezded szürke, egyszerű dalnok, s csillogó nótád messzire csattog. Messzire s nekem ... Édes madár, szavad szép fénye szívembe jár, amint a padra békén leülve, lámpást akaszt fölénk a hold tükre. Néma már lent völgyünk katlana. Elcsitult az olló és kapa. Csupán a hold motoz a virágba. Alig mozdul a barackfánk ága. Alatta újhagyma és kenyér, s míg piros borban fürdik az ég, csőröd ezüst kráterekbe mártva hegedülsz a tiszta éjszakába. ÜJ VERSESKÖTETEK ANGOL KÖLTÖK ANTOLÓGIÁJA A francia költők antológiájához hasonlóan ezer év angol költészetéből ad ízelítőt a Vajda Miklós szerkesztésében megjelenő kötet. A Beowulf- énektől kezdve a máig kb. 180 költő több mint 400 versét foglalja magában. ÉNEKELJ, ARANYMADÁR A német lovagi költészet legszebb dalai, szerelmes versei, névtelen szerzők gyöngéd szavú énekei: Ritter von Küren- berg, Dietmar von Eist, Heinrich von Veldeke, Heinrich von Morunger, Reinmar, Wolfram von Eschenbach, Gottfried von Strassburg, Walter von der Vogelwedde, Johannas Hadlub költészetének gyöngyszemei szerepelnek a díszkiadású kötetben. Hidas Antal: JÁZMIN UTCA Hidas Antal négyévtizedes költészete hazai szocialista irodalmunk előtörténetének és hagyományainak egyik legszebb dokumentuma. E versek olvasásakor olyan érzés támad bennünk, mintha a magyar nép sok-sok esztendős küzdelmének lírai krónikáját lapozgatnánk. S mivel ez a küzdelem nem volt árvaságra ítélve, e könyv verseiben is egybefonódott a világ népeinek szabadságharcával. E kötetben olyan versekre is bukkanunk, amelyeket annak idején — csak éppen szerzőjük nevét nem ismerték — ezrek szavaltak, dalok, amelyeket népdalként ezrek énekeltek és énekelnek ma is. anyja sípcukrot ígért neki, pe- csalibatollat. öregapa Molnár József: A STÉGEN
