Somogyi Néplap, 1960. december (17. évfolyam, 283-308. szám)

1960-12-01 / 283. szám

f SOMOGYI NtFLAP 2 Csütörtök, I960, december % Hz ENSZ-kfizgyfilés adminisztratív és költségvetési bizottságának ülése A SAIMAA-CSATORNA JELENTŐSÉGE New York (MTI). Az ENSZ­közgyűlés adminisztratív és költségvetési bizottsága most tárgyalja a világszervezet pénzügyi helyzetét és az ENSZ kongói műveleteinek finanszí­rozását Hammarskjöld főtit­kár a bizottság elé terjesztett jelentésében 66 millió dollá­ros póthitel kiutalását kéri az úgynevezett ENSZ-csapatok kongói műveleteiből származó kiadások fedezésére. A TASZSZ-jelentés szerint a bizottság keddi ülésén felszó­laló Roscsin szovjet küldött hangsúlyozta, hogy az ENSZ pénzügyi szempontból tulaj­donképpen a csőd szélére ju­tott. Az Egyesült Nemzetek Szervezete másfél évtizedes fennállása óta még nem volt ilyen súlyos anyagi helyzetben. A világszervezet pénzügyi nehézségei a főtitkár helyte­len és önkényes eljárásának (következménye. Hammarskjöld ugyanis jogtalanul veszi igény­be az ENSZ rendes költségve­tési hitelkeretét és forgótőké­jét az ENSZ rendkívüli fegy­veres erőinek és kongói mű­veleteinek finanszírozására, s önkényesen költ el tekintélyes összegeket az ENSZ pénztárá­ból illetékes ENSZ-szervek jó­váhagyása nélkül. Hangsúlyoz­nom kell — folytatta a Szov­jetunió képviselője —, hogy az ENSZ fegyveres erők kongói műveleteit a főtitkár a Biz­tonsági Tanács három ismert kongói- határozata ellenére hajtja végre. E körülmények­nek már egyike is elegendő ah­hoz, hogy szóba se jöhessen az említett műveletekkel járó költségek elismerése az ENSZ számlájára. A szovjet küldött kiemelte ezután, hogy az ENSZ-csapa­tok kongói tevékenységének finanszírozását Hammarskjöld Párizs (MTI). A TASZSZ je­lenti: Az AFP tudósítója »-jól tájékozott forrásokra-« hivatko­zással közli, hogy Lumumba miniszterelnök Leopoldville-ből a fővárostól délkeleti irányban négyszáz kilométernyire fekvő Kiquit felé tart, ahol a hata­lom a törvényes kormányhoz hű afrikai szolidaritási párt kezében van, és ahonnan könnyen eljuthat Stanleyvil- le-be. A Reuter londoni tudósítójá­nak jelentése szerint Lumumba kormányának több tagja és számos híve szintén elhagyta a fővá­rost, és különböző utakon Stanleyville felé tart. les, Souvanna Phouma laoszi miniszterelnök és Csou En-laj, a Kínai Népköztársaság mi­nisztertanácsának elnöke meg­állapodott abban, hogy hama­rosan laoszi baráti küldöttség látogat a népi Kínába. Űj Kína-jelentés szerint Souvanna Phouma kedden táv­iratot intézett Csou En-lajhoz. A miniszterelnök közölte, hogy a baráti küldöttség december 10-én szándékszik elhagyni a laoszi fővárost, és még ugyan­ezen a napon érkezik Kanton­ba. A küldöttség december 12- től 16-ig tartózkodik Peking- ben. A 11 tagú kormánydele­gáció vezetője Souvanna Phou­ma miniszterelnök. Csou En-laj miniszterelnöfc választáviratában bejelentette, elfogadja a laoszi kormány ál­tal javasolt időpontot és kife­jezte meggyőződését, hogy a küszöbönálló látogatás hozzá­járul a két ország baráti kap­csolatainak továbbfejlődésé­hez. Mint a Reuter jelenti, a lao­szi nemzetgyűlés elnökének ve­zetésével szerdán Vientianeból küldöttség indult Savannakhet- be, Nosavan lázadó csapatai­nak főhadiszállására. Souvan­a pénzügyi előírások és az ENSZ-alapokmány durva meg­sértésével végzi. A főtitkár hosszú időn át önhatalmúlag utalt ki összegeket e célokra anélkül, hogy tájékoztatta vol­na eljárásáról az Egyesült Nemzetek Szervezetét. A főtitkárnak — aki, mint a kongói események mutatják, pénzügyi kérdésekben az ENSZ érdekeivel ellentétes irányvo­Szófia (MTI). A BTA anka­rai tudósítójának jelentése sze­rint a török nemzeti egység­bizottság és a török kormány között komoly ellentét robbant ki a politikai pártoknak az al- kotmányozó nemzetgyűlésben való részvétele kérdésében. A kormány a politikai pártok képviseletének csökkentése mellett száll síkra, míg a nem­zeti egységbizottság mór hatá­rozatot hozott arról, hogy a po­litikai pártok legalább hetven képviselőt küldjenek a nemzet- gyűlésbe. Értesülések szerint a török kormány egyes mi­niszterei lemondással fenyege­tőznek, ha a politikai pártok képviselőinek számát nem csökkentik le ötvenre. Inonü pártjának egyik veze­tője, Bülent Edzsevit az Ulus című lapban megállapítja, hogy a jelenlegi konfliktus a kor­Hahgoztatják, hogy Stanley; ville-ben Gizenga miniszterel­nökhelyettes vezetésével ké­szülnek Lumumba ünnepélyes fogadtatására. * * * Az AP jelentése szerint Leopoldville-ben az a meggyő­ződés, hogy Lumumba Stanley- ville-be tart, ahol hívei már várják. Mint az amerikai hír- ügynökség megjegyzi, Lumumba feltehetően ter­vezi új ideiglenes kormány megalakítását. Ez kényes kérdés elé állítaná az ENSZ-et. A közgyűlés ugyanis legutóbbi döntésével elkötelezte magát jelentette, a küldöttség igyek­szik rábírni a lázadókat, egyez­zenek bele olyan koalíciós kor­mány megalakításába, amely a Patet Laót is magába foglalja. Washington (MTI). Az Egye­sült Államok kormánya elha­tározta, hogy a Kongóban lévő ENSZ-csapatok ellátási költsé­geinek felét egymaga viseli. A kongói ENSZ-csapatok költsé­geit ez év júliusától az év vé­géig mintegy 60 millió dollárra becsülik. Ebben benne foglal­tatik az a 16 millió dollár is, amellyel az ENSZ már tartozik az Egyesült Államoknak. A washingtoni kormány most el­határozta, hogy a követelésből 10 millió dollárt töröl, hozzájá­rulását pedig úgy emeli hogy az Egyesült Államok ösz- szesen több mint 30 millió dol­lárral járul hozzá a kongói csa­patok ellátásának költségeihez. Az Egyesült Államok kormá­nyának ez az elhatározása olyan időben történik, amikor Washingtonnak nagy gondot nalat követ — meg kell szün­tetnie az ENSZ-pénzekkel való féktelen költekezést Kongóban. Hammarskjöldnek haladékta­lanul javaslatot kell előterjesz­tenie a kongói kiadások lénye­ges csökkentésére és az ENSZ kongói műveleteinek befejezé­sére, hogy elkerülje az ENSZ pénzügyi csődjét és az ENSZ intézkedéseinek teljes diszkre- di tálasát. mány egyes tagjai tevékenysé­gének eredménye, akik egy új párt létrehozásának kezdemé­nyezői. Ez a párt már most meg akarja teremteni az alkot­mány ózó nemzetgyűlésben döntő többségét azzal, hogy korlátozza a többi párt, de el­sősorban a népi köztársasági párt képviselőinek számát — az alkotmányozó nemzetgyűlés körülbelül kilencven tagját a belügyminisztérium jelöli ki a különböző tartományok párton- kívüli vezetőiből. Mint a lap megállapítja, ezeket a szemé­lyeket Kiziloglu belügyminisz­ter válogatja ki, aki az új párt megalapításának egyik kezde­ményezője. Ezzel a manőverrel az új párt döntő többséghez jutna a parlamentben. A cikk­író szerint a tartományok kép­viselői az új párt trójai falova lennének. arra, hóm- Kaszavubuval tár­gyaljon. Ugyanakkor azonban az ENSZ aligha hagyhatná fi­gyelmen kívül Lumumba kor­mányát, amely továbbra is él­vezi az ország megválasztott parlamentjének támogatását. A Leopoldville-ben uralkodó feszültség közepette Kaszavubu kétórás megbeszélést folytatott DayaUal, az ENSZ-küldöttség vezetőjével. Jól tájékozott kö­rök szerint azt vitatták meg, milyen magatartást tanúsítson az ENSZ Lumumba esetleges új kormányával szemben. * * * Elisabethville. Katanga észa­ki és középső területeinek nagy részét a gyarmatosítókat kiszolgáló Csőmbe ellen küzdő Baluba törzs tartja hatalmá­ban. A törzs vezetői felszólítot­ták Csombet, hogy a tartomány északi részében lévő Kabalo városából vonja ki a csendőr­séget és a fehér közigazgatási személyzetet Ha ennek a fel­szólításnak nem tesz eleget, akkor a Baluba harcosok öt nap múlva megtámadják a vá­rost Az AP jelentése szerint a mintegy 1200 lakosú városban 350 etiópiai ENSZ-katona tar­tózkodik. okoz, hogyan csökkentse kül­földi fizetési kötelezettségeit, és enyhítse fizetési mérlegének deficitjét Az a tény, hogy az általános irányzattal ellen­tétben ez esetben nem csök­kentik, hanem felemelik az Egyesült • Államok anyagi hoz­zájárulását, azt mutatja: Washington nem sajnálja a pénzt azért, hogy az ENSZ kongói parancsnok­sága az amerikai érdeke­ket »megfelelően-« képvi­selje. célja: minél nagyobb részhez .juttatni az Egyesült Államokat a kon­gói függetlenségen és az ország kincsein való osztozkodásnál. Hosszú távra azonban ez a be­ruházás nem mondható eléggé biztosítottnak. November 24-ón Moszkvában véget értek a szovjet—finn tárgyalások. Egyik eredménye­ként a Szovjetunió kedvező feltételekkel 50 évre bérbe ad­ja a Saimaa-csatorna szovjet részét a hozzátartozó part­szakaszokkal együtt A Szovjetunió területén Vi- borg városától északra, a Finn­öbölbe torkolló 56 km hosszú Saimaa-csatorna Keleit-Finn­Moszkva (TASZSZ). A Prav­da havannai tudósítója utal arra a hírre, hogy a Kuba. Hai­ti és Jamaica között elterülő térségben december folyamán nagy hadgyakorlatokat fog tartani az amerikai haditenge­részet. A cikk írója ezzel kap­csolatban megjegyzi: Ha figye­lembe vesszük, hogy Guatema­lában. Nicaraguában és az amerikai Florida állam terüle­tén bérgyilkosok egész' hadse­regét tartják készenlétben, nem marad kétségünk az­iránt. hogy ez esetben az Egyesült Államok Kuba ellen irányuló széleskörű agresszió­jának terveiről van szó. - Nem véletlen az sem, hogy az ame­rikai diplomácia éppen most próbál mindenféle eszközzel nyomást gyakorolni a latin­amerikai kormányokra, és ki akarja csikarni beleegyezésü­ket az amerikai államok szer­vezetének égisze alatt hozandó kubaellenes »szankciókhoz«. Az amerikai imperialisták Kuba elleni fegyveres inter­vencióik előkészítésekor arra törekszenek, hogy e lépésnek kollektív jelleget adjanak, és úgy tüntessék fel a helyzetet, mintha a karib-tengeri kalan­dot valamennyi latin-amerikai ország egyöntetűen helyeselné. Ha azonban alaposabban megvizsgáljuk a tényeket, ki­derül, hogy ezt a szennyes öt­letet nem is olyan könnyű megvalósítani. Számos latin­amerikai kormány nem hajlan­dó arra, hogy kikaparja a tűz- ből a gesztenyét az amerikai hadvezetés számára. A Pravda rámutat, hogy a kubai nép szilárdan szembenéz az Egye­sült Államok provokációival, A kubai külügyminiszter levelet intézett az ENSZ tőtitkárához Havanna. (Űj Kína). A kubai lapok kedden közölték azt a New York (MTI). Mint a TASZSZ jelenti, november 29-én folytatódtak Caracasban a kormányellenes megmozdu­lások. Az elmúlt öt napon a rendőrség és a tüntető diákság összetűzései során hat sze­mély meghalt, s mintegy két­százan megsebesültek. A »rendzavarásokról« szóló hí­rek vétele után a nemzeti gár­da több egységét a venezuelai olaj mezők térségébe vezényel­ték. A katonai parancsnokság képviselői tárgyaltak Betan­court elnökkel, aki felhívta a ország gazdasági élete szem­pontjából rendkívül nagy je­lentőségű. Összeköti a mint­egy 400 km-es körzetre kiter­jedő számtalan csatornával, folyóval összekapcsolódó ke­let-finnországi tóhálózatot a Finn-öböllel, s ezáltal a tóvi­dék termékeinek és ipari cik­keinek olcsó vízi szállítását teszi lehetővé. A Szovjetunió egyébként levelet, amelyet Raul Roa ku­bai külügyminiszter intézett az ENSZ főtitkárához. A levél megállapítja, a kubai kormány ragaszkodik ahhoz a kérésé­hez, hogy az Egyesült Államok ellen emelt vádjait az ENSZ- közgyülés vitassa meg. Kuba elutasítja az Egyesült Álla­moknak azt a lehetetlen állí­tását, hogy Kuba köteles az ameri Kai államok szervezete elé terjeszteni egy másik ame­rikai állammal való vitáját. Helytelen dolog összefüggésbe hozni egymással az -ENSZ Biz­tonsági Tanácsának határoza­tát, az amerikai államok szer­vezetének nyilatkozatát és egy Moszkva (TASZSZ). A Krasz- naja Zvezda szerdai számában kommentálja azit a hírt, hogy a közeljövőben angliai támasz­pontokat bocsátanak a nyu­gatnémet hadsereg rendelkezé­sére. Ami nem sikerült a meg­szállott Hitlernek — írja a lap —, az* most megkísér­lik utódai. Rövidesen a büszke Albion földjére lép­nek a bonni megszálló csa­patok. Az európai helyzet most bi­zonyos mértékben emlékeztet a második világháború első éveire, amikor a hitleri csapa­tok egyik országot a másik után hódították meg. A meg­szállók azonban akkoriban ágyudörgések és repülőgépek üvöltése közepette vonultak előre, most pedig csendben, szinte félve jelennek meg kül­földi támaszpontjaikon. A lap ezután felteszi a kér­hadsereget, »hiúsítsa meg a felkelők tervét«. Washington. Az Egyesült Ál­lamok kormánya nevében Lin­coln White, az amerikai kül­ügyminisztérium szóvivője a venezuelai eseményekkel kap­csolatban kijelentette, hogy az Egyesült Államok kormá­nya változatlanul barátságot tart fenn Betancourt-ral, és a venezuelai felkelést »az alkot­mányosan megválasztott elnök ellen irányuló fenyegetésnek tekinti«. Finnország egyik legnagyobb kereskedelmi partnere. A finn importból 18 százalékkal (41,9 milliárd finn márka 1958-bán), az exportból 17 százalékkal (42,8 milliárd finn márka 1958- ban) részesedik. A Sai maa-csa tornáról kötött szerződés a szovjet—finn ke­reskedelmi kapcsolatok kiszé­lesedését is elősegíti. úgynevezett jószolgálati bi­zottság felállítását. A levél hangsúlyozza továb­bá, hogy az Eisenhower-kor- rpány nem nyújtott más vá­lasztási lehetőséget Kubának, csak a behódolást Vagy a ve­reséget. Ezzel az agressziós és megfélemlítésre irányuló poli- ti Kával szemben a kubai for­radalmi kormánynak nincs szükségé kitalált .vadakra ah­hoz, hogy'igazolja, miért moz­gósítja a népet, és miért hoz védeimi intézkedéseket. Kuba nem követ el agressziót, csak védi magát, amikor megszerzi a védelemhez szükséges fegy­vereket bármely piacon, ahol azokat megkaphatja. (MTI) dést, meg lehet-e érteni azokat, akik szélesre tárják a kapukat a német csapatok előtt, akik ölelve-csókolva fogadják ha­zájuk tegnapi ellenségeit, ra­kétafegyvereket adnak a ke­zükbe, gyakorlótereket biztosí­tanak nekik és egyezségre lép­nek velük egykori szövetsége­sük, a Szovjetunió ellen? Ele­gendő-e, ha egyszerűen azt mondjuk, hogy ez szentségtö­rés, és a második világháború­ban életüket vesztett milliók emlékének meggyalázása? Ezt a tettet a legször­nyűbb és a leginkább meg­bélyegző szóval kell illet­nünk, ez a tett: árulás. Egyesek Angliában mindent hajlandók elfelejteni, és kedé­lyes mosollyal nézik végig, mint vonulnak fel az angol vá­rosok utcáin a háború 240 ezer angol halottjának sírhelyei mentén a bonni katonák. Hi­szen Bonn hadserege — nyug­tatják meg önmagukat egyes urak — a Kelet elleni felvonu­lást gyakorolja, a Szovjetunió elleni háborúra készül fel, és ebből semmi veszély sem szár­mazik Angliára nézve. Ha ezeknek az uraknak a szavait hallja az ember, arra a gondolatra jut, hogy a békét nemcsak a NATO atombombái és rakétái, ha­nem még valami más is fe­nyegeti, ez pedig az osto­baság. Bizonyosak vagyunk benne, hogy az élet előbb-utóbb ki­gyógyítja őket ebből a beteg­ségükből, meglehet azonban, hogy ez már későn lesz, és ez a dolog egész lényege — fejezi be cikkét a lan. Lumumba távozása után Leopoldville-ben feszült a helyzet Laoszi küldöttséget vezet Souvanna Phouma miniszterelnök Kínába Csou En-laj és Souvanna Phouma táviratváltása Peking (MTI). Mint Ismere- na Phouma miniszterelnök ki­Ellantétek a török nemzeti egységbizottság és a kormány között Az Egyesült Államok új beruházása fel, E sajátságos beruházás A Pravda a Kuba térségében tartandó amerikai hadgyakorlatokról Folytatódnak a tüntetések Venezuelában A Krasznaja Zvezda a Bundeswehr angliai támaszpontjairól

Next

/
Thumbnails
Contents