Somogyi Néplap, 1960. november (17. évfolyam, 258-282. szám)

1960-11-15 / 269. szám

VTLÄG PROLETÁRJAI. EGYESÜLJETEK! XVII. évfolyam, 269. szám. ÁRA 50 FILLÉR Kedd, 1960. november 15. AZ MSZMP MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LÁPJA » " ' " -------------------­­r MAI SZAMUNK TARTALMÁBÓL: ÜjiH Húsügy — pártügy Üj (3. o.) jjiiü A vasárnap sportja (4. o.) II! Nagyberki változás (5. o.) jjíij] '^:iy§i|::|:is|n5=H===Í55ls55ss£:5HHUH5n:nnHIÍnHsH2fHÍ::Íill55Íl5UÍÍin"nic:::ii:isii::H::E; Megtartották a KISZ városi küldöttértekezletét A Kínai Népköztársaság kormányának nyilatkozata Korea békés egyesítésének kérdéséről Vasárnap tartották meg az ünnepélyesen feldíszített Ki­lián György Ifjúsági Házban a KISZ városi küldöttértekezle­tét. A küldöttek és a meghí­vott vendégek között foglalt helyet Németh Ferenc, a váro­si pártbizottság titkára, Né­meth Lajosné, a KISZ KB tagja, Simon László, a KISZ KB munkatársa, Bíró Gyula, a megyei KISZ-bizoitság titkára és mások. Sínha Lajosné, a küldöttér­tekezlet elnöke köszöntötte a megjelenteket, majd Kovács István, a városi KISZ-bizottság titkára mondta el beszámoló­ját. Részletesen elemezte a vá­ros KlSZ-szervezeteinek há­rom és fél éves munkáját, és megállapította, hogy jelentős fejlődést értünk el a KISZ megalakulása óta az ifjúság eszmei, politikai nevelésében. A fiatalok igénylik a kommu­nista szellemű nevelést, és ezen a téren sikerrel halad­tunk előre. Ezután a gazdasá­gi vezetők támogatásáról, az Ifjú Gárdáról és a fiatalok termelésben való helytállásá­ról szólt. Megállapította, hogy 72 ifjúsági brigád dolgozik a város üzemeiben, a szocialista munkabrigádokban 396 , fiatal vesz részt. A takarékossági mozgalom eddigi eredménye y> 476 ezer forint megtakarítás. Kovács elvtárs befejezésül a városi KISZ-bizottság munká­járól és a feladatokról beszélt. A városi , revíziós bizottság jelentése után megkezdődött a vita a beszámoló és a határo­zati javaslatok felett. Üdvözöl­te a küldöttértekezletet Né­meth Ferenc 'elvtárs, a városi pártbizottság titkára, Simon László, a központi bizottság küldötte. Részt vett a vitában Faszák Péter, a Textilművek küldötte, László Ferenc, a vá­rosi KISZ-bizottság munkatár­sa, Hifner Ferenc, a vasúti csomópont titkára, Vekszli Lá-zlóné, a Kefeanyagkikészítő Vállalat küldötte és mások. Kovács István válaszadása után a küldöttértekezlet meg­választotta a városi KISZ-bi- zottság 35 tagját, a revíziós bi­zottságot, a megyei értekezlet­re küldendő elvtársakat. A DlVSZ-induló hangjaival fejeződött be a küldöttértekez­Peking (Üj Kína). A Kínai Népköztársaság kormánya va­sárnap nyilatkozatot tett köz­zé Korea békés egyesítésének kérdéséről. A kínai kormány támogatja a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság kormányának no­vember 11-én az ország békés egyesítésének kérdéséről ki­adott emlékiratát és rámutat, hogy az a 30 milliós koreai nép véleményének ad hangot. Köztudomású — folytatódik a nyilatkozat —, hogy a Ko­reai Népi Demokratikus Köz­társaság és a Kínai Népköz- társaság lankadatlan erőfeszí­téseket tett és tesz Korea bé­kés egyesítésére, valamint Ázsia és az egész világ béké­jének megőrzésére. A Koreai Népi Demokratikus Köztársa­ság kormánya ismételten ész­szerű javaslatokat tett a ko­reai kérdés békés rendezésére. Ennek érdekében két évvel ez­előtt egyoldalú elhatározással kivonták Korea területéről a kínai önkénteseket. A koreai— kínai félnek ez az intézkedése osztatlan helyeslésre talált a békeszerető országok és a vi­lág népei részéről. Az amerikai imperializmus azonban nemcsak hogy nem volt hajlandó kivonni agresz- szív csapatait Korea területé­ről, hanem a fegyverszüneti egyezmény kihívó megszegésé­vel szüntelenül újabb és újabb fegyvereket és hadianyagot szállít a . gyarmatává és kato­nai támaszpontjává változta­tott Dél-Koreába. Dél-Korea lakossága nap mint nap erőtel­jesebben szembehelyezkedik az amerikai katonai megszállás­sal, a politikai terrorral és a 'gazdasági kizsákmányolással. A nép igazságos hazafias har­ca ez év áprilisában Li Szín Man zsarnoki uralmának meg­döntéséhez vezetett. A nyilatkozat ezután hangsú­lyozza, hogy á koreai kérdést minden külső beavatkozástól mentesen magának a koreai népnek kell megoldania. Az amerikai agressziós csapatok dél-koreai jelenléte a legfőbb akadálya Korea békés egyesí­tésének és forráéa a távol-ke­leti feszültségnek. A Kínai Népköztársaság kormánya ezért határozottan kijelenti, hogy Korea békés egyesítése végett haladéktalanul ki kell vonni az amerikai csapatokat Dél-Koreából, és az Egyesült Államoknak véget kell vetnie az ország belügyeibe való be­avatkozásnak. A kínai nép és kormánya ezután is rendíthe­tetlen eltökéltséggel' támogat­ja a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság kormányát és né­pét hazájának békés egyesíté­séért vívott igazságos harcá­ban. (MTI) let. Csaicnem 6 millió forintos nyereséggel zárta a gazdasági évet a Dél-somogyi Erdőgazdaság 2072 hektár erdőt újítottak fel, 353 hektárt telepítettek A tsz-eknek 2 millió 942 ezer forint értékű épületfát adtak át A Dél-somogyi Erdőgazdaság évvégi mérlegét már esztendők óta nyereséggel zárja. Az 1959—60-as gazdasági évre tervezett 3 millió 610 ezer fo­rint nyereséget 2 millió 349 ezer forinttal teljesítette túl. A Dél-somogyi Állami Erdő- gazdaság minden ágazatban eredményesein gazdálkodott — a csemetetermelés kivételével. Ugyanis 5 hektár tölgyfa-mag­vetésük még a kikelés előtt el­fagyott, s ebből 90 ezer forint kár származott. A legnagyobb ;— 700 ezer forintos — ered­ményjavulást a fagyártmány- 'termelési ágazatban érték el. A növénytermesztésben 368 ezer forint eredményjavulást tüntetnek fel a kimutatások. Sikereiket a tervszerű gazdál­kodás mellett gépesítettségük­nek is köszönhetik. Októberig a tehergépkocsin kívül újabb húsz darab Druzsba típusú szovjet motoros fűrésszel gaz­dagodták. Az elmúlt gazdasági évben 2072 hektár erdőt újítottak fel, erdőterületüket pedig 353 hek­tárral növelték. E munkák ter­melési értéke meghaladja a 20 millió forintot. Fagyártmány-termelésük 15 ezer köbméter készáru volt. A termelőszövetkezeteknek ösz- szesen 191 épülethez adtak fa­anyagot 2 millió 942 ezer fo­rint értékben. Az erdőgazdaságnak a há­rom járásban tíz önálló elszá­moló egysége van, és mintegy két és fél ezer állandó fizikai munkást foglalkoztat. További gépesítéssel, a munkák jobb megszervezésével igyekeznek ezt a létszámot csökkenteni. A szociális ellátás terén is sokat tettek. A beruházási keretből két ikerlakást, az igazgatói alapból egy ikerla­kást építettek. Simongáton be­fejezték — 50 ezer forintos költséggel — a hideg-meleg vi­zes fürdő építését. A vállalat­fejlesztési aiapból 750 ezer fo­rintért géptelepet létesítettek a műit gazdasági évben. Kilenc élelmiszerbolt nyílik az év végéig , megyénkben I960 elején 144 élelmiszer­bolt működött a megyében. Számuk az év végéig 201-re emelkedik. Negyedévi terveit teljesítette az Élelmiszerkiske­reskedelmi Vállalat Különösen A balatonboglári hengermalomban az átalakítás óta órám­ként a , korábbinál öt mázsával többet, vagyis 15 mázsa ga­bonát őrölnek. in. • Felső kép: Varga Sándor molnár a 85 kg-os líszteszsáfyokat szedi le. Alsó kép: Munká­ban a hat henger szék. Í*F* B a harmadik negyedévben értek el kimagasló eredményt: a 192 bolt 72 millió forint forgalmat bonyolított le, ez 109,6 száza­lékos tervteljesítést jelent A második félévben 20 ön­kiszolgáló bolt megnyitását tervezték. Ezek közül 14 mű­ködik, a többit még az év vé­géig a vásárlók rendelkezésé­re bocsátják. Népszerűek vol­tak a balatoni idényjellegű pa­vilonok. Tavaly 13 millió fo­rint volt a forgalmuk. Az élel­miszeráruk mellett ruházati, strand-, bizsu- és vegyesipari cikkeket is árultak. Az élelmi­szereket árusító gombák tíz­millió forintos forgalmat bo­nyolítottak le az idén. A vállalat figyelmét most a karácsonyi csúcsforgalomra való felkészülés foglalja éL A Kossuth téren egy ifjúsági Tél­apó-boltot állítanak fel, amely­ben csak édességeket árusíta­nak. Az első félévi eredmények­től sarkallva a második félév­ben 76 bolt dolgozói versenyez­nek egymással. Kilenc brigád a szocialista címért vetélkedik. Raab osztrák kancellár lemond Becs (MTI). Julius Raab osztrák kancellár az Osztrák Néppárt alsó-ausztriai kong­resszusán mondott beszédében bejelentette, hogy az osztrák parlament most folyó költség- vetési vitájának befejezése után — előreláthatólag jövő év elején — lemond, és he­lyét a párt fiatalabb erőinek adja át. Raab legesélyesebb utódjai között emlegetik Alfons Gor- bachoi, az Osztrák Néppárt el­nökét és Hartmann néppárti 'öldművelésügyi minisztert Megkezdődött a tbe-szakorvosok őszi an két ja Az Orvos-Egészségügyi dol­gozók Szakszervezetének tbc szakcsoportja hétfőn rendezte íidei őszi ankétjét. Dr. Németh Tibor, az orszá­gos Korányi tbc-intézet főor­vosa ismertette bevezető elő­adásában a tbc járványtani helyzetét hazánkban a legutób­bi 10 év alatt. Megállapította, hogy a tbc-halálozás csökken­tésében nagy eredményeket ér­tünk el. Míg 1950-ben minden tízezer emberre 7,9 tbc halál­eset jutott, addig ez a szám 1959-re 3,2-re csökkent. Még nagyobb az eredmény az utol­só békeév adataival összeha­sonlítva. 1938-ban ugyanis a Arányosan osztják el a cukorrépáért járó prémiumot Tikoson A tikosi Hajnal Tsz tavaly, az alakulás éyében kisparcel- lákon gazdálkodott, s holdan­ként átlagosan 150 mázsa cu­korrépát termelt. Az idei terv elkészítésénél túlzottan óvato­sak voltak: 120 mázsás hoza­mot irányoztak elő. Amikor azonban szóba került a premi­zálás, határozatban mondták ki, hogy csak a tavalyi ter­méseredmény túlszárnyalásáért adnak jutalmat. A cukorrépa területét csalá­dokra bontották. Egy-egy csa­lád 530 négyszögöl megmun­kálását vállalta. A növényápo­lásban nagy számban részt vet­tek a családtagok is. A leg­többen az egyelés után négy­szer megkapálták a répát. En­nek eredményeként átlagosan 183 mázsát adott holdja. A be­takarításkor pontosan lemér­ték minden család parcellájá­nak a termését. A mázsa nagy aránytalanságokat mutatott. Idős Kristóf Ferenc parcelláján termett k legtöbb répa: 91 má­zsa. Kovács János és Horváth Jenő egyaránt 88 mázsa ter­mést takarított be. Ugyanak­kor többen alig érték el a ter­vezett mennyiséget. Ez utób­biak zöme is ugyanúgy és ugyanannyiszor elvégezte a növényápolást, mint a legszor- galmasabbak. Csupán azért nem lett magasabb a hozam ezeken a területeken, mert gyengébb minőségű volt a ta­laj, rosszabb fekvésű a föld. Igazságtalanság volna, __ ha emiatt károsodás érné őket. Ennek elkerülésére és a való­ban példás, jó muníka jutalma­zásának biztosítása végett úgy határozott a tagság, hogy ará­nyosan osztják el a prémiu­mot. Erre a célra a terven fe­lül termelt 500 mázsa cukorré­páért járó pénz felét fordítják. Prémiumban csak azt részesí­tik, aki önhibáján kívül, tehát például a kedvezőtlen talajvi­szonyok miatt nem tudta túl­teljesíteni a cukorrépa egy holdra számított 150 mázsás előirányzatát. Jelentősen túlteljesíti hároméves tervét a Kaposvári Kefeüzem Év végéig 11 millió forinttal termel többet a tervezettnél A Kaposvári Kefeüzem há­roméves — 21 millió forintos — tervét szeptember 1-ig már 28 millió 341 forintra teljesí­tette. Az a cél, hogy az év vé­géig mintegy 11 millió forint­tal teljesítették túl a tervet. Az leredményékhez hozzájárult a ynegnövekedett export, de nem Csupán ez. Jóval termeléke­nyebbé tette ugyanis a munkát az, hogy időközben jelentősen emelték a műszaki színvona­lat. Ezt egyrészt új gépek — mint például a szállító és cso­magoló gép —* beállításával, másrészt pedig több újítás be­vezetésével érték el. Az újítá­sok közt említésre méltó az, amelynek alkalmazásával az export-serte feldolgozásánál két, eddig igen sok időt és bért felemésztő munkafolyamatot sikerült elhagyni. Egy munka­folyamat vált fölöslegessé az­zal is, hogy az eddigitől eltérő hatékonyabb festékanyagot használnak. ízt mutatja, hogy a BCG-oltá- sok hatása már a múlt. évben tbc-halólózás még 14 tízezrelék volt. A feltűnő javulást a gaz­dasági és szociális körülmé­nyek előnyös változása, vala­mint a gyógyító-münka nagy­arányú fejlődése, új nagyhatá­sú" gyógyszerek, orvosi beavat­kozások eredményezték. / A tbc-s megbetegedéseknek a szűrések szélesítésével és a gépi szűrés tökéletesítésével ma már mind nagyobb száza­lékát tudják felkutatni. Külö­nösen szembetűnik ez abból, hogy a friss tbc-sek között igen megnőtt az 50 éven felüliek aránya. Ennek a rétegnek jó­része azelőtt semmiféle szűré­sen nem esett át, és bár egy részüknél többéves folyamatra mutató kórformákat találnak, a statisztika ezeket is mint friss megbetegedéseket tartja szómon, mivel először kerül­ték ilyen címen orvos kezére. A megbetegedések korcsopor­tonkénti vizsgálata egyébként az' sóit jelentkezett és a továbbiakban a legfiatalabb korosztályokban a megbetegedés jeléntős csök­kenésével lehet számolni. Ör­vendetesen javult a megbete­gedés aránya a 20—34 évesek korcsoportjában is. Érdekes, hogy &. nők között aránylag nagyobb számmal lép fel a' megbetegedés, ebben a korcso­portban. A továbbiakban hangoztatta, a Minisztertanácsnak a tbc elleni küzdelemről hozott új határozata nagy jelentőségű lépés e népbetegségnek a fel­számolására. Ezután több külföldi vendég előadása következett. Az ankétet kedden folytatják. Gyáros Lászlót Güineai nagykövetté nevezték ki A Magyar Népköztá^aság Elnöki Tanácsa Gyáros Lász­lót rendkívüli és meghatalma­zott nagykövetté kinevezte. A Guineái Köztársaság elnöke hozzájárult Gyáros László nagykövetnek a Guineái. Köz­társaságba történő akkreditá­lásához. Magyar kormánykiiUtiség utazott Albániába A Magyar Népköztársaság és az Albán Népköztársaság kö­zött gazdasági tárgyalások kez­dődtek Tiranában. A' tárgyalá­sbkon magyar kormányküldött­ség vesz részt.

Next

/
Thumbnails
Contents