Somogyi Néplap, 1960. november (17. évfolyam, 258-282. szám)
1960-11-29 / 281. szám
\ VILAG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! Somogyi Néplap AZ MSZMP MEGY! :t BIZOTTSÁGA ÉS/ k MEGYEI TANÁCS LAPÓ A XVII. évfolyam, 281. szám. ARA 50 FILLÉR Kedd, 1960. november 29. r----------------------------MAI SZ4MTJNK TARTALMÁBÓL: Albániai emlékeim 13. O.) ijljij Minden erőt a tsz-építkezések befejezésére (5. o.) Emeljük magasabbra az első osztályokban folyó oktató-nevelőmunka színvonalát ( P. n \ Az előirányzott tavaszi növények 83 százalékára kötöttek termelési szerződést megyénkben A megyei tanács mezőgazda- sági osztályán megbeszélést tartottak a termeltető vállalatok képviselői. Amint tájékoztatójukból kitűnt, az őszi vetésű növények előirányzatát teljesítették, a tavasziak szerződéses tervének végrehajtásában 83 százaléknál tartanak. A MEZÖMAG Vállalattal kötött megállapodás alapján 8 ezer holdon vetettek bíborherét, repcét, szöszös- és pannon- bükkönyt a megye közös gazdaságai. Vetőburgonyából az idei 3900 holddal szemben 4500 holdat irányoztak elő, e ebből mintegy 3 ezer holdra megkötötték a szerződést. Az egyéb növényféleségek többségének termelésére sikerült megállapodást kötniük. Egyedül a karádi Búzakalász 100 faold lencsére szerződött, A magkender, a bab és a csillagfürt termelését viszont még nem vállalták a tsz-ek. Helyenként — mint például Szentén is — olyan hibás nézetet vallanak a szövetkezeti vezetők, hogy csupán a legnagyobb jövedelmet adó egy vagy két növényre szerződnek. Pedig tudhatják, hogy a szerződéses termeltetésben — s ezen belül minden növényféleség termesztésében — megtalálhatják számításukat, A Szövetkezetek Megyei Értékesítő Központja a tervezett 4480 holddal szemben eddig 3380 hold zöldségre és újburgonyára kötött szerződést. A mák iránt megfelelő az érdeklődés, mégis — munkaszerve- •zési hiba miatt — csak 45 százalékig jutottak el a szerződtetésben. A két konzervgyár — a nagyatádi és a szigetvári — tervezett 1810 holdjából még 756' hold hiányzik. A lemaradás ellenére sem helyes, amit a Szigetvári Konzervgyár megbízottai tettek: a MÉK körzetébe tartozó Mosdóson szerződtek kertészeti növényekre. De az sincs rendjén, amit erre a MÉK képviselői válaszolnak a mosdósiaknak: »-Nem vesszük át a salátájukat, mivel a paprikát, paradicsomot és uborkát a Szigetvári Konzervgyárnak adják.« Egészségtelen versengés helyett vegyék figyelembe és ne sértsék meg egymás érdekeit a termeltető vállalatok — hangsúlyozta a megbeszélésen dr. Jászberényi József, a megyei mezőgazdasági osztály munkatársa. Lemaradás van a kertimag- és a dohányszerződtetésben. A jó talaj- és éghajlati adottságokkal rendelkező tsz-ek vállalhatják az előirányzott 1635 A Szakszervezeti Világszövetség titkársága november elején levéllel fordult az országos szakszervezeti központokhoz, hogy minden országban ugyanazon a napon emlékezzenek meg az algériai nép szabadságharcáról. Az SZVSZ javasolja, hogy 1960. november 30-ra -tűzzék ki a szakszervezetek nemzetközi szolidaritási napját, s »nyilvánítsák ki a világ dolgozóinak óhaját — írja a levél —, hogy vessenek véget az algériai háborúnak, s hold dohány megtermelését. A hiányzó pajtateret saját erőből, helyi anyagból megépíthetik. A cukorgyárak — a kaposvári és a sárvári — előirányzata kereken 9000 kát. hold. Eddig 6622 holdra szerződtek. Vonakodást leginkább éppen a legjobb cukorrépatermesztő körzetben, a Ka- posvölgyében tapasztaltak, A göllei Béke Tsz például — annak ellenére, hogy az idén is 200 mázsánál nagyobb termést takarított be egy-egy holdról — csupán az ez évi terület felére, 100 holdra szerződött. A szerződéses előirányzat végrehajtását nehezítette az őszi munkák elhúzódása s az is, hogy az esőzés miatt a vetési sorrendet több tsz kénytelen volt megváltoztatni. A jövő évi tervek előkészítésének idején, decemberben mód lesz arra, hogy a termeltető vállalatok — egy-két növény kivételével — megkössék a hiányzó szerződéseket. kényszerítsék a francia kormányt, hogy tárgyaljon az algériai nép függetlenségének és önrendelkezési jogának biztosításáról.« A Szakszervezetek Somogy megyei Tanácsa a múlt hét végén apparátus-értekezleten adott tájékoztatót a levélről. November 30-án megyénk vállalatainál is tiltakozó gyűléseket tartanak az algériai háború kitörésének hatodik évfordulója alkalmából. Vessenek véget az algériai háborúnak Megyénk dolgozói is megemlékeznek az algériai nép szabadságharcáról Újra megrendezik a Kulturális Szemlét történeti előadásokat tartanak majd az ifjúsági összejöveteleken, klubesteken. Tovább fejlesztik a József Attila olvasómozgalmat. A szemle célkitűzése, hogy főleg a falusi, termelőszövetkezeti fiatalok rendszeres olvasását segítsék, s ezért ahol lehet, létrehozzák az irodalombarátok korét. A Kilián György Ifjúsági Házban három szakkört hoznak létre az ismeretterjesztés segítése céljából. Főleg a műszaki- technikai, agrotechnikai és helytörténeti szakkörök szervezésére fordítanak gondot. Kiírják a szakkörök megyei pályázatát, a szakköri munkákból kiállítást rendeznek. Igen népszerűnek bizonyultak tavaly a szellemi öttusák. Levezetési módszerüket tökéletesítve, a kérdéscsoportokat bővítve tartják meg az idén a vetélkedéseket. A helyi, körzeti versenyeket 1961. április 1-ig rendezik meg, a megye legjobbjainak vetélkedésére május 10-ig kerül sor. Megrendezik a műkedvelő csoportok szemléit is. Itt minden művészeti ág képviselői bemutatják tudásukat. Országos bemutató ebben az évben csak az énekkarok részére lesz, a többi csoport és együttes részére tájegységbemutatókat szerveznek. A Kulturális Szemle sikeres lebonyolítására operatív bizottság alakul. Az elmúlt télen, illetve tavasszal megrendezett Felszabadulási Kulturális Szemle jelentős mértékben hozzájárult ifjúságunk és a felnőttek kulturális fejlődéséhez. Az ismét megrendezendő Kulturális Szemlén fontos szerepet kap a zenei nevelés. Ahol lehet, új énekkarokat szerveznek, főleg a fiatalokból, hogy a daltanulás tömegmozgalommá váljék. A KISZ aktivistái megszervezik az ifjúsági rádió adásának közös hallgatását, hiszen ott daltanulás is folyik. A megyében levő tíz zeneiskola fiataljai zenei, zeneoooor eoooeoooooooooooooooooooooooooooooc: Ajándékvárás. Hruscsov üdvözölte a nemzetközi tudósértekezletet Moszkva (TASZSZ). N. Sz. Hruscsov szovjet miniszterelnök üdvözletét intézett a 6. pugwashi nemzetközi tudósértekezlet részvevőihez. Az értekezleten részt vevő tudósok a leszerelés és a biztonság kérdéseit tanulmányozzák. Az üzenet hangsúlyozza: — Értekezletük előtt fontos kérdések állnak, amelyek az egész emberiséget érdeklik. Ezek a leszerelés és a nemzetközi biztonság kérdései. Sikeres megoldásuktól függ a világ jövője. Hruscsov ezután rámutat üzenetében: A szovjet állam fennállásának első napjától kezdve harcol a békéért, a leszerelésért. Mi készek vagyunk- akár most megkezdeni a teljes és általános leszerelést, ha erre készek a nyugati hatalmak is — írja a szovjet államfő üzenetében, majd így folytatja: — Különösen örvendetes az a tény, hogy a leszereléssel foglalkoznak korunk iegnara e csodálatos tudományos felfedezések korában hallgatnak az egész világon. A pugwashi értekezletre összegyűlt tudósok hallassák a maguk tekintélyes véleményét arról, hogy halaszthatatlanul véget kell vetni a jelenlegi fegyverkezési versenynek, és meg kell valósítani az általános és teljes leszerelést. — Legyen szabad kifejeznem meggyőződésemet arról, hogy bár a pugwashi értekezlet részvevői különböző országokból étkeztek, és különböző politikai nézeteket vallanak, ebben a kérdésben egyértelműen foglalnak állást, mert nem valamely ország vagy országcso- port, sem valamilyen társadalmi rendszer vagy ideológia érdekei, hanem az egész emberiség létfontosságú érdekei kívánják meg a nemzetközileg szigorúan ellenőrzött általános és teljes leszerelés haladéktalan megvalósítását. Remélem, hogy értekezletük munkája fontos hozzájárulás lesz enagy ügyhöz. — Sikeres, eredményes munkát kívánok az értekezlet minden részvevőjének. N. Sz. Hruscsov, a Szovjetunió Miniszter- tanácsának elnöke. Az első jelölések a Lenin-díjra Moszkva (MTI). Az irodalmi és művészeti Lenin-díjak bizottságához beérkeztek az első jelölések a jövő évi Lenin- díjakra. Mint ismeretes, a díjalL>gX<rtXxVL>Zdl<LiV ÍYLAL U.I111S. -».egűid.- • U.ijctí\.x d. jvaxűiu löiuuitiuű', <a. uiiju. gyobb tudósai, akiknek szavá- |kat minden évben áprilisban, Kubai lapok az Egyesült Államok újabb katonai provokációjáról Havanna (Üj Kína). Kubai lapok jelentik, hogy az amerikai haditengerészet december elseje és január elseje között újabb provokatív hadgyakorlatot Jrajt végre a Karib-ten- ger térségében, Kuba, Haiti és Jamaika közelében. A Hoy című kubai lap hangsúlyozza, hogy az amerikai imperialisták provokatív hadgyakorlata újabb »erőfitogtatás« Kuba keleti partjainál. Minthogy amerikai hadihajók tartózkodnak az ország nyugati partjai előtt is a guatemalai és nicaraguai diktátorok támogatására, az újabb rendelkezés azt jelenti, hogy az amerikai fegyveres erők harapófogóba szorítják Kubát A lap felsorolja, hogy az utóbbi időben az Egyesült Államok más provokációkat is hajtott végre Kuba ellen: a Kubában fekvő Caimanera támaszponton az amerikai csapatok katonai gyakorlatokat végeztek; amerikai katonaságot szállítottak Panamába; az amerikai csapatok katonai gyakorlatokat hajtottak végre Porto Rico-i támaszpontjaikon, és végül az Egyesült Államok repülőgépeket és hadihajókat küldött Guatemala és Nicaragua felségvizeire. Algériai kormányküldöttség érkezett Kubába Jusszef Ben Kedda népjóléti miniszter vezetésével baráti látogatásra Kubába érkezett az algériai ideiglenes kormány küldöttsége. Ben Kedda megérkezésekor beszédet mondott és kijelentette, hogy Algéria népe a kubai néphez hasonlóan kérlelhetetlen és bátor harcot folytat az imperializmus ellen, a szabadságért és a függetlenségért. Hangsúlyozta, hogy a bátor kubai nép hősiességét és harci szellemét a világ valamennyi népe csodálja. Riaszfóbombák robbantak egy kubai diákgyűlésen Havanna közelében vasárnap este a havannai egyetem diákjai gyűlést tartottak, amelyen megjelent Fidel Castro is. Cit- belas diákvezető beszédét a gyűlésen két riasztóbomba robbanása zavarta meg. (MTI) Ifjúságvédelmi bizottságot alakitanak Nagyatádon (Tudósítónktól.) A Nagyatádi Községi Tanács legutóbbi ülésén egyetlen napirendi pont szerepelt: az ifjúságvédelmi bizottság megalakítása. Tamás Lajos tanácselnök vitaindítójában arról szólt, hogy igen gyákran vetődnek fel problémák az ifjúsággal kapcsolatban, ezért a végrehajtó bizottság úgy látta helyesnek, hoev az ifjúság védelmével összefüggő feladatokat tanácsülésen beszéljék meg. A hozzászólásokból kitűnt, hogy a tanácstagok szívükön viselik a fiatalok sorsát. Eitner Gyuláné azt javasolta, hogy a magyar ipar ne gyártson ízléstelen ruházati cikkeket, mert sokszor külsejükről ítélik meg a fiatalokat. Tóth Ferenc a szülők felelősségéről beszélt. Dr. Bányai Lajos, a járásbíróság elnöke arról szólt, hogy az ifjúság érdeklődését jobban fel kell kelteni az irodalom, a művészetek iránt. Selmeczi Miklós iskolaigazgató szerint nem az a baj, hogy a fiatalok divatosan öltöz- ködmek, csak öltözetük az ízlés határain belül maradjon. Javasolta, hogy rendezzenek divat- bemutatókat, és szervezzék meg az öltözködési tanácsadást. Kérte, hogy az utcabizottságok nézzék meg a tanulók családi körülményeit is, ellenőrizzék rendszeresen az italboltokat, a szórakozóhelyeket. Jaklovics Ferenc azt indítványozta, hogy az utcabizottságok vizsgálják meg a Baross utcai munkás- szállásokon lakó fiatalok körül, menyeit, kulturális igényeit. Sasvári Ferencné, a járási nőtanács titkára a nőtanócsok és a KISZ-szervezettek együttműködésének fontosságáról szólt, s javasolta, hogy minél több fiatalt vonjanak be a nőtanácsok és a művelődési otthonok tanfolyamainak munkájába. Vidák Mihály, a járási KISZ- bizottság titkára örömmel üdvözölte ezt a tanácskozást, és segítséget ígért az ifjúságvédelmi bizottság munkájához. A tanácsülés végül elhatározta-, hogy december 31-ig létrehozzák a községi ifjúságvédelmi bizottságot, Lenin születésének évfordulója alkalmából ítélik oda. A Szovjet Írók Szövetsége és az OSZSZSZK Írószövetsége egyaránt a kitűnő költőt, Alekszanár Tvardovszkijt javasolta a magas kitüntetésire a mai szovjet életről szóló »Egyre messzebb« című jelentős elbeszélőkölteményéért. Az OSZSZSZK írószövetsége Lenin-díjra terjesztette elő a közelmúltban Magyarországon járt ismert írót, Vagyim Ko- zsevnyikovot, Ismerkedjenek meg Balujevvel című regényéért. Olga Bergol önéletrajzi műve, a »Nappali csillagok« az idén jelent meg magyarul. Ezt a müvet ugyancsak Lenin-dij- ra javasolták. A jelölték között., van Alek- szandr Prokojjev leningrádi költő és Anatolij Szofronov ismert író, akit »Szakácsnő« című nagysikerű vigjátékáért javasolnak kitüntetésre. Érdekessége a jelöléseknek, hogy irodalmi Lenin-díjra javasolják Grigorij Csuhrajt, a neves szovjet filmrendezőt és V. Jeszovot, e. »Ballada a katonáról« című film forgató- könyvéért. A Kínai Népköztársaságban háborús bűnösöket bocsátottak szabadon Peking (Új Kína). A Kínai Népköztársaság elnökének november 19-én kelt kegyelmi rendelete alapján a pekingi legfelső bíróság hétfőn elengedte olyan háborús bűnösök egy csoportjának büntetését, akik valóban megbánták bűnüket és készek új életet kezdeni. A szabadonbocsátottak száma ötven, ezek közül 45 csang- kajsekista háborús bűnös, négy a Mandzsukuo bábkormány, egy pedig a »belsőmongol autonom kormány« érdekeben követett el háborús bűnöket. A Kínai Népköztársaság elnöke 1959. szeptember 17-én már megkegyelmezett 33 háborús bűnösnek. Ezeket a kegyelmi rendelet alapján tavaly decemberben bocsátották szabadon. Világszerte algériai szolidaritási napot tartanak a szervezett dolgozók A magyar szakszervezetek csatlakoztak a Szakszervezeti Világszövetség felhívásához, s ennek megfelelően dolgozóink november 30-án röpgyű’ésekem az üzemekben és intézményekben, városban és falun egyaránt ismételten kifejezésre ju.ttatiák testvéri szolidaritásukat és támogatásukat a hős algériai nép iránt,