Somogyi Néplap, 1960. november (17. évfolyam, 258-282. szám)
1960-11-22 / 275. szám
K«dd, 1960. november 22. 5 SOMOGYI NÉPLAP Két tömegsírt tártak fel Mohácson Ez év augusztusában dr. Papp László, a neves régész, a pécsi Janus Pannonius Múzeum helyettes igazgatója elgondolkozva álldogált Nagy- nyárád mellett a 123-as magaslati ponton. Kezében térkép, ceruza. Keletre a dunai erdők zöld sűrűje, délre a jugoszláviai hegyek kékje, és előtte északkeletre a mohácsi síkság, a magyar történelem egyik leggyászosabb mezője. Dr. Papp László akkor még csak ennyit tudott mondani az érdeklődő, újságíróinak: — A csata színhelyét természetesen még pontosain nem ismerjük. A csata négyszázadik évfordulója idején is sokáig kutattak a régészek és hadtörténészek ezen a mezőn .:.- Azt már tudjuk, hogy a törökök is temettek, hiszen őnekik is érdekük volt az augusztusi nagy hőség miatt. A törökök saját halottaikat elföldelték. a magyarok egy részét a Dunába szórták. A csata után Perényiné Kanizsay Dorottya, a siklósa vár úrnője is küldött négyszáz jobbágyot, hogy az elesett magyar vitézeknek megadják a végtisztességet, de nyom egyelőre nincs;.: Évtizedeken át folytak a próbaásatások, de eredménytelenül. Brodarich érsek — akit a régészek általában mint a csata. szemtanúját alapul vesznek — azt írta egy helyütt, hogy volt itt akkor egy kisded falu, amely beleesett a csata színterébe. % X A kutatók évtizedeken át ezt a • kisded falut keresték. Egyikük azt állította, hogy Lajmér helyén volt, mások Sátorhelyre esküdtek. Három hónappal ezelőtt a tulajdonképpeni csata színhelyét a Mohács—Kölked—Bor- za-patak—Majs—Nagynyárád és Lánycsók határolta területre tették. Ez hozzávetőleg 45—50 négyzetkilométer. Ma? * * * Egy esős, ködös szeptemberi napon kezdték a próbaásatásokat a Sátorhely és Feketekapu közötti területen. S nem sokkal később, néhány nap múlva egészen közel a felszínhez, megakadt a szerszám . .5 Szeptember végén a Sátorhelyi Állami Gazdaság tizenhatos számú lucematáblájában megtaláltak két tömegsírt, amely kétségkívül az 1526-os mohácsi ütközet hősi haiottait fogadta magába. Dr. Papp László régész vezetésével megtalálták a két tömegsírt — nyilván egy részét a tömegsíroknak —, megtalálták a halottakat. akik számára a csata 400. évfordulóján a mohácsi nagytemplomban pantheont építettek, de ez a mai napig üres volt. A két tömegsír,^ amelyben 200—220 magyar harcos csontvázát találták meg, két kilométerre van Mohácstól. Koponyák egymás hegyén, hátán, medencecsontok, lábszárak, az egyik koponyán kardvágás nyoma. A csontok között korhatározó pénzek, 1510-es, 1518-as és 1523-as évszámú ezüst tallérok, az egyik vitéz halálba vitt búcsúpénze, egy páncélvért-töredék, rézkapcsok, vasiboglár, lószerszámdarabok. Mindmegannyi kor- történeti bizonyíték. És a három hónappal ezelőtt 45—50 négyzetkilométerre feltételezett csatatér ma már csak mindössze hat négyzetkilométer. Ezen a területen keresik Földvár községet. — Mindenesetre, aki megfejti a kisded falu, Földvár rejtélyét, az megtalálta a csata pontos színhelyét is. Illetve a csata központját, mert ebben a hatalmas térségben mindenütt csata folyt.:. — mondja a régészeti kutatás vezetője. Valahol Lánycsók körül állomásozott Lajos király trón- osztaga, amelyet a ruméliai hadtest vert szét..; A térség keleti szélén levő magaslati ponton, dombocskán állhatott a szultán és a fövezír sátra, innen nézte be az egész mezőséget Amott túl. a lomha folyó mögött tétlenül és álnokul állt az erdélyi vajda, Zápolya János, emitt a királyi sereg várta a húszesztendős királlyal és Tomory Pállal, akit a törökök hadi tisztelettel Cseri basának neveztek eL Itt volt a magyar táborban Zápolya György is, a vajda Öccse, aki háromélű cseh spádájával készen állt a királygyilkosságra — miként Szerémi írta történeti munkájában. Az első tömegsírokat feltárták. A húszezer halottból 200—220-at. S a kutatás csak a téli hónapokra szünetel, a tavasszal újra kezdik, újabb, mintegy három kilométeres szakaszon végeznek próbaásatást. És ki tudja, mennyi emlék jut napvilágra, mennyi új és új adattal, szomorú emlékekkel gazdagodik nemzeti történelmünk egyik legszomorúbb eseménye. Thiery Árpád Magyar Vitézek csontjai a most feltárt mohácsi tömeg- sírban. Foltos kabóca támadta meg az őszi gabonaféléket (Tudósítónktól.) Az utóbbi hetekben új kártevő jelent meg az őszi gabonaféléken. Először foltokban levélsárgulás látszik. Majd a jól beállott vetés ezeken a folA szentai Aranykalász Termelőszövetkezet egyetemi végzettséggel és több éves állattenyésztői gyakorlattal rendelkező szakembert keres. (Állatorvos is lehet.) Fizetés megállapodás szerint. Ütiköltséget alkalmaztatás esetén fizetünk. BEJELENTÉSEK: s Szenta, telefon 4 * ^ tokon kiritkul, a leveleken szúrás nyoma észlelhető, s a megszúrt levél teljesen megsárgul. Később az egész tábla területére átterjed a kártétel. A megtámadott helyeken sok kártevő nyüzsög. Közelítéskor, mint a bolhák, szétugrálnak. A kártevő neve: foltos kabóca. Kisméretű, zömök rovar, hosz- sza 3—3,5 mm, színe zöld^ssár- gától barnáig változik. Szárnyai hosszúak, halvány zöldes- színúek. A potroh hasoldala fekete. Ha a termelőszövetkezeti vezetők ilyent észlelnek, a védekezés körülményességére való tekintettel forduljanak szaktanácsért a Toponári, Növényvédő Állomáshoz. A gamási fiatalok részt vesznek' faluink fejlesztésében A gamásiak sokat tesznek lakóhelyük fejlesztéséért. Felújították a filmszínházat, s állandó jellegű 25 személyes óvodát létesítettek. A fiatalok társadáhni munkában rendoe- hozták a falu főterét, a Fő utca földsimítási munkáit ugyancsak ők végezték el. A költség- vetéstiől 162 ezer forintot fordított a tanács az iskola tatarozására és korszerűsítésére, s 3000 forint értékű sportfelszerelést vásárolt jó munkájuk jutalmaként a fiatalok részére. Lemezjátszós rádióval is megajándékozták őket A fiatalok most színpadot akarnak építeni a mozihelyiségben. Decemberben itt tartják meg színelőadásukat. A LÁBOBI FMSZ 1960. november 28-tól december 15-ig VÁ SÁRT RENDEZ IPARCIKK-SZAK ÜZLETÉBEN. Egymillió forintos árukészlet, hatalmas választék. őszi ÉS TÉLI DIVATÜJDONSÄGOK. December 1-től ajándék-kiállítás a községi tanács tanácskozó termében. Szeretettel várjuk. (2738) Mérleghiány és intézkedési terv Termelőszövetkezeteink gondosabban készítettek hiteltervet a negyedik negyedévre, mint a megelőző időszakra. A bankfiókoknál tartott hitel- tárgyalásokon megjelentek a tsz-elnökök, a famezőgazdászok és a főkönyvelők. Igen jelentős esemény volt ez, hiszen ezeknek a tárgyalásoknak eredményeképpen tájékozódhattak az évvégi várható jövedelemről is. Az adatokat azóta összesítettük, és az eredmények nem megnyugtatók. Ugyanis a járási tanácsok végezte felmérés alapján úgy mutatkozott, hogy megyénkben mintegy 30—35 termelőszövetkezet jövedelme alatta marad a tervezettnek. Felülvizsgáltuk a tsz-ek gazdasági helyzetét és gazdálkodását, továbbá azt, hogy a járási végrehajtó bizottságok milyen intézkedési terveket készítettek a gyengén dolgozó, kevés jövedelmet váró termelőszövetkezetek anyagi helyzetének javítására. Mielőtt e tapasztala- tainibról szólnék, vegyük sorra az eredményromlás okait. Az első ok egyes termelőszövetkezetek nem reális tervezése. A berzencei Jobb Élet Tsz pl. 42 forintos munkaegységet irányozott elő, s magasan tervezett a potanyi Petőfi Tsz is annak ellenére, hogy nem volt meg a lehetőség arra. hogy a tervezett részesedést elérjék. Hiába várja tehát a tagság az előirányozott jövedelmét, hiszen nem a valóságot tervezték meg. A második és legszámottevőbb hiba a gyenge termelőszövetkezetekben egy-két kivétellel —, hogy nem volt jó a mimikához való hozzáállás sem a termelésiben, sem a betakarításban. Így a termékek jelentős része nem került raktárba, vagy nem akkora lett a termés értéke, mint amekkorát gondos munkával elérhettek volna. Harmadik jelenségként azt említhetjük, hogy néhány termelőszövetkezetben és járási szervnél mérleghiányról beszélnek akkor is, amikor nincs Szerkesztői üzenet Petőfi Tsz, Pamuk: Érdeklődésünkre az alábbiakat válaszolták a Kaposvári Cukorgyár illetékesei: Mérleget a cukorrépa helyszíni mázsálásához nem tudnak-adni. Javasolják, hogy szállítsák a répát az osz- topáni állomásra. Ez a megoldás a jelenlegi útviszonyok miatt kedvezőbb a szövetkezetnek, mintha a helybeli állomásra, földúton kellene a terményt szállítaniuk. * * * Miseta István, Táska: A lóápolásért járó munkaegység számának meghatározásánál nem lehet olyan különbséget tenni, amilyenről levelében ír. Felkértük a Fonyódi Járási Tanács Mezőgazdasági Osztályát, hogy adjon segítséget ügye rendezéséhez. mérleghiány. így van ez a po- tonyi Petőfi, az igali Aranykalász, a kárai Május 1. Termelőszövetkezetek esetében is. Ezek a közös gazdaságok már jelentős pénzbeli és természetbeli előleget osztottak, és a további tartalékokat is szét akarják osztani, mielőtt fizetési kötelezettségeiket rendeznék. Fontos, hogy a szövetkezeti gazdák megkapják járandóságukat a mégtermelt javakból munkájuk arányában. Az azonban nem engedhető-meg, hogy akár egyetlen tsz is ne teljesítse az állam vagy a vállalatok iránti kötelezettségét azért, mert a hibás tervezés, a munkához való rossz hozzáállás vágj' a túlzott osztás miatt most kedvezőtlen színben tűnik fel a gazdaság helyzete. A járási végrehajtó bizottságok és a mezőgazdasági osztályok alapjában helyesen értékelik a helyzetet. Intézkedési terveiket körültekintően készítették el, s azok végrehajtása megszilárdíthatja a gyengének talált gazdasági helyzetet az érdekelt tsz-ekben. Kivétel a csurgói járás, itt ugyanis nem intézkedtek gyorsan és határozottan, sőt a miniszteri utasítás ellenére is csak késve készítettek helyes és megfelelő intézkedési terveket. A barcsi járásban félreértésből helytelen intézkedés történt. A tabi, a marcali, a siófoki és a fonyódi járás vezetői nagy figyelmet fordítanak a gyenge tsz-ek gazdasági megszilárdítására. Tabán Tengérdi Imre elvtárs, a járási tanács v. b* elnöke személyesen irányította az intézkedési tervek készítését. Most a tsz-eken a sor. Valósítsák meg az intézkedési tér- veket. Rendezzék saját erejükéből kötelezettségeiket, és majd a zárszámadás elkészítése során oszthatnak terményt és pénzt részesedésre — annyit* amennyi jut. Az andocsi tsz- vezetők nem értik meg, mi a kötelességük. Görcsösen ragaszkodnak ahhoz, hogy a csaknem 500 ezer forint esedékes adósságukat nem fizetik ki, ugyanakkor mintegy 700 ezer forint értéket akarnak még kiosztani. Tagságuk zöme a törvényesnél jóval nagyobb háztáji földet használ. Terméseredményeink az idén jók voltak gabonaneműekben* kukoricában. burgonyában; Ahol szorgalmasan dolgoztak, takarékosan gazdálkodtak —< és ezt elmondhatjuk a megye tsz-einék többségéről —, ott a tervezett munkaegységet a különféle prémiumok nélkül elérik. Ahol azonban nem dolgozott jól a tagság, a termést sem takarították be, ott bizony alacsony lesz a munkaegység értéke. Mo6t láthatja majd a tagság és a vezetőség, hogy kevés munka után, rossz gazdálkodásból kevés a jövedelem. E tapasztalatokat feltétlenül figyelembe kell venni a jövő évi tervek készítésekor. Fábri István megyei tsz-főkönyvelö. Meddig lesz még ott a tsz-iroda a szabási népkönyvtárban? A szabási Győzelem Tsz vezetősége ez év januárjában azzal a kéréssel fordult a könyvtároshoz, engedje meg, hogy a tsz irodáját ideiglenesen beköltöztessék a művelődési otthonban levő népkönyvtár helyiségébe. Kérték pedig ezt azzal indokolva, hogy irodájuk nagy és hideg, nem tudják befűteni. A mindenkin segíteni akaró Rozina Zoltánná tanító, népkönyvtáros engedett a kérésnek. Ki is tavaszodott, a nyár is elmúlt azóta, sőt már a tél is közeleg, de a tsz-iroda csak nem költözik ki a könyvtárból. Valószínűleg arra gondolnak, hogy ismét fűteni kell, minek költözzenek ki. Pedig minden lehetősége megvan a tsz-nek ahhoz, hogy a nagy teremből két kisebb helyiséget létesítsen, és oda költözzék. A 438 kötetes könyvtárnak 102 olvasója van, köztük 40 felnőtt. A nyáron három hónap alatt 28 kötet könyvet kölcsönöztek ki. Máskor diavetítéseket is rendeztek a könyvtárban, most az is elmarad. A napilapokat pedig a könyvtáros lakásán kell tárolni. A tsz vezetőinek meg kellene érteni, hogy a könyvtárhelyiségre szüksége van a könyvtárnak, és módot kell találni arra, hogy még a tél beállta előtt kiköltözzenek onnan. Ízléstelenség A Lottó-iroda mellett levő üzlethelyiség az SZMT-szék- ház építőinek szolgál, ki tudja, milyen célokra. Az arra járók pár nap óta e helyiség kirakatában néhány eladásra kínált tárgyban »gyönyörködhetnek« Sáros, piszkos gumicsizma, fél- retanosott sarkú, sáros, kiszakadt, rongyos női cipő, agyonhordott bakancs, melléjük pedig kiírva: »Eladók«. Kikből akarnak a »gusztusos" kirakat rendezői gúnyt űzni? Azokból, akik — mivel már viselésre nem találták alkalmasnak — eldobták a lábbeliket, vagy pedig a város lakóiból, gondolván, akad még valaki, aki ezeket is megveszi? Vagy csupán a város fényének emeléséhez kívántak hozzájárulni azzal, hogy kirakatba tették e szeméttelepre való cipőket? Sz. L* Apróhirdetések ára: hétköznap szavanként 1,- Ft, vasár- és ünnepnap 2,- Ft. Az első szó két szónak számit. Legkisebb hirdetés 10 - Ft. Hirdetéseket felvesz a Somogyi Néplap Lap- Kiadó Vállalat, Kaposvár, Latinka S. u. 2. sz. Telefon 15-16. A hirdető felek postán is feladhatják és telefonon is bemondhatják hirdetéseiket. Ili ADÁS-VÉTEL Üiiii 2 db kétszámyú, 4 db egyszárnyú ajtó újonnan eladó. (Kisioari munka.) Honvéd utca 39. (25009) Gyümölcsfaoltványok, díszfák, díszcserjék, bogyósok, évelövlrág- tövek, fenyők, gladiolus-gumók megvásárolhatók az A\sótekeresi Állami Gazdaság lerakatában, Kaposvár, Bajcsy-Zs. u. 26. sz. alatt. Nyitvatartás 8—16 óráig. (3280) Kétszobás kertes ház, márkás zongora, konyhakredenc, csikótűzhely november 28-ig eladó Eötvös utca 2. alatt. (25031) Üj konyhabútor eladó. Iszák utca 22. (25032) Kétszer egyszoba-konyhás ház ■mellékhelyiségekkel beköltözhetően eladó. Mező utca 57. (25034) Azonnali bekőltözhetőséggel eladó Lengyeltótiban (Sztálin u. 19. sz.) ház 1220 r.-ölön. Szentgróti János. 0«) 125-ös kétüléses Csepel-Danuvia fizetési kedvezménnyel* eladó. Füredi utca 50. (25033) Kaposvár, Keletivánía utca 64. számú szoba-konyhás ház 42 000 Ft-ért eladó. Vétel esetén elfoglalható. Érdeklődni ugyanott, Szilá- diné. (943) Balatonfenyvesen házhelynek alkalmas 1100 n-öl telek — ebből 600 n-'öl szőlő, esetleg külön is — sürgősen eladó. Műútnál. Balatonhoz 4 percre. Légrádi László, Balaton- fenyves. (25021) Több szobából álló/ beköltözhető ház szabad kézből eladó. Cím: Má- jer József, Barcs, Dózsa György utca 18. szám. (2749) köszönetnyilvánítás I Ezúton is köszönetét mon- B ■ dunk mindazoknak, akik sze- 1 B retett feleségem, illetve édes- fl pl anyánk temetésén részt vet- fl pl tek, és fájdalmunkat enyhítő- B ||| ni igyekeztek. Parrag család fl Pb (25030) Mernyén, Vöröshadsereg utca 8. számú háromszobás,, ház, állomáshoz közel, beköltözhetően 120 000ért eladá gm?) jpjlj ALLAS ___Milli ....... ■— » """ N ői fodrásznő 1 éves' gyakorlattal elhelyezkedne vidékre is. Cím: Makk Istvánné, Csokonyaviscnta. A Mezőcsokonyai Körzeti Földművesszövetkezet felvesz képesített könyvelői oklevéllel rendelkező, számviteli munkában jártas személyt, valamint egy gyors- és gépírót, akinek adminisztrációs munkában gyakorlata van. Jelentkezni az fmsz központi irodában; Mezőcsokonyán lehet. Ütiköltséget csak felvétel esetén térítünk. (3288) Somogyzsitfai termelőszövetkezet mezőgazdászt keres 2800 kh-as gazdaságába. Fizetés megegyezés szerint. Lakást biztosítunk. Jelentkezés a tsz irodájában. Házvezetőnőt keresek egész napra. Cím 25026-os számon a Magyar Hirdetőbe. (25026) GYÁSZJELENTÉS Fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett férjem, édesapánk, nagyapánk, dédapánk, BALAZS IMRE 75 éves korában hosszas betegség után, e hó 20-án elhunyt. Temetése 23-án, szerdán 2 órákor lesz a Keleti temetőben. Gyászoló család.