Somogyi Néplap, 1960. október (17. évfolyam, 232-257. szám)

1960-10-12 / 241. szám

SOMOGYI NÉPLAP 6 grerda, I960, október 12. Jog és kötelesség Az asszony a sertésólat takarította nagy igyekezettel, és láthatóan nem örvendezett a hívatlan látogatónak. Megnyug­tattam, hogy nem zavarom sokáig, a férjét keresem, ha ugyan ő a falu könyvtárosa. Megenyhülten világosított fel, hogy va­lóban jó helyen járok, de a férje nincs itthon, a járási szék­helyre ment, és nem tudja, melyik vonattal jön haza. Külön­ben pedig milyen ügyben keresem, hátha tud ö is segíteni. Mondom neki, hogy mi szél hozott, hogy a Megyei Könyv­tárban is, a Járási Könyvtárban is panaszokat hallottam a falu könyvtárügyéről. A könyvtár helyzetéről szeretnék írni. Nem kis meglepődésemre az asszony kezében megállt a sep­rű. Szemében ijedtség, hangjában lebeszélő könyörgés. — Ne írjon erről, elvtársnő, háromgyerekes családapa az én uram, és megharagszik a tanácselnök. Tetszik tudni, a múltkor is ... Volt egy ismeretterjesztő előadás, a járási ki­küldött meghívta rá a tanácselnököt is, de ő a szives hivásra sem jött el meghallgatni az előadást. Az előadó ezt bírálóan szóvá tette. Visszamondták ezt az elnöknek. Utána az uram­nak nem volt megállása előtte. Tegnap is számon kérte, hogy miért nem tiszta a párthelyiség, ahol a könyvtár van. Kérem, az én uram takarít, fűt is. De sokszor nincs ideje, hogy gyű­lések után külön is kitakarítson! — Hogy jó helyen van-e ott a könyvtár? Jó hely az, ne tes­sék ezzel az üggyel foglalkozni! Értelmes, okos asszonynak látszik ez a tanár, könyvtá­ros-feleség. Mégis hiába minden szó, tiltakozik és könyörög. Alapvetően nem értjük egymást, ö egyre azt hajtogatja, hogy nem szabad megbírálni a községi tanácsot a könyvtárüggyel szemben tanúsított közönyösségéért, mert rájuk haragszik meg az elnök. Én pedig azt magyarázom, hogy amit elhall­gat az ember, abban mindig maga is bűnös. Mintha kétféle nyelven beszélnénk. Fél ez az asszony, méghozzá olyan félelemmel, ami a felszabadult embertől idegen kell legyen. Fél, és egyre csak azt hajtogatja, hogy megharagszik az elnök, meg hogy három gyerekük van. .. Lehangoló ez a meg nem értés! És érthetetlen a félelem! Éppen ezért nem hallgatok, mert roppant nehéz elhinnem, hogy akadnak olyan felelős vezetők, akik az őket ért bírá­latért idejét múlta módon mondanak »köszönetét«. S ha mégis lennének, a mi dolgunk, mindannyiunk dolga, hogy figyelmeztessük e súlyos hibájukra őket. Mert a bírálat és önbírálat a szocialista ember joga és kötelessége! Nem élhe­tünk vele elégszer, mert ki-ki követhet el hibát a maga mun­katerületén. Az igazságos, iránymutató bírálat honosságát éppen ezért nálunk" nem vitathatja el senki, és nem is vitat­ja el. Az az ember, aki munkájával — még a könyvtárosi munkával is — alkotó módon akar hozzájárulni a szocializ­mus építéséhez, mindenkor, mindenki előtt szabadon mond­hatja ki azt, hogy ki miben segített és ki miben hátráltatta közérdekű munkáját. Életünknek ez utóbbi aranyszabálya Balatonszemesen is érvényes, ahol talán mégsem olyan tilos a bírálat, mint amilyennek némelyek tartják! L. I. Nem unatkoznak a télen az inkei lányok Az inkei nőtanács és a mű­velődési otthon vezetői KISZ-en kívüli fiatalokból leánykört alakítottak. Tagjai azok a lányok, akik most vagy nemrég járták ki az iskolát. Az első összejövetelen harmincöt fiatal gyűlt össze. S hogy mit tanulhatnak itta lányok? »Mi illik, mi nem il­lik« címen illemtani leckéket hallanak; irodalmi félórákon megismerkednek egy-egy hí­res lírikus életével, műveivel; rövid előadásokon tájékozód- . nak a politikai eseményekről. f A nőtanács elnöke, Földházi ÓJánosné biztosítja, hogy a ké- t zimunka, a főzés alapjait is el- J sajátítsák a fiatalok, i Helyes Jenő, a művelődési i otthon igazgatója így nyilatko- i zott az elképzelésekről; ^ — Mindig keveset, de válto­á zatosan — ezt tűztük ki célul. t Játékosan, kellemesen töltsék f az estéket a művelődési ott- f honban. Amit tanulnak, öröm- m mel tanulják — ezt szeret­nénk. Semmi értelme, hogy olyan sokat tömjünk a fejük­be, ami elriasztja őket a to­vábbi idejárástól. S mivel leá­nyoknak tartjuk a foglalkozá­sokat, olyan programot állítot­tunk össze, ami megfelel ér­deklődésüknek. A leánykor tagjai nemcsak előadásokat hallgatnak, hanem maguk is szerepelnek majd. Vaczkó Ilona pedagógus szín­darabot tanít nekik, tánckart alakít belőlük. A megalakulás előtt álló énekkar női tagjai is innen kerülnek majd ki. A könyvtáros könyvismertetőket tart, egy-egy kevésbé olvasott könyv tartalmát elmondja, részletet olvas fel belőle. Biz­tosan felkelti majd a lányok érdeklődését a könyv iránt az ilyen színes ismertető. A leánykörhöz hasonlóan a fiúkat is szeretné összehozni a művelődési otthon vezetősége. Természetesen nekik egészen más programjuk lesz. Samu József, a so- mogyfajszi Kossuth Tsz szíjgyártója a tsz 30 pár lovának szer­számát javítja. Idáig 180 munkaegységet szerzett. & Hosszú János és Hor­váth Sándor trakto­rosok a tsz G—35-ös kormosén öt nap alatt teljes generáljavítást végeztek. Gazdasági együttműködés a termelőszövetkezetek és az üdülők között (Tudósítónktól.) A Balaton-parti üdülők meg- í el elő zöldáru- és gyümölcs- I ellátása évek óta megoldatlan i probléma. Ebben az évben né- 1 hány helyen helyes kezdemé- nyezéssel találkoztunk: pl. na- ^ gyón egészséges és mindkét fél a számára eredményes együtt- f működés alakult ki a puszta- esi Búzakalász Tsz és a Szigorú intézkedések a közlekedési szabályok megsértőivel szemben A baleseteket megelőző rend­őri munkáiban mindinkább elő­térbe kerül a nevelő jellegű fi­gyelmeztetés, a szabályok meg­tartására való kioktatás. Ezt a célt szolgálja az október 1-én életbe lépett lyukasztás! rend­szer is. A gépjárművezetők el­követte szabálysértések esetén a vezetői igazolvány 1-es, majd ezt követően 2-es, il­letve 3-as számú ellenőrző lapján lyukasztással jelö­lik a különböző szabálysér­téseket. Egy-egy ellenőrző lapon öt­öt esetben jelzik a szabálysér­nyesen, a helyszínen bevonják a vezetői jogosítványt. Az 1-es számú ellenőrző lap elvételekor szabálysér­tés miatt feljelentést tesz­nek a jogosítvány tulajdo­nosa ellen. Az 1-es számú ellenőrző lap csak két év után kerülhet visz- sza a tulajdonosához, de csak akikor, ha nem követett el újabb szabálysértést. Ittas vezetés esetén nem alkalmaznak lyukasztást, hanem a jogosítványt há­romhónapi időtartamra be­vonják. Némelykor figyelmeztetéssel helyettesítik a súlyos felelős­ségre vonásnak minősített lyu­kasztást. Ez persze nem zárja ki azt, hogy súlyos baleseti veszéllyel járó szabálysértéskor az ellenőrző lapot, illetve a vezetői igazolványt bevonják. Továbbra is érvényben marad a helyszíni bírságolás, ezt azon­ban elsősorban a gyalogosok­kal, a kerékpárookkal és a lovaskocsit hajtókkal szemben alkalmazzák. szántódi SZOT Gyermeküdülő között. A termelőszövetkezet elnöke, kertésze felkereste az üdülőt. Megbeszélték, hogy miből mennyit tudnak átven­ni. Majd az üdülő vezetőjét? meghívták a termelőszövetke- ? zetbe, és tájékoztatták, hogy milyen áruféleségeket tudnak a kért időben és mennyiségben szállítani. A termelőszövetke­zet hetente háromszor szállí­totta a különféle főzelékfélé­ket, zöldséget az üdülőbe. 15 mázsa burgonyát, 3 mázsa tö­köt, 2—2 mázsa borsót, zöldba­bot, kelkáposztát, uborkát, hagymát, karfiolt, sárgarépát és petrezselymet. Az elszámolások is teljes egyetértésben történtek. A számlák kiegyenlítését banki rendszerben bonyolították le. Az eredmények láttán a Vasutas Üdülő is vevőként je­lentkezett. Az üdülő és a ter­melőszövetkezet vezetősége a jövőre vonatkozóan megbeszé­lést tartott még a tervek elké­szítése előtt. Megállapodásuk mindkét félnek jelentős költ- V ségmegtakarítást jelent, és y hozzájárul a beutalt dolgozóké jobb étkeztetéséhez. ’ ÉRDEKESSÉGEK—FURCSASÁGOK TOJÄSEVÖ-VERSENY Ausztráliában Az ausztráliai Brisbane- ben a központi tojásforgalmi hivatal tojásevő-versenyt rendezett. A versenyen a leg­rövidebb idő alatt a legtöbb tojást (20 perc alatt 41 dara­bot) Giuseppe Settetrombe fogyasztotta el, ennek ellené­re csak a második helyre ke- 1 rült, mivel közben néhány percig pihent. Az első helyen Edie Egan végzett: 30 perc \ alatt fogyasztott el 10 tükör- | tojást és 32 tojásból álló rán- | tottát, s közben egy pillanat- 1 ra sem hagyta abba az evést. i A zsűri döntése szerint a i második helyezeti, minthogy | jobb időt »evett«, még részt ! vehet az országos tojásevő- 1 bajnokságon, különös tekin­tettel arra, hogy csak nem­rég vándorolt be Ausztráliá­SZERENCSÉS UTAT! Egy amerikai férfi 20 000 dolláros életbiztosítást kötött, majd repülőgépbe szállt, és az újságban olvasni kezdte a horoszkópját. Így kezdődött: »Legutóbbi beruházásai nagy hasznot fognak hajtani.« TOLVAJ IS LEHET SZNOB El Pasában egy Cadillac gépkocsi eltulajdonításával vádolták Charles Start. A tolvaj nem tagadta a lopást, de megkövetelte, hogy a vádiratban a »Cadillac gép­kocsi ellopása« kifejezést ja­vítsák ki »Cadillac Coupe de Vilié gépkocsi« ellopására. Kijelentette: sohasem siily- lyedt volna odáig, hogy kö­zönséges Cadillacot lopjon, A JÓ PROPAGANDA HATASA tést lyukasztással. Az ötödik lyukasztáskor elveszik az 1-es, majd újabb öt szabálysértés esetén a 2-es számú ellenőrző- lapot. A 3-as számú ellenőrző lap elvételekor pedig végérvé­A volt Korona Szálló épületébe költözik a képzőművészeti bolt 1959 decemberében nyitott üzletet Kaposvárott a Képző- művészeti Alap képcsarnoka. Olajfestményeket, akvarelle- ket, rézkarcokat, és reproduk­ciókat értékesítenek itt. A ha. zai festők művein kívül kap­hatók a közismert, híres kül­földi művészek alkotásai is. Népszerűek a somogyi festők: Kunffy Lajos, Soós István, Ruisz György, Szikra János képei. •Igen keresettek a Szőnyi Ist­vántól, Zádor Istvántól, Ék Sándortól és Iván Szilárdtól való rézkarcok. Az Ady Endre utcai nagy­áruház épületében ez év végén nyílik meg az újjáalakított képzőművészeti bolt, s ott az lemlíteitt alkotásokon kívül kerámiát is árusítanak majd, — Bizony, az én Ferkómnak még min­dig gondját viselem, mert megérdemli sze­gény. Most is viszem neki a meleg inget, vettem a kis kerese­tünkből, nehogy hi­ányt szenvedjen a té­len. Hiába, a trakto­ron jól jel kell öltöz­ni, és nem akarom, hogy az én Farkóm­nak valami baja es­sék. A múltkor meg vettem neki három­ezer forintért csere­pet, mert tudják, olyan régimódi volt a házán, meg be is ázott, hát mondtam az apjuknak: nekünk már nem kell az a pénz, jobban tudjuk nélkülözni, adjuk oda a Ferkónak. Néha csak jön hozzám, hogy adjak neki egy fröccsre valót, hát mit csináljak, nem tagadhatom meg tőle, úgyis eleget dolgozik szegény. És szeret ám engem, a múlt­kor is, amikor meglá­togatott, éppen raj­tam volt a szívgörcs, meg sem bírtam moz­dulni, amikor beállí­tott, és mindjárt ho­zott is be orvosságot, mert az én Ferköm nem olyan, mint a többi gyerek, akikről lehet hallani, hogy az anyjukat elkerülik, rá sem néznek, nem törődnek vele. Bi­zony, mikor a múlt télen az öregem be­teg volt, azt is eljött meglátogatni, meg is ígérte, hogy visszajön majd egy kis fát ap­Pillanatnyi szüne­tet tart. Megigazítja a lábánál lévő kosa­rat, aztán kinéz a vo­nat ablakából a futó tájra. És már folytat­ná is. Valaki azonban megkérdezi: — Mennyit keres a fia havonként? — Bizony az én Ferköm elég jó fize­AZ ÉN.FERKÓM rogatni, de szegény biztosan nem ért rá, nem baj, én akkor egy kicsit jobban éreztem magam, any- nyit mindig tudtam vágni, amennyi ép­pen elég volt. A gye­rekeknek is szoktam venni egy-egy pár ci­pőt, a kislánynak a nyáron ruhát is vásá­roltam. Sokat nem tudok, csekély az n kis fizetésünk, amit az öregem kap — éj­jeliőr a gazdaságban —, de van egy kis szolgálati földünk, tartok néhány tyúkot, kacsát is tömök, az­tán csak kiegészítjük azt a kis fizetést. , tésű ember. Két és fél, van úgy, hogy háromezer forintot is megkeres havonta. De tudják, úgy van, hogy olyan helyen dolgozik, ahol éjszaka is munkában kell lenni, pláne most, szántanak, és egy kis melegítő nélkül bi­zony agyonfáznának szegények. De azért haza is ad, a múltkor is láttam, amikor odaadott a feleségé­nek háromszáz forin­tot két hétre. Mert csuda jó szivü gyerek az én Ferkém, amúgy nem is sokat iszik, csak néha marad ki, de akkor meg is kell engedni neki. Más szórakozása úgy sincs szegénynek, mindig csak az örökös mun­ka, a traktor lármája meg rázkódása, aztán ha leszáll, és ráér egy kicsit, hát iste­nem, a barátaival együtt néha eldano- lásznak. Mert jóked­vű gyerek ám az én Ferköm, meg olyan szép röcögős hangja is van, mindig örül­nek a társai, ha ve­lük van, és énekel nekik. , Egy középkorú fér­fi felnéz az újságból: — Hát bizony, örül­het, néni, hogy ilyen jól sikerült fia van. Hiába, a nevelés csak meglátszik egy gyere­ken. — Imádkozom is érte, mert tudják, mostanában igen sok az olyan gyerek, aki a szüleit öregségükre magára hagyja, nem törődik velük, feléjük sem néz. De az én Ferköm, hálistennek, nem olyan. Tudja, mivel tartozik ne­künk .., — sk — ba, és nem értette meg jól a versenyszabályokat. EZ VALÓBAN TŰRHETETLEN! A texasi Fort Worth-ban a bíróság elválasztotta Roy Hayes asszonyt a .férjétől. Az asszony azzal az indoko­lással kérte a házasság fel­bontását, hogy férje lelaka­tolta a televíziós készüléket, és nem engedte, hogy távol- létében használhassa. A TÖBBSÉG Amikor John Kennedy sze­nátort a Demokrata Párt el­nökjelöltjévé megválasztot. ták, egyik híve így szólt'hoz­zá: »Legyen nyugodt, min­den becsületes ember önre fog szavazni.« Keneddy így felelt: »Szép, szép, de én a szavazatok többségét szeret­ném megkapni!« JOGOS INTÉS Memphisben (Egyesült Álla­mok) a közlekedési szabály­sértési ügyeket tárgyaló bí­rósági bejárat felett a követ­kező felirat áll: »Ne panasz­kodj! Gondolj arra, hányszor követtél már el szabálytalan Ságot úgy, hogy senki sem vett észre.« Egy francia gyáriparos el­határozta, hogy gyára falán kifüggesztett jelszavakkal buzdítja szorgalmasabb mun­kára alkalmazottait. Első­nek. ezt a jelszót választotta: »Amit ma megtehetsz, ne halaszd holnapra.« A hatás óriási volt: másnap a mun­kások sztrájkba léptek, a pénztáros megszökött a kasz_ szávai, a titkárnő pedig a sofőrrel. * * * Egy svéd halász élő angol­nával ütlegelte a feleségét. Súlyos pénzbüntetésre ítélték — állatkínzásért! Somogyi Néplap Az MSZMP Somogy megyei Bizottsága és a Somogy megyei Tanács lapja. Felelős szerkesztő: KISDEAK JÓZSEF. Szerkesztőség: Kaposvár, Sztálin u. 14. Telefon 15-13, 15-11, Kiadja a Somogyi Néplap lap kiadó vállalat, Kaposvár, Laíinka S. u. 3. Telefon 15-16. i e:siűs kiadó: WIRTH LAJOS, -alt a Somogy megyei Nyomd*. Vállalat kaposvári üzemében. Kaposvár, Latinka s. u. 6. Nyomdáért felel: LÁSZLÓ TIBOR igazgató, erjeszti: a Magyar Posta. Elő­fizethető a helyi postahivat oknál és postáskézbesftőknél. Előfizetési díj egy hónapra 11,-

Next

/
Thumbnails
Contents