Somogyi Néplap, 1960. október (17. évfolyam, 232-257. szám)

1960-10-30 / 257. szám

SOMOGYI NÉPLAP 2 Vasárnap, 1960. október M. Negyvenkét éves a Komszomol Moszkva (MTI). Szombaton az egész Szovjetunióban meg­ünnepelték a Lenini Komszo­mol megteremtésének 42. év­fordulóját. A városokban, fal­vakban a fiatalok ünnepi gyű­léseket, műsoros esteket tar­tottak. ' z ünnepségeken megemlé- ‘ azokról a kimagasló t 51 is, amelyekkel a Kcmszomol a kommunizmus építése történetébe írta be ne­vét. Jelenleg csupán Moszkvá­ban több mint hatvanezer fia­tal teljesítette egész évi tervét az októberi forradalom évfor­dulója tiszteletére. A szovjet fővárosban több mint húszezer kommunista munka brigádja megtisztelő címért. Harminc- ötezren vesznek részt egyéni­leg a versenyben. Nyáron nyolcezer moszkvai komszomo- lista ment el a szűzföldre, hogy teljesítse a betakarítás munkáját. Sokezer moszkvai komszomolista dolgozik Szi­béria és a Távol-Kelet épít­kezésein is. Az évforduló alkalmából Moszkvában a Lenini Kom­szomol Színházban — ahol an­nakidején elhangzott Lenin beszéde az ifjúsági szövetségek feladatairól — ünnepélyesen vettek fel a Komszomol tagjai ifjúsági munkabrigád harcol a sorába többszáz fiatalt. Az amerikai választási harc hírei Scranton (MTI). Kennedy demokrata párti elnökjelölt pénteken a köztársasági párt fellegvárában, Pennsylvania államban folytatta választási ladjáratát. Scrantonban mondott válasz­tási beszédében erős kétkedés­sel nyilatkozott Nixonnak ar­ról a kijelentéséről, hogy láto­gatást akar tenni a szocialista országokban, majd ismét bonc­kés alá vette a megromlott amerikai gazdasági helyzetet. Hangoztatta, hogy a munka- nélküliségért, a dollár értéké­nek csökkenéséért, a gazdasági gépezet akadozásáért a köztár­sasági párti kormány a felelős. Tényekkel igazolta, hogy az Egyesült Államok újabb gaz­dasági pangás előtt áll, csök­kent a termelés. Az acélgyá­rak fél kapacitással dolgoznak, s a lakásépítési kapacitást is csak kétharmadában használ­ták ki. Megígérte választóinak, hogy biztosítja a teljes foglal­koztatottságot. Megjegyezte, hogy Nixon szerint az Egye­sült Államokban nem lehet mindenkinek munkát adni, a demokrata párt viszont eluta­sítja ezt az állítást. Kennedy felszólította Ni- xont, szombaton estig döntse el, hogy hajlandó-e kiállni ve­le újabb televíziós vitára. Berkeley. Truman volt el­nök pénteki kortesbeszédében ismét azt hangoztatta, hogy Nixon teljesen alkalmatlan az elnöki tisztségre. A köztársa­sági párti elnökjelöltet lelkiis­meretlen politikusnak nevez­te. s megjegyezte, hogy ilyen ember csak a hírhedt McCar­thy érában törhetett fel. Davenport. Nixon alelnök pénteki választási beszédét csupán arra használta fel, hogy Kennedy Vádjai ellen védekez­zék. Támadta ellenfelét, hogy »■becstelen és felelőtlen« nyi­latkozatokkal akarja aláásni az ország gazdasági életét. Philadelphia. Eisenhower el­nök pénteken este televíziós beszédben vette védelmébe Ni­xon elnökjelöltet. Visszautasí­totta Kennedy állításait és hangoztatta, hogy az Egyesült Államok hatalma tetőpontján van. Kennedyt elhamarkodott embernek nevezte, olyannak, aki »előbb cselekszik és azután gondolkodik«. Csatlakozott Ni­xonnak ahhoz a véleményéhez, hogy a dollár értékének az utóbbi időbén megmutatkozó ijesztő hanyatlása Kennedy »felelőtlen« megnyilatkozásai­nak következménye. Ugyanak­kor hozzátette, hogy a dollár továbbra is a világ legszilár­dabb valutája és Nixon győ­zelme esetén szilárd is marad. A török külügyminisztérium szóvivőjének nyilatkozata Ankara (MTI). Hassan Isti­nyeli, a török külügyminiszté­rium szóvivője nyilatkozott az MTT isztambuli különtudósító­jának a magyar—török kap­csolatok néhány kérdéséről. Hangoztatta, hogy a gazdasági kapcsolatok jövője az illetékes szakminisztériumoktól függ, de kormánya szívesen látja a kereskedelmi forgalom fejlesz­tését minden országgal, köz­tük a Magyar Népköztársaság­gal is. Igen hasznosnak tartja a török kormány a tudományos érintkezést, melynek példájául megemlítette a magyar és tö­rök tudósok sikeres együttmű­ködését a moszkvai orienta­lista kongresszuson. Minden olyan kezdeményezést, amely a magyar—török tudományos kapcsolatok elmélyítését cé­lozza, a török külügyminiszté­rium támogatni fog — jelen­tette ki a szóvivő. Művészek és művészegyüttesek csereláto­gatásának gyakrabbá tétele — tette hozzá.— a két ország kö­zötti jobb légkör kialakításá­nak függvénye. A beszélgetés további során szó esett az új török kormány külpolitikájá­ról. Hason Istimyeli kijelentet­te, hogy a török kormány tö­rekszik a szomszédokkal való viszony megjavítására, a nem­zetközi feszültség enyhítésére. A török kormány a »béke a honban, béke a világban« ata- türki elv alapján minden or­szággal békességben kíván él­ni, így természetesen a szom­szédokkal is. A Japán Kommunista Párt elnökének nyilatkozata a közeledő választásokról „Példátlan a Puerto Rice-i katolikus püspökök eljárása“ San Juan (MTI). Az El Mun- "do San Juanbán megjelenő na­pilap pénteken közölte az or­szág három katolikus főpapjá­nak újabb közös pásztorleve­lét, amelyet vasárnap kell fel­olvasni Puerto Rico valameny- nyi katolikus templomában. A november 8-i választások­ba' beavatkozó első pásztorle­vél felolvasását is már nagy felháborodással fogadták a ka­tolikus hívők:' részben kivo­nultak a templomokból a felol­vasás alatt, részben a templo­mok előtt tüntették a klérus ellen. Az újabb pásztorlevél most már nem csupán három poli­tikai párt állásfoglalását bírál­ja; hanem úgy akarja meg­menteni a híveket a »helyte­len szavazás bűnétől«, hogy azt követeli, a Keresztény Ak­ció Pártjára, a klérus pártjá­ra- szavazzanak. A Puerto Rico-i klérus be­avatkozását az ország politikai életébe még az Egyesült Álla­mokban megjelenő »America« című tekintélyes katolikds he­tilap is bírálja. »Példátlan az ilyen eljárás« — írja, majd később megjegyzi: a Puerto Rico-i püspökök pásztorieveiét csak úgy lehet értelmezni, hogy az aláíró egyházi személyek mélyreható befolyást akarnak gyakorolni egy hagyományos jwlitikai megnyilvánulásra. Tokió (Űj Kína). Noszaka, a Japán Kommunista Párt elnö­ke az Akahata című lapban nyilatkozatot tett közzé, amely­ben megállapítja, az új vá­lasztások kiírása a japán nép harcának eredménye. Ezért a választási hadjáratban a ja­pán—amerikai úgynevezett biztonsági szerződés elleni küzdelmet kell a középpontba állítani. Noszaka bírálta az Ikeda- kormányt a választások halo­gatása miatt, és rámutatott, hogy a kormány állítólagos »új politikája« a nép megté­vesztésére irányul. Követelte, hogy a választási kampányban az Ikeda-kormány részletesen fejtse ki, milyen politikát akar folytatni. Végül hangsúlyozta, hogy az általános választásra olyan időpontban kerül sor, amikor a hazai és nemzetközi helyzet egyaránt kedvez a népnek. Belpolitikai téren a japán nép széles rétegeinek politikai ön­tudata megerősödött a japán— amerikai szerződés ellen foly­tatott harcban, nemzetközi vo­natkozásban pedig a szocializ­mus és a béke erői győzedel­meskednek az imperializmus erői felett. Az ázsiai és afrikai ENSZ-országok Kongó probiémájának mego dósán fáradoznak New York (MTI). Az ázsiai és afrikai ENSZ-küldöttségek egymást követő tanácskozáso­kon foglalkoznak azokkal a le­hetőségekkel, amelyeknek ki­használása előmozdítaná a tör­vényesség helyreállítását Kon­góban. Pénteken este Ceylon, Gha­na, Guinea, India, Indonézia, Mali, Marokkó és az Egyesült Arab Köztársaság küldöttei nyújtottak be határozati javas­latot az ENSZ-közgy üléshez. Javaslatokban kérik, hogy az ENSZ közgyűlése »fogadja el a kongói központi kormány kép­viselőit Kongó hivatalos ENSZ- küldöttségének addig is, amíg állást foglal a mandátumvizs­gáló bizottság jelentésével kap­csolatban.« A javaslat sürgeti, a közgyű­lés hozzon olyan határozatot, amellyel elősegítené, hogy a f lehető legrövidebb időn belül összehívják a kongói parlamen­tet. LEOPOLDVILLE Leopoldville-ben feltűnést keltett, hogy Dayal tábornok­nak, az ENSZ főtitkára kongói helyettesének csütörtöki kije­lentései után, amelyek szerint »nem tűri tovább Mobutunak — a katonai puccsot megkísér­lő ezredesnek — kétszínű po­litikáját«, az ENSZ kongói rendfenntartó erőinek leopolcP- ville-i parancsnoksága pénte­ken teljesítette Mobutu követe­léseinek egyikét: eltávolította a leopoldville-i rádió központ­ja előtt őrt álló ghanai katoná­kat, és helyükre az ENSZ szu- dáni egységének tagjait vezé­nyelte. Feszültség Kuba körül Havanna (MTI). A kubai rá­dió szombaton bejelentetté, hogy az amerikaiak aknazár­ral vették körül a Kuba terü­letén fekvő guantanamói hadi­tengerészeti támaszpontjukat, és az ott tartózkodó katonák számára »harci készültséget« rendeltek el. Az amúgy is feszült kubai helyzetet csak még bonyolul­tabbá teszik nyugati hírügy­nökségek egyéb tendenciózus közlései, mint például az a hír, hogy az amerikai haditengeré­szetnek a Karibi-tengeren gya­korlatozó mintegy 1450 tenge­részgyalogosa a guantanamói támaszponton tölti »hétvégi pihenőjét«. Washingtoni körök szerint ezzel az intézkedéssel éppen azt akarják bebizonyítani, hogy »az Egyesült Államok nem ké­szít elő inváziót Kuba ellen«. Washington. Az Egyesült Ál­lamok pénteken jegyzéket in­tézett az Amerikai Államok Szervezetének tagjaihoz, és ebben azzal vádolja Kubát, hogy a szocialista országok se­gítségével »katonai előkészü­leteket tesz«, hogy kiterjessze Az október 27-i algériai béke nap sikere Párizs (MTI). A párizsi saj­tó továbbra is az október 27-i algériai békenap sikerét vissz­hangozza. Az országos méretű tüntetések, gyűlések megszer­vezésében részt vett a CGT, a béketanács, a diákszövetség, s a többi szakszervezet közlemé­nyekben fejezte ki örömét a siker felett. Megszólalt a francia belügy­minisztérium is, amely hiva­talos jelentésében csak kétszáz­nyolcvanezer ember részvéte­lét »vette észre« a Párizsban és a vidéki nagyvárosokban le­folyt óriási tüntetéseken. A szakszervezetek soraiban a belügyminisztérium hivatalos adatairól ugyanaz a vélemény alakult ki, mint például a munkanélküliek számát ille­tően időnként napvilágot látó kormánystatisztikákról: »leg­alább öttel kell megszorozni...« a forradalmat a nyugati fél­gömb többi országára. A jegy­zék felkéri az Amerikai Álla­mok Szervezetének főtitkárát, hogy az a hattagú különbizott­ság, amelyet a szervezet au­gusztusi értekezletén hoztak létre a kubai—amerikai vita rendezésére, haladéktalanul lásson hozzá feladatának vég­rehajtásához. * * * Havanna. Bias Roca, a Ku­bai Népi Szocialista Párt fő­titkára csütörtökön este televí­ziós beszédet mondott, és fel­szólította a kubai népet, hogy fokozott erőfeszítéseket tegyen az amerikai agresszió elhárí­tására. Hangsúlyozta, hogy a kubai forradalom sikerei miatt az amerikai imperialisták nap­ról napra elszántabban törek­szenek e sikerek meghiúsítá­sára, de a kubai kormány és a nép erélyes intézkedéseket hoz, hogy az Egyesült Államok ag­resszióját elhárítsa. Leopoldville-be érkezett je­lentések szerint Stanleyville- bert folytatódik Songolónak, a Kongó törvényes kormányát eláruló és Stanleyville-beo le­tartóztatott politikusnak ki­hallgatása. Eddigi vallomásai­ból kiderült, hogy imperialista megbízóitól azt a feladatot kapta, szakítsa el a Keleti tar­tományt Kongótól. A nála és cinkosainál "ált 30 millió frankot azért utalták ki ame­rikai és belga vállalatok pénz­tárából, hogy megvesztegesse a tartományi gyűlés tagjait, és megnyerje őket terve végre­hajtásához. NEW YORK Reuter-jelentés szerint az ENSZ közgyűlésének költség- vetési bizottságában felszólalt Ausztrália küldötte. »Elfogad­hatatlan vagy legalábbis össze­férhetetlen az ENSZ-tagsággal járó jogok folyamatos gyakor­lásával« a Szovjetuniónak az az álláspontja, hogy nem haj­landó részt venni az ENSZ kongói költségeinek viselésé­ben — mondotta. Az ausztráliai küldöttség körében később hangoztatták, a kijelentés »figyelmeztetés akart lenni«, és úgy vélik, az ENSZ közgyűlésének »meg kellene fosztania a Szovjet­uniót szavazati jogától, ameny- nyiben nem viseli teljes mér- lékben az ENSZ költségeiből reá eső részt. Ugyanakkor nyilvánosságra hozták a szovjet küldöttség jegyzékét, amelyben közli a kongói hozzájárulásának ösz- szegét. Ez 1 330 000 font sterling. A Nosavan-klikk katonái terror alatt tartják a lakosságot Laosz déli tartományaiban Vientiane (Üj Kína). A Pa- tet Lao rádiójának közlése sze­rint a Nosavan-klikk tisztjei utasítást adnak katonáiknak, hogy fokozzák a déli tartomá­nyokban a laoszi lakosság el­len folytatott terrorista tevé­kenységüket. Luang Prabang tartományban a katonák úgy­nevezett tisztogató művelete­ket hajtottak végié több köz­ségben. Ez valójában fosztoga­tást jelentett és azt, hogy a fia­talokat bekényszerítik hadse­regükbe. Nosavan tisztjei ezenkívül nyilatkozatokat adtak ki, ame­lyekben hangoztatták ellenál­lásukat a laoszi királyi kor­mánnyal és Souvanna Phouma miniszterelnökkel szemben. A lakosság körében — foly­tatja a Patet Lao rádiója — egyre növekszik a gyűlölet a lázadó klikkel szemben, amely nyomorúságba dönti a családo­kat egyrészt a katonáknak megengedett fosztogatással, másrészt azzal, hogy megtilt­ja a termés betakarítását és a békés foglalkozások folytatá­sát. (MTI) FÜGGETLENSÉGET Ä GYARMATOKNAK! A szovjet kormánynak az ENSZ-közgyűlés elé terjesztett nagy jelentőségű nyilatkozat- tervezete a gyarmati kérdésre irányította a világ közvwtemé- ny**­A 35 millió négyzetkilomé­terre, azaz a Föld több mint egyharmadára kiterjedő szocia­lista tábor 1 milliárd lakosán kívül a világ gyarmatosítás­ellenes erői is támogatják a szovjet javaslatot, amely a gyarmati rendszer mielőbbi felszámolását tűzi ki céljául. 1945-től napjainkig Ázsiában és Afrikában 18,7 millió négy­zetkilométeren 35 ország 750 millió lakosa szabadult fel a gyarmati iga alól. A gyarmati rendszer — az antarktiszi jégmezőket leszá­mítva — kerek 9,5 millió négy­zetkilométerre terjed ki, és mintegy 70 millió embert sújt. Az alábbi kimutatás a legfon­tosabb gyarmattartó országo­kat és gyarmati birtokaikat tünteti fel. Nagy-Britannia gyarmati te­rülete 3,6 millió km2, lakossá­ga 35,5 millió fő. Franciaország gyarmati területe 2,5 millió km2, lakossága 11,6 millió fő. Portugália gyarmati területe 2,1 millió km2, lakossága 13.0 millió fő. Hollandia gyarmati területe 0,6 millió km2, lakos­sága 1,2 millió fő. Ausztrália gyarmati területe 0,5 millió km2, lakossága 1,8 millió fő. USA gyarmati területe 0,02 millió km2, lakossága 3,4 mil­lió fő. Az utóbbi években a »gyar­mat« szó rosszízű csengése ar­ra késztette a kapitalista ha­talmakat, hogy gyarmataiknak a tengeren túli terület — me­gye — tartomány nevet adják. Természetesen az elnevezés megváltozása mit sem változ­tat a tényeken. Jelmagyarázat: 1. Gyarma­tok. 2. 1945 óta a gyarmati iga alól felszabadult területek. 3. A szocialista tábor. 4. Egyél» •rszagok

Next

/
Thumbnails
Contents