Somogyi Néplap, 1960. augusztus (17. évfolyam, 181-205. szám)

1960-08-11 / 189. szám

VILÁG PROLETÁRJAI. EGYESÜLJETEK! Somogyi Néplap AZ MSZMP MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁQS LAPJA XVII. évfolyam 189. szám. ÁRA 50 FILLÉR Csütörtök, 1960. augusztus 11 MAI SZÁMUNK TARTALMÁBÓL: IBIK Eladó házak (3. o.) Gyógyfürdő — gyógyulással és bosszúsággal (5. o.) Filmszínházaink műsorából (6. o.) dig elrakják a kévéket. Na­ponta 160—200 kereszt gabona kerül asztagba munkájuk gyo­mén. S mert serények, Sdntha József zetoros mindennap ha- tot-nyolcat fordulhat Megyénkbe látogatott Marosán György elvtárs Marosán György elvtárs, az MSZMP Politikai Bizottságá­nak tagja, a Központi Bizott­ság titkára tegnap Kaposvárra látogatott. A vendéget Szirmai Jenő elvtárs, a megyei pártbi­zottság első titkára, László István elvtárs, a Megyei Ta­nács VB elnöke, valamint a párt v. b. tagjai fogadták. Érkezése után röviddel Ma­rosán elvtárs a megyei és vá­rosi párt v. b. vezetőinek kísé­retében felkereste a TRANSZ- VILL kaposvári telepét. Az üzemben Jäger György igazga­tó köszöntötte. Marosán elvtárs végigjárta az öntöde, a forgá­csoló és formázó műhelyeket, a szívélyesein elbeszélgetett a dolgozókkal Marosán elvtárs a TRANSZ­VILL-ból a megyei tanács szákházába látogatott, ahol mintegy száz megyei, járási, városi párt- és tanácsvezető­vel több mint kétórás beszélge­tést folytatott. Vendégünk ebéd után a me­gyei és városi vezetőkkel a ka­posvári Ruhaüzemben tett lá­togatást. Müller László igazgató beszámolt Marosán elvtársiak üzemfejlesztési terveikről és problémáikról. Közben a mun­kásnők küldöttsége megkérte Marosán elvtársat, szóljon a dolgozókhoz. Marosán elvtárs eleget tett a kérésnek. Marosán György elvtárs út­ja ezután a ráksi Üj Élet Ter­melőszövetkeretbe vezetett. Út­jára elkísérte Szirmai Jenő és László István elvtárs, vala­mint a Megyei Párt VB tagjai, Szikszai László elvtárs, a Ka­posvári Járási Pártbizottság titkára és Suri Sándor elvtárs, a járási tanács elnöke. A Köz­ponti Bizottság titkárát Ráksi- ban Walter Imre tsz elnök és a község vezetői fogadták. Pi- rosnyakkendős úttörők virág­csokorral köszöntötték a ven­déget. Az irodában Walter Im­re elvtárs ismertette a tsz rö­vid történetét, majd Marosán elvtárssal együtt megtekintet­ték a tsz gazdaságát, s beszél­getett a cséplő tsz-tagokkal is. Este a Csiky Gergely Szín­házban a pártértekezlet rész­vevőinek időszerű bek és kül­politikai kérdésekről tartott előadást Marosán György elv­társ.. JÓL FIZET PAPRIKA a berzencei Búza­kalász Tsz-ben. Ép­pen pakolták a nagy rakományt saját teherautó­jukra, amikor ott jártunk. Dömötör Gyula btrigádveze- tő azt mondta: a 3 holdas gyümöl­csösben ültették zöldpaprikát, és 120 mázsára szer­ződtek a Nagyatá­di Konzervgyárral. Ennél jóval több termés ígérkezik, hisz 20 mázsát már értékesítettek a piacon is. Ez az első szállítás, hu­szonegy asszony három óra alatt szedte a 30 má­zsát nagy szorga­lommal A 2 hol­das uborkatáblán is szedték éppen a termést 42 má­zsára szerződtek, de már eddig 50 mázsát adtak a gyámaki Dömötör Gyula brigádvezető válogatja a gyönyörű, húso6 paprikát. Rakodás. Sinka Marika és Dömötör Anna a teherautóm Filipovics Lászlóné és Mihaldinecz Jánosné lentről rakos­gatja a telt ládákat. Nők hordják a gabonát vontatóval Andocson (Tudósítónktól.) Az andocsi Kossuth Tsz egyik női munkacsapata példa­mutatóan dolgozik. Az asszo­nyok, lányok az aratásban is megtették a magukét, most meg a betakarításban vesznek részt. A kis csapat négy tagja — D. Kovács Jánosné, Karsai Józsefné, özv. Sárköziné és Hu­szár Aranka — vontatóval hordja a gabonát Ketten fel­dobják a pótkocsira, ketten pe- a kévéket Na­nnap ha­A Szovjetunió gazdasági fejlődését sem a hidegtálra, . sem a fegyverkezési verseny nem képes lelassítani Hruscsov válaszai a Pravda szerkesztőségének kérdéseire Moszkva (TASZSZ). A Prav­da szerkesztősége kérdéseket tett fel N. SZ. Hruscsovnak azzal kapcsolatban, hogy a szovjet kormány javasolta: az ENSZ közgyűlésének most kö­vetkező 15. ülésszakán a tag­államok kormányfőinek rész­vételével vitassák meg a lesze­relés kérdéseit. A Pravda augusztus 1-i száma közli a szovjet kormányfőnek a kér­désekre adott válaszait. Hruscsov a Pravda szerkesz­tősége által feltett kérdésekre válaszolva kijelentette, hogy nagy megtiszteltetésnek venné, ha az ENSZ közelgő közgyűlé­sén a leszerelési vitában ő kép­viselhetné a Szovjetuniót. A szovjet kormány egyelőre nem mérlegelte, milyen összetételű küldöttség képviselje a Szov­jetuniót a közgyűlésen, de a Szovjetunió javaslataiból az következik, hogy az ál­lamok küldöttségeit a le­szerelés kérdésének megvi­tatása során államfők vagy kormányfők képvisel­jék. Hruscsov válaszaiban azt is hangsúlyozta, hogy a szovjet javaslat közvetlen következ­ménye annak az aggasztó helyzetnek, amely az Egyesült Államok és a többi nyugati ha­talom hibájából alakult ki a le­szerelésről folytatott tárgyalá­sokkal kapcsolatban; Hruscsov kifejtette, hogy an-’ nak a leszerelési albizottság­nak munkája, amely London­ban ülésezett, megmutatta: az Egyesült Államok nem akar megegyezni a leszere­lésben, olyan nézetei van­nak erről a kérdésről, amelyek egyáltalán nem egyeztethetők össze a leszerelés érdekeivel... Ennélfogva a Szovjetunió —és nemcsak a Szovjetunió — arra a következtetésre jutott, hogy az Egyesült Államok üyen ma­gatartása mellett nem várható eredmény a londoni albizottság tárgyalásaitól. A tízhatalmi leszerelési bi­zottság munkájáról szólva Hruscsov kijelentette, hogy a szovjet kormány állhatatosan és következetesen törekedett olyan elvi határozatok kidolgo­zására, amelyek előírják szi­gorú nemzetközi ellenőrzéssel a fegyverzet teljes megszünte­tését, a fegyveres erők feloszt látását. »A nyugati hatalmak azon­ban a bizottságban homlck- egyenest ellenkező álláspontra helyezkedtek. Igen hamar be­bizonyosodott, hogy az Egye­sült Államok és szövetségesei ez alkalommal sem akarják a leszerelést, és megakadályoz­zák, hogy a bizottság olyan megegyezésre jusson, amely megfelel az ENSZ-közgyűlés leszerelési határozatának« —> mondatta Hruscsov. A nyugati hatalmak maga­tartása következtében a tízha­talmi bizottság munkája zsák­utcába jutott. Az Egyesült Ál­lamok, Anglia és Franciaország (Folytatás a 2. oldalon.) A Földművelésügyi Minisztérium kollégiumának határozata a termelőszövetkezetek üzemszervezésére! Országosan első lett, élüzem címet nyert a Kaposvári Pályafenntartási Főnökség Munkában az uborkaszedő asszonyok. Babosi fején hordja ki a termést, Antalne Régi vágya teljesült tegnap a Kaposvári Pályafenntartási •Főnökség dolgozóinak. Első félévi eredményes munkájuk elismeréseképpen megkapták az élüzem címet. Évek óta küzdöttek ezért, s állandóan az élüzem szint kö­rül teljesítették tervüket, de egy-egy hiba miatt sosem si­került elérniük. Az idén még komolyabban hozzáfogtak, s valamennyi dolgozó becsületes, jó munkát végzett. Igen sokan pótolták szakmai ismereteik hiányosságait, s a főnökség te­rületén majdnem mindenki megszerezte a szakképesítést. A tanulás eredménye meg­mutatkozott a munkában. A vágánymérő kocsi egy évvel ezelőtt átlag 94,15 hibapontot mutatott ki kilométerenként. Az idén ezt 74,75-re csökken­tették. Tervszerűbbé tették a pálya- fenntartási munkákat Szalag- szerűen, folyamatosan dolgoz­nak, s a fővonalak kivételével már majd mindenütt bevezet­ték a vibrátoros aláverő ké­szülék használatát. Ez nemcsak megkönnyíti, hanem nagyban meg is gyorsítja és olcsóbbá teszi a munkát Az év első fe­lében már a tervezett költség­szinten dolgoztak. A pályafenntartási dolgozók a tervet 100 százalékig telje­síthetik. Ennél többet vagy ke­vesebbet nemigen lehet. A megengedett ingadozás 96—104 százalék között van. A kapos­váriak az iparvágány-, a hid­es az alépítmény-tervet 100 százalékra, magas- és felépít­mény-tervüket pedig csaknem 100 százalékra teljesítették. Így első helyen végeztek nem­csak a Pécsi Igazgatóság, ha­nem az ország pályafenntartási főnökségei között is. Az ünnepélyes élüzemavatás tegnap este zajlott le a MÁV művelődési otthonban. A Köz­lekedés- és Postaügyi Minisz­térium 1/6. szakosztályának he­lyettes vezetője, Tusa Lajos elvtárs a minisztérium nevé­ben megköszönte a főnökség el­ső félévi munkáját, további si­kereket kívánt a dolgozóknak, majd átadta az élüzem kitün­tetést Ezután a főnökség 58 legeredményesebb munkát vég­zett dolgozója között 18 200 fo­rintot (az élüzem címmel járó jutalmat) osztottak ki. Kiss Károly, a pályafenntar­tás vezetője és Chiovini Róbert »Kiváló dolgozó« kitüntetést kapott. A Földművelésügyi Minisz­tériumban több tudományos intézet közreműködésével ■ az eddigi tudományos eredmények és gyakorlati tapasztalatok alapján most kerül sor az üzemszervezési feladatok szer­vezett és általános megoldásá­ra, valamint a legfontosabb távlati üzemgazdasági problé­mák kidolgozására. Az ezzel kapcsolatos teendőkről hozott határozatot a Földművelés- ügyi Minisztérium kollégiuma. A kollégium megállapította, hogy a legjobb állami gazda­ságok és termelőszövetkezetek, valamint a szocialista országok üzemszervezési tapasztalatai­nak hasznosításával meg kell gyorsítani a szö­vetkezeti üzemek gazdál­kodásának megszervezését, s meghatározta azokat a leg­sürgősebb feladatokat, amelyek rövid idő alatt elősegítik a nagyüzemi gazdálkodásban rej­lő lehetőségek és a helyi ter­mészeti és közgazdasági adott­ságok legjobb kihasználását. A termelőszövetkezetek kor­szerű üzem rendezésének meg­indítására az idén elkészítik a táblá- sítás és a major helyek ki­jelölésének irányelveit. A szilárd munkaszervezet és a tervszerű munkaerőgazdálko­dás kialakítását további tudo­mányos munkával alapozzák meg. A tudományos intézetedben már megkezdett kutató munka folytatásával, a természeti és közgazdasági viszonyok figye­lembevételével a jövő év tavaszán kiala­kítják az ország termelési tájkörzeteit, s ennek- alap­ján kidolgozzák a termelő­szövetkezeti gazdá' kodás szakosításának irányelveit. A Földművelésügyi Minisz­térium kollégiuma arról is döntött, hogy meg kell kezde­ni a termelőszövetkezetek tu­dományosan megalapozott, a fejlődés távolabbi perspektí­váit is szem előtt tartó nagy­üzemi gazdálkodásinak meg­szervezését; 24 KÓRTEREMMEL BŐVÜL A SEBÉSZET A Kaposvári Kórházban nagy építkezés folyik. 3 454 000 forintos beruházással bővítik a sebészetet. Az épület — amelyben 24 kórterem, főorvosi szobák, kötözök és különböző mellékhelyiségek lesznek — befejezését ez év végére tervezi a Somogy megyei Állami Építőipari Vállalat,

Next

/
Thumbnails
Contents