Somogyi Néplap, 1960. július (17. évfolyam, 154-180. szám)
1960-07-01 / 154. szám
SOMOGYI NÉPLAP 4 Péntek, 1960. Július L SPORT Dénes (K. Spartacus) nemzetközi viszonylatban is számottevi eredményt ért el a megyei egyéni tekebajnokságon Húsz ifjúsági és ötven(!) fel. nőtt indulója volt a megyei nagygolyós tekebajnokságnak. Megyénkben ennyi indulóval még nem rendeztek bajnoki küzdelmet ebben a sportágban. Különösen örvendetes volt a 20-as ifi-döntő. A tekézésről még nem is is olyan régen általában úgy beszéltek, mint a kiöregedett sportolók mentsváráról. Nos, ma már az idősebb évjáratú versenyzők mellett egész sor fiatal és szerencsére igen sok tehetséges te- kézővel rendelkezünk. Az egy héten át tartó megyei tekebajnokság fináléja kitűnően sikerült. Dénes Sán. dor, a K. Spartacus versenyzője (különösen második százas sorozatában nyújtott nagyszerűt (451 fát dobott), összered- ménye 889 fa! Hogy ez milyen kitűnő eredmény, azt mutatja, hogy a zágrábi teke Európa Kupa csapatversenyen a legeredményesebb versenyző, a jugoszláv Sterzsa 887 fát, az NDK-beli Uhlman 885 fát, a legjobb magyar versenyző, Balogh pedig 882 fát ütött. Meglepetés is akadt szép számmal mind az ifiknél, mind a felnőtt versenyzőknél. A nagy esélyesnek tartott ifjúsági Ládonyi Attila végül is 7. lett. Viszont Ládonyi Csaba mégiscsak elhódította a Ládo- nyi-család számára az elsőséget figyelmet érdemlő eredménynyel, 411 fával. A felnőtt versenyzők soraiban is született néhány váratlan eredmény. Hosszan lehetne sorolni azokat a neves versenyzőket, akik nem tudtak bekerülni a legjobb tíz közé. A megyei egyéni nagygölyós bajnokság végeredménye: Felnőttek (200 dobás, amelyből 100-at az Építők-pályán, 100-at pedig a Spartacus-pályán végeztek a versenyzők): 1. Dénes Sándor (K. Spart.) 889 2. Somlyai Jenő (K. Építők) 824 3. Szigeti István (KMTE) 813 4. Illyés András (K. Rendűiét) 805 5. Somlyai László (K. Építők) 801 6. Solymosi Gyula (K. Fáklya) 799 Ifjúságiak (100 dobás): 1. Ládonyi Csaba (K. Építők) 411 2. Somogyvári Lajos (K. Vasas) 398 3. Balogh János (K. Tipográfia) 396 4. Váli József (K. Petőfi) 386 5. Sólyom György (K. Petőfi) 383 6. Szőke Attila (K. Építők) 382 Sok váratlan eredmény született a kaposvári városi úszóbajnokságon Megkezdődött hivatalosan is az úszóidóny. A Szabadság strandfürdő öt rajtköves medencéjében most bonyolították le Kaposvár város 1960. évi úszóbajnokságát. 57 versenyző lépett rajtkőre. Ezzel a számmal elégedettek is lehetünk az adott körülmények között. A tavalyihoz képest másodpercekben is lemérhető a javulás. Lényegesen jobb idők születtek, mint egy évvel ezelőtt a 100 háton, a 100 mellen, a 100 gyorson és a 100 pillangóban is. Akadt néhány meglepetés is: az érettségire készülő Gime- si keveset edzett, ezért került a lOO^as gyorsúszásban a 3. helyre, viszont örvendetesen feltörőben van a fiatal Csordás Csaba. Eredmények: 100 m férfi hátúszás (7 induló): 1. Kuzma (K. Vasutas) 1:20.6 (ifj), 2. Gundi (K. Kinizsi) 1:23.0 (feln.)é 3. Decsi (K. Kinizsi) 1:25.8 (fein.). 100 m férfi pillangó (6 induló): 1. Pemeczky (K. Kinizsi) 1:21.5 (fein.), 2. Horváth A. (K. Kinizsi) 1:21.6 (fein.), 3. Riegler (K. Kinizsi) 1:31.9. 100 m férfi gyors (9 induló): 1. Csordás (K. Vasutas) 1:07.4 (ifi.), 2. Perneczky (K. Kinizsi) 1:09.8 (fein.), 3. Gimesi (K. Vasutas) 1:09.9. 100 m férfi mellúszás (6 induló): 1. Bognár (K. Kinizsi) 1:24.9 (fein.), 2. Szabados Gy. (K. Vasutas) 1:26.2 (ifj.), 3. Ládonyi A. (K. Vasutas) 1:28.6. 4x66% m férfi vegyesváltó (3 induló): 1. K. Kinizsi 3:18.5, 2. K. Vasutas A 3:21.6, 3: K. Vasutas B 4:10.0. 66% m női mellúszás (6 induló): 1. Papp Judit (K. Vasutas) 1:05.4 (serd.), 2. Pál Emília (K. Kinizsi) 1:07.2 (serd.), 3. Halmai Gyöngyi (K. Vasutas) 1:08.2 (serd.). 66% m női pillangó (3 induló): 1. Bonin Erzsébet (K. Vasutas) 1:04.0 (fein.), 2. Pál Emília (K. Kinizsi) 1:06.4 (serd.). 66% m női hátúszás (2 induló): 1. Bonin Erzsébet (K. Vasutas) 1:01.6, 2. Ritter Piroska (K. Kinizsi) 1:13.4. Kiegészítő számok: 66% m fiú mellúszás: 1. Pálfi (K. Kinizsi) 62:3 (serd.), 2. Hideg (K. Kinizsi) 64:6 (újonc). 331/3 m újonc leány mellúszás: 1.4 Szabados Katalin (K. Vasutas) 31:8, 2. Zapf Anikó (K. Vasutas) 34:8, 3. Negyedes Krisztina (K. Vasutas) 37:8. 33% gyermek leány mellúszás: 1. Mautner Edit (K. Kinizsi) 42:0, 2. Vörös Mária (e*. k.) 45:6, 3. Hafner Katalin (e. k.) 59:0. Riba (K. Dózsa) a magyar ökölvívó- válogatottban szerepel A magyar ökölvívás olimpiai erőfelmérése utolsó szakaszához érkezett el. A szófiai nemzetközi verseny után most a magyar ökölvívó-válogatott vív két mérkőzést Észtország, illetve Litvánia válogatottjai ellen. Szenes Dezső, a magyar ökölvívó-válogatott szövetségi kapitánya elmondotta a sajtó munkatársainak, hogy ez az utolsó alkalom ökölvívóinknak a bizonyításra. Az észt és a litván mérkőzéseken lehet tehát megváltani annak a tizennégy ökölvívónak a jegyet Rómába, akik tagjai a válogatott, azaz a nem hivatalos olimpiai keretnek. A tizennégy es kér- az elutazásnál végeredményben tizenhárom főre csökkent, mert Erdélyi érthetetlenül távol maradt az utazó csapattól. Felszállt viszont a portyára utazó gépre Jezerniczky, Török, Nagy J., Simon, Kellner, Vona, Pál, Juhász, Sebők, Széná- si, Budai, Szabó L. és a kaposvári Riba. Az észt—magyar mérkőzés tegnap a késő esti órákban már le is zajlott. Litvánia ellen vasárnap lépnek kötelek közé a magyar ökölvívók, közöttük a magyar bajnok Riba József is, akinek a szereplését nagy érdekelődéssel várjuk. Gondolatok a csurgói járási spartakiád után Ezen a júniusi vasárnapon bizony vegyes érzelmek keltek bennünk. Jó páran voltunk, akik kíváncsian vártuk a csurgói járás spartakiádjának atlétikai döntőjét. Talán túl nagy várakozással is tekintettünk e versenyek elé. Úgy gondoltuk, bogy egy esztendő munkájáról állítja majd ki a bizonyítványt a spartakiád döntő. Nos, az eredmény lesújtó. Mindössze 46 | versenyző vett részt a Spartakiaden. Emlékezzünk meg arról a kilenc községről, amelyben legalább az igyekezet megvolt. Igaz, hogy közülük Berzence, meg Somogybükkösd, továbbá Po_ gányszentpéter csak mutatóban küldött versenyzőt a sparta- kiádra. Megdicsérhetjük vi- , szont Gyékényest, Szentát, a i kis Porrogot és a Csurgói Köz. ségi Sportkört is, mert a körülményekhez képest szép számú versenyzőgárdával vonultak fel a spartakiádra. Mely községek hiányoztak? Iharos, Iharos, b erény, Inke, Somogycsicsó, Csurgónagymarton, Somogyud- varhely meg örtilos sportkörének vezetői aligha mondhatják el, hogy valamit is tettek a spartakiád sikeréért. Nézzünk egy kissé a sikertelenség mögé. A Járási Testnevelési és Sport Tanács, a KISZ járási bizottsága is hónapok óta napirenden tartotta a spar, takiádok kérdését. Vörös István, a JTST elnöke, és Mező István, a járási KISZ VB titkára valamennyi községbe c.llá. togatott, hogy mozgósítson a spartakiádra. Ígéretet kaptak eleget. Az ígéretek zöme azonban ígéret maradt. Ezért jelent hét község fehér foltot a csurgói járás sporttérképén. A járási székhelytől egy dobásnyira lévő Berzencéröl plü mindössze két versenyző jelent meg a járási spartakiádon. A Járási Testnevelési és Sport Tanácsnak és a KISZ ve. zetőinek alaposan meg kell vizsgálniuk a történteket, és el. sősorban a KISZ-fiatalokat kell felsorakoztatni a falu sportolóinak legnagyobb seregszemléjén, a spartakiádon. Persze ez csak akkor járhat eredménnyel, ha a falusi sportkö rök vezetői és a KISZ-szerve- zetek irányítói is levonják a idei rosszul sikerült sparta kiadból a tanulságot, s mái | most hozzálátnak a munkához Az ■idén szégyent vallottunk, s ezt a csorbát ki kell valahol- köszörülni. Halmai Emil Csurgó. Győz Bíró Erika, Balatonboglár! A balatonboglári spartakiádon újólag bizonyította képességeit a balatonbogláriak tehetséges, alig 15 esztendős atlétája, Bíró Erika. Megnyerte a száz métert (ezt a jelenetet ábrázolja felvételünk). Óriási fölénnyel győzött a négyszázon, aztán indulni akart a 800 méteren, sőt a kerékpározásban is. Amikor tudomására adták, hogy egy versenyző három számban, pláne négyben nem szerepelhet, majdnem sírva fakadt. Igaz. még tapasztalatlan versenyző a mezei futóbajnokságon feltűnt tehetséges kislány. Mégis illene tudnia, hogy az emberi teljesítő képességnek van határa. Ha ilyen zsenge korban olyan óriási megterhelést engedélyeznének a szabályok, mint amit az apró termetű, de fürge lábú Bíró Erika vállalttá sose lenne belőle versenyző. Módjával azonban még i^en. ugyanis Erika nagy tehetség. Művelődés Szórakozás Vörös Csillag. VII. 6-ig 5, 7, 9 órakor: Emberek és farkasok. Szabad Ifjúság. VII. 6-ig 4, 6, 8 árakor: Rövidnadrágos ember. (10 éven alul nem aján- lott.) Dózsa Kertmozi. VII. 1-én 8 órakor: Emberi sors. (10 éven alul nem ajánlott.) Rippl-Rónai Múzeum: »Műn. kásélet« képzőművészeti kiállítás. Megyei Könyvtár: A könyvkölcsönzés és olvasótermi szolgálat július 3-ig szünetelj Könyvvisszavétel 13—18 óráig; Ifjúsági Könyvtár: Könyvkölcsönzés 13—18 óráig. BALATONI MŰSORKALAUZ Színház: BALATONFÖLDVAR Ma este 9 órakor a Csiky. Gergely Színház vendégjátéka: Bá- gya—Szűcs: Elveszem a feleségem. Zenés vígjáték 3 felvonásban. SIÖFOK Július 2-án este 9 órakor a Csiky Gergely Színház vendégjátéka: Shakespeare: Hamlet. Tragédia. BALATONLELLE Július 3-án este 9 órakor a Csiky Gergely Színház vendégjátéka: Eá- gya—Szűcs: Elveszem a feleségem* Zenés vígjáték 3 felvonásban. Filmszínházak műsora: BALATONBOGLAR Májusi emlékek. BALATONSZÄRSZÖ Kertmozi: Három csillag BALATONFFNYVES Kertmozi: Legenda a szerelemről. BALATONFÖLDVAR Fedett kertmozi: Ilyen nagy szerelem. BALATONLELLE Kertmozi: Anyegin. Szélesvásznú kertmozi: Fehér éjszakák. BALATONSZEMES Kertmozi: Rab madár. FONYÓD Kertmozi: Menekülés az árnyéktól. Teremmozi: A megjavultban bízni kell. SIÖFOK Teremmozi: Csodálatos malom. Kertmozi: Hely a tetőn. ZAMÄEDI Kertmozi: Vidéki lány.------------—Mi 'I'Hll'l. 'll ■ ----------------— í dőjárásjelentés Várható időjárás ma estig: felhőátvonulásek, néhány helyen eső. Mérsékelt, időnként megélénkülő szél. A nappali felmelegecés kissé erősebb lesz, mint tegnap. ■. Ma a fővárosban sorsolják a lottót A hónap első lottósorsolását — a 27. játékhét nyerőszámainak és a júniusi tárgynyeremények húzását — ma délelőtt tíz órai kezdettel Budapesten, a Műszaki Egyetem dísztermében tartja a Sportfogadási és Lottó Igazgatóság. Először a 27. játékhét nyerőszámait húzzák. Utána a 26. játékhét szelvényei között 597 értékes nyereménytárgyat sorsolnak ki. A legszerencsésebb lottózóknak ezúttal egy háromszoba-hallos és két kétszobás, összkomfortos öröklakás, valamint egy kétszobás, bárhol felépíthető családi ház és Moszkvics személygépkocsi jut. — Kaposvár anyakönyvi hírei. Születés: Ganzder Péter leánya, Katalin, Paczai József fia, József, Hideg Gyula fia, Gyula és leánya, Zita, Hengerics Ágoston fia, József, Tián Géza leánya, Katalin, Sörös Lajos leánya, Katalin. — Az Amati c-ehszlovák hangszergyár 60 tagú szimfonikus zenekara a Bal a ton-parton tartózkodik a Ganz MÁVAG A cél h ang-dalárda vendégeként. A kitűnő képességű zenekar eddig Siófokon, Balatoniszemesen és Hévízen adott hangversenyt. — PÁLÓCZI HORVATH ÁDÁM emléktábláit lepleztek le a szántódi Révcsárdánál. — Az új istállóhoz vízvezetéket szerelnek be a somogyvá- mosi Törekvés Tsz-bein a Budapesti Kémsavgyár szakmunkásai. A 400 folyóméter csövet a patronáló vállalat adta önköltségi ánm. — HETVENEZER KILŐ GYAPJÚT VETT ÁT a termelőszövetkezetektől a Gyapjú- és Textilanyagforgalmi Vállalat kaposvári kirendeltsége. Ezzel a vállalat 1500 kilóval, azaz 102 százalékra teljesítette túl tervét. — Nemzetközi meghívásos motorcsónak-verseny lesz vasárnap 10 órákor Siófokon. A nagyszabású versenyen a magyar élgárdán kívül angol, belga, bolgár, cseh, német, olasz és osztrák versenyzőik is részt vesznek. — Esernyőt találtak. Igazolt tulajdonosa a Kaposvári Városi Rendőrkapitányságon átveheti. — Országos állat- és kirakodóvásár lesz július 3-án Kaposvárott. (2972)-HÍREK A Balaton-parti élelmiszerboltokat a Kaposvári Húsipari Vállalat látja el friss húsáruval. A hűtőkocsiban naponta 38—30 mázsa árut szállítanak. Képünkön: MihaJics Imre és Stuli Géza, a vállalat dolgozói hentesárut adnak át Székely Gáspáménak, a balatonlellei 10-es számú élelemi- szerbolt vezetőjének. „Boldog vagyok, hogy nem feleltettek el“ Sovány, betegszínű arc, orra alatt szürkés, bozontos bajusz. Ahogy erőlködve felül az ágyában, hogy végighallgassa hajdani kedvenc tanítványa szavait, mintha az élet is újult frisseséggel hajtaná arcába a színt. — Kedves Józsi bácsi! Megtisztelő kötelességnek teszek eleget, amikor a Marcali Járási Tanács nevében a nemrég kapott aranydiploma mellé átnyújtom ezt a kis pénzjutalmat. Nem nagy összeg, inkább csak jelkép, hogy nem felejtettük el a mi idős tanítónkat. Nem tudja végigmondani, hangja megcsuklik, így _ egyszerűen megöleli, megcsókolja, az idős mestert, Spohni Józsi bácsit, a somogysámsoniak negyvenkét évig volt kedves tanítóját. — Ej, mi lett belőled, drága Ferikém — mondogatja Németh Ferenc számadó-igazgatónak Józsi bácsi. — Mindig mondtam, hogy sokra viszed még. Hát a felügyelő úr! Milyen fiatal! A mi időnkben __ — és megelevenedik a múlt az egyre élénkebb beszélgetés nyomán. Tanítványai, ismerősei emlékeznek idős tanítójukra, aki 1902-től 1947-ig tanított, ebből negyvenkét évet Somogysám- sonban. Három nemzedék nőtt fel keze alatt. Kedves szavú, minden szépnek, jónak örülni" tudó pedagógus volt, aki az iskolába is belopta az életet színesítő derűt, vidámságot. Nevelési elve: mindenkiben feltételezni a jót, ezt megtalálni, kifejleszteni és erre építeni. Jólelkű, segíteni akaró embernek ismerték. Ezt a jellemvonását a fronton sem tagadta meg: mint az egyik munkaszolgálatos század parancsnoka úgy bánt beosztottjaival, hogy közülük nem egy jött el a háború elcsitúltá- val megköszönni az öldöklő zivatarban elhangzott emberi hangot. Minden érdekelte, szerette az újat, a haladást. — Emlékszel, Józsi bácsi — kezdi újra a hajdani tanítvány, a számadó-igazgató —, amikor fiatal tanító koromban felkértél, hogy mint szomszéd falubeli kollégád tartsak egy fogalmazási órát az osztályodban? És a végén azt mondtad: »Én is így csinálom, csak azt hittem, valami ördöngösséget tanultok mostanában.« Aztán újra megcsillogtatja hajdan híres humorát: — Tudjátok, éjszakánként nemigen tudok aludni. Ilyenkor aztán eszembe jutnak a régi bűnök, méghozzá egyre több — mosolyog huncutul. Felesége tréfásan leinti: — Ej, neked mindig ilyen bolondságokon jár az eszed! Józsi bácsi most betegen fekszik. Néhány hónappal ezelőtt ugyanis rokonlátogatóból jövet a marcali állomásról fiatalosan, inkább virtusból, mint kényszerűségből gyalog akarta megtenni a tízkilométeres utat. A csaknem nyolcvan éves szervezet azonban már nem bírta a nagy megerőltetést. Csak az út feléig jutott el, onnan kocsival hozták haza, és azóta az ágyat őrzi. De már jobban van,, beszéde is élénkebb, mert nem hagyja magát: meg akar gyógyulni. Búcsúzunk. Hosszan szorongatja kezünket, a járási tanácsnak üdvözletét küldi, és akik néhány héttel ezelőtt látták, megjegyezték: biztosan meg fog gyógyulni. P. L* Szakképzett mérlegszerelőt felvesz a Kaposvári Cukorgyár. Jelentkezés a személyzeti osztályon. (14034) A MAGÉV pécsi kirendeltsége JÚLIUS 4-ÉN, HÉTFŐN műszaki becslési napot tart Kaposvárott a MÉH-irodában. Áchim A. u. 24. Tel.: 23-47. (2978) ’ ^411At>