Somogyi Néplap, 1960. július (17. évfolyam, 154-180. szám)
1960-07-03 / 156. szám
~"V~' SOMOGYI NÉPLAP 8 Vasárnap, 1960. július 3. A spartakiádok nyomában a marcali járásban Tavaly ilyenkor a marcali járás 14 községében voltak már túl a spartakiádokon. Annak idején Kis- gyura Károly, a JTST elnöke némi dicsekvéssel mondotta, hogy 477-en vettek részt e versenyeken. Most ismét bekopogtattunk a JTST fiatal elnökéhez. Belelapoztunk a kimutatásokba, s bizony kiderült, hogy az idén kissé hátrább áll a íalúsi tömegsport, mint egy évvel ezelőtt. Eddig tíz község 270 férfi és 31 női sportolója vetélkedett a győzelemért. Igaz, hogy — mint Kisgyura Károly mondotta — a »súlyponti-« községek: Marcali, Böhönye, Tapsonv, Nemesvid, Sző- kedencs, Somogyfajsz, Somogy- sámson, Horvátkút és még hátravannak. A JTST elnöke szerint sokfelé az olimpiai jelvény- szerző versenyek láza szorította kissé háttérbe a spartakiádokat. Némely községben azért jól sikerültek. NIKLAN 38 férfi és 5 nő küzdött a község legjobbja címért. Francsics István KISZ-titkár nemrég lapunk hasábjain ígérte meg, hogy majd megmutatják a niklaiak. Így is történt. Fiatalok és öregek mintegy két és fél száz néző előtt versengtek az elsőségért, és a Horváth Klári, Péterfa Ilonka és Vitai Irén összeállítású női tekecsapat nemcsak a járási döntőn, hanem a megyein is sikeresen akar szerepelni. SOMOGYSZENTPÄL az utóbbi esztendőkben a marcali járás egyik legszilárdabb sportbázisa. Ennek megfelelően rendezték meg spartakiádjukat. 43 sportoló állt rajthoz. Azt remélik, hogy női röplabda-csapatuk megtépázza majd a nagy erélyesnek kikiáltott felsőbogátiak babérjait is. Hosszú Sándor imét szeretne eljutni a kerékpárosok országos döntőjére. A jól sikerült spartakiádért Illés Sándor KISZ-titkárt, Kovács József, Révai Józssef és Kovács Zoltánné sportvezetőket illeti dicséret. NAGYSZAKACSI az idén már sportkört vallhat magáénak. Ha új is a sportkör, a spartakiád gondolata nem új a faluban. Korábban a KISZ sportcsoportja vett részt ezeken a versenyeken. Az idei spartakiádokat elég sok nehézség közepette szervezték meg, s így csak 22 volt az indulók száma. Közülük mindösz- sze négy a nő. Tavaly a járási versenyen öt nagyszakácsi ifjú mellére került érem. Az idén is legalább öt érmet szeretnének a járási döntőn elhódítani. SOMOGYSIMONYIBAN még ma sem működik sportkör. De hogy van sportélet, azt bizonyítja az idei spartakiád. Bakos István, a ICISZ-alapszervezet titkára szervezte meg. Persze nem egyedül. Voltak társai is. Huszonegy fiatalt sikerült mozgósítani. Szereplésüket kíváncsian várják a járási döntőn a JTST vezetői is. CSÖMENDEN most nem »hűsével-« és nem is papíron rendezték meg a községi döntőt, mint tavaly. Elég jól sjke- rült a mozgósítás. Ez Péter Antalnak, a községi tanács v. b. elnökének köszönhető. Péter elvtárs korábban a yályaépítkezéshez, most pedig a spartakiád szervezéséhez nyújtott segítséget a község sportolni vágyó ifjainak. * * * — Nem kell azért eltemetni a marcali járást. Ha lassan is, de belelendül a spartakiádok gépezete. A felsorolt községek eredményei is bizonyítják, hogy nem tétlenkedik sem a JTST, sem a já- íási KISZ. A ndrlai, Somogy szent- pali, nagyszakácsi, soipogysimo- nyl és csömendi sportolok lelkesedését szeretnénk átültetni a többi falu fiataljaiba is, iv»gy majd a járási döntőn jó bizonyítványt állíthasson ki magáról a marcali járás sportja — mondotta Kisgyura Károly. HÍREK Második lett a Táncsics Gimnázium sakk-csapata Sokan kísérték figyelemmel a kaposvári Táncsics Gimnázium sakkcsapatának szereplését az országos középiskolai bajnokságon. Nos, a Táncsics diákjai nem vallottak szégyent. Az ország legjobb hat középiskolás csapatának versenyében a második helyen végeztek. A Jóba I., Jóba H., Nemes, Szabó összetételű csapat H. Kovács Zoltán vezetésével a kaposvári diáksport történetében a sakkozás legnagyszerűbb eredményét érte el. A hatos döntő élén a sorrend a következőképp alakult ki: 1. Kecskeméti Gimnázium 16,5 pont. 2. Kaposvári Táncsics Gimnázium 11,5 pont. 3. Bp. Bolyai Gimnázium 11,5 pont. Vülanymotortekercselés Mindenféle villanymotort javítunk és újra tekercselünk Siófoki Szolgáltató KTsz Fő utca 212 sz. 2984 A Somogy megyei Tatarozó és Építőipari Váilalat vizsgázott építőipari gépkezelőket keres azonnali felvételre. Jelentkezés : Május 1. u. 52. (Szebenyi) (14064) Az ERRA antibiotikum tartalmú takarmánykiegészííő a sertés és baromfi növekedését meggyorsítja, a tojáshozamot és a kelési eredményt emeli, az ellenálló- és életképességet növeli, a takarmány értékesítését javítja, használatával az állati fehérje egy része olcsóbb növényi fehérjével helyettesíthető. 100 kg takarmányhoz (száraz anyagra számítva) 20—30 dkg ERRÄT kell adagolni (elkeverni). Gyártja és forgalomba hozza vállalatok, állami gazdasággok, termelőszövetkezetek részére 54,50 Ft-os kg-kénti bruttó termelői áron az ÁLLAMI VACCINATERMELŐ INTÉZET Budapest, XIV., Zászlós u. 31—33. Földművesszövetkezetek és viszonteladók részére 58,30 Ft-os nagykereskedelmi áron a Kertészeti Magtermeltető és Vetőmagellátó (Budapest, VII., Rottenbiller u. 33.). Egyéni vásárlók beszerezhetik a földművesszövetkezeti boltokban, vetőmagboltokban és baromfikeltető állomásokon kg-onként 67 Ft-os fogyasztói áron. Forgalomba kerül: 0,3, 1, 2, 10 és 20 kg-os csomagolásban. (3188) Hosszas betegség után július 1-ón váratlanul elhunyt GÁL JÓZSEF elvtárs, a Fonyódi Járási Tanács művelődésügyi felügyelője. Benne művelődésügyünk egyik kiváló pedagógusát vesztette el. A »Kiváló tanár« és a »Szocialista kultúráért« kitüntetés tulajdonosa volt. Szenvedélyesen szerette hivatását. Még betegségében is fáraahatatlamul dolgozott. Szüntelenül kereste az újat az oktatásban és a nevelésben, hogy nevelői eredményesen végezhessék az ifjúság kommunista nevelését. Fiatalos lendülete, eszmei hűsége mindenkit magával ragadott. Most őt ragadta ki közülünk a kérlelhetetlen halál. Teste ha eltávozik is közülünk, példája és emléke örökké él bennünk, a járás nevelőinek szívében, akik rajongásig szerettük. Halálával nemcsak kiváló vezetőt és nevelőt vesztettünk, hanem egy igaz barátot is. Holttestét július 6-án 17 órakor helyezik örök nyugalomra a balatonszentgyörgyi temetőben. (2989) A FONYÓDI JÁRÁS NEVELŐI Üdülni jön? Keresse fel fodrászüzleteinket ! MODERN FRIZURÁK, kozmetika, manikűr, pedikűr Részlegeink: SIÓFOKON, BALATONFÖI.DVÁRON, BALATONSZÁRSZÓN és külön részlegünk a strandon Siófoki Szolgáltató KTsz _____ (2985) L OTTÓTÁJÉKOZTATÓ A lottó 27. játékhetére 4 143 578 szelvény érkezett be. Üttalálatos szelvény nem volt. Négy találatot 34 szelvényen értek el, ezeknek nyereménye egyenként 91 402 forint. Három találatot 2339 fogadó ért eh nyereményük egyenként 684 forint. Két találatot 84 927 fogadó ért el, szelvényenként 18,30 forintot fizetnek. (MTI) Szakképzett felvesz a Kaposvári Cukorgyár. Jelentkezés a személyzeti osztályon. (14034) — Nagyatád anyakönyvi hírei. Születés: Kiskó László fia, László, Tóth Ibolya fia, Sándor, Rotter Ferenc fia, Ferenc. Házasság: Nagy István—Németh Erzsébet. Halálozás: Orsós József 2 hónapos.. Sárdinecz Józsefné 75 éves, Nagy József 21 éves. w N— Kitüntetések. Az egészség- ügyi miniszter »Kiváló orvos« kitüntetést adományozott dr. Batáry Károly körorvosnak (Kéthely), »Érdemes orvcs« kitüntetést dr. Franki József osztályvezető főorvosnál! (Kaposvár) és dr. Magyar Vince körorvosnak (Nagyatád). »Kiváló gyógyszerész« kitüntetést kapott Duha Tivadar megyei főgyógyszerész (Kaposvár). — 920 ezer forintos áruforgalmi tervét 0,7 százalékkal túlteljesítette a második negyedévben a kaposvári OFO- TÉRT szaküzlet. Ebben az időszakban a többi között 187 fényképezőgépet adtak el. — A TIZEDIK NYUGATBERLINI FILMFESZTIVÁLLAL elégedetlen a közönség. Hiányolják Lollobrigidát, Sophia Lorent s általában azokat, akiket megro<hamozhatná- nák az autogramvadászok és a szenzációra éhes filmrajongók. — A termelőszövetkezeti építkezések tapasztalatait vi+atta meg tegnapi ülésén a megyei párt-végrehajtó bizottság. — HÚSZ PEDAGÓGUS IN. DULT NYUGAT-M AGYARORSZÁG megtekintésére a csurgói járásból. Kilenc nap alatt Győr, Sopron, Pápa, Kőszeg, Tapolca, Keszthely és Hévíz megtekintését tervezik. — Érettségi találkozót tartanak szombaton, július 9-én a kaposvári Táncsics Gimnázium 1950-ben végzett növendékei. Gyülekezés délután 5 órakor az iskolában, (x) — Az őszi árpa 13 mázsás átlagtermés el fizet a próbacsépiés tanúsága szerint a szu- loki Kossuth Tsz-ben. Homoktalajon kiválónak számít ez az eredmény. — A KAPOSVÁRI agyagipari KTSZ KlSZ-flataljai által készített 61 munkadarabot bemutatják a budapesti Műcsarnokban rendezendő Fel. szabadulási Kulturális Szemle kiállításon. — Pénzt találtak. Igazolt tulajdonosa a Kaposvári Városi Rendőrkapitányságon átveheti. — FOTO-SZAKKÖR ALAKULT a Kaposvári Szíjártó KTsz-ben. A szakkör főleg fiatalokból álló tagjai a felvételek kidolgozásának alap ismer étéit sajátítják el. — Balatonfenyvesen megnyílt a kaposvári úttörők tábora. Első lakói a Bartók Béla utcai iskola pajtásai. — A SOMOGY KÉPZŐMŰVÉSZEK CSOPORTJÁNAK KIÁLLÍTÁSA — anyagát Tabon és rutatták be — ma ialatonlellén, a ázban. MEGYEI MUNKA- VÁNDOR- amelynek Csurgón nyílik meg művelődési — 580 ezer adag forintos fagylaltot adott el júniusban a megye 57 földművesszövetkezeti mozgóárusa. Naponta mintegy 150 községet láttak el fagylalttal; — A KISZ KONG RÉS SZU. SÁT decemberben tartják meg. Előtte újjáválasztják az alapszervezetek vezetőségét, és*já- rási, megyei aktívaértekezleteket hívnak össze. — IBUSZ különvonat indul e hó 10-én Fonyódra. Részvételi díj 13,40. Jelentkezni lehet 6-án 16 óráig az IBUSZ-nál. (14068) — Országos állat és kirakodóvásár lesz július 6-án Tab községben. (297Z) — Hirdetmény. Az egészségügyi miniszter, valamint a VKG miniszter 8200—3/1954. Bü. M. szímú együttes utasítása alapján a kaposvári Keleti temető XIV. szakaszában lévő sírok, valamint a Keleti és a Nyugati temetőben lévő összes szegélysírok, amelyekbe 30 év óta nem történt temetés, kiürítésre kerülnek. Közöljük az elhunytak hozzátartozóival, hogy a lejárt sírhelyeket 1960. július 31-ig lehet megváltani. A meg nem hosz- skabbitott sírok a vállalat tulajdonába mennek át. Somogy megyei Temetkezési, Kertészeti Vállalat, Kaposvár. (3122) APRÓHIRDETÉSEK Apróhirdetések ára: hétköznap szavanként 1,— Ft, vasár- és ünnepnap 2,— Ft. Az első szó két szónak számít. Legkisebb hirdetés 10,— Ft. Hirdetéseket felvesz a Somogyi Néolap Lankadó Vállalat, Kaposvár, Latinka S. u. 2. sz. Telefon 15-16. A hirdető felek postán is feladhatják és telefonon is bemondhatják hirdetéseiket. Ijjijj adAs-vetel j|i Ótvöskónyíbím""a Dózsa" ..György u . 11. sz. kétszoba-konyhás, éléskamrás ház gazdasági épületekkel, beköltözhetőséggel eladó. (14035) Eladó kétszobás kertes ház, be- költözhetó. Gyár u. 40. (394) 350-es DKW (mcst generálozott) oldalkocsival eladó. Ady E. u. 35. ___________________________ (389) K iváló állapotban lévő 250-es DKW és 125-ös Csepel sürgősen eladó. Petőfi u. 15. (14053) Kovácsszerszám eladó. Kaposvár, Szigetvári u. 37., Bóna. (391) Eladó 250-es, príma állapotban lévő Jawa (nagykerekű). Szigetvári u. 36.________________________(402) B eköltözhetően eladó a Bajcsy- Zsilinszky u. 46. sz. ház fele. Némethné.______________________(14060) B eköltözhetően eladó családi ház — négyszobás, összkomfortos, meg- oszthatóan is. Sztálin út 6. (14054) Belvárosi háromszobás, összkomfortos családi ház eladó. Érdeklődni tel. 13-65. (14046) Fonyódligeten a műúton villatelek eladó. Tulajdonos Polgár Gé- záné, Budapest, XV. kér., Bethlen Gábor u. 17.______ (2987) E ladó 750 cmS-es Zündapp motorkerékpár príma állapotban, terepváltó és oldalkocsi meghajtással, Pannóniára megegyezés szerint cserélhető. Kaposvár, Május 1. U. 61. (407) Zöld Pannónia igényesnek eladó. Nagybajom, Sugár u. 69., Zsebi el- lenőr. _________•__________________(404) B eköltözhető ház mezőgazdasági épületekkel Kaposújlakon eladó. Érdeklődni: Kaposvár, Hársfa u. 2. (403) Háromszobás,' komfortos, beköltözhető családi házat vennék 50 000 Ft készpénzzel és életjáradékkal Kaposvárott. Cím a Kiadóban. (405) Fájdalommal tudatjuk, hogy GÁL JÓZSEF elvtárs, a Fonyódi Járási Tanács művelődésügyi felügyelője hosszas betegség után július 1-én 46 éves korában elhunyt. Halálával egy régi harcosát veszítette el a párt. Életét a munkásmozgalomnak szentelte. Az 1956-os nehéz napokban is hűségesem kitartott, a kommunista helytállásban példát mutatott a járás nevelőinek. A párt és a járási tanács v. b. salát halottjának tekinti. Gál elvtárs temetése július 6-án 17 árakor lesz Balaton- szentgyörgyön. (2988) JÁRÁSI PÁRT- ÉS TANÁCS VB Häromszobäs, összkomfortos lakást vagy beköltözhető családi házat keresek megvételre. Ajánlatokat 14067 számra a Magyar Hirde- tőbe kérünk.__________________(14067) Költözködésből visszamaradt bútorok eladók. Megtekinthetők este 18 órától: Bajcsy-Zsilinszky u. 32., m. épület, III, e. 8. (14071) Életjáradékra van»*'" c - zat készpénz-előleggel. Ajánlatokat 14072 számon a Magyar Hirdetőig ___________________________(14072) B écsi rövid zongora azonnal, részletre Is. olcsón eladó, vagy bérbe adó. Érdeklődni 14070 számon a Hirdetőben. (14070) wV^/űvelődés díórakozás VASÁRNAP: Vörös Csillag. Július 6-ig 3, 5, 7, 9 órakor: Embirek és farkasok. Délelőtt fél 10-től fél 1 óráig híradóműsor. Szabad Ifjúság. Július 6-ig 3, 5, 7, 9 órakor: Rövidnadrágos embsr. (10 évem alul nem ajánlott.) Matiné fél 11 órakor: Matrózok dala. Dózsa Kertmozi. Július 3-án este 8 órakor: Csodagyer kék. KIOSZ Béke Mozi. Július 3-án 4—6 órakor: Furfangos Nyeszterka. Ripp'-R rai Múzeum: RipplRónai kiállítás. HÉTFŐ: Vörös Csi’lag. Július 6-ig: 5, 7, 9 órákor: Emberek és farkasok. Szabad Ifjúság. Július 6-ig 4, 6, 8 órakor: Rövidnadrágos ember. (10 éven alul nem ajánlott.) Megyei Könyvtár: A könyvkölcsönzés és olvasótermi szolgálat július 15-ig szünetel; Könyvvisszavétel 13—19 óráig; Ifjúsági Könyvtár: Könyvkölcsönzés 13—18 óráig. 350-es oldalkocsis IZS eladó. Ka- posvár, Damjanich u. 1. Belső lakás, Lovász szds. (408)! CSERE Siófokiak! Kaposvári kétszobás lakásomat elcserélném siófokiért. Cím a Kiadóban. (409) Pécsi lakásomat elcserélném kaposvári két- vagy háromszobás összkomfortosért. A címeket az Allatforgalmi Vállalat, Kaposvár, hizlalási osztályra kérem. Telefon 15-34. (2982) BALATON I MÜSORKALAUZ Szabadi éri színpadok műsora: BALATONLELLE Július 3-án este 9 órakor a Csiky Gergely Színház vendégjátéka: Bá- gya—Szűcs: Elveszem a feleségem» Zenés vígjáték 3 felvonásban. BALATONFÖLDVAR Július 5-én este 9 órakor: Shakespeare: Hamlet. Tragédia. Filmszínházak műsora: VASÁRNAP: BAI.ATONBOGLAR Római vakáció. BALATONSZARSZO Kertmozi: Májusi emlékek. BALATONFENYVES Kertmozi: A Blum-ügy. BALATONFÖLDVAR Fedett kertmozi: Anyegin. BALATONLELLE Kertmozi: Diadalmas olimpia. BALATONSZEMES Kertmozi: Három csillag. FONYÓD Kertmozi: Csodálatos malom. Teremmozi: Szombattól hétfőig. SIÓFOK Teremmozi: Vidéki lány. Kertmozi: Hely a tetőn. ZAMARDI Kertmozi: Ilyen nagy szerelem. HÉTFŐN: BALATONSZARSZO Kertmozi: Hely a tetőn. BALATONFÖLDVAR Fedett kertmozi: Denevérraj. BALATONLELLE Kertmozi: Három csillag. Szélesvásznú kertmozi: Csodálatos malom. FONYÓD Teremmozi: Á Blum-ügy. SIÖFOK Kertmozi: Anyegin. ÁLLÁS Bádogos szakmunkásokat felvesz az Ingatlankezelő Vállalat, Ady; Eledre u. 15. sz.________________(2983) ! Kőműves mestervizsgával elhelyezkednék a képzettségnek megfelelő munkakörbe. Ajánlatokat fizetés és munkahely megjelölésével »I960-« jeligére a kaposvári ■ Hirdetőbe kérek. (14061) j Időjárásjelentés Várható időjárás ma °stig: felhőátvonulások, néhány helyen kisebb esővel. Mr "sókéit szél, a nappali felmei "fedés kissé erősödik. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 20—24 fok között. (MTI) Száraz vegyiisztitás! Korszerűen felszerelt üzemünkben legkényesebb ruháit is garanciával tisztítjuk gőzmoi'oda és kelmefestő vegytisztító részlegünknél ó KTsz Átvevőhely: SIÓFOK, Hoch János utca 1. szám (2986) Somogyi Néplap Az MSZMP Somogy megyei Bizottsága és a Somogy megyei Tanács lapja. Felelős szerkesztő: KISDEAK JÓZSEF. Szerkesztőség: Kaposvár, Sztálin u. 14. Telefon- 15-10, 15-11« Kiadja a Somogyi Néplap Lapkiadó Vállalat, Kaposvár, Latinka S. u. 2. Tele on 15-16. Felelős kiadó: WIRTH LAJOS. Készült a Somogy megver Nyomdaipari Vállalat kaposvári üzemében. Kaposvár, Latinka S. u. 6. — 2519 Nyomdáért felel: LÁSZLÓ TIBOR igazgató. Terjeszti: a Magyar Posta. Előfizethető a helyi postahivataloknál és posíáskézbesitőknél. Előfizetési díj egy hónapra 11,- ¥%,