Somogyi Néplap, 1960. június (17. évfolyam, 128-153. szám)
1960-06-01 / 128. szám
2 gOMOOYI NÉPLAP 4 Sjserda, I960. Jűaios í SPORT Július 3-án kezd az 1960/61. évi NB l Augusztus 7-én lesz a rajt az NB ll-ben, az NB lll-ban és a megyei bajnokságban Még be sem fejeződött a bajnoki küzdelem a labdarugóknál, a Labdarúgó Szövetségnél már előre . tekintenek. Az MLSZ már készíti az NB I. jövő évi sorsolását, hisz legjobb labdarúgóinknál ez idén nem lesz nyári szünet. Az olimpia miatt már július 3-án megkezdődik az »őszi idény«. — Mi lesz az NB II-vel, az NB III-mal és a megyei baj- ncságokkal? — kérdeztük Pető Istvántól, az MLSZ titkárától. Pető sporttárs a következőket mondotta: — Minthogy az olimpiai felkészülés majdnem kizárólag csak az NB I-es csapatokat érinti, ezért természetszerű, hogy csak az NB. 1. rajtol július 3-án. Az NB II-ben és NB Ill-ban augusztus 7-én kezdődik az őszi idény. Ezeknek a csápátoknak tehát lesz idejük felkészülni a bajnokságra még akkor is, há mint pl. az NB III. egyes csoportjaiban július közepébe belenyúlik a bajnokság befejezése. — Sokat vitatott kérdés a villámigazolás, a lapok is foglalkoztak már véle. Legutóbb a Hétfői Hírek arról adott számot, hogy az idei villám minden bizonnyal villámgyorsasággal lepereg, s 24 vagy esetleg 48 óra alatt lebonyolódik. Mi az igazság a villám körül? — tettük fel az újabb kérdést. — Minden ezzel kapcsolatos híresztelés csak találgatás. Még nincs határozat arra, hogy lesz-e, s ha lesz, milyen lesz a villámigazolás. Minthogy a rendelkezésre álló idő igen rövid — mindössze egy hét —, így há lesz átigazolás, akikor azt valóban gyorsan le keU bonyolítani. Van egy olyan elv, hogy ha lesz átigazolás, akkor csak alsóbb osztályból felfelé lehet majd igazolni. A válaszból tehát csak az derül ki, hogy augusztus 7-én rajtolnák az NB II-es és NB III-as csapatok. Ügy fest, a villámigazolással kapcsolat ős »titkokat« egyelőre hét pecsét alatt őrzik az MLSZ-nél. A bajnoki rajttal kapcsolatban beszéltünk Gávora Zoltánnal, a SLASZ főtitkárával is. Elmondotta, hogy a megyei bajnokságban is augusztus 7-én kezdődik meg a küzdelem az 1960—61. évi bajnoki pontokért Nyolc csapot részvételével június 5-én megkezdődnek az osztályozok a megyei I. osztályba jutásért A kaposvár járás bajnoka csak később kapcsolódik be a küzdelmekbe A kaposvári járás kivételével mindenütt befejeződtek a bajnoki küzdelmek a járási I. osztályban. Minthogy az augusztus 7-i rajt sürget, a Somogy megyei Labdarúgó Szövetség úgy határozott, hogy június 5-én megkezdődnék az osztályozok a megyei I. osztályba jutásért. A bajnoki kiírás szellemében kilenc csapat (a 8 járási bajnok, továbvetették a tervet. Maradt a kilences létszám. Június 5-én a következő mérkőzésekre kerül sör: Babócsa—Marcali Honvéd Somogy szobán. Balatonújhely—K. Téglagyár Balatonbogl áron. Kapolyi Honvéd—Gyékényes a cseri pályán. Nagybaráti—Fonyód Kéthe- lyen. Nagybaráti nyerte a megismételt nagyatádi járási rangadót NAGYBABATI-FELSOBOGAT 2:1 (2:1) Soínogyszobon játszották újra a 2:0-ás nagybaráti vezetésnél félbeszakadt múlt heti. járási rangadót. A két csapat az alábbi összeállításban szerepelt. Nagybaráti: Bálint - Orbán, Kittlinger, Kiss - Kovács I., Kovács II, — Gőbölös, Varga, Hordóíi, Koczka, Novák. Edző: Horváth Viktor. Felsőbogát: Bogdán — Kustos, Gelícz, Bácsai — Kovács, Takos — Kálmán, Czim- balek, Papp, Csabai, Arany. Edző: Deák Géza. Két ellentétes félidő volt. Az első félidőben a barátiak játszottak fölényben, szünet után bogátiak kerekedtek felül. A döntetlen jobban megfelelt volna a látottaknak. G: Novak, Kovács, ill. Arany. Jók: Orbán, Kittlinger, Gőbölös, ill. Bogdán, Kovács, Papp. A mérkőzést a nagyatádi Lévák vezette — kitűnően! bá Kaposvár város bajnoka) jogosult indulni az osztályozókan. A kilenc csapatból három kerül majd fel a megyei I. osztályba. Hét járásban már tisztázódott a helyzet. Csurgón a Gyé- kényesi FSK, Barcson a Babó- csai SK, Nagyatádon a Nagybaráti MEDOSZ, Marcaliban a Marcali Honvéd, Fonyódon a Fonyódi Petőfi, Siófokon a Ba- latonújhelyi MEDOSZ, Tabon a Kapolyi Honvéd csapata lett a járási bajnok. Kaposvár város bajnoka a Téglagyári Építők csapat lett. A kaposvári járásban még folyik a harc Mer- nye és Fonó-Gázló csapatai között. Itt a bajnokság csak június 12-én ér véget. Ezért úgy döntött a szövetség. hogy nyolc csapat részvételével megindul a küzdelem, s az eisp versenynapon a kaposvári járás csapata lesz szabadnapos. Ha június 12-ig nem tisztázódna a járási bajnokság kérdése a kai revén járásban, akkor ezen a napon csonka lesz a forduló, de június 19-én már a kaposvári járás bajnoka is bekapcsolódik a küzdelmekbe. Igen »viharos« volt a hétfő esti sorsolás. A szövetségnél többen azt az álláspontot képviselték, hogy Balatonboglár csapatát be kellene osztani a 10. helyre. Hosszú vita után — minthogy az érdekelt csapatok igen élesen tiltakoztak — elGyőzelemmel fejezték be a tavaszi idényt a K. Dózsa ökölvívói K. Dózsa II.—Szekszárdi Dózsa 15:5 Szekszárdon tartották meg a területi ökölvívó-csapatbajnokság utolsó tavaszi mérkőzését. A K. Dózsa csapata fölényes biztonsággal győzött. Az »-igazi« eredmény 16:4. A pehelysúlyban ugyanis ve- zetőbirói műhiba történt. Mind a pécsi Molnár, mind pedig dr. Kecskés, akik a mérkőzést pontozták, Illést jelölték meg győztesnek. Horváth III. dombóvári bíró azonban érthetetlenül döntetlent hirdetett. A Dózsa óvhatott volna, de nem tette. Eredmények: Légsúly: Babai pgy. Takács ellen. 2:0. Harmatsúly: A kaposváriak nem állítottak versenyzőt. így Markos F. ellenfél nélkül győzött. 2:2. Pehelysúly: illés—Markos I. döntetlen. 3:3. Könnytisúly: Bedő ellen Forrai a második menetben feladta. 5:3. Kisyáltósúly: Tamásoviis ellen Kappel a harmadik menetben feladta. Meglepetés! 7:3. Váltósúly: Papp B. pgy. Árpás ellen. 9:3. Nagy váltósúly: Jakab ellen Tóth az eLső menet utáni szünetben feladta. 11:3. Középsúly: Bereczki L. pgy. Szabó ellen. 13:3. Félnehézsúly: Aczél pv. Varga ellen. 13:5. Nehézsúly: Kalmár ellen Palcsics az első menetben feladta. 15:5. A K. Dózsa II. egyébként veretlenül áll a tavaszi idény befejezése után az élen. A kaposváriak mind a három mérkőzésüket megnyerték, 6 pontjuk van, és »gólarány uk« is kitűnő: 51:9! Járási labdarúgó-bajnokság KAPOSVÁRI JÁRÁS Kadarkút—Nagybajom 3:0. Memye—Somogysárd 3:0. Juta—Ecseny 2:3. Fonó-Gázló—Somogygeszti 3:1. Attala—Ka posúj lak 1:2. A bajnokság élén a következő a helyzet: 1. Memye 2. Fonó-Gázló 3. Nagybajom 4. Somogysárd 5. Kadarkút 6 Kaposmérő 20 15 1 4 46:25 31 20 11 7 2 52:31 29 21 11 4 6 44:34 26 21 9 6 6 55:45 24 20 10 2 8 43:16 22 19 10 2 7 47:31 22 ASZTALITENISZ A Pécsi Vörös Meteor nyerte a kerületi DC csapatversenyt MOTORSPORT Két kategóriában győztek a kaposvári motorosok Szekszárdon Kaposvárott élénk érdeklődéstől kísérve 20 féríicsapat részvételével bonyolították le a Somogy megyei Asztalitenisz Szövetség rendezésében Dél-Dunántúl DC-rendszerű asztalitenisz csapatversenyét. Nagy küzdelem után a Pécsi Vörös Meteor együttese szerezte meg az elsőséget. Szekszárdon bonyolították le a területi motocross bajnokság második fordulóját. A kaposvári motorosok a várakozásnak megfelelően jól szerepeltek. Két kategóriában, a 125-ös és a 350-es géposztályban kaposvári győzelem született. A 250 ccm-es motoroknál Végvári »eladta« az elsőséget. Jórészt az ő hibája ugyanis, hogy kiszakadt a szelepháza, s kiállni kényszerült Balaskó, miként Kaposvárott, Szekszárdon is ragyogóan motorozott. Tőle már, minthogy 10 pontja van, aligha lehet elvenni a területi bajnoki címet. Igen jól motorozott a fiatal Haász is, aki Mátyást utasította maga mögé. Eredmények: 125 ccm-es géposztály: 1. Balaskó (Kaposvári MHS) Danuvia. 250 ccm-es géposztály: 1. Bencze (Pécsi MHS) Jawa. Beleznai a negyedik helyen végzett. 350 ccm-es géposztály: 1. Haász (Kaposvári MHS) Jawa, 2. Mátyás (Kaposvári MHS) Jawa. A bajnokság sorsát eldöntő harmadik fordulót Pécsett rendezik meg. A mezőnyt először két csoportra osztották. Az első csoportban a Pécsi Vörös Meteor lett az első a KMTE n. és a Kinizsi II. csapata előtt. A második csoportban a KMTE I. csapata győzött Marcali és a Kinizsi I. csapata előtt. A döntőben a Pécsi Vörös Meteor 3:2-re győzte le a Piriti-Molnár összeállítású KMTE I-et. A harmadik helyért a KMTE II. (Andro- sits—Forró) játszott a marcali (Ivu- sza-Rak) csapattal. A KMTE II. nyert 3:2 arányban. A végső sorrend: 1. Pécsi Vörös Meteor (Horváth, Arató). 2. KMTE I. (Piriti, Molnár). 3. KMTE II. (Androsits, Forró). 4» Marcali (Ivusza, Ráfc^,-HÍREK^/Ttűve lődés Szórakozás önkéntes libapásztor ez a kislány, aki inkább kedvtelésből hesseg-eti az állatokat, mintsem »-kötelességteljesítésből«. Vörös Csillag. Június l-igí Meztelen igazság. (Korhatár nélkül.) 5, 7, 9 árakor. Szabad Ifjúság. Június 1-ifTS 105 százalékos alibi. (10 éven alul nem ajánlott.) 4, 6, 8 órakor. Hippi-Rónai Múzeum: Nép« rajzi, természettudományi, régészeti és grafikai kiállítás. Megyei Könyvtár: Könyv« kölcsönzés és olvasótermi szolgálat 13—19 óráig. Ifjúsági Könyvtár: Könyv« kölcsönzés 13—18 óráig. Időjárásjelentés Várható időjárás ma estig! változó felhőzet délutáni záporokkal. Mérsékelt, a záporok idején megélénkülő szél. A nappali felmelegedés a Dunántúlon erősödik, keleten a meleg idő tovább tart. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 21—26 fok között. — Kaposvár anyakönyvi hírei. Születés: Kovács Tibor fia, Tibor, Szukics György leánya, Zsuzsanna, Pauncz József fia, István. Halálozás: Vörös Györgyné 68 éves, Albert Józsefné 67 éves, Lucza Fe- rencné 46 éves. — Magyar dal- és táncünnepséget rendeztek Csehszlovákiában. A nagysikerű népművészeti bemutatón 22 műkedvelő csoport, Csehszlovákja magyarlakta Vidékeinek legjobb népi együttesei léptek fel. A bemutatót mintegy hatezren tekintették meg. — Munkavédelmi hónapot tartottak májusban a TRANSZVILL kaposvári telepének dolgozói a Vasas szakszervezet felhívására. — ÚJABB IFJÚSÁGI MUNKACSAPATOK NEVEZTEK BE a mezőgazdaságban, dolgozó fiatalok országos és megyei termelési versenyére. A topo- nári Petőfi Tsz-ből Vincellér Lajosné brigádja vállalta, hogy 30 mázsa, az inámpusztai Zöldmező Tsz-ből Németh Benke brigádja vállalta, hogy 35 mázsa májusi morzsolt kukoricát termel holdanként. Kaposke- resztúron a Béke Tsz fiataljai silózó brigádot alakítottak. — Gyakorlaton a vendéglátóipari tanulók. Az országban két helyen, Siófokon és Balatonlellén egy-egy étteremben kizárólag fiatalok látják el a nyáron a munkát tapasztalt oktatók irányításával. — 160 GYERMEKET AJÁNDÉKOZTAK MEG hétfőn a Kaposvári Finonvmechankai Vállalatnál. A gyermekek 20— 20 forint értékű ajándékcsomagot kaplak. — A növénytermesztés időszerű tennivalóit és az aratásra való felkészülés feladatait vitattak meg tegnap tartott értekezletükön a tabi járás termelőszövetkezeteinek mezőgazdászai. — IRODALMI ELŐADÁST rendez csütörtökön este 6 órakor a Megyei Könyvtár az Építőipari Vállalat Szántó Imre utcai munkásszállásán. Előadást mond Meleg József tanár, közreműködnek a Somogyi Irócsoport tagjai. — 19 840 holdon vetettek kapásnövényt a nagyatádi járás termelőszövetkezetei. Burgonyát az előirányzott 5340 hold helyett 6084 holdon ültettek. Az időszerű növényápolási munkákat 3200 tsz-tag végzi. — TÍZEZER IPARI TANULÓT ÜDÜLTET az idén a Munkaügyi Minisztérium. A kéthetes, rendkívül kedvezményes üdülésben a legjobb tanulmányi előmenetelő, és a legjobb magaviseletű ipari tanulók részesülnek. — Társadalmi munkában parkosítják a Tabi Művelődési Ház környékét. A járási tanács dolgozói kezdték meg elsőként a földmunkákat. A községfejlesztési alapból 30 ezer forintot fordítanak a parkosításra. — Engedély nélküli fakivágásért a Nagyatádi Járásbíróság négyhónapi börtönbüntetésre ítélte Tóth Ferenc segesdi lakost. Az ítélet nem jogerős. — A BM Somogy megyei Rendőrfőkapitányság Orvosi Hivatala kö21i, hogy június 3-án, pénteken az időszakos orvosi vizsgát nem tartják meg. Másfél évi börtönre ítéltek egy csalót Szabó János büntetett elő-, életű kaposvári lakost a Kaposvári Járásbíróság májusban másfél évi börtönbüntetésre ítélte, s mellékbüntetésként három évre eltiltotta egyes jogainak gyakorlásától. Szabó szenvedélyesen totózott hetenként több száz forint értékű szelvénnyel. Többször előfordult, hogy a totó- eredmények bemondása után állított ki 10 találatos szelvényeket, s ezeket 200—250 forintért eladta. Máskor ismerőseitől kért kölcsön pénzt azzal a mesével, hogy beteg a kislánya. Ezeket a pénzeket is totószenvedélye kielégítésére fordította. Eladta illetményfáját mégpedig többször is: többektől előleget kért, de szállítani mindig elfelejtette. öt rendbeli 300 forintos értékhatárt meghaladó és hét rendbeli 300 forintos értékhatárt meg nem haladó csalás bűntettében hozták meg az ítéletet. (Nem jogerős.) „Élete első évszázadában' nem Használt szemüveget Mathilde Drenikow a holstein! Burgban a napokban ünnepelte 101. születésnapját. A ~z'p kort megért asszony a csodá k riportereknek elmondotta, hogy »élete első évszázadában- nem volt szüksége szemüvegre. Vigyázni kell! Gyermekbalesetek az utcán Tavaly két gyermek halt meg Somogybán közlekedési baleset következtében. Nagyobb gondot kell tehát fordítaniuk a szülőknek gyermekeik utcai közlekedésére. Négy akta: "J Február 1-én Nagyatá- don a vasbolt előtt játszottak a gyerekek. Egy motorkerékpár szabályosan haladt az úttest menetirány szerinti jobboldalán. A hídon ugrándozó két gyerek közül a kisebbik, a hatéves Madarász Csaba hirtelen a motoros elé szaladt. A kisfiú húsz napon túl, a motoros pedig nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett. 2 Iharosberényben dél- “* után két órakor (február 24-én) pajtásaival hazafelé tartott az óvodából a hatéves Harmadás Sanyi. Az Ungvári utcában egy lovasko- csi mögül indult a másik oldal felé. Egy szabályosan közlekedő teherautó hátsó kereke elütötte. Súlyos állapotban szállították a mentők a kórházba. Q' Április 18-án Balaton- * márián (IV. szakasz) Bíró Jóska (nyolcéves) rollerrel az úttest baloldalára kanyarodott. Csak a személygépkocsi vezetőjének lélekjelenlétének köszönhető,, hogy a fiú kisebb sérülésekkel megúszta. /i, Május 4-én Kaposvárott az Ady Endre utca 13. számú ház előtti homokkupacon játszott Bodrogi Jancsi (hatéves, az Ady Endre u. 12. sz. alatt lakik). A Széchenyi tér felől jött a Söripari Szállítási Vállalat tartálygépkocsija 20—25 km-es sebességgel. A kisfiú a Kossuth tér felé nézett, s két méterrel az autó előtt akart átszaladni az utca másik sorára. A sofőr fékezett, de a rövid távon nem tudott megállni. A lökhárító fellökte a fiút, s kulcscsont- és bordatöréssel szállították kórházba. * * * A közlekedési járőrrel kimentünk a városba. Baleset nem történt ezen a napon, de... meggondolatlanul futkározó vagy ácsorgó gyerekeket láttunk az utcákon. Ezektől a futkározásoktól nagyon rövid az út a balesetig. Herkovits Ági (Kertész u. 55., nyolcéves) az állomással szembeni földművesszövetkezeti büfé felé futott a Színház parkból. Az úttest közepén hirtelen megállt: megijedhetett (vagy játszott talán?), mert nézte csak mozdula Janul az állomás felé tartó személygépkocsit. Az autó igen közel volt már hozzá, amikor a kislány felugrott a járdára. Csaknem mindig zsúfolt az Ady Endre utca. Csokonai Gyurkának (November 7. u. 6., hatéves) sürgős dolga volt, a Sportszer-Játékboltba ment tornacipőért: hosszan elnyúló, átlós irányban szaladt át az úttesten. A kis Balázs Pista (Zrínyi u. 8.) még csak három éves, de nagyon magabiztosan mozgott — egyedül — a donneri patika előtti téren. »Pisztolyozom« — mondta, és mutatta bátor- legényesen kis játékpisztolyát. Előkerült az apa is. »Én megbízom a fiamban — válaszolta a járőr figyelmeztetésére —, nem megy ő le a járdáról.« Szép dolog a bizalom, de azért nem árt egy kicsit több óvatosság. Egy, másfél óra alatt tehát a város három pontján három gyerek meggondolatlansága rejtette magában a baleset veszélyét. Most nem történt szerencsétlenség, de vigyázni kell, hogy ne csak komoly baj, hanem ennek lehetősége se forduljon elő. (Virányi)