Somogyi Néplap, 1960. június (17. évfolyam, 128-153. szám)

1960-06-01 / 128. szám

Szerda, 1960. június 1,

3

SOMOGYI NÉPLAP

Tanulhatnak: tőink a férfiak isi

Mármint az asszonyoktól a somogyszobi Béke Tsz-ben. Mert nemcsak úgy, meseszó gyanánt kélt jó hírük az egész nagyatádi járásban. Ott jártunk, láttunk és hallottunk is, így hát üzenhetjük a kétkedőknek, hogy bizony rászolgálnak a somogyszobi asszonyok — pedig már nem is fiatalok, akikről szó van — a dicséretre. Arra is, hogy példaképei legyenek azoknak, akik még nem tudnak állandó jellegű szívügyet csinálni a közös gazdálkodás gondjaiból.

Barangolásunk alkalmával szorgalmasan záporozta forró sugaraival a zölden hullámzó mezőt a májusi nap. Nekünk is melegünk lett, hát még azoknak, akik az árnyéktalan földön vetegettek éppen. Kukoricát előbb, aztán meg köztesnek babot, tököt, egyszóval olyasmit, aminek jól hasznát veszi az ember. Minekelötte végzett a tagság a kilencszáz holdnyi közös birtok földjein a vetéssel — hátra már csak hatvan holdnyi kukorica vetése volt —, a háztáji földeken folyik a szorgalmas munka. Ügy mondták bent a tsz hűvös irodájában, hogy erre találjuk kint az elnököt meg az agro- nómust. De bizony hírük sincs a határban. Itt jártak, de régen elmentek már más dolguk után. Itt három asszony vet, segítenek egymásnak. Amarra két asszony boronái, emitt meg, közelébb. egy nénike tisztogatja kaszával a földet, hogyha idefordul a háztájit szántó traktort, ne gyűljön meg a baj a derékmagasságig megnőtt búzacsomókkal.

Egy fia férfiember sem látható semerre. Nem tévedtünk el hát mégsem, a riporter-szerencse alighanem azokhoz vezérelt, akikről azt hallottuk, amit később Bokor Ferenc ag- ronómus is megerősített:

— Tanulhatnak az asszonyoktól a férfiak! Nem mindegyik, de van néhány, akinek nem ártana a jó példára nézni!

Ismeretes, hogy a termelőszövetkezetben a tervek felbontásánál az idősebbekre igyekeztek a kisebb munkaigényű teendőket bízni. Így akartak eljárni Somogyszobon is a vezetők, de beleszóltak a munkába még ma is menyecskés tűzzel szorgalmaskodó asszonyok. Előbb csak maguk között mérgelődtek, hogy tudnák ők még az acatoláson kívül mást is tenni a szövetkezetért. Aztán egy napon betelt a mérték. Ismét acatolni indult volna az idősebbek munkacsapata, amikor a csapatvezető Nemes Jánosné elé odaállt

névrokona, özvegy Nemes Ist- vánné, a Rozi néni, csípőre tett kézzel.

— Hallod-e, te! Nem olyan teszetosza csapat ez! Elég ám a babramunkából! Elmegyünk a vontatóra trágyát rakodni!

Mit volt mit tenni, a többiek helyeslése kísérte a kifa- kadást. A vezetőség nevetve engedett a kérésnek.

— Munkaegységet akarunk mi is szaporítani! — vetette

világért sem, csak megtudtuk, hogy ő kaszálgatta földjén a búzacsomókat, s hordta a háztáji alá a trágyát. Amit tesz a szövetkezetben, természetesnek, rendjén valónak találja, de olyannyira, hogy amikor meglátta nálunk a fényképezőgépet, nagy mérgesen hátat fordított.

— Fényképezzétek a fiatalokat! Vagy — és átintett a

Fazekas Györgyné földjét kölesönsegítségképpen Nagy né

boronái ja,

még oda Rozi néni köszönöm- zsombékoson túlra, két ászképpen, s ez óta az eset óta szony felé, akik boronáltak — az idősebbek közül jó néhány azokat ott ni! asszony másként szerepel a Rozi néni persze abban a felbontott tervekben. szempillantásban megenyhült,

Hogy hány éves Rozi néni? mihelyt eltevődött a fényké- Bizony végigszámolt már az pezőgép. Sőt még mellé is te- emberélet felénél is többet, lepődhettem a szekéren ami- ; . . c vei trágyát volt hozandó egyTul van mar a hatvanon. S ^éí fordulóval. A húszesztendős bár vele született szerénység- Fecske komótosan poroszkált bői nem mutatkozott volna be az ismerős úton. De jól is tette,

hogy nem sietett, mert így legalább gondolatokat cserélhettem ismerkedésképpen a somogyszobi, munkájukról híres asszonyok egyikével. S akinek a tsz-iroda elé érve olyan szívből kívántam további jó egészséget, mint még soha senkinek. Hozzáteszem így utólag, hogy a jókívánságból jusson mindegyik asszonynak, akiről olyan mosolygós büszkeséggel beszélt az elnök meg az agronómus. Aztán meg a férfiak közül tényleg tanuljon munkaszeretetei ezektől az idős asszonyoktól az, akinek van ta- nulnivalója!

László Ibolya

Asszony kezében ritkán látni kaszát, özv. Nemes Istvánná ezt a szerszámot is otthonosan kezeli.

Határjárás Istvándiban

A TÉLEN JÁRT AM UTOLJÁRA ebben a faluban. Akkor az embereik az elmúlt gazdasági év sikertelenségének okait boncolgatták S az volt a beszélgetéseik, t> iák lényege, hogyan lehetne az idén jobban végezni a közös munkát, mint azelőtt. Megjegyeztem egy idős ember szavait: »Lehet ebben a faluban jó közöst kialakítani, csak megfelelő vezetőkre van szükség. Olyanokra, akik okosan, megfontoltan tudják irányítani ezt a szorgalmas népet, és mindig a józan ész parancsára cselekszenek.« Az élete delén már jóval túl levő Nagy Józsi bácsi mondta ezt. De így gondolkodott az egész falu. Az emberek tanultak az elmúlt év hibáiból, és az idei esztendőben másképpen, jobban akarnák dolgozni;

Az Üj Élet tagsága új vezetőket választott Homicz Józsefet, a Barcsi Községi Tanács elnökét, aki a szervezés idején náluk járt, elnöknek, Bányai Józsefet, a tapasztalt barcsi mezőgazdászt pedig mezőgazdásznak hívták meg. Mindketten tüstént hozzáláttak az egyének erejének egyesítéséhez. Az azóta eltelt pár hónap igen rövid idő ahhoz, hogy olyanná alakítsanak egy szövetkezetei, ahogy a »nagy könyvben« meg van írva. Az istvándi Űj Élet még nem ilyen. De azon az úton jár, hogy ilyenné váljék. Erről meggyőződtem a közelmúltban, amikor egy napot a határban dolgozó emberek között töltöttem el.

A szövetkezet irodájában csak Gyenis István könyvelőt és Jakab István állattenyésztési brigádvezetőt találtam. Büszkén újságolták, hogy kívülük mindenki a mezőn van. Jakab Istvánnal elindultunk, hogy bejárjuk a majd 3000 holdas szövetkezet határát. Sok ház előtt még ott díszelgett a fiatal legények hagyományos tavaszi ajándéka, a színes papírszalagokkal feldíszített májusfa. Tehát a faluban vannak fiatalok. A brigádvezető látva, hogy megpróbálom

összesíteni a másjusfák számát, megelőzött, és mosolyogva mondta, hogy a tél óta csaknem negyven falubeli jött vissza a vállalatoktól, és valamennyien felvételüket kérték a szövetkezetbe. A visszatérők többsége fiatal. Mi késztette őket arra, hogy visszatérjenek a hűtlenül elhagyott földhöz? A brigádvezető erre is megadta a választ: nagyon sokan közülük azért mentek el, mert féltek, hogy nem lehet majd ösz- szefogni az embereket. Nem lesz egységes akarat, és nem lesz eredménye a közös munkának.

Az idei tavasz meggyőzte őket az ellenkezőjéről. Arról, hogy van összefogás, van egységes akarat, és ennek lesz eredménye is. A szövetkezet 70 idős tagja kapja az öregségi járadékot. S amióta megkezdődött a munka, 20 forint előleget osztanak minden hónapban.

A HATÄRBAN meglepő kép fogadott. A 24 holdas cukorrépa-táblán mintegy 100 férfi és nő dolgozott. Peperő Sándor növénytermelési brigádvezető örömmel mondta, hogy az egyelést még ezen a napon befejezik, pedig itt. még sohasem nyúltak június közepe előtt a cukorrépához.

— Hát akkor miért a nagy szorgosság?

— Tudja, elvtárs, úgy gondolkozunk, hogy amit ma megtehetünk, azt a világért sem nalasztjuk holnapra. Így aztán gördülékenyen megy a munka. Az első növényápolást a takarmányrépán és a korai ültetésű burgonyán befejeztük. A száz hold őszi szedésű burgonyából is megkapáltunk 50 holdat. A jövő hét elején befejezzük, és hozzálátunk a 163 hold vöröshere kaszálásához — sorolta Peperő Sándor.

A Hosszú dűlőben a szőlők alatt tíz fogat a jelölést végezte az egyik táblán. Jobbra is, balra is szépen zöldellő búza. — Ebben a táblában őszi takarmánykeverék volt, most pedig burgonya kerül bele, abba a másik táblába ugyancsak

— mutat a domboldalra a brigádvezető, aztán hozzátette:

— Tavaly nem törődtünk az ilyen lehetőségekkel, másodvetésünk alig volt. Az idén minden talpalatnyi földet hasznosítunk.

Mellig érő rozsot ringat a szél a vasút mellett. Ezen a táblán most oltja az anyarozsot a Peperő-brigád egyik munkacsapata. Amikor az útra kiértek, csodálkozva vettem észre, hogy csupa idős emberből áll a csapat. A legfiatalabb, Kulcsár József 76 éves. Sgy Icicsit leültek pihenni, közben beszélgettünk.

— Ez a tábla van a legmesz- szebb a falutól. Elfáradhattak mire kiértek.

— Nem a, nem bizony — mondták egyszerre többen is.

— Sokszor megtettük mi már ezt az utat életünkben — vette át a szót Kulcsár bácsi, de fix-fizetéssel még sohasem. Mert a múlt hónap közepe óta mi valamennyien fix-fizetése- sek vagyunk.

A többiek helyeslőén bólintottak rá, éá Kulcsár bácsi tovább fűzte a szót: — Nem tudnánk mi otthon üldögélni, amikor a falu minden embere a határban van.

Aztán a brigádvezetőhöz intézte szavait: — Hát fiam, holnapra több vízről gondoskodjatok, mert mi nem aludni jöttünk ide, haneim dolgozni. Délre már elfogyott, amit egész napra hoztak, azóta az őrháztól vödrökben hordjuk.

A brigádvezető megígérte, hogy intézkedik.

EGY NAPOT TÖLTÖTTEM Istvándiban, és meggyőződtem arról, hogy idős Nagy Józsi bácsi szavait a mindennapi munka igazolja. Mert olyan vezetőket választottak az Űj Életben, akik jól irányítják, jól szervezik a szorgalmas szövetkezeti gazdák munkáját. És nem kell sok idő ahhoz, hogy a mainál még jobb és szebb nagyüzem legyen Istvándiban; Olyan, amely többet tud adni gazdáinak, mint előzőleg a kis- parcella.

Németh Sándor

19 millió munkás esti iskolán

A kínai gyárak és bányák által létesített esti iskolákon körülbelül 19 millió munkás képezi magát. Ez a szám még a kínai kultúrál s forradalom hatalmas fejlődése közepette is rekordnak számít. Példaként érdemes megemlíteni, hogy a csangcsuni első számú kínai autógyár saját iskoláiban nem kevesebb, mint 17 000 munkás tanul, csaknem kétszer annyi, mint tavaly. Kétszáz munkás tanul a gyár nemrég létesített egyetemén. A nagyobb kínai ipari központokban létesített egyetemeken immár több mint húszezer olyan munkás tanul, aki az automatizálás eredményeként jutott ilyen lehetőséghez.

Pártklubot avattak Marcaliban

BERKESI ANDRÁS

(44)

A ház előtt Scós fizetett. Éva pedig csengetett a kapun, gyalog mentek fel. Kiöl a lány, egy lépcsőfokkal lemaradva a fiú. Éva előszedte kulcsait, és kinyifoila az ajtót.

— Vegye le a kabátját — ajánlotta a lány, cs vetkőzni kezdett;

Soós engedelmesen vette le kabátját, és figyelmesen körülnézett a kis előszobában.

— Tessék, menjen beljebb — nyitotta ki az ajtót Éva.

— Nem zavarok? — bizonytalankodott a fiatalember. — Igazán nem szeretném..;

— Egyedül lakom, és különben is már megmondtam erről a véleményemet, úgy, hogy elhagyhatja a további szabadko- zást. Tessék, foglaljon helyet. Talán üljünk ide a lámpa mellé — ajánlotta a lány, mikor látta, hogy a fiú a heverő melletti fotel felé megy.

Soós leült.

— Egy pillanatra megbocsát, azonnal jövök ... csak átöltözöm ...

— Csak nyugodtan — felelte a férfi, és felvette az asztalon heverő Sport új rá got. Gyqr- mn végigfutott a címeken. Az

újság hírt adott az olasz sportolók megérkezéséről.

— Hogy a csudába? Hiszen a rádió szerint tegnap indultak — mormolta maga elé. Forgatta az újságot. Szeme megakadt a dátumon. — Értem — düny- nyögte. A lány lépteit hallotta. Letette a lapot, és kíváncsian tekintett Évára.

— Szóval maga Feri bácsi unokaöccse? — kérdezte a lány, és szomorú arccal tekintett a fiatalemberre. — És miért nem kereste a lakásán?

— Ma érkeztem Debrecenből, és anyám nem tudta megmondani a régi címét. Csak any- nyit mondott, menjek a Liliomba, ott megtalálom. Édesanyámmal is ritkán találkoztak. Négy vagy öt héttel ezelőtt levelet váltottak egymással. Arról volt szó ugyanis, hogy engem Moszkvából való hazaérkezésem után Budapestre, a vezérkarhoz osztanak be, és anyám azt akarta, hogy Feri bácsinál lakjam. Állítólag meg is egyeztek. De mondja már az istenért, mi történt?

— Sokat mi sem tudunk, csak annyit, hogy Kispesten, az Üllői úton elütötte egy ismeretlen autó. Valószínűleg teherautó lehetett, mert borzalmasan összeroncsolta. Tudomásom szerint az autót nem találták meg. Sajnos, azt egyikünk sem tudja, hogy mit keresett Kispesten.

— Kispesten? — töprengett a százados. — Ügy tudom, hogy ott nem lakott rokona. Szörnyű. Szegény anyám, ha megtudja. — A százados elhallgatott. Bánatos szemmel nézett a levegőbe. — Pedig hogy vártam ezt a találkozást. Már gyermekkoromban irigyeltem Feri bácsit, amikor Keletről küldözgette a leveleket meg a fényképeket. Bejárta az egész világot...

— Igen, nekünk is sokat mesélt — szólt közbe a lány. — Nagyon izgalmasan tudott mesélni. Különösen Jáváról meg Törökországról. Bár az utóbbi időben sokat betegeskedett. Valami baj volt az idegrendszerével. Állandóan orvoshoz járt. Volt neki egy orvosbarátja. Az gyógyítgatta, mert rémlátásai voltak.

— Rémlátásai? — csodálkozott a százados.

— Igen. Halálfélelem gyötörte, és többször az öngyilkosságot emlegette. Mikor kérdeztük tőle, hogy mi baja van, csak hallgatott, és nem válaszolt. Azt tudom, hogy az utóbbi időben rendszeresen járt templomba, és három héttel ezelőtt valami végrendelet-; ről tett említést.

— Végrendeletről? De hiszen nem volt vagyona azon az öröklakáson kívül, ahol la-: kott. Azt pedig ezek szerint eladta.

— De vett rajta egy másikat

— jegyezte meg csendesen a lány. — És volt neki egy kevés aranya is. Nekem legalábbis azt mondta.

— Igen — sóhajtott a százados. — Valamikor gazdag ember volt. Szingapúrban saját mulatója volt, és úgy tudom,X hogy Bangkokban is. /

— Azt hiszem — mondta aj

lány elgondolkodva —, hogy> túl sokat foglalkozott az utób-g bi időben a keleti misztiku-5 mokkái, és az ment az idegei-^ re. $

— Könnyen lehetséges —é hagyta helybe a százados. —£ Valamikor nem gondolta, hogy* főpincérséggel fogja megkeres-J ni a kenyerét...

— Valamit azért nem értek'

— szakította félbe a lány a fiú beszédét.

— Mit nem ért?

— Szinte hihetetlen, hogy Feri bácsinak vezérkari tiszt: rokona legyen.

— Miért? — nézett csodál-; kozva a fiú Évára.

— Remélem, azt tudja, hogy az öreg szívből gyűlölte a kom-: munista rendszert.

— Folytatjuk —

(Tudósítónktól.)

Ízléses mértéktartással berendezett, meghitt hangulatot árasztó helyiségek fogadták szombaton este Marcaliban a régi rendőregyesület épületéből átalakított pártklub avatására összegyűlt vendégeket. Az ünnepségen a járási pártbizottság és a járási tanács vezetőin kívül megjelent Illés Dezső, a megyei pártbizottság osztályvezetője is.

A párttagokkal, hozzátartozóikkal zsúfolásig megtelt nagyteremben Bojton Ferencnek, a községi pártbizottság titkárának megnyitója után Szigeti István, a járási pártbizottság titkára mondott rövid beszédet. — Régi kívánságuk teljesült a marcali párttagoknak és pártonkívülieknek — rrfondotta —, megnyithattuk számukra második otthonukat, ahol nemcsak értekezleteket,

gyűléseket, összejöveteleket tarthatnak, hanem hasznosan szórakozva tölthetik el szabadidejüket, gyarapíthatják politikai és általános műveltségüket; — Majd köszönetét mondott mindazoknak — elsősorban a megyei pártbizottságnak, Boj- tor Ferenc, Darázs Lajos, Ba- ráth László és Aradi Gyula elvtársaknak, valamint a helyi ktsz dolgozóinak — akik akár anyagiakkal vagy munkájukkal, akár szervező tevékenységükkel hozzájárultak a klub létrehozásához. Végül a járási pártbizottság nevében átadta az épületet Marcali kommunistáinak és párton kívüli dolgozóinak. Ezzel a járás pártklubjainak száma 26-ra nőtt;

Az ünnepség második részében a község legjobb szólistái adtak színvonalas zenei műsort.

IWVW

Miért nem kap parkettet az IKV?

A Kaposvári Ingatlankezelő Vállalat a múlt év augusztusában felújító és karbantartó részleget létesített, hogy rendszeresebbé, gyorsabbá tehesse a vállalat kezelésébe tartozó épületek javítását. Sok épületet varázsoltak már szinte újjá. Új ablakok, ajtók cserélik fel a régieket, s ahol lehet, korszerűsítik a lakásokat, fürdőszobával, mellékhelyiségekkel látják el őket.

Tehermentesítik ezzel a Tatarozó Vállalatot, így az a lényegesebb építkezésekre nagyobb gondot fordíthat.

Nehezíti azonban az IKV munkáját, hogy nemigen kap parkettet. Pedig a felújított lakásokat — ahol padlózatot is kell cserélni — szeretné parkettel ellátni. A szükséges mennyiségnek azonban csupán a felét kapja.

Miért nincs parkett? — kérdezik egyre gyakrabban a lakók az IKV-től. az IKV pedig a megyei tanács tervosztá- lyától. Azért, mert a Csurgói Faipari Vállalat nem teljesítette parkettgyártási tervét, nem tudja kielégíteni a szükségletet. A vállalat a beérkezett fát nehezen tudja megszárítani, s hátráltatja a munkát az is, hogy az idén gyártandó keskenyebb parkettból kevesebb négi/zetmétert készíthetnek. Akárhogy van is, megoldást kell találni a szárító kapacitás növelésére és a munka meggyorsítására. Ha másképp nem: új műszak bevezetésével. Ne hárítsanak minden lemaradást az említett hibákra, igyekezzenek inkább helyrehozni azokat, hiszen így más vállalatok tervteljesítését is elősegítik.