Somogyi Néplap, 1960. június (17. évfolyam, 128-153. szám)
1960-06-03 / 130. szám
80MCX3Y1 NÉPLAP 4 Péntek, 1960. júnJu* & _ SPORT Az öreglaki spartakiád községi döntőn Ez alkalommal nem hirdették öles plakátok, még dobszó útján sem tették közzé, mégis fél száznál több sportoló és tekintélyes számú érdeklődő népesítette be május utolsó vasárnapján a festői fekvésű öreglaki sporttelepet. Színes melegítőktől tarkállott az üde- zöld sportpálya. Különösen az ifjúsági otthon lányai vonultak fel nagy számban. De eljöttek a »falubeliek« is. Ismét ott láttuk a sorban azt a Németh Katalint, aki korábban már az országos spartakiád döntőn is képviselte Somogy megye színeit a gránátvetésben. ányzott az egyöntetűség. A gúlaépítés sem ment minden zökkenő nélkül, de öreglakon azt mondják: A négy hét múlva sorra kerülő járási döntőig még van idő kijavítani a hibákat! Menetrendszerű pontossággal peregtek a különböző atlétikai számok. Különösen nagy harc folyt a női távolugrásban. Amikor pedig a férfi súlylökök közül Kapitány Lajos kezéből majdnem tíz méterre szállt a súlygolyó, felélénkült a közönség. öreglakon most már készülődnek a kerékpárversenyre, no meg a Balatónbogláron megrendezendő járási spartakiád döntőre. Az egyes számok győztesei: Nők: 100 m: Antal Mária 14.8. 400 m: Antal Mária 78.2. Magasugrás: Varga Irén 113. Távolugrás: Varga Irén 421. Gránátdobás: Antal Franciska 43.20. Férfiak: loo ni: Budinszky László 13.2. Sülylökés: Kapitány Lajos 9.92. Gránát: Nagy József 54 m. Riba (K. Dózsa) is indul a tíz nemzet ökölvívó-versenyén Amikor Ignáczi György pedagógus, az öreglaki sport lelkes szószólója számba vette fiait és lányait, ötvenegyig jutott el a számolásban. Magával a félszáz indulóval elégedett volt a deresedő hajú sportvezető. Azzal azonban, hogy a lányok voltak túlsúlyban, s a férfi mezőnyök igen gyérek voltak — már kevésbé. Meg is beszélte azon nyomban a sportkör vezetőivel, hogy a fiúk részére valami »pót-spar- takiádot-x kellene szervezni. Utóvégre akadnak sportra termett ifjak öreglakon, még ha számuk az utóbbi időben némileg megfogyatkozott is. Szervezés kérdése csupán, hogy kiegészül-e a férfi mezőny. A baj ott történt, hogy a falu sportvezetői azt hitték: az immár kilencedszer megrendezésre kerülő spartakiád talán magától is megy. Nem számoltak azzal, hogy még a labdarúgó-csapat standard játékosai közül is sokan távolmaradnak a spartakiádról. No de térjünk vissza a vasárnapi községi döntőre, mert a kisebb hiányosságok ellenére is jól sikerült ez a verseny, s mégiscsak ünneppé avatta a gyermeknappal egybekapcsolt spartakiádot. Nagy sikert arattak az első ízben bemutatkozó tornászlányok, bár munkájukból még helyenként hiBudapesten pénteken kezdődik az olimpiai előkészületek középpontjában álló tíz nemzet ökölvívó-viadala. Ez a nagyszabású verseny a Magyar Ökölvívó Szövetség megalakulásának 35. évfordulója alkalmából kerül sorra, t'ippen ezért «nagy gonddal készítették elő legjobb ökölvívóink és a meghívott külföldi versenyzők várható nagy csatáját. Valamennyi súlycsoportban két magyar öklöző és két külföldi versenyző lép a kötelek közé. A versenynek kaposvári részvevője is lesz. Középsúlyban ugyanis a bajnokságot Marcaliban nagy érdeklődéstől kisérve bonyolították le az immár harmadízben megrendezett Balaton Kupa kötöttfogású birkózó- versenyeket. A marcali művelődési házban rendezett versenyen a tavalyihoz képest bizony alaposan megcsappant az indulók száma. Akkcr majd száz, az idén pedig csak 52 versenyző lépett szőnyegre. Ez a verseny is tükrözte, hogy visszaesett megyénkben a birkózás. Az igen jó erőket felvonultató nyert Riba, továbbá Fehér III. az indulásra jogosult magyar versenyzők. Rajtuk kívül Feo- fanov (szovjet) és Takov (bolgár) ökölvívó alkotják e súlycsoport négyes mezőnyét. Miként a bajnokság döntőjét, itt is körmérkőzés formájában bonyolítják le a versenyeket. Kaposvárott nagy érdeklődéssel várják, hogy Riba meg tudja-e ismételni a magyar bajnokságon véghez vitt bravúrját. A versenyeket pénteken, szombaton és> vasárnap este rendezik meg a Sportcsarnokban. fővárosi csapatok foglaltak el a csapatverseny első négy helyét. A Budapesti VSC pedig végleg elnyerte a Balaton Kupát, minthogy harmadszor egymás után szerezte meg az elsőséget. Eredmények: Lepkesúly: 1. Rábai (Vasas) (Rábai korábban a marcaliak birkózója volt). Légsúly: 1. Papp (K. Dózsa), 2. Halász (K. Dózsa). Pehelysúly: 1. Nyul (MTK). Cserdi (K. Dózsa) helyezetlen. Könnyűsúly: 1. Decleva (BVSC). Bárdosi (K. Dózsa) nem ért el helyezést. Kis- váltósúly: 1. Steer (BVSC), 3. Márkus (Marcali). Nagyváltó: 1. Pollák (BVSC). Hegedűs (K. Vasutas) 4., Tombor és Dravecz (Marcali) helyezetlen. Kisközép: 1. Sze- csődi (Marcali). Lantos (Marcali) és Lénárt (K. Dózsa) helyezetlen. Nagyközép: 1. Rizmayer (MTK). Kiss (K. Vasutas) helyezetlen. Félnehéz: 1. Pintér (BVSC). 2. Vida Egy sor sportág mozgósította híveit az elmúlt vasárnap. Felnőtt, ifjúsági és serdülő atléták küzdöttek a győzelemért, a bajnoki pontokért. Szorítóba léptek az ökölvívók. A bajnokságért versengtek a kerékpárosok. A vívás felé is sokan fordultak nagy érdeklődéssel. Mindenekelőtt azonban labdarúgóink szereplését kísérte a legnagyobb figyelem. A Budapesti VSC végleg elnyerte a Balaton Birkózó Kupát BÜC5Ü AZ NB 1I-TÖL. Így nevezhetnénk utólag a KMTE labdarúgó-csapatának mérkőzését a Székesfehérvári Vasas ellenében. Mi volt a baj a vasárnapi mérkőzésen? Elsősorban az, hogy megbomlott a csapat egysége. A bal- szerencse is közbeszólt, hisz a tizedik másodpercben nem mindegyik mérkőzésen esik gól, itt így történt. Az újabb, gyorsan bekapott g<31 tetézte a bajokat. A mérkőzésen nem sok keresnivalója volt a KMTE-nek. A csapat bizony nem a legszebben búcsúzott az ^srB II-tŐL * * * A SZÉKESFEHÉRVÁRT PÉLDÁT nem egy ízben említettük már. Fehérvárott annak ideién három vagy négy Vasas sportkör, ezenkívül még jó néhány másik szak- szervezeti csapat működött. A fehérvári sport vezetői aztán véget vetettek a megosztottságnak és a széthúzásnak. Igaz, hogy ez a határozott intézkedés itt-ott komoly áldozatokat követelt. A Székesfehérvári Petőfi csapata például a megyei bajnokság éllovasa volt, amikor kimondta feloszlását, hogy játékosai erősíthessék a Vasast. Akkor ezek az erélyes intézkedések bizonyára fájtak nem egy helyen. Most vasárnap azonban Kaposvárott láttuk, hogy mégis a fehérváriak választották a helyes utat. Nem régóta szerepel Székes- fehérvár csapata az NB Il-ben. A majdnem csupa fiatal játékosból álló gárda azonban épp vasárnapi játékával bizonyította be, hogy az NB II. egyik legjobbja. Miért említjük mindezt? Azért, mert ezekben a napokban, amikor vajúdik a kaposvári labdarúgás, nem ártana egy kicsit tanulmó- Äjrozni a »fehérvári példát-«. * * * KORAI VOLNA MÉG A KINIZSI BAJNOKSÁGÁRÓL BESZÉLNI. Ezt maguk a Kinizsi-labdarúgók hangoztatták Baján, amikor az igen sportszerű ellenfél, a Bajai Bácska labdarúgói gratuláltak Szigetiéknek azzal, hogy most m.-ír »ti vagytok a bajnokok-«. Jóleső érzés volt hallani a Kinizsi-labdarúgók szájából, hogy nyoma sincs náluk az elbizakodottságnak. Ez annál inkább örvendetes, mert a szurkolótábor körében már sokan Elkönyvelték a Kinizsi elsőségét. Nem kétséges, hogy a Kinizsinek áll a zászló. De az is bizonyos, hogy a csapat talán még sohasem állt olyan nehéz feladat előtt, mint most, a hajrában, amikor sikeresen kell vennie az akadályokat a PBTC, a K. Dózsa és Szekszárd ellenében, hogy Kaposvárnak mégiscsak legyen NB Il-es csapata. * * * DEÁK SÁNDOR NEVÉT bizonyára nem ismerik olyan sokan még a Kinizsi Sportkör házatáján sem, mint a labdarúgó Szentgró- tiét. Pedig érdemes megismerni őt. a vívók népszerű Sanyi »bácsiját-«. Szerény. halk szavú, csendes sportember, aki pár évvel ezelőtt állt oda a sportköri vezetők elé, s javasolta: alakítsanak vívó szakosztályt. Deák sporttárs felajánlotta tudását, és megígérte, hogy segít elindítani a vívóéletet a Kinizsi házatáján.. Deák Sándor neki is lendült vívóival, az akkor még még kis vívó- palántákkal. Keze alól máról holnapra nőttek fel a tehetségek. Olyanok, mint Máy Attila, akinek nevét most már a legjobbak között is ismerik. Amikor megemlékezünk Máy Attila és a többiek sikeréről, lehetetlen szó nélkül elmenni Deák Sándor vívóedző munkája mellett. Nem is megyünk el, hanem gratulálunk, Sanyi bácsi! * * * FÉLBESZAKADT EGY LABDA- RÜGO-MERKOZÉS a megyei bajnokságban. Olyan szomorú jelenség ez, amilyenhez hasonló az 1959—60. évi bajnokságban szerencsére nem fordult elő. Mi történt Gyékényesen? Ma még nem teljesen tiszta a kép. Az bizonvos, hogy Hottó II., a kiállított játékos nem ment le a pályáról, aztán, hogy a pécsi játékvezető, Molnár kiengedte kezéből a mérkőzést. Ennek következménye volt egy elég súlyos természetű sérülés, meljet Szabó II., a csurgóiak fiatal játékosa szenvedett. A SLASZ folytatja a vizsgálatot. Sajnos, a szerdai fegyelmi tárgyaláson Molnár játékvezető hibájából nem érkezett meg a játékvezetői jelentés, nem kerülhetett sor a gyékényes! mérkőzés tárgyalására. Az azonban bizonyos, hogy a botrányén felelős személyek megkapják majd méltó büntetésüket. ;as). Vida korábban a K. H. utas versenyzője volt. Nehéz- : 1. Bordás (BVSC). Csapat pontverseny: 1. BVSC 34 pont 2. MTK 17 pont 3. ITSK 10 pont 4. Vasas 9 pont 5. K. Dózsa 8 pont 6. Marcali 6 pont Kilenc csapat indult. Kerékpár Füzér (K. Kinizsi) futotta a nap legjobb idejét A 100 km-es megyei bajnokság megmozgatta a somogyi kerékpárosokat. Szép számú induló volt- valamennyi géposztályban. A nap legjobb idejét az ifjúsági Füzér Ernő futotta: hajrá győzelmet aratott Kássa felett. Füzérék ideje 2:51.40 ó. A felnőtt Pákozdié és Kiss Kálmáné 3:07.40 ó. Az egyes géposztályok győztesei: Pákozdi (K. Kinizsi), Füzér (K. Kinizsi), Fenyő (K. Kinizsi), Tur- nár (K. Kinizsi), Ente (K. Kinizsi), Lemer (K. Kinizsi). A területi Béke Kupa senyének állása: ponfcver1. Pécsi Spartacus 540 pont 2. K. Kinizsi 471 pont 3. Pécsi Bányász 221 pont 4. K. Vasutas 131 pont 5. Szekszárdi Spartacus 126 pont 6. Nagykanizsai VTE 99 pont 7. Nagykanizsai Bányász 86 pont 8. K. V. Lobogó 49 pont a. Siófok 2 pont-HÍREK Aranyélet Szép az óvoda, sok a játék, de a világ összes autója, babája és vonata sem érhet fel egyetlen szál virággal, amit tavaszi napsütésben szedegethetnek a gyermekek. Ez az igazi, kint a szabadban. S a karádi óvodásoknak talán nem is lehetne most nagyobb ajándékot adni, mintha virágkoszorút fűzhetnek az óvoda tőszomszédságában. Ma Budapesten sorsolják a lottót Több mint ötszáz nyeremény a jutalomsorsoláson Ezen a héten ismét kettős lottó- húzást rendez a Sportfogadási és Lottó Igazgatóság. Június 3-án, pénteken Budapesten tartják a 23. heti húzást és a májusi tárgynye- remény-sorsolást. A 20. játékhét szelvényeire a visz- szamaradt tárgyakkal együtt 533 értékes nyereményt sorsolnak ki. Főnyereményként ezúttal Is négy öröklakást, kétszobás, bárhol felépíthető családi házat és 407 típusú Moszkvics személygépkocsit sorsolnak. Ezenkívül a többi között 20 motorkerékpár, 6 szobabútor, 1 konyhaberendezés, 85 televízió, 53 rádió, 58 padlókefélőgép, porszívó, hűtőszekrény és mosógép, 10 négyszemélyes sátor stb. jut a szerencsés lottózóknak. (MTI) — A járás felvásárlásáról tárgyalt a közelmúltban a Fonyódi FJK igazgatósága. Az igazgatóság felvásárlási előadói munkakört létesített. — A KÖNYVHÉT KERETEBEN somogyi írók irodalmi délutánt rendeznek a cukorgyári dolgozóknak az EDOSZ művelődési házban ma délután 4 órakor. — 29 traktor elkészítéséhez elegendő vasat gyűjtöttek az 1959— 60-as tanévben megyénk úttörői. Gyűjtési tervüket 218 százalékra teljesítették. Június 7-én délelőtt fél 9 órakor az Ifjúsági Házban a MÉH Vállalat ünnepélyt rendez, és megjutalmazza a legjobb fémgyúj- tő pajtásokat. — A Megyei Könyvtár olvasóterme tatarozás: és átalakítási munkálatok miatt néhány napig zárva lesz. A könyvkölcsönzés zavartalanul folyik tovább. — PABLO NERUDA a Magyarországon tartózkodó világhírű chilei költő felajánlotta most készülő, a Húsvét-szi- getekről szóló könyvének kiadási jogát a Corviná/nak. Így az új Neruda-kötet Európában először Budapesten lát napvilágot. — Háromnapos kirándulást szervezett Budapestre a Tabi Járási KISZ Bizottság. A kirándulás során 28 fiatal tekintette meg fővárosunk nevezetességeit. — A tsz-épitkezések meggyorsítását és a termelőszövetkezeti ipari tanulók helyzetét beszélik meg jövő heti értekezletükön a csurgói járás tsz-iparosai és az építőbrigádok tagjai. — 7X. PEDAGÖGUSNAP alkalmából ünnepélyt rendez a Hazafias Népfront városi bizottsága június 5-én délelőtt 10 órakor a megyei tanács nagytermében. Ünnepi beszédet mond llku Pál, az MSZMP Központi Bizottságának tagja, művelődésügyi miniszterhelyettes. — 22 mázsa cukorborsót adott át a MÉK-nek június 1-én a buzsáki Munka Harcosa Termelőszövetkezet A továbbiakban minden másnap 20— 20 mázsa borsót szállítanak. — 4500 tagja van megyénk takarékszövetkezeteinek. A takarékszövetkezetek ez évben 3 millió forint kölcsönt folyósítottak tagjaiknak. — Külföldre száll!1 ha'ó 46 hízott marhát adott át az Állatforgalmi Vállalatnak a so- mogyszili Petőfi Termelőszövetkezet. Az állatokért 334 610 forintot fizetett a vállalat. — Országos állat- és kirakodóvásár lesz június 5-én Kaposvárott és Kéthelyen. (11465) Időjárás jelentés Várható időjárás ma estig: nappali felhőképződés, néhány helyen délutáni záporeső, zivatar. Mérsékelt, északkeleti szél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 23—27 fok között. Távolabbi kilátások: a meleg idő tovább tart. KAPOSVÁRI MÉRTÉKSZABÓSÁG NAGYSZABÁSÚ MŰSOROS cLiixcitJxmuLtcLtát rendez, a LEGÚJABB DIVATÜ nyári ruhákból, folyó hó 4-én, szombaton este 8 órai kezdettel a SZABADSÁGPARKI VENDÉGLŐBEN. Belépődíj 5 Ft (13776) A Kaposvár és Vidéke Körzeti Földmiivesszövetkezet ÉRTÉS ÍTI azokat a gazdákat, akik 1960. május 1. óta szénát adtak el, ellenértékét a földművesszövetkezet felvásárlási iizemágánál (Budai Nagy Antal u. 5. sz. alatt) minden munkanapon 8—Il-ig átvehetik. (2929) ^ííűvelődés ő-zórakozás Vörös Csillag. Június 5-ig: Négyszáz csapás. (18 éven felülieknek.) 5, 7, 9 órakor. Szabad Ifjúság. Június 3—5- ig: A nagy Caruso. (Korhatár nélkül.) 4, 6, 8 órakor. Rippl-Rónai Múzeum: Régé* zeti, néprajzi, természettudo* ..lányi és grafikai kiállítás. Megyei Könyvtár: Könyv* kölcsönzés 9—11 és 13—19-igs Ifjúsági Könyvtár: Könyvkölcsönzés 9—11 és 13—18 óráig. Balatoni műsorkalauz 1 MOZIK MŰSORA: j BALATONBOGLAR Teremmozi: Hosszú az üt hazáig^ BALATONSZARSZÖ Teremmozi: Gyalog a mennyor* szágba. BALATONFENYVES Terem-kertmczi: Fényes esküvO. BALATONFÖLDVAR Zárt kertmozi: Emberek és far* kasok. BALATONLELLE Kertmozi: Vidéki lány. Szélesvásznú mozi: Nagybácsi. BALATONSZEMES Kertmozi: TéVes kapcsolás. FONYOD Kertmozi: Kölyök. Teremmozi: A béke első napja. SIÓFOK Teremmozi: Meztelen igazság. Kertmozi: Emberek és farkasok. ZAMARD1 Kertmozi: 105 százalékos alibi. SZÓRAKOZÓHELYEK, ÉTTERMEK: BALATONFÖLDVAR MOTEL étterem: Nyitva 2 óráig. Tabányi Mihály és tánczenekara játszik. - GYÖNGYE étterem: Elsőrendű melegkonyha. Cigányzene- kar szórakoztatja a vendégeket. BALATONLELLE VÖRÖS CSILLAG étterem-szálloda: Választékos étel-, ital-különlegességek és zene. Nyitva 8-24 óráig. - VÖRÖS CSILLAG bár: Nyitva 23—5 óráig. - ZÖLD LUGAS büfé: Nyitva 8—18 óráig, étterem 18 —24 óráig. Halkülönlegességek. Suki népi zenekara muzsikál. — ROZSAKÉRT bár: Zene: Horváth J. zeneszerző. Nyitva 21-5 óráig. - HANGULAT esznresszó: Nyitva 10 -2 óráig. Zene: 19-2 óráig. - PARK SZÁLLÓ étterem, eszpresszó: Nyitva 8-22 óráig. - GYÖNGYSZEM kerthelyiség: Nyitva 8-21 óráig. BALATONSZEMES VIGADÓ étterem: Ételkülönle- gességek. halételek, balatoni borkülönlegességek, kitűnő zene. Nyitva 8-24 óráig. - VIGADÓ bár: Nyitva 23-5 óráig. - FASOR étterem, presszó: Nyitva 8-22 óráig.- MÓKUS cukrászda: Állandóan friss sütemények és fagylalt különlegességek, hűsítő italok. Nyitva 9— 22 óráig. BALATONSZARSZÖ VÉN DIÓFA étterem, kerthelyi- ség (a főút mellett): Kitűnő konyha. Halászlé állandóan kapható. Sörkülönlegességek. Zene. Nyitva 6-2 óráig. - STRAND étterem: Közvetlen a parton. Halételek, hideg-meleg konyha. Nyitva 24 óráig.- KICSI eszpresszó.' Fagylalt, cuk- rá szsütemény- különlegességek, hűsítő italok. FONYOD PRÉSHÁZ: 150 éves présház, romantikus kirándulóhely. Az üdülők kedvelt kirándulóhelye. Príma cigányzenekar. Halétel-különlegességek. Nyitva 8—22 óráig. SlOFOK MOTEL étterem: VI. 4-én nyit. A budapesti Táncpalota zenekara játszik Bán Géza vezetésével. Fellép: Tichy Marian táncdal-énekes. Nyitva 2 óráig. - TÜNDE bár: Teljesen újjáalakítva várja kedves vendégeit. Nívós fővárosi tánczene. Nyitva 21-3 óráig. - MATRÓZ étterem: A jó konyhájáról híres Matróz étterem június 10-én nvit.- BORHARAPO (a volt Fogas étterem helyiségében nyílik): Tájjellegű borok, hidegkonyha-külön- legességek. Hárfás duó szórakoztatja a vendégeket. Nyitás kb. iú- nius 10-én. — BALATON cukrászda. eszpresszó: A földművesszövetkezet kezelésében lévő hangulatos zenés cukrászda (a víztoronnyal szemben). Sütemény-, fagylalt-különlegességek, hűsítő és szeszes italok. Zene: Zsiga Béla és tánczenekara. II. osztályú árak. . SZÁNTOD MACKÓ büfé: Fekete, fagylalt, turmix italok, bor, sör, frissen- sültek. Olcsó árak. Zene. Nyitva 10- 2 óráig. A Dunántúli íertimag- és Gyóaynövénytermelő Gazdaság középbogárdi Ifetűr m.) és tolna-siíotii (Inlna m.) Üzemegységeibe azonnali belépésre vezető könyvelőt keres. Fizetés megegyezés szerint. Lakást családosnak is biztosítunk. Jelentkezés személyesen öreglakon a gazdaság központjában. Útiköltséget felvétel esetén térítünk. (2921)