Somogyi Néplap, 1960. június (17. évfolyam, 128-153. szám)

1960-06-24 / 148. szám

SOMOGYI NÉPLAP 4 Péntek, 1960. június ii „SPORT. Hív a szorító sarok . .. Miért lenne ő kivétel? Az évek az ö feje felett sem röp­pentek el nyomtalanul. Igaz, mintha tegnapelőtt történt volna, hogy üstökösként tűnt fel. A szakvezetők akkor kezd­tek rá felfigyelni, amikor egy nyári délutánon a Dózsa-pá- lyán felállított szabadtéri szo- rítóban »elkapta« az akkor or­szágos hírű bajai Iglóít. Még a bírók sem akartak hinni a szemüknek. Két bíró le is pon­tozta a névtelen Dórit. Aztán kihirdették a döntetlent. A kö­zönség vastapsa, amely Dóri Bandit, a K. Lokomotív váltó­súlyú versenyzőjét köszöntöt­te, azt jelezte, hogy a fiatal ökölvívó csatát nyert. Ezt a kezdeti sikert követte száz és száz újabb. Akkor in­dult el igazán Dóri András sportpályafutása, amikor Szeg- fi László mester vette öt kéz­be. Azok előtt, akik odatartoz­nak a somogyi ökölvívás népes szurkolótáborához, ott van még elevenen a kép. Egy-egy Dóri— Budai-mérkőzés, a magyar ökölvívó-válogatottban aratott győzelmek sorozata itthon és idegenben. Ragyogó sportpá­lyafutásának nevezhetnénk a Dőri által megjárt utat, amely­re a koronát talán Melbourne­ben tette volna fel, ha akkor idehaza nem szabadul el a po­kol, s nyugodtan készülhet és állhat az olimpián a kötelek közé. Így azonban csak a leg­jobb hat közé jutott, s ott el­vérzett. Az olimpiai félsiker azonban nem homályosiíotta el a ragyogó múltat. Az egykori nyurga fiúcska azóta megemberesedett. Az örökké játékos kedvű Bandiból »Bands bácsi« lett. Először meghökkent, amikor az edzésen a legkisebb fiúk, az új jövevé­nyek bácsinak szólították. Az­óta már megszokta, hiszen új minőségében mint a K. Dózsa- ökölvívók másodedzője gyakor­ta kapta, ezt a titulust. Magától adódott, hogy beállt Laci bácsinak segíteni, mert látta, hogy az edző képtelen egyszerre annyi fiúval foglal­kozni, mint amennyi olykor el­lepi a Dózsa edzőtermét. Me­lyik jövendőbeli boxbajnok- jelölt ne fogadná szívesen egy olyan tapasztalt szakember út­mutatását, mint Dőri? A fiúk rajongtak érte. Nemcsak a »ma­zsolák«, de a »befutottak«; Papp Béla, Dunajetz meg a Bereczki-fiú is. S Dőri, mint­hogy minden szabad idejét az edzőteremben tölti', szívesen foglalkozik mindegyikkel. Sokszor 10—15 gyerek is fo­rog körülötte, ő pedig szak­avatottan magyaráz, megmu­tatja, mit hogyan kell tenni. Valóban szakavatottan. So­kan talán nem tudják, hogy Dőri »-új szakmájában«, az ed- zősködésben milyen sikeresen vette az első akadályt. Segéd­oktató lett. A sikeres vizsga óta is állandóan tanul. Meste­re, Szegfi László ösztönzi. Mint Dőri mondotta, »Laci bácsi mellett nincs megállás«. A mester keresi, kutatja az újat, s a munkatársnak is ezen az ösvényen kell járnia. Szegfi már ki is tűzte a legközelebbi célt: Dörinek oktatói képesítést kell szereznie, mihelyt lehet! A mesteredző Szegfi nem is titkolja: Dórit szeretné utód­jául. No, nem kell megijedni, Laci bácsi még marad. Elnézzük az edzőteremben a kaposvári ökölvívók jövendő­beli mesterét. Milyen friss, mi­lyen ruganyos! Reflexe is a régi, s ugyanúgy kíméli az ed­zőpartner fiatalokat, mint oly sokszor láttuk a szorítóban. Sokan annak idején neheztel­tek is Dőrire, pedig milyen de­rék sportemberhez illő vonás ez! Amolyan Dőri-jellem, illő az igazi sportemberhez. Még egy kérdés Dőrihez. — Az edzősködés búcsút jelent-e a szorítótói? — Szó sincs róla! Igaz, hív a szorító sarok, azért egyéni ver­senyen többé nem indulok, de ha a csapatérdek úgy kívánja, s Laci bácsi beállít a csapatba, akkor rendelkezésre állok — mondja. Mi más választ adhatott volna e kérdésre az a sport­ember, akit nem szédítettek el a csábos ígéretek? Kaposvári volt, maradt és marad is Dőri András, s remélhetően e szorí­tó sarokban is legalább annyi­ra viszi majd, mint odabenn a szorítóban. K. S. Eldőlt a bajnokság és a kiesés sorsa a labdarúgó NB I-ben Még egy forduló ugyan hátra van, de a szerdai NB I-es labda­rúgó mérkőzések már eldöntötték a bajnokság és a kiesés kérdését. Az Újpesti Dózsa legyőzte a Fe­rencvárost és öt ponttal vezet a táblázaton. A ki eső jelöltek közül a Pécs Dózsa győzött, a Csepeli Vasas döntetlent ért el, ezzel mind­ketten megmenekültek. Vereséget szenvedett a BVSC és Szombat­hely; e két együttes kiesett az NB l-ből. A szerdai forduló eredményei: Újpesti Dózsa-Ferencváros 1:0. MTK—Vasas 1:0. Szeged—Szombathely 4:1. Tatabánya-Dorog 2:0. / Bp. Honvéd—Csepel 0:0. Diósgyőr—Salgótarján 1:1. Pécsi Dózsa—BVSC 2:1. A labdarúgó NB I. állása az utolsó forduló előtt: 1. Ü. Dózsa 2. Ferencváros 3. Vasas 4. MTK 5. Diósgyőr 6. Tatabánya 7. Bp. Honvéd 8. Szeged 9. Salgótarján 10. Dorog 11. Pécs 12. Csepel 13. Szombathely 14. BVSC 25 16 6 3 47:22 38 25 13 7 5 54:30 33 25 11 8 6 41:29 30 25 10 9 6 43:30 29 25 10 7 8 35:28 27 25 10 7 8 33:31 27 25 9 7 9 48:43 25 25 9 7 9 33:34 25 25 6 9 10 30:31 21 25 5 11 9 30:43 21 25 7 7 11 34:52 21 25 8 4 13 22:38 20 25 5 7 13 29:45 17 25 3 10 12 25:45 16 Győzelemmel kezdtek középiskolás sakkozóink az országos döntőn mely eddigi kitűnő szereplésével verekedte be magát a hatos dön­tőbe. A Táncsics csapatán kívül még két vidéki és három fővárosi diákegyüttes küzd az elsőségért. A sorsolás szeszélye folytán az el­________ _______ső fordulóban a három vidéki csa­V WVWAÍWWJWWJVV --- Ji pat a három budapestivel került JV szembe, s a vidéki diákok kitettek LctUfiicmPretfurdcilás /magukért. A Soproni Gimnázium Le3K!!SmereT;urauiU5 > ugyan 2:2-re végzett a pesti Eötvös 2* Gimnáziummal, de a kecskemétiek Szerdán kezdődött meg Budapes­ten a Lorántfy Zsuzsanna utcai gimnáziumban a középiskolások országos sakkbajnokságának dön­tője. Ezen részt vesz a kaposvári Táncsics Gimnázium csapata is, A palermói futballklub he lyiségét nemrég felkereste egy \ ember, és nagy halom pénzt tett le az asztalra. Nyomban meg is magyarázta, hogy gyermekkorától kezdve láto­gatta a klub mérkőzéseit, de 4:0 arányban győztek az Árpád Gimnázium ellen. Ugyancsak győz­tek a kaposvári fiúk a Bolyai Gimnázium sakkozói ellen, bár ez a találkozó szerdán még nem fe­jeződött be. Ugyanis 2,/2—11/2 állás­nál Jóba I. mérkőzése kiértékelés- ■ re maradt. Bárhogy is végződjék 1 azonban a döntetlen színezetű játsz- Jma, a kaposvári győzelmet* az már nem veszélyezteti. A Táncsics pont- sohasem volt pénze a jegyre, i[ jait Nemes és Jóba II. szerezték, és mindig belógott a stadion­ba. »Lelkiismeretem nem ha­gyott nyugton — tette hozzá , ezért most elhoztam 740 belépőjegy árát.« míg Szabó döntetlenül végzett. A délutáni egyéni versenyen Somogyot képviselő Jóba I. győ­zött a pécsi Farkas ellen. A mérkőzéseket csütörtökön foly­tatták, s öt napig tartanak. A vég­ső sorrend vasárnap dől eL Néhány sorban NB-s csapatainkról A KMTE vezetősége kérelemmel fordult a Somogy megyei Labda­rúgó Szövetséghez, hogy az el­maradt és most vasárnap kitűzött Siófok—KMTE II. mérkőzést ne kelljen lejátszani. Amennyiben a kérésüket teljesítik, akkor már most megkezdik pihenőjüket a labdarúgók. A terv az, hogy rövi- debb szünet után korán megkezdi a csapat az NB III. küzdelmeire való felkészülést, mert nem sze­retnének az első mérkőzéseken ér­tékes pontokat veszíteni. Jutási tá­vozási szándékának bejelentésén kívül (bár még az sem bizonyos), más esemény nincs a KMTE ber­keiben, tehát az együttes előrelát­hatólag a teljes volt NB n-es gár­dával vág neki az új szezonnak. * * * Szorgalmasan készülnek a baj­noki év befejező mérkőzéseire a K. Kinizsi labdarúgói. Szombaton délután 6 órakor a Jászberényi Va­sas NB Il-es együttesét látják ven­dégül a gödörben barátságos ta­lálkozóra. A csapatból hiányozni fog a szabadságon lévő Gergely, viszont helyet kap több fiatal. Az. összeállítás előreláthatólag a kö­vetkező lesz: Mezőfi — Sütő, Szi­geti, Tóth — Acs, Márkus — Kar­dos, Horváth, Laczkovics, Herbei. Lieber. Szóhoz jut még a csatársor­ban Stadler. A jövő héten szerdán és pénteken ugyancsak barátságos edzőmérkőzést tartanak a cukor­gyáriak. * * * A K. Dózsánál a szokásos gond ezúttal is megvan: Szvath és Ku- tasi, a két kitűnő fedezet sérült. Záborszki edző reméli, hogy utol­só mérkőzésükre mindkét játékos rendbe jön. A csapat állandó ed­zésben van, szerdán egymás között játszottak kétkapus mérkőzést, szombaton délután fél 4-kor pe­dig Kaposvár válogatottjával ját­szanak a lila-fehérek a Dózsa-pá- lyán. A csapat jól együtt van, s mindenki bízik abban, hogy el­kerülik a kiesest. —HÍR EK Pancsolás. Ma a velencei halászcsárdában sorsolják a lottót A hónap utolsó sorsolását is vidéken rendezi a Sportfogadá­si és Lottó Igazgatóság. A 26. játékhét nyerőszámainak húzá­sát ma délelőtt 10 órai kezdet­tel a velencei Törekvés Halász- szövetkeaet csárdájában tart­ják. Ezúttal ugyancsak sorso­lással döntik el azt is, hogy a' júniusi 23., 24., 25. és 26. játék­hét közül melyik hét szelvényei vesznek részt a következő tárgynyeremény-húzáson. — Kaposvár anyakönyvi hírei. Születés: Balogh István leánya, Er­zsébet, Kovács Lajos fia, Gábor, Babi Sándor fia, István, Farmos! István fia, István, Papp Gyula leá­nya, Zsuzsanna, Martinka József fia, Zoltán. — Apró Antal, a Politikai Bizottság tagja, a Miniszterta­nács első helyettese, vala­mint Gödör Ferenc, a Hajdú- Bihar megyei Pártbizottság el­ső titkára, a Román Munkás­párt III. kongresszusán részt vevő magyar pártküldöttség tagjai szerdán megtekintették a román főváros új építkezé­seit. — HÜSZ VAGON ZÖLD­BORSÓT, 300 ezer csomó hagymát és 25 vagon új burgo­nyát szállított a MÉK külföld­re megyénk termelőszövetke­zeteiből. — Éves előirányzatuknak megfelelően 150 sertés hizlalá­sára szerződtek Szólódon a község háztáji gazdaságai. A szerződtetést Balogh Lajos, az Állatforgalmi Vállalat felvá­sárlója tovább folytatja. — LEÉGETT EGY ÖTEME­LETES ÁRUHÁZ Angliában, Liverpool kikötővárosban szer­dán este röviddel a zárás előtt. A tűz átterjedt a szomszédos épületekre is. Négyórás küzde­lem után sikerült megfékezni a tűzvészt. Eddig 15 halálos áldo­zata van, a kárt 15 millió dol­lárra becsülik. — Névelírás történt az ária- és dal-estről szóló tegnap kö­zölt cikkünkben. A helyes szö­veg így hangzik: „Tátrai Irma különösen a Puccini és Bizet operakettősökben nyújtotta a tőle megszokott kitűnőt.’’ — BÉKEDtJAT NYERT két futamban való győzelmével a somogysárdi Állami Ménes ál­tal tenyéiztett Gambriusz ne­vű mén. Második a pusztaberé- nyi ménes Díszes nevű lova. — 14 ezer forint bevételt ért el zöldborsóból a tervezett 11 ezerrel szemben a lábodi Le­nin Termelőszövetkezet. Eddig húsz mázsa hüvelyes és 15 má­zsa csépelt borsót adtak el. — MEGALAKULT AZ EU­RÓPAI ÍRÓSZÖVETSÉG RO­MÁBAN. Az elnöki tisztséget Bazsan (Szovjetunió) és Cham- zon (Franciaország) tölti be. A szövetség központja Nápolyban, titkársága pedig Rómában lesz. — 92 KISZ-fiatal vett részt eddig a Kaposvári Textilmü­vekben az olimpiai jelvény­szerző-versenyen. — ÉVI ÉRTEKEZLETÉT tartja június 27-én, hétfőn a Somogy megyei Pedagógus Szakszervezet nyugdíjas tago­zata a Berzsenyi Általános Is­kolában. — 104,8 százalékra teljesítet­ték megyénk gépállomásai ta­vaszi tervüket. Hét gépállo­más már túlteljesítette június 30-ig előirányzott tervét, nyolcnak a teljesítménye pe­dig még nem érte el a 100 százalékot. — Lakás- és lakatkulcsot ta­láltak. Igazolt tulajdonosuk a Kaposvári Városi Rendőrkapi­tányságon átveheti. A KISZ MEGYEI BIZOTTSÁGA KÖZLI, hogy a "balatonlellei építőtáborba június 26-án utazó középiskolás fiatalok Balatonlelle-felső megáUó- helyen szánjanak le, és onnan menjenek a Köztársaság úton az úttól balra lévő építőtáborba. (2973) Eddig 23 községben keletkezett jégkár Megyénk 272 termelőszövet­kezetéből 240 már a kora ta­vasszal megkötötte a jégbizto­sítási szerződést. A csurgói és a siófoki járásban egy-egy szö­vetkezet kivételével minden közös gazdaság biztosította ha­lárát jégkár ellen. A múlt hónapban és június­ban eddig nyolc »jeges« nap volt. A jégverés sok kárt tett a kaposvári, a tabi és a barcsi járás több termelőszövetkezeté­nek növényeiben. A felmérések alapján — június 18-ig — szá­mottevő kár 20 községben ke­letkezett. A nagybajomi Győ­zelem Tsz 76 415 forint, a Zöld­mező 37 555 forint, a nagyberé- nyi Új Barázda pedig 46 ezer forint kártérítést kapott a biz­tosítás révén. A legutóbb hét­főn hullott jeges eső Babócsa, Bolhó és Heresznye határában. A kárbecslők tegnap tartottak helyszíni szemlét e három köz­ségben. A sokéves megfigyelések sze­rint 28—32 jégveréses nap van egy évben megyénk területén. A jégveréses napok zöme a ta­pasztalatok szerint júliusra és augusztusra esik. Vannak olyan községek, ahol évtizede­ken át nem volt jégverés, de erre nem lehet alapozni. A múlt évben a Kaposvár— Dombóvár közötti községek is tetemes jégkárt szenvedtek, pe­dig ezen a részen emberemlé­kezet óta nem volt jégverés. A termelőszövetkezetek nagy része szerződött jégbiztosítás­ra, de míg mindig akadnak olyan közös gazdasagok, ahol felesleges kiadásnak vélik azt, és hallani sem akarnak róla. Pedig a tények bizonyítják, hogy az a szövetkezet jár jól, amelyik megkötötte a jégbizto­sítási szerződést. ^^üvelődés zórakozás Vörös Csillag. VI. 24-ig. 5, 7, 9 órakor: A béke első napja. (10 éven alul nem ajánlott.) Szabad Ifjúság. VI. 24-én. 4, 6, 8 órakor: A pillanat embere. (10 éven alul nem ajánlott.) Dózsa Kertmozi. VI. 24-én 8 órakor: Spanyol kertész. (Kor­határ nélkül.) Ma a kaposvári színházban a Pécsi Nemzeti Színház vendég­játéka: fél 6 órakor Baiett-esr. 9 órakor Verdi Rigoletto. 4 fel- vonásos opera. A Győri Kisfaludy Színház vendégjátéka 26-án, Tabon a művelődési házban du. fél _ 3 órakor. Szűcs: Az asszony töb­bet keres. Zenés vígjáték 3 felvonásban. Rippl-Rónai Múzeum: „Mun­kásélet” képzőművészeti kiál­lítás. Ifjúsági Könyvtár: Könyv­kölcsönzés 13—18 óráig. Balatoni müsorkalauz Filmszínházak műsora: BALATONBOGLAR 57-es riport. BALATONSZÁRSZÓ Kertmozi: Mesterdetektiv. BALATONFENYVE3 Kertmozi: Nyomorultak II. BALATONFÖLDVAR Fedett kertmozi: Vörös tinta. BALATONLELLE Kertmozi: Csodálatos malom. Szélesvásznú kertmozi: Hovan- scsina. BALATONSZEMES Kertmozi: Hely a tetőn. FONYÓD Kertmozi: Horgász a pácban. Teremmozi: A kör. SIÓFOK Teremmozi: Ilyen nagy szerelem. Kertmozi: Három csillag. zamardi Kertmozi: Mennyei pokol. Szabadtéri színpadok műsora: SIÖFOK Június 25-én este 9 órakor: Film­furfangosok balatoni bajnoksága az Országos Rendező Iroda rende­zésében. Június 26-án este 9 órakor a Győ­ri Kisfaludy Színház vendégjátéka. Szűcs: Az asszony többet keres. Zenés vígjáték 3 felvonásban. BALATONLELLE 25-én este 9 órakor a Győri Kis­faludy Színház vendégjátéka. Szűcs: Az asszony többet keres. Zenés vígjáték 3 felvonásban. BALATONFÖLDVAR Június 27-én este 9 órakor a Győri Kisfaludy Színház vendég­játéka. Szűcs: Az asszony többet keres. Zenés vígjáték 3 felvonás­ban. Időjárásjelentés Várható időjárás péntek es­tig: nappali felhőképződés eső nélkül. Mérsékelt keleti szél. A nappali felmelegedés tovább erősödik. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 24—28 fok között. A hét végén meleg idő, több helyen zivatar. A HÉT KÖNYV ÍJHONSÁCAI A Kossuth Kiadó közreadta Pal- miro Togliattinak Az Olasz Kom­munista Párt története című mun­káját, melyben az Olasz KP meg­alakulásának és harcainak döntő mozzanatait elemzi. Megjelent Paál Ferenc Füst és hamu című írása a náci barbárság egyik utol­só franciaországi rémtettéről, Ora- dour sur Glane elpusztításáról. Új, népszerű kiadásban látott napvilá­got Solohov A hazáért harcoltak című regénye. A Magyar klasszikusok sorozat­ban jelent meg Jósika Miklós Abafi és II. Rákóczi Ferenc című történelmi regénye. A No'oel-díias Bunyin A szerelem szentsége című kisregényét az Európa adta ki. A Népek Meséi sorozat új kötete, a Gonaquadate, a víziszörny indián meséket tartalmaz. Megjelent Druon Finom família című regé­nye, melyből A nagy családok című nagysikerű film készült. Új kiadást ért meg a Magyar He­likonnál Rotterdami Erasmus A balgaság dicsérete című nevezetes munkája. A Gondolat Kiadó új­donsága ifj. Tildy Zoltán mada­rakról szóló fényképalbuma, az Ágrólszakadt jóbarátok. Az Olcsó Könyvtár új kötete Kuprin Bo­szorkány című kisregény-gyűjte­ménye.

Next

/
Thumbnails
Contents